Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-03 / 241. szám
1975. szeptember 3., szerda Dünantiilt napló 3 Igényesebb műsorokra készül a hetényi Páva-kör A hosszúhetényi népi együttes szerepléseiről és gyarapodó szép sikereiről egyre többet hallunk. Példájuk, úgy gondolom, tanulságos lehet valamennyi hasonló falusi együttes számára: hogyan lehet a vélt vagy valóságos kudarcok mélypontjáról ismét eljutni akár az országos hírnévig? Jó másfél éve egy farsangi vasárnap este találkoztam velük. A hangulat sok mindenre hasonlított, csak éppen farsangira nem. Ezt vezetőjük és óvónő lánya imponáló erőfeszítéssel igyekezett jobbra hangolni, ami végül a közös énekelgetés, koccintgatós révén sikerült is. Mi történhetett? Az alig egykét éve működő Páva-kör vezetőjét és tagjait valakik — eléggé könnyelműen — fölbiztatták: rövidesen külföldi szereplésre indulhatnak. S akkor derült ki, hogy a valóság egészen más, mint a szép illúzió, amit megalapozatlanul is szívesen elhiszünk . . . Mindenki letört, az együttes föl akart oszlani. S hogy nem így történt, az elsősorban vezetőjüknek, Kaszás János pedagógusnak köszönhető. Hogyan sikerült? — Beláttuk, nem vagyunk még eléggé érettek egy külföldi szereplésre —, válaszolta szerényen, majd kérésemre elmesélte, mi minden történt azóta. Az együttes idősebb tagjai mán, a negyvenes években is szerepeltek a Gyöngyös-bokrétában: hosszúhetényi lakodalmas táncokkal és dalokkal. Ezeket elevenítették föl, tehát dalokkal és táncokkal helyi néphagyományokat őriznek meg. Ezt értékelte elsősorban az országos zsűri is, amikor tavaly őszön a hetényi Páva-kör fellépett a pécsváradi leányvásáron. Itt „aranykoszorú” minősítést szereztek és előbbre léptek a „hagyományőrző népi együttes” kategóriába. A télen egy szakmai bemutatón szerepeltek nagy sikerrel a Madách Színházban: ott voltak a VII. Zala megyei folklórfesztiválon; fellépnek minden évben Harkányban és most Pécsett, az ipari vásár színpadán is szívesen tapsolt a közönség a hosz- szúhetényi lakodalmas műsorFŐISKOLÁS „NŐVÉREK“ Az egészségügyi dolgozók magasabb szintű képzése céljából szeptembertől főiskolán oktatják a védőnőket, a közegészségügyi és járványügyi ellenőröket, a diétásnővéreket, a gyógytornászokat. Az Orvostovábbképző Intézet Egészség- ügyi Főiskolai Karának első tanévnyitó ünnepségén — kedden, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában - 560 első éves (360 nappali, 200 levelező tagozatos) hallgató előtt dr. Károlyi György, az új főiskolai kar igazgatója mondott ünnepi beszédet. Az intézmény központja a IV. kerület Erkel utca 26. szám — két éves levelező tagozaton képezi ki az egészségügyi szakoktatókat, az egészségügyi intézmény- vezetőket, valamint a mentőtiszteket. száma után. Legutóbb az augusztus 20-i pécsváradi politikai nagygyűlés műsorában szerepeltek, előtte pedig a kalocsai—bajai országos folklórtalálkozón, ahol — mint beszámoltunk róla — három nap alatt négyszer kerültek a közönség elé. Elnyerték a menet- tánc 3. díját és sok régi, nagymúltú külföldi és hazai együttes között előadhatták a „Hosszúhetényi lakodalmast" a gálaesten is. Ami köztudottan minden díjnál, szép oklevélnél is többet érő szakmai-minőségi elismerés. Mindez külön hangsúlyt kap. ha eláruljuk, hogy nemcsak fiatalok táncolnak, dalolnak a hetényi hagyományőrző népi együttesben. Legidősebb tagjai már a 80 felé közelednek és a többség középkorú. A férfi táncosok a bányában dolgoznak, az asszonyok a tsz-ben egész héten. Mégis vasárnap estéiket nagy örömmel szentelik a közös próbákra, a