Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)
1975-11-15 / 313. szám
I Dunantiili napló 1975. november 15., szombat Utat kapott Felsöegerszeg es lfarga Azt mondja a tanítónő, Papp Magdi, hogy amikor egy januári napon megjelentek Sásd felől a sárga gépek, úgy szaladt végig a hír az utcán, mintha tűz ütött volna ki a faluban, sokan kiálltak a ház elé, volt aki elbőgte magát, hát nem igaz, hogy végre megszűnik ez az embert s lelket nyu- vasztó sár, amely nem csak a nemlétező utat, de két falucska népének sorsát, reményét is befedte. Az út kész - amely a sásdi kanyartól számítva pontosan 3200 méternyire nyúlik el Felsőegerszeget érintve egészen Varga községig. A homoksárga padkán lapátosok állanak, két férfi hevesen kezetráz, fogadást köthettek valamire, vagy talán gratulálnak egymásnak, hogy végre „fertigen" áll az aszfaltozott bekötő. Mehet rajta a nép, ahova akar, biztosan jó lesz, de meg is enré a fene, ha azért a tizennégy millióért nem tudnának az építők egy tisztességes utat produkálni. Felsöegerszeg és Varga között egy jókora dombot kellett átvágni a rézsűt is szépen elsimították, lent meg szegélykővel peremezték ki az utat, így masszívabb, biztosabb. Fiatal lány és két asszony lépdel fönt a bevágás gerincén, hogy miért ott baktatnak, a jóég tudja, talán nem mernek rálépni az aszfaltra, holott az avatás mór éppen délelőtt elkezdődött és — ahogy mondják — eltaft vagy két napig, ha nem háromig. Csak körhinta hiányzik, meg a bazáros sátor, különben igazi búcsúhangulat van mindkét településen. Átjárnak egymás falujába, megnézik, ott olyan-e az út, mint náluk, aztán isznak egyet, s mennek vissza. Sötétbe öltöztek a férfiak és az idősebb asszonyok, a fiatalok némelyike pedig farmerbe meg minibe, és az Eg- genhoffer-féle volt kastélyba tartanak, amely mellesleg fűszer- és italbolt. Bent a szágyi beat-zenekar pengeti a gitárt és bömbölteti az erősítőt r.iár reggel óta, s táncoló is akad szépen, ebédre is csak éppen hazaugranak s jönnek vissza, döngetik a padlót. Pedig van itt is ennivaló — sülthúsok nagy tálakban, meg savanyúság —, a sört üvegből isszák, zörögnek a sörösládák, de azért a terem túlsó oldalán zavartalanul „üzemel" a bolt: a polcokon konzervek, mosószerek, bébiételek, csokoládék, só, liszt, meg egyebek, a vásárló asszonyok ezúttal elnéző pillantásokat vetnek az asztaloknál nó- tázó-hangoskodó férfiakra. — Tápláld a testet, hogy a lélek el ne hagyja! - rikkantja el magát Bánó Gyula állat- gondozó, a zenekar pedig — „uram-isten-ne hagyj-el", a „Glóri Gloóri Alleluját” játssza s mindenki veri az asztalt. Tinédzser cigánylányok egymás derekát fogva körtáncot járnak, Bánó meg mindenáron szalvétákat akar elhelyezni a húsos tányérok mentén, de vastag, csontos ujjaival csak ügyetlenkedik, már pedig „Mikor máskor, ha nem most kell szalvéta, a szentségit!" Szikár, magas, idős férfi, Balogh Sándor azt kérdi tőlem: „Most is egy isten van, nem?" — Hót . . . hogy is mondjam — felelem bizonytalanul. — No látja I Azelőtt is egy volt, de mióta az eszem tudom, senkinek eszébe nem jutott, hogy a vargai parasztnak út is kéne, hogy ne rohassza a lábbelit élete végéig! Most hát megvan ez is! Nagy Tibor tanácstag - piros arcú, középkorú férfi — ül le mellém, koccintsunk a rokonságra, mert Varga és környéke tele van Rab neveze- tűekkel, ő is egy Rab családba nősült, hát hogy is állunk ezzel? Mondom neki az öregapámat, aki innét tízesztendős korában származott el liba, később marhapásztornak, aztán Göcsejben telepedett le, ott is maradt, 89 esztendős volt, amikor ráemelték a szentmihály- lovára. Megint Bánó Gyula telepedik mellénk, mutatja, hogy az a szép lány, aki viszi át a másik szobába az ételes tálat, az az ő lánya, szép, aranyos kis teremtés, hát ez az élet — mondja —, a család, meg a tisztesség, azonkívül más nem számít.- Tudja - folytatja -, majdnem sírhatnékom támadt délelőtt az avatáson, amikor egy kis lurkó szavalta Petőfi versét, hogyaszongya: „Zúg az éji bogár, neki megy a falnak . — Igaz, hogy az Arany írta - helyesbít a párttitkár, aztán vi- gasztalólag hátba vágja Bánót. A sásdi tanácselnök sürget bennünket, menjünk át Felső- egerszegre, ott most kezdődik az ünnepség. A klubházban és előtte is gyülekezik a lakosság, messziről trombiták recsegnek, fut egy kékruhás szép lány: — Magdi! Megjött a zenekar! — Jól van, Rózsi, díszítsétek a lovakat! Az alsómocsoládi Tenkes rezesbanda, vagyis — mert a trombitások között _ e tisztes szakma bőven képviselve van — a kéményseprő-zenekar. Az elágazástól indul el később a menet be a faluba, három esztendős óvodások háromkerekű — felpántlikázott — biciklikkel, aztán mögöttük férfiak-nők korukat tekintve vegyesen, majd a klubház előtt kört alakítanak és táncolnak a trombitások muzsikájára, de mindezt úgy tessék megérteni, hogy a táncot sem szervezte itt senki, csak egyszerűen elkezdték és ahogy egyre többen léptek be az út széléről, úgy bővült a kör egyre nagyobb karikára. Boldogok. Most aztán asszonyok cipelnek ki kisebb méretű füleskosarakat, amelyeket virággal béleltek ki, benne meg kalács felszeletelve, s osztogatják a nép között. Akár lakodalomban, vagy búcsúban, ez a szokás. A körtánc egyben az utcatánc kezdetét is jelzi, bár a klub-ház nagyobbik termében is van egy zenekar, ott is járják és nótáznak. Az öregek invitálják a járási párttitkárt, a sásdi párttitkárt, tanácselnököt, az építésvezetőt, mérnököket, útépítőket, üljenek csak le, kezüket rázzák, vállukat veregetik, végül már mindenki egymásnak gratulál. . . olyanféle ez, mint a dokumentum-filmek által idézett béke első napja, amikor az emberek feljöttek a pincékből a napra és egymásra borultak. És most az asztalok mentén, vagy csoportokban állva, cigarettázva elmélkednek és emlékeznek, milyen élet volt itt, míg a sarat dagasztották generációról generációra. Sokan már nem kínlódtak, elköltöztek, szinte menekültek a két községből, Herke József és családja például Komlóra, Dóráék, Szakszék, Plávicsék, szintén, Dobszaiék Sásdra, elköltözött az Antal, Gyenis, Orovácz család is. Gábor János mondja: — A bátyám harminc éven át hajnali fél háromkor kelt, hogy Vargáról indulva a komlói bányába érjen műszakra. Este meg öt—hat óra volt, hogy hazaért, legszívesebben az ágyba mászott volna, de otthon is van munka, ott a háztáji, a kukorica, szőlő, takarmányt vinni az állatoknak . . . — Hetente kétszer jött áru a boltba, sort álltunk a kenyérért, volt úgy, hogy DT-trak- tor húzta ki a lovaskocsit, a kocsis meg sírva verte a lovait. — Ha éjjel pörgette az eső az ablakot, már otthon keltettek „Magdi, vidd le a Trabantot Sásdra, jön az eső!" — mondja a tanítónő, aki Bara- nyaszentgyörgyre jár naponta innét tanítani. — A felsőtagozatosak Sás- don kollégiumban laktak, hétvégén jártak haza, hát tudja ... azért hiányoznak a gyerekek egész héten, tudja, hogy van ez... Farkas János építésvezetővel, Horváth Lajos mérnökkel beszélgetünk, a Közúti Építő Vállalat — mint generál kivitelező — építette az utat, besegített a Szarvasi Tiszántúli Talajjavító Vállalat, pontosabban ez utóbbiak Dózsa brigádja. 100 ezer köbméter földet mozgattak meg, a 3200 méter hosszú út. 21 620 négyzetméter szilárd burkolatot kapott, általában 4—12 dózer dolgozott itt hónapokon át. — Sok utat építettünk már, de ilyen segítőkész, vendég- szerető néppel ritkán találkoztunk — mondják az építőmunkások a dúsan terített asztaloknál. Jól beesteledett, a szomszéd szobában tisztes korú felső- egerszegi férfiak fröccsöznek, Dóra József, Plávics József, Árki József, Szabó József aztán Herke Tamás és a 83 esztendős Szabó Ferenc. — Már huszonöt éve is szó volt az útról, sőt, még a lapátokat is felvételeztük, aztán mindig közbejött valami... — Hol az árvíz vitte el a járás pénzét, hol meg valami más ütött be. — Nem így volt — szólt közbe az öreg. — Mondjátok meg az igazat: egyszer azon akadt fenn az ügy, hogy két— három gazda nem engedte át földjén a leendő új utat. Inkább taposta a sarat, lerothadt lábáról a csizma, a kapca, a lába ujjai közül pöndörödött föl a latyak, de akkor sem engedett. Konok marhák voltak, az az igazság. Árki József — akkoriban bíró volt, —- mellesleg távollétében választották meg, s hogy jön haza a takarmá- nyos szekérrel, lekapták róla, vállra emelték — szóval a zömök Árki csak bólintgat: — Ez így van . . . Nézze csak meg a „cájg-nadrágos" fiatalokat ni, akik ott táncolnak — mutat be az ajtón a terembe. — Ezek már csak mosolyognak azon, hogy itt sokféle színű szemüveggel jártak némelyek ... — Hogyan? Másik válaszol: — ... Úgy értve, hogy még négy esztendeje is egy asszony a „boszorkányok” elől menekült, üldözési mániában szenvedett, nem ment át az úton a tejcsarnokból jőve, ha a „boszorkány" megelőzte. . . Erről én is tudok. Nem is szóltam volna, ha szóba nem hozzák. De így volt. Bizony a sár.,, befedett itt mindent, a járási székhelytől alig három kilométerre. A boszorkány-per — valóban négy esztendeje zajlott le, — feltehetően az utolsó. A boszorkány-átok nem fog az aszfaltos úton . . . Rab Ferenc Fotó: Seres Éva Traktor- és egyéb motorblokkok, hajtókarok vonalba fúrását, csapágyillesztését rövid határidőn belül vállaljuk! PETŐFI MEZŐGAZDASÁGI TSZ ÚJPETRE (Lakatosüzem) KOZARMISLFNY, PÉCSI ÚT 1/A. Telefon: Kozármisleny 7. Ügyintéző: Schveiczerné Komolytalan rovat Valamit a férfiakról és a nőkről A TANFOLYAM Volt két tanfolyam. Egy csomó fiatalasszony meg leány bezárkózott ide két hétre. A jó koszt meg a tanulás utáni fürdés lölele- venltette őket, de a tanfolyam vezetőiének gondos őrködése minden kilengést megakadályozott. A vezér lelkiismeretes ember volt. A puli kutya nem őrizhette nyáját olyan elszántan, mint ő a hallgatók erényét. A takarodó ellenőrzésétől kezdve a látogatások lebonyolitásáig mindig nyomukban volt és egy pillanatra sem tévesztette szem elől őket. Nyugodjanak meg, a tanulság nem az, amire gondolnak. Megőrizte vola. mennyit. Mikor azonban a vezető társa, - aki ledér fickó volt- ezt meghallotta, rosszallóan csóválta a fejét és szörnyülködött: — Hogy ez miket csinál/? — Szerencse, hogy a másik félidőre én megyek le, majd én rendezek egy kis Sodornál és Comorát. Szavának állt. Nagy élénkséget bonyolított le és megszabadította a lányokat és assionyokat az állandó ellenőrzéstől. Most jön a csattanó! A tanfolyam sikeres végzése után nem ezt jutalmazták meg, hanem az erénycsőszt. Pedig ez sokkal kedveltebb volt és végül is felélénkítette a tanfolyamot, míg a másik sivárságba döntötte. Én mégis igazságosnak tartom a jutalmazást. Az első nagyobb munkát végzett. Az megőrizte a nőket, míg a másik züllesztette. összehasonlíthatatlanul könnyebb dolga volt. Nem is érdemelt érte jutalmat. A SZAKMUNKÁS ÉS A BETANÍTOTT MUNKÁS. Furcsa ez a férfi és nő közötti viszony. Kint ülök a Duna egyik holtágának partján. Többen vagyunk együtt, egymástól illő távolságra. Horgászunk. Üde színfolt az, hogy vannak már női horgá. szók is. Ügyesek, szívósak, talpraesettek. Ahogy látom azonban, nem kell félteni a férfiakat. Balra mellettünk egy öreg horgásztárs helyezkedett el a feleségével. A viszony nyilvánvaló. Az öreg a szakmunkás, a feleség a betanított. A látvány ezt minden további nélkül bizonyltja. Az öregasszony elmegy fáért, tüzet rak, csomagot bont, melegít, ennivalót kerít elő, az öreg meg odavet egy-egy mondatot. A meló. hoz semmi mással nem járul hozzá, csak szakértelmével. Mindössze egy új ebben a viszonyban. A betanított munkás nem néma. Elmegy a fáért és beszél, előveszi a cókmókot és szaval. Mosogat, cepel, gürcöl, izzad, kukacot rak a horogra és szónokol. Az öreg meg szórakozik, közben egy-egy odavetett mondattal buzdítja nejét és ezért mindössze valamivel több beszédet hall, mint rendesen. Ügy látszik megéri neki. Ha ez volna az egyetlen eset, nem szólnék, de a következő percben egy másik házaspárt veszek észre. Ezek fiatalok. Mindkettőn bukósisak, motoros ruha. A különbség az, hogy a férfi az erősebb, a nő a gyengébb. Mondanom sem kell, hogy az erősebb alig visz valamit, a betanított munkás cipel. Persze itt is a betanított munkás szaval, a szakmunkás meg szállítja a szakértelmet. Rokonszenves viszony. Szöllősy Kálmán Nem tog többé az átok k V"i—n—mm m mm —■ .
