Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-05 / 213. szám

6 Dunántúli napló 1975. augusztus 5., kedd A Csontváry tévéfilmről E rovat hasábjain új szerző jelentkezik s kéri az olvasók szives figyelmét. A rovat régi és minden jel szerint jól be­vált. A mai időkben, amikor már alig akad ember hazánk­ban, aki tévét ne nézne, vitat­hatatlanul szükséges is. Akár az olvasó határozott vagy meg sem fogalmazott véleményét fejti ki a kritikus, akár vitára ingerel, mindenképp hasznos az ő tevékenysége. Különösen az, ha munkáját nagy tájéko­zottsággal, lelkiismeretesség­gel és műveltséggel végzi, mint azt Szederkényi Ervin tet­te több éven át a Dunántúil Naplónak ebben a rovatában. A mai napon az ő tévé-kritikusi működését megköszönve ve­szünk búcsút tőle, bízva abban, hogy ha nem is ebben a ro­vatban, de más rovatokban és oldalakon azért gyakran talál­kozunk majd a nevével, a Je­lenkoron kívül a Dunántúli Naplóban is. Most pedig lássuk a múlt hetet. Amelynek minden bi­zonnyal a helsinki találkozó volt a legnagyobb eseménye — a televízióban is. S az ese­mény világpolitikai jelentősége valóban „ki is derült" a tévé műsoraiból is. Lehet egy ese­ményt tudósítani jól is, rosszul is, a Magyar Televízióra mind­inkább az előbbi jellemző. A tudósítások sorát a Kádár elv­társsal készített interjú és a vasárnap esti HÉT tette teljes­sé. Ez az az eset, amikor a té­vé valóban behozza a világot és a világ nagy kérdéseit az emberek otthonába. Jó munka volt. Az egyéb műsorokból — már csak személyes elfogultság okán is — a Csontváry című tévé­játékot szemeltük ki. A pécsi embernek, aki ha akarja, akár minden héten találkozhat Csontváry nagyszerű vásznai­val, nyilván külön izgalom egy film, amely a nagy festőt kísér­li meg bemutatni, életét, nyo­morait, a halhatatlanság küz­delmét a kisszerű hétköznapok­kal. Nos, a pécsi embernek, aki Csontváryt már kicsit külön is a magáénak vallhatja s vallja is, lehervadhatott a lel­kesedés az arcáról péntek este. Helyére pedig a tanácstalanság költözhetett. Mit akartak vajon neki elmondani, bemutatni? Egy orvosi esetet? Egy konokul el­lenálló néptömeget, amelyet semmiféle prófétai átok nem képes betuszkolni a kiállítóte­rembe? A film alapvető baja az volt, hogy nem tudott meg­birkózni Csontváry őrültségé­nek problémájával. Hol sajnál­ta érte, hol kinevette (vagy ki­nevettette, ami ugyanaz), hol pedig harciason szembefordult minden kortárssal, aki a ma­ga idejében ugyanezt tette. Holott Csontváry nem zavaros filozófiája és nem szánalma­san rongyos köpenye miatt ér­demelte volna meg kora fi­gyelmét (s nem együttérzését, amit a film hiányolt!), hanem képei jogán. Képeivel pedig szűkmarkúén bántak a film ké­szítői, Csontváry világát, vízióit, fájdalmát ezzel szemben úgy vélték pontosabbon megközelí­teni, ahogyan maguk gondol­ták el. A halál pillanatában bekövetkező nagy vízió — eb­ben szerepelt a Pécsi Balett is — ettől lett szürrealisztikus zűrzavar, amelyben a groteszk elemek sincsenek a helyükön, legkevésbé pedig a páthosz. Amitől mégis maradt valami maradandó a film után, az Öze Lajos játéka. Ö átélte, s legjobb pillanataiban meg is jelenítette Csontváry igazi lé­nyegét. Hallatna Erzsébet Ismerjük meg a jogszabályokat Hz adófizetésről z állampolgárok tu­lajdonában levő ingó és ingatlan vagyon egy része után adót kell fizetni. Jogszabály határoz­za meg azt, hogy milyen esetben és milyen mérték­ben köteles az állampol­gár adózásra. Adófizetési kötelezettség áll fenn a beépítetlen te­lek, az épület, a gazdasá­gilag művelhető földterü­let, a gépjármű, a vizijár- mű után. Továbbá adót köteles fizetni az állampol­gár az ipargyakorlás, ke­reskedői tevékenység, szel­lemi szabadfoglalkozásból stb. eredő jövedelem után. A fizetendő adót az arra il­letékes hatóság — általában a tanács pénzügyi szakigazga­tási szerve (adóhatóság) álla­pítja meg az állampolgár be­vallása alapján. Az ingó, illetve ingatlan va­gyon megszerzése után köte­les az új tulajdonos bevallást tenni. Az egyenes adók féléven­ként, félévi egyenlő részletek­ben a félév első napján (ja­nuár 1. és július 1.) esedéke­sek. Adópótlék mentesen fizet­hetők március, illetve szeptem­ber 15. napjáig. Ha az állampolgár ezen időn belül nem tesz eleget fi­zetési kötelezettségének, akkor adópótlékot, illetve késedelmi kamatot tartozik fizetni. Az adópótlék (kamat) mértéke ha­vi 1 százalék, melyet a tarto­zás esedékességének napjától a befizetés napjáig kell számí­tani. Az adópótlék (kamat) fizetés szempontjából minden megkez­dett hónap egész hónapnak számít. Abban az esetben, ha az adózó nem tudja évi két rész­letben kifizetni az adót, ak­kor lehetőség van arra, hogy az adó havonta történő fizeté­sének engedélyezését kérje az adóhatóságtól. Ilyen esetben a havi részletek befizetését a hónap — minden hónap - 15. napjáig köteles az adózó meg­tenni. Ellenkező esetben a részletfizetési kedvezményt a jogosított (adózó) elveszti. Abban az esetben, ha az ál­lampolgár nem tesz eleget fi­zetési kötelezettségének, az adóhatóság megindítja az adóbehajtási eljárást. A legjellemzőbb adóbehaj­tási formák: — a hátraléknak illetményletiltás útján történő, behajtása, — zálogjogszerzés (ingók foglalása) stb. Zálog­szerzés esetén a hátralékost az őt terhelő tőke köztartozás után 3 százalékos adóbehajtá­si költség is terheli. Lehetőséget adnak a jogsza­bályi rendelkezések arra, hogy az adózó írásbeli kérelme alapján részletfizetésben része­süljön, illetve halasztást kap­jon. Az ilyen kérelem előter­jesztését a tanács pénzügyi szakigazgatási szervétől (adó­hatóságtól) kell kérni. A kére­lem beadványi illetéke 20 fo­rint. Ugyancsak lehetőség van arra is, hogy az adózó az őt terhelő adónak részben, vagy teljes egészében, méltányos­ságból való elengedését kérje, abban az esetben, ha anyagi és szociális körülményei azt indokolttá teszik. A méltányossági törlési ké­relem beadványi illetéke ugyancsak 20 forint. művelési áq csoportba tartozó terület együttes a 200 négy­szögölet nem éri el, — az a földtulajdonos, illetve haszon- élvező, aki a belterületi föld­részlet után telekadót fizet. Ideiglenesen