Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-10 / 187. szám
balkancar Tekintse meg bemutatónkat a Bolgár Nemzeti Kiállításon, a BNV..A"pavilonjában,júl. 9-től 23-ig, naponta 'lO-'IBüig Halálozás Köszönet Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, testvérünk és kedves rokonunk, LAJKÓ ANDRÁS a MÉV II. üzem volt dolgozója, 42 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése július 15-én, kedden 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy egyetlen fiam, bátyám, nevelt fiam és kedves rokon, GYURÓS JÓZSEF (DODÓ) életének 29. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése július 15-én, kedden fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, unokatestvérünk, sógornőnk, LIKTOR LAJOSNÉ hosszú szenvedés után, 83 éves korú bcfh elhunyt. Temetése július 15-én, kedden fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló férje. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves ismerősöknek, rokonoknak, akik KERN MARIA temetésén részt vettek. Külön köszönet a Kesztyűgyár vezetőségének, szakszervezetének, dolgozóinak, a brigádnak, a gyárvárosi öregek napköziotthona vezetőinek és tagjainak a szép virágokért. A gyászoló család. Ezúton köszönöm az ismerősöknek, hogy drága férjem, SZABADICS JANOS temetésén részt vettek és mély fájdalmamat bármi módon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett és felejthetetlen halottunkat, édesapámat, CSAVOLSZKY MIHÁLYT utolsó útjára elkísérték, vagy együttérzésüket kifejezve, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló fia, menye és unokája. Dolgozókat felvesznek GYAKORLOTT gépírót azonnali belépéssel felveszünk. Pécs—Baranyai Beruházási Vállalat, Pécs, Sailai u. 7. (364511) FŐGÉPÉSZ beosztásba 5—TO éves gyakorlattal rendelkező, nehézgépek üzemelésében jártas gépésztechnikust keresünk. Jelentkezés: Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Kőbánya Üzeme, Máriagyűd. Telefon: Máriagyűd 8. (364513) ^MÉRLEGKÉPES vezetőkönyvelőt felveszünk. Szőlő-gyümölcstermelő ÁFÉSZ, Zrínyi u. 2. Tel.: 15-847. (364510) A PÉCSI Járási és Városi Földhivatal gépírni tudó adminisztrátort felvesz. Jelentkezés: Rét u. 49. (273556) A MÁV Kaposvári Vontatási Főnöksége felvételre keres könnyű fizikai munkára Szigetvár állomás munkahelyre szivattyúkezelői beosztásba Szigetvár vagy környékén lakó férfi munkaerőt. (2351) KUBIKOSOKAT, portásokat, férfi és női kertészeti segédmunkásokat, valamint középiskolás diákokat felveszünk. Pécsi Kertészeti Vállalat parképítő üzeme, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 104. (2366) BŐRDÍSZMŰVES varrodánkba művezetői munkakörbe (két műszakra) női dolgozókat felveszünk. Csak konfekcióipari gyakorlattal rendelkezők jelentkezzenek. Jelentkezés: a bőrdíszmű üzem vezetőjénél, Pécs, Ágota u. 1. (364504) ASZTALOS szakmunkásokat, szak-; képzett kazánfűtőt, férfi és női segédmunkásokat, valamint 6 órás munkaidőben foglalkoztatott fiatalkorúakat felveszünk. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. (2361) ö ~—----------------— H OL l! IM MG US SZÍNES, műszálas import takaró (200x150 cm), 80,— Ft-os egységáron kapható a Pécsi ÁFÉSZ borboltjában (Pécs, Rákóczi út 16.). 1975 JÚLIUSÁBAN beinduló bőrdíszműves üzemünkbe betanításra női munkaerőt felveszünk Szederkény község és környékéről. Betanulás indul gépi varrásban és asztali munkában. Betanítás idejére 1100 forint betanulási bért + gyakorlattól függően teljesítmény kiegészítést fizetünk. Jelentkezés: Szederkény, Petőfi u. 7. 7—16 óra között. (364502) A MECHANIKAI Laboratórium Pécsi Gyára felvételre keres: gyakorlattal rendelkező gápgyártástechnológus mérnököt vagy technikust, gyakorlott szerkesztő-szeirszámszerkesztő mérnököt vagy technikust, műszaki rajzolót, elektrotechnikust, mechanikai műszerészeket, géplakatosokat, szerszámkészítő szakmunkásokat, marós, esztergályos szakmunkásokat, galvanizáló szakmunkásokat, betanított munkásokat, . érettségizett fiatalokat könnyű betanított munkára, férfi és női dolgozókat betanított munkára, segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Szilva u. 1—3. alatt a munkaügyön. (2336) A BUDAPESTI Fűszer- és Édességnagykereskedelmi Vállalat felvesz raktárosokat (kezdő is lehet), gépi adatelőkészitőket, adminisztrátorokat, szállítmánykísérőket, gyors- és gépírónőket, férfi fizikai dolgozókat. Férfiak és nők részére — megegyezés esetén — szállást adunk. Jelentkezés: 1071 Budapest, VII. Dembinszky u. 26., munkaügyi osztály (szombat kivételével). (4071) A PÉCSI Vízmű Vállalat vizsgázott kazánfűtőket és férfi segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés: Pécs, 'Zólyom u. 2., munkaügyi osztály. (2358) LAKATOST, hegesztőt, valamint férfi dolgozót betanított munkára felveszünk. Cím: ELZETT Művek Tűzoltókészülék Gyára, pécsi telep, Pécs, Hőerőmű 33. (273505) ENERGETIKUST és anyagbeszerzőt azonnali belépéssel felveszünk. Pályázatokat: „Kereskedelmi vállalat" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. (364505) A VOLÁN 12. sz. Vállalat siklósi főnöksége szállítómunkásokat felvesz. Jelentkezés: Siklós, Széchenyi u. 56. (2340) NŐI és férfi szabó szak- és betanított munkásokat felveszünk. Betanítást vállalunk, betanulási időbért biztosítunk. Cím: C. A. Textilfeldolgozó, Pécs, I. Edison u. 17. Hőerőmű telep. (364506) A VOLÁN 12. sz. » Vállalat komlói üzemegysége alapfokú tehergépkocsivezetői és rakodógépkezelői tanfolyamot szervez. A tanfolyam idejére bért fizetünk. Jelentkezés: Volán 12. sz. Vállalat komlói üzemegysége, Autósvölgy, személyzeti vezetőnél. (2341) A KOKOV Pécsi Üzeme felvételre keres egy nem nyugdíjas nőt telepőrnek. Jelentkezni lehet: az üzem vezetőjénél, Pécs Légszeszgyár u. 30. (364485) TAKARÍTÓNŐT iroda- takarításra központunkba felveszünk. Jelentkezés: FUSZÉRT központ Pécs, Kossuth Lajos u. 21., sze- mélyzeti vezetőnél. (2345) BŐRDÍSZMŰVES üzemünkbe betanításra női munkaerőt felveszünk, gépi varrásra és asztali munkára. Betanulás idejére 1100 forint betanulási bért biztosítunk. Jelentkezés: Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet, Pécs, Ágota köz 1. (364503) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvesz cigarettaelőkészitő, gyártó és csomagolási osztályára női betanított és segédmunkásokat, valamint férfi se- segédmunkásokat. (364445) ÉRETTSÉGIVEL rendelíüszért kező női dolgozót ad- minisztratív munkáéi körbe felveszünk. JePÉCS lentkeiés: BARANYA- MÉK, Pécs, Megyeri út 66. Munkaügyi osztály. (2311) IRODAI takarításra takarítónőt felveszünk — lehet nyugdíjas is. Jelentkezés: BARANYAMÉK, Pécs, Megyeri út 66., munkaügyi osztály. (2312) SZOLGÁLTATÓI segédmunkásokat, halottszállító gépkocsivezetőket, és szállítómunkást felvételre alkalmaz a B. m. Temetkezési Vállalat. Jelentkezés a vállalat központjának munkaügyén, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 97. (2261) Barcson létesített kötő- és kötöttáru konfekcionáló üzemünkbe felveszünk: síkkötőket, kötöttáru szabászokat, konfekció varrókat, műszerészeket, bérelszámolókat, munkaügyi előadót, SZTK-ügyintézőt, betanított és segédmunkásokat. Bejárók útiköltség térítést kapnak. Betanítás ideje alatt szerződéses munkabért fizetünk. Jelentkezés: Fővárosi Kézműipari Vállalat fonal- és textilfeldolgozó gyáregység barcsi részleg, Barcs, Széchenyi u. 3. (2224) SZAKKÉPZETT ápolónőket, ápolót, mütőssegédet, beteghordozót és takarítónőket keres felvételre a Pécs- bányatelepi Kórház. (2334) A VOLÁN Utazási Szállítmányozási és Kereskedelmi Iroda nyugdíjas gépkocsivezetőket vesz fel meghatározott időre tehertaxi gépkocsivezetői munkakörbe. Jelentkezni lehet: Kossuth tér 2. Volán irodában. (2335) KOMLÓ és Vidéke ÁFÉSZ azonnali belépésre keres leltárírói munkakörbe, változó munkahellyel, adminisztrációban jártas nyugdíjas férfit, valamint szövetkezetpolitikai előadót. Érettségi szükséges. Szövetkezeti mozgalomban jártas előnyben. Továbbá a bodolyabéri italboltba és magyarhertelendi strandbüfébe szakképzett egységvezetőt keresünk azonnali belépésre (alapbérrel kombinált jutalék). Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél, Komló, Kossuth u. 13. (2298) A METEOROLÓGIAI INTÉZET Pécsi Obszervatóriuma felvételre keres egy érettségizett, katonaviselt, fiatal férfit, meteorológus technikusi munkakörbe. Telefon: 20-996. (3019) BELKERESKEDELMI vállalat gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót keres. „Belváros" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (2344) 20 éve balesetmentesen vezető gépkocsivezető állást változtatna ,(D’’ vizsgával. „Lehetőleg személygépkocsira" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. ________ 5 é ves mozgássérült kislány mellé keresek fiatal gondozót, lakásomon naponta 16—20 óráig. Alkotmány utca közelében. Jelentkezni: délelőtt a 15-963 telefonon lehet. Elcserélném egy szoba komfortos tanácsi lakásom, műhelynek is megfelelő pincével, és egyszoba, konyhás tanácsi lakásomat nagyobbért. ,,Különbözeiét térítek" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Háromszoba, konyhás tanácsi lakásom elcserélem egy szoba-kony- hásra. ,,100/2" jeligére a Sailai utcai hirdetőÉrtelmiségi férfi külön bejáratú albérleti szobát keres fürdőszobahasználattal. „Szolid" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi, tanácsi, III. emeleti másfél szobás összkomfortos lakásom hasonló földszintire. A szoba nagy, 0 fél szoba kü- lönbejáratú. Lehet kétszobás is. Steinmetz kapitány tér, szigeti vám, Uránváros körül. „III. kerület, megegyezünk" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Építők úti I. emeleti kettőszobás távfűtéses tanácsi íakást nagyméretű másfél szobásra cserélnék. „Bármerre" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Elcserélném kettő és fél szobás, Szigeti úti VII. em. távfűtéses, nagy er- kélyes lakásom másfél szobásra. „Csere sürgős" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Budapest, belterületi 1 szobás, félkomfortos lakásra elcserélném pécsi, Petőfi utcai egyszobás összkomfortos tanácsi lakásomat. „Első emelet" jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Elcserélném budapesti szoba-konyha, speizos, gázfűtéses, belvárosi, tanácsi lakásomat hasonló pécsiért. „Csak komoly érdeklődők" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gyermektelen -tdfcázaspár keres külön bejáratú bútorozott szobát + főzőfülke-használattal július 15-re. „Biztos” jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Belvárosi egyszobás, gázfűtéses, tanácsi modern lakásom elcserélném kettőszobás hasonló vagy összkomfortosra. „őszig" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Elcserélném pécsi háromszobás tanácsi lakásom szigetvári kertes tanácsira. Különbözetet kérek. Érdeklődni: Varga, Kossuth u. 8. I. emelet. Elcserélném I. kerületi, tanácsi, földszintes, kétszobás komfortos lakásomat, belvárosi egyszobás lakásért. „Szeptember 6. tér" jeligére a Sailai utcai hirdető- be._____________________ Elcserélném komlói tanácsi kettőszoba komfortos lakásomat. „Hasonló pécsire" jeligére a Hunyadi úti hirdető- be._____________________ Elcserélném komlói egyszoba összkomfortos, távfűtéses főbérleti lakásomat pécsi lakásért. Minden csere érdekel. Komáromi Károly, Komló, Petőfi u. 20. gépjármű UE-s Wartburg, megkímélt állapotban eladó. Kertváros, Éva u. 1. IV. emelet 14. ajtó. (16 órától.) UZ-s Trabant Speciált vennék. Telefon: 12-732. IG-s, tolótetős Wartburg eladó. 2 évesnél fiatalabb Trabantot beszámítok. Víg, Kertváros, Éva u. 3. Vili. em. Garázst, kapualjat bérelnék, Petőfi u., Steinmetz tér környékén. Te- lefon: 17-759. Steyr-Puch 650 sürgősen eladó. Dr. Berze Nagy János u. 1/B. Este 7—8 óra között. Nagyméretű garázs kiadó. Batsányi u. 5. (400 ágyas klinikánál.) Skoda Octávia fődarabok és alkatrészek eladók. Rodostó u. 24. Telefon: 21-397. Garázs eladó. Cím: 39- es dandár út 5/B. II. Ih. VII. em. 3. sz. 408-as Moszkvics frissen vizsgáztatva eladó. Dr. Münnich Ferenc u. 10/C. III. em. 1/A. __ B MW Izetta, kétszemélyes, megkímélt állapotban eladó. Pécs, Ipar u. 5._____________ 5 000 forintért viszgázat- lan nagykerekű Wartburg eladó. Érdeklődni: Balogh Jenő, Tor- tyogó. adas-vétel „Nova" villanysütő, kétlapos rezsó és hősugárzó eladó. Gőbel Ferenc, Mecsek u. 16. Eladó egy darab kilenc hónapos bikaborjú. Bakonya, Petőfi Sándor u. 6. szám. Eladó egy darab 120 literes betonkeverő. Érdeklődni: Pécs, III. kerület, Nefelejcs u. 15. (Patacs mellett.) 3 óra után.___________________ H agyatékból származó régi olajfestmények eladók. Érdeklődni lehet: csak vasárnap 14 —19 óráig. Hódmezővásárhely, Vorosilov u. 34. szám.______________ E gy darab gáztűzhely palackkal eladó. Cím: Pécs, Szó la i András utca^ 9^MHSZ._________ 30 0 darab bátaszéki cserép, 300 méter cserépléc eladó. Pécs, Dózsa György 46. Vennék egy ágynemű- tartós rekamiét. „Féreg- mentes" jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Philips rádiómagnó és zsebszámológép, nyugatnémet eladó. Megtekinthető: 7—13 óráig, 15—18 óráig, Ady Endre u. 70.______________ S züretelőkád kilencszáz literes olcsón eladó. Vasas, Orosz Gyula u. 59. szám. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. Eladó kettő db 185x140 új hármas ablak, EF: 3,30 gerenda, 10 darab; 588 négyszögöltelek, Pécs, Újhegy, Barázda u. 30. Eredeti, új, tirisztoros gyújtásszabályozó eladó. Telefon: 20-637. INGATLAN Kettő és fél szobás társasház eladó. 450 -f- 70 ezer OTP. „Asztalos J. utca" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Készpénzért OTP-át- vállalással kettőszobás vagy kisebb szövetkezeti lakást vennék. Ár- megjelöléssel. „Zajmentes" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Babarcszöllős községben, Táncsics u. 28. sz. kettőszobás ház azonnal beköltözhetően eladó. Liptód, Dobó u. 43. sz. alatti ház, 1000 négyszögöl telekkel, gazdálkodásra alkalmas, sürf ősen és olcsón eladó. rdeklődni: szombat, vasárnap a helyszínen. Bőtermő fákkal. Olimpiától 10 percre, barackos eladó. Csend u. 8. szám. Építkezésre alkalmas házhelyet keresek Pécsett, 200 négyszögölig. „Árajánlattal" jeligére o Hunyadi úti hirdetőbe. Minden elfogadható árért, azonnal beköltözhetően eladó kis tiáz. Máriagyűd. Büfé. Fürdőszobás családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Mandula u. 1/2. Délután 5 után. Négyszobás, jól megosztható modern öröklakás eladó. Kétszobás tanácsi cserelakást beszámítok. Telefon: — 14-346. _________ A mecseki Fenyves soron kettőszobás összkomfort, beköltözhetően, 50 százalékos fizetési kedvezménnyel eladó. Telefon: 11-188. A márfai szőlőhegyen, az állomástól 15 percre, jó állapotban lévő kétszoba, konyhás ház — 680 négyszögöl szőlő-gyümölcsös — berendezve, 45 ezerért eladó. „Nyugdíjasnak megéri" jeligére a komlói hirdetőbe. Eladó háromszobás összkomfortos lakás. Komló, Pécsi út 37. magasföldszint 2. ajtó. Eladó egyszobás, fürdőszobás, kiskertes öröklakás, garzon lakást vagy házmesterit beszámítok. Szilágyi Dezső u. 27. BEMUTATJUK az Ipari Vásáron (I. em. 45-ös szoba) a legújabb — olasz gépsoron készült — színű és mintázatú fali-csempéket és metlahil lapokat, valamint finom porcelán árukat. A kiállításon látható termékek a helyszínen megrendelhetők, melyeket két héten belül szövetkezetünk Szuperett áruházában át lehet venni. Címünk: Pécsi ÁFÉSZ Szuperett áruháza, Pécs, Bor u. 15. Telefon: 14-392. polckosár MŰANYAG ÚJDONSÁGOK a Kossuth L. utcai MŰANYAG- BOLTBAN I Egyrészes zöldségtároló, emeletes zöldségtároló, emeletes cipőtartó, szekrény 1—2 részes edényszáritó, pohár-tartós edényszáritó literes öntözőkanna. ÉRDEMES KÖRÜLNÉZNIE, mert egyéb MŰANYAG CIKKEK NAGY VÁLASZTÉKÁT IS MEGTALÁLJA. KÖZÉRDEKŰ AZ ORSZÁGOS RENDEZŐ IRODA a Park mozi szabadtéri színpadán július 15-én, kedden este 8 órakor előadást tart. Fellép: KONCZ ZSUZSA és a KORÁL együttes. Közreműködik: a BOJTORJÁN együttes. Jegyek válthatók a Filharmóniánál (Színház tér 2.). A MÁV Pécsi Igazgatóság közli, hogy 1975. július 10-én Szentlőrinc —Bicsérd vasútállomások között a baksa—szabadszentkirályi összekötő út, továbbá a tarcsapusztai mezei út, valamint a Tarcsapuszta—Szentlőrinc összekötő út és a vasút szintbeni kereszteződésénél önműködő fénysorompókat helyez üzembe. A fent említett időponttól kezdve a fénysorompó jelzései érvényesek a közúton közlekedőkre. A KESZTYÜGYÁRI PAVILONBAN ! (JÓKAI UTCAI ISKOLA) ÁRUSÍT A -MERUK Mólomban, Alsó u. 1. számú ház eladó. Érdeklődni: Felső u. 56. Eladó kertes családi ház. Megtekinthető: 16 órától mindennap. Pécs, Május 1. út 11. sz. Eladó újhegyi kis családi ház szőlővel vagy szőlő nélkül. Deák Fe- renc u. 90. ____________ F onyódligeten hatszoba, hallos villa eladó. Vállalatnak is alkalmas. Mecsek u. 18. Fehér, vasútállomásnál._______ O rfűn, Vadász u. 47. számú nyaraló olcsón sürgősen eladó. Megtekinthető: szombat és vasárnapokon. Háromszobás családi ház 355 négyszögöl kerttel, az I. kerületben eladó. „Jó levegő" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe.______________ S ikondán közművesített tóparti telek, építési engedéllyel és építőanyaggal együtt eladó, személygépkocsit beszámítok. Érdeklődni: Fürj Mihály, Pécs, Fürst Sándor utca 7/C. I. em. з. ajtó.________________ K ettőszobás, távfűtéses szövetkezeti, IV. emeleti lakásom elcserélem hasonló földszintire vagy tanácsi I. emeletire, esetleg házért. „Páfrány u." jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Pécsvárad, Ady Endre u. 5. szám alatti kisebb családi ház elfogadható áron eladó. Érdeklődni: Erdődiné Reszler, Mohács, Park u. 5/B, I. em. 5. ajtó.___ H áz eladó kerttel. Érdeklődés: Kökény, Kossuth u. 45. sz. alatt. Ókorvölgy községben 25-ös számú családi ház, gazdasági épülettel, kerttel, szőlővel eladó. _ M ecseken lévő kettőszobás kertes családi házamat elcserélném másfél szobás szövetkezeti vagy tanácsi lakásra. „Fenyves" jeligére a Sallaj utcai hirdetője ___________________ 2 50 négyszögöl szőlő eladó. Ér^klődni: III. kerület, Pátacs, Patak и. 16 szám. ___ D onátusi templom mellett, Sas dűlő 8-ban 250 négyszögöles parcellák eladók._________ 23 2 négyszögöl terület, lakható épülettel, kúttal eladó. „Cserkúti-csárda közelében" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Szép fekvésű telkek eladók. Érdeklődni lehet: Magyarürögi u. 111.__ k irályegyházán eladó 60 négyszögöl ház kész alappal. Érdeklődni: — Kacsóta, Rákóczi u. 5. Balogh József._________ H ird;- Újtelepen új házrész eladó. Kétszoba, konyha, éléskamra. „Minden elfogadható áron" jeligére a Sailai utcai hirdetőbe.. PÉCSI IPARI □ VÁSÁR