Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)
1975-10-16 / 284. szám
6 Dunántúlt napló 1975. október 16., csütörtök Földrengésjelző állomást helyeztek Üzembe Pécsett Teljessé vált a hálózat A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Intézete és a Mecseki Szénbányák Kutatási Osztálya Pécs-Szabolcson szeizmológiai állomást létesített. Az állomás céljáról Szabó Imre, az osztály geofizikai csoportjának szeizmológiai részlegvezetője, a következő, képpen nyilatkozott:- A földrengéseket észlelő szeizmológiai állomások feladata általánosan ismert. Tudjuk, hogy céljuk a földkéregben bekövetkező feszültség-átrendeződésekkel járó rengések megfigyelése. A rengés helyének meghatározása csak több állomásra beérkező jelek alapján végezhető el. A magyarországi szeizmológiai hálózat a mecseki állomással teljessé vált és kiküszöböli azt a hátrányt, amely a soproni, a budapesti és a mátrai állomások vonalirgnyú elhelyezkedéséből ered.- Miért foglalkozik e kérdéssel a Mecseki Szénbányák Kutatási Osztálya?- A bányászkodás következtében a Mecseki Szénbányáknál évente több millió tonna kőzetqnyogot termelnek ki a föld kérgéből, így a kőzetrétegek alátámasztásukat nagymértékben elveszítik. Az eredeti egyensúlyi állapot felborul és bekövetkezik a kőzetek tönkremenetele. E folyamat időben intenzitását tekintve nagyon változó sebességgel megy végbe. A mikrorengé- sektől a nagy kőzettömegek egyidejű elmozdulásáig minden változat megtalálható. A nagy kőzettömegek elmozdulásakor a feszültségek dinamikusan rendeződnek át és ez a bányaterekben károkat, egyes esetekben pedig baleseteket okozhet. Az összefüggés nem eléggé ismert, feltárása hosszabb kutatást igényel. Azt már tudjuk, hogy a tönkremenetel folyamatának megakadása a feszültségek nem kívánatos növekedését eredményezi és ennek gyors ütemű feloldása nem kívánt arányú tönkremenetelhez vezethet. A feszültségek átrendeződését a földrengés hullámok is elősegíthetik. A rengések és a váratlan szén- és gázkitörések kapcsolata sem eléggé tisztázott kérdés. Ezirányban is kutatásokat kell végeznünk. — Mik az eddigi tapasztalatok? A szeizmogrammok kiértékelését az MTA Szeizmológiai Intézete és a Kutatási Osztály geofizikai csoportja közösen végzi. Jelenleg a bányazajok előzetes feldolgozását végezzük. Az márA pécsszabolcsi szeizmológiai állomás regisztráló egysége. is látható, hogy a beérkezett rengésjelek gyakorisága összefüggésben van a termelőmunkával, de időbeli eltolódást mutat. A legközelebbi feladatunk az, hogy a termelőmunka, a kőzet-- tönkremenetel és a gázfejlődés közötti összefüggést derítsük fel. Sz. L. liiiiiiiiiiiliiii Mi lesz 2000-ben ? (4.) A holnap embere Az idén erős rétimoly- (másnéven: muszkamoly) fertőzöttség alakult ki. Ez a nálunk rendkívül ritkán előforduló és károsító molylepke az ország egész területén nagy egyed- számban fordult elő. A legutóbbi nagymértékű elszaporodását Magyar- országon csaknem fél évszázada tapasztalták. A rétimoly termesztett növényeink széles körét megtámadja. Nálunk három nemzedéke van évente. Európától Távol-Keletig mindenütt megtalálható. Tömeges megjelenése csak hazánkénál jóval melegebb éghajlatú területen rendszeres. Ez évi inváziója Jugoszlávia, Bulgária területéről történt. A vándorlás örökletes jelenség. Erősségét — azaz a bevándorló lepkék számát — döntő mértékben környezeti tényezők befolyásolják. Elsődleges szerepe van a nagykiter- jedésü légtömegek mozgásának. Július 3-án nagykiterjedésű ciklon érkezett hazánkba, melyet általános déli, délkeleti meleg légáramlás kísért. Amikor a hőmérséklet meleg betörés miatt — éjszaka sem csökken 16—20 Celsius fok alá, a lepkék egyetlen éjszaka 100—300 kilométer távolságra tevődhetnek át. Több mint 2000 ha területen észleltünk kártételt Tarráqás mintegy 150—200 ha területen volt — Szigetvár, Boly, Dunaszekcső környékén. A leginkább károsított növény a lucerna és a kukorica. A II. nemzedék károsítása során sok, lombrágó hernyó ellen engedélyezett rovarölőszert kipróbáltak, melyek közül több erős méreg (Phosd- rin, Dimecron, Wofatox stb.) önmagában hatástalan volt, illetve igen alacsony pusztulást idézett elő. Az okok az alábbiakban foglalhatók össze: A fiatal L| L> fokozatú lárvák kárképe alig észrevehető, a lárvák ekkor főleg gyomnövényeken, illetve a kultúrnövények levelének fonákán há- mozgatnak. Az alig észrevehető kárkép és a tarrágás között mindössze 3—4 nap telt el. A július végi rendkívüli meleg következtében a lárvák táplálékfogyasztása, fejlődése egyik naprgl a másikra ugrásszerűen megnőtt. Ebből adódóan a védekezést megkésve hajtottuk végre. A fejlett L; L-; lárvák ellen — amikor kártételük már „feltűnő’' —, a rovarölő szerek csak kis mértékben voltak hatásosak, hiszen a hernyók már igen ellenállóak ebben a fejlődési szakaszban. Az alacsony hatásfokhoz hozzájárult, hogy a védekezéseket nagy melegben végezték. A szakemberek a kiadott előrejelzések ellenére sem kísérték kellő figyelemmel a kártevő megjelenését. A II. nemzedék károsításakor végzett megyei és országos szerkísérletek szerint és az üzemi tapasztalatok alapján az alábbi rovarölőszerek, illetve kombinációk adtak jó eredményt: Készítmények: Liter, ill. kg/ha KISÜZEMBEN: Ditrifon 50 WP Unifosz 50 EC + Ditrifon 50 WP Unifosz 50 EC Safidon 40 WP 1.5—2 0,75 -h 1.5 0,75 -fm 1.5 NAGYÜZEMBEN: Azodrin 40 WSC Thiodan 50 WP Ditrifon 50 WP Unifosz 50 EC -\- Metilparathion WP Wofatox Conc. Hungária L 10 1,25—2,5 1,2—1,75 1,5—2 0,75 + 2,5 0,54—1,26 4 A lárvák jelenleg vonulnak bábo- zódni a talajba. A fertőzött terület lekaszálásával megoldható ellene a védelem. Az országban rendkívül nagy tömegben megtelepedett kártevő a jövő év tavaszán ismét károkat okozhat. Ezért van most fokozott jelentősége az őszi szántás elvégzésének a fertőzött táblákon. Az őszi mélyszántás során a talajban gubában lévő hernyók közel 95 százaléka elpusztul. A lepkék gyommentes kultúrákra kevesebb tojást raknak, ezért nagyon fontos a táblák gyommentesen tartása. Intenzív talajművelés mellett a rezervátorok szerepét az évelő pillangósok töltik be. Ilyen esetben a rajzó lepkék elleni védekezés is jó eredményt adhat. A jövő év tavaszán az első nemzedék rajzásakor, tehát azokon a táblákon szükséges fokozott figyelemmel kísérni a rétimoly fejlődését, ahol telelő hernyók előfordulnak és a II. nemzedék lepkéinek intenzív rajzása volt megfigyelhető. Rozs Ferenc A biológia legújabb felfedezései évek óta izgalomban tartják a világot. Az ember megérezte bennük az óriási lehetőségeket, de az óriási veszélyeket is. Az emberi élet döntő változások előtt áll, s ezek a változások már a most élő nemzedék életében bekövetkezhetnek. Kísért Wells szép új világának döbbenetes látomása, különösen amióta a biológiai felfedezések adta lehetőségekről mindenkinek érthető könyvet írt G. R. Taylor. A Biológiai pokolgép kelendőbb volt, mint a legizgalmasabb krimi, mert olvastuk benne az apja halála utón száz évvel született gyerekről, a mélyhűtött és mesterséges emberekről, az ész és emlékezet vegyszeres befolyásolásáról, lombikfeébikről, csecsemőgyárakról, kutyafejű, emberkezű kengurukról, hogy csak a legelképesztőbb részleteket említsük. Nem tudni, mennyi mindennek a valószínűsége. Biológiai pokolgép ? Egy azonban bizonyos: a biológiai pokolgép ketyeg. Meg tudjuk-e akadályozni robbanását, s a felbecsülhetetlen értékű felfedezéseket az emberiség javára forditjuk-e majd? — Bízom benne, hogy a pokolgép nem robban. A veszély mégis nagy. A biológia feltárt egy olyan területet, amely a tudomány jelenlegi boszorkány- konyhája. Ebben a konyhában most sok mindent kevernek, kombinálnak, de nem azért, hogy elpusztítsák az emberiséget, hanem, hogy megtalálják a továbbfejlődés lehetőségeit - mondja dr. Kiszeli György professzor. — A biológusok legújabb felfedezéseit nem fogadták osztatlan lelkesedéssel, a várható eredményektől sokan léinek. Az ember védi saját magát. Professzor úr szerint valós-e a félelem? — Minden tudomány az emberiség javát kell hogy szolgálja. Kutatásaink és felfedezéseink akkor nyerhetnek értelmet. ha azokkal fennmaradásunk feltételeit erősítjük, könv- nyebbé és ésszerűbbé tesszük életünket. A biológusok sem akarnak rombolást, szenzációs és zavarbaeitő eredményeikkel. A félelem bizonyos értelemben indokolt, mert tapasztaltuk már, hogy a tudomány vívmányait iszonyatos pusztításokra használták fel. Egyetlen kiút van, meg kell akadályoznunk, hogy a tudomány óriási felfedezéseinek alkalmazása ne függjön se őrültektől, se kalandoroktól. — Mennyi alapjuk van a tay- lori vízióknak? — Taylor elgondolásainak erős alapjai vannak. A várható vagy a még»_nyilvánosságra nem hozott felfedezések valószínűleg tovább erősítik állításait. Tudomásul kell vennünk, hogy évekkel ezelőtt kirobbant és ma is tart a biológia forradalma, s megmásíthatatlan tényeit nem hallgathatjuk el. Ettől függetlenül a biológusokat nem kell szöges dróttal körülvenni és őrizni. A kérdésnek egészen más megoldása van. . - ön miben látja az egészséges továbbfejlődés lehetőségeit? Az ember nemcsak biológiai, de elsősorban társadalmi lény. Életünket jobbára a társadalmi tényezők határozzák meg. Az élővilágban, egyáltalán a természetben bennünket a technikánk és nem az alkalmazkodó képességünk tesz verseny- képessé. Mi a környezetünket választjuk meg és tesszük magunknak alkalmassá. A természetben nem él meg egy kancsal oroszlán vagy egy rövidlátó nyúl, mert az előbbi a gazella mellé ugrik, az utóbbi későn veszi észre a kutyát. A mi gondjaink abból származnak, hogy a technikai és a biológiai létünk feltételezi, ugyanakkor veszélyezteti is egymást. Ebből a halálos gyűrűből egyetlen kiút van: a társadalmi lény. Ha felismerjük, hogy az emberiség össztársadalmi kategória. Vannak már nemzetközi szervezetek, az UNESCO, a FAO, amelyek, ha egyelőre kezdetleges módon és ellentmondásosan is, de keresik a közös nevezőt. — De mit várhat az egyes ember, mit Ígér a jövő? Erősebb, okosabb, szebb, értelmesebb lesz az ember? — A biológia eddiqi eredményei, az élő anyagról megszerzett összes ismereteink biztatók. s a kérdésre igennel válaszolok. A fajta- keveredés — Milyen lesz a holnap embere? — Az már valószínű, hogy nem leszünk kopaszok, de testünket kevesebb szőr borítja. A fogunk kevesebb lesz, mert már napjainkban sem nő ki mindenkinek a bölcsességfoga, s ez a fejlődés jele. Az emberiség valamikor egységes volt, valószínűleg azzá is válik. A fajták szaporodó keveredéseinek eredményeként eltűnnek a színkülönbségek is. — A fajtakeveredést sokan ellenzik. Azt állítják: nem tudjuk még, ilyen esetekben az utód előnyös vagy hátrányos tulajdonságai szaporodnak-e el.- Ez a fajtamegnyilvánulás nem egyéb buta előítéletnél. A természetben már bizonyítottuk, hogy a keresztezések csodálatos eredményekhez vezetnek. Nem vagyok sem sovén, sem elfogult, de állítom, hogy a magyar tehetséges nép. Miért az? Mert történelmünk során annyi más néppel találkoztunk és keveredtünk, hogy újra meg újra felfrissültünk, egészségesebbekké váltunk.- Sokan nem bíznak az emberiség fejlődésében, azt mondják, ösztönei agresszívek, őseink emberevők voltak.- Agresszív ösztöneink valóban léteznek, de csak annyi, amennyi életbenmaradásunkhoz szükséges. Ezt kitűnően megfigyelhetjük gyerekeinken. Őseinkről annyit, hogy a neandervölgyi kannibál volt, valószínűleg fehérjeszükséqlete tette azzá. De a cromagnoni már rituális okok miatt evett emberhúst.- Nemrég még a szervátültetésektől volt hangos a világ. Most szokatlanul nagy a csend. Mi történt?- Csak annyi, hogy a jelenlegi orvostudomány nem képes többre. Ha valaki új szívet kap, ahhoz, hogy éveket él|en, teljesen steril körülmények között, zárt búra alatt kell tartani, mert elvesztette immunitását, s egy gyenge nátha a halálát okozhatja. Búra alatt, emberi funkciók gyakorlása nélkül ki akar élni? A szervátültetések területén a vesekísérletek biztatóak, s én nagy jövőt jósolok a szövetátültetésnek. Annak, hogy egy szervet külön életben tartsunk, semmi értelme sincs. Átlagéletkor 130 év?- ön szerint mennyire tolható ki az átlagéletkor?- A jelenlegi vizsgálatok szerint körülbelül 130 évre. Ez öröklött program.- A biológiai felfedezések tükrében hogyan jellemzi ön a mai állapotokat?- A misztikus, a természetfilozófiai, a cölocentrikus, a geocentrikus, a mechanikai, a technikai világkép után most új, biológiai világkép van kialakulóban. Remélem, hogy ez megadja az embereknek az egyensúlyt, a biztonságot, s megteremti a biológiai lét és az ahhoz szükséges technika harmonikus egyensúlyát. Hankóczi Sándor Az egész világ depressziós?- Doktor úr, hány ember depressziós Amerikában? - kérdezte meg az L’Express riportere dr. Bertram S. Brown- tól, az amerikai Lelkiegészségtani Intézet igazgatójától.- Valószínűleg évente 4—8 millió ember. A komoly esetekre gondolok, amikor a beteg nem képes munkába menni, otthon marad, vagy orvoshoz fordul. Egyes vizsgálatok szerint a felnőtt lakosság 15 százalékánál komoly depressziós tünetek mutatkoznak.- Terjed a depresszió?- Los Angelesben, ahol az utóbbi húsz évben megfigyeléseket végeztünk, a 15-35 éves személyek körében gyakoribb lett, a középkorúaknái azonos arányú maradt a lelki levertség. Az idősebb embereknél egyre gyakrabban állapítottunk meg depressziót más betegségek helyett.- Hogyan Írná le röviden a depressziót?- A hozzá nem értők gyakran beszélnek depresszióról, ha egyszerűen rossz kedvűek, csüggedtek. Ez nagyon gyakori jelenség. Az igazi kóros depresz- szió sokkal komolyabb dolog. A beteg a legegyszerűbb mindennapi tevékenységeket sem kéoes elvégezni. Még súlyosabb esetben csak ül eqy sarokban és néz maga elé.- Mit tegyen a búskomorságra hajlamos ember?- Az egyetlen, amit tehet: mielőtt a levertség bekövetkezik, alakítsa ki magában azt a meggyőződést, hogy állapota nem reménytelen, nem áll tehetetlenül a betegséggel szemben. De ha a depressziós állapot elhúzódik, legjobb orvoshoz fordulni.- Hogyan segíthetnek a depresszióson családtagjai, barátai?- Ne mondogassák neki, hogy „szedd össze maqad", hiszen arra nem képes. Ha képes lenne, akkor nem lenne kedélybeteg. Szidni sem szabad, mert az csak tovább rontja lelkiállapotát.- Ha egy munkatárs például kételkedni kezd munkája értékében, elveszti önbizalmát, dicsérni kell, hogy jól csinált valamit. Akkor talán elgondolkodik, hogy a helyzete nem is olyan reménytelen, mint véli. Az önqyilkosielöltek legtöbb esetben fiqyelmeztetik valahogyan rokonaikat, barátaikat. Ezeket a jelzéseket komolyan kell venni és a beteget idegorvoshoz kell küldeni.- Gyakoribb a depresszió nőknél, mint férfiaknál?- Iqen, a statisztikák szerint a kórházakban és rendelőkben gyóqyított lelkibetegek kétharmad része nő. Ez minden korcsoportban így van. Gyakori a deoresszió a nőknél, akik sohasem dolgoztak és qyermekeik felnövése után fölöslegesnek érzik magukat. Hasonló a helyzet a nyugdíjba menő férfiaknál.- A munkakörülmények is több feszültséget idézhetnek elő, mint a múltban?- A munka ma sok szempontból több örömet ad, és könnyebb, mint régen. A munkaidő rövidebb, a munka kevésbé egyhanqú. Megváltoztak azonban elvárásaink a munkával szemben. Ha a nyolc órai unalmas munkát eqyszerűen úqy fogia fel valaki, hoqy ebből él és ebből tartja el családtagjait, akkor könnyen elviseli. De ha örömet, sikerélményt, jó emberi kapcsolatokat vár a munkanaptól, akkor ezek elmaradása elégedetlenné és véaül esetleg depresszióssá teszik.- Enyhe depresszió esetében hasznos lehet elmenni a meccsre vagy kivenni egy hét szabadságot és elutazni?- Évszázados bölcsesség, hogy az enyhe deoresszió legjobb orvossáqa, kizökkenni a hétköznapokból, vagy valami kellemes elfoglaltságot találni. Súlyos depresszió esetén azonban csak az orvos segít. Az ivást sem tartom jó gyógyszernek a lelki levertséq ellen. A kialakuló alkoholfüqgőség rosszabb, mint maga a depresz- szió. Fiatalokhoz! ü3 Fiatalokoak! MOHÁCSI ÜZEMEGYSÉGÜNKNÉL 6 HETES tanfolyamot indítunk, hegesztő szakmában. Várjuk olyan fiatalok jelentkezését, akik kedvet éreznek e szakma iránt. A tanfolyam ideje alatt megegyezés szerinti bérezés. Láng- és ívhegesztő, valamint esztergályos szakmunkásokat felveszünk. 9 Jelentkezni lehet: A FIT XIV. SZÁMÚ AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT 07. sz. üzemegysége MOHÁCS, ÚJVAROS 12. 5RSZERÜ ÜZEM! KEDVEZŐ MUNKAFELTÉTELEK!