Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-15 / 192. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyám és anyó­som, OZV. MARSCHALL HENRIKNÉ Somogyi Teréz, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, f. hó 10-én elhunyt. Temetése július 18-án, pén­teken du. 2 órakor lesz a központi temetőben. Gyászolja: leánya és veje. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk, apó­sunk, testvérünk, nagypapánk és kedves rokonunk, ID. ALEXOVICS BÉLA 60 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 18-án, pénteken fél 2 órakor lesz a köz­ponti temetőben. Gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett feleségem, édesanyám, leányom és kedves rokonunk, KOVÁCS FERENCNÉ Reitter Erzsébet, 52 éves korában, rövid szenvedés után július 11-én elhunyt. Temetése július 18-án, pén­teken fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló Kovács család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, gyermekem, édes­apánk, apósunk, nagypapánk, TISZAI FERENC 53 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július< 18-án, pénteken 12 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem és édesapám, szeretett apósom, rokonunk, BUZANSZKY BÉLA hosszú szenvedés után, 1975. VII. 13- án, életének 80. évében elhunyt. Temetése 1975. július 17-én, csütör­tökön fél 4 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. Gyászoló család. Köszönet Köszönetünket fejezzük ki WÖLFLING ISTVÁN temetésén részt vett minden kedves hozzátartozónak, rokonoknak, volt munkatársainak, ismerősöknek, bará­toknak és az ózdfalusi vöröskereszt szervezetnek. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó férjem és nagybácsink, LÖRINCZ JÓZSEF temetésén megjelentek, virággal és koszorúval fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mon­dunk a DÉLVIÉP Vállalat vezetősé­gének és dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk rokonainknak, minden ismerősnek, szomszédnak. Külön köszönet a 6-os fodrászüzlet dolgozóinak, akik szeretett halottunk OZV. KRESZ JANOSNÉ temetésén megjelenésükkel, virágok és koszorúk küldésével részvétüket kifejezték. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, édes­anyánk, anyósunk, nagymamánk és kedves rokonunk, PINTARICS GYORGYNÉ temetésén megjelentek és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön is köszönetét mondunk az újmecsekaljai II. pártalapszerve- zetnek a búcsúztatásért, a ház lakói­nak, barátainknak, munkatársaink­nak és ismerőseinknek a koszorúk és virágok küldéséért. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik szeretett drága gyermekünk, BARANYAI LÁSZLÓ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Zsolnay gyár és Gázmű vezetőségének és összes dolgozójá­nak. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk, SZÉP LAJOSNÉ sz. Kovács Sarolta, ,,Sárika" teme­tésén részvétükkel, csokrok, koszorúk és részvéttáviratok küldésével mér­hetetlen fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Az ÁFÉSZ, a járási kultúr- ház, a Faipari Váll., a 12-es Volán részéről megjelenteknek, rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, külön a nagytótfalusiaknak, kisharsányiaknak, kik a nagylétszámú megjelenésükkel kifejezésre juttatták velünk együtt­érző szeretetüket. Gyászoló család. s Elcserélném Kodály Zol­tán úti kétszoba ét­kezős lakásomat kétszo­ba összkomfortosra, széntröszt-dolgozóval. ,.Tüzér utca” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Egyedülálló orvos albér­letet keres ,,július 15.” jeligére a Sallai utcai * hirdetőbe._____________ Két egyedülálló egész­ségügyi dolgozó nő, kü­lön bejáratú albérleti szobát keres. ,,Lila akác” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi egyszoba komfortos ta­nácsi lakásomat na­gyobbra. „összkomfor­tosra is" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Egy nagy szoba kettő komoly diáklánynak ki­adó. Pécs, III. kerület, Borostyán u. 3/1. Meg­tekinthető: a délutáni órákban. ______________ K ettő és fél szobás, komfortos, tanácsi la­kásomat elcserélném hasonlóra vagy kétszo­básra, város bármely részébe. „Állattartás előnyben” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ 350-es üzemképes Ve- Jorex, betegség miatt olcsón eladó. Pécs, Pe­tőfi utca 31. földszint 2. Erdősi. TS 250 eladó. Pécs, Szigeti u. 31. IR-es Zaporozsec áron alul sürgősen eladó. Érdeklődni: Pécs, Haj­nóczy 35/A. III/4. Kun. SKODA 1000 MB eladó. Érdeklődni: Kamilla u. 10. 11/9.______________ 1 5 ezer kilométerrel 1500-as Polski Fiat-mo­tor eladó. „Nyár” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Tipizálás miatt eladó 1 db 3,5 tonnás KÁRPÁTI tgk. ((11 000 km). Baranya megyei Vállalat. Tel.: 14-593/9 mellék. Levélcím: 7601 Pécs, Pf.: 13. 850-es Fiat eladó. Ér­deklődni: 15-436 telefo­non. 18 óra után. ADAS-VÉTEL Bélyeggyűjteményt, ké­peslapokat, kitüntetést, régi pénzt veszek. Zrí­nyi u. 19. Dohánybolt. Egy osztrák tenyészpár tűzvörösrajzú német ju­hász kölykök eladók. Bayer, Pécsvárad, Kál­vin u. 6. Heverők, rekamiék, konyhaberendezés, szek­rények, vendégágyak, varrógépek, hűtőszek­rény, rádiók, televízió olcsón vásárolhatók. Molnárnál, Felsővám- ház u. 2. Üj hálószobabútor el­adó. Kodály Zoltán u. 13. Langék. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. PB. gáztűzhely bizton­sági palackkal, nyo­máscsökkentővel eladó. Érdeklődni: György­telep 7. Lakókocsi eladó (2 szo­ba-konyha, WC). Érdek­lődni: Sasvári, Kista­mási.____ F elnőtt- és gyermekke­rékpár, valamint roller eladó. Kulich Gyula u. 23.___________________ E gy jókarban lévő sö­tét hálóbútor sodrony­nyal, matraccal, mosó­gép, varrógép eladó. II. kerület, Zidina- környék 9. Boroshordók 500—1800 literesek és kisebbek is kaphatók. Czire ká­dár, Nyíregyháza, Moszkva u. 28. Tele- fon; 16-789. ___________ Ela dó hibás Duna, Munkácsy, Tavasz tv. 400 forint. Kétlapos fe­hér márvány mosdó 300,—, kiskoponyás szarvasagancsok 120 fo- rint/kg. Mohai, Szágy. Kisméretű pianínót bé­relek vagy vásárolok. Telefon: 13-395. Cím: Kerényi László, 7623 Pécs, Kun Béla tér 7^_ Eladók olajkályihák, ola­joshordók, süllyesztős varrógép, gyerekágy. Magyarszék, Kossuth u. 32.___________________ 1 0/100-as kéttűágyas sík­kötőgép, villanymoto­ros, számláló, elektro­mos megállós, 25 000 fo­rintért eladó. Pécs, Ne­felejcs u. 20. Műanyag és gumi, betétes és betét nélküli kerti locsolótömlők, magasnyomású préslégtömlők gazdag választékban kaphatók a MŰSZAKI ÁRUT ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT 8. sz. osztályán 1065 Budapest, VI., Bajcsy-Zsilinszky út 61. SZAKTANACSADAS Most vásároljon kényelmesen, olcsón! Iskolaf tízetek 20 százalék engedménnyel július 15—augusztus 15-ig KERESSE FEL LEGKÖZELEBBI pécsi, komlói, siklósi, mohácsi, szászvári, harkányi PAPÍR SZAKBOLTUNKAT! Kettő darab előreha- ladott vemhes tehén és egy darab egyéves üsző eladó. Peterd, Fő u. 3. 8 hónapos német ju­hász szuka, vizsgázott szülőktől eladó. Doro- szi Béla, Pécsvárad, Kossuth u. 1._________ Hálószo babútor ágybe­téttel eladó. Pécs, Urán­város, Hajnóczy 31 /B. I. 2.____________________ Fa li és állóórát ve­szek. „Sammler” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. ____________ 20 mázsa tavaszi árpa eladó. Kállingerné, Pos- tavölgy-Alsó 6. sz. Üzletberendezés, (tv, rádió) teljes felszere­léssel vagy részletekben eladó. Aradi vértanúk u. 11.__________ Eladó : nagyméretű és kisméretű tégla, több méretben szarufa, ge­renda, léc, deszka, cse­rép, ajtó, ablak, ce­mentlap. Bajcsy-Zsi­linszky E. u. 50., köz­vetlen a sorompónál. Automata szemfelszedő­gép eladó vagy táska­varrógépért elcserélhe­tő. „2500" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Bontott gerenda, szaru­fa, tégla és járdalap eladó. Landler J. u. 8. Bontott parketta eladó. Pécs, I. kerület, Kis- kőszeg u. 9. KovácséL Két hegedű, eqy gitár eladó. Érdeklődni: — 17-114 telefonon. Boxer, fajtiszta kan. -- állatbarátnak — eladó. Sellye. Mező I. u. 38. Barna. Bélyeget, postatiszta magyar anyaqot 960-tól veszek, Szerdán, szom­baton eqész nap. Pécs, III. kerület, Bánki Do- nát u. 17. II. 3. INGATLAN Kétszoba összkomfortos öröklakás beköltözhető­en eladó. Telefon: — 21-241.______________ H áromszobás, személy­zetis öröklakás, belvá­rosban olcsón eladó. „Elfoglalható” jeligére a Hunyadi úti hirdető­be.__________________ 2 00 négyszögöl szőlő­gyümölcsös Bajmi dűlő­ben eladó. Telefon: 17-866, négy órától. Siklós, Magyar u. 6. számú nagy családi ház, kerttel, udvarral eladó. Érdeklődni: Sik­lós, Magyar u. 5. és Felszabadulás u. 2. sz. alatt. ___ __ Igé nyesnek eladó a pellérdi elágazásnál 300 négyszögöl lugas­szőlő 80 négyzetméte­res alpesi épülettel és pincefelszereléssel. Ér­deklődni: hétfőtől szom­batig 7—16 óra között a 10-159-es telefonon. Kettőszoba félkomfor­tos házrész eladó. Sik­lós, Felszabadulás u. 35. Józsi. Kétszobás ház kerttel, melléképületekkel el­adó. Részletre is. Mozsgó, Pozsonyi u. 14. Egyszoba összkomfortos öröklakás eladó. Meg­tekinthető: 17 óra után. Szilágyi D. u. 40. Bor- sitzky. 436 négyszögöl szőlő lakható szobával, pin­cével eladó. Nagyár­pád, Fő tér 35. Gyümölcsös eladó. Te­lefon: 21-068. _________ Fa luhoz közel, gazdál­kodásra alkalmas nagy tanya, egy hold föld­del eladó, méhészke­désre alkalmas. „Ol­csó” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Két szoba, délkeleti fekvésű első emeleti öröklakás beköltözhe­tően eladó. ,,Kalinin úti” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Péllérden háromszobás új családi ház 221 négyszögöl telekkel be­költözhetően eladó. Ér­deklődni: Dózsa u. 54. szám alatt.___________ K eszüben eladó 300 négyszögöl szőlő, busz­tól 10 percre. Érdek­lődni: Pécs, Rácváros 21._________________ P écs, I. kerület, Murom dűlőben 300 négyszög­ölön lugasrendszerű sző­lő és gyümölcsös el­adó. Érdeklődni: min­dennap. Pécs, Sörház u. 8. szám alatt az ud­varban. Szalayéknál. Házhelyet vennék első­sorban Nagyszkókóban vagy környékén, de le­het máshol is, busz­megállóhoz közel. „Épít­kezés” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Pécsett nagyon szép kétszintes elő- és tető­teraszos épület 500 négyszögöl területen lu­gasrendszerű, minőségi szőlővel és gyümölcsös­sel eladó, balatoni vagy harkányi nyaralóért el­cserélhető. Érdeklődni: 7621 Pécs, Sörház u. 8. szám alatt az udvar­ban, Horvátéknál. __ 4 38 négyszögöl terü­let szőlő és rózsakert eladó. Lakható épület, pince, felszerelés, vil­lany, motorizált kút van. Érdeklődni: Horváth Lászlóné, Pécs, Ybl Mik­lós u. 12/A. I. em. 10. Felújított kettőszobás­nak átalakítható há­zunkat hasonlóra cse­rélnénk, lakáscsere is érdekel. „Szabolcsfalu központjában” jeligére a Sallai utcai hirdető­be,___________________ Hosszúhetényben, a Fő út 40. sz., régebben épült 3 szoba-konyhás családi ház, 1000 négy­szögöl területtel azon­nal beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: hely­ben. Sikondán közművesített tóparti telek, építési engedéllyel és építő­anyaggal eqyütt el­adó, személygépkocsit beszámítok. Érdeklődni: Fürj Mihály, Pécs, Fürst Sándor utca 7/C. I. em. 3. ajtó. Dunaújvárosi kétszobás szövetkezeti lakásomat pécsi kisebbre is el­cserélném. Telefon: — 19-282, délelőtt. _______ Ve nnék, bérelnék ker­tes házat kisebb tele­pülésen. „Dunántúlon 36891” jeligére a kis­pesti hirdetőbe. Balatonmárián, parthoz közel telek eladó, kö­rülbelül 150 négyszögöl. Csapó, 1066 Budapest, Lenin krt. 94. II. 2. Telefon: 116-118, este 8 után. Elcserélném, esetleg el­adnám négyszobás bel­városi lakásomat kettő­szobás modern taná­csiért, Szigeti részen. Érdeklődni: Szigeti u. 4/B. III. 2. Bálicsi út 71. alatt 300 négyszögöl telek, la­kóház építési engedél­lyel eladó. Építők 3/B. III. 10._______________ B elvárosi modern há­romszoba, személyzeti szobás öröklakás be­költözhetően eladó. Te­lefon: 16-454. Kalinin útnál, gará­zsoknak — utcafron­tos —, valamint ví- kendtelkek, szoba-kony­hás házrész eladó vagy hosszabb időre bérbe­adó, gyermekes, dol­gozó fiataloknak. Tety- tye dűlő 3. Gubacskó. Kétszobás összkomfortos OTP-lakás kertrésszel eladó. Kalinin u. 30. Eladom négyszobás, be­költözhető házamat, ga­rázslehetőséggel vagy elcserélném kétszobás öröklakásért. Hunyadi út 36. Érdeklődni: 4 órától. Telefon: 17-240. Pécsi, Hunyadi úti, két családnak is alkalmas családi ház beköltözhe­tően eladó, esetleg ve­lencei-tavi vagy balato­ni — Balatonfüred— Akarattya—Balatonföld- vár közötti — üdülőte­lek beszámításával. Ér­deklődni: Pécs, Hunya­di János út 50. Harkányban épülő társasüdülőben 1—2 és 3 szobás lakrészek, Balatonmária-fürdőn és Balatonalmádiban 1 és 2 szobás lakrészek előjegyezhe­tek a budapesti 4 9. számú ügyvéd i munka- közösségnél. 1123 Budapest, XII., Alkotás u. 11. I. 5. Telefon: 369-338. (Péntek, szombat kivételével I) Kérjen díjtalan tájékoztatót I 275 négyszögöl szőlő Aranyhegyen eladó, építhetőséggel. Érdek­lődni: 17 után, Kacsóh Pongrác u. 16. III. 11. 190 négyszögöl terület, beépíthető házhely, csa­ládi okok miatt, a har­kányi Újtelepen eladó. „70 000” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. EGYES Június 30-án Pécsi-tónál találtam szalma kézi­táskát ruhaneművel. Át­vehető minden délután 4—6 óráig Vargánál. Pécs, Szarkaláb u. 3. Matematikából, fiziká­ból korrepetálást vál­lalok, egyetemi végzett­séggel. Telefon: 11-673, este 8—10 óráig. _____ Ur ánvárosi III. emeleti lakásomban napi 2 órai elfoglaltságra keresek megbízható személyt. Telefon: 14-693. Antik bútor restaurálás, Hargita u. 2. Telefon: 14-303.________________ G yermekszerető nénit vagy gyermekgondozá­sin lévő nőt keresünk szeptembertől 5 hóna­pos kislányunk mellé. Kertváros, Kamilla u. 9. 111/12._______________ Mindennemű föld, kerí­tés, kövezési, szőlő­munkát vállalunk. „Pre­cíz” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. TAKARÍTÓNŐT felveszünk. Jelent­kezés: AFIT XIV. sz. Autójavító Vál­lalat, Pécs, Munkácsy M. u. 35. 2132 KAZÁNFŰTŐT — azonnali belépés­re, — felvesz a Fenyves Szálloda. Jelentkezés: az üzletvezetőnél. (2395) FELVÉTELRE keresünk állványozási munkák irányításában jártas építés- vezetőt és művezetőket építészmér­nöki, üzemmérnöki, vagy technikusi végzettséggel. Jelentkezés írásban, önéletrajz mellékelésével a „Hőtech- nika” Építő és Szigetelő V. személy­zeti és oktatási osztályán, 1081. Bu­dapest, Vili. kér. Kállai Éva u. 20. IV. em. 4799 GYORS- és gépírót azonnali belé­péssel felveszünk. Városi Közegész­ségügyi Járványügyi Szolgálat, Pécs, Szabadság út 7. Lehet kezdő is. 3179 CSECSEMŐOTTHON, Pécs, Kilián Gy. u. 2. szakképzett gyermekgon­dozónőt tejkonyha vezetői munka­körbe keres. 3175 GYORS- és gépírókat, valamint adminisztrátorokat felveszünk. Jelent­kezés: a személyzeti osztályon, Pécs, Rákóczi út 73/b. (364519) GÉPKOCSIVEZETŐKET és segéd­munkásokat keresünk felvételre. Je­lentkezés: Postai Gépjármű Szállí­tási Üzem, 7607 Pécs, Diósi út 51. (364493) Dolgozókat felvesznek GÉPÍRNI tudó adminisztrátort — hosszabb helyettesítésre — felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Hunyadi út 11. ÉRETTSÉGIVEL és gyakorlattal ren­delkező pénztárost, kezdő leltárellen­őrt, liftkezelő-kézbesítőt és segéd­munkást (ez utóbbi két állás nyug­díjas által is betölthető), a Dr. Veress Endre u.-i Rendelőintézetbe, valamint mosónőt a Pécsbányatelepi Kórházba felveszünk. Jelentkezés: Dr. Veress Endre u. 2. IV. em. 87. (2299) A NYERGESÜJFALUI VISCOSA- GYÁR, az ország egyetlen vegyiszál gyára, AZONNALI BELÉPÉSSEL FEL­VESZ vegyipari szakmunkásokat, fér­fi és női betanított- és segédmunká­sokat. JÖJJÖN DOLGOZNI E DUNA- MENTI NAGYÜZEMBE, NYERGESÚJ­FALURA I Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek, modern vegy­ipari technológia, továbbtanulási lehetőségek. Jelentkezés: minden munkanapon, 7—12 óráig a munka­ügyi főosztályon. Az érdeklődők a választ levélben kaDják, a részletes, képekkel . illusztrált tájékoztatóval együtt. Cím: MAGYAR VISCOSA- GYÁR, 2536 Nyergesújfalu, Pf. 1. Komárom megye. 5131 TAKARÍTÓNŐT azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: Hunyadi út 11. Gondnoknál. ADMINISZTRÁCIÓS Pécs, Bolgár II. emelet 8. munkára a nyári szün­időben középiskolai tanulókat alkalma­zunk. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat, Néphadsereg útja 33. Munkaügyi osztály. 2133 FELVÉTELRE keresünk közgazdasági végzettséggel férfi munkaerőt anyag- könyvelői munkakörbe 22—25 év kö­zött. Jelentkezés: Baranya megyei Tűzoltóparancsnokság, Pécs, Rákóczi út 5. 364518 A MAGYAR Pamutipar Budapest, 1046 (Újpest) Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betöltött lányokat, fo­nó, cérnázó, csévélő betanulásnak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés sze­mélyesen vagy levélben a gyár mun­kaügyi osztályán. (4420) BAROMFIFELDOLGOZÁSHOZ női munkaerőket, 13 éves kortól, állandó egyműszakos beosztásban, korszerű, gépesített üzemünkbe felveszünk. Vállalaton belül szakmunkásképző tanfolyam indul, melynek elvégzése esetén magasabb órabért fizetünk. Jelentkezés: Budapesti Baromfifel­dolgozó Vállalat munkaügyi osztá­lyán, Budapest, XXII., Nagytétényi út 74—76. (4787) A BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat felvesz ,,sztrich" munkában és PVC-ragasztásban jár­tas és legalább 3 éves szakmai gya­korlattal rendelkező melegburkoló szakmunkásokat, továbbá festő és mázoló szakmunkásokat. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Fürst Sándor u. 5. (364520) TEHERGÉPKOCSIVEZETŐKET C, E vizsgával és autószerelőket gyakor­lattal felveszünk. Szövetkezeti Szállí­tási Vállalat, Pécs, Megyeri út 53. 2400 NŐI dolgozókat lisztkiszerelői mun­kakörbe, napi 8 órában, egyműsza­kos munkára, keresünk. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás u. 2. 3180 HIVATALSEGÉDET, öl­tözőőrt, 6 órás mun­kaidőre, gépírni tudó adminisztrátort, vala­mint konyhai dolgo­zót felveszünk. Je­lentkezés: EVIRT So- piana Gépgyára, Pécs, Szalai A. u. 8. Üzemgazdasági osztály. 2373 A DRAVASZABOLCSI Lengyár fel­vetsz „D" vizsgás gépkocsivezetőket. Jelentkezés személyesen. 2377 A POLLACK Mihály Műszaki Főis­kola felvételre keres: B, C, D vizs­gával rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés: a Főiskola Műszaki Osz­tályán. 2376 A PÉCSI Építőipari Szövetkezet felvételre keres gépkocsivezetőket, „D" vizsgás előnyben. Jelentkezés: Felszabadulás u. 16. Szállitásvezető- nél. (2380) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem pályázatot hirdet klinikai gondnoki állásra. Felvétel: érettségi és állam- háztartási könyvelői vizsga. A pá­lyázatokat a Gazdasági Igazgatóság Pécs, Honvéd u. 5. sz. alá kérjük beküldeni. Pályázati határidő a meg­jelenéstől számított 15 nap. (2382) VÍZVEZETÉKSZERELŐ szakmunkáso- kát, tetőfedő segédmunkásokat, nyá­ri szünidős diákokat (csak általános iskolát elvégzettek) keresünk felvé­telre. Jelentkezés: Pécsi Építőipari Szövetkezet, Megye u. 19. (2391) ÉRETTSÉGIZETT dolgozókat felve­szünk elszámoltatási munkakörbe. Baranya megyei Vendéglátó Válla-_ lat, üzemelszámoltatási osztály. (2394) KOZGAZDASAGI szakközépiskolát végzett női dolgozót felveszünk pénz­ügyi osztályunkra. Kezdő is lehet. Jelentkezés: Pécs Város és Vidéke ÁFÉSZ, Pécs, József Attila u. 22., személyzeti vezetőnél. (2390) HÚSBOLTVEZETŐT és húsbolti el­adókat felveszünk. Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat mun­kaügyi osztálya, Pécs, Kulich Gy. u. 15. 2393 TEHERGÉPKOCSI VEZETŐT és áru­kísérőket felveszünk. Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat, Szál­lítási részleg, Pécs, Rákóczi út 50. 2392 ADMINISZTRÁTOROKAT a központi telephelyünkre, valamint női szerviz­munkásokat a harkányi szervizállo­másunkra, azonnali belépéssel fel­veszünk. Gépjárműjavító és Vegyes­ipari Szövetkezet, Pécs, Diósi út 49. (2408) ANYAGKÖNYVELŐT azonnali be­lépéssel felvészünk. Lehet nyugdíjas is. Gépjárműjavító és Vegyesipari Szövetkezet, Pécs, Diósi út 49. (2407) A PÉCSI Keményítőgyár felvesz munkaügy-statisztikus munkakörbe női-férfi munkaerőt azonnali belépés­sel. (364521) AZONNALI belépéssel felveszünk alkalmas munkaerőt anyagkönyvelői munkakörbe. Jelentkezés: Dél-dunán­túli Kőbánya Vállalat, Komló, sze­mélyzeti osztályán. (273692) TAKARÍTÓNŐKET és üzemi segéd­munkásokat felveszünk. Jelentkezés: a Vendéglátó Vállalat II. keir. Te­rületi Igazgatóságánál, Pécs, Sza­badság út 24. 2121 A PÉCSI Fémipari Vállalat felvé­telre keres: Felsőmalom u. 13. sz. alatti üzemébe szerszámkészítő szak­munkásokat, valamint hői munkáso­kat, György-aknai üzemébe eszter­gályos szakmunkásokat és férfi se­gédmunkásokat. Jelentkezés: Felső­malom u. 13. sz. alatt. 2415 A DARÁNYI Községi Közös Tanács a saját regies építőbrigádjához mű­szaki vezetőnek építésztechnikust ke­res. Jelentkezés: A Községi Közös Tanács tanácselnökénél. 273682 A VOLÁN 21. sz. Vállalat f. év július végén bentlakásos hivatásos személy- és tehergépjármű-vezetőd képző tanfolyamot indít Siófokon, melynek költségeit a vállalat fedezi. A tanfolyam ideje alatt 1300 Ft seqédgépjármű-vezetői bért, valamint teljes ellátást biztosít. A résztvevő­ket a tanfolyam befejezésével az munkahelyen kívánjuk foglalkoztat­ni. Jelentkezhetnek 8 általános isko­lát végzett, tizennyolc életévet be­töltött, katonai szolgálatot teljesített, vagy felmentett fiatalok. Jelentkezés személyesen a VOLÁN 21. sz. Vál­lalat személyzeti és oktatási önálló osztályán július 15-ig, kedden és pénteken 8—16-ig, valamint levélben 1052 Bp. V., Haris köz 6. »V. em. Levélben közölje adatait és lakó­helyét. 4798 V JÚLIUS 15— AUGUSZTUS 15-ig engedményes füzetvásár az iskolaszereket árusító boltokban NE VÁRJON SZEPTEMBERIG ! A PÉCSI Bőrgyár felvesz: férfi és női segédmunkásokat. Je­lentkezés: Pécs, Bol­gár Néphadsereg útja 52., munkaügyi osz­tály. (2276) A CARBON Könnyűipari Vállalat felvételre keres építőipari könnyű- gépkezelői vizsgával rendelkező dolgozót és építőipari segédmunká­sokat. Jelentkezés: Komló, Kossuth L. u. 21., munkaügyi osztály. (2287) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvesz cigarettaelőkészítő, gyártó és csoma­golási osztályára női betanított és segédmunkásokat, valamint férfi se- segédmunkásokat, 6 órás beosztású fiatal lányokat. (364486) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR időszakos munkára (augusztustól novemberig) női dolgozókat (lehet nyugdíjas is), keres dohányválogató munkakörbe. Jelentkezés július 20-ig a munka­ügyi osztályon. (364489) A BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat érettségizett, fia­tal lányokat adminisztrátori munka­körbe felvesz. Jelentkezés: Pécs, Fürst Sándor u. 5., munkaügyi osztály. (364509) MIT HOL 1 y i t SZÍNES, műszálas import takaró (200x150 cm), 80,— Ft-os egység­áron kapható a Pécsi ÁFÉSZ bor­boltjában (Pécs, Rákóczi út 16.). IMPORT férfi össze­csukható ernyők, 175 Ft-os reklámáron kap­hatók CSONGOR férfi divatáru szaküzletünk­ben (Széchenyi tér 18.). Amíg a készlet tart. KÖZÉRDEKŰ A III. kér. Rókus u.-i felnőtt kör­zeti orvosi rendelőben a rendelési idő július 17. és 18-án az alábbiak szerint módosul: 40. sz. körzet dr. Molnár Sándor, de.: 7—9, du.: 14 15 óráig. 39. sz. dr. Lomb Dénes körzetében a rendelési idő: de.: 9—11, du.: 15—16 óráig. 49. SZ. dr. Teremi Gábor körzetében a ren­delési idő: de.: 11'—13, du.: 16-— 17 óráig. A rendelés a 38. sz. kör­zeti orvosi rendelőben történik. (Ró­kus u. 2.) JÚLIUS 26-án — szombaton — este 18 órától ANNA-BÁL Harkányban. Asztalfoglalás és a szépségversenyre jelentkezés a BÁNYÁSZ étterem ve­zetőjénél. GIBRIL DEEN, a 2 WAX, Zsélyi Baby és Széles Sándor, az Olympia eszpresszó júliusi bárműsorában *xe- retettel várja kedves vendégeit, FUVARFELVEVÖ IRO­DÁNKAT Kossuth L. u. 68. sz. alatt a mai napon megnyitot­tuk. Fűtőolaj szállí­tást, folyamkavics és mindennemű lakossági szállítás felvételét vé­gezzük. Telefon: 10-361. Pécsi Szál­lító és Szolgáltató Ipari Szövetkezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom