Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)

1975-10-07 / 275. szám

I Dunántúlt napló 1975. október 7., kedd Az év legnagyobb vásárát tartották vasár nap délelőtt Pécsen. Közel százezres tö­meg hullámzott órákon keresztül a mind en talpalatnyi helyet elfoglaló pavilonok, gépkocsik és kirakodó sorok között Fotó: Maletics László hírek 1975. OKTÓBER 7 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából AMÁLIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.50 — nyug­szik 17.14 órakor. A Hold kél 8.45 — nyugszik 18.26 órakor^. Niels Henrik David Bohr ilencven évvel ez­előtt, 1885. október 7-én született — és 77 éves korában, 1962-ben halt meg — Niels Henrik David Bohr, Nobel-dijas dán fizikus. Édesapja 1886-tól a koppenhágai egyetem fi­ziológiai tanszékének pro­fesszora volt, s házában Dánia kulturális életének legjelesebb képviselői for­dultak meg. A fiatal Bohrt másodéves hallgató korá­ban a koppenhágai egye­tem fizika professzora már tanársegédjeként foglalkoztatta. A kezdettől haladó szellemű tudós a máso­dik világháború alatt ki­váló matematikus fivéré­vel együtt életre hivta az elűzött értelmiségieket se­gítő dán bizottságot, majd, amikor 1943 szep­temberében megtudta, küszöbön áll letartóztatá­sa, az ellenállási mozga­lom segítségével egy csó­nakon Svédországba szö­kött. Innen kalandos és veszélyes repülőúttal Ang­liába, majd az Egyesült Államokba menekült, s csak a második világhá­ború befejeztével tért vissza hazájába. A kiváló tudós, akit a Magyar Tu­dományos Akadémia is tiszteletbeli tagjává vá­lasztott meg, 1922-ben nyerte el a fizikai Nobel- dijat, „az atomok szerke­zetének és az azokból eredő sugárzásoknak vizs­gálatáért". MOZI Park: Gyémánt Lady (4, 6, 8) Petőfi: Az utolsó mozielőadás (f4, 6, f9) Kossuth: Gyémánt Lady (10, 12, f7, f9) Periszkóp a fjordok között (f3, f5) Fekete Gyémánt: Alfredo, Alfredo (6) Jószerencsét: A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni (5, 7) Rákóczi: A szó­rakozott (5, 7) Május 1.: Pie- done, a zsaru (fő) Boly: A látogatók (7) Harkány: Gyil­kosság leírása (7) Komló, Május 1.: A mi völgyünk (4, 6) Komló, Zrínyi: Szabotázs a föld alatt (4, 6, 8) Mohács: Magánbeszélgetés (6, 8) Pécs- várad: Jutalomutazás (7) Sásd: Szertartás (7) Sellye: Sivatagban, őserdőben (7) Siklós: Furcsaságok tava (7) Szigetvár: Még néhány perc a béke (6) Várakozók (8). idtijárás Várható időjárás kedd estig: erősen felhős idő, szórványos esőkkel. Élénk, időnként több­felé megerősödő északnyugati szél. Várható legalcsonyabb éjszakai hőmérséklet: 6—11, legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden: 15—20 fok kö­zött. Távolabbi kilátások péntek estig: időnként megnövekszik a felhőzet, kisebb esőkkel. Élénk, időnként erős észak- nyugati, északi szél. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 6—11 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Jelentős mennyi­ségű (lenalább 5 mm) csapa­dék az ország területének 30 százalékán várható. Magyar—vietnami barátsági nagygyűlés A Vietnami Dolgozók Pártja és a VDK kormá­nya küldöttségének ma­gyarországi látogatása al­kalmából kedden magyar —vietnami barátsági nagygyűlést rendeznek Budapesten. A rádió és a televízió délután 16.55 órai kezdettel helyszíni közvetítésben számol be a nagygyűlésről. ♦ — A szakközgazdász­képzés helyi megszerve­zésének lehetőségével foglalkozik a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete, ezért