Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)

1975-08-05 / 213. szám

1975. augusztus 5., kedd Dunántúli napló 3 Gyár a Hajdúság és a Nyírség határmezsgyéjén Szocialista brigádok a takarékosságért Háztartási Iparművek Úgyszólván minden termékük országos hiánycikk Aligha akad ma már ma­gyar háztartás, amelyben a Hajdúsági Iparművek valami­lyen készüléke, háztartási gé­pe ne szolgálna. Hajdúsági Iparművek... Mi jut erről eszünkbe? A gyermek is rávág­ja: a mosógép meg a porszí­vó. A háromezer dolgozót fog­lalkoztató, évi csaknem másfél milliárd termelési értéket fel­mutató HIM sokféle, a háztar­tásban nélkülözhetetlen gépet és készüléket küld piacra, s ezek úgyszólván mindegyike or­szágos hiánycikk. Utazzanak el velünk a téglási gyárba, me­lyet elkeresztelhetnénk akár Háztartási Iparműveknek is. Hőskorszak Téglást Debrecentől húsz ki­lométerre, a Hajdúság és a Nyírség határmezsgyéjén talál­juk. Erdők övezte határában az ötvenes évek elején kezdtek el víz után kutatni, s miután a számos mélyfúrás végül is ered­ményre vezetett, 1951-ben hoz­zákezdhettek a gyárépítéshez. A Hajdúsági Iparművekben kezdetben fajátékokat, szánkó­kat és hintalovakat gyártottak, később pedig autóalkatrésze­ket és textil-nyomóhengereket is. A fő profil csak 1957-ben alakult ki, ekkor kezdődött meg a mosógépek gyártása. Mit gyártottak az évek fo­lyamán? A mosógépet a cent­rifuga követte, majd , hozzá­kezdtek a forróvíztárolók, a porszívók és porolófejek készí­téséhez. Ezeknek újabb és újabb típusait fejlesztették ki, közben bővül a termékskála is: olajtöltésű villamosradiátorral, univerzális padló- és szőnyeg­ápolóval; de még masszírozó­géppel is meglepték a hízásra hajlamos magyar háziasszonyo­kat. S végül - talán a leg­szebb, de színvonalban min­denképpen a csúcs, mert világ- színvonalú termék — a Hajdú szuperautomata mosógép, me­lyet 1969-ben, kooperációban kezdtek el gyártani a jugosz­láviai OBOD céggel. Erdők rejtik a gyárat, emlí­tettük már, ide jár autóbu­szokkal nap mint nap Téglásról és a környékről 3000—3200 munkás. Ideális környezet! A műszakiak és az idősebb szak­munkások zöme ugyan még debreceni, de a fiatalok több­sége már a környékbeli közsé­gek fiai. A HIM üzemei mo­dernek, amit lehetett, automa­tizáltak, e mellett jól szervezett szalagok működnek. Egy érde­kesség — képünkön is megfi­gyelhető —, a csomagolóanya­gok (dobozok) mozgó, konve- jor pályán való tárolása, ezzel is raktárteret takarítanak meg. A Hajdúsági Iparművek 1968-iq dotált volt, a vesztesé­gekből ekkor kiverekedték ma­gukat, s ma már évi 100 mil­liós nyereséget tudnak felmu­tatni. A hihetetlenül intenzív fejlődés eredménye ez! S köz­ben áraik maradtak! — ez van még a dolog mögött. Ugyanis maximált árú tartós fogyasztá­si cikkekről van szó. Az alap- anyagárak viszont emelkedtek. Vaqyis a veszteségekből való kilábalást kétszeresen értékel­nünk kell. Ide tartozik, hogy szilárdnak éppen nem mond­ható a HIM ipari háttere. És itt nem is csak az idei eszten­dő kellemetlen kísérőjelensé­II felajánlások értéke 3,8 millió forint • Jobb anyaggazdálkodás • Csökkentik a költségeket • Feltárják az elfekvő készleteket gére, az acéllemez-hiányra gondolunk, amely miatt az év elején egyes üzemeknek hetek­re le kellett állniuk. Hanem ar­ra, hogy az alkatrészek százai­val dolgozó HIM, miután nem rendezkedhet be minden alkat­rész gyártására, sok-sok szállí­tóra van ráutalva, egyes szállí­tók viszont — mutatnak rá ta­láló példával — inkább gyárta­nak coca-colás “ládákat, mint­sem valamilyen filléres mű­anyag alkatrésszel bíbelődje­nek. A HIM fejlesztési elképzelé­sei az elkövetkezendő évtized­re nagyjából már felvázolódtak. A cél: világszínvonalú, több­nyire licenszek vásárlásán ala­puló termékek, ugyanakkor tö­meggyártás, e mellett pedig megfelelő rugalmasság a to­vábbi esetleges termékváltá­sokra. A HIM egyfelől igyek­szik kooperációs partnerekre találni, hogy ipari hátterét biz­tosítsa, másfelől a gazdaságos termelésre, nagy sorozatokra törekszik. Ehhez viszont a ha­zai piac kicsi, exportra kell gondolnia, a külpiacokon vi­szont nyilvánvalóan csak a vi­lágszínvonalon álló termékek találnak vevőkre. Bizony, való­ságos kényszerzubbony ez, amelybe azonban valahogyan méqiscsak be kell bújni. Hogy aztán konkrétan milyen fej­lesztések lesznek, attól függ, mennyire lesz rá pénzük. Ami már bizonyos: nyugatnémet közreműködéssel épül az az üzem, amelyben a Lovamat automata mosóqépek készül­nek. Ilyen további, nagyfokú­an atomatizált üzemek építésé­re; a technológia, az anyag- mozgatás, az irányítás, a se­gédüzemek rendszerszemléletű fejlesztésére gondolnak, ahol szerepet kap az elektronika is. Hamarosan — első lépcsőként — beállítják az R—10-es számí­tógépüket, a termelésirányítás lesz a dolga. De - ígértük — kanyarod­junk vissza a termékekhez, amelyekkel kapcsolatban min­denekelőtt azt szögezik le, a HIM, miközben folyamatosan fejleszti meglévő gyártmányait, újabb típusokat kihozva, az el­következendőkben a teljesen gépesített háztartás igényeit fi­gyelembe véve alakítja ki ter­mékstruktúráját. Néhány hír a termékekről, amelyekben már a HIM jövője ölt testet. Az idén már kapható lesz a nagy teljesítményű, de kis helyet el­foglaló lapradiátor a házgyári lakások fűtéséhez. A jövő év elején jelennek meg a tetsze­tős, zománcozott tartályú boj­lerekkel. 1977-ben jön piacra a Lovamat mosógép, a legkor­szerűbb forgódobos automata, amely a házgyári lakások mé­reteit figyelembe véve készül. Folyamatban van különböző ruhaszárítók kialakítása és sze­retnék megkezdeni a mosoga­tógépek, mosogatómedencék gyártását. Miklósvári Zoltán Tabló — tizenöt év után Tizenöt évvel ezelőtt is * elindult egy seregnyi ifjú ember, hogy megkeresse a maga helyét a világban .. . Tizenöt évvel ezelőtt végzett egy géplakatos osztály a pé­csi Zrínyi Miklós szakmunkás­képző iskolában. Huszon­nyolcán voltak, a „seregnyi ifjú ember” közül őket vá­lasztottuk ki, hogy életútju­kat egyénenként nyomon kö­vetve mggpróbáljunk képet rajzolni erről a generációról. A .kiválasztás véletlen, a másfél évtizedes terminus nem. Társadalmunkban éppen ez az az időszak, amely a legsimább életút lehetőségét kínálta, és az eltelt másfél évtized alatt kiderült már: mi maradt, meny­nyi valósult meg az „útravaló” mellé csomagolt vágyakból, tervekből . . . Huszonnyolcán voltak Legutóbb Szijártó Istvánnal beszélgettem, s azóta is az ál­landóan visszatérő bevezető so­rok egy mondata feszít: „hu­szonnyolcán voltak . . ." Szijártó István elsősorban Nagy Sán­dorról szeretett volna vala­mi közelebbit tudni - hosz- szú-hosszú évek óta nem talál­koztak — de mielőtt még ku­tatni kezdtem volna az egyko­ri osztálytárs hollétét, megkere­sett az édesanyja. Nagy Sán­dor néhány évvel ezelőtt meg­halt . . . ’Se A sorozat következő „lánc­szeme", az életét ismertető „fe­lelő" Fodor Ferenc. A beszél­getést követően a