Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-09 / 186. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXII. évfolyam, 186. szám 1975. július 9., szerda Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja MEGÉRKEZETT AZ ÚJ BÚZA Ülést tartott a KISZ KB A KISZ Központi Bizottsága kedden dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának elnökletével ülést tartott. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Az ülésen Deák Gábornak, a KISZ KB titkárának előterjesztésében megvitatták a KISZ Központi Bizottsága tavaly áprilisi határozata végrehajtásának kezdeti tapasztalatait, valamint a felszabadulási akció- program teljesítésének eredményeit. Országos tapasztalat, hogy tervszerűbb, átgondoltabb és összehangoltabb lett a KISZ-szervezetek munkája, a mozgalmi évhez igazodó feladatok, akcióprogramok kidolgozásának új gyakorlatával. Érdeklődést váltott ki a fiatalok körében az egyéni feladat- vállalások és közösségi megbízatások rendszerének bevezetése. Jó hatással volt az ifjúsági szövetség tagjaira is a felvételüket kérő fiatalok iránti követelmények növelése, a tagfelvételek gyakorlatának korszerűsítése. A középiskolai KISZ-élet fontos eleme lett a Kilián próba, ugyanakkor a patronólásos tagfelvételi rendszer még nem felel meq a várakozásnak, hatékonyabbá tétele további erőfeszítéseket igényel. Ez év tavaszán országszerte megtartották az alapszervezeti vezetőséqválasztáso- kat. A tanácskozáson ezután dr. Maróthy László adott tájékoztatást az MSZMP KB 1975. július 2-i üléséről. A továbbiakban a gazdasági építőmunka helyzetéről, az MSZMP KB 1974. december 5-i határozata megvalósításának tapasztalatairól, és az elkövetkezendő időszak tennivalóiról esett szó. A fiatalok széles tömegei vesznek részt a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben, a negyedik ötéves terv feladatainak végrehajtásában. Szép eredmények születtek az alkotó ifjúság pályázaton, a fiatalok becsülettel helytálltak a kiemelt beruházások védnökségi munkáiban. Todor Zsivkov Budapestre érkezett A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi BL zottságának első-titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke kedden délután Budapestre érkezett. A látogatás keretében Todor Zsivkov július 9-én megnyitja a bolgár nemzeti kiállítást, Todor Zsivkov kíséretében Budapestre érkezett Nacso Pa- pazov, a Tudományos-Műszaki- Fejlesztési és Felsőoktatási Állami Bizottság elnöke, Ivan Nedev külkereskedelmi miniszter, Jordan Mladenov elektrotechnikai miniszter, Ivan Ivanov külkereskedelmi miniszter- helyettes és Sztojan Drndarov gépipari miniszterhelyettes. Vladimir Videnov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete a magyar fővárosban csatlakozott a kísérethez. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnökét és kíséretét ünnepélyesen fogadták a bolgár, a magyar és vörös zászlókkal, üdvözlő feliratokkal díszített Ferihegyi repülőtéren. A vendégek fogadására megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára, dr. Biró József külkereskedelmi miniszter, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter, dr. Polinsz- ky Károly oktatási miniszter, dr. Simon Pál nehézipari" miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Marjai József, külügyi államtitkár és a politikai élet több vezető személyisége. A bolgár vendégek különre- pülőgépe néhány perccel 15 (Folytatás az 5. oldalon.) KS/D NAPLŰ TELEFOTÓ Kedden délután fővárosunkba érkezett Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára, a bolgár Államtanács elnöke. Todor- Zsivkovot a Ferihegyi repülőtéren Kádár János fogadta. Az egész megyében aratják a búzát Küzdelem az ár ellen ■ Majláth-puszta megmenekült Mohácsnál szombaton tetőzik a víz Kedden hajnali három óra lehetett, amikor az első igazán nyugodt mozdulattal törölték le arcukról a verejtéket a Majláth-puszta közelében történt gátszakadás elzárásán dolgozó emberek. Akkor kerüli helyére az utolsó homokzsák, megfogták a nyári gátról kifelé áramló, értékes mezőgazdasági területet pusztító vizet. Majdnem hatezer homokkal töltött zsák képezi a védelmi gyűrűt, amely azt jelenti, hogy Majláth-puszta megmenekült a közvetlen veszélytől. Elzárták az átszakadt nyári gátat Majláthpusztánál. Fotó: Sándor Tiborné Segített a most már igyekvő tempóban apadó Dráva is. úgyhogy ott, ahol hétfő délután még úszva indult útnak a küldönc, már „száraz" lábbal lehet közlekedni . .. Csupán érdekességként: mivel éppen a gátszakadás környékét lehetetlen volt géppel megközelíteni, s a víz alatt álló környéken földnyerő helyet sem találtak a zsákok megtöltéséhez — magából a töltésből vettek el földet, hogy elzárják a szakadást.. . Majláth-pusztáról a biztonság és nyugalom látható jeleként elvonulj az a gépkocsioszlop, amely veszély esetén a lakosságot, az értékeket mentette volna. Kedden délelőtt már aludhattak egy sort a „több éjszakát összetoldott" vízügyi szakemberek, — de a figyelő szolgálat, az ügyelet még a helyén van, s a környező községekből jött segítség — 100— 200 ember — cu nagyon átázott, erős próbatételnek kitett töltések megerősítésén dolgozik a szakemberek irányításával. Kédden már megindult a víz visszaszivattyúzása az elöntött területekről. Egyébként a hétfőről keddre virradó éjszaka sém telt el teljes nyugalomban: 23 óra 56 perckor egy távolabbi részen, a 3750-es szelvénynél szakadt át a nyári gát. Nagyobb erőt nem irányítottak erre a területre, mert ilyen ütemű apadásnál hamarosan megáll az átfolyás, s különben sem veszélyeztet értékes területeket. A Majláth-pusztai ügyelet véleménye szerint, ha ilyen mértékben megy le a víz — itt kedden délelőtt óránként 1,5-— 2 centimétert apad — csütörtökre már nyugodtan mondA Duna-parti sétány Mohácson, kedden délután. hatják: „teljes biztonságban vagyunk". Nyugalom van Drávasztárán is: mint ismeretes, a község alatt átszakadt a nyári gát, a védők a megyei töltésre vonultak vissza, az pedig erős, a védekezőknek jószerint csak a figyelés a dolguk. A drávaszabolcsi részen még egy kicsit próbálkozik a víz, itt lényegesen lassúbb az apadás a Duna „visszahatása" miatt. A termelőszövetkezet ártérben lévő kertészete úszik, o jelenlegi helyzet szerint nagyobb veszély azonban nem fenyeget, a nyári gáton ót utat tört vizet a _Fekete-víz töltése b iztonságosan fogja . . . A Dráván egyébként Dróvo- keresztúrtól a határig harmadfokú az árvízvédelmi készültség, a felsőbb szakaszon már nincs szükség ilyen szigorú őrizetre. Az embereket most már — a Dráváról hallott) megnyugtató jelentések után — inkább a Duna menti települések, földek sorsa izgatja. (Folytatás a 2. oldalon.) Beérett a korai búza, hétfőn, kédden megkezdték oz aratást egész Baranyában. Akik nagyon siettek, a múlt hét vegén megkezdték a betakarítását, de a szombati vihar kiverte a kombájnokat a búzaföldekről. Sokfelé dolgoztak azért vasárnap is, aratták a borsót, a repcét. A dombosabb táblákon búzát is arattak az állami gazdaságok, amelyek jelentős szárító kapacitással rendelkeztek, s a szabványnál magasabb víztartalmú gabonát is be tudják takarítani. A Pécsi Állami Gazdaság napi 20 vagon kapacitású Zengő-alji szárítója egy hét óta üzemel. Egyelőre a gazdaság saját termését szárítja, de később a Gabona Vállalattal kötött megállapodás értelmében a környező termelőszövetkezeteknek is végez bérszárítást. Befűtötték a szárító üzemet a GFV pécsi kirendeltségén is. amely két nap óta napi három műszakban üzemel és 12 vagon búzát szárít meg. Az első új búza július 7-én, hétfőn érkezett Pécsre a köJrak- tárba. A kövágószöllősi Vörös Szikla Tsz szállította be az első három vagon Libellula búzát 20,2 százalékos víztartalommal, tehát szárítani kellett. Kedden már a pogányi Új Élet Tsz is szállított egész nap bú zát Pécsre, egyenesen a kom bájntól. Estig 10 vagon Libellula búzát adtak ót a Go bona Vállalatnak. A búza víz tartalma 19,3 százalékos volt egész éjszaka szárították. Az új búza minősége váltó zó, a meleg, esős és párás időjárás miatt különféle gom babetegségek támadták meg A korai fajta héktolitersúlya a vártnál alacsonyabb. A Sziget vári Állami Gazdaságban 40 mázsa alatti termést ad a Li bellula, ami kevesebb- a tér vezettnél. Az aratás ütemét lassítja, hogy nagy kalászos te rületeket borít belvíz a megyé ben. A vejti tsz-ben 1500 hek tárt borít összefüggő belvíz Hasonló a belvízhelyzet a Drá va menti síkság többi gazda sógában is. Súlyosbítja a me zőgazdaság gondját a dráva árvíz. A siklósi járás érintett termelőszövetkezeteiben 746 hektár búza, 420 hektár kukorica, és 306 hektár más kultúra —• cukorrépa, szója, borsó, zöldpaprika, olajlen — van a veszélyeztetett ártérben. A nyári gát átszakadása követ(Folytatás a 2. oldalon.) A reménypusztai Új Élet Tsz és a kövógószöllösi Vörös Szikla Tsz megkezdte az idei gabona beszállítását a pécsi telephelyre. Naponta mindkét tsz 8—10 vagon búzát ad át. Fotó: Kóródi Gábor Touäbb apad a Dráva