most tájékozódik a köz­gazdászok körében, hogy felmérje a valós igénye­ket. Amennyiben sikerül a képzést beindítani, régi vágyuk teljesül a közgaz­dászoknak. — Korszerű vasbeton­silót vettek használatba a dombóvári malomban. A 2000 vagonos siló Tolna megye gabonakészleté­nek csaknem tíz százalé­kát képes befogadni és korszerűen tárolni. Ha­sonló silót alapoznak most Szekszárdon is. — Szolgálati lakás fel­újítása. Kétújfalu község­ben 170 ezer forintos költ­séggel újították fel a pe­dagógus szolgálati lakást. A munkát a Szigetvári Költséqvetési üzem dolgo­zói végezték. ♦ Esküvő NAGY ILDIKÓ és TÓTH LÁSZLÓ szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. október 11-én, 16.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házas­ságkötő teremben (Hu­nyadi út 2.). ♦ A szegfű a sláger Színek kavalkádja, for­mák gazdagsága — így jellemezhetnénk a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dísznövényter­mesztő üzemét, ahol teg­nap délután jutalomban részesítették az Országos Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Kiállításon siker­rel szerepelt szakembere­ket. Az ünnepség keretében Horváth József igazgató köszöntötte az arany-, ezüst- és bronzérmek szerzőit: Kárpáti Józsefet, Bánki Tamást, Benkő Jó­zsefet, Varga József nét, Polgár Leventét és Zété- nyi Károlyt. Első díjas lett a dús­virágú ciklámen, ezüst érmet hozott a rózsa, a szegfű és a gladiolus. A piackutatások érdekes eredménnyel jártak. A ke­reskedelemben nem az aranyérmes növény a leg­népszerűbb, nem is a ró­zsa, amely évekkel ezelőtt verhetetlennek bizonyult. Az „új idők" slágere a szegfű, minden színben, minden alkalomra; Pedig termesztenek színpompás -krizantémokat —, amely már nem csupán a teme­tők virága — rózsákat, gerberákat, Íriszeket és nárciszokat: olcsóbbak és változatosabbak, jobban díszítenek. A Kertészeti és Parképítő Vállalat gyakran rendez kiállításo­kat, a virágüzletekben iayekeznek megismertetni a korszerű környezetesz­tétikához, lakáskultúrához tartozó szoba növényeket, virágokat. B. A. — „Bepillantás a finn szövetkezetek életébe” címmel Dobor Nándor, a pécsi ÁFÉSZ elnöke és Szemere Ferencné, a Kon- zum Szövetkezeti Áruház igazgatója tartanak be­számolót finnországi ta­pasztalataikról ma dél­után 5 órakor a Hazafias Népfront Pécs városi Bi­zottsága Széchenyi tér 17. szám alatti klubjában. — Ajándék az úttörők­nek. A Pécsvárad mellett található Dombay-tó part­ján ebben az évben léte­sített úttörőtábort tovább­ra is támogatja az ola- szi, a mecseknádasdi, a hidasi és a pécsváradi tanács. Felszerelési tár­gyakra, bútorokra egyen­ként 50 ezer forintot ad­nak, ezzel kívánnak részt venni az „Ajándék az út­törőknek” mozgalomban. Ezen a nyáron 8 turnus­ban csaknem 300 gyerek üdült a táborban, jövőre már csereüdültetéseket is szerveznek. 04-05-07 Gyalogost ütött el lánc­talpas vontatóval. Tegnap a déli órákban Gál Já­nos 19 éves vésztői lakos ittas állapotban vezette lánctalpas vontatóját a Diósviszló és Rádfalva közötti útszakaszon. Hala­dás közben elütötte B. I„ 17 éves rádfalvai lakos gyalogost. A baleset kö­vetkeztében B. I. súlyosan megsérült. Az ügyben vizsgálat indult. * Halálos baleset. Októ­ber 5-én, a korahajnali órákban Nagy Imre sze­mélygépkocsijával Duna- szekcső felől Bár irányá­ba haladva, egy kanyar­ban összeütközött a vele szemben közlekedő teher­gépkocsival, melyet Za- thureczky László vezetett. A gépkocsi utasai közül a fiatalkorú K. Katalin a helyszínen meghalt, Ko­vács József könnyebb, Nagy Imre súlyos sérülé­seket szenvedett. * Elütötte a vonat. Teg­nap koradélután a 'Barcs­ról Pécsre közlekedő sze­mélyvonat a bicsérdi vas­útállomás első vágányán elgázolta Birton Dénes, 52 éves pécsi lakost, aki finvelmetlenül lépett a vonat elé. Birton Dénest súlyos sérülésekkel szállí­tották a Megyei Kórház­ba. Az ügyben vizsgálat indult. * Kútba esett, meghalt. Tegnap délután Hirden, a Kossuth Lajos utca 29. sz. házban Györfi Vilmos, 74 éves hirdi lakos ittas ál­lapotban beleesett a kút­ba és meghalt. A baleset körülményeinek kivizsgá­lására vizsgálat indult. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: min­dennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és já­rás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkór­ház. Gyermeksebészeti, gyer- mekfülószeti betegek részé­re páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napo­kon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész terü­letéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS—ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Nemzetközi jazz hét­vége. A Magyar Rádió és a Nagykanizsai Jazz­klub közös rendezésében neves külföldi és hazai együttesek közreműködé­sével jelentős jazz ese­ményre kerül sor novem­berben Nagykanizsán. A rendezvénysorozaton a Pécsi Jazz-klub két művé­sze, Bornemissza Mária és Kovács Árpád képvise­li városunkat. Műsorukon a swink korszak gyöngy­szemeiből mutatnak be részleteket a Szekszárdi Jazz-trió és Zágon Iván budapesti zongorista kísé­retével. — Sitáskák exportra. A Pécsi Kesztyű és Bőr­díszmű Szövetkezet kismé­retű, derékra csatolható, bőrhatású sításkákat gyárt osztrák exportra. Idén 10 ezer darabot gyártottak, jövőre 20—30 ezret ter­veznek. FELBORULT EGY MUNKASOKAT SZÁLLÍTÓ TEHERAUTÓ Egy halálos, két élet- veszélyes sérülés Hétfőn a reggeli órák­ban a 37-es számú úton Szerencs irányába közle­kedve, a 59-es számú ki­lométerkőnél Francovszki István 28 éves gépkocsi- vezető, olaszliszkai lakos tehergépkocsival idény­munkásokat szállított. Jár­művével az út jobboldali padkájára hajtott, s az autó a hídszegélynek, majd a terelő korlátnak ütközött és felborult. A szerencsétlenség következ­tében a tehergépkocsi utasai közül Maczkó Bé- láné 44 éves mikóházi la­kos a helyszínen meghalt, Bállá Andrásné 47 éves és Túrái Jánosné 42 éves mikóházi lakosok életve­szélyes sérülést szenved­tek, 39 személyt a men­tők kórházba szállítottak, akik közül 20-at Vezetés után elbocsátottak. A rendőrség Francovszki Ist­vánt előzetes letartózta­tásba helyezte és a vizs­gálatot szakértők bevoná­sával folytatja. — KRESZ tanfolyam. A meszesi József Attila mű­velődési házban KRESZ tanfolyamot indítanak. A tizenhatórás előadássoro­zaton a TIT szakoktatói ismertetik az új szabá­lyokat. Az első előadást ma fél hatkor tartják. — Ismét termel a Nagy- mányoki Brikettgyár a nyári nagyjavítás után. A kilenc baranyai TÜZÉP- telepre megkezdték a jó­minőségű mecseki brikett szállítását és jövő augusz­tusig több mint hatvan­ezer tonnát küldenek. — Nő és koncert. Ma este 7 órai kezdettel az istenkúti Gárdonyi Géza művelődési központban Békés Itala Nő című ön­álló előadóestjét rende­zik meg, mely előtt a Me­nüett együttes ad koncer­tet. ♦ Új tagokat vár a Nyitott Színház A pécsi felsőoktatási intézmények amatőr szín­pada, a Pécsi Egyetemi- Főiskolai Nyitott Színház Együttese felvételt hirdet. Az egyetemi színjátszáson belüli színészi, rendezői, zenei, dramaturgi, világo­sítói, technikusi tevékeny­ség iránt érdeklődők szá­mára az együttes művé­szeti vezetősége 1975. ok­tóber 9-én és október 10- én este hét órakor tart meghallgatást a Tanár­képző Főiskola dísztermé­ben. (Ifjúság útja 6. sz.) ♦ — Takarmányszárító építése fejeződött be a minap Véménden. A bá­bolnai típusú berendezést a Bajai MEZŐGÉP dol­gozói készítették el a vé- méndi termelőszövetkezet részére az AGROBER be­ruházásában, mintegy 4,5 millió forintos költséggel. ♦ Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 840 gépko­csit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből leg­többet, 364-et Zsiguli típusból adtak ki. A gépkocsik előjegy­zési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 1567. Trabant Limousine (Győr) 1144. Trabant Limousine Spe- ciál (Budapest) 1567. Trabant Limousine Speciál (Győr) 1555. Trabant Limousine Hyco- mat 3418. Trabant Combi 16 187. Wartburg Limousine 34 702. Wartburg de Luxe 31 033. Wartburg Tourist 3283. Skoda 100 72 404. Skoda 100 L (Budapest) 6923. Skoda 100 L (Győr) 2386. Skoda 110 L (Budapest) 5113. Skoda 110 L (Győr) 1325. Skoda Coupé 825. Moszkvics 412 36 328. Polski FIAT 1500 10 223. Zaporozsec 23 059. Zsiguli (Budapest) 71 791. Zsiguli (Debrecen) 30 889. Zsiguli Combi 6384. Zsiguli 2103 1945. Dácia 7041. Délszláv együttesek találkozója Szalántán Vasárnap került sor a délszláv nemzetiségi tán­cosok, dalosok találkozó­jára Szalántán. Zenés táncos felvonulással kez­dődött a nap, majd a fa­lu kultúrházában adott színes műsort a szalántai és a mohácsi iskolások kultúrcsoportja. Délután a felnőttek következtek, így a drávasztáraiak, a felső- szentmártoniak, a kozár- mislenyiek, a mohácsiak, a szalántaiak és a Pécsi TanárkéDZŐ Főiskola Ba­ranya Néptáncegyüttese. Délután a rendezvény keretében bonyolították le a pécsi és szalántai öreg­fiúk labdarúgó-mérkőzését. A nemzetiségiek életéről vetítettek filmet az általá­nos iskolában. Este a mo­hácsi együttes népi játé­kot mutatott be, majd az egésznapos rendezvény bállal zárult. ♦ — Egy nagyváros ener­giaellátása. Az Állami Energetikai és Energiabiz- tonsóg-technikai Felügye­let pécsi körzeti központ­jában a napokban kezd­ték el Dunaújváros táv­lati energiaellátásának tanulmánytervét. Az intéz­mény regionális szervként foglalkozik — többek közt — Fejér megye egy részé­nek energiaellátásával. A munka első lépcsőjeként jelenleg az adatfelvételi lapokat készítik elő. — Konzervek. A kedve­zőtlen időjárás következ­tében fellépett fertőzések jelentős kárt okoztak a konzervgyári nyersanya­gokban Baranyában és Tolna megyében. A gyá­rak a zöldborsó, a zöld­bab és a paradicsom ter­vezett mennyiségének csupán hatvan—hetven százalékát tudták legyár­tani. A nyersanyagkiesés mellett sok a szabvány­nak meg nem felelő, gyenge minőségű készter­mék. — Tenyészszemlét és „B" törzskönyvezést tart a MEOE Pécsi Szervezete 1975. október 12-én 9 óra­kor, a fehérhegyi vízto­rony mögötti kiképző pá­lyán. Felvezethető minden 9 hónapos kort betöltött kutya, valamint azok a kutyák, amelyeket másfél éves koruk előtt bíráltak, mert ezeket a tenyésztési szabályzat értelmében is­mételten minősíteni kell. — Londoni cégekkel alakított ki piaci kapcso­latot a Komlói Carbon Vállalat. Férfi cipőt szál­lítanak, ezen kívül kon­fekció-termékek küldését is tervezik. A komlói gyár rendszeresen eljuttatja termékeit a Szovjetunió­ba, az NDK-ba, Csehszlo­vákiába, de partnerei kö­zött holland, svájci, svéd, kuwaiti és NSZK-beli cé­gek is szerepelnek. ♦ A hulladék­gyűjtés eredménye Július 1*én indult az a vaskampány, melyet a KISZ Központi Bizottsága kezdemé­nyezett, s amelynek célja az volt, hogy a KISZ-fiatalok összegyűjtsék a hasznosítható szempontokból lényeges vas- és fémhulladékot. Az akció a napokban zárult le s a Dél-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat befejezte a kiértékelést is. Eszerint vasból 246,62 tonna, színesfémből 3,09 tonna, pa­pírból 8,32 tonna, textilhulla­dékból 1,34 tonna a gyűjtött mennyiség. Az ennek ellen­értékeként kifizetett összeget, több mint 371 ezer forintot a KISZ-szervezetek a maguk által meghatározott célokra fordíthatják. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására hétfőn Vladimir Mácha- nak, az CSKP KB alosz­tályvezetőjének vezetésé­vel Budapestre érkezett Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja Központi Bizott­ságának pártmunkáskül­döttsége. * Ingvar Carlsson svéd lakás- és várostervezési miniszter meghívására hétfőn Svédországba uta­zott Bondor József építés­ügyi és városfejlesztési miniszter. A találkozón megbeszélést folytat Ma­gyarország és Svédország építésügyi együttműködé­sének eddigi eredményei­ről, a műszaki-tudományos és gazdasági kapcsolatok kiszélesítésének lehetősé­geiről. * A Magyar Jogász Szö­vetség meghívására ha­zánkba érkezett a Szov­jet Jogász Szövetség kül­döttsége, Igor Karpec büntetőjogász professzor­nak, a szervezet alelnö- kének vezetésével. * Hétfőn a Költői Anna utcai Vasas Székház szín­háztermében megkezdő­dött a szervezett film-, zene-, képző- és iparmű­vészek, színházi és artista­művészek, rádiósok és televíziósok 33 000-es tag­létszámú szakszervezeti szövetségének 8. kong­resszusa. Az eseményen megjelent Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, dr. Orbán László kulturá­lis miniszter, Földvári Ala­dár, a SZOT elnöke és Virizlay Gyula, a SZOT titkára. Lapzárta Az EGK-tagállamok kül­ügyminisztereinek luxem­burgi értekezletén a mi­niszteri tanács a portugál kérések ismeretében úgy határozott, hogy az úgy­nevezett Európai Beruhá­zási Bank, a Közös Piac bankja útján 150 millió elszámolási egység (kö­rülbelül 180 millió dollár­nak megfelelő összeg) kölcsönt ajánl fel a lisz- szaboni kormánynak első lépésként. * Hétfőn este Moszkvá­ban befejezte hatnapos tanácskozását az ENSZ- Társaságok Világszövetsé­gének (WFUNA) 25., ju­bileumi közgyűlése. A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának székházában megtartott záróülésen a közgyűlés bizottságai által előter­jesztett dokumentumokat vitatták meg és fogadták el. A közgyűlés Rene Ma- heu személyében megvá­lasztotta a WFUNA új elnökét. Rene Maheu, az UNESCO volt főigazgató­ja az elhunyt U-Thant helyébe lépett ebben a tisztségben, megválasz­tották a világszövetség elnökségének és végre­hajtó bizottságának tag­jait is. A WFUNA egyik alelnöke dr. Simái Mihály, a Magyar ENSZ-Társaság főtitkára lett. * Baráti Lajos hétfőn ki­hirdette a válogatott ösz- szeá llítását Lengyelország ellen. A Lengyelország elleni szerdai csapat: Ko­vács L. — Nagy III., Bá­lint, Rab, Lukács — Ko­vács J., Nyilasi, Zombori — Pusztai, Fazekas, Nagy L. Tartalékok: Rothermel, Megyesi, Mucha, Váradi, Kocsis I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom