Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-06 / 214. szám

1975. augusztus 6., szerda Dúnantult napló 3 „Kiköt a hajó, hallom, amint a matróz harsányan elkiáltja az állomás nevét: Altinum. Föl - rezzenek. Altinum — töprengek magamban -, hiszen ez a leg­szebb adriai tengeri fürdő ne­ve! Az adriai Altinum majd­nem pontosan azon a helyen volt, ahol a mai Velence. És milyen leleményesek voltak ezek a pannóniai hadmérnö­kök. Igazuk volt, amikor ennek az állomásnak az Altinum ne­vet adták, hiszen ez is valósá­gos Velence, csupa laguna, ap­ró sziget és csupa napfény." — így ír óriási mesélő kedvvel Révay József, Séták a római Magyarországon című könyvé­ben Altinumról, melynek rom­jai Mohács és Kölked között találhatók. Révaynak, de a ko­rabeli utazó számára is az ókor Baedeker „Itinerarium Provin- ciarium Antonini Augusti”, va­gyis „Őfelsége Antoninus tar­tományi útikönyve nyújtja a leghasználhatóbb információ­kat. Az első meglepetés Rövidesen azonban még töb­bet megtudhatunk Altinumról, mert dr. Fülep Ferenc, a Ma­gyar Nemzeti Múzeum főigaz­gatójának vezetésével néhány héttel ezelőtt megkezdődtek a feltárások. Az ásatási terület a kívülállónak még nem sokat mond, de a szakember számára már jónéhány dolgot elárul. — A legelső meglepetés az volt, hogy jóval nagyobb erő­dítménnyel állunk szemben, mint azt hittük, — mondja dr. Fülep Ferenc. — A légi felvételek is csak fele ekkorának, vagy még kisebbnek mutatták. En­nek köszönhető, hogy kezdet­ben a kutatóárkaink célt té­vesztettek. Jelenleg azonban már megtaláltuk a nyugati és a déli egy méter hatvanöt cen­ti széles falvonulatokat. Az idén a további kutatásra már nagyon kevés idő áll rendelke­zésre, s ezért csupán az északi és a keleti falak felderítését tűztük ki célul. Bár az utóbbi kiásására alig van remény, mert azt a Duna valószínűleg régen elmosta. Azonban annyi már megállapítható, hogy Altinum 180 és 140 méter hosszúságú falakkal rendelkezett. Sajnos a régész ásója sok esetben csak itt-ott hagyott tör­melékek után kutathat. Hosszú évszázadokon keresztül ugyan­is a környék lakossága könnyen elérhető kőbányaként használ­ta Altinum romköveit. De leg­alább ilyen alapos munkát végzett az erózió és a Duna is. — Milyen írásos adatok áll­nak rendelkezésünkre Altinum­ról? — Altinumról, mint a limes egyik fontos castellumáról ada­tokat szolgáltat a már említett „Itinerárium Antonini", vala­mint az úgynevezett katonai el­bocsátó levelek. Ez utóbbiak adnak hírt arról, hogy Altinum Altinum titkai Dr. Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Mohács és Kölked között folyó nagy jelentőségű ásatásokról már az időszámításunk utáni első század végén megvolt. Megtudhatjuk többek között azt is, miszerint ebben az erő­dítményben egy lusitani cohors tartózkodott, azaz egy Lusitá- niából toborzott gyalogos egy­ség. Valószínűleg ők építhet­ték az első Altinumot, amely általános pannóniai szokás sze­rint az idő tájt földsánccal kö­rülvett gerendarendszerből állt. Erről az eddigi ásatásaink is meggyőztek bennünket, mert megtaláltuk a palánképítkezés nyomait. Ezután, a második század húszas éveiben, ugyan­csak egy lusitani cohors kőfal­lal vette körül az erődítményt. Ezt követően egészen a negye­dik századig nem tudjuk, hogy mi történt itt. Az újbóli híradá­sok szerint nyíllal felszerelt lo­vas egységet helyeztek ide, majd az ötödik század első év­tizedeiben, o hunok megjele­nésével ez a határvédelmi erőd is elpusztul. Példamutató segítség Az egykori Altinum területén talált leletanyag még viszony­lag csekély. Sírkövek, bronz­szobor töredékek, kerámiák és pénzek kerültek elő, valamint a negyedik századból származó mázaskerámiák és üvegdara­bok. Az igazán „mesélő” kultúr- réteg feltárása még csak ez­után következik. — Több évet szántunk az al- tinumi ásatásra. A jövő felada­ta a sarokbástyák és a kapuk kiásása, s csak azután kezdünk hozzá a belső építmények fel­kutatásához, amely valóban már sokkal beszédesebb lesz. Hadd említsem meg azt is, hogy ez a feltárási terület az Új Barázda Termelőszövetkezet tulajdona, s mindenképpen pél­daként említem azt a nagy­arányú segítséget, melyet mun­kánk megkönnyítésére nyújta­nak. Sajnos ez még nem min­denütt van így. A régészek paradicsoma Mohács és környéke az utób­bi időkben úgy tűnik a régészek paradicsoma lett, hiszen pilla­natnyilag is az altinumi ásatá­sok mellett folyik az évekkel ezelőtt megkezdett avar-kori település feltárása. Az utóbbi évek kutatásai arról tanúskod­nak, hogy több mint 2500 éve Saturnus akció Filmsorozatok a tévében A következő hetek, hónapok tévé-műsoraiban jelentős helyet foglalnak el a különböző szó­rakoztató, ismeretterjesztő fil­mek, filmsorozatok. Bemutatás­ra vár például a Saturnus ak­ció című, háromrészes cseh­szlovák tv-film, amely a II. vi­lágháború idején játszódik. Sa­turnus akciónak nevezték a ná­cik azt a nagyszabású tervet, amelyet a front mögötti diver- ziós cselekmények, szabotázs­akciók elkövetésére dolgoztak ki. A film a szovjet kémelhárí- ták munkáját követi nyomon, izgalmas fordulatok felelevení­tésével. A polgárháború éveiről ké­szített stilizált, balladisztikus történet a Dumbaras című szovjet filmsorozat, amely a kritikák szerint az elmúlt évek legjobb produkcióinak egyike. Az összeesküvők című NDK filmsorozat története egy fegy- ház falai között kezdődik, és 1946 tavaszáig tart. Szociográfiai jellegű doku­mentumfilm a Finnországban élő cigányok helyzetéről, életük problémáiról az Egy felbomló cigánycsalád című alkotás. In­dia bonyolult vallási és hatal­mi problémáiról, technikai fej­lődéséről tájékoztatja a néző­ket A sokarcú India című al­kotás. kedvelt letelepedési hely Mo­hács és környéke. A rómaiakat megelőzően itt élt a bronz- és a vaskor embere, majd alig száz évvel Altinum pusztulása után az avarkori települések biztosították az élet folytonos­ságát ezen a vidéken. Füzes János Ásatás a mohácsi Új Barázda tsz területén Az olvasás iskolája (3.) Mutasd meg a könyvtárad! ... és megmondom, ki vagy. Ügy is mondhatnánk a közmon­dás parafrázisaként: madarat a tolláról, embert a (barátai­vá vált) könyveiről lehet meg­ismerni. Aki ezt tudja, az lá­togatóba érkezvén rögtön a könyvespolcot vizitálja. Még megsértődni sem lehet érte: szereti a könyveket. Valóban, ha nem szeretné őket, nem ér­tene a nyelvükön. A házi könyvtár felettébb be­szédes. A könyv mindig deko­ráció is volt, a lakás dísze, hi­szen szép kivitelben műtárgy is, meg aztán a könyvvel bélelt otthon egykönnyen elhiteti a tájékozatlan szemlélővel, hogy itt „tudós emberek" laknak. Am, aki kevésbé hiszékeny, nyomban felfedezi, hogy új­gazdag lakáscsinosítóval, vagy a könyvek szerelmesével van-e Méltó otthon a nemzetiségi kultúrának Német nemzetiségi tájház jr Mecseknádasdon és Ofalun A jól megtermett körte­fa árnyékába búvá ház tor­nácáról az Árpád-kori templomra látni. Itt ér vé­get a szépséges Réka- völgy, előttünk kiöblösöd- ve karolja át a mecsekná- dasdi házakat. Amott, né­hány hajlattal távolabb Óbánya lapuk Az üzlete­ken német feliratok, az ut­cán német beszéd, német nemzetiség lakja a környé­ket. Makk Ádám, tanács- titkár az 1891-ben épült házra mutat: ez volna az, a leendő német nemzeti­ségi tájház. — Mecseknádasd lakosságá­nak 80 százaléka német, 10 százaléka vegyes nemzetiségű, 10 százaléka magyar - hallom a tanácstitkártól. Az itt hazát találó németség a megélhetést biztosító tudás­sal, ismeretekkel együtt magá­val hozta népi kultúráját is. Ez azután itt tovább élt, fejlő­dött, népművészetünk szerves részévé, és ma már megbecsült kincsévé vált. Napjainkban azonban a falu városodásóval gyorsan átalakulnak, eltűnnek a régi jellegzetes épületek, gazdára találnak és városi la­kásokba vándorolnak az egy­kori használati tárgyak, dísze­sen munkált ruhák, eszközök. Megmentésükre és az utókor számára történő megőrzésükre az állam jelentős összegeket fordít. A Baranya megyei Ta­nács kezdeményezésének is ez a célja: őrizzük meg és mutas­suk fel itt Mecseknádasdon a német nemzetiség egykori élet­formájának emlékeit, sajátos nemzetiségi kultúráját. A két egymásra merőleges ház egyikében öt szoba sora­kozik. Ezek egy része kiállító­terem, múzeumi helyiség lesz. A másik épület három szoba- konyhás. A mellette lévő istál­ló, pajta — épék még szintén. Itt egy fogat áll majd — ugyan­úgy, mint hajdanán. A haszná­lati tárgyak, népművészeti em­lékek mellett a német nemzeti­ségi tájházban bemutatják az egykori kismesterségeket is, az egyik helyiségben például kü­lön fazekas-termet rendeznek be. Kutató-szoba áll majd a né­met nemzetiségi kutatók ren­delkezésére. Az ebben rejlő le­hetőségek jelentősek — ezt hangsúlyozta dr. Bihari Oltó akadémikus és dr. Szita László, a Baranya megyei Levéltár igazgatója egy minapi megyei tanácsi vb-ülésen. A nemzeti­ségi kutatás előtt álló nagy fel­adatok megvalósításába bekap­csolódhatna az MTA Dunántúli Tudományos Intézete is. A két kutatóhely kiegészíthetné egy­mást, és jelentős eredményeket produkálhatna a nemzetiségi kutatás terén az elkövetkező években. A kiállítandó anyag java ré­szét Lantos Miklósáénak kö­szönheti a majdani tájház. Gyűjtésének egy része még az ófalusi iskola, vagy ahogyan a feliraton olvashatjuk: Grund­schule egyik helyiségében vár­ja a méltóbb környezetbe köl­tözés pillanatát. Az ófalusi kincseket az új bekötőúton közelítjük meg, „szí­ves kalauzunk" Hein Károly, tanácselnök. Az első „lelet", amit meg­pillantunk egy jókora díszes faragású, festett fa szőlőprés — a bevésett dátum szerint 1886-ból. Konyhai bútorok, dí­szes bölcsők, festett menyeg­zői faládák, favillák, gereblyék, kendertörők, tilolák, fésűk, és amott az edények halmaza mö­gött egy vajköpülő hordó . . . Ma már nem használt, és nem készülő tárgyak százai sorakoz­nak ebben a kincseskamrában. Nem messze innen, az ófa­lusi főutcában megtekint­jük Háhn bácsi házikóját is, amely ugyancsak tájház lesz a közeljövőben. Háhn bácsi öt éve él itt egyedül, akkor halt meg az édesanyja. A házikó rászorul már a gyógyító vako­lókanálra. A zsúptető is hé­zagos — imitt-amott ásító nyí­lások tarkázzák. A konyha közepén kemence, mellette üstház, nyári tűzhely, fölöttük rudak a füstölnivaló kolbásznak, szalonnának. Az egyik szobában értékes kandal­ló cserépből, a másikban vá­lyogból rakott tűzhely. Aprócs­ka ablakok őrzik annak az idő­nek az emlékét, amikor még fontosabb volt a fénynél az, hogy a benti meleg megmarad­jon . . . Az udvaron présház, pince, pajta, istálló. Rozsdarágta, kor­hadó nyelű szerszámok, a me­zőgazdasági munka eszközei­nek arzenálja. Háhn bácsinak már jóideje nem kell a földdel naponta harcba szállnia. — Megváltozott minden itt kérem — mondja halkan. Volt itt va­laha ebben a gazdaságban két jó ló, egy-két tehén, három­négy növendék állat, négy-öt disznó, rengeteg baromfi . . . Az élet megváltozott, a haj­dani kultúra azonban ma is él, élnie kell a jövőben is. Emlé­keit ezért őrizzük féltett kin­csekként, és ezért igyekszünk méltó otthont teremteni nekik. Bebesi K. dolga. A túlzott rend eleve gyanút kelt. A katonás glédá- ban sorakozó könyvek, melye­ket nem tartalmuk, vagy műfa­juk, esetleg íróik betűrendje szerint csoportosít a tulajdonos, hanem külső formájuk szerint, aligha szolgálnak olvasásra. (Ez ugyanis sohasem lesz a ke­resés szempontja, tehát aki így rendez, eleve tudja, hogy nem fog keresni semmit.) Felettébb gyanús az, akinél sok és teljes sorozat egyenruhájában sorako­zik a könyvregiment. Az igazi olvasó darabonként válogat. Nem sokat, nem „mutatósat", s főként nem regimentet; ha­nem annak a műveit gyűjti, akit szeret. Olyan ruhában, amilyen­ben éppen hozzá lehet férni. Azután: az olvasó ember asz­talán és fekhelye körül mindig van egy-két halom olvasásra szánt, esetleg könyvjelzőkkel megtűzdelt, vagy éppen nyitva felejtett könyv. A halom soha­sem fogy: amennyivel végzünk, -annyi le is rakódik újra, kíván­csiságunk sodró folyamának hordalékaként. Az élő és használt könyvtár nemcsak személyünkről vall, de életrajzunkról, belső fejlődé­sünkről is. Mivel a tér korlá­tozott, idővel határoznunk kell: mit akarunk gyűjteni. Van, aki a verset, más a regényt, vagy a kis-epikát részesíti előnyben a szépirodalomból, van, aki kedvenceinek minél több mű­vére vágyik, más gyermekeire gondol: találják meg otthon minden nagy írónak néhány fontosabb művét. Mivel változunk az időben, az is érdekes, hogy életünk melyik korszakában kit éreztünk lélekrokonnak. Egy-egy nagyta­karítás, lakásfestés alkalmával így kerülünk szembe tegnapi önmagunkkal: naplót sem kell írnunk, a könyvek eszünkbe jut­tatják, mit éreztünk, gondol­tunk akkor, amikor őket olvas­tuk. Igen fontosak mind az ál­talános, mind a szakmai kézi­könyvek, amelyeket könnyebb eligazítás céljából ajánlatos külön polcon tartanunk. Ide tartoznak a szótárak, enciklo­pédiák, lexikonok, történelmi összefoglaló művek, atlaszok stb. Bármilyen kérdés merül föl beszélgetés, olvasás, munka, vagy tv-nézés közben, ha van lexikonunk, mindjárt megkeres­hetjük rá a választ. Gyermekek is szívesen lapozgatják, hasz­nukra válik, s igen célszerű, ha korán megtanulják a lexi­kon használatát, az eligazodást. A szaklexikonok közül is kell néhány a házikönyvtárba: iro­dalmi, művészeti, zenei és ter­mészettudományi lexikonra — éppen, mert az ismeretek soka­sodnak -, minden művelődő családban szükség van. Könyvtárunkban még egy részleget ajánlatos elkülöníte­nünk: kedvtelésünk, hobbynk, szenvedélyünk könyveit. Ez még akkor is ajánlatos, ha nem olyan magától is elkülönülő té­máról van szó, mint pl. a hor­gászat, bélyeggyűjtés, autózás stb., hanem máshová is beso­rolható művekről, mint a zene, vagy a képzőművészet, mert ha történetesen muzsikálni szere­tünk szabad időnkben, akkor a zenei könyvekre is többször lesz szükségünk, mint más ismeret- terjesztő munkákra. Láthatjuk, a könyvtár el­árulja gazdája foglalkozását, szenvedélyét, belső fejlődését; jellemzi ízlését, logikus, rend­szerező készségét, mellyel a gyors és könnyű megtalálás ér­dekében csoportosít. De ezen kívül még azt is megvallja: lesz-e folytatása könyvgyűjtő buzgalmunknak? Örzi-e majd valaki híven, ránk emlékezve a könyveinket? Mert ebben csak akkor reménykedhetünk, ha idejekorán megalapozzuk gyer­mekünk saját kis könyvtárát, amit ő fejleszt tovább, az ő ízlése, érdeklődése alapján. De ez már őróla fog vallani. Bozóky Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom