Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-07 / 215. szám

A Dunámon napló 1975. augusztus 7., csütörtök Kórustáborok a Bakonyban Tizenkettedik alkalom­mal rendezik meg kórus- táborukat — ezúttal a bakonyi Gézaházán, — a pécsi Nagy Lajos Gimná­zium leánykarai és a pé­csi ÁFÉSZ „Janus Panno­nius" női kórusa, Ivasivka Mátyás karnagy-tanár ve­zetésével. A festői környe­zetben kirándulások, han­gulatos tábortüzek, zenei témájú előadások mellett itt kezdik meg az együt­tesek a felkészülést a szeptemberben induló új évad feladatainak sikeres teljesítésére. A két tábor vezetői ez­úton értesítik a résztvevő­ket, hogy a táborba in­dulás a diák-kórusok ré­szére augusztus 12-én, kedden reggel 4.45-kor, a női kórus részére 19-én, kedden reggel ugyancsak 4.45-kor történik a fő- pályaudvarról. — Késett a Rádió Új­ság. A Rádió Újság e heti száma nyomdatech­nikai okokból késve, csak kedden érkezett Pécsre, így csak ezen a napon tudta a posta az előfize­tőknek kézbesíteni a la­pot. — Új enyvfelhordó ké­szüléket állít termelésbe a Pécsi Bútorgyár. Ezzel párhuzamosan szerszámok karbantartását szolgáló köszörűt is munkába ál­lítottak. Az új berende­zések százezer forintba kerültek. Esküvő MAJORLAKI KORNÉLIA és TAKÁTS LÁSZLÓ szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. augusztus 9-én, 15.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2 ). TÖRÖK KATALIN és VÉBER GYÖRGY szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1975. augusztus , 9-én, 16.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házas­ságkötő teremben (Hu­nyadi út 2.). SCHULTEISZ ANNA és HÁRI LAJOS szeretettel ' értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1975. augusztus 9-én, 19.00 órakor házasságot kö­tünk a pécsi központi há­zasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). *1 Nona Iskolán kívüli nyelvoktatás a TIT-ben „Kis nemzet vagyunk!" — emlegetjük sokszor. Nyelvünket határaink tő­szomszédságán túl már szinte alig ismeri valaki. Más népek fiaival a kap­csolatot csak az össze­kötő nyelv ismeretében tarthatjuk fenn. Ezt pedig tanulni kell . . . Az iskolán kívüli nyelv- oktatást a TIT végzi, még­pedig né§y szervezeti for­ma : esti, levelező, üzemi és — kísérleti jelleggel az országban egyedül a mi megyénkben — óvo­dai tanfolyamok kereté­ben. Ezek a kurzusok min­den évben ősszel kezdőd­nek, beiratkozni szeptem­ber elsejétől lehet. A TIT idegen nyelvi szakosztá­lya ez évben is tovább finomítja, fejleszti az ok­tatás feltételeit. Az idén a korábbiak­hoz hasonlóan hét (angol, német, francia, orosz, lengyel, szerb-horvát, olasz) nyelvet tanítanak. A működési követelmé­nyek biztosítottak. A kö­zel hatvan nyelvtanár és a hallgatók munkáját technikai berendezések, tankönyvek, magnetofon­szalagok segítik. A tanfolyamokra szept. 1-től 20-ig lehet beirat­kozni a TIT idegennyelvű iskola helyiségében. (TIT Baranya m. Szervezete, lanus Pannonius u. 11.) — Belső munkákat, fes­tést, mázolást végeztek a pécsi Épületszerelő Szö­vetkezet dolgozói Pécsett, a Dugonics utcai óvodá­ban. A mintegy 25 ezer forint értékű munkát az elmúlt napokban fejezték be. — A Pécsi Dohány­gyárba egy SASIB típusú, olasz gyártmányú csoma­gológép érkezett a Deb­receni Dohánygyárból. Ez­zel megnőtt a közkedvelt Fecske cigaretta gyártási kapacitása. Mr. Süket trükkjei A HÉT FILMJEI NONA Színes, bolgár film Jordan Jorkov azonos című regényéből. A regényféldolgozás lehetőséget teremt arra, hogy a közönség megismerkedjen a bolgár irodalom egy jeles képviselőjével. A film a hú­szas évek Bulgáriáját idézi fel. mr. süket trükkjei Rayuel Welch játssza ennek a színes amerikai filmnek a női főszerepét. Bűnügyi történet, azzal az igyekezettel, hogy ezt a műfajt humorral üdítse fel. A rendőrnyomozók például szoknyában és főkötöben járnak és nem sokat tudnak meg a bűnözőkről. HA BOLDOG AKARSZ LENNI Egyszerű emberi érzések — egy házaspár eqy- máshoz fűződő szerelme, hivatásszeretete — adja ennek a lírai hangvételű filmnek a témáját. A fősze­replők, Zsanna Bolotova és Nyikoláj Gubenkó ben­sőséges játékkal keltik életre Tatjána és Andrej alakját. Zsanna Bolotovát egyébként az Úton Lenin­hez című filmből is ismerhetjük. — Cement-föld keve­rékkel dolgozik a Sziget­vári Talajjavító Vállalat gépsora, amely a Lipót­fára vezető bekötőút épí­tését készíti elő. A -négy kilométeres útszakasz földmunkáit ezekben a hetekben kezdik meg. — Óvodatervezések. A Mecseki Szénbányák ter­vezési osztályának szocia­lista brigádja két óvodá­nak társadalmi munká­ban készítette el terveit. Az Alkotmány úti óvoda 30 férőhelyes bővítési ter­veit, valamint a vasasi óvoda körülményeinek ja­vítása érdekében végzett tervezési munkákat. Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvéteti ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és já­rás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfü­lészeti betegek részére párat- lon napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Me­gyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kór­ház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház, gyerme­kek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Előzés után hirtelen tért vissza az út jobb szé­lére Fischer Frigyesné, 35 éves pécsi lakos tegnap reggel 9 órakor, amikor személygépkocsival a 6-os úton közlekedett. A bal­eset a pécsváradi tárház kereszteződésénél követ­kezett be, amikor a ko­csi felborult. A gépkocsi utasai közül Till Miklósné 35 éves ófalusi lakos és Scháb Ferencné, 53 éves NSZK állampolgár nyolc napon belül gyógyuló sé­rüléseket szenvedtek. Tehergépkocsinak ütkö­zött egy motoros. Tegnap reggel 9 órakor Horváth János 19 éves szabad­szentkirályi lakos az ál­tala vezetett motorkerék­párral Kökénypuszta felé \ közlekedett. Egy be nem látható útkanyarban ösz- szeütközött a vele szem­ben közlekedő Szabó Im­re 31 éves pécsi teher­gépkocsi vezetővel. A Tizennyolc anyanyul pusztult el gondolatlan­ság miatt. Baranya me­gyében Páprád község­ben, a Fő utca 16. számú ház melletti féltetős fé­szer tegnap éjjel kigyul­ladt. A fészerben a ta­karmány égett és elpusz­tult 18 anyanyul is. — Szociális létesítmé­nyek, — étkezde, konyha és öltöző — épültek a Villányi Állami Gazda­ságban. Jelenleg a • víz- és gőzfűtés berendezései­nek szerelése folyik mint­egy félmillió forint érték­ben. Az átadást szeptem­ber közepére tervezik. — Csereüdültetés. A magyar és bolgár bá­nyavállalatok dolgozói csereüdülések alkalmával ismerkednek a másik or­szág idegenforgalmi ne­vezetességeivel, valamint két hetet töltenek a bá­nyászüdülőkben. A héten 30 bolgár bányász és családja érkezik Pécsre, ahol két napot töltenek, majd Balatonfüredre utaznak, hogy két hetet a Mecseki Ércbányászati Vállalat üdülőjében pi­henjenek. — Országos gyógyszer- ügyi szervezési konferen­cia kezdődik augusztus 21-én Pécsett. A külföldi előadók részvételével ren­dezendő háromnapos ta­nácskozás egyik legfon­tosabb problémaköreként a közforgalmú gyógyszer- ellátás szervezésének kér­déseit vitatják meg. Elfogták a merénylőket Mint annak idején a napisajtó és a televízió is közölte, július elsején két ismeretlen tettes Tu- ráczi Ferenc rendőrtize­des szolgálatos rendőr sérelmére emberölés bűn­tette kísérletét követte el. A rendőr életét a gyors orvosi beavatkozás men­tette meg. A lakosság támogatá­sával a rendőrség augusz­tus 5-én elfogta és elő­zetes letartóztatásba he­lyezte Hartman László 21 éves rakodómunkás és Blaser Ferenc 24 éves foglalkozásnélküli, bünte­tett előéletű, budapesti lakosokat. Hartman László lakásán megtartott ház­kutatás során megtalál­ták és lefoglalták Turóczi tizedes szolgálati fegyve­rét a hozzávaló lőszerek­kel. Of. KOUACS H III OVI OS: A százéves Kereskedelmi 6. 1975. AUGUSZTUS 7 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IBOLYA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.28 — nyug- szik 19.10 órakor. A Hold kél 4.24 — nyugszik 18.44 órakor. Wilhelm Liebknecht II etvenöt évvel ezelőtt, 1900. augusztus 7- én halt meg — 74 éves korában — Wilhelm Lieb­knecht, a német és a nemzetközi munkásmoz­galom egyik vezetője, Né­metország Szociáldemok­rata Pártjának egyik ala- » pitója, ismert újságíró. Már fiatalon bekap­csolódott a politikai küz­delmekbe, s részt vett az 1848—49. évi német pol­gári forradalomban is. Ennek bukása után Svájcba, majd Nagy- Britanniába emigrált. Lon­donban Marx és Engels befolyására szocialista lett; velük haláláig ba­ráti kapcsolatban állott. 1862-ben visszatért Né­metországba és megszer­vezte az I. Internacionálé német szekcióját, majd hét esztendővel később — A. Bebellel együtt — létrehozta a Szociálde­mokrata Munkáspártot. Az 1870—71-es francia— porosz háború idején in­ternacionalista álláspon­tot foglalt el. 1875-ben a gothai kongresszuson pártja Németország Szo­cialista Munkás-Pártja néven egyesült az Általá­nos Német Munkásegy­lettel. A kivételes törvény fennállása idején (1878— 1890) az illegalitásba kényszeritett párt vezető­je, 1891-től haláláig a párt Vorwärts (Előre) ti- mű lapjának szerkesztője volt. 1867-től több ízben választották be a parla­mentbe képviselőnek. Részt vett a II. Inter- nacionálé megalapításá­ban (1889), majd kong­resszusainak tevékenysé­gében és következetesen harcolt a militarizmus el­len. Ma este MOZI Park: Cható földje (Í5, f 7. <9) Park-kert: Mr. Süket trükkjei Petőfi: Mr. Süket trükkjei (n5, f7, hn9) Kossuth: Zahar Berkut (10, 12, Í3, f5) Ha boldog akarsz lenni (f7) A pap felesége (f9) Fekete Gyémánt: A gyanú (6) Jószerencsét: Az utolsó pa­rancs (5, 7) Rákóczi: Cimbo­rák (5) Szertartás (7) Május I.: Ne hagyd magad Pitkin í (fó) Boly: A négy muskétás (8) Harkány: Két balláb az ezredben (7, 9) Komló, Má­jus 1.: A fej nélküli lovas (4, 3) Komló, Zrínyi: A szórako­zott (4, 6, 8) Mohács: Az jtolsó töltény (6, 8) Pécsvá­ad: A fenevad (f8) Sásd: 'Jagyezsda (f8) Sellye: Juta- omutazás (8) Siklós: A ban­diták alkonya (6, 8) Sziget­fár: Az lesz majd a nap (8) időjárás Várható időjárás csütörtök ;stig: változóan felhős idő, ízórványosan kialakuló zápor­ai, zivatarral. Mérsékelt, dónként megélénkülő északi, északkeleti szél. Zivatar ide­ién átmeneti szélerösödés. 'árható legalacsonyabb éjsza- ai hőmérséklet 12—17, leg- lagasabb nappali hömérsék- et 24—28 fok között. Eredmény: 1. jelesen, 2 jól, 3 elégségesen felelt meg, 1 tanulót két hónap múlva javító vizsgára utasítottak kereskedel­mi- és váltójogból. Ebben a tanévben már egész terjedelmében — különösen a tananyag beosztása tekinteté­ben — érvényesült az iskolá­ban az 1885. évi aug. 3-án kelt miniszteri rendeletben fog­lalt tanszervezet. A rendes és a már előadott rendkívüli tár­gyakon kívül a tanévben a könyvvitellel kapcsolatban az irodai munkálatokat heti 3 órá­ban gyakorolták. A könyvvitel­nek ilyen gyakorlati kezelése mellett különös gondot fordí­tottak arra, hogy a többi szak­tárgyat is túlnyomóan gyakor­lati irányban adják elő. Ezt a célt jelentékenyen szolgálták az áruismereti előadások megvilá­gítására szolgáló gyűjtemények és a kirándulások, melyeket a helybeli gyárak és nevezetesebb műtelepek megtekintésére a szaktanárok vezetésével ren­deztek. A tanulóifjúság által alakí­tott önképzőkör — mint az is­kolai oktatás kiegészítője — ebben a tanévben is sikerrel működött. Az intézet valameny- nyi tanulója a szavalás, fordí­tás és önálló fogalmazvány ké­szítése terén szerzett gyakorla­tot. Az intézet „jóakarói" pá­lyadíjakat osztottak ki a legsi­kerültebb munkák szerzői és a három legjobb szavaló között. A következő tanévben élet- belépett un. rendkívüli szabá­lyok szerint a kereskedelmi is­kolákban is ezentúl (1889) a középiskolák rendtartását kel­lett alkalmazni. Értékes adatokat őrzött meg számunkra Porges Ede igaz­gató jelentése, melyet 1890. december 19-én a tanfelügye­lőség számára állított össze. 1888—1889—1890 végén évenként 8, összesen 24 nö­vendék szerezte meg iskolájá­ban az érettségit és nyert bi­zonyítványt. Alkalmazásuk: kü­lönféle üzletekben 12, bankok­nál, pénzintézetekben 4, a vas­útnál 3, a DGT-nél 1, állami, városi hivatalban 3, a katona­ságnál 1 fő helyezkedett el. Az intézetnek jó hírneve van, országosan ismerik, hivatalo­san is a legjobb iskolák között tartják nyilván. A magyar ki­rályi közlekedési tanfolyamok igazgatósága 1891. július 1-én Budapesten kibocsátott sokszo­rosított, ismertetőjében felso­rolt tanintézetek között szere­pel a pécsi Porges-féle magán középkereskedelmi iskola is. Bizonyítványával jelentkezni lehet vasúti, posta és távirdai pályára előkészítő tanintéze­tekbe. Az iskolának kitűnő a tanári kara a fluktuáció ellenére, is. Ebben a tanévben Bokor Fe­renc, dr. Kálnay Adolf, dr. Kos- sutány Ignác, dr. Mihályffy Ernő, Szirtes Ignác, Vörös Mi­hály és Zsámár Lajos tanít benne. Porges Ede törekszik arra, hogy ne csak óraadók­ból álljon a testület. így ír összefoglaló jelentésében az 1893—94. tanévről: „...már régebben szükségesnek talál­tam, hogy mennél több rendes tanár alkalmaztassák az inté­zetben, jóllehet egész vagyo­nomat áldoztam már az inté­zet céljaira, anyagi támogatás hiányában nem valósíthattam meg mindeddig, míg végre 1893. augusztusában Kondor Béla, volt nagyváradi kereske­delmi tanintézeti tanárt nyer­tem meg rendes tanárul.” (Folytatása következik) tegnap történt A Mecseki Szénbányák meghívásának eleget té­ve, többnapos látogatás­ra megyénkbe érkezett Jurij Ivanovics Umnov, a pécsi szénbányák egykori szovjet igazgatója, aki nagy részt vállalt a há­ború sújtotta pécsi bá­nyák beindításában. A vendéget tegnap a vál­lalat politikai és gazda­sági vezetői fogadták Pé­csett. Felelevenítették a korabeli eseményeket, majd üzemlátogatásra, baráji találkozóra került sor. A Budapest Fővárosi Tanács vendégeként ha­zánkban tartózkodó szó­fiai tanácsi küldöttség tegnap Pécsre látogatott. A vendégek az igazgatási főosztály képviselőjének kíséretében Pécs megyei város Tanácsának számí­tógépes lakosságnyilván­tartását tanulmányozták. A küldöttség ma utazik vissza Bulgáriába. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese szerdán Pest megyébe lá­togatott. Útjára elkísérte dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, dr. Bíró Ferenc, a Megyei Pártbizottság titkára és dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Keszthelyen, az Agrár- tudományi Egyetemen szerdán ünnepélyesen megnyitották a 10. Geor- gikon Nyári Egyetemet. Az agrártudomány ősi központjába, Keszthelyre ezúttal is népes külföldi vendégsereg, 9 ország csaknem 210 érdeklődője látogatott el. Lapzárta Joet Peku, az európai biztonsági és együttmű­ködési konferencia szer­vező titkára szerdán Hel­sinkiben ünnepélyesen át­nyújtotta Olavi Mattila finn külügyminiszternek az értekezleten részt vett 35 ország delegációjának vezetői által aláírt záró- dokumentum eredeti pél­dányát. A dokumentumot a finn állami levéltárban őrzik majd. * Ford elnök és Miki Takeo japán miniszterel­nök szerdán a „koreai helyzet” megvitatásával fejezte be előző napon megkezdett tárgyalás- sorozatát. A japán terro­rista csoport Kuala Lum­pur-! akciójával megza­vart kétnapos „ismerkedő csúcstalálkozóról" kiadott közlemény kifejezésre jut­tatja a két fél óhaját a japán—amerikai gazda­sági, politikai és katonai kötelékek szorosabbra fű­zésére. * Kuala Lumpur-i amerikai hivatalos személyek sze­rint Líbia hajlandó fo­gadni a japán terroris­tákat, akik túszaikkal együtt közép-európai idő szerint csütörtökön haj­nalban hagyják el a malaysiai fővárost. * Anvar Szadat egyipto­mi és Luis Echeverria mexikói elnök szerdán Alexandriában válaszolt mexikói újságírók kérdé­seire. Anvar Szadat egye­bek között kijelentette: Egyiptom nem fog első­nek atomfegyvert hasz­nálni a közel-keleti orszá­gok közül.-k A Honvéd nyerte a bajnokok tornáját, a dön­tőben 4:1 arányban nyert az Újpest ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom