Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-18 / 195. szám

Halálozás ’ Köszönet Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, sógo­runk, nagyapánk, testvérem, apó­sunk, rokonunk, ismerősünk és jóba­rátunk, GERDESICS JANOS türelemmel viselt betegség után, 67 éves korában elhunyt. Temetése 19- én, du. 2 órakor lesz a lothárdi temetőben. Gyászoló család. OZV. MAZA IMRÉNÉ sz. Bíró Teréz, váratlanul elhunyt. Temetése 19-én, délután 4 órakor lesz a patacsi temetőben. Gyászoló család. Fájdalommcl tudatjuk, hogy TÓTH ISTVÁN nyugdíjas géplakatos, Huba utcai lakos, 79 éves korában, rövid szen­vedés után csendesen elhunyt. Te­metése 21-én, délután 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett édesapánk, após, nagypapa, dédnagypapa, NEU MÁTYÁS, a Téglagyári Egyesülés nyugdíjasa, hosszú betegség után 76 éves korá­ban elhunyt. Temetése július 22-én, kedden 12 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak és ismerősnek, akik felejthetetlen drága jó feleségem és édesanyánk, OPPE SANDORNÉ temetésén részt vettek és mérhetet­len fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mondunk a ház lakóinak, az óvoda és az ideg- gyógyászati szakrendelés dolgozói­nak megjelenésükért és a küldött virágokért. A gyászoló család. Köszönet a kedves rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, az épí­tők nyugdíjas szakszervezet vezető­ségének, akik szeretett feleségem, SZENTENDREI TAMASNÉ temetésén részt vettek, virágok és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, barátoknak, lakótársaknak, akik részt vettek szeretett férjem, édesapánk, TILLAI IMRE temetésén, koszorúk, virágok küldé­sével, vagy bármi más módon fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a DEDASZ, OMH, EIVRT Sopiana gyára veze­tőinek és dolgozóinak a mély együtt­érzésért. Gyászoló család. Köszönetemet fejezem ki mind­azoknak, akik szeretett férjem, DR. MECSEKI BÉLA temetésén részt vettek. Köszönöm a sokirányú támogatást, a megható búcsúztatást, koszorúk, virágok kül­dését, részvétnyilvánitásokat. Gyá­szoló család. Keresek járd a takarítót. Cím: Dischka Gy. u. 10. Jelentkezés: 11—12 óra között szombaton. Fiatal, gyermektelen há­zaspár keres külön be­járatú bútorozott szo­bát, esetleg konyha- és fürdőszoba-használat­tal. Városban. ,.Olcsó" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Könyvelést, gépelést, ad­minisztrációt vállalnék, mellékfoglalkozásként. ,,Mérlegképes" jeligére a Sallai utcai hirdető­be. Budapesti, VI. kerületi, centrumi szoba-konyhát adok azonnal pécsi, centrumi másfél szoba, egyszoba komfortos fő­bérletért. ,,PIK" jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném oroszlányi kétszobás tanácsi laká­somat bármilyen pécsi­re vagy komlóira. Pein Adóm, Pécs, III. kerü­let, Magyar Lajos 1/C. Beköltözhető lakásmeg­oldást keresek. ,,70 készpénz -f- részlet” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Újmecsekalján távfűté­ses kétszobás, IV. eme­leti tanácsi lakásomat komfortos belvárosiért cserélném. ..őszi csere" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal gyermektelen há­zaspár albérletet keres. ,.összkomfort" jeligére a Sallai utcai hirdető­be. Gyermeket váró házas­pár sürgősen keres kü­lön bejáratú albérletet. Válaszokat ,,Becsületes" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ S 100-as gépkocsi, két­személyes lakókocsival eladó vagy Zsiguli Combira elcserélhető. Érdeklődni: 20-940 tele­fonon 17 óra után. Másfél szobás uránvá­rosi, tanácsi összkom­fortos lakásomat na­gyobbra cserélném. ,,Belváros — Kodály ut­ca" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Albérletbe kiadó szep­tember 15-től, Pécs bel­városi egyszoba össz­komfort. „Kettő évre" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném szekszárdi kétszobás összkomfortos lakásomat hasonló pé­csire. „Központi 365753" jeligére a szekszárdi hirdetőbe. Felújított 500-as Tra- bant-motor, sebesség- váltó és egyéb alkat­részek eladók. Pécs, II. kerület, Keszüi u. 28. Orökgarázs a belváros­ban eladó. Érdeklődni: hétfőtől az esti órák- ban 13-250 telefonon. Mercédes 230-as, Ul 94-57 rendszámú, MERKUR. Budapest. XIII. kerület, Röppen­tyű u. 73. telepén el­adó. Érdeklődni: a hely­színen vagy kettőszáz- ötvennégy-hathatvanhe- tes telefonon. Garázst bérelnék Urán­városban. Telefon: — 10-469, hétköznap 10 órától 18 óráig. IE rendszámú 850-es Fiat eladó, 15 óra után. Pécs, Felszabadu- lás u. 99. Trabant 601 típusú, ka­rambolos állapotban el­adó. Doktor Sándor 7. Kárpitos. Olcsón vennék mope­det. „Kismotor" jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. Tipizálás miatt eladó 1 db 3,5 tonnás KÁRPÁTI tgk. (11 000 km). Baranya megyei Vállalat. Tel.: 14-593/9 mellék. Levélcím: 7601 Pécs, Pf.: 13. Most vizsgázott 1500-as OPEL Rekord olcsón eladó. Érdeklődni: Pécs, Bolgár Néphadsereg út 100/1. Temetőnél. adas-vétel Eladó: nagyméretű és kisméretű tégla, több méretben szarufa, ge­renda, léc, deszka, cse­rép, ajtó, ablak, ce­mentlap. Bajcsy-Zsi- linszky E. u. 50., köz­vetlen a sorompónál. 45,'a LAKÁSTEXTIL BOLTJA Pécs, Bem u. 22. (Bejárat a folyosóról) Nagy áruajánlat: NYÁRI VÁSÁR 20—30—40% ÁRENGEDMÉNY AMÍG A KÉSZLET TART! Régi ár Új ár Nylon bucié futószőnyeg (70 cm széles) 214­150,­Nylon bucié futószönyeg (80 cm széles) 244 — 171.­Bucié spárgaszönyeg (90x 160 cm) 284,— 199,— Bucié spárgaszönyeg (200 x 300 cm) 1180,— 826,— Bucié spárgaszőnyeg (250 x 350 cm) 1730,— 1210,— Perzsa összekötőszőnyeg (100x200 cm) 929,— 743,— Perzsa ebédlőszőnyeg (200 x 300 cm) 3200,— 2560,— Torontáli kisebédlőszőnyeg 449,—/m2 314,—/m2 Kész Gallon-függöny (260 x 300 cm) 294,— 176,­Színes nylonfüggöny (260 cm széles) 102,— 71,50 Fehér nylonfüggöny (300 cm széles) 96,50 67,50 Szőttes falvédő (65x 180 cm) 438,— 307,— Újból kapható a közkedvelt csehszlovák műszálas bútor­védő, 90 cm széles, 25,50 Ft Valamint nagy lakástextil árukészletünkkel várjuk kedves vásárlóinkat MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, P E C S, Déryné u._11. Bélyeggyűjteményt, ké­peslapokat, kitüntetést, régi pénzt veszek. Zrí­nyi u. 19. Dohánybolt. Egy osztrák tenyészpár, tüzvörösrajzú német ju­hász kölykök eladók. Bayer, Pécsvárad, Kál­vin u. 6. ______ V eszek: varrógépeket, hűtőszekrényeket, televí­ziókat, konyhabútorokat, heverőket, szénkályhá­kat, olajkályhákat. Kol- tay, Rákóczi út 61. R. M. T. 16-os műsze­rész toronyrevolver, fél­automata eszterga el­adó. Szeged, Szabad­kai u. 40. _____ F eketegyémánt tacskóte­nyészetből, többszörö­sen győztes anyatacs­kó kölykei eladók. Meg­tekinthetők: Papp De­zső, Dombóvár, Gyenis Antal u. 15. Alig használt, garan­ciás TOSHIBA-rádió 2500 forint készpénzért eladó. Érdeklődni: Ri­deg, Bartók Béla u. 60. Kerékpárt vennék. Férfi vagy női egészet. Te­lefon: 11-251, este 7 után. ________ Rózsatö vek, kiváló faj­ták. Kérjen díjtalan ár­jegyzéket. Homoki ró­zsakertészet, 5502 End­rőd. ______________ S zamócapalánta, sopro­ni Góliát, folytontermő, harmincanként 100 fo­rint; földlabdás anya­tövek, tizenként 100 fo­rint. Termőbimbós, föld­labdás fügefák tavaszi szállításra 100 forint, 150 forint. Sorszámozott előrendelés. Költségek utánvéttel. Szabó, Sop­ron, Lövész út 8»- üdü­lőnegyed. _____ E ladó egy darab ma­gánjáró szalagfűrész. Érdeklődni: Komló, At­tila u. 54. Herbert Jó­zsef. Weltmeister orgona, fényorgona eladó. Per- czel u. 32. földszint 2., napközben. Leander-fa eladó. Hird, Hirdi út 3. Nagyméretű ebédlőgar­nitúrát vennék. „Stílbú­tor" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó egy darab 5 éves kijáró tehén 10 hetes borjúval. Érdeklődni: 18 óra után, Aranyos- gadány, Kossuth Lajos u. 68. _ Körfűrész, kovácstűz­hely, hegesztőtrafó, egyéb műhelyfelszere­lés, szerszámok eladók. Szilágyi Dezső u. 6. 7000 literes olajtároló eladó. „Olajtároló" jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Stihl 0,8-as motorfűrész eladó. Okorvölgy, Jó­kai^. 27. Német fél automata mo­sógép jó állapotban ol­csón eladó. Szamuely T. 1/A, sportpályánál, Tálasiék. ______ 2,5 méteres Phőnix-pál- ma eladó. Molnár, Pécs, Vasas II., Legény u. 3. szám. INGATLAN Magánrendelkezésű, be­költözhető öröklakás (házrész), kettőszoba, konyha, kamra, álagso- ri kis szoba, fáskam­ra, udvarrész eladó. „Nagyméretű” jeligére a Sallai utcai hirdető­be. Sikondán nyaraló el­adó. „Panoráma" jel­igére a Sallai utcai hirdetőba. Bálicsi út 71. alatt 300 négyszögöl telek, la­kóház építési engedél­lyel eladó. Építők 3/B. III. 10. Pécsi tónál víkendház 200 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: — 16-ig, telefonon 12-402. Háromszoba összkomfor­tos, szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. Vajszló, Nefelejcs u. 2. alatt. Érdeklődni: a helyszínen vagy Vajszló 42 telefonszámon, Ko­vács Jenői Azonnal beköltözhető­en eladó kertes fél ház­rész (egyszoba kom­fort, plusz garázs). Pécs, Bartók Béla u. 8. sz. Pécsett -kétszobás, ker­tes családi ház, azon­nal beköltözhetően, el­fogadható áron eladó. Érdeklődni: Felsővám­ház u. 51. földszint. Domonkosék. Beköltözhető négyszo­bás, két családnak is alkalmas házrész, kert­területtel, a 400 ágyas klinikánál eladó. Ér­deklődni: Kerner And- rásné, Pécs, Pacsirta u. 26., szombaton és va­sárnap. Pálosok mellett, kétszo- ba összkomfortos új lakás eladó. Érdeklőd­ni: Március 21. tér 4. szám alatt, Schauer- mann-lakásnál lehet. Beköltözhető kétszintes lakóház a III. kerület­ben eladó. Kettőszoba, konyha, mellékhelyisé­gek, présház, pince, fel­szereléssel. 300 négy­szögöl szőlő. összte­rület: 550 négyszögöl. Szép helyen. Sűrű busz­járat, megállótól 5 percre. Érdeklődni: Szé­chenyi tér 2. I. emelet 3. ajtó. Családi ház építésre al­kalmas telek -+- kisebb lakható épület eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap kivételével 4 óra után. Pécs. Zsig- mond u. 24. Kétszoba összkomfortos öröklakás beköltözhe­tően eladó. Telefon: — 21-241. Pécsre költözők! A Hl. kerületben, Égervölgy­ben családi ház, gaz­dasági épületekkel, ál­lattartással, beköltöz­hetően eladó. Kovács Sándor. Pécs, Budai Nagy Antal u. 24. I. emelet 4. Balatonlellén csendes helyen telek, 240 négy­szögöl, esetleg fele, sürgősen eladó. „400" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Házrész eladó. Szilágyi Dezső u. 29. Megte­kinthető: mindennap, a délutáni órákban. Udvari házrész, 100 000 készpénz -f- részletre, azonnal beköltözhetően, sürgősen eladó. (Kettő­szoba, fürdőszoba.) En­gels u. 3. Pécs, Ma^varürögi út 87. számú kertes csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: a helyszínem BALATONFENYVES köz­pontjában 111 n-öles villatelek, építési en­gedéllyel (víz, villany, út van) eladó. Érdek­lődni: Nagykanizsa, Ci­gány u. 66. SASKŐIÉK. Bonyhád központjában félkész családi ház, 224 négyszögöl telek­kel eladó. Érdeklődni: Bajcsy 46. Eladó új kis ház, lu­gasszőlővel Kisplricsiz- mában. Érdeklődni: En­gels u. 92. Vajda. __ B eköltözhető másfél szo­ba, konyhás, éléskam­rás házrész a MÁV- bérház közelében azon­nal eladó. Várszegi, Felsőmalom 1/1. Kétszobás, konyhás csa­ládi ház kis szőlő-gyü­mölcsössel eladó. Kö- zép-Daindol 55. sz. Örfűn, a falu felett 300 n-öl üdülőtelek 5 éves termő lugasszőlővel és építési anyaggal eladó. Tel.: 10-543. Harkány, Kossuth L. u. 91. számú ház, sürgő­sen eladó, érdeklődni minden nap. Harkány, Kossuth u. 81. sz. családi ház sürgő­sen eladó. Vállalati üdülőnek is megfelel. Patacs Makra dűlőben 326 n-öl iugasszőlő 36 db barackfával, olcsón eladó. Érdeklődni, Bér­ces, Perczel u. 10. Harkányban háromszo­bás, központi fűtéses új családi ház eladó. 450 ezer + OTP. Ér­deklődni: József Attila út 20.____ E ladó családi ház Ma- gyarürögi út 162. Négy szoba-konyha, 342 négy­szögöl terület, fele sző­lő, kettő szoba-konyha, beköltözhető, kettő szo­ba üzlet. Kis-Daindolban, köves út mellett, kettőszoba összkomfortos családi ház, szőlővel eladó. „Kút van" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Háromszobás családi ház Pécs, Keszüi u. 6. szám alatt beköltözhe­tően eladó vagy szö­vetkezeti lakásra cserél­hető, valamint Pécsi tó­nál hétvégi ház eladó. 400 négyszögöl szőlő eladó. Kis-Daindol 6. Balázsék. Másfél szobás OTP-s, garázsos öröklakás el­adó. Kacsóh Pongrác u. 1JL_ J. em. 5.______ Szo ba-konyhás házrész, 70 négyszögöl kerttel eladó. Pécs, Május 1. út 13. (Pécsbányai úton.) Érdeklődni: — 17—20 óráig. 1600 négyszögöl terü­let 1/4 rész szőlővel és lakható épülettel el­adó. Mozsgó, Alsó­hegy 1. Magyarbólyi kettőszoba- konyhás házamat, 670 négyszögöl telekkel, egyéb melléképülettel eladnám vagy pécsi la­kásra cserélném. Aján­latokat: „Beköltözhető" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném Magaslati út feletti kettőszoba összkomfortos családi házam, gyümölcsössel és garázzsal, kettőszoba összkomfortos tanácsi la­kásért, különbözet té­rítéssel. „Szigeti város­rész előnyben" jeligére a Sallai utcai hirdető­be. Vennék 150—200 négy­szögöles hétvégi telket, ahol víz, villany van. „40 ezer" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Bálicsban szőlő, épü­lettel, családi ház épí­tésre alkalmas, eladó. Érdeklődni: Vecsernyés, Pécs, József Attila u. 4. sz. EGYES 9-én, szerdán hajnalban elveszett Ali névre hall­gató fehér házőrző ku­vasz kutyánk. Keressük a becsületes megtalá­lót, jutalom ellenében. Értesíteni vagy Mandula utca 12-ben leadni szí­veskedjék. Szobafestés, épület má­zolás megrendelhető: 20-961 telefonon, Sáf­rán. Fekete-fehér kismacska június 19-én elveszett Tompa Mihály u. 3. szám alól. Megtaláló­ját magasan jutalma­zom. AUTÓKARPITOST azonnali belépés­sel felveszünk. Jelentkezés: Gépjár­műjavító és Vegyesipari Szövetkezet, Pécs, Diósi út 49. (2444) A MECSEKI campingbe takarító­nőket felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Tourist, Sallai u. 35., munkaügy. (2448) KONFEKCIÓ üzemünkbe szabászt felvészünk azonnalra. Jelentkezés: Szentlőrinc, Erzsébet u. 6. (2447) FESTŐ segédmunkást felvételre ke­resünk. Jelentkezés: Pécsi Köztiszta­sági és Útkarbantartó Vállalat, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 92. (364536) ÉPFA LENTI GYÁRA felajánl-kizárólag közületeknek—megvételre FAROSTLEMEZT AZ ALABBI MÉRETEKBEN: 30x214 cm 43x 107 cm 58x 107 cm 68x 107 cm 69x 160 cm 33x214 cm 32x214 cm 59x 107 cm továbbá farostlemez borítású tele ajtólapokat, amelyek kiválóan alkalmasak térelválasztáshoz, víkendház, pince, garázs építéséhez az alábbi méretekben: 60 x 202,5 cm, 75 x 202,5 cm, 85 x 202,5 cm Ar: megegyezés szerint A fenti anyagokat a lakosság részére a TUZÉP-telepek forgalmazzák Ügyintézés: Lenti 138-as telefon, 26-os mellék Dolgozókat felvesznek A PÉCSI Geodéziai és Térképészeti Vállalat felvételre keres ács szak­munkást és segédmunkást külszolgá- latos munkahelyre. Pécs, Légszesz­gyár u. 17. (2433) KERESKEDELMI vállalat titkárnőt keres önéletrajzzal és fizetésmegje­löléssel. „Titkárnő" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. (2456) KOZGAZDASAGI egyetemi végzett­séggel közgazdasági munkakörbe 1 főt felveszünk. Lehet kezdő vagy esti tagozatra járó. Önéletrajzot, fizetés megjelölést kérünk. „Közgazdász" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (2455) BUTORUZEMUNKHOZ férfi segéd­munkást vagy a szakmában már be­tanított munkást azonnali belépésre felveszünk. Bérezés a kollektív szer­ződésünkön alapuló megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: Carbon Könnyűipari Vállalat, Komló, Kossuth Lajos u. 21. sz. Munkaügyi osztály. (2461) BELKERESKEDELMI vállalat gyakor­lott munkaügyi előadót, központi pénztárba pénztárost keres. Ajánlato­kat „Belváros" jeligére kérjük a Hunyadi úti hirdetőbe. (2460) JATÉKKEZELÖKET keres felvételre a Mecseki Kultúrpark. Jelentkezni le­het: a Vidámpark irodájában 8— 16 óráig. (2463) UTÓKALKULÁCIÓS munkakörbe le­hetőleg mérlegképes végzettséggel, nagy számviteli gyakorlattal rendel­kező dolgozót felveszünk. Jelentke- zés: Pécsi Ingatlankezelő Vállalat, Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. szám. Munkaügyi és bérosztály, naponta 8—12 óráig. (2453) SZAKKÉPZETT szakácsot, szakkép­zett szobafestőt és vízvezetékszerelőt, női segédmunkást, hivatalsegédet és szállodai londinert vesz fel azonnali belépéssel a Nádor Szálloda. (2441) A PÉCSI Járásbíróság 4 órás mun­kaidőre takarítónőt — nyugdíjast is — felvesz. Jelentkezés: Széchenyi tér 14. I. 29. (3228) BORPALACKOZÓ üzemünkhöz, bel­ső anyagmozgatáshoz férfi dolgozó­kat keresünk. Mecsekvidéki Pince- gazdaság, Pécs, Batthyány u. 2—4. (2405) KÖZPONTUNKHOZ gyors- és gép- írónőt — lehet kezdő is — azonnali belépéssel keresünk, valamint admi­nisztrátori munkakörbe dolgozókat felveszünk. Jelentkezés: Mecsekvidé­ki Pincegazdaság, munkaügyi osztály, Pécs, István tér 12. (2406) GEODÉZIAI munkában jártas építő­anyagipari vagy bányaipari techni­kust felvesz a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat. Je­lentkezés: a személyzeti osztályon, Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. (2386) A SOMOGY—ZALA megyei Tégla és Cserépipari Vállalat megfelelő nehézgépkezelői vizsgával rendelke­ző dolgozókat felvesz E—652-es kot­róra, S—100-as dózerra, valamint teherjogosítvánnyal rendelkezőket döm­perre. Jellentkezés: a termelési osz­tályon, Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. (2337) A BARANYA megyei Vízmű Válla­lat felvételre keres 3 hegesztő­szerelőt és 3 földmunkagép-kezelőt. Jelentkezés: Komló, Kossuth L. u. 9. Munkaügyi osztály. (122165) A XAVÉR utcai Szociális Otthon keres felvételre ápolónőt és takarító­nőt. Jelentkezni: naponta 16 óráig, szombat kivételével. (273754) FELVÉTELRE kereísünk közgazdasági technikumot végzett, gépírni jól tudó adminisztrátort, műszaki rajzolót és számítógép üzemünkbe adatrögzítő­ket. Jelentkezést „Intézet" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérjük. (273753) TÁRSADALMI szerv „gazdasági ügyintézőt" keres. Jelentkezés: MTESZ, Janus Pannonius u. 11. sz. (273917) A KOKOV pécsi telepe felvételre keres nehéz fizikai munkást, TMK- segédmunkást, autószerelőt, villany- szerelőt és női munkaerőt könnyű fizikai munkára. Jelentkezés: az üzemvezetőnél, Pécs, Légszeszgyár u. 30. sz. alatt. (364534) BETANÍTOTT munkára férfi dol­gozókat felveszünk. B. m. Háziipari Szövetkezet, Pécs, Déryné u. 35. (364533) PÉCSI munkahelyre fűtésszerelő, csőszerelő, villanyhegesztő, bádogos és vízvezetékszerelő, lakatos szak­munkásokat és segédmunkásokat, gépkocsirakodókat, mohácsi munka­helyre fűtésszerelő szakmunkást, vizsgázott olajkazánkezelőt, siklósi munkahelyre vizsgázott olajkazán­kezelőt keresünk azonnali felvételre. Jelentkezés: Pécsi Hőszolgáltató Vál­lalat, Pécs, Tüzér u. 18—20. szám alatt a munkaügyön. (364535) AZONNALI belépéssel felveszünk férfi csomagolót raktári munkakörbe. Pécsi ROVIKOT, Pécs, Közraktár u. 1. szám. (364528) FELVESZÜNK portást változó idő­beosztással. Műszaki Erdészet, Pécs, Megyeri út 4. (364527) KERESKEDELMI számviteli végzett- séggel és gyakorlattal rendelkező dolgozókat azonnalra felveszünk. „Sokoldalú" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (364526) GÉPKOCSIVEZETŐKET azonnali be­lépéssel felvesz a Belker. Szállítási Vállalat, Pécs, Megyeri út 63. (364524) A PÉCSI Tervező Vállalat felvétel­re keres fúrómunkást (lehet nyug­díjas is), raktári segédmunkást és takarítónőt. Jelentkezés: Pécs, Rá­kóczi út 1., személyzeti osztály. (2438) Áruforgalmi osztályunkra ke- r®skedelmi végzettséggel áruforgalmi ügyintézői munkakörbe dolgozókat felveszünk. Jelentkezés: Mecsek­vidéki Pincegazdaság, Pécs, István tér 12., személyzeti osztály. (2436) BÉRELSZÁMOLÓI munkakörbe, meg­határozott időre gyakorlott munka­erőt felveszünk. Nyugdíjasok is je­lentkezhetnek. MEGYESZER, Pécs, Lyceum u. 4. (2425) MOHÁCSI üzemünkbe lakatos és szerelő szakmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: az üzemvezetőségen, Mohács, Vágóhíd u. 2.. MEGYESZER. (2426) FELVESZÜNK azonnali belépéssel építőipari munkára gyakorlott építő­ipari szak- és segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Szentistványi Aladár műszaki osztályvezetőnél, Carbon Könnyűipari Vállalat, Komló, Kos­suth L. u. 21. (2417) SZERKEZETI lakatosokat. segéd­munkást a siklósi telepünkre fel­veszünk. Jelentkezés: Gépjárműjavító és Vegyesipari Szövetkezet, Pécs, Diósi út 49. (2445) A B. M.-l AGROKER Vállalat, Pécs, Megyeri út 64. műtrágya- és növény­védőszer raktárába azonnali belé­péssel raktári munkásokat vesz tel. Jelentkezés: a műtrágya osztályon. (2439) GÉPELNI tudó adminisztrátort 6 órás munkakörbe felveszünk. Lelhet nyugdíjas is. Dunántúli Cipőkereske­delmi Vállalat pécsi lerakató, Köz­raktár u. 3—5. (2423) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres: tetőfedő, ács, asz­talos, festő szakmunkásokat, építő­ipari könnyügépkezelőket, kubiko­sokat és segédmunkásokat. Jelentke­zés: a vállalat munkaügyi és bér­osztályán, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 4. szám alatt naponta 8—12 óráig. (2422) FREGOLI pénztáro­sokat felveszünk. Je­lentkezés: Baranya Kereskedelmi Vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rákóczi út 11. (2440) IPARI betanított és segédmunkáso­kat, gépkocsi rakodókat, pepsi- és sörpalackozó üzemünkbe férfi és női munkaerőt felveszünk. Pannónia Sör­gyár. (2418) LAKATOS szakmában vizsgázott fia­talokat és villamosipari szakközép- iskolát végzett, kezdő, fiatal munka­erőt keres felvételre a MEGYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum u. 4. (2416) A VOLÁN 12. sz. Vállalat alap­fokú gépjárművezetői és autóbusz- vezetői tanfolyamot indít a vállalat­tal munkaviszonyt létesítő dolgozók részére. A tanfolyamok díjmenteséi, a tanfolyam ideje alatt a hallgatók munkabért kapnak. A tanfolyamra történő felvétel feltételei: betöltött 21. életév, 8 ált. isk. végzettség, büntetlen előélet. Az autóbuszvezetői tanfolyamhoz a fentieken kívül leg­alább 2 éves, igazolt, polgári élet­ben töltött tehergépkocsivezetői gya­korlat szükségés. Jelentkezés és rész­letes felvilágosítás: Volán 12. sz. Vállalat, személyzeti és oktatási osztálya, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33. III. em. 6. szoba. (1933) TERÜLETI térképszerkesztési mun­kákra harmadik osztályt végzett szak­középiskolás diákot és szolgáltatói segédmunkásokat alkalmaz a B. m. Temetkezési Vállalat. Jelentkezés:^ a vállalat központjában a munkaügyön. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 97. (2451) AZ UTASELLÁTÓ pécsi, pályaudva­ri éttermébe felveszünk konyhai- cukrászüzemi kézilányokat, söntésbe italmérőket, pulthoz eladókat, hyol- cadik osztályt elvégzett ^ fiatalkorú lányokat szendvics készítőnek. (2365) A SZENTLŐRINC és Vidéke ÁFÉSZ Csonkamindszeint községben üzeme­lő bolt-italbolt, közös kezelésű egy­séghez boltvezetőt keres. A munkakör betöltéséhez szükséges előfeltételek: büntetlen előélet, működési bizo­nyítvány, előírt szakmai képesítés. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Szentlőrincen, az ÁFÉSZ központi irodájánál, Munkácsy M. u. 4. sz. (2367) „SZOLGALTATAS" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe kérjük azok je­lentkezését, akik magasépítésben jártasak, vezetői gyakorlattal, tech­nikusi vagy üzemmérnöki oklevéllel rendelkeznek, építésvezetői állást vállalnak. (2364) A PÉCSVARADI TOVALL felvételre keres azonnali belépéssel: kőművese­ket, festőket, segédmunkásokat, ku­bikosokat, villanyszerelőket, parket- tázókat, fűtésszerelőket, vízvezeték- szerelőket. Pályakezdő fiatal dolgo­zókat is alkalmazunk. Jelentkezés: a vállalkozás központjában: 7720 Pécsvárad, Kossuth L. u. 3. (2378) ÉRETTSÉGIZŐK fi- gyélem! Felvételre keresünk korszerű munkafeltételek, jó szociális ellátottság mellett különböző rak­tári és irodai munka­körbe dolgozókat. Továbbtanulást, előmeneteli lehető­séget biztosítunk. Jelentkezés: Pécs, .Megyeri út 59. Raktárbázis, munka­ügy. (2371) HIVATALSEGÉDET, öltözőőrt, 6 órás munkaidőre gépírni tudó admi­nisztrátort, valamint konyhai dolgo­zót felveszünk. Jelentkezés: EIVRT Sopiana Gépgyára, Pécs, Szalai A. u. 8., üzemgazdasági osztály. (2373) A NYERGESÚJFALUI VISCOSA- GYÁR, az ország egyetlen vegyiszál gyára, AZONNALI BELÉPÉSSEL FEL­VESZ vegyipari szakmunkásokat, fér­fi és női betanított- és segédmunká­sokat. JÖJJÖN DOLGOZNI E DUNA- MENTI NAGYÜZEMBE, NYERGESÚJ­FALURA! Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek, modern vegy­ipari technológia, továbbtanulási lehetőségek. Jelentkezés: minden munkanapon, 7—12 óráig a munka­ügyi főosztályon. Az érdeklődők a választ levélben kapják, a részletes, képekkel illusztrált tájékoztatóval együtt. Cím: MAGYAR VISCOSA- GYAR, 2536 Nyergesújfalu, Pf. 1. Komárom megye. 5131 A BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat felvesz „sztrich" munkában és PVC-ragasztásban jár­tas és legalább 3 éves szakmai gya­korlattal rendelkező melegburkoló szakmunkásokat, továbbá festő és mázoló szakmunkásokat. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Fürst Sándor u. 5. (364520) KŐI® ISMÉT kapható: ha- (MÉM) szonvas, rúd és idom- ^ i ^ áru, cső, finom és durvalemezek, betonvas, leértékelt kerítés, hordó, használt ruha. Tele­peink: Pécsett, Komlón, Mohácson, Siklóson és Szigetváron. KÖZÉRDEKŰ A III. kerületi Tüdőgondozóban (dr. Veress E. u. 2. Tüdőpavilon), 1975. július 21-től augusztus 16-igj szabadságolás miatt, a rendelési idő hétfőtől péntekig naponta 13—17 óráig tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom