Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)
1975-11-19 / 317. szám
1975. november 19., szerda Punomon napló 3 Egy egész városrészé lehetne Pécsnek nincs korszerű művelődési központja, vannak viszont kihasználatlan lehetőségei. Az egyik ilyen a Zsolnay Művelődési Ház. Szakmai képzés Nemigen tudhatunk róla — üzemi célokat szolgál. Bocsássuk előre, jól, de ritka kivételtől eltekintve csak nappal működik. Este kihasználatlan. Épp akkor, amikor másutt a művelődési intézmények naponta életre kelnek. Amikor a művelődési házakban megindul az igazi élet, itt kihunynak a fények, hiszen területi funkciót nem lát el ez a patinás nevet viselő, viszonylag jó karban levő szép, kastélyszerű épület. Az emberek, a lakosság elől elzárja ma még a márkás porcelángyár szigorú kőfala. Pedig legalább tízezer ember él a környéken. S a jövőben a városfejlesztés itteni terveivel jóllehet megkétszereződik a számuk. (A budai városrész maidani új lakótelepéhez művelődési házat nem terveztek.) Mi a megoldás? Kézenfekvő megoldás kínálkozik, ha olyan egyszerű volna meqqyőzni ma a gazdasági vezetőket, hogy egy üzemi kultúrház ne csak üzemi célokat szolgáljon .. . Ilyen gondolatokkal léptem be a gyárkapun — nem tagadom, egy kissé szorongva -, hogv mindenekelőtt ártól tájékozódjam, hogyan él egy önálló művelődési ház lehetőségeivel a Pécsi Porcelángyár — és mennyiben kihasználatlan mégis ez az intézmény? A szükséges adatok birtokában eddig is úqy tudtam, hogy a gyárat évek óta „jól jegyzik” a munkáskultúra, az emberekkel, a művelődéssel való törődés „tabelláján". Sokat tettek elsősorban az emberek szakmai képzése, a termelési kultúra gyarapítása érdekében. A mintegy másfél ezer munkás közül az elmúlt évben 42- en szereztek szakmunkásképesítést. Hosszan sorolhatnánk a különböző szakmai továbbképző tanfolyamokat, oktatási és szakmai művelődési formákat, ahol az úi technikai berendezésekhez új szakembereket képeznek. Évente mintegy száz ismeretterjesztő előadás hangzik el a qyáregyséqekben, újszerű kezdeményezések formáiéban nemeqyszer ott, a munkahelyen, (ahol a szükséges csönd is meqvan hozzá), vagy a reggeli szünetében. Van megoldás Mindezek — hozzávéve a különböző szakmai, párt- és szak- szervezeti rendezvényeket, tanácskozásokat, gyűléseket, műszaki konferenciákat stb, — nagyobb részben a gyár üzemi művelődési házában zajlanak le a reggeli és a délutáni órák között. Esténként viszont a több mint 10 kisebb-nagyobb helyiségből álló intézményben csak meghatározott napokon használnak egyet-egyet. Az ifjúsági klubot (hetente kétszer), a magányosok klubját és képző- művészeti szakkörök helyiségét a foglalkozási napokon. Beszélgető partnereim: Marton Béla párttitkár és Hidegkúti József, a szakszervezeti bizottság titkára némi nyugtalan várakozással tekintettek rám egész idő alatt, mint akik sejtik, van a tarsolyomban valami „probléma” is. Jól sejtették. Elmondtam: intézményük alapterülete szerint jelenleg g legnagyobb művelődési ház a városban. Van benne legalább tíz jól hasznosítható helyiség, viszont a fölszereltsége gyönge: a munkahelyi népművelők egymásnak adják a kilincset .. (Átlag egy népművelőt tudnak alkalmazni: a többi hasonló vagy kisebb művelődési házban 6-7 szakképzett népművelő dolgozik.) A városi párt- bizottság állásfoglalása szerint is meg kell vizsgálni és ahol lehet meg kell valósítani oz üzemi-vállalati művelődési házak közös fenntartásba vételét, természetesen lakóterületi feladatokkal is. Hát itt erről volna szó .. , A Városi Tanács népművelői státusokat és megfelelő költségvetést, az S2MT meghatározott összegű anyagi hozzájárulást adna. A három anyagi erőforrásból nappal elsősorban üzemi, esténként elsősorban területi feladatokat láthatnának el. Mire várunk? Hidegkúti József: — Ezt ed- diq még ebben a meqvilágí- tásban senki nem beszélte meg velünk. A vizsgálatoknál okkal úgy éreztük, hogy el akarják „vinni" tőlünk az intézményt. Ha év eleién leülhettünk volna tárgyalni róla, már régóta egyenesben volnánk . . . Marton Béla: — Úqy érezhettük, elvárják tőlünk, hogy saját erőnkből működtessük területi jelleggel a művelődési házat. Erre nincs lehetőségünk. íqy viszont egészen más. . . Ha a társszervek tiszteletben tartják a mi üzemi feladatainkat, rajtunk nem múlik. Átérezzük a lakóterületi művelődés fontosságát, de természetesen felelősséggel tartozunk dolgozóinknak a saját termelési feladatokért. Ha megoldást találunk a közös fenntartásra, akkor ez egész kultúránk nagy sikere lehetne... Idézem a másik két szerv válaszait is: Schenk János, a városi tanács közművelődési csoportjának megbízott vezetője: — A budai városrész művelődése csak a Zsolnay Művelődési Ház közös fenntartásával oldható meg. Valóban, nekünk már jóval korábban le kellett volna ülnünk tárgyalni róla, konkrét tárgyalásokat azonban csak a felügyeleti vizsgálat tapasztalatai alapján kezdhetünk el. Ennek a jelentése most készül. Pozsgai Miklós, az SZMT kulturális osztályvezetője: — A vonzási körzetbe tartozó üzemek (pl. a Sütőipari Vállalat) hozzájárulását is el tudnám képzelni. Mi, — amennyiben a közös fenntartás megvalósul, és az intézmény üzemi és területi jelleggel működik, — évente meghatározott összegű állami támogatást adunk hozzá. Erre van lehetőségünk... Akkor mire várunk? Húszéves a Magvető Kiadó Új könyvek A 20 éves fennállását ünneplő Magvető Kiadó színes és gazdag kínálattal készül az idei téli könyvvásárra. Az olvasók mintegy 25 új mű megjelenésére számíthatnak, amelyek között regények, verses könyvek és tanulmánykötetek egyaránt szerepelnek. A regények között érdeklődésre tarthat számot egy fiatal író, Balázs József első, Magyarok című regénye. E második világháborúban játszódó regény mellett ugyancsak ebből az időszakból veszi témáját Moldova György új regénye is, a Szent Imre-induló. Szabó Magda életmű sorozata a Disznótort és a Pilátust kínálja; új kiadás várható Szerb Antal: A királyné nyaklánca, Kodolányi János: Boldog Margit és Fejes Endre: Mocorgó című müvéből. Wallinger Endre Mi sem szeretjük az Ábrahámokat, és e tekintetben csatlakozunk a Zaulek Stúdió Színházban játszó lengyel egyetemistákhoz. A tiszta emberségű, szabadlelkű ember erre gondolt már a Biblia olvastán is, amikor az Úr azt kívánta Ábrahámtól, hogy neki szóló áldozatul ölje meg saját fiát, Izsákot. De a történelem más Ábrahámokat, és más Izsákokat is szült. Az Úr még lefogja Ábrahám kezét, hogy lám, ez csak a hűség próbája volt, képes volnál-e megtenni, vagy sem? De a világtörténelem számtalan urai nem fogták le a számtalan Ábrahámok kezét és elpusztultak a számtalan Izsákok. Ezt a bibliai történetet hívja segítségül a Zaulek Stúdió Színház, amikor a felesleges áldozatokról akar mondani valamit a nézőknek. S a bibliai sztoriból jó történet kerekedett, amit — néhány fontos mondattól eltekintve — elmozogtak, eire- megtek, elsziszegtek, elsóhajtottak a remek lengyel amatőr színjátszók. Sápadt arccal, áhi- tatos tisztelettel csúszott be Ab- rahám és a nép először kiröhögte, kigúnyolta, leköpködte, mint ahogy az a csúszó-mászó tekintélyimádóknak kijár. Csak akkor szisszent fel, döbbent meg, amikor Ábrahám előtt ott Hogyan születik a hatalom? - pillanatkép az előadásból. Siva - lengyel módra. feküdt a feláldozásra szánt Izsák. S a tömeg, az előadás főszereplője, — félni kezdett. Mert a tömeg a főhős az Izsák feláldoztatásában, amint eljut a legrosszabb elnyomás, a szellemi terror minden lépcsőfokára: előbb gúnyolja a lelkeseket, aztán fél tőlük, majd maga is liheg, mert nem tehet mást. Szenved, retteg, közben néha lelkes is, de nem tudja mindig megkülönböztetni a halandzsázó hordószónokokat a terrorlegényektől és a valódi emberi értékektől. De néhányszor megszólal egy tiszta női hang és biztatja: „Ha becsíped az ujjadat, ne hunyd be mindjárt a szemedet a fájdalomtól!” — súgja egyik alkalommal. S a tömeg, a nép lassan elkezd járni tanulni,, szépen, minden bokamozdulatra figyelve, de — önállóan. Közben leugrik egyik szereplő a széksorok mellé és a felfedezés örömével szórja fejükre a talmi csillogás jelét a konfettit, tudván most már, hogy az csak konfetti. Merész együttes a Zaulek Stúdió Színház. Keresi a társadalomban a tartalmi lényeget, azt hirdeti, hogy a jelszavak és a jelvények mögött az emberi tartalmakat keressük, s hogy a tömegnek mindig ezekre az emberi tartalmakra kell figyelnie, nem a szólamokra, a jelvényekre. E kutatás közben Zaulekék tömege végigjárja a tömeg- pszichózis minden poklát, ami a hit és a félelem között ingadozó emberi csoportokat érheti. Mindezt egy korszerű formában: a pantomimhoz közelálló színpadi jelzésrendszerrel. Ezeket a kifejezőeszközöket igen határozottan, erőteljesen alkalmazzák, ahogy azt az úgynevezett lengyel „szegény színházaktól" már gyakran tapasztaltuk. Nem új ez a játékforma Magyarországon sem, éppen amatőregyütteseknél, amelyek a színpadtechnika, a kellék és a díszlet vonatkozásában értendő anyagi szegénység színházát teremtették meg. Ez az anyagi szegénység — nálunk is és a lengyeleknél is — nem gondolati és művészi szegénység. Sőt, az amatőr együttesek díszlet- és jelmezszegény színházainak mozgáskultúrája termékenyíti a hivatásos színházat is. Egy félreértést azonban el kell kerülni. A mozgáskultúra nem minden, és nem a színház megújulásának egyedüli eszköze. Hiszen a művészetek, így a színházművészet is a szintézis felé tart, visszanyeri sokoldalúságát, szemben a polgári színjátszás egyoldalúan szóbeli kifejezésrendszerével. Ehhez ad sok segítséget, ehhez végzi el a szép műhelymunkát az amatőr színjátszó mozgalom, immár Közép-Európa szerte, részben Lengyelországból kiindulva. A Zaulek Stúdió Színház mostani előadása pedig —, amely- lyel ez az együttes egyébként elnyerte az 1974-es lengyel- országi amatőr színjátszó fesztivál fődíját és a lublini nagy- színházi fesztivál rendezői kü- löndíját — azért tetszett, mert mi sem szeretjük a lihegő Ábrahámokat, hanem a saját lábán járni tudó népet. Földessy Dénes Húsz vagon szilvásgombóc A székesfehérvári hűtőházban kedden megkezdődött a téli idény legnagyobb feldolgozási munkája, a szilvásgombóc gyorsfagyasztása. A közkedvelt félkészételt a balatonalmádi Auróra Szálló és néhány siófoki étterem alkalmazottai készítik s a székesfehérvári mirelitüzemben fagyasztják. Az idei télen húsz vagonnyi szilvásgombócot tartósítanak és csomagolnak a székesfehérvári hűtőházban. Nem várt levelek gyermekcímekre... Két levél fekszik előttem. Gyerekcímekre érkeztek, — egy hónap alatt immár másodszor — és persze névtelenek. Feladójuk ismeretlen, mégis, sorai ismerősen csengenek, bár nem a szokványos „jelentgető” anonim levelek közül valók. Inkább azok közül, melyeket időről időre „hullámszerűen” megkapnak családok, de főleg a családok gyerekei és nem véletlenül ők. Az egyik levél „Szent Antalra" hivatkozik és egy bizonyos „láncolatra", amely hangzatos nevű amerikai országból vagy országokból kiindulva „kör. bejárta a földet”, nem is egyszer, mivel hogy a címzetteknek meghatározott példányban legépelve tovább kell juttatniak újabb címekre s „akkor néhány nap múlva nagy meglepetés éri, akkor is, ha nem babonás” .... Itt azután példák következnek, ki hány százezer dollárt nyert, ha tovább küldte. Aki viszont nem hitt benne és eldobta, azt különböző csapások érték, illetve meghalt... A másik levél óvatosan „szerencseláncnak" hívja ezt az egész ügyletet, ám a súlyos, halálos fenyegetés onnan sem hiányzik. Józan emberi mértékkel csak egyféleképpen reagálhatunk e sorokra: nevetünk rajta egyet, legyintünk rá. S okkal merem remélni, hogy mg nálunk az esetek többségében ez történik. A stílus, e fogalmazványok primitív logikája, átlátszó és együgyű „érvelése” nyilván csak keveseket téveszt meg a felnőttek közül, függetlenül attól, milyen világnézetet vallanak, hiszen ezt az egész ostobaságot az egyház is mélyen elítéli. Igen, de vajon felnőttek kezébe jut-e minden esetben? Van-e idő, lehetőség, alkalom mindig és mindenütt rámutatni, milyen badarságokra jut ideje némelyeknek. Utaltunk rá, e küldemények „láncolata” az esetek többségében gyerekcímekre érkezik, sőt arról is hallottunk már, hogy iskolapadokban is közkézen forogtak hasonló „dokumentumok”. Nyilván valakinek, valakiknek — valamilyen okból - érdekükben áll, - igaz, nagyon primitív módon, de mégiscsak egyfajta pszichológiai kényszerrel — megzavarni őket, ha lehet. „Hátha lehet”-alapon. Időnként valaki úgylátszik mindig akad, aki megkísérli elültetni a félsz suháng- jait, hátha lombot eresztenek. Egyfelől a pénz kecsegtető távlataival, másfelől az életveszélyes fenyegetések bárdolatlan kilátásaival. Abban reménykedve, hátha sikerül éket verni egyik-másik gyermekiélek és társadalmunk erkölcsi normái, illetve nevelési elvei közé. A leveleket felnőttek fogalmazták meg és gépelték, másolták, küldték tovább. (Ahogy megfigyeltem, egyetlen géphiba sincs bennük.) Ezek a levelek tehát időről időre előbukkannak. Megcélozva az amúgy is sokféle hatással küszködő gyerekek tudatát, hiányos élettapasztalatát. Figyeljünk rájuk egy kicsit jobban, alaposabban, elsősorban mi, szülők, pedagógusok. Nehogy a számító ostobaság, a lélektelen fenyegetődzés primitív méregnyilai valahol célba találjanak. (W. E.) Izsák feláldoztatása Pécsett Nem szeretjük az Ábrahámokat Bemutatkozott a Zaulek Stúdió Színház A Zsolna» IMIiiuelodési WMmM
