Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)

1975-06-11 / 158. szám

6 Dunántúli napló 1975. június 11., szerda Tudnivalók, szentenciák júniusról Június az egyetlen hónap a tizenkettő között, amely­nek névadóját nem lehet teljes biztonsággal megál­lapítani. Nagy a valószínű­sége, hogy íuno római is­tennőről, Jupiter főisten ne­jéről, a félelmetes Mars is­ten anyjáról nevezték el. Más források azonban úgy tudják, hogy Lucius Junius Brutus, a nagyhírű római konzul tiszteletére nevezik így. (Ez a Brutus nem azo­nos Caesar gyilkosával.) A hónap magyar elneve­zései: Rák hava, Nyárelő, Szent Iván hava. Június első napjára esik a meteo­rológiai nyár kezdete. A csillagászati nyáré pedig három héttel később, a nyári napforduló idején van: egész évben ekkor leghosz- szabb a nappal. (Ugyanis a nappal elsejétől 21-ig 17 perccel növekszik az éj ro­vására, majd ettől számítva a hó végéig, 30-áig 3 percet fogy. Vagyis a havi „növek­mény" 14 perc és a hó vé­gén a nappal 15 óra 55 percig tart.) A meteorológiai és csilla­gászati nyárkezdő napokon kívül a hónap legnevezete­sebb napja 29-e, Péter Pál. Erről így szól - a gazdák­hoz címezve — a Kincses Kalendárium: „A burgonyát, a tengerit ebben a hónap­ban megkapálni fontos fel­adat. Az ugarföldek fel­szántására most van a leg­főbb idő. A dohányföldön a kiveszett palántákat újakkal pótoljuk. Péter Pál után az aratás is megkezdődvén, az aratóeszközöket mihama­rabb rendbe kell szedni. Kölest, mohart a korai tar­lóba bátran vethetünk. A szénakaszálást és behor- dást is ebben a hónapban végezzük el." Jeles nap még június 24-e, Szent Iván napja is. Az előestéjén gyújtott tü­zekkel a nyári napfordulót köszöntötték. A népi regulák közül 10-ére, Margit napra ez a rigmus vonatkozik: „Margit felhőtől fél; égiháborút vél." János pedig, akinek 26-án van a nevenapja, csak tized­annyi esővel fenyeget, mint Medárd: „János nap előtt ha esik, négy napig esik. Ha e nap előtt a kakukk jókor kezdi a szólást, olcsó lészen a gabona (bőven te­rem), ha utána később kez­di — drága lészen ..." Tréfád móka* dárido Nyári szállásolt a Hegyháton, Hegyalján öregapám mesélte, hogy ki­mentek egyszer a szálláshoz, de nem volt vacsorájuk. Gon­dolta, szerezni kellene, de olcsón. Bement a faluba, el­lopta a cimborájának a két tyúkját. Kivitte a szállásra, meg­sütötték, aztán kínálta cimbo­rájának. Az meg jóízűen meg­ette. Finom tyúkotok van, ko­mám — mondta. Csak akkor csodálkozott el, amikor meg­mondta neki öregapám, hogy az ő tyúkja volt. Füzes End­re: A mecseki megosztott te­lepülések (JPM Évkönyv 1956) Ma már főleg csak romjai­ban állnak ezek a régi épü­letek, de még előfordul, hogy raktárként, tárolóhelyként hasz­nálják őket. Mire is szolgál­tak ezek a szálláskertnek, ta­nyának, paitáskertnek nevezett építmények? Egyes gazdáknál a kukoricafosztás is a szállá­sokon történt. Nagy társaság gvűlt össze ilyenkor. Fosztás közben nótáztak, mókáztak. A szállások kisebb rétdara­bok voltak. Kerítésük élősö­vény, melyet megyének, gye­pűnek hívtak. A csökevényes er­dei növényzetet — bükk, cser, tölgy, kőrisfa csemetéket — em­bermagasságúra hagyták nőni, majd rendszeresen nyírták. A legfontosabb épület az istállós- pajta volt, mely két épületből állt egy tető alatt, az istálló­ból és a pajtából. Általában 8—10 méter hosszú és 6—7 méter széles volt. A tető sá­toralakú, melyet zsúppal fed­tek. Az istálló sarkába heve­nyészett ágyat helyeztek föld­be ■ vert lábakon, itt szokott aludni az, aki az állatra vi­gyázott. Az istállóspajtába hordták a csépeletlen gabonát, kukoricaszárat, itt tartották a mezőgazdasági szerszámokat is. Az első katonai felvételek szerint a XVIII. század máso­dik felében már megvoltak a szállások, helyüket azonban pontosan nem állapították meg. A XIX. században pontosan megjelölték a helyüket is, szá­muk azonban nem növekedett jelentősen. Füzes Endre meg­állapítja tanulmányában, hogy a múlt század ötvenes évei­ben indul meg a szállások bomlása. A Hegyháton és Hegyalján a házakat szorosan egymás mellé építették a falvakban. Ezért az istálló, a pajta, a szín kikerült a szálláskertekbe. Itt tartották a jószágot, a paj­tába hordták a takarmányt. Hegyalján a gazdasági mun­kák jórészét, a nyomtatást, cséplést és a tárolást is ctt végezték. A XVIII—XIX. szá­zadban jelentős állattartás volt Hegyalján (Cserkút, Kővágó- töttös). Többnyire egy szolgalegény,- vagy egy öregember állandó­an kint lakott. Aki kiment a szállásra estefelé, megetette, megitatta a jószágot, majd maga is lefeküdt. Reggel is elvégezte mindezt, majd ha­zament. Télen, a nagy hóban nehéz volt kijárni, többen em­lékeznek a zsuptetőről lelógó hatalmas jégcsapokra, melyek szinte beborították a szállás­kertet. A férfiak azonban nem­csak a jószág őrzésére, eteté­sére, a mezőgazdasági mun­kák miatt tartózkodtak kint, hanem a társaságért is össze­jöttek. Esténként tüzet raktak valamelyik szálláson, köréje gyűltek, beszélgettek. Gyakran megtréfálták, ijesztgették egy­mást a tüzes emberrel, az er­dei manóval. Akkoriban any- nyi boruk volt — a szállások legnagyobb részét szőlők mel­lé helyezték —• hogy nem saj­nálta senki a barátaitól. Sok­szor ezek a csendes esti be­szélgetések dáridókká fajul­tak. Azonban Zengővárkony, Pécs- várad táján ma sem ritka ez a kicsit a nomád települések hagyományaira emlékeztető ál­lattartás. A dombhajlatok kö­zött szelíden megbúvó Zengő­várkony utolsó szálláskertje Bogdán Jánoséké. Hatalmas pajtát, istállót, szerszámos mű­helyt rendeztek be a régi he­lyén, persze teljesen moderni­zált állapotban. Tehetik, mert a „tanya" nagyon közel van a házukhoz. Bogdán néni, a szál­lás lelkes híve megmutatta a környezetében már pusztuló­félben lévő zsuptetős pajtákat, majd búcsúzóul egy történettel ajándékozott meg bennünket, melyet ő maga hallott mesélni egy nyári estén a szálláson: Rászokott a komám a ku­korica lopásra. Meglátták ezt a falubéli emberek és szóltak a csősznek, menjen ki a teme­tőhöz, mert mellette volt a ku­koricás. A csősz ki is ment, el­bújt egy sírkő mögé és várt. Jól megrakott szekérrel jött is a koma. Igenám, de nehéz volt a lovaknak a szekér, alig bír­ták húzni. Felsóhajtott a baj­bajutott ember: Jaj, halottak, gyertek segíteni! — Hányán menjünk? — kérdezte vissza a csősz, de olyan síri hangon, hogy majdnem szörnyethalt a koma. Le is szokott a kukorica lopásáról. Hárságyi Margit Gyűjtőmozgalom segítette Földrajzinév- adattár Baranyában Épp 110 évvel ezelőtt: 1865- ben fejeződött be az első föld­rajzi név-összeírás Baranya me­gyében Pesty Frigyes útmutatá­sával. Az értékes névjegyzék eredetije az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában, máso­lata mikrofilmen a Baranya me­gyei Levéltárban található. Ugyanígy a kutatók rendelkezé­sére állnak Hatos Gusztáv 1871—73 között kelt levelei is, melyek még nem publikált ba­ranyai neveket tartalmaznak. Németh Béla ismert helynév- kutató, pécsi ügyvéd kéziratos munkája a Baranya megyei Le­véltárba került. Megyénkben az élő (szóbeli) névanyag nagyarányú gyűjtését 1939-ben kezdte meg Reuter Camillo egyetemi tanár és fia. Utóbbi háromévtizedes kutatás után létrehozta Baranya 120 ezer cédulából álló névanyag­adattárát. Berze Nagy János, Hegedűs Lajos, Kiss Géza szin­tén vizsgálták megyénk föld­rajzi elnevezéseit, de adataik „szórvány-jellegűek”. Kutatómunka eredménye Az első szervezett névgyűj­tést 1954-ben a Megyei Tanács művelődésügyi osztálya indítot­ta el, dr. Zsolt Zsigmond, Reu­ter Camillo és Vargha Károly pedig önzetlenül támogatta. Dr. Zsolt Zsigmond többek kö­zött 12 zselici települést járt be, Vargha Károly pedig a zselici nemzetiségek lakta falvakban gyűjtött. Az MTA Dunántúli Tu­dományos Intézete 1961-ben adatszolgáltatásra kérte fel a községeket, de válasz alig né­hány helyről futott be. A Megyei Tanács 1973. július 25-én a földrajzi nevek „meg­mentését” határozta el és je­lentős anyagi támogatást nyúj­tott. Két bázis-intézmény: a Pé­csi Tanárképző Főiskola és a Megyei Levéltár részéről dr. Temesi Mihály, dr. Pesti János és Szita László irányította a gvűjtőmozgalmat, de segített az MTA Nyelvtudományi Intézete is. A gyűjtők zöme több mint száz főiskolai hallgató volt, ezen kívül hatvan pedagógus, helytörténész, muzeológus, ta­nácsi dolgozó is tevékenykedett, akik 1973 októberétől 1974 vé­géig felkutatták a 316 helysé­get és négy várost. Ma a „fel­tárt” teljes élő-földrajzi név­anyag közel 150 ezer névből áll. Az előrejelzések szerint a kétharmad része határ-, vagy­is dűlőnév. Arányosan fordul­nak elő magyar, német, szerb- horvát megnevezések. A kettős­ségre a nagybudméri Obere- Vezovác példája szolgál, hiszen előtagja német, utótagja szerb szó. Bikaion a szláv Otovicát, Saskovicát a magyarok is hasz­Bővizű források táplálják a kis patakot, mely a római kori villa egyik határa volt. Az er­dő tövében földművelésre is alkalmas területet találtak a rómaiak és a III—IV. században felépítették villájukat, valószínű egy már meglévő alapra. Erre utalnak az avarkori leletek. A feltehetően 250x250 méter alapterületű villa keleti részén hatalmas porticus látható, mely megnehezíti az értelmezést. Ugyanis az oszlopos bejárat szolgálhatott gyülekezőhelyül és gabonatározóként is. Távo­labb egy nagyméretű, sziklába vájt vízgyűjtőt találtak, mely valószínűleg veszély esetén cisz­ternaként szolgált, tekintettel arra, hogy a patak nagyon kö­zel volt, ahonnan egyéb célok­ra meríthették a vizet. A vas­tag, szép egyenes vonalban épített falmaradványok feltárá­sa a napokban készült el Kő- vágószöllősön, a MÉV valami­kori I. üzemének szomszédsá­gában. A Janus Pannonius Mú­zeum régészei feltárás közben értékes, vékonyfalú edényeket, hullámvonalas csíkozású csere­peket, valamint fémtárgyakat találtak. Külön is említésre mél­tó a hatalmi jelvényként hasz­nált pecsétgyűrű, melyen állat­figura és egy bokor látható, féldrágakőbe vésve. A hosszú. díszes kivitelű ruhatűkön kívül IV. századi éremleletek is se­gítettek a kor-megállapítás­ban. A falmaradványokon jól látható nyomot hagyott a hegy­ről lezúduló csapadék, mely szinte elmosta a felépítménye­ket. A feltárt római kori villa­maradványoknak jelentősége kettős. Egyrészt Magyarorszá­gon nagyon ritka a falusias jel­legű római kori település, te­hát az olyan jellegű építmé­nyek, melyek a gazdasági mun­kákra is engednek következtet­ni, másrészt elég hiányosak ismereteink a rómaiak utáni közvetlen időkre vonatkozóan. Itt, a villa területén IV—V. szá­zadból származó földbevájt nálják, de ez fordítva is érvé­nyes például a magyar Kápás esetében. Falunevek rigmusban Jónéhány falucsúfolót írtak össze: egy Szaporca-környéki- nek a terjedelme meghaladja a nyolc oldalt. Egyszerre több falunevet szedtek rigmusba: „Piski, Kórós, Adorjás, mind a három pazderjás” (vagyis ken­dertermelő). Némelyiket csak jelzővel illették: „Nyalka Rád, vérszopó Siklós, fürtös Matty, sáros Szabolcs”, vagy tömör szókapcsolatok születtek, mint „tésenyfai szúnyogok” (vékony emberek), „piski nyuszkák” (ijedősek). Gyakran kötekedtek egy hosszabb lélegzetű mon­datban: „A drávacsepeliek tü­zet raktak a cseresznyefa alatt, hogy a cseresznye megpirul­jon”. Néhány minta még az általában titkolt csúfolok kö­zül: „Görcsöny görcsös láb”, „Zók zokogó”, „Gadány faka­nál”. Kihalt, ma már ismeretlen jelentésű szavak is felbukkan­tak, így az Ormánságban a kiemelkedés jelölésére a Do­romb, de Eilenden már a Do­romb szolgál. Szabadszentkirá­lyon fennmaradt a forrás régi elnevezése, a Fejeték és a Forraték. Bogádon egy Árpád­kori vízrajzi köznév, a séd tűnt fel a ma használatos Sidfőben, melyet 1015-ben a Pécsváradi Apátság alapító levele Sedfey formában említ. Mondák sokasága kunyhókat is találtak. Az öt viskó cölöpös, a kemence la­pos megoldású. Ezek a földbe­vájt kunyhók tárgyi bizonyíté­kok a rómaiak utáni közvetlen időkre vonatkozóan. A tervek szerint külön kötet­ben lát napvilágot a feljegyzett mondák sokasága. Eredet-mon­dákban épp Dél-Baranya bő­velkedik. Megörökítették a tör­téneti és hiedelem-mondákkal együtt a betyártörténeteket is. Kotri Pila betyár nevét ma Alsómocsoládon a Pila út őrizte meg. Előfordul, hogy egy szomszéd falu közössége nevezi meg egy másik település határrészét. Nagypeterden alig él a Budicsi szó, míg a rózsafaiak sűrűn emlegetik, hisz a Budicsin át­haladva érik el botykai szőlő­telkeiket. A felsorolt példákból is ki­derül, hogy I» nyelvészeknek, helytörténészeknek, néprajzo­soknak, hagyományokat tiszte­letben tartó névadóknak egy­aránt hasznos forrásnak bizo­nyulhat a gazdag névanyag. Ebben az évben a Pécsi Ta­nárképző Főiskola magyar nyel­vi, szerb-horvát tanszékének ta­nárai elvégzik a helyszínen a térképészeti, népnyelvi ellenőr­zést és kialakítják az adattár- jellegű gyűjteményt. A rendsze­rezett és pontosított gyűjtemény a Megyei Levéltárba kerül és „Baranya megve földrajzi ne­vei" címmel a Baranya-monog- ráfiasorozat részeként 1978-ban nyomtatásban megjelenik. — Csuti János — Felüljáró épül Szegeden Szegeden nagyszabású út­rekonstrukciót folytatnak, amely elsősorban a városán áthaladó E 5-ös nemzetközi út korszerű­sítésével kapcsolatos. Ennek a városba torkolló szakaszát négy forgalmi sávosra építik át, s ehhez új felüljárót építenek az Izabella híd helyett. Miután az E 5-ös út forgalmát már el­terelték, megkezdték a régi híd bontását, s rövidesen hozzá­fognák az új felüljáró építé­séhez. A 161 méter hosszú híd beruházási költsége mintegy 50 millió forint. Építéséhez egyebek között csaknem hat­ezer tonna betont és 350 ton­na acélt használnak fel. Római kori villa Kővágószöl lősön Az utolsó szálláshely, tanya Zengávárfconyban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom