Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-23 / 351. szám
1975. december 23., kedd Dunanttm llaplo 5 Jelentések a Kubai KP kongresszusáról Eredményes gazdasági év a VDK-ban Új feladatok az 1976-os tervekben Pham Van Dong kormányfő elnökletével Hanoiban ülést tartott a VDK Minisztertanácsa. Az ülésen értékelték az 1975. évi állami terv teljesítésének eredményeit, és megvitatták a jövő évi tervre vonatkozó javaslatot. A kormány üléséről kiadott közlemény megállapítja, hogy a köztársaság nemzeti összterméke 1975-ben 11 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, az ipari termelés pedig 17 százalékkal növekedett. A mezőgazdasági termelés a kedvezőtlen időjárási feltételek ellenére megközelítette az 1974. évi szintet. Az állattenyésztés 16,5 százalékkal magasabb eredményeket hozott, az ipar számos kulcságazatában a termelés elérte vagy meghaladta a háború előtti szintet. A közlemény az 1976. évi tervvel kapcsolatban leszögezi, hogy a fő hangsúlyt azoknak a nehézipari ágazatoknak fej-: lesztésére helyezi, amelyek a mezőgazdaságot és a könnyűipart szolgálják ki. Fejlesztik a halászati ipart és a háziipart, fokozzák az exportot. Megteremtődtek a feltételek a további szocialista iparosításhoz, az ország védelmi képességének megerősítéséhez. A dokumentum hangsúlyozza, hogy az 1976. évi állami tervet a következő jelszó jegyében fogják végrehajtani: „Mindent a termelésért, mindent a szocializmusért! Mindent az ország felvirágoztatásáért és a nép boldogulásáért!” Hanoiban hétfőn megnyílt a VDK nemzetgyűlésének ülésszaka. A képviselők meghallgatják a nemzetgyűlés állandó bizottságának jelentését, amely a Vietnam újraegyesítése ügyében tartott politikai konzultatív értekezlettel foglalkozik, továbbá a VDK kormányának az 1976. évi állami tervről és állami költségvetésről szóló előterjesztését. • mmf _ I ___" l'Jll a z argentínai lázadás A december 18-án fellázadt argentin tiszti alakulatok hétfőre virradó éjjel bejelentették, hogy elutasítják a kormány megadási feltételeit és folytatják akcióikat. Szabadon bocsátottak azonban négy kormányhű tábornokot, akiket eddig őrizetben tartottak. A lázadók kikötötték, hogy a kormánynak semmiféleképpen sem hajlandók megadni magukat, legfeljebb a légierő egységeinek. Követelik, hogy kezdődjenek tárgyalások az ország politikájának lényeges módosításáról. A lázadók továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a Rio de Plata partján lévő Jorge New- bery és a Moron légitámaszpontokat. Vasárnap a Moron támaszpontot erős rendőri és katonai alakulatok zárták körül. A Moron támaszponton állomásozó VII. légidandár katonai személyzete helyi idő szerint hétfőn hajnali 2 óra 15 perctől ismét eredeti parancsnokainak engedelmeskedik. Az AFP viszont azt jelentette, hogy hajnali 4 órakor megszakadt a kapcsolat a Moron támaszponttal. Az ország haladó szervezetei elutasítják a lázadást. A két és fél millió dolgozót tömörítő általános munkásszövetség bejelentette, hogy a lázadás elutasítása és Isabel Perón támogatása jegyében hétfőn rövid sztrájkot tartanak. + PRÁGA: Csehszlovákia Kommunista Pártja készülődik XV. kongresszusára, amelyet 1976 áprilisában tartanak meg. Az új adatok szerint az előző, XIV. kongresszus (1971 májusa) óta a párt 267 000 új taggal gyarapodott. Az új párttagok 90 százaléka 35 év alatti. ♦ REYKJAVIK: Izland lakatlan északi részén kitört egy, a tizennyolcadik század óta alvó vulkán, amelytől alig három kilométernyire erőmüvet építenek. A kilövellő láva nyomán egy kilométer átmérőjű új kráter képződött. ♦ VATIKÁNVÁROS: VI. Pál pápa hétfőn a bíborosok kollégiumának hagyományos karácsonyi tanácskozásán elhangzott beszédében arra sürgette Izraelt, hogy a Palesztinái nép jogainak és jogos törekvéseinek elismerésével mozdítsa elő a közel-keleti béke megteremtését. ♦ ATHÉN: Erős földrengés volt vasárnap Görögország nyugati részén — jelentette héttőn az athéni földrengésjelző központ. A Richter-lskála 5,5 erősségűnek jelezte a földmozgást. A rendőrség szerint sok ház megrongálódott. Algír repülőterén hétfőn délben leszállt az az osztrák repülőgép, amely az OPEC bécsi székháza elleni terrortámadás elkövetőit és túszaikat szállítja. A hat fegyveres és a 41 túsz tíz perccel a leszállás után megkezdte a kiszállást. Két sebesült terroristát hordágyon emeltek le a gépről, és mentőautón ismeretlen helyre vitték őket. Az algériai fővárosba érkezve o túszok egy részét szabadon engedték. Az osztrák légitársaság repülőgépének Algírba érkezése utón azonnal megkezdődtek a tárgyalások a kommandó és az elgériai hatóságok között. Algériai részről Buteflika külügyminiszter tárgyalt a terroristákkal. A fegyveresek először algériai túszaikat, Belaid Abdesszalam ipari és energiaügyi minisztert és munkatársait bocsátották szabadon, majd az OPEC-értekezlet ecuadori, indonéziai, venezuelai, gaboni és nigériai résztvevőit engedték el. A többi túsz továbbra is a terroristák kezén van. így a gépen maradt Szaud-Arábia, Irán, Irak, Libia, Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok Államszövetsége küldöttsége. A legújabb jelentések szerint a repülőgép Algírból rövidesen tovább folytatja útját. Az úticél egyelőre ismeretlen. Amikor a terroristák Becsben elhagyták az OPEC székházát, szabadon engedték a szervezet osztrák állampolgárságú tisztviselőit és azokat a külföldi állampolgárokat, akik az OPEC-nél teljesítenek szolgálatot. A hatóságok a székház első emeletén újabb halottat találtok, akinek kilétét dgyelőre nem ismerik, ezzel háromra emelkedett a terrorista akció áldozatainak száma. A bécsi kórházból mentőautóval szállították a repülőtérre azt a terroristát, aki a tűzharcban haslövést kapott és műtétet hajtottak végre rajta.-f MOSZKVA: Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere táviratot küldött Vo Nguyen Giap hadseregtábornoknak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetvédel-'. mi miniszterének, a Vietnami Néphadsereg megalakulásának 31. évfordulója alkalmából. Ugyancsak táviratban üdvözölte Grecsko marsall Nikola Lju- bjcsics hadseregtábornokot, nemzetvédelmi minisztert a Jugoszláv Néphadsereg megalakulásának 34. évfordulóján.-f NÁPOLY: Egy Ischia szigetéről érkezett hajó hétfőn a nápolyi kikötő mólójának ütközött, a hatóságok szerint rossz kikötési manőver következtében. A 285 utas közül körülbelül 60 megsérült, tíz eléggé súlyosan. A hajóban is számottevő károk keletkeztek. ♦ BARCELONA: Heten meg. haltak és huszonnégyen megsebesültek vasárnap a Barcelonából Franciaország felé vezető úton annak következtében, hogy a sűrű ködben 40 jármű egymásba rohant. A halottak között több gyermek van, akiknek autóbusza a karambol során kigyulladt. A rendőrség szerint a vezetők túl gyorsan hajtottak a ködben. Faruk Kaddumi, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet politikai osztályának vezetője beiruti nyilatkozatában az Egyesült Államokat és Izraelt tette felelőssé a bécsi akcióért. Mint mondotta, a próbálkozás célja, hogy ez a két állam átvehesse az arab olajforrásokat és semlegesítse az OPEC-et, amely ,,az ir* perialista monopóliumokkal vívott harc egyik legerősebb fegyvere". Ismételten cáfolta, hogy a PFSZ-nek bármi köze is lenne a támadáshoz, ellenkezőleg, az emberrablásos akció éppen a palesztin mozgalom hitelének rontását szolgálja az ENSZ Biztonsági Tanácsának közel-keleti vitája előtt. Buteflika algériai külügyminiszternek a terrorista rohamcsapat vezetőjével folytatott hat és félórás tárgyaláson nem sikerült elérnie az összes túszok szabadon bocsátását. A terroristák az osztrák repülőgépen túszaikkal együtt tovább repültek Algírból. Az algériai ipari és energiaügyi miniszter szolidaritásból visszaszólít a gépre. Az algériai külügyminisztérium közlése szerint az arab fővárosok engedélyezik a csapat repülőgépének leszállását. A terroristák a túszok elengedése fejében azt fogják követelni mindegyik arab fővárosban, ahol a gép leszáll, hogy adják ki közleményüket, amelyet Bécsben és Algírban már közzétettek. Algériától is csak ezt követelték. Buteflika hangsúlyozta, hogy a követelés természete ne«i indokolja emberéletek veszélyeztetését. A rohamcsapat közleményben azzal vádolja ,,az amerikai imperializmust és az arab országok kapituláns, reakciós erőit, hogy összeesküvést szőnek az arab szolidaritás szétzúzására". Az algériai hírügynökség közlése szerint a terroristák nem palesztinok, de a hír- ügynökség nem jelezte, hogy milyen nemzetiségűek. + BELGRAD: Jugoszláviában december 22-én ünnepelték a néphadsereg napját. Ebből az alkalomból Jugoszláviában országszerte ünnepségeket rendeztek, a vasárnapi lapok pedig közölték Tito elnöknek, Jugoszlávia marsalljának december 22-i napiparancsát. + SINGAPORE: Singapori lapjelentés szerint a hongkongi rendőrség hétfőn lezárta a gyarmat valamennyi fő közle- kedési útvonalát, miután ismeretessé vált, hogy az éj leple alatt 11 kínai menekült egy csónakon áthatolt a partörség vonalán és partra szállt. A statisztika szerint a jobb élei reményében évente átlagban 30 000 kínai állampolgár menekül hazájából a gyormat fe-i rületére. Prognoz—4 föld körüli pályán Hétfőn a Szovjetunióban felbocsátották a Prognoz—4 automatikus űrállomást. A Prognoz- —4-nek, mint a korábbi hasonló típusú űrállomásoknak is, az a rendeltetése, hogy segítségével kutassák a Nap korpuszkuláris és elektromágneses kisugárzását, a nap-plazmák áramlását, a földkörüli kozmikus térség mágneses mezőit, továbbá tanulmányozzák a naptevékenységnek a bolygóközi térségre és a Föld mágneses terére gyakorolt hatását. Az űrállomás súlya 905 kilogramm. Az űrállomás földkörüli bolygóként nyújtott elliptikus pályán kering. A Földtől mért legnagyobb távolsága 199 ezer kilométer, a legkisebb 634 kilométer. Egy fordulatot 95 óra 40 perc alatt tesz meg. Az űrállomás fedélzeti rendszerei és a tudományos berendezések kifogástalanul működnek. ♦ MILÁNÓ: A milánói Malpensa repülőtér területén hétfőn leszállás közben erős ütö- déssel ért földet és súlyosan megrongálódott a Trans World Airlines Légitársaság San Fran- ciscóból érkezett járata. A Boeing 707-es érkezésekor sűrű köd borította a repülőteret, s a gép tévedésből a leszálló pálya melletti gyepre került. A balesetnek nincs halálos áldozata, a 15 utas azonban megsebesült. ♦ TANANARIVE: Igennel szavazott a Malgas Köztársaság választópolgárainak túlnyomó többsége az új alkotmánytervezetre és ,,A Malgasi Szocialista Forradalom Chartája" című dokumentumra. Az ország hat tartománya közül eddig ötből érkeztek adatok a népszavazás eredményéről: e szerint a választók több mint 90 százaléka elfogadja a két alapvető dokumentumban rögzített, a Malgas Köztársaság szocialista fejlődésének útját meghatározó programot. A va- j sárnapi népszavazáson több, | mint négymillió madagaszkári j lakos adta le szavazatát. (Folytatás az 1. oldalról.) nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdításáért — a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. A dokumentum rámutat annak fontosságára, hogy leleplezzék mindazoknak a kísérleteknek ellenforradalmi jellegét, amelyek a fejlődésben elmaradott országok megosztására, és a szocialista közösséggel, különösen pedig a Szovjetunióval való szembeállítására irányulnak. Ugyancsak hangsúlyozza ez a dokumentum az álforradalmár „balos" csoportok leleplezésének szükségességét. A kongresszus nemzetközi kérdésekkel foglalkozó határozata megállapítja, hogy Kuba szilárd tagja a szocialista országok közösségének — amely a Szovjetunió körül fejlődött ki. Eltéphetetlen kötelékek fűzik Latin-Amerika testvérnépeihez és osztja mindazoknak az országoknak a törekvéseit, amelyek Ázsiában és Afrikában a haladásért küzdenek. A Kubai Kommunista Párt, a nép és állam olyan külpolitika mellett foglal állást, amely a marxizmus—leninizmuson alapul és a proletár internacionalizmusból merít ihletet. A kongresszus nagyra értékeli a nemzetközi enyhülés kezdetét. Ez a Szovjetunió békepolitikája döntő hozzájárulásának köszönhető. Ugyanakkor az okmány leszögezi, hogy a békés együttélés nem jelent szünetet az ideológiai és az osztályharcban. A határozat ugyanakkor, amikor normálisnak minősíti a Kínai Népköztársasággal és Albániával fennálló államközi kapcsolatokat, hangsúlyozza, hogy Kubát ezektől az országoktól elválasztja az általuk képviselt nemzetközi politika, amelyet a latin-amerikai kommunista pártok nyilatkozata is elitéit. Az Eegysült Államokhoz való viszonyról szólva a kongresszus megerősíti a Fidel Castro beszédében foglaltakat. Eszerint hivatalos tárgyalások csak akkor kezdődhetnek, ha az Egyesült Államok megszünteti a Kuba elleni gazdasági blokádot. Havannában szombaton találkozó volt Fidel Castro és Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Kubai KP kongresszusán részvevő szovjet küldöttség vezetője között. Beszélgetésük során mély megelégedéssel nyilatkoztak a Szovjetunió és Kuba sokoldalú együttműködésének és testvéri barátságának fejlődéséről, ami megfelel a Léonyid Brezsnyev és Fidel Castro által 1974-ben Havannában aláírt szovjet—kubai nyilatkozatnak. Mihail Szuszlov tájékoztatta Fidel Castrot, az SZKP kongresszusának előkészületeiről, a szovjet kommunisták, a szovjet nép jelenlegi feladatairól. A tárgyalófelek eszmecserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről is. Az eszmecsere ismét alátámasztotta a két párt nézeteinek teljes egybeesését, azt az eltökéltségüket, hogy tevékenyen harcolnak a kommunista közösség összefogásának szilárdításáért, a kommunista világmozgalom egységéért, minden módon elősegítik a szocializmus és a nemzeti felszabadító mozgalom erői együttműködésének elmélyülését, ösz- szehangolják tevékenységüket a békéért és a társadalmi haladásért vívott harcban. Fakuló fényképék sok száz más dokumentum, emléktárgy és relikvia látható a havannai forradalmi múzeum termeiben, ahova vasárnap délután ellátogatott a Kubai Kommunista Párt első kongresszusán résztvevő magyar pártküldöttség, élén Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával. Nelson Martinez őrnagy, igazgató kalauzolta végig Kádár Jánost a múzeum termein, a tárlók között, s ismertette a gyűjtemény anyagát. A forradalom múzeumát az egykori, gyűlölt diktátor, Batista elnöki palotájában rendezték be, s a fényes termek sok évtizedes hősi harc történetéről adnak áttekintést. Láthatók itt a forradalmárok újj- lenyomatát őrző rendőrségi ka- rotékok, a kubai nép szabadságáért életüket áldozott marti rok képei, személyes használati tárgyai. Fegyverek, amelyeket Fidel és társai forgattak, kulcsok, amelyek bebörtönzött forradalmárok celláinak ajtóit nyitotta, orvosi műszerek: amelyekkel a legendás Che Guevara gyógyított, s a rejtjeles távirat fotókópiája, amely tudatta, hogy Mexikóból elindult a Granma hajó, fedélzetén 82 forradalmárral . . . Kádár János a látogatás végén a következőket írta a múzeum emlékkönyvébe: — A múzeum gazdag anyaga jól mutatja a kubai nép áldozatos, hosszú harcát a függetlenségért, a szabadságért, a társadalmi haladásért. A nép történelmi útján határkő a Kubai Kommunista Párt első kongresszusa, amely e napokban összegezi e harc nagyszerű eredményeit és gazdag tapasztalatait. A világ haladó népei és emberei — köztük a szocializmust építő magyar nép — tisztelik a hős kubai népet, hős forradalmi pártot és nagy fiát. Fidel Castro elvtársat. Kívánjuk, hogy a kubai nép élvezze harcának gyümölcsét, szabad életét és gyarapítsa tovább eredményeit. A bejegyzést aláírták a magyar pártküldöttség tagjai is. KS/D. NAPLÓ TELEFOTO A bécsi terrorcselekmény elkövetői Algírban elengedték Mofia Tonjo Akobo nigériai minisztert is. M enetrendszerű út előtt a TU—144-es Moszkva —Alma Atas 105 porc December 25-én, az előzetesen bejelentett programnak megfelelően Moszkva egyik legkorszerűbb repülőteréről — a domogyedovoi- ról — felszáll a hansebes- ségnél gyorsabb TU—144- es utasszállító repülőgép és Kazahsztán fővárosa felé veszi az útirányt. Alma Áfában, ahol a TU—144-es landol majd, mór minden előkészületet megtettek a biztonságos fogadására. A kormánybizottság néhány nappal ezelőtt vette ót a hangsebességnél gyorsabb repülőgépek fogadására alkalmas leszállópályát és irányítási központot. — Nem véletlenül esett Kazahsztán fővárosára a választás, amikor az első járat végpontjának kijelölésekor döntöttünk — mondta Nyikolaj Bikov polgári légiforgalmi miniszterhelyettes moszkvai sajtótájékoztatóján. — Moszkvából a repülés útvonala viszonylag ritkábban lakott területek felett vezet Alma Atá- ba, s más környezetvédelmi szempontok is közrejátszottak az útirány kijelölésekor. A TU—144-es számítások szerint 105 perc alatt teszi meg az útvonalat. Érdemes összehasonlítás kedvéért megjegyezni, hogy a most szolgálatot teljesítő IL 62- esek, amelyek pedig az egyik legkorszerűbb típusok, a Moszkva—Alma Ata távolságot négy óra alatt teljesítik. A hangsebességnél gyorsabb repülőgép 17—18 ezer méteren közlekedik majd, de mint a szakemberek elmondották, képes 20 ezer méter magasságra is emelkedni. A kabinok kialakításától függően 120—140 személyt helyezhetnek el majd a gépen. Az AEROFLOT azt tervezi, hogy egyelőre hetenként két alkalommal járatja majd Moszkva—Alma Áta között a TU—144-est. Az AEROFLOT tárgyal a TU—144-esek nemzetközi járatokon való üzembe állításáról is. Faragó András A túszok egy részét elengedték Algírba érkeztek a bécsi terroristák Kik sugalmazták a felháborító akciót?