Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-13 / 221. szám

1975. augusztus 13., szerda Dunántúli napló 3 Országjáró diákok pihenőben a pécsi sétatéren Fotó: Erb János Vörös Béla ajándéka Kiemelkedő művészeti eseményre készülnek Esz­tergomban. A Balassa Bá­lint Múzeumban megkezd­ték annak a nagyértékű képzőművészeti gyűjtemény­ből álló kiállításnak a ren­dezését, amelyet a magyar származású, Franciaország­ban élő híres szobrászmű­vész, a 75 éves Vörös Béla ajándékozott szülővárosá­nak. Vörös Béla a képzőmű­vészeti főiskolán fejezte be tanulmányait, és többek kö­zött Strobl Alajos, Vedres Márk, Csók István s Vasza- ry János voltak a mesterei. 1925 óta él Franciaország­ban. Magyarországon az 1950-es években volt az utolsó önálló kiállítása, majd 1970-ben a külföldön élő 20. századi magyar származású művészek mű­csarnoki tárlatán szerepelt. Az olvasás iskolája (4-.) Néhány jótanács kezdő gyűjtőknek Az élő házikönyvtárról, a vaílomáslevőről beszéltünk leg­utóbb. De nem szóltunk a gya­korlati nehézségekről. Minél erősebb könyvbarát-szenvedé- lyünk, annál szűkebbnek érez­zük a teret, melyben azt kiél­hetjük. De a legkisebb lakást is falak veszik körül, s okos fal­kihasználással kis helyre is sok könyv fér. Igen jók a falba csavarozható kis létrák, ame­lyekre tetszés szerinti távolság­ban helyezhetjük el a polco­kat. így olyan falfelületek is felszabadulnak, amelyekhez álló polcokat nem tudnánk tenni (pl. rekamié, asztal fe­letti falsíkok). Újabban készí­tenek a szokásosnál valamivel szélesebb, hátul magasított polcokat is, ezeken két-két sor könyv tárolható egymás mö­Felépült az új meszesi gimnázium Mint hírül adtuk: szeptember elsején a most felépített új pécs-meszesi általános tanter­vű 12 tantermes gimnázium be­kapcsolódik a város középisko­lai hálózatába. Pécs új középiskolája — köz. ponti beruházásból — mintegy 12 millió forintos költséggel épült fel. Kivitelezője a Me­cseki Szénbányák építő részle­ge. A tantermek, kiegészítő he­lyiségek, szertárak, konyha, tornaterem stb. berendezése újabb kétmillió forintba kerül. Az új gimnázium számottevően könnyít a város erősen túlter­helt középiskolai tanteremháló­zatán. Az első évben IV. osz­tály még nem indul. A három első, négy második és három harmadik osztályában mintegy 450 diák tanul az új tanévben. Érdeklődés Az épület műszaki átadását augusztus második felére ter­vezték. Vajon megvalósul-e, va­jon elkészülnek-e az építők idejében, hogy beköltözhesse­nek, és szeptember első nap­ján az új gimnáziumban is megkezdődhessen a tanítás? Ezek a kérdések foglalkoztatják ma a több száz érdekelt szü­lőt; a tanulókat, a tanárokat és nem utolsósorban az iskola július elején kinevezett igazga­tóját, Fiszter Gyulánét, akivel az elmúlt hét végén fölkerestük az épülő iskolát. örömmel tapasztaltuk, hogy a Mecseki Szénbányák építő részlege —, amely szocialista szerződéssel vállalta ez épület oktató helyiségeinek felépítését az iskolaév kezdetére —, igen mély lelkiismeretességgel ügyel a határidők betartására. A föl­merült nehézségeket is igye­keztek jó munkaszervezéssel, és némi áldozatvállalással időbeli kiesés nélkül legyőzni. Ottjártunk alkalmával, tehát a múlt hét végén szerelési, parkettázási munkálatok folytak és a festésen végezték az utol­só simításokat. Az épület előtti bejárati részen még eléggé sok tereprendezési munkára lesz szükség. Egy viszont biztos: ezek a munkálatok már a laikus számára is, azaz külsőleg ész­revehetően is az utolsó simítá­sok látszatát keltették. Az épület mindhárom szint­jén kellemes festékillat. Az el­ső és a második emeleten az olajlábazatot festik. A lába­zat kellemes halványzöld színt kapott, a fal krémszínű. Az ab­lakokon narancsszínűek a nap­védő függönyök. Rózsa Sándor építésvezető: — A kívülállónak lehetséges, hogy nem sokat mond, amit lát, de nyugodt lélekkel állít­hatom, hogy a finomításoktól eltekintve készen vagyunk. A parkettacsiszolás és a függöny­karnisok fölszerelése van hát­ra, ezzel szombaton és vasár­nap végzünk. Asztalos és sze­relőrészlegünk a hétvégén és vasárnap is dolgozik. Augusz­tus 15-től a részleges átadásra készen áll az épület, és a 20- át követő napokban a műszaki átadás-átvétel is megtörténhet. Az épület másik szárnyával (tornaterem, étterem, konyha, műhelyek) október 31-én tu­dunk végezni. Ezenkívül hátra­vannak még a külső sportpá­lya; a járda- és útburkolások; a kerítés, csatornázás, autópar. kóló, stb. elkészítése s hasonló külső munkák is. Az építkezés­sel készen lennénk a másik szárnyban is, de a belső sze­relést csak az itteni, az okta­tással kapcsolatos termek be­fejezése után kezdhetjük el. Fiszter Gyuláné igazgató: — Két hete, ittjártamkor re­ménytelennek láttam a helyze­tet. .. Most nagy öröm nekem is, hogy a munkálatok befeje­zése, a beköltözésünk minden nappal közelebb jön . . . — Ha megindul itt az élet, akkor az oktatás már kabinet- rendszerű lesz? — Egyelőre még nem. Van ugyan korszerű fizikai és külön biológia^kémia előadótermünk; két termet egybe is nyithatunk pl. filmesztétikai oktatáshoz, a szemléltető eszközöket azonban a TANÉRT csak folyamatosan tudja küldeni. A kabinetrend­szerre később térünk rá. — Mindenkit érdekel: hogyan alakul az első tanévben a ta­nulók régóta tervezett szakirá­nyú oktatása? — Az első és második osztá­lyokban kétféle szakmai okta­tást vezetünk be. A lányok gép- és gyorsírást, a fiúk autó­vezetést és -szerelést tanulnak heti három órában. A további fakultatív választási lehetősé­gekről később döntenek az il­letékesek. Az első tanévben természetesen a szakmai okta­tásba az újonnan érkező má­sodikosok is belekapcsolód­nak. Bővebb felvilágosítással a tanév előtti napokban, illetve az első szülői értekezleten szol­gál az iskola. Pillanatnyilag nyilván a legtöbb érdekelt diá­kot az a kérdés feszíti: hot ebédelhet, ha a 200 személyes konyha nem készül el? Erre Tavasz Lajosnétól, a Városi Ta­nács művelődésügyi osztályá­nak csoportvezetőjétől kaptunk megnyugtató választ:- Amíg a konyha és az ét­kezde elkészül, a gyerekeket csoportosan a közeli meszesi általános iskola menzáján ét­keztetjük. W. E. S ha majd „sárig ittuk a forrásainkat?*.." Bajban a szigetvári művelődési központ Tágas udvar, aprószemű ka­vicsokkal; táncplacc és cserép­tetős kuglipálya — árnyas gesz­tenyeóriások alatt. Egykori nagy sörözések, „magnum áldomá­sok” színhelye ez az ódon, sár­ga falu épületen túl, amely most — jókora tartógerendók- kal a homlokán — búsan rákö­nyököl a járdára. A száztíz esztendős épület­aggastyán — valaha az iparos­egylet székháza — a szigetvári járási-városi művelődési köz­pont. Megroggyant A száztíz éves aggastyán most nemrég megroggyant... A 12 ezer lakosú városka izga­tottan figyeli: mi lesz tovább? Lebontják? Felújítják? Sorsára hagyják? . . . Helyiségeinek nagyobb része életveszély miatt lezárva szo- morkodik. Egy klubot, egy szak­köri helyiséget és négy irodát használhatnak. Közülük az egyikben tanakodunk jelenről és jövőről Hauser Miklós igaz­gatóval. Az intézmény gazdag műve­lődési-szórakozási programot kí­nált egész évben: A neves szi­getvári kórus is itt próbált, ezenkívül asszonyklub, nyugdí­jasok és fiatalok klubja; úttö­rőzenekar és gyermektánccso- port; irodalmi színpad és ama- tőlfilmes szakkör és mintegy húszféle szakkör a gyerekek ré­szére az iskolával közösen. Ne­ves előadóművészek szerepel­tek a költészet és zene témájú „Pódium 74"- című bérletes (!) előadássorozaton; a helyek többségét brigádok, üzemi mun­kások vásárolták meg. A fiata­lok az ifjúsági klubba jártak. Táncoltak, előadásokat és „disc-jockey"-t hallgattak, a várban pedig kamarakiállítós- sorozat szolgálta a szigetváriak látáskultúrájának bővítését. Ezen túl az intézmény persze körzeti és járási (irányító) fel­adatokat is teljesít, amihez most már a személyi apparátusa is megvan. Voltaképp mindez szépen ment volna még hosszú évekig, apró szépséghibákkal és növek­vő gondokkal, mígnem a ta­vaszon beütött a „krach" ... Éppen a Déryné Színház bérle­ti sorozatának utolsó előadása előtt. A jegyeket visszaváltot­ták ... A kezdet... A „korcsma-üggyel” kezdő­dött. Az épületben ugyanis haj­dani iparoskör-tradíciók nyo­mán, olcsó talponállós büfé működött egészen január 1-ig. Akkor sikerült — hosszú harc árán — végre felszámolni, hogy a helyében szeszmentes ifjúsági szórakozóhelyet alakítsanak ki, amely a délután első felében a vonatozó diákok olvasó-mű- velődő váró helyisége is lett volna. A kocsma megszüntetése miatti felháborodás hullámai még el se ültek, amikor meg­történt az átalakítás előtti mű­szaki szemle. A mérnök ijedten szaladt vissza a padlásfeljáró­ból, mondván, amíg alá nem dúcolják a födémet nem haj­landó fölmenni . .. Egyúttal az épület jó kétharmadát életve­szélyessé nyilvánította, hatósá­gilag lezáratta, s elrendelte az épület statikai felülvizsgálatát. Mi legyen ilyenkor: mi lesz az épület és az intézmény to­vábbi sorsa? Egymillió 200 ezer forintba kerül az épület kijaví­tása és konzerválása. Vagyis az, hogy ne dőljön össze .. . Több vizsgálat s a javaslatok és jegyzőkönyvek egyértelmű ál­láspontja: az épületre költeni nem érdemes tovább. Csordás Gyöngyi, a városi művelődésügyi osztály főelő­adója : — Tervek szerint három sza­kaszban valósulna meg az in­tézmény rekonstrukciója. Az el­ső: egy kétszintes új épületben a klubövezet lenne összekötő folyosóval a leendő nagyterem előteréhez. Ezután egy korsze­rű hangverseny és színházterem, majd — a mostani nagyterem helyén — egy csak táncra és gyűlésekre alkalmas nagyte­rem épülne, klubgalériával. Egy- egy „ütem" megvalósulása kb. hatmillió forintba kerülne ... Hogy honnan és hogyan te­remtik elő a rávalót abban a városban, ahol iskola, óvoda, bölcsőde, új kollégium és új városrészek épülnek, s ahol az egyébként is jelentős víz- és szennyvíz gondokat olykor ár­víz és talajvíz is súlyosbítja? Erre ma még senki nem tud megnyugtatóan válaszolni. És addig? ... A városban és közvetlen von­záskörzetében 12 ezer lokos él, jó egyharmadrészük helyi üzemi munkás. Művelődésükről gon­doskodni kell. És itt szeretnénk kiemelni, hogy Szigetváron az intézmény vezetőit nem hallot­tam siránkozni. Igaz, nevetni sincs sok kedvük. De dolgoznak és azon törik a fejüket, mit le­hetne tenni a fennálló súlyos helyzetben. Fejük felett repede­zik, oldalt vizes a fal, a négy iroda azért használható. (Egye­lőre . . .) Délután ezek a szak­körük és a klubok „birodal­mai". Ősztől szocialista brigád­vezetők klubja indul: tavasztól őszig minél több szabadtéri rendezvényt tartanak, és minél több rendezvényt igyekeznek az üzemi, vállalati klubokba „ki­helyezni". Szélesedtek a kap­csolataik a várral, a könyvtár­ral, a konzervgyárral, a MEZÖ- GÉP-pel. Üj és új megoldáso­kon törik a fejüket a maradék és az újonnan fölfedezett lehe­tőségek jobb kihasználására. S lám, aki tud, segít. Embersé­ges, szép dolog a társadalom összefogása a bajban. Vendégségben Igaz, hogy a dolgok másik oldalát is érdemes figyelembe venni. Szükséglakásokba ugyan­is el lehet menni egy évre vagy kettőre. Míg felépül az új. De „vendégségben" vagy albérlet­ben lenni ki tudja meddig?... Igazat adok Hauser Miklós igazgatónak: — Igen, a népművelők egy ideig bírják kétszáz százalékos erővel is a munkát, az ötletek­ből sem fogynak ki. Az albér- letesdi, a vendégség, a szíves­ség is megy belátható ideig. De mi lesz, ha „sárig ittuk a forrásainkat?", ha ebbe és a bizonytalanságba minden bele­fárad? ... Erre a kérdésre is jó lenne mielőbb megnyugtató választ kapni. Wallinger Endre gött, úgy hogy a magasítás ré­vén a hátsó sor is látható. Sajnos a bútoripar még nem­igen veszi tudomásul, hogy „olvasó néppé" kezdünk válni, ezért a gyűjtés előfeltétele, a tárolás megoldása ma még eléggé költséges. Aki szereti a könyveit, gon­dozza is őket, mert sajnos a por tönkreteszi a papírt. (A régi, nagy könyvszekrények több védelmet biztosítottak, de modern lakásban nem volna hely számukra.) A könyvek na­pi tisztításához a toliseprű is elég, de legalább havonta egyszer ki kell porszívózni a polcokat. A magánkönyvtár legveszé­lyesebb ellensége a kölcsön­kérő. Ha a gyűjtő emberséges, nem tudja megtagadni a ké­rést, még akkor sem, ha kü­lönböző táblák hirdetik nála, hogy „könyvet elvinni tilos!” De nem is a kölcsönzéssel van baj, hanem a kölcsönkérők rendetlenségével. Itt is megkí­vánnak valamit, ott is, hazavi­szik, összekeveredik, a végén már maguk sem tudják, hogy melyik könyvet honnan hozták el. A könyvbarát ilyen módon védekezik: a kölcsönadott könyv helyére ún. „őrcédulát" tesz és ráírja, mikor, kinek ad­ta; ezzel emlékezteti önmagát, hogy kitől kell visszakérnie. A házikönyvtárat is selejtezni kell időnként, bár csínján: anél­kül, hogy múltunk, fejlődésünk fontos tanúit eltávolítanánk, úgy csináljunk helyet új bará­tainknak, hogy a véletlenül odasodródott, gyűjtőkörünkbe nem tartozó könyveken túl­adunk. A könyv ugyanis, akár a mágnes: vonzza maga után a többit; ahol van belőle va­lamennyi, oda tódulnak az új hullámok. Lehet, hogy nem a könyv a ludas ebben, hanem a saját gyűjtőszenvedélyünk, mindegy, ha szeretjük a köny­veket, kicsit „antropomorf" szemlélettel nézünk rájuk, vagy­is úgy, mintha emberek lenné­nek. Különben is okos jószá­gok: ha bibliofil kézben érzik magukat, tüstént ott nyílnak ki, ahol a legérdekesebbek, ahol valami igen fontosat rejteget­nek. Vagy lehet, hogy ez csak a gyakorlott olvasás bizonyíté­ka? Valószínű. Mindenesetre, oki a könyvvel barátságban van, viszontszeretetet, hálát is kapni vél, s eljut odáig, hogy rosszul érzi magát, ha egy-egy kedvence nincs a helyén ... Könyvszeretetünk jele a de- dikáltatás is. Az író kézírásá­val ellátott könyv igen becses. (Van aki külön polcot is rend­szeresít az ilyen kötetek számá­ra.) A gyűjtő még csak az író iránti megbecsülésből kedveli a dedikált könyvet, ám utóda há­lás lesz érte, mert néhány év­tized múltán (nem is szólva évszázadról!) óriási értéke lesz egy-egy ilyen kötetnek. Ha a dedikáció személyes hangú, akkor az író életében semmi­képp sem illik eladni: súlyos sérelem, ha netán épp ő ta­lálkozik művének melegen de­dikált példányával az antikvá­riusnál. Antikváriusnál pedig minden tekintélyesebb házikönyvtár tu­lajdonosa jár: ha van megha­tározott gyűjtőköre, azt mindig is ki akarja egészíteni régeb­ben kiadott művekkel. — Mindig saját könyvünket olvassuk utoljára — szoktuk mondani, mert csakugyan gyor­sabban kell végeznünk a visz- szaadandó könyvvel, akár könyvtárból, akár barátunktól hoztuk. De ha utoljára is: csak olyan könyvet vegyünk birto­kunkba, amit olvasni akarunk; s okkor érdemes igazán gyűjté­sünkre, ha többször is el akar­juk olvasni, ha közelségét, el­érhetőségét mindig kívánjuk. (Vagy ha folyamatosan, időn­ként használjuk, mint a kézi­könyveket és a szakirodalmat.) Az ilyen könyv nem szoba­dísz, s az ilyen könyvtár igazi gyönyörűség forrása: hajlék, amelyben örök barátaink min­dig jelen vannak. Bozóky Éva A roskatag épület utcai része

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom