Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-04 / 242. szám

1975. szeptember 4., csütörtök A Dunántúli napló HÍREK 1975. SZEPTEMBER 4 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ROZÁLIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.05 — nyug­szik 18.20 órakor. A Hold kél 3.15 >— nyugszik 17.11 órakor. Mikó Imre S zázhetven évvel ez­előtt, 1805. szeptem­ber 4-én született és 71 éves korában, 1876. szep­temberében halt meg Mi­kó Imre művelődéspoliti­kus, miniszter és akadé­mikus, az erdélyi reform­nemzedék egyik elismert vezére. Kora ifjúságától Erdély és Magyarország uniójá­ért, a jobbágyfelszabadí­tásért harcolt. 1848 októ­berében ő volt a székely nemzetgyűlés elnöke. 1861-ben rövid ideig Er­dély - főkormányzójaként tevékenykedett. Az 1867- es kiegyezés után három esztendeig közmunka- és közlekedésügyi miniszter volt Andrássy Gyula kor­mányában, s tervet dol­gozott ki a vasút- és út­hálózat kiépítésére. Jelen­trU Uéiltnrrilie te>­vékenységet is végzett. Még 1844-ben megalapí­totta az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet, azzal a céllal, hogy az el­maradt erdélyi mezőgaz­daságot magasabb szín­vonalra emelje. Szorgal­mazta a tanítóképzés re­formját, s 1859-ben Sep- siszentgyörgyön később róla elnevezett kollégiu­mot alapított. Nevéhez fűződik az ugyanebben az évben alapított Erdélyi Múzeum Egyesület, illetve az Erdélyi Múzeum, híres könyv- és levéltárral. A Magyar Történelmi Társu­latnak alapításától, 1867- től haláláig elnöke volt, s közreműködésével hozta létre az állam 1872-ben Kolozsvárott a második magyar tudományegyete­met. Ma este Miért késtek a fővárosi lapok? Kisiklott tolatás közben egy vasúti teherkocsi Ke- szőhidegkút—Gyönk állo­máson tegnap hajnali három órakor. A kisiklott kocsi eltorlaszolta az utat és így több vonat, vala­mint a postavonat késett. Két személyvonat átszál­lással közlekedett. Szer­dán a posta és hírlap kéz­besítést Pécsett, valamint Baranya, Somogy megyék­ben később kezdték, mi­vel Dombóvárra, Kapos­várra és Pécsre több órás késéssel érkezett a pos­tavonat. ♦ — Tegnap Komlón, a Május 1. Művelődési Ház­ban megnyílt Birkás Ist­ván Derkovits-díjas festő­művész kiállítása, melyet minden nap 15—19 óráig tekinthetnek meg az ér­deklődők. — Vízellátási munkák. A Pécs—Budapest vasút­vonaltól délre fekvő pel- lérdi vízterületen jelenleg dolgozik a Szerelőipari és Szolgáltató Vállalat a 64 kút villamosszerelési munkáin. A csaknem öt­millió forintos munka ré­szeként a napokban kezd­ték el a kútszivattyúk automatikus elosztóinak bekötését. ♦ Esküvő DR. FESZTL MARIETTA és LADÁNYI ANTAL szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1975. szep­tember 6-án, 11.00 óra­kor házasságot kötünk a pécsi központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2.). KISGYÖRGY MÁRIA és MATOS ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1975. szeptember 6-án, 13.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házas­ságkötő teremben (Hu­nyadi út 2.). JAKABOS ÁGNES és KOVÁCS LÁSZLÓ szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. szeptember 6-án, 14.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). Magánbeszélgetés A HÉT FILMJEI NEM ADOM A LÁNYOM! Szergej Szplosnov rendezte ezt a Figanov regényé­ből készült színes szovjet filmet. Egy mamáról szól, aki túlságosan szem előtt tartja a lánya érdekeit. A könnyű műfaj kedvelőit bizonyára rendkívül szó­rakoztatja majd ez a sajátos jellemkomikummal át­szőtt, vidám epizódokkal teli színes szovjet film. MAGÁNBESZÉLGETÉS A kiváló Francis Ford Coppola irta és rendezte a filmet, és öt esztendő múlt el, mire megvalósíthatta elképzelését, mivel nem akadt, aki finanszírozza. Egy fiatal pár meghitt beszélgetéséről szól. Coppola ere­detileg horrort akart készíteni, végül azonban az emberi magányosság és az emberi felelősség motí­vuma lett erősebb ebben az alkotásban. Főszereplője a Francia kapcsolat cimű filmből ismert Gene Hack- man. Nem adom a lányom! — üzemi könyvterjesz­tők jutalmazása. A SZOT kulturális és agitációs propaganda osztálya és a Kulturális Minisztérium kiadói főigazgatósága a napokban két oklevéllel jutalmazta a legjobb könyvterjesztőket. Pécsett Szőke Jánosné (Dohány­gyár) és dr. Hartmann Géza (POTE) kapta az oklevelet, ugyanakkor he­ten elismerő levelet kap­tak több éves munkájuk­ért. — Több csirke, több liba. 200—240 vagon csirke és liba felvásárlá­sát kezdi meg ősszel a Mezőgazdasági Vállalat Baranya megyei központ­ja. A gödrei, a sásdi, a vasas—kozármislenyi és a kétújfalusi ' termelőszö­vetkezetekből szállítják a baromfit, mely 33 száza­lékkal növeli majd a vál­lalat árualapját. Óriás pöfeteg A szekszárdi domb- '' vidéken — a tavalyihoz hasonlóan — az idén is kedve­zett az időjárás egyes gombafajták, Így az óriás pöfetegek ki­fejlődésének. Az úgy­nevezett „Szarvas szurdok" fölött maga­sodó dombszéli akác­erdőben hét — em- belej nagyságú, sőt annál is nagyobb — óriás pöfeteget fordí­tottak ki az arra lege­lésző juhok. Az óriás pöfetegek közül is kiemelkedett egy csak­nem autókeréknyi gomba, amelyet Kasza Pál szekszárdi tsz-tag talált meg, s vitte haza a családi kony­hára. — A siófoki Aranypart előközművesítése során a DÉDÁSZ három ‘transz­formátorállomást, kábele­ket szerel össze, mintegy ötmillió forint értékben. — Felvették a nyere­ményt az öttalálatosra. öt nyugdíjas a lottó 34. játékhét öttalálatos szel­vényének tulajdonosa. Szerda délután az Orszá­gos Takarékpénztár X. kerületi fiókjában a nyer­tesek felvették a nyere­ményüket. — A Park kertmozi előadá­sai a plakáttól eltérően este 7 órakor kezdődnek. — Export-jércék külföld­re. Ezen a héten ötmillió forintos tételben hatvan­ezer jércét szállított Cseh­szlovákiába a remény­pusztai Új Élet Mgtsz. Az évi húszmillió forint értéket jelentő üzlet a 240 ezer darabos szállít­mány része. — Közel nyolcszáz gyer­mekbalesetre fizetett ki kártérítést az év első fe­lében Baranyában az Ál­lami Biztosító. A mérleg egyértelműen az általános és középiskolás tanulók „javóra" billen, közülük 648 biztosított diákot ért baleset. A 10, illetve 20 forintos biztosítási díjak továbbra is érvényben vannak, de az AB tervezi egy magasabb szolgálta­tást nyújtó tanuló baleset- biztosítás bevezetését is. — Új telephelyet ala­kít ki háromszázezer fo­rintért a Kétújfalui Költ­ségvetési üzem. Átadása még ebben az évben várható. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyér- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kór­ház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Gyerme­kek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7 órától reggel 7 óráig. ♦ — Dedikáció a pécsi Magyar Írók Könyvesbolt­jában. Szeptember kilen­cedikén, kedden, délután négy és hat óra között Tüskés Tibor dedikálja Nagyváros születik című városszociográfiáját. — Tollaslabdapálya, parkosítás. A Pécsváradi Művelődési Központ szak­köreinek tagjai társadal­mi munkában parkosítot­ták a művelődési ház kör­nyékét. Sakk asztalokat, ülőkéket helyeztek el, tol­laslabdapályát alakítottak ki, asztalokat helyeztek el a fűzfák alatt. — Negyvenöt lakás műszaki átadását tartot­ták kedden Lvov-Kertvá- rosban. A kettő, illetve két és félszobás lakásokat a a pécsi Építőipari Szövet­kezet építette mintegy 17 millió forintos beruházás­sal. A tulajdonosok előre láthatólag két hét múlva költözhetnek. — Ivóvíz nyomócső fek­tetését végzik a Pécsi Víz­mű dolgozói Pécsett, a Pajcsy-Zsilinszky út vasúti átjáró feletti szakaszán. A négyszáz milliméter át­mérőjű vezetékből a Zó­lyom utca és a sorompó között augusztus végétől 25 métert helyeztek el a föld alá. Október végéig ennek a szakasznak az elkészültével lehetővé vá­lik a Kertváros jobb ivó- vízellátását biztosító, közel öt kilométeres nyomócső üzembe helyezése. — Megkezdődött a te­reprendezés és a támfal építése Pécsett, a Zsolt utcában. A Mecsek- nyugat lakásépítő szövet­kezet megrendelésére 39 lakás építését kezdi meg itt a jövő év elején a Pécsváradi TÖVÁLL. Az 1977 végére elkészülő be­ruházás értéke meghalad­ja a 15 millió forintot. — Tíz pécsi képzőmű­vész mutatkozik be szep­tember 18-tól a nyíregy­házi képcsarnok kiállító termében közel félszóz alkotásával. A tárlaton munkáival szerepel Altor- jai István, Bizse János, Erdős János, Martyn Fe­renc, Simon Béla, Kolbe Mihály, Cseh László, Kel­le Sándor, Soltra Elemér, Bérezés Gábor. — Üzlet a szőlősgaz­dáknak. Pécsett, a Füle­müle utcáhan új üzletet alakít ki a "Pécs és vidé­ke ÁFÉSZ. A hajdani ital­boltból elsősorban a kör­nyék szőlősgazdái igé­nyeinek kielégítésére tö­rekszenek az új üzlettel, mert különböző permete­zőszereket, műtrágyákat kaphatnak majd. Jelenleg a raktárhelyiség kialakí­tását végzik, várhatóan szeptember közepén ad­ják át az üzletet. ■ MOZI Park: Keresztesek (f4, 7) Park-kert: A halott asszony visszatér (7) Petőfi: Magánbeszélgetés (4, n7, f9) Kossuth: Nem adom a lányom (10, 12, f3, f5) A 22-es csap­dája (f7, 9) Fekete Gyémánt: A lopakodó Hold (6) Jószerencsét: Vér­díj Kovpak fejére (5, 7) Rá­kóczi : Szembesítés (5, 7) Má­jus 1.: Cimborák (fó) Boly: A négy muskétás újabb ka­landjai (8) Harkány: A tör­vénysértő seriff (7, 9) Komló, Május 1.: Ne hagyd magad, Pitkin! (4, 6) Komló, Zrínyi: Mr. Süket trükkjei (4, 6, 8) Mohács: Napforduló (6, 8) Pécsvárad: A második áldozat (f8) Sásd: Az lesz majd a nap (f8) Sellye: A rendőrség csak áll és néz (7) Siklós: Koncert szólópisztolyra (6, 8) Szigetvár: Madárijesztő (8) időjárás Várható időjárás csütörtök estig: főként nappali felhő- képződés, elszórtan zápor, zi­vatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délkeleti szél. Hajnalban és reggel pá­rás levegő, helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 13—18, leg­magasabb nappali hőmérsék­let 24—28 fok között. Az Rt. alaptőkéje 1000 P., amely 500 db 2 P. névértékű részvény befizetésével keletke­zett. A társaság papírkereske­déssel foglalkozott és az isko­lában cégtáblával megjelölt üz­lete volt. Az üzlet élén Orbán Andor üzletvezető állt. A rész­vénytársaság alapszabálya sze­rint a kaptáros munka a társa­ság üzleti szervezetének igény- bevételével bonyolódott le. Megalakulásuk óta 57 P ócs­kavasat értékesítettek, megszer­vezték a hanglemez-gyűjtést és kivették részüket a parlagon he­verő földek megmunkálásából is. Jelentős eredményt értek el a használt cipők és a gyógynö­vények gyűjtésében. Az üzleti eseményekről szabályos könyve­lést vezettek, s így a kaptárosok nagyrésze szinte valóságban látta mindazt, amiről eddig csak elméleti ismeretei voltak. Az elfoglaltság és a katonai szolgálat miatt ebben az évben rendkívüli tárgyakat nem taní­tottak a szaktanárok, ugyanígy szüneteltek a kémiai és áruis­mereti gyakorlatok, amelyek már eredményes múltra tekinthettek vissza az intézetben. Az 1942/43. tanévet is cson­ka tanári testülettel kezdte el az iskola, tíz helyettesítő középis­kolai tanárt kellett alkalmazni. A háborús idők szinte leküzd­hetetlen helyzet elé állították az igazgatóságot. A tanévet nyolc osztállyal nyitották meg, de már február 8-án kénytelenek voltak a IV. évfolyam párhuzamosítá­sát megszüntetni helyiség hiá­nyában, mert a Makár utcai épületet hadikórház céljaira vették igénybe. Az iskola három épületben helyezkedett el: a Nagy Lajos Gimnáziumban, a Széchenyi Gimnáziumban és egy bérházban. Délelőtt és délután is tanítottak. Az új iskola épí­tése anyaghiány miatt leállt, s még bizonytalanabbá vált, mi­kor készül el. Ifjúsági egyesület életéről ebben a tanévben alig beszélhetünk. Mindent meg­akasztott a háború, a helyisé­gek hiánya, a decentralizáltság Az 1943/44. tanévben az isko­lai munkára súlyosodó nehézsé­gek állandóan fokozódtak. Hó­napokon keresztül légiriasztásra készen dolgoztak. A légi hábo­rú fokozódásával 1944. április 1 -én a VKM rendeletére a tanévet befejezték. Hét óraadó helyet­tesíti a hiányzó tanárok óráit. Az intézet igazgatója dr. Gede­on Endre hosszantartó beteg­sége alatt dr. Máttyus László igazgatóhelyettes végezte az igazgatói teendőket. Az előző tanévben három épületbe de­centralizált működés tarthatat­lan volt, így az egész 1943/44. iskolai évet a Nagy Lajos Gim­názium épületében töltötték egésznapos tanítási időbeosztás­ban. A gépírást még így is egy bérház helyiségében tartották. A tanulók nagy része a nyári szünetben elhelyezkedett a pénzintézetek, kereskedelmi és ipari vállalatok irodáiban és üzemeiben. Jelentős anyagi megsegítést is jelentett ez az ak­ció, különösen a szegényebb sorsú tanulók részére, akik így nemcsak tudásukat szélesíthet­ték, hanem keresethez is jutot­tak. A diákkaptár munkáscsoporto­kat szervezett, utóbb a mozsgói uradalomban az iskola 16 ta­nulója vett részt répaszedésben. A vadgesztenye gyűjtésből is ki­vették részüket. Foglalkoztak al­ma-, szilvamag-, és papírgyűj­téssel, könyvbizományossággal és színházi bérletek eladásával. Szorgalmasan takarékoskodtak is. A karácsonyi vásáron vala­mennyi iskolát megelőzve 1116 P. bevételre tettek szert. Rendkívüli tárgyakat az 1943/44. tanévben sem tanítot­tak. Szertáraikat, amelyek a ha­dikórház céljára átengedett Ma­kár utcai épületben maradtak, használni nem tudták. (Folytatjuk.) wsm Szerdán a Magyar Szo­cialista Munkáspárt több vezetője látogatott a me­zőgazdasági kiállításra. A vendégek között volt Lo- sonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Fock Jenő, Maróthy Lász­ló, a KISZ KB első titkára, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Sarlós István, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára, a Politikai Bizottság tag­jai és Gyenes András, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára. * Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára szerdán látogatást tett a Józsefvárosban. Felkereste a Ganz-MÁVAG Mozdony, Vagon és Gépgyárat. A Vasúti Járműgyár és a Felvonógyár megtekintése után a vállalati dolgozók „részvételével aktíva érte­kezleten vett részt, ame­lyen Csergő János vezér- % igazgató és Rachfát László, a vállalati pártbi­zottság titkára adott tá­jékoztatót a gyár eredmé­nyeiről és feladatairól. Az eszmecsere során felszó­lalt Németh Károly is és tájékoztatást adott idő­szerű gazdaságpolitikai kérdésekről. Lapzárta Jakov Malik, a szovjet ENSZ-delegáció vezetője szerdán az ENSZ közgyű­lés rendkívüli ülésszakán elhangzott felszólalásá­ban a többi között rá­mutatott: a Szovjetunió mindig azért harcolt, hogy a világgazdasági kapcsolatokból és a nem­zetközi kereskedelemből távolitsák el a megkülön­böztetések és az egyen­lőtlenség valamennyi for­máját, szavatolják a ter­mészeti kincsek feletti nemzeti szuverenitást, kor­látozzák a külföldi tőke önkényét. Meggyőződését fejezte ki, hogy a szocia­lista és az el nem köte­lezett országok küldöttsé­geinek akcióegysége le­hetővé teszi az ENSZ köz­gyűlése számára újabb lépés megtételét a nem­zetközi gazdasági kapcso­latok progresszív átépí­tése útján, ami egyaránt megfelel valamennyi ál­lamnak, s összhangban áll a béke és az együtt­működés érdekeivel. * A quitói külügyminisz­térium szóvivője szerdán közölte, hogy Raul Gon- zalves Alvear tábojjjpk, a puccskísérlet vezetője a chilei nagykövetségen ke­resett menekéket. * Spinola, volt portugál elnök szerdán este Sao Paulából egy testőre kí­séretében Párizsba érke­zett. Értesülések szerint rövid ideig tartózkodik Pá­rizsban, majd tovább uta­zik Svájcba és Spanyol- országba. * A ciprusi miniszterta­nács szerdán rendkívüli ülést tartott s megvitatta a New Yorkban jövő hét­főn kezdődő, a szigetor­szág jövőjének szentelt görög—török tárgyalások negyedik szakaszával kap­csolatos legutóbbi fejle­ményeket. v lip : I j||i S |l|| ; I í | :• i MI'W 1 ? ; : | S I ” | ' í,..’ ||;|: 5'í:::líil*:|l^ Iplll | Ilii i-KÍÍ:*: : ÍSSK «mBT .::W- ÍS? i > \ ■: i < ! xíligS fii í’! ! 'p í f i * < H i * * wm 5 fflb ? ** í4 f4 I HlM k I d I Hbl»1 H 11 rf 3 1111

Next

/
Oldalképek
Tartalom