Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-30 / 207. szám

1975. július 30., szerda Dunántúlt napló 3 Tizenkilenc hazat és külföldi népi együttes Kalocsán és Baján jtoratsjjg­leszlivál. zenével. tánccal Esti szél támad a Duna felől, lágy hullámba fodrozza a nép­viseletbe öltözőit kalocsai lá­nyok pántlikáit és szárnyra kap­ja a vígan kerekedő népdalo­kat. A búcsúzó nap izzó ko­rongja pedig klasszikus vörös­ben égeti a selyempruszlikok rózsamotívumainak megszámlál­Aczél György, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, mi­niszterelnök-helyettes is részt- vett a fesztivál megnyitóján. hatatlan fajtáit. A lebögősvi- ziklik hátulján a rózsa akár egy tucat változatát is meg­számlálhatnánk. Mindegyiknek külön nevet adtak: szerelmes rózsa, csókos rózsa, árva rózsa és még "ki tudja miféle ... Fergeteges megnyitó Kalocsán és Baján az elmúlt héten megrendezett Duna men­ti Folklórfesztivólon túlzás "nél­kül mondható, hogy ezreket érő- ruhákban sétáltak az ut­cákon. A Kalocsai Népi Együt­tes díszöltözete a szakértők szerint is meghaladja a 800 ezer forintot. A fesztivál csütörtöki nyitó menettáncán 19 hazai és külföl­di népiegyüttes vonult fel a ka­locsaiak sorfala között. Töb­bek között szovjetek, lengyelek, bolgárok, osztrákok, csehek és németek igyekeztek énekelve, táncolva a Városkertbe, az ér­seki palota egykori parkjába. Kalocsa az Alföld egyetlen barokk városa. A barokk város egyben a mesterien nyírott kü­lönös hangulatú barokk parkok hazája is. A kanyargós, vörös- salakos utakon, boltívre vágott ágak alatt haladt a fesztivál menet a szabadtéri színpad­hoz. S azután micsoda fergete­ges megnyitó. Vastaps vastap­sot követett. Az ismétlésektől fáradtan levonuló együttesek melegváltást adtak a követke­zőknek. Ötödször A díszbokor kulisszák mögött beszélgettünk Török Lászlóné- val, Kalocsa Városi Tanácsának közművelődési felügyelőjével. — Ötödik alkalommal ren­deztük meg a Duna menti Folk- lórfesztivólt, amely tíz évvel ez­H könyirtar — Nem járok könyvtárba, inkább könyvet veszek! — e mondat hallatán mindig fész­ket ver bennem a gyanú: le­het, hogy az illető könyvet vá­sárol, csak kérdés, mivégre? Talán inkább szobadísznek szánja, semmint olvasásra? Az igazi olvasó ugyanis va­lamiképpen mindig kapcsolat­ban áll egy vagy több könyv­tárral, elsősorban azért, mert minél igazibb, annál kevésbé tart lépést mohóságával a pénztárcája. Ám tételezzük föl, hogy jól keres, kicsi a család­ja, megveszi, amit szeme-szája kíván. Meg ám, ha kapja. Van­nak könyvek, melyeknél a ke­resletet a terjesztők elképzelni sem tudják. Ezek elfogynak a megjelenés pillanatában, aztán ütheti bottal a nyomát, akinek nem jutott. a könyvtár Ilyen esetben csakis a könyv­tár segít. És ha a kívánt könyv régebben megjelent, és se égen, se földön nincs olyan antikvárium, aki előteremtené? Megesik az is, hogy kíván­csiak vagyunk valamire, ami nem tartozik a gyűjtőkörünkbe, eleve tudjuk, hogy csak egyszer fogjuk elolvasni, de egyszer igen, tehát nem terheljük vele skatulya-méretű lakásunkat, a könyvtárból azonban kikölcsö­nözzük . . . A könyvtár folyóiratolvasó szobája sokkal tágabbá teszi látóhatárunkat, mint hogyha akár 4—5 folyóiratra is előfi­zetnénk. Nem is volna könnyű kiválasztani, hogy melyik le­gyen az: a szakmai persze, a hobbynkról szóló szintén, de az irodalmi periodikák közül me­lyik a kedvünkre való? Hiszen az írók mér nem csoportosul­nak egy-egy folyóirat körül (mint hajdan, amikor az olva­só tudhatta, melyik kedvencét hol keresse), mindenki ír ide is, oda is. így nincs mit tenni, figyelni kell valamennyit. Az elmélyült olvasó valahogy úgy van a könyvekkel, mint a borissza ember az itókával: minél többet iszik, annál szom­jasabb lesz. A könyvek némi­képp hasonlítanak a kémiai elemekhez: mint azok, több „vegyértékűek”, vagyis új meg új kérdéseket keltve sodornak magukkal könyvről könyvre. Ismeretterjesztő munkánál az író által említett, idézett mű­vek, a könyv végén közölt iro­dalomjegyzékek: szépjrodalmi alkotásoknál az író (költő) többi művei, kortársai, a kör, amelyhez tartozott, vagy a másik, mellyel vitában állt: tör­ténelmi regény esetén a hős, a kor vagy az esemény, útleírás­nál a tái — mind megannyi csábító lehetőség, hogy többet, még többet, sokat és sosem eleget akarjunk megtudni róla. Dehát honnan is sejthetnénk, hogy kik és hányán írtak pl. Napóleonról, hogy járt-e még valaki Marco Polo korában a mesés keleten; hogy milyen művekben válogathatunk, ha a magyar nyelvű magyar költé- sze| kezdeteiről akarunk képet alkotni, és így tovább, ha nem léteznék szakkatalógus, amely­nek szellemes számrendszeré­ben, az Egységes Tizedes Osz­tályozási rendszerben, a könyv­táros pillanatok alatt elkalau­zol bennünket a kívánt köny­vekhez? Eligazítanak benőnket a bibliográfiák is, az adott téma irodalomjegyzékei; szakkérdé­seinkben pedig segítségünkre sietnek a témadokumentációk. Állandóan . táguló falak Napjainkban a könyvtár ki­tágítja falait és befogadja a testvérmúzsákat is. Elsősorban a zenét. Nagy könyvtárakban már mindenütt találunk „fo- notékát”, hanglemez és mag­nószalag-gyűjteményt, fülhall­gatóval hallgathatjuk a kívánt lemezt. De nem ritka a képző­művészet jelenléte sem: kiál­lítások, tárlatok is sokfelé kap­nak helyet könyvtárakban; a szebbnél szebb reprodukciós kötetek, albumok pedig minden nagyobb könyvtárban rendelke­zésünkre állnak, hogy gyönyör­ködtessenek és vizuális kultú­ránkat fejlesszék. Bozóky Éva A Szovjetunióból érkezett népiegyüttesek menet tánc felvonulása Kalocsa főutcáján. előtt indult Kalocsa és Baja kezdeményezésére. Célunk a Duna menti országok népmű­vészetének felvonultatása, a barátság erősítése a zene, a tánc eszközeivel. Kalocsa vá­rosa, úgy hisszük, erre különö­sen alkalmas, hiszen nyugod­tan elmondhatjuk, hogy nép­művészetünk világszerte ismert. A nézőközönség itt igazán szakértőnek számít, láttak mór egy-két remek öltözetet, de az ámulat még így is kijár a Ka­locsai Népi Együttesnek. Akar­va akaratlan, de megoszlik a figyelem, mert lehetetlen el­dönteni, hogy a ruhákat cso­dáljuk-e, vagy a nagyszerű pro­dukciót. Aki az esti előadás előtt szakított magának időt és felkereste a díszítőművészeti kiállításokat, az már könnyebb helyzetben volt. Külön is meg­ismerkedhetett ezekkel a cso­,,Kalász" együttes. Ljubov Szo- velevával beszélgetünk a kö­zönség sorai között. Szinte min­den második szava őszinte el­ismerés a magyar együttesek­ről. , — 1951-ben alakultunk, de azóta már Kongóban is fellép­tünk. Harminckilenc tagú együt­tesünk repertoárján ukrajnai, moldvai és más népdalok sze­repelnek. Magyarországon elő­ször járunk, de ezt a csodála­tos fesztivált úgy hiszem a leg­szebb emlékeink között őrizzük majd. Az est utolsó száma valóban feledhetetlen. Csaknem száz­ötven táncos csodálatos for­gataga töltötte be a színpadot. S amikor kifelé menet az ős­parkból a kivilágított szökőkút vízcseppjein át búcsúzunk, még mindig hallik az énekszó. Pénteken, a másik fesztivál városban, Baján esett az eső. Az együttesek színes forgataga volt az egyetlen vidám színfolt. A József Attila Művelődési Ház­ban a pávakörök találkozóját tartották. A színpadon a nép­viseletek kaleidoszkópja. Egy­másba olvadt a szivárvány szí­nű szövés, hímzés és a nép­dalok pentatóniája . . . Amíg a pávakörök műsorai­kat adták, addig másutt szak­emberek tanácskoztak a folk­lór mozgalom helyzetéről, te­endőiről. Az utca érdeklődő embere pedig akár három-, négyféle kiállítást is látogat­hatott. Minél műveltebb... A kalocsai Enek-zene Altalanos Iskola úttörő táncegyüttesének bemutatója a nyitóesten. Foto: Tóth Sándor Vargyas Lajos, a folklórmoz­galom neves szakembere nyi­latkozta a Forrás című folyóirat hasábjain: „...minél művel­tebb valaki, annál inkább rá­ébred arra, hogy a népkultú­ra értékeit mindenképpen meg kell menteni és közkinccsé kell tenni.” Ezt a célt szolgálja, még pedig nem is akármilyen színvonalon a Duna menti folk­lórfesztivál. S még valami: a rendezők nagyszerű érzékét di­cséri, hogy sztereo hangleme­zen megjelentették a fesztivá­lon is résztvevő több neves együttes felvételét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a legjobb emlékeztető erre a csodálatos öt napra. Füzes János dálatosan^ gazdag fantáziával díszített ruhakölteményekkel. Maguk varrták A kalocsai együttes vezetője Pécsiné Ács Sarolta. A nagykö­zönség, de talán még a szak­mabeliek is neki köszönhetik Kalocsa népművészetéről való ismereteiket: — Együttesünk 1968-ban ala­kult, s jelenleg 100 tagja van, életkoruk 5 évtől 76 évig ter­jed. A táncok bemutatása mel­lett célul tűztük ki a környék ismeretlen dalainak, tápcainak gyűjtését is, hogy megmentsük a feledéstől. A ruháinkat pedig, amely már annyi csodálatot kapott, legnagyobb részt ma­gunk varrjuk és hímezzük. Az akasztói citerazenekar és pávakör már az egyszerű színre­lépésével is sikert arat. Azután pedig, hogy megzendülnek a citerahúrok, a nézőtéren sok ezer láb dobogja a ritmust. Szereplésük az utolsó pillana­tig kétséges volt, mert az egyik hangszeres még a kezdés előtt fél órával is aratott. — Műsorainkban többnyire paraszt és summás dalok sze­repelnek — mondja Harczos Károly művészeti vezető. — Na­gyon nehéz dolga van az együttesnek, mert csak késő es­te, a munka végeztével tudunk találkozni. A fizetség mindezért a taps és az, ha a közönség együtt énekel velünk. Már a menettánc alkalmával is nagy sikert aratott az ukrán táncosok színes népviseletű csoportja. Torcsinból érkezett a Fél óra a Pedagógusok Szakszervezete Várósi Bizottságának irodájában Akik nyáron is dolgoznak Egymásnak adnák a kilin­cset, ha nem állna tárva- nyitva az ajtó. Hőség van. A pedagógusok megérde­melt nyári vakációjukat töl­tik, a Pedagógusok Szak- szervezetében azonban ilyen­kor jön a munka dandárja. A Városi Bizottság szűkös kis irodájában, a Nevelők Háza földszintjén most is legalább hatan szoroskod­nak. Itt hiányzik néhány bé lyeg, kell a beutalóhoz. Ott segélyre van szükség, amott a gyerekek üdülőjegyét szo­rongatja valaki. Előjönnek a tanév során felgyülemlett panaszok is . . . megannyi elintéznivaló. És akárcsak egy orvosi rendelőben, itt is van valaki, aki meghallgatja a kéréseket, panaszokat. Te­lefonál, valamit följegyez egy papírlapra, de közben odafigyel arra is, amit a mellette álló mond. A vé­kony, szemüvege mögül mo­solygó asszony neve Kajtár István né. A Pedagógusok Szakszer­vezete Városi Bizottságának titkára azonban elsősorban és főként pedagógus — a Geister Eta Leánykollégium igazgatója. 395 tanulóért és 17 nevelő munkájáért fele­lős. A kollégiumban csak július 1-én fejeződött be a tanév. Az utolsó — nyári ter­melési gyakorlatos - gyerek akkor utazott haza. A kollé­giumi évzárás valamivel bo­nyolultabb, mint az iskolai. A Geisler Eta kollégiumhoz szeptember 1-től már 10 is­kola tartozik. A nevelők vala­mennyi iskola évvégi kon­ferenciáin részt vettek. Azu­tán összesítették az eredmé­nyeket. A Geisler kollégium a közismerten túlzsúfolt pé­csi kollégiumok egyike, a benne folyó eredményes ne­velőmunka azonban messze kimagaslik az átlagból. Az idei kollégiumi tanulmányi átlag 3,61 volt — ez a régi minősítési kategória szerint- csaknem jó rendűséget je- jelent. Kajtár Istvánná igazgatói irodájában év közben is rengetegen fordulnak meg — egyszer szakszervezeti, egyszer kollégiumi ügyben keresik. Nem választja szét ezeket. Számára csak egy­fajta munka van, és ez nem kötődik irodákhoz. Legjobban tanítoni szeret. Erről ismerik meg az igazi pedagógust. Magyar—orosz szakos. 1961 óta tanít a Janus Pannonius Gimnázium­ban. Ugyanott KISZ alap­szervi patronálótag is. A szakszervezetben végzett munkáját 20 évvel ezelőtt alapszervi titkárként kezdte, azután városi bizottsági, majd megyei bizottsági, ké­sőbb központi vezetőségi tag lett. A városi bizottság titkári teendőit 1967 óta látja el. 91 alapszervezet tartozik hozzájuk. Az elmúlt tanévre eső vezetőségválasz­tó értekezleteken — egy ki­vételével — részt vettek. Ez „megette" a téli és a tava­szi szünetet. Ugyanerre az időre esett a városi és a megyei küldöttértekezlet és 3200 ember tagkönyvcseré- je . . . — Biztos, ami biztos — van aki már reggel 7-kor keresi a lakásán, üdülteté­si ügyek, nyugdíjügyek, se­gélyek, féláru vasúti iga­zolványok, évközi panaszok meghallgatása, intézése ké­pezik Kajtár Istvánná nyári vakációját. — A városi bizottság éven­te 40 családot üdültet saját erőből balatonfenyvesi üdü­lőjében. És akik mindezt igénybeveszik, akik itt na­ponta megfordulnak — ab­ban a biztos tudatban, hogy nem hiába jöttek — gondolnak-e néha arra, aki segített nekik, és aki maga is pedagógus, akárcsak ők . . . — Hogy mikor pihen? — Most. — Miért csinálja mindezt? — Meggyőződésből . . Mert örömöt okozhatok másoknak, és ez nekem is öröm. Vagyis önzésből . . . Ez volna hát az önzés? Alig hiszem . . . Ma nyugodt nap van. Fél­óra -alatt csak négyen for­dultak meg a szűkös, kis iro­dában. Bebesi Károly dicsérete

Next

/
Oldalképek
Tartalom