Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-13 / 221. szám

A Dunántúlt napló 1975. augusztus 13., szerda hírek 1975. AUGUSZTUS 13 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IPOLY nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.36 — nyug­szik 19.01 órakor. A Hold kél 12.12 *— nyugszik 21.53 órakor. Semmelweis Ignác C záztiz évvel ezelőtt, 1865. augusztus 13-án halt meg — 47 éves korában — Semmel­weis Ignác orvos. Budán született, iskolai tanulmányait is ott vé­gezte, majd a bécsi egye­tem jogi karára iratkozott be, de csakhamar orvos- tanhallgató lett. Orvosi tanulmányait Bécsben és Pesten folytatta, oklevelet a bécsi egyetemen 1844- ben szerzett. Két évvel később megszerezte a se­bészdoktori és a szülész­mesteri képesitést is. Bécsben előbb Karl Roki­tansky professzor nagyhírű kórbonctani intézetében dolgozott, majd a Klein professzor vezette szülé­szeti klinikán tevékenyke­dett, s az igy szerzett kli­nikai ' tapasztalat alapján fogalmazta meg korszak- alkotó megállapítását: a gyermekágyi láz nem ön­álló kórkép, hanem fertő­zés következménye, mint például a sérüléseket kö­vető gennyedés. A fertő­zést „a bomlott szerves állati anyag" okozza — mutatott rá Semmelweis —, s ennek forrása lehet gennyedés, szétesett rákos daganat, hulla, közvetítője pedig az orvos keze is, vagy műszer, kötöző- anyag, ágynemű stb. Rá­mutatott, hogy a fertőzést keltő baktériumok klóros vízzel elpusztíthatok, ezért a vizsgálatok és a keze­lések előtt az orvos kezét, a ■ használt eszközöket, ilyen oldattal kell fertőt­leníteni. Nagyszerű tevékenysé­gének emlékét őrzi a róla elnevezett Budapesti Or­vos-Tudományi Egyetem évenként kiosztásra kerülő Semmelweis-emlékérme. Ma este MOZI Park: Mr. Süket trükkjei (4, n7. f9) Park-kert: Váltságdíj egy ha­lottért (8) Petőfi: Ne hagyd magad, Pitkin! (4. 6, 8) Kossuth: Ne hagyd magad. Pitkin! (10. 12) ördögcsapat (f3, f5) Nona (f7) Déryné (f9) FÉK Klub: Szerelmem, Moszikva (fó) Rákóczi: Ó, maga rettenetes! (5, 7) Har­kány: Tibbs és a szervezet (7, 9) Komló, Május 1.: Két balláb az ezredben (4, 6). Komló, Zrínyi: Az utolsó töl­tény (4, 6, 8) Mohács: A szórakozott (6) Zabriskie Point (8) Mohács, kert: Helló. Dolly! (8) I idfiiérás j Várható időjárás szerda es­tig : keleten is időnként meg­növekvő felhőzet, sokfelé zá­porral, zivatarral, egy-két he­lyen jégesővel. Mérsékelt, vál­tozó irányú, a zivatarok idején átmenetileg erős délnyugati, nyugati szél. Az éjszakai órák­ban többfelé párásodás, haj­nalban helyenként köd. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—19, legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán 24—29 fok között. Magtárban a gabona Kedden a MÉM-ben a nagy nyári mezőgazdasá­gi munkák befejezéséről tájékoztattak. Az aratás országszerte véget ért, a termelők a rendkívüli idő­járás ellenére nagy erő­feszítések árán a raktá­rakba küldték a gabonát. A gabona tröszt vállala­tai augusztus 10-ig 2,5 millió tonna gabonát vet­tek át. Az olajlen betakarítá­sát országszerte meg­kezdték és a silókukorica vágásához is hozzáláttak. ♦ — „25 év a dolgozó nép szolgálatában” cím­mel jubileumi kiállítást rendez Pécsett a Fegyve­res Erők Klubjában a Ba­ranya megyei és Pécs vá­rosi polgári védelmi pa­rancsnokság abból az al­kalomból, hogy 25 éve hozták létre a Polgári Vé­delem szervezetét. Az augusztus 18-án nyíló ki­állítást szeptember 7-ig tekinthetik meg az érdek­lődők. — 170 ezer forint se­gély a CSÉB-tagoknak. A 6544 főt számláló CSÉB Baranyában 401 személy­nek juttatott anyagi se­gítséget 1975 első félévé­ben. A pénzt szülési, há­zassági, betegségi, szo­ciális és egyéb okok miatt rászorulók között osztották szét. ♦ Esküvő BALOGH JUDIT és ■ JURECZKY IVÁN szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1975. augusztus 15-én, 16.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). KOLLÁR MÁRIA és PÉTERMANN LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1975. aug. 16-án, 17.30 órakor há­zasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő te­remben (Hunyadi út 2.). SZOLNOK BORBÁLA és SZABÓ JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1975. aug. 15-én, 16.30 órakor há­zasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő te­remben (Hunyadi út 2.). mauMm mmamm .marnom ww Ilin— jmzzma■HTi TUZPARADÉ A JÉGEN. Augusztus 9-én hangzott fel először a tüzes dallam, s léptek a jégre a kijevi táncosok Budapesten, a Kisstadionban. Először szerepel hazánkban a vi­lághírű Ukrán Jégbalett Együttes, amely amerikai és kanadai turné után érkezett a ma­gyar fővárosba. A száztagú együttes olyan kétrészes műsort mutatott be, amelyben a klasszikus jégtáncot a folklór, a revü, a humor, az akrobatika színesíti. Forró augusztusi estéken ide varázsolják művészetükkel a befagyott Dnyeper vidékét, tüzes kozák tán­cok és dallamok zengenek, életvidám hangulatok, vérpezsdítő ritmusok kavarognak. Budapesten augusztus 9-től kezdődően 14 előadást tart az Ukrán Jégbalett Együttes. A képen: jelenet az együttes műsorából. Megjelent a Búvár augusztusi száma A természetkedvelök bio­lógiai folyóiratának új száma a magyar biológia leiszabadulás utáni 30 esztendejéről számol be. Érdekes cikkeket közöl Japán természeti tájairól, a kutya viselkedéslélekta­náról, a lázbérci víztáro­zóról, a ragadozó mada­rak mesterséges tenyész­téséről, a szálló cement­portól károsodó növény­világról, s. az értékes Iák villámvédelméről. Rovatai a biológiai tudományok legfrissebb híreiről, a nö­vény- és állatkertek új­donságairól, továbbá az akvaristákat és növényked­velőket érdeklő gyakorlati kérdésekről nyújtanak vál­tozatos képet. ♦ — Sportpálya létesül társadalmi munkában Pé­csett, a DÉDASZ számí­tóközpont területén. Ko­rábban már felavattak egy mini-futballpályát, most két teniszpálya ké­szül szeptemberi befeje­zéssel. — Új kirendeltséget lé­tesít a DÉDASZ mintegy négymillió forintért Bala- tonlellén, a lakossági szolgáltatás megjavítása érdekében. A befejezés őszre várható. — Kismamáknak is al­kalmas hordásra az az új­fajta parasztblúz, melyet a Baranya megyei Nép- művészeti Szövetkezet ké­szít. A hímzett . blúznak csak a karja ráncolt és egyenes szabású. A fehér alapanyag mellett színes­ből is állítanak elő októ­ber végéig ötezer dara­bot. — Könyvajánlat: Wolak: Varázslatos Szamoa (Gondolat), Siklós L: Kristófok és Megváltók (Szépirodalmi), Lugossy Gy.: Széthullások (Szép- irodalmi), Az ifjú Werter gyötrelmei (Európa-Heli- kon), Avi Shaul: Arany-tó (Európa), Moliere műhe­lyében (Szépirodalmi), Lu­kács: Játékos matemati­ka (Gondolat). ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére. Pécs város: POTE Gyermekkli­nika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt seilyei já­rás : Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfü- iészeti betegek részére párat­lan napokon: POTE Gyermek- klinika, pátos napokon: Me­gyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. — Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7 órától reggel 7 óráig. 04-05-07 Gyalogost gázolt a gép­kocsi. Bognár Dezső 35 éves pécsi lakos augusz­tus 12-én, a déli órák­ban személygépkocsijával Pécsett, a Petőfi téren el­ütötte a kijelölt gyalogát­kelőhelyen áthaladó Mi­kes Rózsa 70 éves pécsi lakost, nyugdíjast. A gya­logos súlyos, életveszélyes fejsérüléssel került az Idegsebészetre. ♦ — Otven tonna hulla­dékvasat adott át nemré­gen a Mecseki Szénbá­nyák István-aknai és a Pécsi Vízmű KlSZ-szerve- zete a Kohászati Alap­anyagelőkészítő Közös Vállalat pécsi üzemének. — Hírlapkötegelő gép érkezett a Pécsi Postára az NSZK-ból. Az automata gép percenként 25 kötést végez, segítségével gyor­sítják a munkát. Augusz­tus 18-tól működik majd a Pécsi Szikra Nyomdá­ban. — A kulturális minisz­ter a fogyasztási szövet­kezetek közművelődési munkájának fejlesztése érdekében végzett mun­kájáért Münster Ottót, a MÉSZÖV titkárát a „Szo­cialista Kultúráért" kitün­tetésben részesítette, me­lyet augusztus 12-én Nagy Sándor, a MÉSZÖV elnöke adott át a MÉ­SZÖV pécsi székházában. A Fáklya új száma A Fáklya augusztus 24- én megjelenő 16. számá­nak vezércikke az SZKP közelgő XXV. kongresszu­sa alkalmából méltatja és elemzi- a Szovjetunió békepolitikájának eredmé­nyeit, a társadalmi hala­dás, a békés egymás mel­lett élés terén elért sike­reit. „A Szovjetunió a Buda­pesti Őszi Mezőgazdasá­gi Kiállításon” címmel a lap több cikkből, riport­ból, helyszíni beszámoló­ból álló összeállítást kö­zöl; egyebek között a ruzsnyicai rekorderedmé­nyekkel termelő „szuper­kolhozról", a szovjet táp­lálkozástudomány leg­újabb kutatási eredmé­nyeiről és a világ erdő­készletének 25 százalékát kitevő szovjetunióbeli er­dőségek korszerű és terv­szerű védelméről. Érdekes cikket olvasha­tunk a Kiríjon tudóshá­zaspárról és kutatási te­rületükről, a mikrobioló­giáról. A KGST-rovat ez­úttal a külkereskedelem jelenlegi helyzetét és perskpektíváit elemzi; a kulturális rovat a szovjet balett nagytehetségű re­ménységét, Mihail Lav- rovszkij szólótáncost mu­tatja be. Érdekes riportot olvashatunk a szovjet pi­lóták munkájáról, min­dennapi életéről. A filate- listák a ritka halfajtákat ábrázoló szovjet bélyeg­sorozatot ismerhetik meg. ♦ — ÁRAMSZÜNET lesi 14-én 8 órától 13 óráig Pécsbánya Kórház, Pócsbányatelep, Gesz­tenyés, Bánom, Istenáldás- völgy, Lámpásvölgy, Karolina, Gyükés, Vidámpark, Fehérkút, Kozári Kőbánya, Marx út. Mező Imre út által határolt területen. — Új telephelyet épít több mint ötmillió forin­tos költséggel a Dél­dunántúli Nyersanyag­hasznosító Vállalat Duna- földváron és Pakson 1976 végéig. A telephelyek ha- szonvössal is ellátják az említett településeket. ♦ A rendőrség kérése A Baranya megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésren­dészeti osztálya kéri azt a két személyt, akik 1975. |úlius 24- én az esti órákban Üjmecsek- alján, a Hajnóczi utcában lé­vő parkosított részen tartóz­kodtak és látták azt a moto­rost, aki az óvoda melletti bokros területen a motorke­rékpárját elrejtette Tanúként történő meghall­gatásuk céljából jelentkezze­nek Pécsett, a Légszeszgyár u. 8. sz. I. em. 38. szám alatti helyiségében vagy a 12-266-os telefonon. Hr. KOVÁCS aniDRflS: 8 százéves Kereskedelmi 11. Az iskola általános tájékozta­tójában így határozták meg an­nak célját és feladatát: „A pé­csi városi felső kereskedelmi is­kola a gyakorlati pályára ké­szülő ifjaknak megadja egyrészt a nélkülözhetetlen általános műveltséget, másrészt gondosko­dik arról, hogy növendékeit szakismeretek közlése, gyakorla­ti ügyességek elsajátítása által jövendő pályájukra előkészítse úgy, hogy akár mint önálló ke­reskedők, akár pedig mint áru-, vagy banküzletekben, biztosítá­si, ipari, mezőgazdasági válla­latoknál tisztviselők, hivatásuk­nak mindenképpen megfelelje­nek.” A városított iskola első évei az átszervezéssel teltek el. A vá­ros közönsége e néhány év alatt a legnagyobb áldozat- készséggel törekedett arra, hogy az iskola fennmaradásához és fejlődéséhez szükséges teltéte­lekről gondoskodjék. Elkészítet­te az iskola szervezeti szabály­zatát, kiegészítette a tanári kart és állásaikban megerősítette, véglegesítette az iskola tanárait, beszerezte a nélkülözhetetlen is­kolai felszereléseket, részben a régiek felújításával, tehát elkö­vetett mindent az iskola színvo­nalának emelésére. Az átszervezés kapcsán válto­zás történt az iskola vezetésé­ben. Vörös Mihály 30 évig volt az intézet tanára, ebből 6 évig a tulajdonos család megbízá­sából az iskola igazgatója. Utó­dául Czink Lajost választotta meg az iskola igazgató-bizott­sága. Az 1908. szeptember 7-én tartott javító vizsgálati jegyző­könyvön már Czink Lajos szere­pel igazgatóként, Vörös Mihály pedig tanácskozmányi jegyző­ként 1909 szeptemberében a vá­ros kezelésébe került a női ke­reskedelmi tanfolyam is, mely az 1908/1909. tanév végéig ma- gántulajdonbcn volt. Szaktanfo­lyamként a felső kereskedel­mi iskolához kapcsolták, összes ügyeit a felügyelő bizottságra ruházta, s a közvetlen felügye­lettel Czink Lajost bízta meg. A női tanfolyam vezetését Vörös Mihályra ruházta. A felsőkereskedelmi iskola 1909. június 25-én tartott érte­kezletén a tanári testület „ko­moly megfontolás alá vette azon körülményt, hogy csak azokat engedi felsőbb osztályba, akik kifogástalan magaviseletükkel és kitartó szorgalmukkal re­ményt nyújtanak arra, hogy a -legszigorúbb követelményeknek is megfelelnek. Az igazgató fi­gyelmezteti a tanári testületet, hogy a jövőben igyekezzék megválogatni a magónvizsgára jelentkezők kérvényeit, nehogy gyenge képesítésű és nem ko­moly szorgalmú magántanulók aláássák az intézetet és rossz hírét vigyék széjjel hiányos tu­dásukkal. Az intézetnek semmi szüksége sincs tanulmányi ní­vója és a mai látogatottsága mellett arra — mondotta —, hogy a magántanulókat csábít­sa. A magánvizsgára jelentke­zők folyamodványaikat a főigaz­gatónak címezve az iskolánál nyújthatták be. Az igazgató-bizottság az 1909/10. tanévben alkalmat kí­vánt nyújtani idegen nyelvek ta­nulására, ezért bevezette az olasz és a horvát nyelv tanítá­sát. Az iskolai tanulói szaktaná­raik vezetésével tanulmányi ki­rándulásokat végeztek. Meglá­togatták a gázgyárat, a DGT kőszénbányáját, a brikett- és kokszgyárat, a Mezőgazdasági Sörfőzdét, továbbá a henger­malmot, ecetgyárat, bőrgyárat, a villanyáramfejlesztőt, a pos­tát, távirdát, telefonközpontot. A tanári kar 1909/1910-ben: Czink Lajos igazgató, dr. Ba- rankay Lajos, Fehér Sándor, dr. Günther Mihály, Makovics Dá­vid, Rozmanits K. Lipót, Schind­ler József rendes tanárok. Rendkívüli tanárok: dr. Sze- gedy Rezső reáliskolai tanár és Harmat Miklós MAV-hivatalnok. (Folytatása következik) A Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság küldöttsé­ge, amely dr. Dabrónaki Gyula államtitkár vezeté­sével tanulmányozta a szovjet népi ellenőrzés munkáját, kedden haza­érkezett Budapestre. * Mohammed Al-Masha- dani, az Iraki Általános Szövetkezeti Szövetség el­nöke. Rév Lajosnak, az OKISZ elnökének meghí­vására kedden négytagú delegáció élén hazánkba érkezett. A vendégek ta­nulmányozzák a magyar ipari, fogyasztási és mezőgazdasági szövetke­zeti mozgalmat és megte­kintenek több ipari szö­vetkezetét és ÁFÉSZ áru­házát is. * Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemen dr. Raf­fael Jósé Neri, a Cara- casi Központi Egyetem rektora és dr. Módi Fe­renc rektorhelyettes ked­den a két egyetem közötti együttműködésről szóló egyezményt írt alá. A megállapodás szerint az oktatás és kutatás terén közvetlen kapcsolatokat alakítanak ki. * Kecskeméten tegnap és ma fejeződik be a II. nem­zetközi Kodály-szimpozion. A résztvevő 17 ország mintegy száz küldötte ki­fejezte azt az óhaját, hogy a Kodály Zoltán ne­véhez fűződő zenepeda­gógia világméretű ter­jesztésére alakítsanak ki nemzetközi társaságot. Megfelelő előkészületek után erre a zeneszerző szülővárosában került sor. A nemzetközi szimpozion átalakult közgyűléssé és megválasztotta a Nemzet­közi Kodály Társaság el­nökségét és felügyelő bi­zottságát. Lapzárta Villámcsapás miatt ki­gyulladt tegnap, augusz­tus 12-én a tésenfai ve­gyesbolt göngyölegrak­tára. Égett a benne elhe­lyezett göngyöleganyag és egy kempingsátor. A helyi önkéntes tűzoltóság és a lakosság a tűz tova­terjedését megakadályoz­ta. Az előrelátható be­csült kár húszezer forint. A megmentett érték közel negyedmillió forint. * Sajtóértekezletet tartott kedden Tokióban Do Xuan Oanh, a Vietnami Béketanács, valamint a Béke Világtanács titkára, aki a VDK öttagú küldött­sége élén részt vett az atom- és hidrogénbomba elleni tiltakozásul Japán­ban tartott nemzetközi konferencián. * Moszkva. A szovjet kö­zépiskolások idén végzett tanulóinak körülbelül a fele folytatja tanulmányait felsőfokú oktatási intéz­ményekben — mondotta Mihail Prokofjev szovjet oktatásügyi miniszter ked­di sajtóértekezletén Moszkvában. * Semleges övezetnek nyilvánított területen, Rho­desia és Zambia határán legkésőbb augusztus 25- ig találkozik a rhodesiai fehér telepes rezsim és az ország néger lakosságát képviselő szervezetek de­legációja — jelentették be kedden Salisburyben és Lusakában. A delegá­ciók tárgyalásainak szín­helye egy vasúti szalon­kocsi lesz, amelyet a rho­desiai—zambiai határra, a Zambezi folyamon át­ívelő hídra vontatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom