Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-02 / 179. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanya, anyós, nagymama, LUTZ JANOSNÉ Kovács Erzsébet, hosszantartó beteg­ség után, 69 éves korában elhunyt. Temetése július 7-én, hétfőn fél 2 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága fiunk, testvérem, unokám, sógorom, keresztapám és kedves rokonunk, BARANYAI LÁSZLÓ 26 éves korában, tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése július 7-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család és a széleskörű rokonság. A Pécsi Tejüzem dolgozói meg­rendült szívvel tudatják, hogy szere­tett munkatársuk, KRAUSZ JÓZSEFNÉ váratlanul elhunyt. Temetése július 4-én, 12.30 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. Emlékét szeretettel megőrizzük. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága gyermekünk, uno­kánk, testvérem és kedves roko­nunk, WÖLFLING ISTVÁN bogádmindszenti lakos, 24 éves korá­ban, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése július 9-én, szerdán 2 óra­kor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, nevelőapám, apó­som, nagyapánk, dédnagypapánk, sógorunk, BECZÖ JANOS Vasas l.-i lakos, 74 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Te­metése július 8-án, kedden 3 óra­kor lesz a Vasas l.-i temetőben. Minden külön értesítés helyett a gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves ismerősöknek, barátoknak, rokonoknak, akik HARSI JANOSNÉ sz. Gadó Ilse búcsúztatása alkal­mával koszorúkkal, virágokkal, rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindenkinek, akik szeretett férjem, édesapánk, fiam, apósunk, rokonunk, VASS SÁNDOR temetésén részvétükkel, csokrok, ko­szorúk és részvéttáviratok küldésével mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mon­dunk a FÉK dolgozóinak, régi mun­katársainak, a ház lakóinak, az 500- as Ipari Szakmunkásképző Iskola II 15 osztály tanulóinak, a Városi Kórház és a Gyermekkórház dolgozói­nak és minden kedves vidéki isme­rősnek. Azonkívül hálásan köszönjük fiam, Vass Zoltán parancsnokainak részvétét és a körzeti párttitkár kedves és megható búcsúszavait. Gyászoló család. Budapest, XX. kerületi, főbérleti lakásomat, amely 1 szoba, konyha, veranda, éléskamra, 120 négyszögöl kerttel, el­cserélném pécsi 1 szo­ba, összkomfortos la­kással. Cím: Három- székyné, Pécs, III. kér., Páfrány u. 40. ______ K észpénzért lakásmeg­oldást keresek. Ajánla­tokat ármegjelöléssel: ,,Kétszoba távfűtéses” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.___________ H áromszobás, összkom­fortos tanácsi lakáso­mat elcserélném 2 szobás félkomfortosra a belvárosban. „Különbö- zetet kérek” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. I. emeleti egyszobás konyhás fürdőszoba, előszobás, erkélyes ta­nácsi lakásomat elcse­rélném a Budai vám­nál hasonlóért. „ősz” jeligére a Sallai ut­cai hirdetőbe.________ Elcs erélném 2 szoba, komfortos szénbányász lakásom 2x1 szoba, komfortos vagy félkom­fortosra lehetőleg bá­nyarendelkezésűre. ,,1975” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Összeköltözők I Külön­álló, kertes családi ház­ban lévő három szobás szénbányász bérlpkáso- mat elcserélném két szobás, szénbányász központi fűtésesre. „Kész garázslehetőség” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._____________ U ránvárosi második emeleti komfortos ta­nácsi lakást cserélnék kétszobás komfortosra. Különbözetet térítek. ,,Csak Uránváros ér­dekel” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. _ S zoba, konyhás albér­letet keresek az I. ke­rületben. ,,3 személy részére” jeligére ^ a Sallai utcai hirdetőbe. Üres albérletet kere­sek két iskolás gyerek­kel. „Sürgős” jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe^______________ Orv osnő szeptember 1- től összkomfortos albér­letet vagy kiadó lakást keres. Válaszokat „2 évre” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Szoba konyhás albérle­tet keresünk. „Építke­zők” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Pécs területén bérbe­vennék összkomfortos vagy komfortos beren­dezett lakást — lak­részt. „Kisiparos” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. |gépjarmü| Féléves műszaki vizs­gázott, 407 Moszkvics eladó. Szabó, Kulich Gy. u. 3. UD 78—80-as Trabant Combi eladó. Bogád, Kossuth u. 19. 2 db. P. 125-ös ajtó új eladó. Telefon: 15-649. 850-es Fiat eladó. „Mű­szaki vizsgázott” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. ____ M egkímélt állapotban lévő P 20-as motor el­adó. Érdeklődni: Hő- söktere, Baltika út 6. IB-s piros Opel-Kadett sportváltós eladó. Ist­ván tér 6. ___ 35 0-es Velorex műszaki vizsgázott, megkímélt ál­lapotban lévő, haláleset miatt eladó. Érdeklőd­ni: Lábod, Hosszúfalvi u. 67. Czompó. Volga személygépkocsi alkatrészt — többfélét — közületek részére ér­tékesítünk. AGROBER, Pécs, Felsőmalom u. 24. Garázs kiadó a Ledi- nán. „Garázs” jeligére a Sallai utcai hirdető­be. __ S zemélygépkocsiért ba- latonmáriai 145 négy­szögöles sarok üdülő­telket adok. „Márka” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Citroen GS 1220 Club UF-es igényesnek el­adó. Érdeklődni: tele­fonon 11-946. CZ-s Trabant 601 eladó. Frissen vizsgáztatva, generálozva, tartalék gumival, alkatrészekkel. Napközben 11-488/161. Este. Veres Péter u. 20. Marton. adas-vétel Eladó bontott gerenda, sarura, aDiakox, aj­tók, parketta. Lana- ler Jenő u. 8. Nikoiics Kozáiia. Egy háromfázisú körfű­rész daralóval 6000,— Ft-ért eladó. Megtekint­hető, Táltos u. 11. Eladó 2 db 1 éves gä­be, hathetes malacok­kal, — öregség miatt —, olcsón. Ugyanott süldők is eladók. Egy- házasharaszti, Petőfi u. 26/A. ___________________ E ladó: tégla, kis cse­rép, ajtó, ablak, több méretben, szarufa, ge­renda, léc, deszka. Bajcsy-Zs. E. u. 50. Airedale terrier kölykök' eladók. Pécs, I. kér., Bokor u. 2. Jó állapotban lévő gye­rekágy matraccal el­adó. Móra Ferenc u. 48. földszint 6. Né­meth. Eladó kombinált gyalu­gép és szalagfűrész. Szendrey u. 12. 70 I. betonkeverő el­adó és ugyanott 500 négyszögöl jókarban lévő szőlő, présházzal és terméssel együtt a pécsbagotai szőlőhe­gyen. Érdeklődni: Sza­badszentkirály, Petőfi u. 60. sz. Fajtiszta kis tacskó- kölykök olcsón eladók. Pécs, III. kerület, Urö­gi fasor 25. _________ O lcsón eladó egy be­tonkeverő. „50 literes” jeligére a Sallai ut­cai hirdetőbe. Cseh mély, sport baba­kocsi és járóka eladó. II. kerület, Viktória út 3/A. IV. em. 16. ajtó. Tégla, ajtó, ablak, ge­rendák, tetőléc, cserép, deszka, hajópadló 10x10 szarufák, külön­böző méretben. Bajcsy- Zs. u. 48. Petrovics Já­nos^___________________ K ét sezlon eladó. Pécs, III. kerület, Bánki D<^ nát út 17. II. em. 7. INGATLAN Ház Harkány közelé­ben olcsón eladó. „Gyü­mölcsös” jeligére ^ a Hunyadi úti hirdetőbe. Háromszoba komfortos családi ház beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni: Harkány-Tere­hegy, Széchenyi tér 8. Abaligeten hétvégi ház eladó. Érdeklődni: a helyszínen, Pertelek 10. Vasárnap délután. Pécs, Nagyárpád, Fő­tér 16. számú ház gaz­dasági épülettel eladó. Érdeklődni: a helyszí­nen egész nap. Azonnal beköltözhető kétszobás családi ház Pécs, Kertváros, Pannó­nia u. 2. szám alatt eladó. _______________ . Kétszob ás szövetkezeti lakás sürgősen eladó, 230 ezerért. Érdeklőd­ni: egész nap. Dr. Münnich Ferenc u. 24/C. II. em. 7. ajtó. Elcserélném Ágoston tér közelében lévő három­szobás lakásomat I. ke­rületben ingatlanért, ahol lakható épület van. „Sima csere” jel­igére a Hunyadi úti h i rd etőbe._____ K ettőszoba összkomfor­tos földszinti öröklakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni: naponta 5 óra után, Pécs, Maros- vásárhely u. 4. 600 négyszögöl gyümöl­csös, szőlő Szalántán, főút mellett, építő­anyaggal eladó. „Meg­egyezünk” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. III. kerületben, szent­kúti kertes házat cse­rélek kettő és fél—ket­tőszobás tanácsi lakás­ra. „Sima csere, sür­gős” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 560 négyszögöl 4 éves szőlő és veteményes, pincével, egyben vagy megosztva eladó. „Cser- kúton van” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétszobás összkomfor­tos szövetkezeti lakás eladó. Mezőszél út 6. Rákosi. Érdeklődni: 17 órától. Szombaton déj­után. ___ V árosban telek, építési engedéllyel, nagy ga­rázzsal eladó. I. kerü­let, Baranyavár u. 14. 250 négyszögöl szőlő, vidámpark alatt, el­adó. Érdeklődni: Fehér­hegy, Bródy Sándor u. 39/3. sz._______________ E lcserélném Szeged központjában lévő ma­gasföldszintes kétszobás összkomfortos gázfűté­ses öröklakásomat más­fél vagy kettőszobás pécsiért, lehet PIK-la- kás is. „Nagyon elő­nyös” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Harkányban kettőszoba összkomfortos társas­üdülő eladó. Földszint 13. Bartók Béla utcá­ban. „Zengő üdülő” a Napsugár mögött. Ér­deklődni: Pogányfi presszóvezetőnél. Balaton északi partján, Kővágóőrsön, főúttól 100 méterre 202 négyszög­öl, köművesítés alatt álló telek sürgősen na­gyon olcsón eladó. Ér­deklődni: Pécs, 7623 Mezőszél u. 3/C. Harth László. Balatonmária-fürdőn el­adó 122 négyszögöl víz­parti telek. Érdeklőd­ni lehet: 16-118-as te­lefonon, 19 óra után. Kettöszoba, konyha, nyá- rikonyhás családi ház gazdasági épülettel 1 hold kerttel eladó Iván- battyán, Petőfi u. 11. Kétszobás ház, mellék- helyiségekkel, kerttel eladó. Részletre is. Mozsgó, Pozsony u. 14. Kettőszobás családi ház 300 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. Pécs, I. kerület, November 7.wu. 7. sz. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap a hely­színen. Új családi házamat el­adnám vagy kisebbre cserélném. Hird, Újte­lep, Kossuth tér 13. Eladó Pellérden 285 négyszögöl szőlő, pin­ce felszereléssel. Ér­deklődni: Pécs, II. ke­rület, Faludi Ferenc u. 22. sz. Az 500-as Szakmunkás- képzőben 1965-ben vég­zett 111/10. bádogos- víz-gáz-központifűtés sze­relő osztály, 10 éves ta­lálkozó végett megbe­szélést tart VII. hó 7- én, 18 órakor a Tettye vendéglőben. Kérem a megjelenéseteket! Gróf Gyula. PARKETTACSISZOLÁS, közületeknek is. Telefon: 14-041. D. Kovács. Középiskolás diák mel­lé matematika tanárt keresek. Sürgős. Guzs- vány János, III. kerü­let, Ybl Miklós u. 7/3. III. lép. IV. em. 4. Pécsen kovács-lakatos műhelyemet átadnám. Lakás, iparengedély biz­tosítva. Pécs, Garay u. trafik. HAZASSAG 43 éves, 167 centiméter magas, lakással ren­delkező férfi házasság céljából megismerked­ne jól szituált, ottho­nát szerető nővel. Fény­képes levélre válaszo­lok. „75. kocsi van" jel­igére o Sallai utcai hirdetőbe. 67 éves vagyok, házam van és nyugdíjam van. Szeretnék 60—67 éves becsületes asszonnyal megismerkedni, aki ki­jönne falura. „Rózsa” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Minden időben Gsxa. cipőben! KERESSE FEL A PÉCSI IPARI VÁSÁRON A TISZA CIPŐGYÁR KIÁLLÍTÁSÁT, A JÓKAI ÜTI ÁLTALÁNOS ISKOLA 105. SZ. TERMÉBEN. Bemutatásra kerülő termékeink: női, férfi és gyermek utcai és sportcipők Belvárosi ház kettő la­kással beköltözhetően eladó. Teréz u. 8. Kertvárosi háromszobs összkomfortos szövetke­zeti lakásom elcserél­ném kisebbre. „Ber^k u.” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Balatonöszödön, 92 négyszögöl telek, épí­tési engedéllyel eladó. Bogorin, 11-348, este 6 után. Balatonlellei társasház­ban egyszoba összkom­fortos lakrész eladó. Érdeklődni: levélben is. Csánk, Münnich Ferenc u. 6/C. ________________ Pé csújhegyen, a Deák Ferenc utcában kettő darab 121 négyszögöles beépíthető telek el­adó. Érdeklődni: Nagy­hídi u. 2. Szombat, va­sárnap. EG Y ES Matematikából pótvizs­gára, középiskoláshoz felkészítőt keresek. „Gimnázium’ jeligére a Hunyadi tőbe. úti hirde­Kérem azt a becsületes megtalálót, aki június 28-án, déli órákban a Kodály Zoltán úti ABC-áruházban, vagy annak környékén talált egy fekete erszényt, a benne lévő tejjegyet és a pénzt jutalom elle­nében leadni szívesked­jék. Sulek, Aradi vér­tanúk u. 50. Bútorvétel,-eladás VÁSÁROLUNK ÉS ÁRUSÍTUNK MODERN, ANTIK ÉS STÍL BÚTOROKAT, LAKBERENDEZÉSI TÁRGYAKAT. OTP ügyintézés helyben. Címünk: BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT, Pécs, Temető u. (Zsolnay utcával párhuzamos) Telefon: 11-006. RAKTÁRI segédmunkást felvészünk. Jelentkezés: Pécs, Megyeri u. 4. Mű­szaki Erdészet. (364470) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR üzemi konyhájába felvesz konyhai kisegítőt. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (364468) KESZTYŰGYÁR Bőrruházati Gyár­egysége varrodai munkára szakkép­zett és betanult dolgozókat vesz fel. Jelentkezés: Pécsbányatelep, Kórház tér 8. (Széchenyi-aknánál) Megköze­líthető: 46-os, 50-es és 11-es autó­buszokkal. (364462) Az Orfűi Községi Közös Tanács részlegesen közművesített családi házhelyeket elad kedvező áron Tájékoztatás és ügyintézés hivatalos idő alatt. BARANYA megyei Magas- és Mély­építő Vállalat felvesz pécsi és vidéki munkahelyeire könnyügépkezelőket. Jelentkezés: Pécs, Fürst S. u. 5., gé­pészeti oszt. (364451) A MECSEKI Ércbányászati Vállalat Kísérleti, Kutatási és Automatizálási Üzeme műszaki dokumentátort keres angol—német vagy angol—francia vagy francia—német nyelvtudással. Jelentkezés: az üzefm személyzeti ve­zetőjénél. (364443) A PÉCSI Dohánygyár felvesz ciga- rettaelőkészitő, -gyártó és -csomago­lási osztályára női betanított és se­gédmunkásokat, valamint férfi se­gédmunkásokat. (364446) A SELLYE! Nagyközségi Közös Ta­nács Költségvetési Üzeme, Sellye, Sport utca 8. felvételre keres kőmű­ves szak- és segédmunkásokat. (364431) MOHÁCSI RÉGÉSZETI ásatáshoz munkásokat felveszünk, nyugdíjast is. Jelentkezés: Mohács, Múzeum. (65259) A PÉCSI Dohánygyár időszakos munkára (augusztustól novemberig) nyugdíjas női dolgozókat keres do­hányválogató munkakörbe. Jelentke­zés: július 10-ig a munkaügyi osz­tályon. (364420) AZONNALRA felveszünk 1 fő vil­lanyszerelőt és 1 fő műszerészt. Je­lentkezni lehet: Kesztyű- és Bőrdísz­műipari Szövetkezet, Pécs, Ágota u. 1. (3357) Dolgozókat felvesznek A MÉV Szolgáltató Üzem felvétel­re keres: gépkocsivezetőt, gépkocsi­szerelőt, öntőformázót, mozdonyve­zetőt, lakatost éi segédmunkást. (364413) FELVESZÜNK esztergályosokat, gép­kocsivezetőket. Jelentkezés: Pécs, Műszaki Erdészet, Megydri u. 4. (364427) A PÉCSI Keményítőgyár felvesz gépipari vagy villamosipari tech­nikust, lakatos szakmunkást, vala­mint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni Pécs, Bolgár Néphadse­reg u. 47., munkaügy. (364449) A MECSEKI Ércbányászati Vállalat pályázatot hirdet irányító tervezői munkakör betöltésére. Pályázati fel­tétel: építészmérnöki, vagy általá­nos mérnöki végzettség, s legalább 5 éves tervezői gyakorlat. A pályá­zatot önéletrajzzal a MÉV személy­zeti osztályán kell beadni. (Pécs, 39-ds dandár u. 19.) (364475) NŐI és férfi segédmunkásokat fel­veszünk szikvizüzemi részlegünkbe. Jelentkezés: Pécsi Sütőipari Válla­lat, Pécs, Zsolnay V. u. 61. sz. (264476) PAPÍR- és háztar­tási boltba eladót, bútorboltba férfi se­gédmunkást felve­szünk. Jelentkezés: Baranya Kereskedel­mi Vállalat munka­ügyi osztályán, Pécs, Rákóczi u. 11. (2249) KŐMŰVES, asztalos, ács, bádo­gos, központi fűtésszerelő szakmun­kásokat, melléjük segédmunkásokat felveszünk. Pécs, Kossuth L. u. 63., munkaügy. (2245) FIATAL segédmunkásokat kőműves, asztalos, ács, bádogos, központi fű­tésszerelő szakmunkássá képezünk munka mellett, 4 év alatt. Jelent­kezés: Pécs, Kossuth L. u. 63., mun­kaügy. (2246) JMK műhelybe lakatost felveszünk. Jdlentkezés: Pécs, Megyeri u. 59. Raktárbázis, munkaügy. (2240) A PÉCSI Geodézia és Térképészeti Vállalat V. sz. Felmérési Osztálya felvesz — továbbtanulási lehetőség­gel — jó rajzkészséggel rendelkező női dolgozókat és érettségizett, ka­tonaviselt fiatalembereket műszaki munkakörbe. Jelentkezés: Pécs, Jo­gász u. 4. III. em. 30. szoba. (2234) VOLÁN 12. sz. Vállalat vizsgázott fűtőket, hőközpontkezelőnek, női dol­gozókat iroda takarítására, könyve*- löt és érettségizett nőket adminiszt­ratív munkakörbe felvesz. Jelentke­zés: Bolgár Néphadsereg u. 6. Mun­kaerőgazdálkodás. (2251) MECSEK Áruházba takarítót felveszünk. Jelentkezés: a Me­csek Áruház portáján. (2250) ÉRETTSÉGIZETT fiatalt felvesz az Egyetemi Gyógyszertár. Jelentkezés: telefonon: 15-309. (3002) BARCSON létesített kötő- és kö­töttáru konfekcionáló üzemünkbe fel­veszünk: síkkötőket, kötöttáru szabá­szokat, konfekció varrókat, műszeré­szeket, bérelszámolókat, munkaügyi előadót, SZTK-ügyintézőt, betanított és segédmunkásokat. Bejárók úti­költség-térítést kapnak. Betanítás idéje alatt szerződéses munkabért fizetünk. Jelentkezés: Fővárosi Kéz­műipari Vállalat fonal- és textil- feldolgozó gyáregység barcsi rész­leg, Barcs, Széchenyi u. 3. (2224) HÚS- és hentesáru férfi eladókat felveszünk. Baranya megyei Élelmi­szerkereskedelmi Vállalat munkaügyi osztálya, Pécs, Kulich Gy. u. 15. (2189) "16 ÉVEN felüli diákokat pepsi és sörpalackozóba alkalmazunk. Pannó­nia Sörgyár. (2151) VÁLLALATUNK központjába admi­nisztrátort felveszünk. Déld. ROVI- KOT Nagyker. Váll., Pécs, Közraktár u. 1. Munkaügy. (2253) KISEGÍTŐ gépkocsivezetőt felvesz a Tejipari Szállítási Vállalat, Pécs, Ifjúmunkás utca 2. (2221) 4 ÓRÁS gyors- és gépírót felvesz az 500. Szakmunkásképző Intézet. Ldhet nyugdíjas is. Jelentkezés: Pécs, Rét u. 41. (2238) LENGYELTÓTI dohányszárító te­lepre, 3 hónapi időtartamra, BW kazán fűtéséhez — vizsgázott fűtőt keresünk felvételre. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés 1975. jú­lius 3-án, 8—15 óráig, a Pécsi Dohánygyárban, Pázmándy László elvtársinál. (2244) A MOZIUZEMI Vállalat felvesz: asztalost, asztalos segédmunkást, 1 fő motorkerékpár-jogosítvánnyal ren­delkező segédmunkást, 1 fő grafikus dekoratőrt, 1 fő grafikust — nyomdai kiadványok szerkesztésében való köz­reműködésre — művészeti gimnáziu­mot végzettek is jelentkezhetnek. Pécs, Perczel u. 22., munkaügyi cso­port. (2242) KÖZGAZDASÁGI technikumi vég­zettséggel munkaügyi csoporthoz álta­lános adminisztrátort felveszünk. Le­het kezdő is. Ugyancsak felveszünk villanyszerelőt, asztalos szakmunkást, betanított és segédmunkásokat, vala­mint 6 órás munkaidőben foglalkoz­tatott fiatalkorúakat. Pécsi Bútor­gyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. (2131) A BARCSI Fűrészüzem azonnali be­lépéssel alkalmazna faipari mérnököt és gépészmérnököt. Jelentkezéseket kérjük írásban vagy személyesen 7571 Barcs, Fűrészüzem címére el­küldeni, személyesen jelentkezés: 7— 15 óra között a gyár főmérnökénél. (2199) GÉPKOCSIVEZETŐKET, segédmun­kásokat, autószerelőket és autóvilla­mossági szerelőket felvesz a Belker. Száll. Váll., Pécs, Megyeri út 63. (364466) NEHÉZGÉPKEZELŐ vizsgával ren­delkező férfi dolgozókat, autódaru, toronydaru kezelésre, valamint tar­goncavezetőket, zétorvezetőket, szak­vizsgával rendelkező olajkazánfűtő­ket és nyugdíjasokat portásnak ér salakosnak felveszünk. Jelentkezés: BVM. Pécsi Gyárrészlege, hirdi te­lepén, Hird. (2225) A PÉCSI Építőipari Szövetkezet felvételre keres festő-mázoló, tapé­tázó szakmunkásokat és segédmun­kásokat, telepi segédmunkásokat, valamint nyugdíjasokat éjjeliőri szolgálatra. Jelentkezés a szövetke­zet központjában, Megye u. 19., munkaügyön. (2226) GYAKORLOTT gép­írókat felvesz a Cser­kúti MEZŐGÉP Vál­lalat. Jelentkezés a főkönyvelőnél. Tele­fon: 10-822. Megkö­zelíthető a 26-os autóbusszal az új- mecsekaljai végállomástól. (2217) A VOLÁN 12. sz. Vállalat felvesz 2 éves gyakorlattal rendelkező te­hergépkocsivezetőket és „D” vizsgá­val rendelkező autóbusz-gépkocsive­zetőket a városi közlekedéshez. A városi közlekedésben foglalkoztatott gépkocsivezetőknek helyi közlekedé­si pótlékot fizet és családtagjaiknak a vállalat a helyi autóbuszjárato­kon díjtalan utazást, vidéki dolgo­zóknak munkásszállást biztosit. (2227) A PÉCSI Bőrgyár felvételre keres kezdő vegyészmérnök, kezdő köz­gazdász és közgazdasági techniku­mot végzett munkaerőket. Jelentke­zés a személyzeti osztályon. (2230) ÉPÍTÉSZTECHNIKUST szerkesztői munkakörbe és építész műszaki raj­zolót felveszünk. Jelentkezés írás­ban. SZOVTERV Iroda, Pécs, Kisfa­ludy u. 4/2. (273295) LAKATOS, hegesztő és autószerelő szakmunkásokat felvesz a Közúti Gépellátó Vállalat, Pécs, Rét u. 47. (273237) GÉPÍRNI tudó adminisztrátort azonnali belépéssel felveszünk. Au- tóker, Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. (273213) UNIVERZUM Bőrruházati Üzeme szakképzett ruházati varrónőket, va­lamint stepp varrónőket egyműszakos munkabeosztással felvesz. Jelentke­zés: Pécs, Erdély u. 33/1. Kertváros. (364461) A CSERKÚTI MEZŐ­GÉP Vállalat felvesz gépészmérnököt és gépésztechnikust fej­lesztői munkakörbe. Kezdők is jelentkez­hetnek a személyzeti vagy a mű­szaki fejlesztési osztályvezetőnél. Megközelíthető a 26-os autóbusszal az újmecsekaljai végállomástól. (2216) GÉPKOCSIVEZETŐT felvesz a Tej­ipari Szállítási Vállalat, Pécs, Ifjú­munkás utca 2. (2222) BARANYA Megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat felvesz tetőfedő szakmunkásokat, valamint tetőfedők mellé segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Fürst S. u. 5., munkaügyi osz­tály. (364453) NEHÉZGÉPKEZELŐKET keres felvé­telre a Pécsi Közúti Építő Vállalat. Jelentkezés a gépészeti osztályon, Pécs, Felszabadulás u. 16. (364464) AZ 5. ÉPFU felvételre keres gép­kocsivezetőket, ,,E” vizsgával rendel­kezők előnyben. Jelentkezés: Pécs, Megyeri u. 26. Forgalmi telep. (364463) 10-ES, 8-AS, 6-OS sikkötőgéppel ren­delkező bedolgozókat azonnal felve­szünk. B. m. Háziipari Szövetkezet, Pécs, Déryné u. 35. (364469) GÉPI varrás betanulására 14 évet betöltött női dolgozókat felveszünk. Jelentkezés: Kesztyűgyár, I. sz. Üzem, Hőerőmű, Edison út (364467) VÁLLALAT telepein ismét kaphatók kü­lönféle haszonvasak. Finom- és durvale­mezek, betonvas, idomáru és cső vásárolható. Telepeink: Pécsett, Sik­lóson, Mohácson, Szigetváron és Komlón. ÚJDONSÁG! Munkácsy Color szí­nes televízió kapható — szaktanács- adással — a Pécsi ÁFÉSZ műszaki boltjában, Pécs, Rákóczi út 53. sz. Tel.: 10-471. KÖZÉRDEKŰ ÁRAMSZÜNET lesz július 3-án, 7—■ 16 óráig Komló, Mecsekfalu és Dá- vidföld egész területén, valamint ugyanezen a napon 14—16 óráig Komló Mecsekjánosi községben és a jéggyár területén. TÁNCISKOLA kezdődik július 9-én 18 órakor a Vasutas Klubban. Vá- rady Antal u. 7 2. Vezeti: Balog. FIGYELEM, ÉPULE ROBBANTÁS I — 1975. július 2-án, szerdán este 19— 19.15 óráig a Dél-dunántúli Gáz­gyártó és Szolgáltató Vállalat Fel- szabadulás u. 107. sz. alatti telep­helyén robbantásos eljárással épü­letbontást végez. A fenti időszakban (a robbantás idejére) lezárásra ke­rül a Felszabadulás u. Nagyhídi u. és Edison u. közé eső szakasza. Kérjük- a kiállított őrök utasításainak betartását és a gépjárművezetők szi­ves türelmét a robbantás időtarta­mára. D. D. Gáz termelési üzem­egysége. PÉCSI fi IPARI VÁSÁR 5. Pécsi Ipari YVasar: 1975. julíus 4—13. Pécs, Köztársaság tér Nyitva: hétköznap 10—20 óráig, Rendezi: PÉCS TURIST, vasárnap 8—20 óráig. 33 %-os vasúti utazási kedvezmény Pécs város Idegenforgalmi Hivatala. Telefon: 15-653, 14-866.

Next

/
Oldalképek
Tartalom