mentes a me­zőgazdasági lakosság jövede­lemadója alól az újonnan te­lepített gyümölcsös, erdő, és szőlő területe. Az adómentesség időtarta­ma gyümölcsösnél 2-10 év, erdőnél 20, szőlőnél pedig 4 év. Ideiglenes adómentesség Az ideiglenes adómentessé­get a földterület fekvése sze­rint illetékes tanács pénzügyi szakigazgatási szervétől kell írásban kérni. Csatolni kell a telepítés szakszerű befejezé­sét tartalmazó igazolást. A ké­relem alapján határozattal tör­ténik az engedélyezés. A hatá­rozat a jogorvoslati utat biztosít­ja­Az ideiglenes adómentessé­get a telepítés befejezésének évétől kezdődően lehet meg­adni. Későbbi kérelem beadá­sa esetén az adómentesség csak a még hátralevő időre adható meg. Ez esetben az adható kedvezmény egy részé­től a kérelmező saját hibájá­ból elesik. Adókedvezményre jogosult a 65. életévét betöltött férfi, ille­tőleg a 60. életévét betöltött nő.. A kedvezmény az adó 25 százaléka, de legfeljebb 1000 forint lehet, ha mező- és erdő- gazdasági termelő munkából származó jövedelmén kívül más adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik és munkaképes, vele együtt adózó férfi család­tagja nincs. A községfejlesztési hozzájárulás mértéke Itt kell elmondani, hogy a tanácsi fejlesztési alap helyi forrását képezi a lakosság községfejlesztési hozzájárulása. A községfejlesztési hozzájá­rulás alapja a lakosság által fizetendő jövedelemadó és a házadó. a) abbon az esetben, ha az adózó terhére megállapított általános jövedelemadó az 1500 forintot eléri, vagy meg­haladja a kivetett általános jövedelemadó 20 százaléka, b) ha adólevonás útján tör­ténik az adózás, akkor a le­vont általános jövedelemadó 10 százaléka, c) a csak házadót fizetők esetében pedig a megállapí­tott házadó összegének 30 szá­zaléka, de legalább 50 forint. Pécs városban jövedelem- adót fizetők terhére — a meny­nyiben az általános jövedelem- adó összege az 1500 forintot nem éri el — a kivetett általá­nos jövedelemadó után egysé­gesen és tételesen 150 forintot kell fizetni. A községfejlesztési hozzájá­rulás esetében is lehetőség van arra, hogy a tanács vég­rehajtó bizottsága szociális in­dokból, nehéz anyagi körülmé­nyek esetében az adózó ké­relmére a községfejlesztési hozzájárulás kivetett összegét méltányosságból mérsékelje, il­letve törölje. Mezőgazdasági jövedelem- adót köteles fizetni az az ál­lampolgár, aki az ország terü­letén gazdaságilag művelhető földterületet bármilyen címen használ. Az adó megállapításánál az év első napján fennálló álla­pot az irányadó, még akkor is, ha évközben a tulajdonban használatban, haszonélvezet­ben változás következik be. A mezőgazdasági lakosság jövedelemadóját a földterület fekvése szerint illetékes tanács pénzügyi szakigazgatási szerve (adóhatósága) állapítja meg és veti ki az állampolgárra. Pécsett ettől eltérő gyakorlat érvényesül. A bevallási kötelezettség a már ismertetettek szerint áll fenn azzal, hogy azt minden esetben a tárgyév március 15. napjáig kell megtenni. Ha több helyen van ingatlan, ak­kor minden helyen külön-külön kell eleget tenni a bevallási kötelezettségnek, és fel kell sorolni az összes mezőgazda- sági ingatlan fekvésének he­lyét. Állandóan mentes a jövede­lemadó fizetése alól az, aki — a termelőszövetkezet részéről eltartásban, illetve öregségi munkaképtelenségi járadékban részesül a háztáji gazdasága után — az állami tantalékszőlő és tartalékgyümölcsöst haszon­bérlő — az akinek a használa­tában 400 négyszögölnél ki­sebb terület van, ha ezen be­lül a szőlő, kert, gyümölcsös Adókedvezmény kérésére van lehetőség akkor is, ha gazda­ságilag művelhető területet elemi csapás éri. Ilyen eset­ben a 25 százalékos károso­dásnál nagyobb veszteség ese­tén lehet adócsökkentést kérni, illetve adni. Elemi csapások Elemi csapásnak minősül: a) a jégeső, az ár, illetve belvíz és a tűz valamennyi művelési ágban, b) a fagy, a szántó, szőlő és gyümölcsös művelési ágak te­kintetében. A csökkentést ilyen esetben is írásban kell kérni a kár megtörténtét követő legrövi­debb időn belül. (A kár felmé­rését csak az azonnali beje­lentés teszi lehetővé.) Mi vásár aug.4-V.ig a MERUKER Női fürdőruha 265.— Ft helyett 159,— Ft Leányka fürdőruha 135,— Ft helyett 81,— Ft Férfiing 104,— Ft helyett 72,80 Ft Férfi ingpulóver 410,— Ft helyett 287,— Ft MOST VÁSÁROLJON SZEZONBAN, SZEZONVÉGI ARONI G épjárm ű-tula és gyalogosok figyelmébe A szaporodó járművek — köz­tük legfőképpen a személygép­kocsik — olyan baleset forrá­sai, amelyek a lakosság túl­nyomó részét érinthetik. A gép­jármű-felelősségbiztosítás II. félévi díja július elsején ese­dékes. Ez alkalomból szüksé­gesnek tartjuk nemcsak a gép­járműtulajdonosok, de a közle­kedésben résztvevő gyalogosok figyelmét is felhívni azokra a lényegesebb szempontokra, amelyek indokolják e biztosí­tás világszerte kötelező voltát. Gyakran előfordult, hogy a kárt okozó gépjárművezető fi­zetőképességét meghaladták az anyagi kötelezettségek. Azonkívül, hogy saját és mások kocsijában keletkezhetnek károk, megsérülhetnek emberek, akik­nek gyógyítási költségeket, kere­setkiesést, rokkantság esetén életjáradékot kell fizetni. De járadék illeti meg a balesetek áldozatának eltartott hozzátar. tozóit is. E biztosítás alapján a károk okozói mentesülnek a számukra túlzott anyagi terhet jelentő kártérítés megfizetése alól; a károsultak pedig nem függnek a balesetért felelős személy anyagi viszonyaitól, fi­zetőképességétől. A felelősségbiztosítás nem­csak a magánszemélyek birto­kában levő gépkocsikra köte­lező, hanem a vállalatok, gyá­rak, intézmények stb. tulajdo­nában álló gépjárművekre is. Ahhoz, hogy a biztosító az okozott kárt megtéríthesse, a balesetért felelős gépjárműve­zetőnek el kell ismernie fele­lősségét a balesetért. Amennyi­ben esetleges karambol alkal­mával a még januárban meg­küldött kárbejelentőlapot a kár okozója a helyszínen kitöltve adja át a károsultnak, a bal­esetért felelős személy eleget tett kárbejelentési kötelezettsé­gének, nem szükséges, hogy személyesen is megjelenjen az Állami Biztosítónál. A baleset­ben vétlen gépjárművezető ez­zel a nyomtatvánnyal jelenti be kárát a biztosítónak, ahol a megfelelő adatok birtoká­ban, a sérült gépkocsi bemu­tatása után, rendezik a kárt. Helyes, ha a kárbejelentő nyomtatványt — amelynek álta­lános adatait lehetőleg előre töltsük ki — a gépjármű egyéb okmányai között tartjuk, hogy esetleges karambol alkalmával csak a balesetre vonatkozó adatokkal kelljen kiegészíteni. A gépjármű-felelősségbizto­sítás érvényes külföldre is. Év­ről évre egyre többen indulnak gépkocsival, motorkerékpárral közelebbi és távolabbi orszá­gokba. Európa egész területén kötelező a felelősségbiztosítás. Ez év január elsejétől a ma­gyar gépjárművek Európa leg­nagyobb részén a H „felség­jellel” és a magyar forgalmi rendszámmal igazolják a fele­lősségbiztosítást. Továbbra is szükség van az ún. Zöldkártya biztosítási bizonylatra Spanyol- országban, Portugáliában, Gö­rögországban és Törökország­ban. Mindnyájunkat érint közvet­ve, vagy közvetlenül a közle­kedés, a közúti forgalom. Vagy mi utazunk, vagy hozzátarto­zóink. Az anyagi biztonság — amelyet a kötelező gépjármű­felelősségbiztosítás nyújt - kellemes érzés; minden érde­keltnek megnyugvást, jó köz­érzetet ad. fim Y fiicoiiiV'ii PÉCS SZÜLETTEK Sarkantyú Eszter, Csalami Csaba, Nagy Katalin, Lajos György, Lajos Eszter, László Bernadett, Rózsa Nor­bert, Kovács Zita, Maskó Mónika, Simon Rita, Kovács István, Abel Ta­más, Báli Tímea, Vermes Bernadett, Golácz Csaba, Herczeig Zsolt, Grád- wohl Róbert, Kirizs Éva, Komló Csa­ba, Kneif Róbert, Braida Árpád, Vörös Eszter, Beck Katalin, Szűcs Krisztina, Lovas Beatrix, Szűcs Gab­riella, Tegzes András, Láng Balázs, Készéi Ferenc, Orsós Erika, Kovács Ibolya, Turnár Szilvia, Török Tímea, Koncsecskó Tamás, Petruska Tamás, Borbás Krisztina, Szegleti Gábor, Németh Andrea, Tóth Gabriella, Sza­bados Tímea, Till Kitti, Csizy Anna­mária, Szieberth Éva, Léhmann Lász­ló, Kiffer Krisztina. Pécsi Melinda, Harka Balázs, Icindic Ferenc, Litter Krisztián, Stiebel Lőrinc, Kozsán Andrea, Temesi Felicia, Rack Viktó­ria, Ciori Tibor. Kovács Andrea, Szalai Szidónia. Nagy Árpád, Cson­tos Roland, Rákos Judit, Bacsó Nor­bert, Sziklai Gyönayi, Tóth Zsolt, Skutnik Tibor. Bognár Tünde, Kékes Sára, Lutz Gábor, Orsós Tibor, Bim­bó Gábor. Németh János, Mándi Tas, Mándi Noémi. Töllösy Judit, Kiss Beáta, Szendrői Tibor, Benczen- leitner Patrícia. Krasovecz Mónika, Takács Attila, Görmsik Péter. Makai Beatrix. Lang László. Németh Niko­letta. Emmer Ferenc, Kész Ildikó, Kuszter Anita, Katreiner Antal, Ba­lázs Boqlárka, Reinhardt Zsolt. Van- csik Péter. Smaniotta Attila. Müller László, Halmos Gábor. Sidó Attila, Varga Gábor, Baranyai Dolli. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Fürtös János és Gyenes Margit, Körmöczi József és Bernáth Mária Magdolna, Király János és Lakner Irén. Földi Mihály Antal és Derva- lics Etel. Hetényi László Ferenc és Kovács Áqnes Mária. Bozsér József és Keller Jolán. Rónai József és Trapo Katalin. Kókai János és Becker Erzsébet Gvönqvi, Grün Lajos és Hartmann Gizella, Basa Árpád és Lamnek Veronika. Mátis Ferenc és Szabó Julianna. Verdéker Antal és Valput Erzsébet, Veres Károly és Kozma Zsuzsanna. Tóth István József és Ocskó Emília. Radó László IsWán és Herczeq Erzséhet. Kékesi László és Kiss Erzsébet. Vas István és Knr- lerz Julianna, Lukácsi János és Bé­kés Erzséhet. Schaffer Nándor és Kéri Maqdolna, Tóth József és Taub Anna. MEGHALTAK Biró György, Rack János. Biró Já­nos, Tiszai Ferenc, Tóth István, Ma- jer János, Molnár Ferencné Orbán Erzsébet, Reischl József, Molnár An­tal, Frank Istvánná Klug Mária, Vincze Elek Ernő, Mirocsi József, Pusch Mátyás, Győr János, Krisztián István, Drexler János, Takó Istvánná Fekete Ilona, Környei János, Szabó Imréné László Rozália, Kiss Imre, Bakos Sándor, Schiffer Jánosné Un­ger Julianna, Aszmann István, Varga József, Götli Lajosné Szemelácz Ka­talin, Boross Sándor, Bozsó János, Kurucz Antalné Vörös Etelka, Holló István, Kordé Lászlóné Papp Ilona, Jandó István, Horváth Ferenc, Tiszai István, Pápai '»ándorné Györkő Ró­zsa, Nagy Sándorné Páger Matild, Ostrosics Gyula, Sasvári László, Denke Dávid, Varga Sándoré Zsir- mann Erzsébet, Villányi Lajosné Op- pe Gizella, Szabó Sándorné Radó- Ander Katalin, Gyócza Györgyné Károly Margit, Glósz Józsefné Szeme- rédi Franciska, Németh Rezső, Zádori Gyuláné Steiger Júlia, Viljovác Ist­ván, Oszvald Jakab, Kimmel József, Fonter Lajosné Nemes Mária, Mi- sángyi Kálmánná Pfeifer Éva, Lippai Mihályné Molnár Anna, Schlitt Jó­zsef, Ruzsek Alexandra, Varga László­né Romhányi Jolán, Sárossy László, Lovász Pálné Pékár Ilona, Kalota Istvánná Hildebrandt Etelka, Katona Jánosné Babicz Erzsébet, Korona Ist­ván, Thury Vendel, Kis-Farkas József­né Lőrincz Julianna, Taradán Pálné Ivanácz Ágnes, Bogdán Vendel, So­vány Istvánná Horváth Rozália, Keszt­helyi János, Hohmann Jenő. MOHÁCS SZÜLETTEK Dörömböző Márta, Mezei Gilbert, Fuderer Tamás, Bánfai László, Eckert Renáta, Pesti Krisztián, Fábik Anett, Turóczi Boglárka, Tardik László, Bus- pach Csaba, Werner Viktor, Skutera Ferenc, Fábián Piusz, Vörös Tamás, Weiszbart Zsolt, Vlaics Attila, Wé- ber Zsuzsanna, Szabó Katalin, Gu­lyás Márta, Papp Katalin, Bogdán Zsolt, Gondon Ferenc, Ritzl Tamás, Hoffmann Attila, Szőllősi Attila, La­dányi Gábor, Márkus Áron, Szabó Zoltán, Schaffer Ferenc, Mihálovics György, Pártényi Roland, Takaró An­na, Wald Zoltán, Bauer Edit, Kánya Imre, Aqg Zoltán, Koch Zoltán, Munkás Tibor. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Meier István és Perovics Mária, Borsos Gyula és Lózai Zsuzsanna, Balogh Sándor és Horváth Mária, Szép Gábor és Sándor Mária, Zsigo- vics László és Flóderer Magdolna, Sarus Ferenc és Bérces Anna, Cserdi András és Balogh Anna, Somogyvári Vilmos és Balatinácz Anikó, Niklai Ferenc és Cséry Gizella. MEGHALTAK Szabó Gizella, Kovács Jánosné Varga Etelka, Jánics Mihályné Bos- nyák Mária, Szilágyi Péter, Vörös László, Bejle Jánosné Hágen Lídia, Kovács Aranka, Werner Jánosné Schaffer Hermina, Kleisz Jánosné Gaszler Erzsébet, Süveg Sándor, Té­linger György, Török Györgyné Kubá- tovits Katalin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom