Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)
1975-11-09 / 307. szám
Mióta törvényes munkaszünet a vasárnap ? Főnök és beosztott viszonyának története CSendkívül érdekes ’ » könyv jelent meg a közelmúltban: „A munkaviszony szabályozása Magyar- országon, a kapitalizmus kezdeteitől az első világháború végéig. (1840—1918.)” Szerzője dr. Lörincz Ernő kandidátus, a Pécsi Tudomány- egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, aki 1967-ben Erdélyből települt át Pécsre. A gondolat még odahaza Erdélyben fogant meg benne: földolgozni a magyar munkajogi törvényhozás történetét. Ebből lett később a 600 oldalas kandidátusi dolgozata. Most pedig kiadta belőle ezt a hézagpótló és közérdekű munkát. Közérdekű, mert a munkajog ma már szinte minden egyes ember életviszonyait szabályozza, s e jogágazat kialakulásának története, nemcsak a tudományt, hanem az egyes embert is segíti, mégpedig önértékelésében, munkaviszonyainak józanabb megítélésében. — Mindenekelőtt: a magyar munkajognak a kialakulását tekintve milyen rangja van Európában? — Közvetlenül a fejlett nyugat-európai ipari országok munkajogi alkotásai után kezdődött Magyarországon e jog- ágazat kialakulása. A keleteurópai, illetve balkáni jogfejlődés e tekintetben mögöttünk maradt. Nálunk már 1840-ben megjelentek az első munkatörvények, a Balkánon például csak a század végén. Legfeljebb a lengyelek közelítettek meg bennünket, de azoknak a jogalkotáso is mögöttünk maradt. Persze ebben sok sajátosságunk volt. Például szűkebb hazám, Erdély, amikor a magyar szabadságharc eredményeképpen 1848-ban egyesülhetett az anyaországgal, jogalkotásában megőrzött bizonyos sajátosságokat az ősi erdélyi magyar fejedelemségek korából. Csak az egységes ipar kialakulásának kezdetén, az 1860-as években vált az anyaországi és erdélyi munkajog egységes magyar munkajoggá. — Közismert, hogy a szak- szervezetek a korai kapitalizmus időszakában szinte törvényen kivül álltak. Akkor milyen jogintézmény játszotta a legnagyobb szerepet a fejlődésben? — A sztrájk. Történelmi tapasztalat, hogy a hatalom és a munkásosztály birkózásában — az erőviszonyok váltakozásának megfelelően - a tömeg- megmozdulást jelentő sztrájkhullám tudott engedményeket kicsikarni. A magyar munkajog várható fejlődési iránya — Mikor kezdődött a magyar munkavédelem? — 1893-ban, Akkor alapították az iparfelügyelői szervezetet. Ezek a felügyelők tárták fel először a munkahelyek bizonyos elmaradottságait. — Magyarországon törvényben biztosított munkaszünet a vasárnap? — 1891 óta. Ekkor jelent meg erről egy jogszabály. Előtte a tulajdonos akaratától függően kellett dolgozni, illetve lehetett pihenni. Általában a vallásos érzületű tulajdonosok már előtte munkaszünetet rendeltek el vasárnap. — A munkajog egyik sarkalatos pontja a főnök—beosztott viszony. Milyen különbségek vannak e tekintetben a régmúlt és a mai magyar munkajog között? — Ami változatlan, az a fö- lé-alárendeltségi viszony. S ami alapvető változás: ez régen árujellegű volt, ma emberközpontú. Vagyis régen ez volt a fölfogás: én pénzt adok, te adjál érte munkát. Ma viszont a humanitás van a közfelfogásban, még olyan szélsőséges esetekben is, amikor a vezető hajlik az erőszakosabb irányítás felé. Az emberségesség van a köztudatban és ez a köztudat a helyes szocialista jogalkalmazásunk alapvető lehetőséget ad. — A munkajog persze praktikus valami. Mindig a biztonságra, a rendre, a szervezettségre törekszik. Ebben a vonatkozásban van-e eltérés a múlt és a jelen között? — Nincs eltérés, ha a munkajogot, mint rendezőelvet tekintjük, Persze a tartalma más, humánusabb össztársadalmi érdekeket vesz figyelembe, és intézményei jóval kiterjedtebbek. — Tudományos munkája alapján milyennek véli a magyar munkajog jövőbeni fejlődési irányát? — A dolgozóknak mind több beleszólási lehetőséget kell majd biztosítani demokratikus formákban. Másfelől viszont a munkajognak a nagyobb munkafegyelmet és összefogottabb közösségibb munkát kell elősegítenie. Több szociális intézmény várható tehát. Különösen több munkavédelmi létesítményt kell a jognak szavatolnia. Továbbá új jogi szabályozást igényel a munkaszerződés megkötése és felbontása is, de főleg a megkötése. A dolgozónak ugyanis szabadabb mozgást kellene biztosítani, tehát e tekintetben növelni a jogait Ezzel a vállalatokat egyben arra is lehetne serkenteni, hogy mióta a munkásjóléti, munkavédelmi és nem utolsó sorban a bérviszonyaikat még tovább fejlesszék, egészséges versenyben más vállalatokkal. Földessy Dénes Színészvallomások Próza vagy zenésí ? Egyik este a Mosoly országában énekelt, másikon Antigonét játszotta. Három színház tagja volt eddig, s három színházban ismerték „fregoli- színésznőnek” — Szegeden, Miskolcon és Szolnokon. Vagyis kettős érdeklődésű: egyaránt prózista és énekes, így aztán repertoárja is sokszínű : volt Bajadér, Liza a My fair lady-ben, Vörösmarty halhatatlan darabjában Tünde. Aztán Brankéné a Tristán- ban, a Három nővér Natasája, kalaposnő a Helló Dolly- ban, továbbá Antigoné, az Adáshiba Saci-ja, Orbánná a Macskajáték ősbemutatóján. — De igazi boldogság-e azen a pályán a kétlakiság? — Amikor a főiskoláról kijöttem, Szegeden elsősorban operettben akartak használni. Ma már tudom, hogy ha teljesen abban a műfajban maradok, akkor jó énekes lehettem volna. De én mindenáron prózai színész akartam lenni. Közben kiderült, hogy én hiába szeretnék, mert kevés az országban a „kétíaki" tehetségű színész. Kénytelen voltam jó énektanárt keresni, mert éreztem, hogy ez a sokféle műfaj nehéz. Nem lehet egyik este Mosoly országát énekelni, a másikon a Kaktusz virágát. Megpróbálok persze mindent jól megoldani, amit rámbíznak, bár nem tartom magamat operettszínésznek, hanem — színésznek. Nem mondja, de a pályán tudják, hogy hátrányos ez a „kétlakiság”, hogy jó prózai szerepeket azért nem kapott, mert mások csak prózát tudnak, ő meg énekelni is. így elmentek mellette olyan szerepek, amiket legalább olyan jól megoldott volna, mint az a színésznő, aki kizárólag prózista. Bókay Mária mégis bizakodó: — Szemben az ellenkező híresztelésekkel, szeretek operettben is játszani. Ha az jó, akkor mepróbálom én is jól megoldani. F. D. Több szaloncukor, csokoládé lön már a télapó! No nézd csak! — már járt a télapó az édességboltokban, a Centrum falragaszai szerint „Nálunk már karácsony van". Baranyában és Tolnában 410 mázsa figurális mikulásáru várja a vásárlókat. A tej- és étcsoki télapókból 12 százalékkal többet hoznak forgalomba az idén mint az elmúlt évben. Ezen kívül 30 mázsa műanyag mikulás - melynek belsejében cukorka van — bővíti a választékot. Ebben az évben ugyan annyi szaloncukrot kapnak a baranyai és a tolnai üzletek, mint tavaly - 26 vagonnal, csak az a különbség az elmúlt évihez képest, hogy a csokoládés szaloncukorból több áll a vásárlók rendelkezésére. Az úgynevezett függelékből sem lesz hiány az idén: 340 mázsa csoki — és cukorhab függelékből bőven jut a baranyai és a tolnai fenyőfákra karácsony estén. Ez a mennyiség mintegy három vagonnal több az elmúlt évinél. A Baranya—Tolna megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat október második felében látott hozzá a karácsonyi csokoládé- és cukorkaáru kiszállításához a boltokba. November közepére a mikulásáru, december 10-ig pedig a szaloncukor és függelék szállítmányok is megérkeznek mindkét megye üzleteibe. • • Üzenetek több megyéből Studio caz Et«ca utcában Jó neki! — pizsamában is becsoszoghat a munkahelyére. A Magyar Rádió dél-dunántúli tudósítójának stúdiója a lakásán van, ahol minden a rádióé, — a telefontól az ágyig. — Egyedül vagyok ebben c pécsi Éva utcai háromszobás lakásban — mondja Rózsa György, aki harmadik esztendeje tudósítja a rádiót Pécsről. Ez persze jó és rossz is úgy együtt, mert hogy mindenes. Először is riporter, aztán technikus — ő vágja az anyagait. Gépkocsivezető isi: a rádió Polskijával nem ritkán 3—4 ezer kilométert is megtesz a BÖRZE SAROK Szőlő, lakható épülettel eladó. Érdeklődni: Athinay utca 3. földszint 2. _________________ G épkocsival, készpénzzel legális üzletbe társulnék. „Becsület" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ M indenfajta gépírást vállalok. „Megbízható" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Német juhász kölykök eladók. Pécs, Mártírok útja 34. szám alatt. Tel.: 15-520.____________ A ngol nyelvoktatás, korrepetálás, vizsgákra felkészítés, külföldön tanult diplomásnál. Telefon: 19-073._____________ É pítési bontott anyagok, hármas ablakok, ajtók, tégla, szarufa, gerendák, fürdőkád eladók. Landler Jenő utca 18. 7—fél 4 óráig. Kolompár Gusztáv. Eladó kis- és nagyméretű tégia, szarufa több méretben, fagerenda, vasgerenda, léc, deszka. Pécs, Pipacs utca 11. (Légszeszgyár utca alsó végénél.) Eladó bontott kis- és nagyméretű tégla, cserép, deszka, léc és faanyagok a vókányi TÜZÉP mellett. _________ M oszkvics 403-as, főtengely hibás eladó. Krisztina tér 5. II/7. Kertváros. Modern bútorok véte- le-eladása! Mártírok útja 18. — Telefon: 20-571.__________________ K ettő szoba összkomfortos szövetkezeti lakás belvárosban, beköltözhetően eladó. „300 4* OTP" jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Eladó Pécs belterületén lévő kettő szoba-hallos, öröklakás, beköltözhetően. Érdeklődni: lehet: Petőfi utca 49. II. Telefon: 21-685. Öröklakás másfél szobás beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Surá- nyi Miklós u. 29. föld- szint 2.___________ H áromszobás öröklakás tehermentes, azonnal beköltözhető, készpénzért eladó. „450" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gazdálkodásra alkalmas családi ház eladó. Pécs, I., Bánya u. 30. Harkavölgy. Érdeklődni: minden nap, délután 15 órától. Pécs, I., Tolbuhin út 69. 1/1. Takács._____________ E lcserélném Madách Imre utcai, I. emeleti kettő szoba összkomfortos. távfűtéses, tehermentes, szövetkezeti lakásomat családi házra, II—III. kerületben. Megbeszélés: a 18-883-as telefonon. Egy szoba komfortos házrész eladó. Vak Boty- tyán utcában. Személy§ épkocsit beszámítok. rdeklődni: Szigetvár, vasútállomás, büfé vezetőnél__________________ Kis- és nagyméretű tégla (nagy mennyi ségben) garázs ajtók vas ablakok, 40x40 cen timéteres pala, 7 mé teres szarufák, geren dák, cementlapok el adók. Petrovics Gyula Nagy Jenő u. 30. sz. Eladó egy darab új kétszárnyas üvegajtó Cupitelep, Nefelejcs u 17. Biológia, kémia tan tárgyakból felvételire előkészítést vállal — szaktanár —. Úttörő u. 15. Tel.: 21-813. Kisipari tevékenységre alkalmas családi ház eladó. Kettőszobás tanácsi lakást beszámítok. Telefon: 21-945, 4 óra után._______________ Á ron alul eladó zománcozott fürdőkád, fatüzelésű bojler, 300 darab világoszöld csempe. „Költözés" jeligére a Sallai utcai hirde- tőbe.____________________ N agyméretű olajkályha és vajszínű bontott kályhacsempe eladó. Geis- ler Eta u. 7. Házfel- ügyelőnél._______________ M ély NDK gyermekkocsi és bundazsák eladó. Cím: Jurisics u. 24. Tel.: 20-669._______ C E-s Trabant Combi eladó. Petőfi u. 9. Sza- bó. Délután 4-től. Újhegy, Koksz u. 98. számú családi ház, beköltözhetően eladó. Wartburg 1000-es alkatrészenként eladó, örö- gi u. 8._______________ M ánfa 165. számú ház, kettő szoba, konyha, melléképületekkel, kis kerttel, elcserélhető pécsi kettőszobás lakásra. Érdeklődni: a helyszínen. Bocskai u. 4. ház eladó. számú Új LANEY-KLIPP garanciával eladó. Telefon: 16-833, este.___________ D áciát — UO rendszámtól kezdődően — vennék. — Telefon: 11-946.___________________ Elcserélném szentlőrinci kettő és fél szobás öröklakásomat pécsi tanácsi lakásért. „Különbözet nélkül" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Másfél szobás uránvárosi, távfűtéses, szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. „Építkezünk" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. IX 1500-as Polski, jól felszerelt, 45 000 kilométerrel eladó. „Bordó" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ________ B alatonmárián 145 négyszögöl sarok üdülőtelek eladó. „Ikerház" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 300 négyszögöl szőlő eladó. Máriagyűd, Fel- szabadulás u. 3. 80 000 forint készpénz + részletre lakásmegoldást keresek. „Pedagógusnő" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Augusztusban műszaki vizsgázott, kisablakos Volkswagen eladó. Érdeklődni: 10-137-es telefonon, 4 után. Kozármisleny, Újtelep központjában eladó 225 négyszögöl telek, építőanyaggal, kúttal, építési engedéllyel. Érdeklődni: Pécs, Felszabadulás út 32. Sikondán, a Sikondai út 16. szám alatt hétvégi ház, 184 négyszögöl területen eladó. Érdeklődni lehet: naponta a 18-836-os telefonszámon, 8—11 óra között és 17 óra után. Faipari gépek eladók: szalagfűrészgépek 300- astól 800-asig minden méretben, kombinált- gép, 3 fejes gyalúgép, abrichterek, marógép, körfűrészgép, tiplihúzó, hosszlyukfúrógép, csapolómarógép, késtengely, szupport. Vétel is. Szné, Horetzky J. műszaki kereskedő, 1041 Budapest IV., Újpest, Templom u. 4. Szombaton zárva. Szőlőoltvány kapható, saszla, Irsai piros- szlanka, szilváni, gyökeres hazai 6 forint, Delavári és saszla 8 forint. Abasár, Pf.: 10. két megyében. Viszont van titkárnője: a 12-426-os telex, mert ide futnak be az üzenetek a baranyai, tolnai gyáraktól, intézményektől. — Azért még akad segítőtárs — teszi hozzá. Itt a Pécsi Rádió, az MTI, a Dunántúli Napló, és a Mecseki Bányász. Aztán pedig minden technikai eszköz a rendelkezésemre áll. A mini stúdió a lakás egyik szobája, melynek falain korál- színű hangnyelő függönyök függenek. Az ajtóval szemben asztal, rajta írógép, mellette könyvespolc ezernyi, különféle jelentéssel, beszámolókkal. Szomszédságában telex. — Ezzel érintkezek a pesti szerkesztőséggel: milyen anyagot ajánlok, mit kérnek. A be- hemót stúdió magnóval vágom a szalagot, és ezzel is leadhatom a kész anyagot Pestnek. — Innen közvetlenül is érintkezésbe léphetek a stúdióval. Ha jelentkezni akarok, bejön a pécsi postai erősítő, onnan a budapesti erősítő, ahonnan kapcsolatba lépek a rádió kapcsoló termével, itt magnóra rögzítik mondókámat. — Mikor kezdesz dolgozni? — Reggel 6-kor kelek. Újságot olvasok, — melyből 13 féle jár a lakásomra, — rádiót hallgatok. Aztán az események szabják meg a munkaidőt. — Mire vagy büszke? — Amit el tudok intézni. Például Bonyhádon 100 lakás átadása késett, mert nem volt bojler. Elmondtam a krónikában, a Hajdúsági Iparművek pedig soron kívül legyártotta a bojlereket. Délután fél öt van: készül a holnapi reggeli krónika . . . (Mécs) Mit ér a pécsi színház Kaposvárott? Rendszeres cserejátékról kötött megállapodást a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház. Jó-e ez a megállapodás, kell-e a cserejáték? — kérdeztük most Zsámbéki Gábort, a kaposvári színház igazgatóját. — Nagyon jó, nagyon kell! Eddig is igen furcsa volt, hogy az ország egymáshoz legközelebb levő két színháza nem épített ki ilyen kapcsolatot. Arról, hogy mi mit tudunk adni a pécsieknek, nem illik, hogy én nyilatkozzam. De Pécs sokat adhat Kaposvárnak, Somogynak. Elsőül is növelni tudjuk a próbaidőnket. Eddig ugyanis évandonként tíz bérleti előadást rendeztünk. Most csak nyolc bemutatót tartunk majd, mégis kilenc dargbra szóló bérletet adunk ki, a kilencedik ugyanis pécsi előadás lesz. A Pécsi Nemzeti Színház kaposvári előadásai iránt mindig nagy volt az érdeklődés, de prózát mégiscsak kétévenként, a Dunántúli Színházak Fesztiválján láthattunk, amit nálunk, Kaposvárott rendeznek meg mindig. Most, a megállapodás eredményeképpen nemcsak a pécsi operát és a balettet láthatják a kaposváriak, hanem évadonként négy-négy prózai előadást is tart majd itt a pécsi színház. Aztán nekünk is jó, hogy elmegyünk a mecsek- alji városba, művészeink új közönséggel ismerkednek majd meg, szélesedik a Csiky Gergely Színház játéklehetősége földrajzilag is. Mindez növeli a rangunkat, s hasznos vérkeringést eredményezhet a két város színházi kultúrájában. Úttörőmunkásőrszakasz Mohácson Mohácson elsőnek a Park utcai általános iskola 32 úttörőjéből úttörő-munkásőr szakasz alakult. Az ünnepélyes fogadalomtételre csütörtökön került sor, melyen megjelent a mohácsi Rózsa Ferenc munkásőr zászlóalj parancsnoka, Lőrincz Sándor, a helyettese, valamint három alapító tag. A városi tanács részéről Gábor Péter művelődési osztály vezető, Bischof Ferenc, a városi pártbizottság munkatársa, valamint Bogárdi János, városi úttörő elnök. Az ünnepélyes fogadalomtétel utón a vendégek együtt hallgatták végig az iskola tanulóival a november 7-e alkalmából rendezett iskolai ünnepélyt.