Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)

1975-10-11 / 279. szám

© Dunántúlt napló 1975. október 11., szombat ■rmggBE* r Állandóan készültek haza Hoffmannék levelet kaptak a Vöröskereszt útján. ,.Sógornő­jük súlyos beteg, Ha életben akarják látni, azonnal menje­nek ...." A levelet Jénában kel­tezték, volamikor a negyvenes évek végefelé. A házaspár nem tétovázott, Hoffmanné minden­képpen látni akarta egyetlen húgát. Vonatra szálltak, s el­indultak az ismeretlen felé. Ausztriában, valahol Salzburg közelében, megállították a vo­Ez az óriási épület csontvá­zára pusztult és kopott, csak a betonszerkezet áll többeme­letnyi magasságig, a közfalak is leomlottak, a maradékot az eső mosta, rozsda festette bar­nára, a gyár ablakait kiverte a vihar és az enyészet, most sötét üregeket látok, koponyán a siralmas szemgödröket, bent még néhány lefeketedett gép, vagy csak tartószerkezet. Kiáb­rándító, — és pusztulás okozta — szomorú látvány. Jó néhány száz méterről is látni, amint a gaz kúszik a betonlábakon föl­fele, hogy mindent befonjon, megemésszen. Ennek vége. Hogy ez valamikor áramot adott a városnak? Pokol volt Déli irányban — innét a salakdombról — nem sok néz­nivaló akad, csak a levegő re­meg a nyárias forróságtól. Az­tán nyugatnak a Géza, Táltos, Huba utcák apró házai, zöld kertjeivel-lombjaival, amelyek­ből hol itt, hol ott bukkan elő egy-egy színes gyerekcsoport, néha egy autó, amelynek mo- torházán visszaverődik, csillan a napfény. Aztán északnak a Mécsek, pára-fátyolba szúródó tévétorony, villák, emeletes há­zak, a nyugodt és végtelenül egyszerű — fehérre meszelt — havi templom, Meg előtte a kereszt, lógó rozsdás Krisztus­sal. De ez mind messze van. A salakdombra akár lakk­cipőben fölkapaszkodhat az ember, aligha lesz poros. Cso­da történt? Hiszen még vagy tízvalahány esztendővel ezelőtt is a környék lakóházai, barack és szilvafái fuldokoltak a por­tól, a salakhegy szürke porá­tól, a fák, amelyek oly ritkán hoztak termést, s ha hoztak is, cseneveszet, s ésszel fel sem fogható, hogy a növényzet mégis csak élt, vegetált vala­hogy, még így, fuldokolva is. És a lakók? — Hála istennek elfogy a salakhegy I — Negyven éve építettük ezt a házat, azóta csak eső után nyithattunk ablakot, míg a le­vegő párája lekötötte a port... — A nővérem asztmáson halt el negyvenhétben, hiába, nem tudtunk innét szabadulni . . , — Ez a hegy. maga a pokol volt, csak éppen a föld felett. Nem adta meg magát: ötven­kilencben vagy mikor, már nem is tudom, robbant az oldala, mint a vulkán, okádta az izzó natjukat. Igazoltatás. Akinek nem voltak kellő dokumentu­mai, nem sokat teketóriáztak vele. A Hoffmann házaspárt is leszállították a vonatról, be­tették őket egy lágerbe. Az akkor még fiatal asszony hiá­ba tiltakozott, hiába mutogat­ta a Vöröskereszt levelét, nem számított. Azt mondták: a há­borúnak még nincs vége, csak fegyverszünet van. salakot, meg is haltak ottan, akik dolgoztak, megégtek, itt az utcán sírtak az asszonyok a kapuban. Elfogy a hegy — A szénnek ez csak mel­lékterméke már, azt hinné az ember, megszelídült, pedig lóm . . . ugye . . . még itt is szedte az áldozatát... nem­csak lent a bányában. A Zsiguli lent áll a salak­domb aljában, ajtaja kitárva, integet a sofőr, mi meg fent- ről vissza. Olyan kicsi az autó, mint egy Mach-Box. Azt mond­ja Csepregi István, a TEFU munkavédelmise, hogy a hegy valamikor lehetett vagy 100 méter magas. A főmérnök Koncz István szerint még több is. Akárhogy is, legalább 30 emeletnyi lehetett, hiszen mesz- sze távolból Pécsre érkezvén, az utasnak már eleve szemébe ötlött a piramis-szerű salak­kúp, nem messze tőle meg a kissé hosszanti irányba feltöl­tődött palahányó. A város is­mertető jele, vagy akár „véd­jegye”. Most eléggé alacsony. — Sajnos elfogy a salak­hegy. — A lakók meg örülnek en­nek ... — Igazuk is van persze. Ép­pen eleget szenvedtek „tőle".,. — Akkor a TEFU miért saj­nálkozik? Megmagyarázzák. Az erőmű­től a TEFU megvásárolta az egész salakhegyet, amelynek tömegét akkoriban körülbelül 600 ezer köbméterre becsülték fel. (Kiderült, valamivel több.) A Hoffmann házaspárnak ekkor kezdődött igazán a há­ború. Moslékon éltek. Hetekig dúlt a harc köztük és a lágerpa­rancsnok között. Magyarokkal találkoztak. Kétségbeesésükben végülis megtalálták azokat, akik segíteni tudtak. Egy öreg cipőkészítő vette őket pártfo­gásba. Munkát, kenyeret adott nekik, s kiszabadította őket a lágerből. Most már ők kezdték kutat­ni a sógornőt. Meg is talál­ták, de nem a Vöröskereszt segítségével. Kevelaarból érke­zett a válasz. A házaspár el is jutott Nyugat-Németországba, megtalálta a rokont. Hoffman­né húga közben meggyógyult, férjhez ment, s akkor úgy lát­szott, hogy visszaút nem vezet Magyarországra. A kitűnő szakmunkás alkalmi munkát vállalt, később „stemperezett", azaz bélyegzett a munkanél­küliek táborában. — Egyszer jött egy német, 24 taxija volt. Azt kérdezte, Ára: 1 millió 200 ezer forint. Az 1965 decemberében lebo­nyolított üzlet előzménye két dologra vezethető vissza: az új erőmű nem tudja felhasznál­ni: nincs sok kalória benne, különben az új kazánok jobb minőségű, porrá zúzott szenet „esznek" meg, salak alig ma­rad utána. Következésképpen a salakdombot el kell tüntetni —, mert — ez a másik ok: a környező lakók ezreinek két­ségbeesett óhaja ez már évti­zedek óta, — hát a Városi Ta­nács most végérvényesen le kí­vánja zárni az ügyet. A TEFU tehát megvette. Tíz év óta any- nyira elkoptatták a hegyet, hogy . . . . — Még körülbelül két esz­tendő, és teljesen eltűnik, nyo­ma sem marad. Csak ... — ... Csak? — Csak a neheze hátra van még. A salakpiramis külső ré­tege viszonylag puha volt a kezdet kezdetén, akkoriban víz­ágyúval jövesztettük. Később nem mennék-e el hozzá, a ja­vítóműhelybe. Elmentem. Egy idő múlva ismét stem­perezett, majd egy lakatos­üzembe került. Aztán egy kályhagyárba ke­rült, majd végleges munkahe­lyére, a Langen u Sohn-hoz, Krefeld Linbe. — Nem volt rossz ez a mun­kahely, pénzt is kerestem. Bé­reltem egy kis lakást. Az éle­tünk ennek a kis lakásnak a falai közé szorult. Még Auszt­riában meglett a kislányunk, csak a családomnak éltem. De már évekkel ezelőtt megvettem ezt a kis telket itt Szelestén, s tervezgettük, hogy házat épí­tünk rá. A ház el is készült, Hoff­mannék már benne laknak, csupán a külsejét kell rendbe tenni. Szelestén, a szülőfalu­ban, pár száz méterre az ar­borétum közepén álló kastély­tól, ahol hajdanában a báró úr lakott. ' — Milyen volt odakint az életük? — Volt jó is, rossz is. — Miért? Mi volt a rossz? — ahogy közeledtünk a „mag­hoz", vagyis a belsejéhez, ott már olyan sziklakemény töm­bökbe ütköztünk, hogy a 25 atmoszféra nyomású vízsugár­ral semmi hatást nem értünk el. Érthető ez, hiszen évtizede­ken át belül állandóan izzott, olvadt össze, akár a láva. Az építőanyagipari vállalat rob­bantó brigádja robbantással jött segítségünkre, de valahogy a robbanó-erő eloszlott, „le- szelidült” a tömbök szerkezeté­ben. Most az Ércbánya Válla­latot kértük fel, akiknek szak­emberei speciális robbantással porlasztják majd szét a hegy maradványát, anélkül, hogy a környező lakótelepet kár érné. — Tulajdonképpen mire használják a salakot? A salak érték — Eladjuk. Másutt az or­szágban egy-egy köbméter sa­lak ára húsz—huszonöt forint, mi tízért adjuk tovább, A ve­— Az uram kitűnő munkás, megesett, hogy érte -jöttek a gyárból. Legtöbbször még va­sárnap is dolgozott. Keresett is szépen, mégsem éreztük jól magunkat. Sokat fizettünk a lakásért, a kosztért. Főleg az utóbbi években feje tetejére állt minden. Mi idehaza épít­keztünk, de Krefeldben meg kellett élnünk . . . Hoffmannak kétszer volt in­farktusa. Magdaléne, a kislányuk, most huszonhárom éves. — Nem kívánkozik vissza? — Nem, nem. Soha nem akarok Németországba menni, itt van az én hazám - mond­ja hibátlan magyarsággal. A szülőket dicséri, hogy a kint született gyermek ennyi­re tisztán, szépen beszéli az anyanyelvét. Ha semmit nem árulnának el magukról, akkor is sok mindent megsejthetnénk Hoffmannékról, kitartó, állha­tatos és türelmes negyedszá­zadukról, amelyben állandóan készültek (laza. Pósfai H. János vők zöme kislakásépítő magá­nos, aztán az állami építő­ipar is átvesz tőlünk szállít­mányt: szintén szigetelésre, ki­töltésre használják. De sport­pályák salakozására is megvá­sárolják különböző intézmé­nyek. Ezért mondjuk mi, hogy „sajnos elfogy", mert nagyon hasznos célokra fel lehetett használni. Persze, mégsem baj, ha eltűnik a hegy: a kör­nyék egészségvédelme minde­nek fölött az első. Már nem „pipál” a salak­hegy. Kihűlt, vége. De ott van nem messze, a palahányó. S azzal mi lesz? Majd a szak­emberek kitalálnak valamit. Mondják, harmadrendű utak rendbehozatalára alkalmas lesz az is. Lehet, valaki megveszi. Az egész palahányót. Mint ahogy megvásárolták a salak­hegyet is. Hogy is van ez: „Az anyag nem vész el, csak ..." No per­sze. Rab Ferenc Komolytalan rovat Menetrend Én örök hálával tartozom a VOLÁNNAK. Közember­ként is, magánemberként is. Megcsinálták a könyv­tárbuszt és minden szállí­tásomban azonnal segíte­nek. Ezért megfogadtam, hogy nem pisztergálódok többé. Miattam eltéríthetik a 10-es buszt Patacsra, a 20-ast a Drávához. Én töb­bé nem böllenkedem. Most mégis meg kell ezt szegnem. Sokáig hontalan voltam, most két hazát is adott a végzetem. Az egyik Pécs, a másik Orfű. Orfűre minden valamirevaló ember autó­val érkezik. Beül és megy, ki és bepakol. Van azonban néhány szá­nalmas gyalogjáró ember. Kisebbségben vagyunk, jól tudom, de azt az időt él­jük, amikor a kisebbségnek is szava van. Én pedig a nevükben emelek szót. Több hasonszőrű társam­mal Orfűről soha semmit nem tudunk biztosan. Mikor megy a busz, mikor érkezik és megérkezik-e. Hogy van-e menetrend? Van! Közli a Napló, ki van függesztve és ez jó is. Jó, hogy ki van függesztve. Bíztatja a csüggedőkef, fel­emeli a gyámoltalanokat, buzdítja a hívőket. Szóval hitbéli irat. A valóság? A menetrend nem a valóság, annak csu­pán égi mása. Hogy van tudakozó is?! Ez a tipikus esete annak, mikor vak vezeti a világta­lant. Erről néhány történetet mesélek. Mondjuk megkérdezi az ember a tudakozót, hogy mikor jön vissza az utolsó busz.- Este hétkor. Az ember elmegy, és ki­áll 7 órára egy-egy társá­val és kevesli magát. Töb­ben szoktunk ott állni. Nyolckor már nem áll senki. Gyalogol, szénapaj­tában hál, visszabattyog a kulipintyójába és valamit biztosabban tud, mint a tu­dakozó: tudja már, hogy ez a busz nem jár. Van egy másik kalandom: Várom a délutáni három­negyedkettes buszt. Negyedháromkor bepör­gök és elmegyek telefonál­ni az asszonynak, hogy kül­detésem veszélybe került. A feleség hitet önt belém és elmegyek a bakácai busz- szal az orfűi elágazásig és jótét lelkek - jóllehet nem vagyok egy csinos lányka — elszállítottak stoppal a tett­helyre. Orfűn Kőműves Keleme­nek vannak kint. Építik Dé­va várát, mellesleq a kuli- pintyót is és várják a kosz- tot. Mondom a feleségem­nek : — Te kimégy a 6.15-össel, én bevásárolok és majd a következő busszal utánad megyek. Udvarias ember vagyok és a helyemet egy csinos asszonynak akkor is átadom, ha az a feleségem. Másfél óra múlva — ami alatt- en a piacon bevásároltam, el­olvastam az újságokat, ké­nyelmesen beültem a busz­ba - az asszonyt felszed­tük azon a megálló helyen, ahonnan másfél órával eze­lőtt el kellett volna indul­nia. Bízott a menetrendben. Sokan bíznak. Később már ő is gyanakvóvá vált. Fel­hívta a tudakozót és meg- eskettette. Ők meq is es­küdtek. Hamisan! Mint vén Márkus az Arany balladá­ban. Csak egy ember tudja a menetrendet, a közkedvelt Józsi bácsi. Na de Józsi bá­csi csak egy van! Szőllősy Kálmán KÖNYVELÉSI CSOPORTVEZETŐI MUNKAKÖRBE azonnal felveszünk legalább 6 éves kontírozói gyakorlattal rendelkező munkaerőt. PÉNZÜGYI ELŐADÓI MUNKAKÖRBE AZONNAL FELVESZÜNK szintén legalább 6 éves gyakorlattal rendelkező, olyan pénzügyi vonalon jártas dolgozót, aki az adóelszámolásokkal és lehetőleg a hitelgazdálkodással is tisztában. van. Mérlegképesek előnyben. Jelentkezés: A DÉL-DUNÁNTÚLI MÉH VÁLLALAT KÖZPONTJÁBAN, a főkönyvelőnél. Pécs, Doktor S. u. 14. RENDKÍVÜLI engedménnyel — olcsón vásárolhat a MECSEK ÁRUHÁZ II. EMELETI TEXTIL OSZTÁLYÁN NŐI ÉS GYERMEK RUHÁK, GYERMEK ÉS KAMASZ NADRÁGOK, FÉRFI ÖLTÖNYÖK MARADÉK MÉTERÁRU, FÜGGÖNYÖK 50—60% engedménnyel. 30—40% engedménnyel. Amíg a készlet tart! Salakhegy Valaha jelkép volt, néhány év múlva nyoma sem lesz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom