Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)

1975-11-01 / 300. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXII. évfolyam, 300. szám 1975. november 1., szombat Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Ülést tartott a Pécs városi Pártbizottság lUlilliardok lakásépítésre Elkészült az öteves városfejlesztési tervjavaslat A Pécs városi Tanács V. öt­éves városfejlesztési tervjavas­latát vitatta meg és fogadta el tegnap a Városi Pártbizottság. A bizottság kibővített ülésén részt vett dr. Nagy József, a Központi Bizottság tagja, a Me­gyei Pártbizottság első titkára. Pécs V. ötéves terve a feb­ruári városi pártértekezlet ál­lásfoglalására épül és az ab­ban megjelölt feladatokat igyekszik a lehetőségek erejéig megvalósítani. Wieder Béla elvtárs, a Váro­si Tanács elnöke a tervjavas­lathoz fűzött szóbeli kiegészí­tésben elmondta, hogy a kö­vetkező öt év alapvető felada­ta a lakásgondok enyhítése lesz. A közel 5 milliárdos fej­lesztési összeg 75 százaléká­ból lakást építünk és lakás­kapcsolatos létesítményeket. Bár a szükséges lakásszámot nem tudjuk megépíteni, a hely­zet enyhülni fog: a száz lakás­ra eső családszám a jelenlegi 126-ról 117-re csökken. A ta­nács a vállalati lakásépítkezé­sekhez is tud szanálásmentes területet biztosítani a Mecsek- Nyugaton. A Városi Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a követke­ző öt évben erőteljesen csök­kennek a feszültségek a ke­reskedelmi ellátottságban, a közlekedésben, a gyermekin­tézmények területén és a vá­rosi vízellátásban. Ha a vállalatokkal koordi­nálva megvalósul a bölcsődei program, 1980-ban a gyerme­kek 27 százalékát el tudjuk he­lyezni. Az óvoda-építésben még az utóbbi évek lendületét is — 1549 óvodai férőhelyet adtak át a IV. ötéves tervben — fo­kozni kívánják. A város itt szá­mít a vállalatok nagyarányú részvételére a fejlesztésben is, a fenntartásban is. Előrelépünk a tantermi ellátottságban, a szakmunkásképzésben és a kol­légiumi férőhelyek számában. A nagy alapterületű, gyors átbocsátó képességű üzletek Az oktatáspolitika időszerű kérdései Dr. Polinszky Károly oktatási miniszter sajtótájékoztatója (Munkatársunk telefonjelen­tése.) Az ,,Egy üzem, egy iskola” mozgalom továbbfejlesztéséhez a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa és az Oktatási Miniszté­rium közös irányelveket dol­gozott ki. Ezen irányelvek is­mertetésével kezdte sajtótájé­koztatóját dr. Polinszky Károly oktatási miniszter tegnap dél­előtt a Parlament gobelin-ter­mében. Szólt a mozgalom eddi­gi jelentős anyagi-erkölcsi si­kereiről, valamint az üzemek és iskolák közötti kölcsönösségről, amely elősegíti az iskola szo­cialista munkaiskolává fejlesz­tését is. Az eddigi kedvező tapaszta­latokra építve kívánatos volna ezeket a kapcsolatokat hosszú­távú szerződésekben rögzíteni. Az erre vonatkozó irányelvek az együttműködés eszmei-politi- kai-tartalmi vonatkozásainak el­mélyítését, munkára nevelés fel­adatait a tanulók pályaválasz­tásának segítését, a hátrányos helyzetű tanulók szociális kö­rülményeinek javítását szorgal­mazzák elsősorban, de lehető­séget biztosítanak az együtt­működés kölcsönsségének ér­vényesítésére is. Ilyen például a nevelőtestület közreműködése az üzemi oktatási, továbbkép­zési feladatok megoldásában, vagy az iskola közreműködése az üzemi közművelődésben. A tartalmas üzemi-iskolái kap­csolatok révén idővel az üze­mek munkaerőutánpótlási gond­jait is javítani lehet. Az oktatás tartalmi kérdései­ről szólva az oktatási miniszter az új tantervek bevezetésének előkészületi állapotáról tájékoz­tatta az újságírókat. A tanter­vek ,.előzeteseit" a közeljövő­ben széleskörű vitára bocsátják, kikérik velük kapcsolatban a pedagógusok véleményét. Né­hány tanterv bevezetésével nem várnak az évtized végéig. Az új dokumentumokat fokozato­san bocsátják ki. A XI. pártkongresszusra utal­va dr. Polinszky Károly a kö­vetkező évek legfontosabb fel­adataként a szocialista nevelő­munka hatékonyságának növe­lését jelölte meg - valamennyi iskolai fokozatra, típusra vo­natkozóan. A tehetséges, fiatal fizikai dolgozók szellemi pályára tör­ténő átirányításának kedvező ta­pasztalatai alapján a folyama­tot több felsőoktatási intézmény vonatkozásában továbbfejlesz­tik. A felsőoktatási intézmények­ről szólva a miniszter elmondta, hogy jövőre az eddigi mate­matika-fizika mellett a biológia is, bekapcsolódik a közös Írás­beli feladatok közé, - ahol a biológia felvételi tárgy. A felvételinél a fakultatív vagy rendkívüli tárgy pontszámát is beszámítják az összpontszámba, feltéve, ha a jelentkező abból a tárgyból felvételizik. A tudományegyetemeken és a tanárképző főiskolákon ta­valy bevezetett kettős jelentke­zési lehetőséget továbbfejlesz­tik, és ott ahol lehetőség van ró, más felsőoktatási intézmé­nyekben is bevezetik. Végezetül: az oktatási mi­niszter a tankönyv-ellátásról adott tájékoztatót. Az ellátás a közismert gondok ellenére is javult az elmúlt évhez képest. Kétezeregyszáz-féle tankönyvet nyomtattak. A jövőben a jobb ellátás érdekében arra törek­szenek, hogy csökkenjen a tan­könyvféleségek száma. Bebesi Károly \ egész hálózatát fogják átad­ni. Megoldódik a Rákóczi út tehermentesítése és a kormány döntésétől függően előrelé­pünk a pince-probléma megol­dásában. Több belvárosi étte­rem létesítése mellett a tanács szükségesnek látja a Diósi úti háromezer adagos konyha épí­tését is. A Városi Tanács szorgalmaz­za, hogy a pártértekezlet ál­lásfoglalásának megfelelően a következő öt évben megkezdőd­jék a Megyei Művelődési Köz­pont építése. Mivel az regio­nális feladatokat is ellát, c koordinálásra a Megyei Ta­nácsot kérik fel. Wieder elvtárs ismételten hangsúlyozta: a források és az igények közötti feszültségeket csak a vállalatokkal közösen tudja a város megoldani. A Városi Tanács fokozottan szá­mít a lakosság társadalmi mun­kájára és ennek új formáit Is keresni fogja. A vitában dr. Bencze Nán­dor elvtárs javasolta, kapjon helyet a tervben a komplex mozgásszervi utókezelő. Na­ponta 800—850 embert kell ellátni rendkívül mostoha kö­rülmények között. Gádor András elvtárs véle­ménye szerint nagyon feszített tempóban a lakásszám telje­síthető. Nemeskéri László elvtárs be­számolt a BÉV fejlesztési prog­ramjáról. Évente 100 millióval emelkedik a vállalat kapaci­tása. 1978-ig 45—50 százalé­kos felfutást érnek el, 1980- ban egymilliárd 300 millió lesz a vállalat évi kapacitása, s ez megközelíti az igényeket. (Folytatás az 5. oldalon.) Mozsgó: töltik a vetőgép tartályait. Két vagy nyújtott műszakban végzik a munkát A vetés minősége jó Pécsváradon befejezték a vetést Kemény feladat elé állította a sűrűn gomolygó köd a ha­tárban dolgozókat. A_ mező- gazdasági üzemek többségé­ben egy véleményen vannak, ez a hét döntő jelentőségű volt: eldőlt, hogy időben föld­be kerül-e a mag. Megyénk­ben teljes egészében befejez­ték az árpa vetését, s a búza 60—70 százalékával is végez­tek. Pontos helyzetjelentést ad­ni nehezen lehetne, hiszen minden gazdaságban óráról- órára változik a kép. 'Bán Ferenc, a mozsgói ter­melőszövetkezet elnöke is fő­leg az időjárásra panaszko­dott. Tegnap délelőtt — a ve­tőgépek a gesztenyési-dűlőben dolgoztak. Mozsgón éjjel-nap­pal dolgoznak, s úgy tervezik, hogy november 10-re „kimegy a répa a földből”, s ezzel pár­huzamosan befejezik a búza vetését is. Kétezer hektár a ter­vük, a megyei elvárásoknak megfelelően több, mint tavaly. Kétújfalun jó hírrel fogad Babus Ferenc termelési elnök- helyettes. Sokkal jobban álla­nak, mint tavaly, ilyenkor, pe­dig kétszeresére növelték a bú­za vetésterületét: összesen 1270 hold a kalászosoké. Pró­báltak éjjel is vetni, de a köd miatt le kellett mondani er­ről: nem látta a traktoros a jelző nyomvonalát. Hétfőn reg­gelig 600 holdon végeztek, tegnap reggelig pedig már 850 holdon földben a mag. Mire cikkünk megjelenik, már 900 hold felett járnak. Az újpetrei termelőszövetke­zetnél hasonlóan jó a hangu­lat, már csak az iroda mellett elterülő táblán etetik teher­autókról a vetőgépeket. Napi 150—170 hektáron megy vé­gig kilenc vetőgépük, s való­színűleg vasárnap estére a gozdaság 2240 hektáros búza­területén elcsendesül minden. Bohár Ernő termelési elnök- helyettes elmondotta, hogy terv szerint ment a dolog: 10 —15 napot szántak a búzá­nak, s ezt sikerült tartani. Nyújtott műszakokban, napi 14 —15 órát dolgoztak. Amerre jártunk, mindenütt elégedettek a vetések minősé­gével. A hajrát kitűnően állják a gépek. Este kaptuk a hírt: a pécs- váradi Egyesült Dózsa Terme­lőszövetkezetben tegnap befe­jezték a búza vetését: össze­sen 651 holdon került a föld­be a mag. A gépeket azonban nem küldték pihenni: a szom­szédos hidasi termelőszövetke­zet segítségére siettek. K. F. Ojpetre: fordulnak a vetőgépek a kővetkező táblára. Felavatták az ózdi rúd-dróthengermüvet Az ózdi kohászati üzemek­ben újabb nagyberuházás feje­ződött be: megközelítőleg 2,2 milliárd forintos költséggel el­készült a negyedik ötéves terv egyik nagy alkotása, a rúd- dróthengermű. Az új gyáregy­ség építésében huszonegy ha­zai és öt külföldi vállalat mel­lett sót tervezőintézet vett részt. A rúd-dróthengermű a teljes felfutás után évi három- százezer tonna drótot és rúd- órut gyárt majd.­^HE

Next

/
Oldalképek
Tartalom