Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-04 / 181. szám

1975. július 4., péntek Dunántúlt naplö 3 ............ ... • . .......... • . • . . . .v •.•••• • . • •••• : ••••••••. • • i lilllÄiiii-' ■ ■ ■ ■ V.: v ^ . :: r/ VÄovV x Két napon át Pécs volt a magyar közlekedés fel­legvára. A közelmúltban ugyanis a baranyai me­gyeszékhely adott otthont a VI. országos közlekedés, gazdasági konferenciának. A tanácskozás munkájában részt vettek a MÁV, a Vo­lán, a MAHART, a MA­LÉV szakemberei, valamint a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vezető mun­katársai. ötrészas sorozatunkban, amely a magyar közlekedés legfontosabb dolgaival foglal­kozik, elsőként a Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi mi­niszterrel készített interjút kö­zöljük : — A IV. ötéves terv jelentős leiadatokat rótt a közlekedés ágazatra. Kérem, beszéljen azok teljesítéséről, noha a tervciklus csak ez év végén zárul. — A személyközlekedésen be­lül a távolsági közlekedés tel­jesítménye 12 százalékkal ha­ladja meg a tervezett szintet. Emellett csökkent a zsúfoltság, javult a vasúti és az autóbusz­forgalom menetrendszerűsége, nőtt az utazási sebesség. A be­kötőút építési program néhány éven belül befejeződik. Ez azt jelenti, hogy az utolsó 600, két­száznál több lakosú település is bekapcsolódik a Volán autó­busz hálózatába. Jelentős a fejlődés az áru- szállítás terén is. A IV. ötéves tervben foglaltakat már 1973- ban teljesítette az ágazat: ami­ben döntő szerepe van a vas­úti és a közúti közlekedés di­namikus fejlődésének. Várha­tóan közel húsz százalékkal több árut fuvaroz a MÁV és a Volán, mint amit ebben a tervciklusban terveztünk. A gyor­san növekvő szállítási igények kielégítésénél, a fejlesztési fő­irányok kijelölésénél az 1968- ban elfogadott közlekedéspoli­tikai koncepció alapelveiből in­dultunk ki. A megvalósuló 70 milliárd forintnyi fejlesztés eredményeként emelkedett a műszaki-technikai színvonal, to­vább folyt a vasút és a közle­kedés rekonstrukciója. Ám a pólyafelújítás üteme, a kiegé­szítő létesítmények építése el­maradt a tervezettől, ennek következtében korszerű vontató­járműveinket nem mindenütt tudjuk teljes hatékonysággal üzemeltetni. lllilfpll- Az energiahordozókkal va­ló helyes gazdálkodás, az üzemanyag-lei használás, ha va­lahol, akkor a közlekedési ága­zatban igen fontos kérdés.- A népgazdaság energia­felhasználásából a tárca mint­egy 12 százalékkal részesedik, amely megközelíti a négymil­liód forintot. Azt viszont ab­szolút jó eredményként kell megemlíteni, hogy az energia­felhasználás növekedési üteme, a népgazdasági ágak között a közlekedésnél a legalacso­nyabb. Ebbe az irányba hat­nak a készített takarékossági tervek is, miszerint oz ágazat területén ebben az évben vár­hatóan az ötvenmillió forintot is meghaladja majd a benzin- és gazolaj-megtakarítás.- A vállalati gazdálkodás eredményességét mutatja a nyereség tömegének emelkedé­se. De ebben jelentős szerepet játszik az az árkiegészítés, amelyet a közlekedési tárca az állami költségvetéstől kap.- öt esztendő alatt mintegy 70 százalékkal nőtt ez a tá­mogatás, amely csaknem nyolc- milliárd forintot tesz ki. Mind­ez az alocsony tarifaszínvonal­lal függ össze, amely elsősor­ban a vasúti személyszállításra, és a városi tömegközlekedésre értendő. Ez az árkiegészítés je­lentős tehertétel a népgazda­ság számára.- ís mi a helyzet az áruszál­lítási tarifákkal? Mérsékelt ütemű fejlődés várható Interjú Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszterrel- Nem segítik elő az opti­mális közlekedési munkameg­osztás kialakítását, kevésbé ösztönzik a fuvaroztatókat a közlekedési eszközökkel, be­rendezésekkel való ésszerű ta­karékosságra. Az év elején vég­rehajtott 5 százalékos díjszint- emelés csak az üzemanyagár­emelkedés ellensúlyozását és néhány sürgető díjszabási probléma megoldását tette le­hetővé. Az V. ötéves terv során indokolt további tarifamódosí­tásokra a tárca megtette a ja­vaslatát az illetékes szervek­nek.- Várható-e a személyszál­lítási díjak emelése a követke­ző ötéves tervben?- A gazdálkodástól függet­len költségnövekedés ellensú­lyozására tovább nő az árki­egészítési rendszer szerepe. Az elképzelések szerint semmilyen személyszállítási díjszint növelé­sére nem kerülhet sor az elkö­vetkezendő öt évben. Így a költégvetésnek 1980 végéig vár­hatóan 12-14 milliárd forint támogatást kell biztosítani a személyszállítás díjainak kiegé­szítésére keretet jelenthet. Így a nép­gazdaság beruházásaiból mint­egy* 13 százalékban részesed­het a közlekedési ágazat. Salamon Gyula Kitüntetések A közelmúltban odaítélték a MÉM és a Fogyasztási Szövet­kezetek Országos Tanácsa ál­tal alapított Báldy Bólint em­lékplakettet és jelvényt, az or­szág legjobb kisállattenyésztő szakcsoportjainak és kistenyész- tőinek, « A Báldy Bálint emlékplakett arany fokozatát nyerte el a Pécsi Bányász Kisállattenyésztő Szakcsoport. Ezüst fokozattal tüntették ki a Komlói Kisállat­tenyésztő Szakcsoportot, a Sás- di Magyar Vadas Nyúlszakcso- portot és a Bólyi Nyúltenyész- tő Szakcsoportot. A vágónyúl kategóriában a Báldy Bálint emlékjelvény bronz fokozatát kapta meg Bank Sándor pécsi kistenyész­tő. Az árutojás és vágóbaromfi kategóriában az emlékjelvény ezüst fokozatával tüntették ki Sziebl Gyuláné szászvári kis­termelőt. A java- Kérem, loglalja össze az ágazat legfontosabb teendőit 1980-ig. — A szállítási igénynövekedés nem kis feladat elé állítja az ágazatot. A közhasználatú tá­volsági és helyi közlekedésnél 10—12 százalékos felfutás vár­ható, az egyéni közlekedés tel­jesítmény-növekedése a prog­nózis szerint 40 százalékos emelkedést jelez. Az áruszállí­tási teljesítmények több mint 30 százalékkal nőnek majd. A feladatok hatékony megoldása azonban több intézkedést kí­ván. Ezek közül csak néhány kulcskérdést érintek. így a ter­melékenység évente, a jelen­legi 2-3 százalék helyett 4-7 százalékkal kell hogy növeked­jen. Elengedhetetlen a munka-, létszám- és kiszolgálási nor­mák, a normaapparátusok kor­szerűsítése, hatékony működte­tése. A munkaerőgondok csök­kentését szolgálják szociálpoli­tikai elképzeléseink: fokozottab­ban gondoskodunk majd a jö­vedelemkülönbségek miatt hát­rányos helyzetben lévőkről, il­letve a kedvezőtlen munkakö­rülmények között dolgozókról. Nem kevésbé fontos feladat a fejlesztések, rekonstrukciók hatékonyságának javítása. Ezért az ágazatra kiterjesztjük a je­lentős beruházások szigorú utó­kalkulációját, meg kell teremte­nünk a beruházó, a tervező és a kivitelező szervek népgazda­sági szempontokat tükröző kö­zös érdekeltségi rendszerét, nem riadva vissza indokolt ese­tekben a felelősségre vonástól sem. A népgazdaság helyzete nem teszi lehetővé a korábban tervbe vett beruházások kivétel nélküli megvalósulását. Tehát mérsékeltebb ütemű fejlesztés várható: ez 1972-es árszinten 85—90 milliárd forintos ágazati Ja vif f M Í¥~riiű&or vétele A nqqyközösséqi antennarendszeré a jövő Számtalanszor hangzik el Kertvárosban: antennaszerelők, műszerészek jönnek-mennek, s a képminőség változatlan ma­rad, mi az oka tulajdonképpen, hogy a város egyes részein szinte élvezhetetlen a tv-műsor vétele? A PIK 1968-ban kezdte meg a központi tv-antennók felsze­relését. Ezek az antennák — mint később bebizonyosodott — nem alkalmasak a kifogástalan műsorvételre. Lépcsőházanként építenek egy-egy antennarend­szert, figyelmen kívül hagyva a városszerkezeti képet, az ala­csony és magas épületeket, domborzati viszonyokat és az ebből fakadó visszaverődéseket, hullámkioltásokat, mai azt ered­ményezi, hogy jó minőségű vé­telt biztosítani egyes esetekben nem lehet, sőt néhol egyálta­lán nem. Példa erre Kertváros, ahol a 11 szintes szalagházak vétel szempontjából takarják a mögöttük lévő 4 szintes épüle­teket. Ebből az áldatlan helyzetből kilépve kezdték el építeni - az országban harmadiknak — a ká­beles elosztású nagyközösségi Szovjet vendégek a Szénbányáknál A Varsói Szerződés déli hadseregcsoportjának egyik közeli alakulatában szolgálatot teljesítő katonatisztek feleségei tegnap a Mecseki Szénbányák vendégeiként pécsi, baranyai látogatáson vettek részt. Megismerkedtek a mecseki szénbányászok munkájá­val, majd Pécs nevezetességeit, Harkányt, Siklóst, a Mecseki Szénbányák orfűi halásztanyáját tekintették meg. központi tv- és rádió antenna- rendszert Újmecsekalján. A Hír­adástechnikai Vállalat és a HIRSCHMANN cég kooperáció­jában készült rendszer lényege: a vevőantenna egy lakótelepen vagy egy városrészben a vétel szempontjából ideális helyre van telepítve. A vevőegységgel vett jelek erősítőrendszereken keresztül, kábelen jutnak el a készülékekhez. A budapesti Füredi úti lakó­telepen több éve működik ilyen rendszer kifogástalanul. Újme­csekalján jelenleg 723 bérle­ményt lát el az új antenna- rendszer. Jelenleg 4 tv progra­mot továbbít, de szükség ese­tén némi módosítással az 5. műsort is biztosítani tudja, il­letve az OIRT és CCIR URH- sztereó rádió műsorokat is. A bővítés folyamán 1975-ben a 39-es Dandár és a dr. Ve­ress Endre úttól délre eső ösz- szes PIK-kezelésű bérlemény fogyasztóit erről az antennáról működtetik. A területen lévő lakásszövet­kezetnek és a Pécs megyei város Tanácsa művelődési osz­tályának, is felajánlották az iskolák és óvodák, a lakások fogyasztóinak rákapcsolását a rendszerre. A továbbiakban ezt a rend­szert kívánják alkalmazni, mert a létesítés költségei lényege­sen olcsóbbak, mint az egyedi rendszereké. A tervekben sze­repel egy-egy rendszer kiépí­tése Kertvárosban és a Szigeti városrészen. R. N. A nökérdés össztársadalmi jellegéről Kevés olyan probléma van közéletünkben, amelyet az utol­só öt évben oly gyakran s ak­kora nyomatékkai tárgyalt és vitatott a széles közvélemény, mint a nőkérdés. Természete­sen, napjainkban és a mi tár­sadalmunkban nem a törvény előtti egyenlőség a probléma, hanem azok az ellentmondá­sok, amelyek egyfelől a nemek közötti egyenlőség jogi dekré­tumai, másfelől a két nem szak­mai és általános műveltségi szintje, a társadalmi munka­megosztásbeli szerepe és veze­tésbeli részesedése között fenn­állnak. A nők harca az egyenjogú­ság kivívásáért nem a marxiz­mussal kezdődött. Már kétszáz évvel ezelőtt az amerikai füg­getlenségi háborúban, majd a francia forradalomban megfo­galmazódtak azok a polgárjo­gi célok és követelések, ame­lyeket az úgynevezett feminista mozgalmak előzményének te­kinthetünk. Ezeknek a lényegü­ket tekintve, polgári mozgal­maknak közös jellegzetessége volt, hogy a nőkérdést önmagá­ban szemlélték és emancipá­ciós követeléseiket többé-ke- vésbé elszakították a kor más, nagyfontosságú gazdasági, tár­sadalmi és politikai problémá­jától. A feministák szenvedé­lyesen és áldozatkészen küzdöt­tek a nemi felvilágosításért, a fiúk és lányok koedukált okta­tásáért, a nők egyetemi felvé­telének engedélyezéséért, az ,,egyenlő munkáért egyenlő bért" elvének elfogadtatásáért és valóra váltásáért, — de anélkül, hogy mindezt összekap­csolták volna a magántulajdon­ra és a birtokos osztályok ural­mára épülő társadalmi rend átfogó bírálatával és támadá­sával. A marxizmus és a marxi esz­méktől áthatott munkásmozga­lom nőpolitikája azáltal és annyiban is újat hozott a fe­minizmushoz képest, hogy kez­dettől fogva elvetette a nőkér­dés elszigetelt, önmagában va­ló szemléletét. Megmutatta az összefüggést a nőkérdés és a kor egyéb nagy problémái kö­zött és beillesztette a nőeman­cipáció programját az elnyo­mott és kizsákmányolt társadal­mi osztályok, s rétegek általá­nos felszabadításának program­jába. A marxizmus, majd a le- ninizmus azt hirdette, hogy a munkásnőnek — a férfi prole- tártestvérével együtt — előbb a tőke és a nagybirtok uralma alól keli felszabadulnia és csak azután szabadulhat fel a csa­ládi elnyomás, a hagyományos családapai-férji uralma alól. Nos, az elmúlt három évti­zedben nálunk a'történelem el­végezte a nagybirtokosok és a nagytőkések uralmának, a ma­gántulajdon mindenhatóságá­nak felszámolását. Azonban a marxizmus ama tanítása, hogy a nők tényleges egyenjogúsítá­sának felcdatát az ország, a társadalom egyéb jelentős problémáival összefüggésben kell ’'szemlélni, és hogy a nő­emancipáció folyamata szünte­len kölcsönhatásban van a tár­sadalom gazdasági, szociális és tudati változásainak alap­folyamataival, — ez a felisme­rés és tanítás ma épp annyira időszerű, mint ötven vagy száz esztendővel ezelőtt. Vegyünk egy példát és mu­tassuk be azon az előbbi meg­állapítás érvényét. Itt van a nők otthonon kívüli munkavál­lalása. Századunkban, különö­sen annak második felében ez a folyamat Magyarországon is jelentősen előrehaladt. Amíg a századfordulón az összes ke­resőnek mintegy 25 százaléka volt nő, 1949-ben pedig kere­ken 30 százaléka, addig nap­jainkban az összes aktív kere­sőnek csaknem a fele, ponto­san 44 százaléka leány és asz- szony. Ezt a növekvő számsort önmagában — tehát létrejöt­tének körülményeitől eltekintve — bizonyára mindenki örömmel üdvözli, aki őszinte híve a nők tényleges egyenjogúsításának és aki tudja, hogy a nők csalá­don belüli gazdasági kiszolgál­tatottsága csakis kereső fog­lalkozás vállalásával szüntethe­tő meg.' A kérdés csupán az, hogy ez a folyamat a valóságban min­dig és minden körülmények kö­zött elősegitette-e a nők vára­kozásainak és reményeinek tel­jesülését: közelebb vitte-e őket a munkával való azonosulás öröméhez, a szabad és egyen­lő házastársi kapcsolatok meg­valósulásához? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, meg kell vizsgálnunk a női munkaválla­lás összefüggéseit a társada­lom más, alapvetően fontos fo­lyamataival — például az ipa­rosítással. Köztudomású, hogy elsősorban az iparosítás, külö­nösen az utolsó negyedszázad gyorsított ütemű iparosítása tet­te lehetővé, és ösztönözte a gazdasági függetlenségre vá­gyó, magasabb egyéni-családi életnívó felé törekvő nőket, hogy kereső foglalkozást vál­laljanak. Csakhogy iparosítani többfé­leképpen lehet. A fejlődő ipar növekvő munkaerőszükségletél, amint ezt az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek tapasztala­taiból ismerjük, többféle módon lehet kielégíteni. Lehet ipart telepíteni oda, ahol a nőlakos­ságnak jelentős munkaerőfe­leslege van. Az ilyen iparosí­tás akként teszi keresővé a nő­ket, hogy aközben megmarad­nak otthonukban, megszokott környezetükben, támaszkodva a gyermekgondozás, oktatás, köz- étkeztetés ama intézményeire, amiket a község vagy a kisvá­ros nyújt nekik.­Lehet a munkaerőt (nőket és férfiakat) akár családostul is a nyersanyagok és energiaforrá­sok közelében újonnan létesí­tett ipari központok köré tele­píteni. Ez esetben az otthonuk­ból elköltözött nők beilleszke­dési feladatai annál súlyosab­bak és fárasztóbbak lesznek, mennél többet késik az ipari centrum életműködéséhez elen­gedhetetlenül szükséges infra­struktúra: a lakóépületek, a közlekedés és egészségügy, a közoktatás és gyermekelhelye­zés, a közétkeztetés és szórako­zás intézményeinek létrehozá­sa. És lehet az ipar munkaerő- igényét ingázás révén kielégí­teni. Azon az áron, hogy csa­ládapák és családanyák napi 2-,—4 órát utaznak otthonuk és munkahelyük között, vagy ami még rosszabb: hétről-hétre, sőt hónapról-hónapra alig néhány napot töltenek együtt család­jukkal, mert munkanapjaik éj­szakáit albérleti szobájukban, ágybérletükben, vagy munkás- szálláson töltik. A családjával otthon maradó asszony megter­helése ilyen esetben gyakran emberfeletti: a kereső foglal­kozás gyakorlása mellett egy­maga látja el a háztáji gazdál­kodást, az otthon teendőit, a gyermekek gondozását és neve­lését, sőt részben még a tá­vollévő férj élelemmel való el­látását is. A kérdés tehát, hogy a nők otthonon kívüli munkavállalása mennyiben segíti elő az igazi, az emberhez méltó emancipá­ciót, a nő személyiségének ki- teljesedését, — csakis a mun­kavállalás körülményeinek és feltételeinek ismeretében dönt­hető el. Ha azt akarjuk, hogy a kereső foglalkozás elsajátítá­sa és gyakorlása közelebb vi­gye a nőt a tényleges társa­dalmi felszabadulásához és egyenjogúságához, akkor mun­kavállalásának körülményeit messzemenően humanizálnunk kell; a folyamatot nem szabad kizárólag a gazdaságosság kö­vetelményeinek alárendelnünk. íme, a nőkérdés egyetlen fontos problémájának elemzése is meggyőzően mutatja: meny­nyire elengedhetetlen, hogy o nőemancipáció folyamatát a szocialista építés egészének ke­retébe illesszük és összhangba hozzuk az ország gazdasági, társadalmi, politikai és kulturá­lis fejlődésének többi alapfo­lyamatával.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom