Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-11 / 158. szám
6 Dunántúli napló 1975. június 11., szerda Tudnivalók, szentenciák júniusról Június az egyetlen hónap a tizenkettő között, amelynek névadóját nem lehet teljes biztonsággal megállapítani. Nagy a valószínűsége, hogy íuno római istennőről, Jupiter főisten nejéről, a félelmetes Mars isten anyjáról nevezték el. Más források azonban úgy tudják, hogy Lucius Junius Brutus, a nagyhírű római konzul tiszteletére nevezik így. (Ez a Brutus nem azonos Caesar gyilkosával.) A hónap magyar elnevezései: Rák hava, Nyárelő, Szent Iván hava. Június első napjára esik a meteorológiai nyár kezdete. A csillagászati nyáré pedig három héttel később, a nyári napforduló idején van: egész évben ekkor leghosz- szabb a nappal. (Ugyanis a nappal elsejétől 21-ig 17 perccel növekszik az éj rovására, majd ettől számítva a hó végéig, 30-áig 3 percet fogy. Vagyis a havi „növekmény" 14 perc és a hó végén a nappal 15 óra 55 percig tart.) A meteorológiai és csillagászati nyárkezdő napokon kívül a hónap legnevezetesebb napja 29-e, Péter Pál. Erről így szól - a gazdákhoz címezve — a Kincses Kalendárium: „A burgonyát, a tengerit ebben a hónapban megkapálni fontos feladat. Az ugarföldek felszántására most van a legfőbb idő. A dohányföldön a kiveszett palántákat újakkal pótoljuk. Péter Pál után az aratás is megkezdődvén, az aratóeszközöket mihamarabb rendbe kell szedni. Kölest, mohart a korai tarlóba bátran vethetünk. A szénakaszálást és behor- dást is ebben a hónapban végezzük el." Jeles nap még június 24-e, Szent Iván napja is. Az előestéjén gyújtott tüzekkel a nyári napfordulót köszöntötték. A népi regulák közül 10-ére, Margit napra ez a rigmus vonatkozik: „Margit felhőtől fél; égiháborút vél." János pedig, akinek 26-án van a nevenapja, csak tizedannyi esővel fenyeget, mint Medárd: „János nap előtt ha esik, négy napig esik. Ha e nap előtt a kakukk jókor kezdi a szólást, olcsó lészen a gabona (bőven terem), ha utána később kezdi — drága lészen ..." Tréfád móka* dárido Nyári szállásolt a Hegyháton, Hegyalján öregapám mesélte, hogy kimentek egyszer a szálláshoz, de nem volt vacsorájuk. Gondolta, szerezni kellene, de olcsón. Bement a faluba, ellopta a cimborájának a két tyúkját. Kivitte a szállásra, megsütötték, aztán kínálta cimborájának. Az meg jóízűen megette. Finom tyúkotok van, komám — mondta. Csak akkor csodálkozott el, amikor megmondta neki öregapám, hogy az ő tyúkja volt. Füzes Endre: A mecseki megosztott települések (JPM Évkönyv 1956) Ma már főleg csak romjaiban állnak ezek a régi épületek, de még előfordul, hogy raktárként, tárolóhelyként használják őket. Mire is szolgáltak ezek a szálláskertnek, tanyának, paitáskertnek nevezett építmények? Egyes gazdáknál a kukoricafosztás is a szállásokon történt. Nagy társaság gvűlt össze ilyenkor. Fosztás közben nótáztak, mókáztak. A szállások kisebb rétdarabok voltak. Kerítésük élősövény, melyet megyének, gyepűnek hívtak. A csökevényes erdei növényzetet — bükk, cser, tölgy, kőrisfa csemetéket — embermagasságúra hagyták nőni, majd rendszeresen nyírták. A legfontosabb épület az istállós- pajta volt, mely két épületből állt egy tető alatt, az istállóból és a pajtából. Általában 8—10 méter hosszú és 6—7 méter széles volt. A tető sátoralakú, melyet zsúppal fedtek. Az istálló sarkába hevenyészett ágyat helyeztek földbe ■ vert lábakon, itt szokott aludni az, aki az állatra vigyázott. Az istállóspajtába hordták a csépeletlen gabonát, kukoricaszárat, itt tartották a mezőgazdasági szerszámokat is. Az első katonai felvételek szerint a XVIII. század második felében már megvoltak a szállások, helyüket azonban pontosan nem állapították meg. A XIX. században pontosan megjelölték a helyüket is, számuk azonban nem növekedett jelentősen. Füzes Endre megállapítja tanulmányában, hogy a múlt század ötvenes éveiben indul meg a szállások bomlása. A Hegyháton és Hegyalján a házakat szorosan egymás mellé építették a falvakban. Ezért az istálló, a pajta, a szín kikerült a szálláskertekbe. Itt tartották a jószágot, a pajtába hordták a takarmányt. Hegyalján a gazdasági munkák jórészét, a nyomtatást, cséplést és a tárolást is ctt végezték. A XVIII—XIX. században jelentős állattartás volt Hegyalján (Cserkút, Kővágó- töttös). Többnyire egy szolgalegény,- vagy egy öregember állandóan kint lakott. Aki kiment a szállásra estefelé, megetette, megitatta a jószágot, majd maga is lefeküdt. Reggel is elvégezte mindezt, majd hazament. Télen, a nagy hóban nehéz volt kijárni, többen emlékeznek a zsuptetőről lelógó hatalmas jégcsapokra, melyek szinte beborították a szálláskertet. A férfiak azonban nemcsak a jószág őrzésére, etetésére, a mezőgazdasági munkák miatt tartózkodtak kint, hanem a társaságért is összejöttek. Esténként tüzet raktak valamelyik szálláson, köréje gyűltek, beszélgettek. Gyakran megtréfálták, ijesztgették egymást a tüzes emberrel, az erdei manóval. Akkoriban any- nyi boruk volt — a szállások legnagyobb részét szőlők mellé helyezték —• hogy nem sajnálta senki a barátaitól. Sokszor ezek a csendes esti beszélgetések dáridókká fajultak. Azonban Zengővárkony, Pécs- várad táján ma sem ritka ez a kicsit a nomád települések hagyományaira emlékeztető állattartás. A dombhajlatok között szelíden megbúvó Zengővárkony utolsó szálláskertje Bogdán Jánoséké. Hatalmas pajtát, istállót, szerszámos műhelyt rendeztek be a régi helyén, persze teljesen modernizált állapotban. Tehetik, mert a „tanya" nagyon közel van a házukhoz. Bogdán néni, a szállás lelkes híve megmutatta a környezetében már pusztulófélben lévő zsuptetős pajtákat, majd búcsúzóul egy történettel ajándékozott meg bennünket, melyet ő maga hallott mesélni egy nyári estén a szálláson: Rászokott a komám a kukorica lopásra. Meglátták ezt a falubéli emberek és szóltak a csősznek, menjen ki a temetőhöz, mert mellette volt a kukoricás. A csősz ki is ment, elbújt egy sírkő mögé és várt. Jól megrakott szekérrel jött is a koma. Igenám, de nehéz volt a lovaknak a szekér, alig bírták húzni. Felsóhajtott a bajbajutott ember: Jaj, halottak, gyertek segíteni! — Hányán menjünk? — kérdezte vissza a csősz, de olyan síri hangon, hogy majdnem szörnyethalt a koma. Le is szokott a kukorica lopásáról. Hárságyi Margit Gyűjtőmozgalom segítette Földrajzinév- adattár Baranyában Épp 110 évvel ezelőtt: 1865- ben fejeződött be az első földrajzi név-összeírás Baranya megyében Pesty Frigyes útmutatásával. Az értékes névjegyzék eredetije az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában, másolata mikrofilmen a Baranya megyei Levéltárban található. Ugyanígy a kutatók rendelkezésére állnak Hatos Gusztáv 1871—73 között kelt levelei is, melyek még nem publikált baranyai neveket tartalmaznak. Németh Béla ismert helynév- kutató, pécsi ügyvéd kéziratos munkája a Baranya megyei Levéltárba került. Megyénkben az élő (szóbeli) névanyag nagyarányú gyűjtését 1939-ben kezdte meg Reuter Camillo egyetemi tanár és fia. Utóbbi háromévtizedes kutatás után létrehozta Baranya 120 ezer cédulából álló névanyagadattárát. Berze Nagy János, Hegedűs Lajos, Kiss Géza szintén vizsgálták megyénk földrajzi elnevezéseit, de adataik „szórvány-jellegűek”. Kutatómunka eredménye Az első szervezett névgyűjtést 1954-ben a Megyei Tanács művelődésügyi osztálya indította el, dr. Zsolt Zsigmond, Reuter Camillo és Vargha Károly pedig önzetlenül támogatta. Dr. Zsolt Zsigmond többek között 12 zselici települést járt be, Vargha Károly pedig a zselici nemzetiségek lakta falvakban gyűjtött. Az MTA Dunántúli Tudományos Intézete 1961-ben adatszolgáltatásra kérte fel a községeket, de válasz alig néhány helyről futott be. A Megyei Tanács 1973. július 25-én a földrajzi nevek „megmentését” határozta el és jelentős anyagi támogatást nyújtott. Két bázis-intézmény: a Pécsi Tanárképző Főiskola és a Megyei Levéltár részéről dr. Temesi Mihály, dr. Pesti János és Szita László irányította a gvűjtőmozgalmat, de segített az MTA Nyelvtudományi Intézete is. A gyűjtők zöme több mint száz főiskolai hallgató volt, ezen kívül hatvan pedagógus, helytörténész, muzeológus, tanácsi dolgozó is tevékenykedett, akik 1973 októberétől 1974 végéig felkutatták a 316 helységet és négy várost. Ma a „feltárt” teljes élő-földrajzi névanyag közel 150 ezer névből áll. Az előrejelzések szerint a kétharmad része határ-, vagyis dűlőnév. Arányosan fordulnak elő magyar, német, szerb- horvát megnevezések. A kettősségre a nagybudméri Obere- Vezovác példája szolgál, hiszen előtagja német, utótagja szerb szó. Bikaion a szláv Otovicát, Saskovicát a magyarok is haszBővizű források táplálják a kis patakot, mely a római kori villa egyik határa volt. Az erdő tövében földművelésre is alkalmas területet találtak a rómaiak és a III—IV. században felépítették villájukat, valószínű egy már meglévő alapra. Erre utalnak az avarkori leletek. A feltehetően 250x250 méter alapterületű villa keleti részén hatalmas porticus látható, mely megnehezíti az értelmezést. Ugyanis az oszlopos bejárat szolgálhatott gyülekezőhelyül és gabonatározóként is. Távolabb egy nagyméretű, sziklába vájt vízgyűjtőt találtak, mely valószínűleg veszély esetén ciszternaként szolgált, tekintettel arra, hogy a patak nagyon közel volt, ahonnan egyéb célokra meríthették a vizet. A vastag, szép egyenes vonalban épített falmaradványok feltárása a napokban készült el Kő- vágószöllősön, a MÉV valamikori I. üzemének szomszédságában. A Janus Pannonius Múzeum régészei feltárás közben értékes, vékonyfalú edényeket, hullámvonalas csíkozású cserepeket, valamint fémtárgyakat találtak. Külön is említésre méltó a hatalmi jelvényként használt pecsétgyűrű, melyen állatfigura és egy bokor látható, féldrágakőbe vésve. A hosszú. díszes kivitelű ruhatűkön kívül IV. századi éremleletek is segítettek a kor-megállapításban. A falmaradványokon jól látható nyomot hagyott a hegyről lezúduló csapadék, mely szinte elmosta a felépítményeket. A feltárt római kori villamaradványoknak jelentősége kettős. Egyrészt Magyarországon nagyon ritka a falusias jellegű római kori település, tehát az olyan jellegű építmények, melyek a gazdasági munkákra is engednek következtetni, másrészt elég hiányosak ismereteink a rómaiak utáni közvetlen időkre vonatkozóan. Itt, a villa területén IV—V. századból származó földbevájt nálják, de ez fordítva is érvényes például a magyar Kápás esetében. Falunevek rigmusban Jónéhány falucsúfolót írtak össze: egy Szaporca-környéki- nek a terjedelme meghaladja a nyolc oldalt. Egyszerre több falunevet szedtek rigmusba: „Piski, Kórós, Adorjás, mind a három pazderjás” (vagyis kendertermelő). Némelyiket csak jelzővel illették: „Nyalka Rád, vérszopó Siklós, fürtös Matty, sáros Szabolcs”, vagy tömör szókapcsolatok születtek, mint „tésenyfai szúnyogok” (vékony emberek), „piski nyuszkák” (ijedősek). Gyakran kötekedtek egy hosszabb lélegzetű mondatban: „A drávacsepeliek tüzet raktak a cseresznyefa alatt, hogy a cseresznye megpiruljon”. Néhány minta még az általában titkolt csúfolok közül: „Görcsöny görcsös láb”, „Zók zokogó”, „Gadány fakanál”. Kihalt, ma már ismeretlen jelentésű szavak is felbukkantak, így az Ormánságban a kiemelkedés jelölésére a Doromb, de Eilenden már a Doromb szolgál. Szabadszentkirályon fennmaradt a forrás régi elnevezése, a Fejeték és a Forraték. Bogádon egy Árpádkori vízrajzi köznév, a séd tűnt fel a ma használatos Sidfőben, melyet 1015-ben a Pécsváradi Apátság alapító levele Sedfey formában említ. Mondák sokasága kunyhókat is találtak. Az öt viskó cölöpös, a kemence lapos megoldású. Ezek a földbevájt kunyhók tárgyi bizonyítékok a rómaiak utáni közvetlen időkre vonatkozóan. A tervek szerint külön kötetben lát napvilágot a feljegyzett mondák sokasága. Eredet-mondákban épp Dél-Baranya bővelkedik. Megörökítették a történeti és hiedelem-mondákkal együtt a betyártörténeteket is. Kotri Pila betyár nevét ma Alsómocsoládon a Pila út őrizte meg. Előfordul, hogy egy szomszéd falu közössége nevezi meg egy másik település határrészét. Nagypeterden alig él a Budicsi szó, míg a rózsafaiak sűrűn emlegetik, hisz a Budicsin áthaladva érik el botykai szőlőtelkeiket. A felsorolt példákból is kiderül, hogy I» nyelvészeknek, helytörténészeknek, néprajzosoknak, hagyományokat tiszteletben tartó névadóknak egyaránt hasznos forrásnak bizonyulhat a gazdag névanyag. Ebben az évben a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar nyelvi, szerb-horvát tanszékének tanárai elvégzik a helyszínen a térképészeti, népnyelvi ellenőrzést és kialakítják az adattár- jellegű gyűjteményt. A rendszerezett és pontosított gyűjtemény a Megyei Levéltárba kerül és „Baranya megve földrajzi nevei" címmel a Baranya-monog- ráfiasorozat részeként 1978-ban nyomtatásban megjelenik. — Csuti János — Felüljáró épül Szegeden Szegeden nagyszabású útrekonstrukciót folytatnak, amely elsősorban a városán áthaladó E 5-ös nemzetközi út korszerűsítésével kapcsolatos. Ennek a városba torkolló szakaszát négy forgalmi sávosra építik át, s ehhez új felüljárót építenek az Izabella híd helyett. Miután az E 5-ös út forgalmát már elterelték, megkezdték a régi híd bontását, s rövidesen hozzáfognák az új felüljáró építéséhez. A 161 méter hosszú híd beruházási költsége mintegy 50 millió forint. Építéséhez egyebek között csaknem hatezer tonna betont és 350 tonna acélt használnak fel. Római kori villa Kővágószöl lősön Az utolsó szálláshely, tanya Zengávárfconyban.