jegyzetfüzet borítólapjára ezt írtam emlé­keztetőül: „Szókimondás. Aj­jaj!" Utána zárójelben: ezt fi­nomabban megfogalmazni. Most meg - azon töprengek, hogy vajon miért is kellene ezt finomabban megfogalmazni? Baj, ha valaki szókimondó, ha nem rágja meg hússzor is azt, ami úgy „egyenesből" jönne? Dehogy baj. Legfeljebb nem mindig kifizetődő, s vállalni kell azt a veszélyt is, hogy az indulat diktálta szenvedélyes mondatok torzíthatnak . . . Fo­dor Ferencnek bőven volt arra alkalma, hogy erről tapaszta­latokat szerezzen . . — önfejű gyerek voltam, egy percig sem tagadom. A szüleim azt akarták, hogy gimnáziumba menjek, fel is vettek a „gimi­A 9 600 hektáron gazdálkodó Szigetvári Állami Gazdaság dolgozói — a gazdaság pártbi­zottságának kezdeményezésé­re — részt vállaltak az ésszerű takarékossági feladatok meg­oldásáért. A gazdaság 33 szo­cialista brigádjának közel fél­ezer tagja a termelést segítő különböző vállalásai során a takarékosabb gazdálkodásban 2 700 000 forint értékben kí­vánnak részt venni, — 1975-ben az 1974. évihez képest ennyi­be", én meg azért, mert az ak­kor volt jóbarátom elment la­katosnak, szintén ezt a szakmát választottam. Pedig jaj de nem szeretem az olajos, piszkos munkát. . .- Most mit választana? — A gimnáziumot. És utána a lakatosszakmát. Azt amit most csinálok . . . Fodor Ferencnek mindjárt a kezdet kezdetén volt egy kis vargabetűje: a Szénbányáknál volt tanuló, s amikor megsze­rezte a lakatos szakmunkás bi­zonyítványt rögtön el is menta bányába. Nem lakatosnak, - bányásznak.- Most már meg tudom ma­gyarázni, és engem ismerve ta­lán el is fogadható ez a ma­gyarázat. Fiatal voltam, bá­nyászgyerek, s olyan barátok között nőttem fel, akik többet engedhettek meg maguknak, mert a bányász papájuk töb­bet keresett mint az én meg­rokkant apám . . . De miért jus­son nekem kevesebb? Lemen­tem a bányába dolgozni, mert akkor nagy pénzt fizettek . . . Ezt a kis bányabeli „kirucca­nást" akkoriban — rajta kívül — mindenki ellenezte. A főnök is a lakatosműhelyben, aki az életet próbáltak bölcsességé­vel így búcsúzott tőle: „majd megbánod fiam, és vissza­jössz”. Visszament. Segítőkre, olykor keménykezű segítőkre talált, de néhány év múlva már azt mondták róla a háta mögött, hogy „jó lakatos”. Béke-akna időközben „átszerveződött", az Istvón-aknai műhelybe került, ott pedig ismerősökkel talál­kozott. A vizsgamunkájához szükséges alkatrészek egy ré­szét az újító műhelyben készí­tette, tetszett neki az ottani munka . . . — Sokat mérgelődött az öreg Solymár. Akkoriban több pénz ért elment a legjobb lakatosa és én mentem a helyére. Haj­tottam is a munkát, megállás nélkül — egy hónapig. Aztán leálltam, mintha megtettem volna a magamét, — a fene egye meg hát, ha ilyen volt a természetem — aztán megint- csak nekiláttam két kézzel a „melónak . . ." Később újból lépett egyet - megintcsak a bánya kebelén belül - elment a kutatási osz­tályra. Az új dolgok vitték oda, meg az, hogy ott aztán meg lehetett mutatni, hogy nemcsak bizonyítványt kapott a lakatos mesterségről . . . Tulajdonkép­pen ezen a munkahelyen érték azok az élmények, amelyek igazán felnőtté tették . . . — Ügy éreztem ez mindennek a teteje. Jó munka, nagyon jó kollektíva, - nekem már nem is kell több. Itt vettek fel a pártba, itt lettem szakszerve­zeti bizalmi . . . Taggyűlésen bú­csúztam el tőlük, — azzal, hogy hagyjátok nekem nyitva a kis­kaput . . . Jól érzi magát — Miért ment új munkahely­re? — Az okot Norbertnek hívják, és most két esztendős. Itt, az ércbányánál több a pénz . . . Jól érzem magam, és talán még jobban érezném magam, ha a számat tartani tudnám. De nem tudom. A végére maradtak az elen­gedhetetlenül szükséges infor­mációk: Pécsett, az Uránváros­ban él, kétszoba összkomfortos lakásban. És nemsokára majd összejön annyi, hogy befizes­senek egy Trabantra. A legkö­zelebb Balázs Imréről szeretne hallani. D. Kónya József vei kívánják a költségeket csökkenteni. A vállalás orosz­lánrészét a gépkocsiüzem, a traktorüzem, illetve a javító- műhely szocialista brigádjai­nak felajánlásai adják. Első­sorban az üzemanyagtakaré­kosságban és a gépek javítási költségeinek csökkentésében látják a takarékosság lehető­ségeit. A takarmánykeverő­üzem dolgozói pedig a porlási százalék felére csökkentésének vállalásával járulnak hozzá a felajánlások teljesítéséhez. A gazdaság vezetői is ala­posan megvizsgálták, hogy mennyit hozhat a konyhára a jobb üzemszervezés, illetve anyaggazdálkodás. Ahol lehe­tőség nyílik az importból szár­mazó növényvédőszereket ol­csóbbal helyettesítik. A műtrá­gya leggazdaságosabb felhasz­nálása érdekében talajvizsgá­latot végeztettek és ennek megállapításait figyelembe vé­ve határozták meq növényre, illetve még táblákra is a mű­trágya felhasználásának leg­célszerűbb mennyiségét. Jelen­tős a takarékosság szempont­jából a takarmánygazdálko­dásnál az import fehérjéknek a hazai fehérjékkel pótlása is. Mindezek mintegy 1 000 000 fo­rint megtakarítást jelentenek. A közelmúltban a gazdaság pártbizottsága vb, majd ezt követően a gazdaság műszaki konferenciája — amelyen a párt, a KISZ, a szakszervezet vezetői is részt vettek — értékel­te az első félév tapasztalatait. A megbeszélés értelmében to­vábbi intézkedést tesznek a fenntartási költségek csökken­tésének érdekében — havon­kénti ütemtervet készítenek. A Szigetvári Állami Gazda- són dolgozóinak takarékossági vállalása erre az évre összesen 3,8 millió forint. A téma napi­renden tartásával és közbeeső intézkedésekkel a vállalás va- lóraváltásáért hathatósan mun­kálkodnak. Rekonstruálták a nagydobszai talpasházat Gondos kezek csipkézték ki a puha fát a nagydobszai tal­pasház homlokzatán. A zsup- tető alatt kis barnakeretes ab­lakok. Két részből áll az épü­let: a lakóházból és a pajtá­ból. Még friss illatot áraszt minden, most fejezték be a külső helyreállítást. Belülről öles gerendák — az egyiken dátum: 1853 — tartják a masz- szív épületet. A belső beren­dezés egyelőre hiányzik, mert az összegyűjtött több mint 200 lakberendezési tárgy és gaz­dasági szerszám zöme elörege­dett, vagy hiányos. Restau- ruálni kellene őket. Egy részük a talpasházban, a többi a Ja­nus Pannonius Múzeum Nép­rajzi Osztályán várja, hogy he­lyére kerüljön. A helyreállításnál a legtöbb gondot a kivitelező Szentlőrin­ci Költségvetési Üzemnek a gazdasági épület jelentette, melyet teljesen szét kellett szedniük. A portát Szigetvári János, a PTV építészének ter­vei alapján rekonstruálták. A Baranya megyei Idegen- forgalmi Hivatal tulajdonában levő népi műemlék alkalmas lesz népi táncegyüttesek talál­kozóira, díszítőszakkör és egyéb kultúrfoglalkozások ren­dezésére is. A talpasház át­adására Pörös Béla népműve­lő szerint várhatóan szeptem- I bér közepén kerül sor. Mi maradt, mennyi valósult mega tervekből? (14.) Szerelőszalagok a HIM-ben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom