Dunántúli napló, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-238. szám)
1975-08-17 / 225. szám
e Dunántúli tlqplö 1975. augusztus 17., vasárnap „fft piac egy nagy csendélet” Látogatóban Altorjai Istvánnál Ritkán látom olyan szépnek a várost, mint innen, Altorjai István Szalay András úti műtermének tetőteraszáról. Néhány óra múlva nyílik meg kiállítása a Déryné utcai kiállítóteremben. A festő izgatott, lámpalázas, mint bárki megmérettetés előtt. Jól tudom, nem a munkájával kapcsolatos bizonytalanság gyötri, hiszen amit csinál, meggyőződésből csinálja. Hites meggyőződésében a Derkovits-bizottság is időről időre megerősíti. Legutóbbi budapesti kiállításának vendégkönyvét lapozgatva megértem, milyen érzés lehet találkozni a közönséggel. Pocskondiázó megjegyzésektől az egekig magasztaló jelzőkig minden előfordul itt.- Miért van ez? Minek tulajdonítható ez a sokféle vélemény? Ilyen volna a közízlés, ilyen heterogén? És ha igen, mivel lehetne fejleszteni? — A közízlés összefügg a vizuális nevelés kérdésével, ami még nem megoldott nálunk sem az általános, sem a középiskolában. Az előrelépéshez szerintem magas szinten képzett szakemberek kellenének. Sajnos a képző- művészeti főiskolán alig húszán végeznek évente. Közülük kevés kerül be az iskolákba. A vizuális ismeretterjesztés sem kellőképpen megoldott. Nem elég ma már az, hogy van múzeum, nem elegendőek az ismeretterjesztő előadások megfelelő alapok nélkül. Nem megfelelő a művészek és a tömegek, vagyis a közönség kapcsolata sem. Szocialista szerződésekre volna szükség a művészek és a nagyobb vállalatok, üzemek között. Kis rózsaszínű cédulát vesz elő. Belépő a Mecseki Érc- bányászati Vállalathoz. Innen a sok bányászkép. A művész lemegy a bányába, egész műszakokat tölt el ott. Megfigyeli a munkát, megcsodálja az ott dolgozó emberek küzdelmét a kemény anyaggal. Kedvenc helye a piac. Azt mondja, a piac egy nagy csendélet. — A közönség ízlése sokrétű. A művészek a végső nagy célt tekintve egyet akarnak, miért van az, hogy a megvalósítást tekintve mégis ennyire kevéssé tudnak egyetérteni alapvető dolgokban? — Bonyolult kérdés ez. Művészeti életünkben napjainkban számos eltérő törekvés van jelen. Napi divat szerint változó, nyugati utánérzést keltő ,,művészetet" művelő és eszmei-politikai elkötelezettségű művészetről, művészekről van szó. És anyagierkölcsi megbecsülésről is .. . Én személy szerint arra törekszem, hogy országos szinten otthon legyek a szakmában, nem szeretnék a későbbiek során sem pusztán „helyi nagyság” lenni. Ami engem illet, álláspontomat egy — a napokban megjelent — vallomásomban így fogalmaztam meg: A képzőművészetet közügynek tekintem és a korszerű, szocialista tartalmú, realista módszereknek fejlődő, új magyar képzőművészet útját érzem sajátomnak. A Derkovits ösztöndíj zavartalan fejlődési periódust biztosított Altorjainak. Lehetővé tette számára, hogy a Szegedi Nyári Tárlattól mostani pécsi kiállításáig az ösz- szes jelentős országos és vidéki kiállításon részt vegyen. Megerősítette azokban a szakmai ismeretekben is, amelyek elsajátítására majdnem 20 évet fordított. — A festészet elsősorban szín kérdése. Színben, formában, térben kell gondolkodni. Aki erről lemond, nem festő már, hanem dekorátor. A lenti forgalom lassan ritkul. A szürkületi városképbe olvadva még a tervekről beszélgetünk. Kiállításokra készül és festeni akar. Csak festeni... Talán tanítani is fog ... Nem döntötte még el. Esteledik. Elindulunk a Déryné utcába. B. K. Száz nap a hegyen Takáts Gyula új verseskötetéről A D, |_f — nf a rómaiak fedezték föl először. A bi- DdldlLJML rodalom Pannónia nevű tartományának kiszolgált katonái, a légiók veteránjai szívesen vonultak el és telepedtek le a tó partján. A vidéket utak hálózták be. A dombhajlatokon fallal, bástyákkal körülvett villák álltak. A szélvédett helyeken megtermett a déli gyümölcs: a füge, a mandula, a szőlő. Ha a római légionárius kiállt a mai fenékpusztai vagy a Ba- laton-felvidéki dombokra épített villájának a teraszára, és elnézett dél felé, a kora őszi ragyogásban, a tavon tükröződő fények játékában könnyen képzelhette, hogy a Balaton: édesvizű tenger, hogy nem Pannóniában, hanem Provánsz tájain él, vagy a Toszkán völgyek nyílnak meg előtte. Egykor itt húzódott a római birodalom, a földközi-tengeri kultúra, a mediterráneum északkeleti határa. A vidéket a rómaiak fedezték föl, de nemcsak a rómaiak kedvelték. A tájban, a környezetben ma is van valami, ami a mediterrán világra emlékeztet. Takáts Gyula az esztendő egy részét Becén, a Balatongyörök fölötti hegyen tölti. Két fehér oszlopra rakott, piros tetős háza a tóra néz. Ha Takáts Gyula kiáll becei házának teraszára, és körbepillant a tájon, joggal érezheti: mediterrán környezet veszi körül, „mediterrán honvágy" él benne. Képzelete ar,tik emlékeket, a görög és a római mitológia alakjait idézi. Cellája: hegyközségi Delphi-barlang. Verseiben a Parnasszust, Görögországot, a Hesz- peridákat emlegeti. Takáts Gyula azonban nem a valóságot mitizálja; ellenkezőleg: a mítoszt állítja a talpára és építi be a mai valóságba. Teljes verseket kellene idéznünk ennek a sajátos költői látásmódnak a megmutatására, de sorokkal kell beérnünk. „Egy nő kapál .. . .” - kezdi a verset (Nemzi és szüli), öt sorral alább belép a mitológia: „Kapál vénuszi meztelen...” De a vers a jelzővel nem lép át a mitológiába; ellenkezőleg: az árkádioi hangulatú képet helyezi a megfogható, nyers, mai, magyar, hegyközségi valóságba: „Parázságyékú Héliosz, / az tépte ily pucérra. / Fölöttük léglökésű gép / S hogy elvonít, a nap alól / föláll s kapál tovább ..." - A táj rokon a mediterrán világgal, de magyar módra az. Ami Velencében a San Paolo, az itt a Pali-temető, a betyár-sír. Ami ott márvány, pompa és palota, az itt „Vályog!... Bárdolt oszlopok!... Meszelt-márvány, pincesorok...” (Pali-temető). FaV AaPC7 file’ll IC a he9Y' napló negyven verse ^0/ ' f'-1 U o, fölé írta: A Heszperidák kertjén innen. A görög hitregében a Heszperidák: a Nyugat gyermekei, az Éjszaka leányai, akik Heszperia, azaz Napnyugat országának, az örök homály határán levő, a lenyugvó nap sugaraitól bearanyozott kertjében az aranyalmákat őrzik. Takáts Gyulánál a hangsúly az „innen"-en van. Ä mitológia helyett az „itt”, a „való", a „világ", a „jelen" érdekli. „Sybilla ... és . . . Pythia nélkül pincénk és szívünk előtt a VILÁG" — írja. Nála a Kert nem a mitológia, hanem a valóság kertje: a házát körülvevő, megtapintható, bejárható, érzékletes világ, a hegyközségi élet képei, alakjai: „JÖNNEK . .. kosárral ... zsákkal .. . / Pislognak föl, hogy látom-e? Ha bezárnám szemem, / még akkor is és mind! / Magas a hegy... és... lábánál a világ... / LÁTNI KELL!” A természet képeiből fölépített, érzékletes líra a Takáts Gyuláé. Mediterrán költő a húszadik század utolsó harmadában — gondolja az olvasó, amikor a kötetet lapozza. Természetközelség, korszerű idő- és térélmény, mediterrán fények - ezek a jellemzői. A táj, a hegyközség, a pince nem zárja el a költőt a világtól; innen is kilátni rá; „Nyisd ki cellád négy ablakát, / papírod négy oldalát és felépülhet a Teljesebb... / A VALÓSÁGBÓL A VALÓ!” — írja. A versekben szembeötlik a sok kihagyásos sor, a számtalan kipontozós, a töredezettség, a nagy kezdőbetűvel írt, szimbólumokká emelt szavak (Kert, Hegy, Zöld stb.), a végig nagybetűvel írt sorok, a gyakori fölsorolások. Töredezetté, szaggatottá vált a vers Takáts Gyula kezén. „A kor vérezte fel őket” - mondja. Hegyi magányából messzire lát a költő. S nemcsak az órkádiai szépségű képeket érzékeli, de az aggodalomra is okot lát. „Véresszemű hüllők a parton . .. / Pecsenyeillat és gépek vizelete / és bálnazsírtól bűzlik a fenyves." Konzerv, olaj, bűz - jellemzi a civilizáció ártalmait, az életre leselkedő veszélyeket. T VII la °bban is „mediterrán költő", hogy I alvalo VJ^r U la kétségbeesését legyőzi a remény: „De ott áll a domb .. .” Igaz, „tűzzel átszúrt remény” ez, de élő remény: „MÉG LEHET!" — emeli ki a két szó minden betűjét. Vágya olyan teljesség, amely értelmes egésszé fogja át a végtelen teret, amelyben a szépség és a szerkezet, a hasznos munka és a rend, a gondolat és a szellem uralkodik. Óhaja: élnélküli egésszé csiszolni a világot. Tüskés Tibor Gerencsér Sebestyén öröksége Részlet a festőüzemből Fotó: Erb János Egy év után Kishajmáson Siklóson élt és dolgozott Gerencsér Sebestyén, a népi kerámiaművészet hírneves mestere. Munkái a néprajzi múzeumok féltve őrzött kincsei. Munkássága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy napjainkban önálló stílusú, jellegzetes baranyai népi kerámiáról beszélhetünk. A Gerencsér Sebestyén — hagyomány ma is él — továbbvitelére egy évvel ezelőtt a kishajmási kerámiaüzem vállalkozott. Az üzem beindítását a helyi lakosságnak — különösen az asszonyoknak — kínálkozó új, jövedelmező munkalehetőség tette szükségessé. A termelőszövetkezet e téren ugyanis komoly gondokkal küszködött. A jelenlegi termékeket Probsztner lános kerámikus tervezte a Gerencsér-munkák alapján. A kishajmási kerámiák alapszíne fekete, díszítésük fehér, zöld, sárga, piros színű, java részük virágmotívum. Ezt írókával rajzolják az alapra. A termékek legtöbbje dísztárgy: tányérok, boros-pálinkás készletek, bokályok, fűszertartók ... Nagy keletje van a virágcserépnek is. Az itteni kerámia rokona a sárközi kerámiának. Annak az alapszíne általában vörös. Kishajmáson is megpróbálkoztak ezzel — sikerrel. A gyártás technológiája egyszerű. Kétféle módszert alkalmaznak, a gépi sablonöntést és a korongozást. Éves termelési értékük 3—4 millió forint — tájékoztat Brodszky Ferenc. Termékeivel a vásárlók a baranyai, a budapesti és a Bala- ton-melletti ajándék és dísztárgy üzletekben találkozhatnak. Egyelőre nem exportálnak, de a jövőben már erre is gondolnak. Az üzemben dolgozó 40 asz- szony többsége helybeli. Már megtanulták a díszítést, sablonkorongozást. A termékek ízlésesek, szépek. — Giccset nem gyártunk — mondja az üzemvezető. Nagy Mária helybeli. Gyors- és gépírást tanult. Sásáról jött haza. Azt mondja, ez a munka jobb, érdekesebb, mint amit eddig csinált. Többet is keres. 18 éves, Kishajmáson akar maradni. Patona Teréz a népművészet ifjú mestere. Magyar- szombatfáról jött, az új lehetőségek vonzották. Várakozásait az új munkahely beváltotta, jól keres. Idegesíti a hír, amit többen is emlegetnek: új gazdája lesz a kerámiaüzemnek. Attól félnek, az új gazda nem viseli majd szívén a kishajmási keramikusok gondját. A még fiatalabbak is aggódnak. Kende Ágnes ipari tanuló a Nagy Lajosban érettségizett, Kishajmáson szerette meg a szakmát, Szentgotthárdra jár iskolába. — Szeretnénk még a napi munka mellett dolgozni. Erre sajnos alig van lehetőség. A falu kicsi, hosszúak az esték, különösen a téliek, az ember nem ülhet örökké a televízió előtt. Végh István — szintén fiatal kerámikus — is ugyanezt a lehetőséget hiányolja. A fiatalok kiállításokon vesznek részt, szeretnének szakmailag fejlődni, kísérletezgetni — erre alig van mód. A siklósi művésztelepet nem nekik nyitották, nekik itt Kishajmáson kell valóraváltaniok álmaikat. Évtizedek kellettek a hódmezővásárhelyi és a mezőtúri kerámiaüzemek mostani rangjának, hírnevének kialakulásához. A kishajmási mindössze egy éves, máris neve van. Lehetőségei — az ott dolgozók szerint — szinte kimeríthetetlenek. Hogy ebből az üzem mit vált be a jövőben, nem csak rajtuk múlik... Bebesi K. Munkában a kézi korongozók Takáts Gyula: Ballag nyolc lábon Két angyali tehén szuszog s a galagonyák fahéj illatába őröl két rózsás állkapocs ... Ballag nyolc lábon a világ $ a május biztosan napos Egy pillangó szarvára száll: az évszak fején a koszorúra, s együtt ballag és biztosan őröl velük a nem is látható ... A lomb közül kis borjú bőg. Fölissza hangját... Szopni hagyja. És szárnnyal, galagonyával ballag tovább a kék idő. Baranyi Ferenc: PILIS Pilis, Pilis, szülőfalum, látom magamat kiskorun: átdöcögtünk a Dolinán Hudoba Palkó kocsiján, Potrák Zsuzskával bizsergő sétára várt a kiserdő, Kovács Bandi a Haleszek felől biciklin érkezett, egyszer gomboztam is vele, már nem tudom: legyőztem-e? Ha Kántor Géza vicceket mesélt - az eső megeredt s bőrünk alá csurgott a víz. Jó emlékezni erre is, no meg lllanicz Gyurira! Kettőnkben egy volt a hiba: nevettünk mindig mindenen, hogy létünk indokolt legyen. Jó emlékezni s néhanap megkeresni, ki ottmaradt, olyankor szives, biztató szavakkal kinál Reisch Dodó, jó azt megtudni tőle is, hogy kicsit büszke rám Pilis, szemmel kisér szülőhelyem, hogy létem indokolt legyen...