kedves, hangulatos összejövetelekre. A zenekari kíséretet tizenegy Vasas ll-i bányász látja el társadalmi munkában, mindannyian rézfúvós hangszerekkel. Nekik külön jó részük van a kiemelkedő országos minősítésekben, hiszen a hetényi dalok vagy az utcai lakodalmi menet csinnadrattája eredeti színekkel, igazi falusi „rezesbanda" kíséretében szólalnak meg. Most majd egyhónapi pihenés után újult erővel látnak munkához. Lakodalmas táncaikat, összeállításukat újabb népdalcsokrokkal díszítik. Reméljük, ha a kellő támogatást is megkapják, újabb környező hagyományok feldolgozásáról, újabb műsorszámaikról is hallhatunk a közeli jövőben. W. E. Sokoldalúan képzett embereket nevelni Három új iskolaigazgató kezdte meg a működését Pécs középfokú oktatási intézményeiben ezekben a napokban. Mindhárman pedagógusként, beosztott nevelőként dolgoztak eddig, illetve szakmai felügyeletet láttak el különböző tárgyak tanításában. Közülük az egyik: Fiszter Gyuláné. Iskolájában minden új: az épület — a Dobó utcai új gimnázium — a berendezés, a nevelőtestület, a mintegy 400 diák. Igazgatójuk több, mint két évtizedes szakmai és felügyelői tapasztalattal került felelősségteljes posztjára. Eddig -a Leöwey Gimnázium történelem—földrajz, majd a világnézetünk alapjai című tárgyak tanára és szakfelügyelője volt Pécsett és Baranyában. Most vajon milyen érzés egy teljesen új tantestület élén elkezdeni — valami egészen újat? — A nevelők nem teljesen ismeretlenek, hiszen szakfelügyelőként a megye valameny- nyi középiskolájában megfordultam . . . Sok a fiatal köztük, akik szívesen vállalnak feladatokat, lehet sok mindent kezdeményezni velük. A másik Filmen a kaftödó kincsek Fehérre meszelt tornác, csaholó kutya, kócos gyerekfej, az ajtó mögött. Belépünk a házba, kamerástól. Fiatalasszony jön elénk a kapuhoz. — A bognár mestert keressük .. . — Az édesapám .. . meghalt, még tavaly ősszel... — - mondja a fiatalasszony. — Nem, azóta senki nem dolgozik a műhelyben . — Keresünk egy másikat. Ha találunk. Valóban keresni kell. Mind kevesebb a régi kézművességet ma is űző mesterember. Megszűnt, vagy szűnőben van az az életforma, amelynek nélkülözhetetlen elemei voltok a fazekasok, a kerékgyártók, a patkoló kovácsok, a szövő-fonó asz- szonyok, a kádárok, az ügyeskezű pásztorok. Az életforma átalakulásával egy kultúra tűnik el máról-holMENTES KAMERÁVAL napra a szemünk láttára, váltja fel a magasabb szintű, tehát a jobb. Kesergő, nosztalgikus sirámok és ré- vedezések helyett — ezek manapság a valódi tennivalókat néha igen jól látszanak pótolni — ennek a kultúr- kincsnek a részbeni megmentését célozza ez az akció. Egy év óta végzi a Baranya megyei Népművelési Tanácsadó, élvezve a városi és a megyei művelődésügyi osztály támogatását is. Az eltűnő életforma szokásait, a kihaló mesterségeket jellemző munka folyamatait filmre rögzítik. A munkában kitűnő társnak bizonyult az IXILON Filmstúdió néhány tehetséges tagja. A nyáron fejezték be ormánsági gyűjtőmunkájukat. Ennek eredményeként filmre került: a drávacsehi kovácsműhely és annak belső fel- szerelési tárgyai; az Ormánság jellegzetes halászeszközeinek készítése; a református lakosság halotti kultúrájának jellemzője, a fejfa, és megmunkálásának folyamata. A gilvánfai cigánytelepen forgatták azt a két filmet, amely a román-cigány te'k- nőkészítést, illetve a cigányok által használt kemence építését mutatja be. A filmes feldolgozás persze csak egy része annak a gyűjtő-munkának, melyet intézmények és létkes egyéni kutatók végeznek, sokszor reménytelenül nehéz körülmények között. Reméljük, még idejében. Bükösdi Kálmán Az olvasás iskolája A szó, az írás és a kép Irodalmi műsor a tv-ben Bármennyire eltérő azonban az emberek érdeklődése,_ olvasónak mégis csak azt tekintjük, aki a szépirodalmat is szereti. Megint más kérdés, hogy ki milyen műfajt, s milyen formában kedvel leginkább. Itt már nemcsak egyéni eltérésekről beszélhetünk: a történelem korszakai is másmás műfajt állítanak előtérbe, az egyes népek irodalmában is nagyobb hangsúlyt kap egy- egy műfaj. A történelem korszakain végigtekintve látjuk, hogy maga az „irodalom” megelőzte, az ami az igazgató „érzései" közé tartozik, az egyik fő feladatunk felelőssége és tudata: átnéztem a papírokat — rendkívül sok tanulónk munkásszülők gyermeke. Velük külön is kell foglalkoznunk, a tanulószobában és más keretek közt is. Például a meszesi József Attila Művelődési Ház segítségével, ahol könyvtár, ifjúsági klub és többféle szakkör is működik. Rudolf Gyula, az intézmény igazgatója tavaly már szervezett egy klubot Vili. általános iskolások részére. Ez a kapcsolat most már az új gimnáziummal is meglesz. A fiúkat gépkocsi- vezetésre, a lányokat gépírásra is tanítjuk. Nagyon bízom, hogy a gimnázium gyakorlati jellegével, főleg a lányoknak, segítséget ad majd az érettségi utáni elhelyezkedésükben. — A nyáron hírt adtunk az új gimnázium kísérleti elképzeléseiről, a közművelődéskönyvtáros ismeretek szakmai oktatásáról. Ebben mi várható? — Ennek a tartervén a minisztérium jelenleg is dolgozik még, ugyanakkor a népművelés-oktatás külön felszerelése (magnók, vetítők, műhelyek, laborok stb.) még nem áll rendelkezésünkre. Bizakodom, o következő tanévben már megvalósulhat ez a kísérlet is. Addig is: nagyon szeretnénk tanulóinkban — a szülők segítségével — az egyébként is fontos munkafegyelmet kialakítani. Sokfelől jönnek, ez kezdetben nyilván nem lesz köny- nyű. Olyan közösségi szellemet akarunk kialakítani, amelyben mindenki, a tanulók és a szülők egyaránt magukénak érzik ezt a szép, új iskolát: tartalmában és tárgyi valóságában egyaránt. A párttag szülőkre külön nagyon számítunk, különösen a KISZ-munka segítésében — mondotta Fiszter Gyuláné, a Dobó István utcai gimnázium igazgatója. — Hazajöttem, hiszen ebben az iskolában ’tanítottam 16 évig, s az utóbbi 6 évben is, amikor a Városi Tanács művelődésügyi osztályán dolgoztam, aktív kapcsolatom volt, mert tanítottam az esti és levelező tagozaton — mondotta Stelcz István, az Építőipari Szakközépiskola új igazgatója. Műszaki ember, pontosabban műszaki tanár: az épületszerkezetek és az épületek tervezése című tárgyakat, majd óraadóként több iskolában a világnézetünk alapjait tanította és tanítja az idén is, most már a saját iskolájában. Vezető és nevelő munkájához igen jó közösségbe érkezett vissza. Az iskolának a nevelő munkában sok jó tradíciója van, amit igazgatása alatt is folytatni kívánnak. Néptáncegyüttesük, társiskolájukkal való kapcsolatuk, az irodalmi vetélkedők és az iskola jó hírű honismereti szakköre (amit elődje, Debitzky István igazgató vezetett), mind igen fontos eszköz az iskolai nevelőmunkában. Annál is inkább, mivel a humán tárgyak óraszáma viszonylag kevés, a szakmai követelmények viszont növekszenek. — Ha visszagondolok: mi volt húsz éve és mi lesz majd az új tanterv szerinti követelményszint, a különbség szinte kifejezhetetlen . .. Jelenleg az érettségi bizonyítvány mellé ezt írjuk: „Szakmunkásnak is alkalmazható”. Jövő feladatunk viszont nem a szakmunkás, hanem a középkáder-képzés. 1977- től ismét technikusokat adunk az építőiparnak; érettségijük egyben technikusi képesítést is ad. Ezért is minden eszközt szeretnénk megragadni a nevelőmunkára. Harmonikusan fejlett, sokoldalúan képzett és művelt szakembereket akarunk képezni. Én nagyon bízom abban, hogy műszaki oktatást és a nevelő munkát, tehát a szakembernevelést össze tudjuk egyeztetni, meg tudjuk valósítani. W. E. írást; írott forrásaink számára a szájhagyomány őrizte meg a múlt mélységesen mély kútjá- ból felfakadó emlékeket. A líra az ősi munkadalból született, az elbeszélő műfajok pedig a mítoszokban lelik eredetüket, a nemzedékek láncán végighullámzó történeteken, melyeket ősatyák, sámánok, mesemondók, dalnokok örökítettek tovább. Ha ezek az énekek és sok más hősi ének — fennmaradhatott, akkor számunkra szinte elképzelhetetlenül jó emlékezetük lehetett mindazoknak, akik a lejegyzésig megőrizték, még akkor is, ha feltehetően számtalanszor hallották. Persze nemcsak egyének, hanem összetartozó szoros kis közösségek (törzs, falu) kollektív, összehangolt emlékezete volt csak képes erre. Ezért virágzik a szóbeli, verses hagyomány min. den olyan korszakban, amikor a társadalom ilyen zárt, kis közösségekre épül (népköltészet, hősi énekek, balladák) és ezért van rögtön szükség írásbeliségre, mihelyst a városi életmód e közösségeket felbomlasztja. Az egyéni emlékezet a megőrzésre nem elég; a városi ember nem pihen egész télen, hogy a hosszú estéken folyton újra hallja az elbeszéléseket; életmódja változatosabb, gondolatai tehát jobban szóródnak, közösségi élete, ha van is — lazább. A városiasodás hozza magával tehát a műköltészetet, a drámát, az elbeszélést, a regényt. Nem véletlen, hogy a könyvet demokratizáló könyv- nyomtatás éppen az ipar és kereskedelem első nagy föllendülése idején, a reneszánsz nagy századában lép a történelem színpadára; föl kellett találni, mert szükség volt rá. Napjainkban sok szó esik a „Gutenberg-galakszis alkonyáról”, nyugati szociológusok aggódva tekintenek a televízió térhódítására. Lehetséges, hogy a szóbeli, majd írásbeli kultúrát a képi kultúra váltaná föl? Nemcsak könyvszerető reményünk, de a józan ész is ellene szól ennek a korántsem veszélytelen lehetőségnek. (A puszta képnézés ugyanis minimálisra csökkentené a fogalmi gondolkodást, elszegényítené a nyelvet, és szellemi süllyedést okozna.) Azonban sem a film, sem a tv nem létezhet irodalom nélkül: az adja az alapot, amiből a képre komponált művet alkotják. Mint látjuk, akár szóban, akár írásban terjedt a szépirodalom, ősidőktől fogva kíséri az embert, nem is lehetünk meg nélküle embervoltunk sérülése pélkül. Még a nemolvasót is eléri valamiképp. Akár illusztratív formában, mozgóképre átdolgozva; akár színdarabként még ha színházba nem is jár, a tv- ben a színházi közvetítést akkor is megnézi; de közvetlenebb módon is, hiszen versmondókat, irodalmi esteket gyakran hallgatnak olyanok is, akik maguk nem versolvasók, s bár nem azok, a verset mégis szeretik hallgatni. Rádión keresztül pedig azok az idősebbek is szívesen hallgatnak elbeszélést, folytatásokban felolvasott regényt, akik talán megromlott látásuk, vagy gyönge olvasási készségük miatt nem vesznek könyvet a kezükbe, ám a rádiót úgy hallgatják, mint régen a mesemondót. Az új találmányok, a rádió és a tv (ha jó irodalmi műsort sugároznak) ugyanazt a kultúra-demokratizáló szerepet töltik be, mint négyszáz évvel ezelőtt a könyvnyomtatás. Nem kétséges, hogy mindez csak indító az igazi könyvszeretet, szűkebben a szépirodalom szeretete felé, de valamiképp e| kell indulni. Bozóky Éva Stelcz István Fiszter Gyuláné
