Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)

1975-11-17 / 315. szám

mi lesz a héten SZÍNHÁZ A lengyelországi ZAULEK Stúdió Színház Izsák Felál- doztatása c. produkcióját szerdán 19 órakor mutatja be a pécsi Ifjúsági Házban. A pécsi operatársulat a Parasztbecsület és a Bajaz- zók c. operákkal vendégsze­repei Szekszárdon a Babits Művelődési Központban szerdán és pénteken. A Pécsi Nemzeti Színház­ban a berlini Volksbühne vendégjátékában Örkény: Macskajáték c. komédiáját láthatjuk. Kaposvárott, a Csiky Ger­gely Színházban Ruszt Jó­zsef vendégrendezésében mutatják be pénteken Euri. pidész: Bakkhánsnők c. tra­gédiáját. Vasárnap este az Ifjúsági Házban a pécsi egyetemek és főiskolák irodalmi szín­padjai adnak vidám műsort. KIÁLLÍTÁS Kedden 18 órakor a Szín­ház-téri Kisgalériában a Pé­csi Balett működését repre­zentáló kiállítás-sorozat utol­só tárlatát nyitja meg Bük- kösdi László. A Városi Tanács Déryné utcai kiállítótermében Zo- zislaw Chudy lengyel gra­fikusművész kiállítását Újvá­ri Jenő, az MSZMP megyei Bizottságának munkatársa nyitja meq csütörtökön 17 órakor. A Puskin Művelődési Házban kedden délután 5 órakor nyitja meg Pandur József főiskolai adjunktus Grandwohl János, Siklósi Lászlóné és Siklósi László fafaragó és ötvös munkái­ból rendezett kiállítást. Vasárnap Tamásibon Würtz Adóm grafikusmű­vész tárlatát nyitják meg a Járási Művelődési Házban. HANGVERSENY Az OSZK pécsi stúdiója szerdán délután fél 5 óra­kor jutalomműsort ad a Mecseki Szénbányák szocia­lista brigádjainak a József Attila Művelődési Házban. Vasárnap délelőtt fél 1 I órakor a Doktor Sándor Művelődési Központban Má­sik János együttese ad hangversenyt a Pécsi Jazz Klub matinéján. Az érde­kes összeállítású együttes­ben a zongora, basszusgitár és trombita mellett négyen különböző ütőshangszereken játszanak. IRODALOM Tüskés Tibor: Nagyváros születik c. könyvéről rendez­nek vitát szerdán 16 órakor a TIT Bartók Klubjában. Vi. taindítót Vekerdi László mond. Csütörtökön 17 és 20 óra­kor a meszesi József Attila Művelődési Házban Tö. CSÖKZENE címmel Bánffy György, Várady Hédy és Bitskey Tibor tartanak elő­adói estet Szabó Lőrinc ver­seiből. MOZI Régóta nem láthattunk Bondarcsuk filmet. Most a Solohov regényéből készült kétrészes A hazáért harcol­tak című színes cinemasco­pe film társírója, rendezője és egyik főszereplője is Bon­darcsuk. A másik főszerep­ben a nemrég meghalt Va- szilij Suksint láthatjuk, a Vörös kányafa rendezőjét. Simone Signorét nagy­szerű alakítását élvezhetjük A királynő nehéz napjai c. színes szinkronizált francia- svájci film főszerepében. Egy folyton álmodozó taka­rítónőt személyesít meg. TELEVÍZIÓ Szerdán Németh László: Gandhi c. drámáját, csü­törtökön a 2. műsorban Ma. jakovszkij kitűnő szatíráját, a Gőzfürdőt láthatjuk. Tudósítóink jelentik Tudósítóink jelentik Tudósítóink jelentik Gemenc: Még zeng a kürtökből a hallali Dr. Losonczi György, a MAVOSZ Tolna megyei szer. vezete intéző bizottságának titkára újságolta, hogy Tol­na megyei vadásztársasá­gok alföldi vadásztársasá­gokkal cserevadászatok tar­tására kötöttek szocialista szerződést. A Tolna me­gyeiek az Alföldre látogat­nak, hogy nyúlra, fácánra vadászhassanak, az alföl­diek pediq Tolnába, hogy szarvas- és vaddisznó-tró­feákhoz juthassanak. A mi­nap a bátaszéki Búzakalász Tsz vadásztársasága látta vendégül a sarkadi Lenin ,Tsz vadásztársaságának tag­jait. A vendégek két, igen szép agancsú szarvast és egy kapitális vaddisznót lőttek. B. Z. Zalakaros: Téli fürdő, szauna Tizenhárom esztendővel ez­előtt, olajipari kutatófúrás so­rán 96 fokos víz tört fel két­ezer méter mélyről Zalakaros határában. A vizet hamarosan megvizsgáltatták, s kitűnt, hogy gyógyhatású, mozgásszervi, nő- gyógyászati stb. betegségek kezelésére kiválóan alkalmas. Megszületett a döntés: megyei támogatással termálfürdőt kell kialakítani Zalakaroson. Az első, 320 négyzetméteres medencét 1965-ben vették bir­tokukba a fürdőzők. A tízéves jubileum alkalmából a napok­ban a fürdő intézőbizottsága ünnepi . ülést tartott, melyen összegezték a fejlesztés eddigi eredményeit, A legünnepélye­sebb napirendi pont kétségte­lenül az utolsó volt: ekkor ke­rült sor ugyanis a fürdőhely eddigi legnagyobb beruházása, a mintegy 30 millióért létesí­tett fedett fürdő átadására. A mozaikburkolású főépület­ben két, összesen 186 négyzet­méter nagyságú, 37, illetve 35 fokos vízzel feltöltött medence található. Bizonyára nagy nép­szerűsége lesz a 20 fős szau­nának, ám ennek birtokba vé­telével egyelőre várni kell, még nem érkeztek meg ugyanis az importból származó kályhák. Tizenkét helyiségben tisztasági, négyben gyógyászati kádak ta­lálhatók. Súlyfürdő, gyógymasz- szózs, vízalatti masszázs, kvarc stb. áll a gyógyulni vágyók ren­delkezésére, s természetesen orvosi felügyelet, képzett sze­mélyzet. A fürdő 15-én nyitot­ta meg kapuit a nagyközönség előtt. Hétfő szünnap, a hét többi napján 8-tól 12.30-ig és 13.30-tól 18-ig vehetik igénybe a létesítményt a vendégek 10 forintos belépőjegy ellenében. A téli fürdő átadásával te­hát megszűnt a szezonális jel­leg, Zalakaros télen és nyáron, mindig várja vendégeit. Kovács Ferenc Bony hód: Bronz diplomás az Animátó együttes A dunántúli amatőr pop-jazz fesztivál nagydíjónak megnye­rése után az országos verse­nyen harmadik helyezést, bronz diplomát kapott a napokban a bonyhádi Animátó zenekar. — A versenyen 23 együttes lépett fel az országból, mi ál­modni sem mertünk róla, hogy ilyen szép eredménnyel jöhe­tünk haza — mondja Guzorán Ferenc, az együttes vezetője. Február óta játszunk együtt, előtte kétéves „katonasági szü­netünk" volt. A versenyen na­gyon büszkék voltunk a helye­zésünkre, mert a többi megyé­ből főleg a megyeszékhelyekről jöttek, rólunk azt sem tudták, hogy létezünk. A Pécsi Rádió­nak sokat köszönhetünk, mert többször is megszólaltattak minket és szurkoltak nekünk.- Az együttes tagjai külön­böző munkahelyeken dolgoz­nak, nyilván nehéz összehan­golni a próbákat. Kiemelkedő helyezésüket, mely minősítésül is szolgál, mivel indokolta a zsűri?- Valóban nehéz összehozni a próbákat, jelenleg sokfelé hívnak minket, megnőtt az ér­deklődés együttesünk iránt. A zsűri főleg a többszólamú, vo­kális előadásmódunkat érté­kelte. Saját szerzeményekkel november végétől lépünk majd fel. Az együttes tagjai, Békési László, Propszt József, Kisvár- dai József, Quell Ferenc és Lőrincy András a bronz diplo­ma után nyilván még nagyobb lelkesedéssel készülnek majd az új fellépésekre. Pécs: E. Pászthy Magda textiltervező kiállítása Lángolnak a nyár színei, az álmot idézik a kék, lila, fekete árnyalatú textilek, különböző faktúrák ötvözéséből ritmusuk, feszültségük, lágy, lírai monda­nivalójuk van Eleődné, Pászthy Magda textiljeinek. A neves budapesti textiltervezőnő alko­tásaival rendszeresen találko­zunk csoportos és egyéni kiál­lításokon. A legutóbbi nagy él­mény a művész számára a len­gyelországi Lódzban megrende­zett I. Nemzetközi Textiltrien- nálén való részvétel volt, me­lyet számos hazai és külföldi kiállítás előzött meg. Tegnap délelőtt Péter Márta művészet- történész nyitotta meg Pécsett, a Rákóczi út 15. szám alatti helyiségben E. Pászthy Magda kiállítását, melyet december 7-ig tekinthetnek meg az érdek­lődök naponta 10—13 és 15— 18 óráig, hétfő kivételével. Egyperces interjú Reijo Hoikkanepnel Sohasem fázik Reijo Hoikka- nen, a legnagyobb finn utazási társaság lahti irodájának ve­zetője. Pécsi tartózkodása alatt mindenütt nyitott ablak mellett tárgyalt. — Igen, számunkra, finnek számára nagyon enyhe klímája van a városuknak — mondja Reijo Hoikkanen. — Már hu­szonöt éve dolgozom az ide­genforgalom különböző terüle­tein, és nagyon restellem, hogy most járok először az önök városában. Valahogy megérinti az ember szívét ez a város. Ré­gi, hangulatos helység és az Álarcos banditák □Hétfői Fiatal kora ellenére már bör­tönmúlttal „dicsekedhet" az a két huszonegy éves fiatalember, akinek ügyét a héten tárgyalja a Tamási Járásbíróság dr. Csá- ky Árpád tanácsa. Pintér Fe­renc agárdi (Alkotmány utca 47.) és Balogh Lajos székesfe­hérvári (Csala kastély) lakos munkaalkalom keresése helyett augusztus 23-án azzal vágott neki a világnak, hogy olyan helyre tör be, ahonnan jókora summával távozhat. A bűnözők választása az Iregszemcse-Fel- sőnyék és Vidéke Takarékszö­vetkezet iregszemcsei székhá­zára esett. A betörő-duó nem sejtette, hogy a takarékszövet­kezet dicséretes módon vigyáz a pénzre: a páncélszekrényben őrzött összeg csak 17 000 forint volt. .. Pintérék hamar rájöttek, hogy a zsiványul mackónak nevezett páncélszekrény roppant ma­kacs: nem engedi feltörni ma­gát. A betörők mérgükben fel­dúlták a takarékszövetkezet va­lamennyi helyiségét. Ezzel tizen­kétezer forint kárt okoztak. Vakmerőségükre jellemző, hogy még reggel hétkor is a helyszí­nen tartózkodtak. Ekkor érkezett oda hozzájuk a hasonló korú Varga János, hogy nevelőanyja helyett takarítson. A két ban­dita sebtiben harisnyaálarcot húzott a fejére, majd a rémült fiatalembert egy kaiosszékhez kötözte. A haramiák előbb üt- legekkel igyekeztek megtudni Vargától, hol lakik a takarék- szövetkezet elnöke, akitől a páncélszekrény kulcsát akarták megszerezni. Más kérdés, hogy csak azzal a kulccsal semmire sem jutottak volna Pintérék . .. A verés nero törte meg Varga Jánost, Balogh és cimborája ekkor egy Frommerrel és egy forgópisztollyal próbálta szólás­ra bírni, de annak ellenére si­kertelenül, hogy az embertelen tortúra hozzávetőleg egy óra hosszat tartott. A két bűnöző — állítólag — egy ismeretlen személytől vásárolta az embei- élet kioltására alkalmas fegyve­reket és a hozzájuk tartozó lő­szert. Varga Jánost az mentette meg a további kínzástól, hogy nevelőanyja fogadott fia kere­sésére ment a takarékszövetke­zetbe. A Tolna megyei Rendőrfőka­pitányság vezetője elismerését fejezte ki Varga Jánosnak bá­tor helytállásáért, és azt java­solta a takarékszövetkezetnek, hogy jutalmazzák meg a fiatal­embert. Semmi kétség: Varga János mind az elismerésre, mind a jutalomra rászolgált. S ami azt illeti, Pintér Ferenc és Balogh Lajos is arro a bün­tetésre, amit rövidesen kiszab rájuk o bíróság. Borváró Zoltán emberek nagyon szívélyesek. Sokat meséltek a barátaim ró­la, de a személyes találkozást természetesen nem tudták pó­tolni az elbeszélések. — Utazásának célja, hogy hallottam a finn—magyar, szo­rosabban a Lahti—Pécs közöt­ti idegenforgalom fejlesztése, az újabb lehetőségek felkuta­tása volt. — Eddig is több művész együttes, szakember látogatott városunkba és Pécsre is töb­ben jöttünk. Most, a Pécs Tou­rist vendégeként azokat a le­hetőségeket figyeltem, melyek az átlagutazót érintik. Tárgya­lásaink elsősorban az olyan csoportok utaztatására vonat­koztak, akiket érdekel Magyar- ország és nemcsak a már jól is­mert Budapestre és a Balatonra kíváncsiak. — Hova utaznak legtöbbet a Unnék? — Nagyon szeretünk utazni, szinte vándorútra kelünk a hi­degebb hónapokban. Igen nagy a Szovjetunióba, a skandináv államokba és a Spanyolország­ba irányuló idegenforgalmunk. Magyarországra mindössze az utasok négy százaléka kíván jönni, ez kevésnek tűnik, de ha összehasonlítjuk a franciaor­szági egy százalékkal, akkor máris sok. Reméljük, hogy a hasznos ta­pasztalatcsere után felélénkül a két testvérváros közötti ide­genforgalom, melyhez az iro­dák és üzemek is jelentős tá­mogatást adnak majd. H. M. Nagykanizsa: Egymilliós tűzkár Folyik a vizsgálat a Dunán­túli Kőolajipari Gépgyárban történt egymillió forintos kórt okozó tűzeset ügyében. A rendőrség tanúkihallgatásokkal tisztázza az eset körülményeit. A tűz kitörésének pillanatában Kovács Lajos edző és Tóth Béla betanított edző tartózko­dott az edzőteremben, melyben később a lángok elharapódzá- sa után kiégett négy kemence, az automatikus vezérlőberende­zést, sőt az épületet is olyan károsodás érte, hogy gyakor­latilag újat kell építeni he­lyette. Az okok feltárását nehe­zíti, hogy az alkalmazott hűtő­olaj vizsgálata nem hozott eredményt: megfelelt az elő­írásnak. Az eddigi tények sze­rint: az edzésre váró görgős­fúrókat az olajjal telt kétezer literes kádba mártották, amitől az olaj meggyulladt. A tűzol­tóknak csak több órás küzde­lemmel sikerült megfékezni a lángokat. A rendőrségivel egy- időben vállalati vizsgálat is fo­lyik, melynek végeredménye a jövő hét közepére várható. Kaposvár: Szudáni est A kaposvári Mezőgazdasági Főiskola KISZ-'Bizottságának és a Magyarországon tanuló szu­dáni diákok szövetségének közreműködésével szolidaritási estet rendeztek szombaton az ÉDOSZ Művelődési Ház szín­háztermében. Az estre kétszáz érdeklődő fiatal jött el: a Me­zőgazdasági és a Tanítóképző Főiskola hallgatói. A 2 508 813 négyzetkilométer területen közel 16 millió lakosú afrikai országból ma már 140-en tanulnak hazánk leg­különbözőbb egyetemein és fő­iskoláin. A szombat esti szolidaritási gyűlésen ott voltak a pécsi, a szegedi és a budapesti egye­temek szudáni hallgatói is. A Kaposváron tanuló másodéves Tag Eldin Elalim hazájukról be­szélt, a hazájában uralkodó dik­tatúra borzalmairól, az erőszak áldozatául esett Mahgubról a Kommunista Párt és Ahmed el Seik Safitról a Szakszervezeti Tanács Lenin-díjas főtitkáráról. Kocsis Tamás a főiskola KISZ- bizottságának titkára felszóla­lásában a szocialista országok által a fejlődő országoknak nyújtott segítségről beszélt. • A gyűlésen a kaposváriaknak is bemutatkozott a szudáni diá­kok tánccsoportja folklór mű­sorral. Fellépett a Kisfaludy utcai Általános Iskola és a fő­iskolások folk-beat duója is. A művelődési ház előterében ki­állítást rendeztek fényképekből, plakátokból, elefántcsont fara­gásokból, párduc-, krokodil- és kígyóbőrökből készült haszná­lati tárgyakból — ízelítőt adva Szudánról. N. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom