Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)
1975-10-21 / 289. szám
1975. október 21., kedd Dünantult napló 3 Vasiszap az ivóvízben Az elmúlt hét végén ször- nyülködve vették tudomásul Pécs nyugati városrészének lakói, hogy ivóvíz gyanánt barnás folyadék ömlik a csapokból. Megkerestük a pécsi Vízmű igazgatóját, Solti Dezsőt mi okozta az ivóvíz színváltozását. — A pelilérdi víznyerő terület kútjaiból nyert ivóvíznek magas a vastartalma, amely iszap formájában a két évtized alatt mintegy három centiméter vastagságban rakódott le a több kilométer hosszú gerincvezeték belső falára. A szivaty- tyúk indításakor, nyomáscsökkenés beálltával, tehát az üzemváltozások miatt többször előfordult, hogy a palástra rakódott iszap a hálózatba került. Ennek megszüntetése érdekében vállalatunk csőtisztító berendezést vásárolt, hogy eltávolítsa az idők folyamán lerakodott vasiszapot. Mint ahogy arról előre tájékoztattuk a lakosságot, szombatra virradóra kitisztítottuk a vezetéket, ám olyan nagymérvű szennyeződést kellett eltávolítanunk, hogy a vezetéköblítést többször meg kel_ lett ismételni. Ennek hatására vasárnap reggelre, főként a Kodály Zoltán út és környékén jelentősen csökkent a—nyomás, de ez történt a meszesi városrészben is. Sikert aratnak a Pécsi Kesztyűgyár termékei Vásárt látogatni mindig is ünnep, csábító vállalkozás, még akkor is, ha olykor bosszankodni kénytelen az ember, nézelődés közben pokolian elfárad és sajnálja, nincs kellő áttekintése az áruhegyeken, mert különben sem szakember, s nem dörzsölt kereskedő, hanem „csak” fogyasztó. Én ilyen szemmel járkáltam — nem azt mondom, hogy végig, mert egyetlen nap erre nem elegendő — az idei őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt. Kié a vásár? Most sem tudtam eldönteni, hogyan osztozkodunk, vajon kié is a fogyasztási cikkek szakvására, az iparé és a kereskedelemé, vagy a miénk. Az őszi BNV-t szeptember helyett az idén október közepén nyitották, s ilyenkor már — ismerve az átfutási időket — a jövő évi szállításokra többnyire megkötötték az üzleteket, a gyártók és a kereskedők nyugodtan alhatnak. így hát sokszor az volt az érzésem, csupán mutogatni akarják a termékeket, s nem a fogyasztó pénztárcáját célba venni, véleményét hallani. Mostoha a bánásmód, még mindig a termelők uralják a piacot. Sohasem tudom — kivéve, ahol esetleg prospektust találok, ha már szét nem szedték a látogatók —, a kérdéses terméket gyártották, gyártják, vagy csak gyártani fogják, mikor jön ki az üzletekbe. Nincs útbaigazítás — és ezt a sajtó már régóta kifogásolja — az árakot illetően, legalább az irányárakat közölnék. így üvegkalitkán keresztül látjuk a termékeket, s nincs aki kézen fogja a látogatót. A vásár reklám, a vevőkkel való kapcsolatteremtés lehetősége. Ilyen szempontból maradéktalanul tetszett a Pécsi Kesztyűgyár szereplése. Számára a külpiacok a legfontosabbak, és mégis, nem pusztán a jelenlét — ki ne lógjon a sorból — kedvéért vonult fel a vásáron és kereste minden eszközzel a hazai fogyasztó kegyeit. Színfoltja volt, mozgalmasságot vitt be a hatalmas „A” csarnokba, amint a Kesztyűgyár bőrholmijaiba öltöztetett manekenek zene kíséretében időről időre kipenderültek a gyár standján, rögtön összefutottak a látogatók. Jó reklám volt. A kiállított bőrruhákról — melyik tetszik? — le is szavaztatták a látogatókat. Ezzel együtt a gyár közös akciót készített elő a Corvin Áruházzal, ahová a vásár alkalmából 10 millió forintos készletet adott, fögtön fel is hívta rá a figyelmet, miszerint a BNV-n kiállított modellek kaphatók a Corvinban. Itt — mármint az áruház kirakatában — a Bóbita Bábegyüttes reklámozta a pécsi bőrholmikat, köztük a favorizált termékeket — szellemesen életmentő divatnak nevezték el — a fényvisszavető anyaggal ellátott bőrruhákat és kesztyűket. Jó hírverés volt. íme, a százmilliók megtermelése közben így kell tízmilliók eladásáért megküzdeni, így kell a piacot bombázni, így kell bánni a vásárlátogatókkal. Két szék között Engem leginkább a bútorok érdekeltek. Az elmúlt öt évben kétmilliárdot költöttünk a bútoripar korszerűsítésére. Egyelőre nem nagyon látszik meg rajta. Fantázia-nevekben nincs hiány, a görög mitológiából kiapadhatatlanul lehet meríteni, ám bútorainkból többnyire hiányzik a szellem és a fantázia. Mindegyik — száznál is több gyárunk van — úgyszólván ugyanazt az összeállítást gyártja, csak más — tegyük hozzá, olykor nagyon is színtelen — a bútorhuzat színe és mintázata. Nem tudónk csodákat művelni a fával, mint mondjuk a jugoszlá- vok. Például a szekrények olyan egyformák, simára és sivárra gyalultak, egyetlen dísz vagy faragás nélkül. Hiányoznak a variálható bútortípusok, a szép és olcsó egyedi darabok, amelyekkel a gyári ízlést és összeállítást megbonthatnánk, színesíthetnénk. De ne menjünk ilyen messzire. A nagy rekonstrukció során elfelejtkeztünk olyan apróságokról is, mint például a telefonasztalka vagy a cipőtartó doboz, S ha megtetszik valami? Nem biztos, hogy viszontlátjuk. Baranyában különben sincs egy tisztességes lakberendezési áruház. Akkor? Korábbi vásárokon egyes gyárak a helyszínen vettek fel előjegyzéseket, meg lehetett rendelni tőlük a bútort. Most ez sincs már. De ismét láttam tágas (albérletnek is kiadható), csupa csempe fürdőszobákat, márcsak a szamártej hiányzott-a kádból. Apróságok Leírtam egyszer, miért nem tudjuk olykor-olykor mi is diktálni a divatot a világnak, miért ne találhattuk volna mi ki például a bunkó orrú és sarkú cipőt. Most már gyárt ilyet bőven a magyar ipar. A spanyolok és az olaszok viszont tű- sarkúakkal rakodtak ki a vásáron, a Cepex-cég csinos vásár- tündére mellesleg rögtön a kezünkbe nyomott egy cédulát, jelöljük meg, melyik modell tetszett. Kollégámmal összesúgtunk, ez lesz a jövő divatja, és hogy jól nézzük meg, mert csak két év múlva látjuk viszont, eny- nyi kell, mire ideér a divat. Kétségkívül, a tömegtermelés uralkodik és fog is uralkodni. A Fülöp-szigeti kiállítók standján, a gyönyörű szép hímzett blúzok láttán tűnődtem el magamban, azért a kézimunkának mindig lesz jövője, ha egyre megfizethetetlenebb is lesz. Menekülés a tömegtermelés egyfajta uniformizáltságából. Ezeknek a fáradsággal és sok-sok fantáziával megmunkált termé-, keknek „egyéniségük” van, ezáltal - külsőségekben az embereknek is egyéniséget kölcsönöznek. összességében tetszett a vásár, megerősítette hitünket, van árunk. Láttunk világszínvonalat döngető -fogyasztási cikkeket, s ezek között szívesen figyeltünk fel azokra, amelyeket a KGST- országok kooperációiban gyártanak. Az ilyen együttműködések biztosíték a magas minőségi színvonalra, arról nem is beszélve, a tartós, bonyolultabb szerkezetű fogyasztási cikkeket ma már megfelelő kooperációs partnerek és széles ipari háttér nélkül nem lehetséges gazdaságosan gyártani. Egy kiló banán Ami a látogatók kényelmét illeti, örömmel nyugtáztuk a változásokat, amelyeket nem lehet nem észrevenni. A kőbányai vásárváros még az épülés időszakát éli, mégis, jobbak lettek az utak, több a pad, van hová betenni a csomagot. Eltették a szakmai bemutatókat, a vásár első félideje csak a látogatóké volt, egy órával a nyitvatartási időt is meghosszabbították. Van olcsó vendéglátás, nemcsak osztályos helyek, istentelen ételés italárakkal. Az élelmiszerpavilonok polcai roskadoztak a hazai és külföldi áruktól, mindenki kényszeríttetve érezhette magát, hogy legalább egy kiló banánt hazavigyen vásárfiának. Miklósvári Zoltán Egy levelezőlap a vásárról, avagy szellemes reklám a tiszta élő gyapjúnak. Hi maradt, mennyi valósult mega tervekből? (IS,) Tabló- tizenöt év után Tizenöt évvel ezelőtt is elindult egy seregnyi ifjú ember, hogy megkeresse a maga helyét a világban . . , Tizenöt évvel ezelőtt végzett egy géplakatos osztály a pécsi — Zrínyi Miklós Szakmunkásképző Iskolában. Huszonnyolcán voltak, s a „seregnyi ifjú ember” közül őket választottuk ki, hogy életútjukat egyénenként nyomon követve megpróbáljunk képet rajzolni erről a generációról . . . Rodek Ferencről két dolgot hallottam megismerkedésünk előtt: egyik az, hogy valami miatt otthagyta a Porcelán- gyárat, a másik az, hogy mindmáig a Porcelángyárban dolgozik. Az utóbbi bizonyult igaznak. A gyárban volt inas - papírforma szerint ipari tanuló — és a szakmunkás bizonyítvány megszerzése után ott szólíthatta először szaktársnak az újító műhelyben dolgozó idősebb szakmunkásokat... És ami alakult, változott körülötte a tizenöt év alatt az azonos a gyár belső alakulásával, változásával. Porcelángyári lakatos volt, porcelángyári lakatos maradt, legfeljebb az üzemrészek cserélődtek fel, azok is jobbára tőle független okokból . . . Egy munkahelyen- Jó dolog több mint másfél évtizedet egy munkahelyen dolgozni? — Nem ilyen egyszerű ez. Jó is, néha rossz is. Jó lenne egyszer megszámolni hányszor köszönök egy nap, - ismerek az önkiszolgáló zöldség szaküzlet önkiszolgáló zöldség-gyümölcs szaküzlet nyílik a közeljövőben Pécsett. A BARANYA- MÉK Vállalat átalakítással, kor- szerűsítessél változtatta újjá a SaMai utcai üzletet. A megnövelt elárusítóterületű, változtatható, alakítható elemekkel berendezett üzlet a tervek szerint november 1-én nyílik. Az üzletben kapható termékek nagyrésze előrecsomagolva várja a vevőket, ami lényegesen gyorsítja, könnyíti s nem utolsósorban tetszetősebbé teszi a vásárlást. irodistáktól kezdve a melósokig mindenkit. Ez nagyon jó dolog, otthon van az ember. Ami rosszul esik az az, hogy néha úgy veszi észre az ember, hogy az újonnan jöttét jobban megbecsülik. A régi melósra többet rá lehet rakni az úgyis marad, az újra vigyázni kell . . . — Soha nem csábították másfelé? — De igen. Egyszer volt is egy komoly dolog, amikor leszereltem a katonáéktól. Akkor tényleg komolyan az volt, hogy elmegyek ... — Miért maradt mégis? — Nem tudom. Csak maradtam . . — Lakatos volt tizenöt évvel ezelőtt is, lakatos ma is .. . — Csak nem ugyanaz a lakatos. Szakmailag össze sem lehet hasonlítani, nagyon sokmindent megtanultam. Hegesztő vizsgát tettem — bár nem sok hasznát veszem - időközben megtanultam krómozni, és biztos kézzel tudok bánni a gépekkel, szerszámokkal. Ha úgy vesszük tényleg azt csinálom amit másfél évtizeddel ezelőtt, - lakatos vagyok ... Főnök? Nem — Nem szeretne főnök lenni? — Nem. Nagyon rossz főnök lennék. — Miért? — Sokmindent nem néznék el. Nem nézném el például, hogy egy munkás várjon a másikra, hogy az majd megcsinálja amit kell. . . Nem, én vagy gyomorbajt kapnék az idegességtől vagy beállnék mások helyett is dolgozni .. . Egyik sem jó... Mondok én valamit: volt amikor hatan végeztük el azt a munkát amit most két brigád. Megy a munka, megy a munka, de sok az ácsorgás, nem segít egyik a másiknak, — szóval mehetne jobban is... A múltkor reszelek, a többiek tízóraiznak. Valaki beszólt: „hagyd abba, zavarod az emésztésünket”. Mondom neki gyere segíteni, ha zavar... Nem, nem lennék jó főnök...- Gépipariba /ár, most harmadéves. Miért kezdett el tanulni?- Nézze, a környezetemben többen elvégezték a technikumot, a feleségem is középiskolába jár levelezőn, — nekem is többet kell tudnom. Nem elég az, hogy az ember csak gyakorlatban ismeri a szakmáját, tudni kell azt is, hogy mit miért csinál . . .- Csak ezért tanul?- Csak ezért. Ha arra gondol, eszembe sem jut, hogy akkor majd kiemelhetnek . . . Ott van egy kollégám, elvégezte korábban még a gépipari technikumot, kiemelték, aztán sokkal kevesebb fizetést kapott mint lakatos korában. Le is tette hamar a köpenyt és visszajött a műhelybe dolgozni. . .- Elégedett a fizetésével?- Nem. Azt a sokoldalú munkát, amit végzek, nem fizetik meg. Mert az van, hogy Feri menj csináld ezt, Feri menj csináld azt, Feri holnaptól ez lesz a munkád . . . Megcsinálom, örömmel, jóleső dolog, ha az ember sokmindenhez ért. De nem íizetpdik ki . . . Munka, tanulás, család Idejét szinte percre beosztja, mert a munka, a tanulás és a szolgálat — önkéntes tűzoltó a gyárban, mellé még egy „családi pluszt” is vállalt: 'Vettek egy kis szőlőt Újhegyen, pincét kell építeni, présházat, aztán új vesszőket telepíteni . . . Rövid „kikapcsolódás” a család, két kislánya, Gabriella és Eszter. Itt élnek Pécsett egy szövetkezeti lakásban a Münnich Ferenc utcában. D. Kónya József . . ;i: .................:;S ; 111II g pyi’BTTff« | ^ •5 jF^ 11t ? Nincs, aki „kézen Ma” a látogatót
