Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-07 / 245. szám
6 Dunántúli napló 1975. szeptember 7., vasárnap A Szépművészeti Múzeum kincsei El Greco: A Szent család Szent Annával. Amikor dr. Garas Klára főigazgató végigkísért a Szép- művészeti Múzeum harminc évét bemutató jubileumi tárlaton, a kezdetre emlékezett. Elősorolta: a felszabadulás utáni első kiállítást is abban a teremben rendezték, ahonnan ez a mostani, a három évtized legszebb szerzeményeit bemutató indul. A régi - a harminc évvel korábban készült - fotók szomorú látványt nyújtanak: romba dőlt, omlatag lépcsőház, bomba szaggatta háztető, az időjárás viszontagságaitól tépázott termek, üres csarnokok. Múzeum — műkincsek nélkül... A fasiszta vezetés 1944-ben egymásra ha- jigálta a nagyértékű képeket, szobrokat és elindították Németországba a páratlan gyűjteményt. A műkincsek egy része — például Tiepolo egyik képe a hóban hányódva — Szentgotthárdon maradt, s így ezek még 1945-ben visszakerültek a'Szépművészeti Múzeumba. Egy egész esztendeig semmi hír sem érkezett a Németországba hurcolt műkincsekről, csupán annyit tudtak róla, hogy egy ideig egy kávéházban hánykolódtak, és később a gyűjtőközpontba kerültek. Lelkes, nagy izgalmakkal járó felderítőmunkával jutottak a megállapításra, hol vannak tulajdonképpen a szobrok, festmények, grafikák, s végül, 1946. november 23-án - a Nemzeti Bank aranyvonatával - hetvenöt ládába csomagolva, hazaérkeztek a legértékesebb darabok. A gyűjtemények visszaérkezése után haladéktalanul konzerválni, restaurálni kezdték az anyagot. A tárlat egyik termét a restaurálás fotódokumentumokkal kísért bemutatásának szentelték. Az elszennyeződött, megrongálódott képek újjávarázsolása, megtisztítása páratlanul izgalmas feladat. A restaurátorok munkája során derült fény arra is, hogy Bernardo Strozzi Mária című képe nem önálló alkotás, hanem egy angyali üdvözlet-kompozíció egy része. Óriási munka, már-már bravúros teljesítmény volt a XIII. századbeli spoletói művész szobrának restaurálása. A barokk korban a korpuszt helyreállítása közben alaposan megváltoztatták: karjait újakkal pótolták, fejének helyzetét a barokk ízlésnek megfelelően megváltoztatták és bevonták gipszréteggel. A faszobor ma: eredeti szépségében tárul elénk. Nyolcezer új műtárgy a Szépművészeti Múzeum utolsó harminc esztendejének szaporulata, s a szerzeményelc. nagyrészét a nemzetközi szakirodalom jegyzi, értékeli. Külön teremben láthatók a válogatott műkincsekből - képekből, szobrokból — álló gyűjtemény darabjai; közöttük Ámon papnő múmiakoporsója és egy, időszámításunk előtt II—I. századi — gyantás vászonba tekert — férfimúmia. Itt vannak El Greco képei, Zurbaran, Chardin, Piombo, Lorenzo Lotto, Kupetzky és Rembrandt festményei, vagy a modern képtárból Corot, Courbet, Manet, Renoir és Kokoschka művei. Ehhez a tárlathoz kapcsolódik a Szépművészeti Múzeum állandó modern kiállítása, amelyen a többi között Amerigo Tot, Victor Vasarely és Pierre Székely munkái is megtalálhatók, továbbá a kétezernél is több, új szerzeményű grafikából rendezett válogatás. A most bemutatott képek, szobrok, dokumentumok együtt bizonyítják: a Szép- művészeti Múzeum kincsei a legutóbbi három évtizedben az egész ország, a nemzet közkincsévé lettek. (h. m.) A CSODÁLATOS FORMÁKAT TEREMTŐ KEZEK VÉGLEG MEGPIHENTEK Berták László: Vízszintesen A tetők, mindig a tetők háromszögei, kőpikkelyei, csipkézett hátú haltetemei sodródnak ablakom előtt. Nem emlékeznek fára, földre, kemencére, emberi kézre, üveggé fagyott szemeikben nézem magam. Csak az utca gerince rángatódzik közöttünk, csapkodja szobámat, ahol egy madár lábnyomát őrzik a tárgyak, ahol a zöld, mint falusi búcsú nyüzsög a napfényes sarokban, diszhal a magány, faltól-falig sikamlik akváriumban. Ki döfte be a kémények szigonyát? ki jár halott tetőkre, haza? Ki néz felfelé madarakra, költőkre, fákra, repülőkre? minek? Itt minden vízszintesen, párhuzamosan, között. Mintha a mitológiában, mintha a kiűzetés előtt Alma és asszony karnyújtásnyira, kielégül kígyó és isten, senkise lép, a jövő folyik át ereinken, bor a csapon, nedvesít, nem tüzel. Eláraszt tetőt, madarat, mielőtt megfagy a szememben. “Ili. Ül::.. Márciusi vers Zuhog március, vízimalmok ablakába a kányazsombor hagymaszaga száll varjú helyett, kigombolva a hegyoldalak, Árpád fejedelem lovasai ereszkednek alá a lejtőn, dobognak hazává ázsiai álmot, mellembe húsvéti hitet, feszitnek fölém aranyeső-sátrat, eléje kétélű keresztet. Óvatosan, csak óvatosan! Szól hátra halkan Arany János, Tél ez nem tavasz, fogd a gyeplőt, öltözz évszaknak megfelelően, ha a lobogók mind kitűzve, az élet kell majd, nem a kard, nem a kokárdái — És a megmaradt, pörkölt levelű felderítők? És a virágzó halottak?- Ne zavard fiam a beszélőt! A legfontosabb feladat: védetté nyilvánítani Horváth János hagyatékát Megállt a korong és a csodálatos formákat teremtő kezek végleg megpihentek. Meghalt Horváth János fazekas, a Népművészet mestere, a mohácsi feketekerámia nagyszerű művelője. Bár elmúlt 70 éves, de nap mint nap dolgozott műhelyében és újabb és újabb változatait készítette a már olyannyira ismert, de mégis újnak tűnő kerámiáinak. Ma azonban már csak a házigyűjtemény páratlan értékű darabjai idézik és őrzik a mestert, kemény élű arcának vonásai a korsók, vázák tükrében vibrálnak. 1905-ben született, mohácsi sokac családban. A szülői ház a Bárány utcában volt ugyan, de egyik kijárata a Korsós utca felé nézett. Horváth János nem új mesterségbe kezdett, hiszen apja, nagyapja és dédapja is a korsós foglalkozást űzte. A tizenkét gyermekes család csak nehezen tudta fenntartani magát, mert a cserepek gyártása alig jövedelmezett. Ennek ellenére a gyermekek közül négyen választották ezt a mesterséget. Horváth János 14 éves korától kezdve teljes értékű emberként vett részt a korsós-család munkájában, járta szekérrel a Délvidéket, kereskedett románokkal, bulgá- rokkal, törökökkel, görögökkel. A fiatal Horváth János 1923- ban szerezte meg a mesterlevelet korsós szakmából, 1941- ben pedig a fazekas oklevelet. Korán kitűnt igen jó koron- goló-képességével, gazdag fantáziájával és díszítő-érzékével. 1926 táján még szegényesebb évek köszöntöttek a Hor- váth-családra. Abban az időben Mohácson 110 korsós és 60 fazekas mester tevékenykedett. Áruiknak piacot alig találtak, s így legtöbbjük felhagyott foglalkozásával. Horvá- thék is alig várták az augusztus 15-i Nagyasszonynapját, hogy útrakelhessenek áruikkal. Ekkor fejeződött be ugyanis az aratás és cséplés, a köcsögökért, fazekakért éí tálakért búzát, babot, dohányt és dinnyét kértek cserébe. Utazásaik sok esetben több hétig is eltartottak és az sem volt ritka, hogy Szombathelyig kínálták portékáikat. 1945 után Horváth János számára is új lehetőségek kínálkoztak. A változások megteremtették a népművészeti tárgyak utáni igényt és a mester legnagyobb érdeme lett, hogy a paraszti használati tárgyakat különböző formavariációkban átmentette a jelenbe. A Népművészet mestere 1954-ben Horváth János is belépett a szövetkezeti mozgalomba és haláláig tagja is maradt. A Népművészet mestere kitüntető címet 1961-ben kapta meg. A használati értéküket már nélkülöző, divattá lett kerámiaedények új korszakot hoztak a mester számára. Az óriási kereslet ellenére munkáinak igényessége, minősége sohasem szenvedte meg a konjunktúra széria-éveit. Sarosácz György írja a Mohácsi kerámia -és története c. munkájában: „A dísztárgyak készítésére való áttérése a hagyományos formák, a díszítési technikák, a motívumok megmentésével és azok művészi megjelentetésével történt, a funkció felcserélésével járó ízlésvóltozás mellett megtartotta a feketekerámia vonásait és kialakította műhelyének sajátos jegyeit”. Nem alkot már többé a mohácsi feketekerámia kitűnő mestere. Volt-e, van-e titka a feketekerámia készítésének? Titka aligha, ő nem tartotta annak. A 8—900 fokon hevülő kemencében égtek ki az edények, majd a bedobott fahasábok koromjától kapták a csodálatos matt, fekete színt. Ezután a mester dunakaviccsal csiszolta fényesre a felületeket. Horváth János legkeresettebb feketekerámiái a díszkan- csók, tálak, tányérok és padlóvázák voltak. Korábbi éveiben azonban készített színes köcsögöket, tányérokat és tálakat is, de az igény mindinkább a feketekerámiák felé tolódott. Horváth János nagyszerű érdeme volt, művészi teljesítménye mellett, hogy felismerte egy házigyűjtemény fontosságát. Ennek köszönhető, hogy ma több, mint 300 darab reprezentálja alkotóéveinek művészi eredményeit. Most, halála után a legelső és legfontosabb feladat, hogy mielőbb nyilvánítsák védetté ezt a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt és megmentsék az esetleges kallódástól. Váratlan halála sajnos súlyos gondot okoz. Rajta kívül már csak Kulutácz Mátyás fazekas mester készíti a mázas feketekerámia tárgyakat. Utánpótlás pedig úgy tűnik, egyelőre nincs. A százados hagyományokkal büszkélkedő mohácsi fazekasság ez esetben, kihalásra van ítélve. Meghalt a mester, megpihent a korong is, A műhely még minden szegletében őrzi mindennapjai használati eszközeit, alkotó szenvedéseinek nyomait. Életében sok ezren keresték fel a Kálvin utcai házának műhelyét. Több mint 50 ország turistái látogattak el hozzá. Köztük neves közéleti személyiségek és művészek írtak elismerő sorokat a most már végérvényesen lezáródott vendégkönyvbe. Munkáival rövid ideig talán még találkozhatunk az üzletekben is, de mindinkább csak a múzeumok és a magán- gyűjtemények féltve őrzött darabjaivá lesznek. Ki folytatja? Horváth János művészi jelenlétének hiányát már a na- . gyón közeli jövőben érezni fogjuk. A művészi folytatás egyetlen reménye fia, Horváth László és segédje, Lakatos László lehet. A mester műhelyjegyeinek továbbvitelében ők a legava- tottabbak. Mohács város pedig azzal adózhatna a mester emlékének, ha mielőbb egy Horváth János-emlékszobát alakíttatna ki, ahol a védetté nyilvánított házigyűjteményt és a mester használati tárgyait mutatnák be. Füzes János Az egyetemes színházról - Csehov ürügyén Czínháztörténetet írt Pe- terdi Nagy László, a Pécsről indult, jeles színházi szakember — és dramaturgia született belőle. Csehovot, a huszadik századi színházművészet „nagy kérdését" írta meg, a történelem időfolyamatának medrében rendre haladva. Nem a szerző élettörténetének medrében persze, hanem a művekében - és a társadaloméban. Csehov színházát beültette tehát a társadalom folyamatába, de ez önmagában még nem érdem, ettől még nem szélesedhet egy színháztörténeti mű dramaturgiává. Egyébként is közhely, hogy nincsen vegytiszta tudomány és nincsen vegytiszta művészet. Másfelől viszont nincs olyan egyetemes emberi elme, amelyből mindig mindenféle összefüggés meglátható. Ezért egy tudomány, egy művészet beleültetése szélesebb összefüggések rendszerébe - kivétel. Ilyen kivétel ez a kötet, Peterdi Nogy László műve, a „Csehov színháza". Több mint színháztörténet és több mint esszé. Először társadalomtörténet, mert szerzője a színházra nézve párhuzamosan figyel a korra, és észreveszi pl. azt, hogy az Ivanov, a Három nővér hősei elsősorban azért éledhettek fel a színpadon 1955-ben, mertazad- dig folyvást látott „kemény hősökről" lepattant a máz, meglátszott, hogy nem is olyan szilárdak - bomlott a személyi kultusz légköre. Aztán benne van egy új tudomány, a szemiotika, a jelzések tudománya is. Peterdi Nagy László a vérbeli színházi ember biztonságával tapintja ki darabelemzései során a jelzések hatását. Egy égbenyúló deszkapalánkot azonnal áttesz a belső érzékel- hetőség síkjába, és megérzi benne a bezártságot. Egy hintáról, egy forgószínpadról megmutatja a bizonytalanságot, egy hangszóró indulóiból egy ember agóniáját. Mindezekkel összefüggésben művészetlélektan és közönséglélektan húzódik meg ennek a nagylélegzetű Csehov-elemzésnek a vonulatában és még sok minden más, ami több a színháztörténetnél, ami a korszerűen, tehát tágabban értelmezett dramaturgia körén belül van. C zeket a mélyrétegeket ” világítja be a kötet. De egyben gyűjtőlencse is: a Csehov-problémába a színház- művészet általános problémáit hozza bele. Ez is az egyetemesség igénye, csak másfelől közelítve, nem Csehovon belül, hanem rajta kívül keresi ennek a művészetnek a nagy összefüggéseit. Sikerrel, mert sorra megtalálja a színház általános jegyeit, egy-egy Ványa bácsi, •vagy Három nővér, vagy Cseresznyéskert előadás elemzésében. Csehov mögött és előtt ott látja a drámairodalmi elődöket és utódokat és minden gondolata belefut a színházművészet legelső és legvégső alapproblémájába: az „itt és most” színjátszás igényébe. Így jut el Csehovtól a mai magyar színházi élet gondjához: színház- művészetünknek a világszínház mögötti szakmai és gondolati elmaradottságát nem lehet sebtében átvett felületes megoldásokkal behozni. „ ... ez mindenekelőtt korszerű szemlélet és tartalom kérdése - írja. - Azt pedig nem futó divatokban, hanem a mai életünkben, valóságunkban kell keresni”. Peterdi Nagy László ehhez segít hozzá Csehov művészetének egyetemes igényű idézésével. Földessy Dénes Horváth János otthonában, alkotásai közt Fotó: Szokolai
