Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)
1975-11-04 / 303. szám
A hírek 1975. NOVEMBER 4 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KÁROLY nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.32 — nyugszik 16.23 órakor. A Hold kél 7.33 — nyugszik 17.01 órakor. Pártnap Szigetváron Pártnapot tartott tegnap a Minőségi Cipőgyár szigetvári gyáregységében dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára. A rendezvényen részt vett László Emil, az MSZMP Városi Bizottságának első titkára. A pártnap 14 órakor kezdődött a gyár zsúfolásig megtelt tüzödei üzemrészében. Dr. Nagy József először aktuális belpolitikai, gazdasági kérdésekről tájékoztatta a megjelent dolgozókat, majd kérdéseik alapján a nemzetközi helyzettel foglalkozott. ♦ — Szennyvíztelepet épit Harkányban a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat. A héten süllyesztették le a telep fő részét képező beton szekrényt, s amint elmondták, a gépészeti és alvállalkozói munkák után jövőre készül el a létesítmény. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A három grácia (este 7 órakor) Építők- bérlet. „ Kamaraszínház: Gergő király. MOZI Park: Robinson és a kannibálok (f4, f6, f8) Petőfi: Front szárnyak nélkül (4. 7) Kossuth: Robinson és a kannibálok (10, 12) A négy muskétás újabb kalandjai (f3, f5) Vonzások és választások (f7, 19) Fekete Gyémánt: Vádol a felügyelő (6) Jószerencsét: Kop- jások (5, 7) Rákóczi: özönvíz II. (5) Május 1.: Puha ágyak, kemény csaták (fő) Boly: Két amerikai (7) Harkány: Nem adom a lányom! (7) Komló, Május 1.: Hószakadás (4, 6) Komló, Zrínyi: Svejk, a derék katona (f4, 7) Mohács: Kutyahűség (6) Francia kapcsolat (8) Pécsvárad: Eglantine (7) Sásd: Túl sovány o szerelemhez? (7) Sely- lye: Ludwig (7) Siklós: Gyémánt Lady (7) Szigetvár: A hosszú búcsú (6) .Macskajáték (8) időjárási Várható időjárás kedd estig: időnként az északnyugati országrész felett is felszakadozik a zárt felhőzet. A helyenként egész nap sűrű ködből elszórt ködszitólások várhatók. Általában mérsékelt, változó irányú szél, időnként kissé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1—plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 12—17 fok között. A tartósan ködös helyeken kevéssel 10 fok alatt várható. Távolabbi kilátások péntekig: változóan felhős, enyhe, párás, néhány helyen ködös idő. Eső nem valószínű. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz T—plusz 6 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Jelentős mennyiségű, legalább 5 mm csapadék az ország területén nem várható. — Száz év múlva nyitható fel. A Pécsi Bőrgyár dr. Münnich Ferenc 'szocialista brigádja miniemlékművet avat szerdán délelőtt a gyár parkjában. Az emlékmű alapzatába helyezik el a kollektív szerződés másolatát, a brigád képét és egy bőrminta kollekciót tartalmazó fémcsövet, amelyet 2075-ben lehet felnyitni. — A „Kor, ember, mű” című esztétikai előadás- sorozat neavedik része lesz kedden a Doktor Sándor Művelődési Központban. A mai előadás címe „A mű és az esztétikum" — Két nap alatt 500 fő vett részt társadalmi munkán a Beremendi Cement és Mészműveknél. A szombaton és vasárnap végzett belső karbantartó és termelő munka értéke 30 000 forint. — Újabb állatok érkeztek a Pécsi Állatkertbe Budapestről. A láma, a nőstény puma, nyest, vad görény, Lajka-kutya már látható, míg az aprófoltos petymegek, a kubai meztelen kutyák és a 'kígyóevő monguzok még telelnek. _ Ezzel 171-re nőtt a pécsi állatkertben található állatfajok száma. ♦ Esküvő KROMMER ILDIKÓ és PUSZPÁN LAJOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. november 6-án, 19.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Pécs, Hunyadi út 2.). HEILMANN ANNA és DUDA GYÖRGY szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. november 6-án, 14.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2.). SZINN ÉVA és DR. TÓTH MIKLÓS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. november 6-án, 10.00 órakor házasságot kötünk a pécsi közponli házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). Dunántúli napló Kitüntetések, előléptetések A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója alkalmából kitüntetési, előléptetési ünnepséget rendeztek hétfőn a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. Részt vett az ünnepségen Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, J. A. Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője, valamint a társfegyveres testület számos parancsnoka. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa — politikai és szakmai fel- készültségük, valamint a hadsereg fejlesztésében, harckészültsége növelésében huzamosabb időn át kifejtett kiemelkedő tevékenységük elismeréséül — vezérőrnaggyá nevezte ki dr. Mátyás Miklós alezredest, Farkas Gábor ezredest, Nárai István ezredest és Varga László mérnök-ezredest. Négyen részesültek a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetésben. A honvédelmi miniszter parancsára 21 alezredest ezredessé léptettek elő, IB-an kapták meg a Kiváló Szolgálatért érdemrendet, 14-en a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany, ezüst, illetve bronz fokozatát, 6- an pedig a Honvédelmi Érdemrendet. A kitüntetéseket Czinege Lajos vezérezredes adta át. A kitüntetésben, előléptetésben részesülte- ket az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében Borbándi János köszöntötte. 04-05-07 Nem adta meg az elsőbbséget. November 2- án, 10 óra 40 perckor Appl János 18 éves szűri lakos motorkerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget Rochlitz András személygépkocsijának, és összeütközött az autóval. A nagypalli elágazásnál történt baleset során Appl János nyílt lábszártörést, a pótutas, a 12 éves Appl Ferenc pedig koponyatörést szenvedett. Az anyagi kár 20 000 Ft. Vájárvetélkedő a MÉV-nél A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál hétfőn zajlott le a Ki minek mestere országos vájárvetélkedő vállalati döntője, melyet a Ságvári Endre Művelődési Házban rendezett meg a vállalati KISZ-bizottság. Magasszintű szakmai, gazdaság- politikai és politikai ismeretekről tettek bizonyságot a zsűrik előtt a vállalat legjobb vájárai. A színvonalas és izgalmas versenyen 17-en indultak, s szoros küzdelemben első helyezést ért el Deák László 148 ponttal, második helyezést Palásthy József 147,2 ponttal, mindketten a IV. sz. bányaüzem dolgozói. Harmadik helyen végzett Balázsovics Sándor, a III. sz. bányaüzem dolgozója 138,5 ponttal. A vetélkedő díjait az' első helyezetteknek Tóka Jenő igazgató adta át. A verseny első három helyezettje részt vesz a decemberben megrendezésre kerülő országos vájárvetélkedőn. Hné — Virányi Endre villányi festőművész képeiből nyílik kiállítás november 5-én a MEZŐGÉP Vállalat villányi gyáregységében. A kiállítást az egység szocialista brigádjai szervezték. ♦ Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 856 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 181-et Zsiguli típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 2286. Trabant Limousine (Győr) 1170. Trabant Limousine Special (Budapest) 1821. Trabant Limousine Speciál (Győr) 1927. Trabant Limousi-^ ne Hycomat 3438. Trabant’ Combi 16 363. Wartburg Limousine 35 128. Wartburg de Luxe 31 910. Wartburg Tourist 3402. Skoda 100 72 624. Skoda 100 L (Budapest) 6928. Skoda 100 L (Győr) 2487. Skoda 110 L (Budapest) 5113. Skoda 110 L (Győr) 1325. Polski FIAT 1500 10 453. Zaporozsec 23 059. Zsiguli (Budapest) 72 386. Zsiguli (Debrecen) 31 534. Zsiguli Combi 6478. Zsiguli 2103 2005. Dácia 7110. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet: Városi Kórház. Traumatológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. , SOS—ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Új ifjúsági klubszobát avattak november 3- án Pécsett, a Zsolnay Porcelángyár művelődési házában ünnepélyes KISZ- taggyűlés keretében. A létesítmény csaknem hatszáz társadalmi munkaórában készült egy régi helyiség átalakításával. Az első rendezvényen Csizmadia Sándor adott pol-beat műsort. Üzletek ünnepi nyitvatartása Az 1975. évi november 7-i kettős ünnep nyitvatartási rendje Pécsett a boltokban és vendéglátóiparban. November 6. (csütörtök): Valamennyi élelmiszerbolt a szombati napokon szokásos nyitvatartási rendben árusít, kivéve a 18.00 óra előtt záró kijelölt élelmiszerboltokat, melyek 18.00 óráig nyitvatar- tanak. Az iparcikk üzletek a szombati napokon szokásos nyitvatartási rendben árusítanak. A vendéglátó egységek is a szombati nyitvatartás szerint üzemelnek. A város élelmiszer piacai a szombati napokon szokásos árusítást folytatják. November 7. (péntek, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe.) Valamennyi bolt zárva tart, kivéve a mozibüféket. A vendéglátó egységek szombati nyitvatartás szerint üzemelnek. November 8. (szombat, heti pihenőnap): Valamennyi bolt zárva tart, kivéve a vasárnapokon is rendszeresen nyitvatartó élelmiszerüzleteket és mozibüféket. A vendéglátó egységek vasárnapi nyitvatartás szerint üzemelnek. November 9. (vasárnap) : Valamennyi bolt és vendéglátó egység a hétfői napokon szokásos nyitvatartási rendben árusít. ♦ — Villamossági korszerűsítést végez Pécsbánya rendezőn a MEGYESZER. A közeljövőben kezdődő munka során térvilágítást, reflektorokat kap a pályaudvar. ♦ Elszabadult a szamár Hármas baleset a 6-os úton November 3-án fél hatkor Szentlőrinc irányából Szigetvár felé haladt Klibert József lakácsai lakos személygépkocsijával és a bodai elágazásnál összeütközött a vele azonos irányban haladó szamárvonta- tású kocsival. A kocsi vezetője, a 73 éves babócsai Matusa István súlyos sérüléseket szenvedett. Klibert Józsefet a helyszínre érkező mentők elsősegélyben részesítették. Míg ez történt, a szamarak kiszabadultak a hámból és a Pécs felé közlekedő Kovács György személygépkocsija az egyiket elütötte. Ezalatt az elágazásban várakozott Gergu- lás Imre autóbusza. Kovács György autóját elengedte maga előtt, majd kifordult az útra, mert nem vette észre az autó mögött közlekedő motorkerékpárt. A 25 éves király- egyházai Szabó Géza motor- kerékpárjával belerohant az autóbuszba és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A mentők a pécsi 400 ágyas klinika idegsebészetére szállították. A baleset ügyében a rendőrség megindította a vizsgálatot. mám Amint látják, elmehetnék város- rendésznek, nem ártana már egy ilyen pihent elme. Onnan a tizennyolcadik emeletről micsoda perspektíva nyílna egy köpőfesztivál megrendezésére. Pardon. Itt a szorítóban, ebben a kis parkban, ahol élünk, az egészből frankón semmi, ezek a régi emeletes viskók úgy állnak itt, mint tiszteletreméltó tévedések a XX. században. Éppen harangoznak, ha nem tévedek dél van. A buszoktól alig hallani a harangot. A motorzúgás maholnap mindent befal. Nem szenvedélyem a bírálat, de ez a kis park lassan annyit ér itt az öreg házak között, mint fényorgona a napsütésben. Szóval, olyan ez itt, mint egy szuperbörtön. Nincsenek rácsai, mégse tudunk innen szabadulni. Mi, fiatalok itt születtünk, az öregek itt öregszenek. Lehet, hogy az Edina lesz a feleségem? A LaJdnger vár a padnál, türelmetlen, most fel is áll, úgy sétál ott, mint professzor a tanműhelyben. Intek neki, menjen a fenébe. Nem akarom látni az írását. Egyre rondábban ír, ami csak arra jó, hogy már a helyesírási hibákat se lehet észrevenni. Minek erről vitázni? Egyébként is menekülök a harmadik világháborútól. A bokrok úgy kilombosodtak, hogy most már olyan a formájuk, mintha öreg harangok ülnének egy lócán. Ilyen itt egy délelőtt suli nélkül. Szomorú ez, meg nem is. A Bánickiék ma átlépik a határt, ha van eszük. Az Edináról semmi hír, pedig úgy döntöttem, ha ő lesz a feleségem, megajándékozom egy fiúgyermekkel. S mi lesz, ha mégis lány lesz? Mondhatnak bármit, sehogy se lehet kiszámítani ezt a világot. Egy hét se telt el, és már levél várt otthon a Bánickiéktől. Ahogy olvasom, gondolat gazdagság tükröződik az arcomon. Rámragadt a levélből. „Láb-kar- törése nincs senkinek. Az idő jó. A helyszínen felkutattuk a tengert, olyan nagy, hogy minden parton épült lakás ablakából látszik. Mindenkit üdvözlünk.” — Csak a lényeget idéztem. Az időjárás ma világszínvonalon termel, ontja a tavaszt, ilyenkor általam mindenkinek jó információi vannak a képességeiről. Az Edina is megkerült. Most már aztán nincs mese, irány a Hűvösvölgy, az a háztáji dzsungel, amit időnként meglátogatnak a férfi expedíció tagjai, mert az a véleményük, lehet egy nővel több. Ismerem én ezt a világot. Ahogy megérkezünk a zöldbe, eqv tiszteletkört rohanunk a fák között, hem. pergünk a fűben. A Lakinger úgy ül egy fa tövében, mintha őzt a kérdést tanulmányozná, tömegsport lesz-e a rókavadászat? Ennél sokkal izgatóbb, hogy a réten már megy a foci. Edinának szavamat adtam, hogy nem mozdulok mellőle, pedig izgat. Forró lesz a talpam, ha körülöttem pattog a bőr. Szent- ségtelen az adott szó, az ember a törvényt is felrúgja, azért csi- nárlják, a lasztit még inkább. Az Edina csúnyán rámnéz. Hisztis, mert látja rajtam, hogy szeretnék beszállni. Akad még néhány feszültséq ebben a" társadalomban. Úgy állok ott, mint aki mentőautón érkezik a fekete piacra. Aztán hirtelen minden rendbejön, nevetünk, méq a fejfájása is elpárolog. Heverünk a félhomályban, a kezem rajta. Vannak már ötleteim is, hogy miképpen lehetne még kellemesebbé tenni ezt az évszakot. De ez csak annyit ér, mint dramaturgiai elmélkedés egy vezércikkben. Persze azért nincs nagy baj, mert egyre jobban jön az este, és régi igazsáq, hogy estére minden rendbejón. Mert az este, kérem, szerény véleményem szerint, az élet sója. Este nélkül a házassáq már régen megbukott intézmény. Minden hiába, a sötétséq az életben nélkülözhetetlen. (Folytatása következik.) 1975. november 4., kedd tegnap történt Hétfőn a Parlament de legációs termében, Acze György, az MSZMP Poli tikai Bizottságának tagja a Minisztertanács elnök helyettese és Pjotr Gye micsevics, az SZKP KE Politikai Bizottságánál póttagja, a Szovjetunió kulturális minisztere vezetésével megkezdődött c Magyar—Szovjet Kormányközi Kulturális Együttműködési Bizottság ülése. A tanácskozáson rögzítik az elkövetkező öt évre szóló kulturális együttműködés alapelveit, elemezik a korábban hozott határozatok végrehajtását a közoktatási együttműködés területén. * Lázár György, a Minisztertanács elnöke hétfőn hivatalában fogadta dr. Rudolf Rohliceket, a csehszlovák kormány elnökhelyettesét. A szívélyes, baráti hangulatú találkozón részt vett dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese. Ott volt dr. Václáv Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykövete. * Hétfőn Budapestre érkezett Le Thanh Nghi, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, hogy az Állami Tervhivatal elnökével tárgyalásokat folytasson az 1976— 80. évi magyar—vietnami tervegyeztetés lezárásáról. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Huszár István. Jelen volt Nguyen Manh Cam, a VDK budapesti követe. Lapzárta Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vezetésével hétfőn delegáció utazott Algírba, a Magyar —Algériai Kereskedelmi, Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Vegyes Bizottság ülésére. Megtárgyalják a két ország gazdasági kapcsolatainak továbbfejlesztésével összefüggő feladatokat. A bukaresti köztársasági palotában hétfőn megkezdődött a román ifjúság 3. országos tanácskozása: az UTC (Kommunista Ifjúsági Szövetség) X. kongresszusa, az AUSCR (Román Kommunista Diákok Egyesült Szövetsége) X. és a Pionírszövetség III. országos konferenciája. A tanácskozáson részt vesz több mint 130 külföldi ifjúsági szervezet delegációja is, közöttük a KISZ KB delegációja, dr. Nagy Sándor KB-titkár vezetésével. * , Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter hétfőn este vacsorát adott a hazánkban tartózkodó I. I. Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának tiszteletére. . Tegnap a 6-os úton Dunaföldkór határában ködben előzött egy teherautót személygépkocsijával dr. Varga József, 36 éves pécsi lakos. Jármüve így ütközött össze azzal a' .személyautóval, amelyet Slavic Milivoj 50 éves jugoszláv állampolgár vezetett. A jugoszláv turistát és két utitársát élet- veszélyes állapotban szállították a dunaújvárosi kórházba. Slavic Milivoj meghalt. Dr. Varga József könnyű sérüléseket szenvedett. KEREKES IMRE: ^Egy vakáció 11 története