Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-29 / 176. szám
6 Dunántúlt napló 1975. június 29., vasárnap utcAröl uTdutn Bevontak 167 vezetői engedélyt A szonda elbarnul, a vezető belepirul a MÉH felkészült a vasgyűjtésre A kohászat idei terve a tavalyinál 3 százalékkal több acél termelését írja elő. s ennek túlteljesítését vállalta a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben. A kohászatnak tervei túlteljesítéséhez több alapanyagra van szükség és ezért mintegy 50 000 tonna többlet vashulladékot igényelt. A KISZ Központi Bizottsága a napokban felhívást intézett a KISZ-szervezetekhez és az ifjúkommunistákhoz, amelyben felszólította a fiatalokat, hogy társadalmi munkában, kommunista műszakok szervezésével gyűjtsék össze az üzemekben, szövetkezetekben elfekvő vas- és színesfém hulladékot, ezzel is elősegítve a kohászat többletvashulladék igényének kielégítését. A cél, terven felül legalább 40 000 tonna vashulladék összegyűjtése. Az akcióval kapcsolatban a nagy begyűjtő vállalatok egyikénél, a MÉH Trösztnél elmondták, hogy a 40-50 ezer tonna vashulladék igen jelentős mennyiség, már csak azért is, mert a szervezett, folyamatos gyűjtés során eddig évente mintegy 1 100 000 tonna vashulladékot gyűjtöttek be, tehát az igényelt többletmennyiség csak akkor lesz tényleg többlet, ha ezen a tetemes tételen felül jelentkezik. Ehhez viszont az szükséges, hogy most olyan vasanyagokat tárjanak fel és gyűjtsenek össze, amelyek bői kimaradnának. Ilyenek a egyébként a szervezett gyűjtésvállalatoknál, szövetkezeteknél, műhelyekben, udvarokban elfekvő anyagok, régi gépek stb. A KISZ-fiatalok a vashulladék hulladékkal egybeépítve, színesgyűjtése közben, részben a vasfémhulladékot is találnak majd az üzemekben. Mivel a színesfém igen értékes, többnyire csak import útján beszerezhető nyersanyaq, jelentős népgazdasági érdek, hogy az akció során a színesfém-hulladékokat is összegyűjtsék. A színesfém-kohászat minden mennyiségű és minőségű színesfém-hulladékot fel tud használni. A 40—50 ezer tonna vas- és színesfém-hulladék elszállítása és feldolgozása a begyűjtő vállalatokat is rendkívüli feladatok elé állítja, megoldásukhoz nagyfokú szervezettség szükséges. A begyűjtő vállalatok ezért arra kérik a KISZ-szervezeteket, hogy jóelőre beszéljék meg az akció lebonyolításának időpontját. A vas- és színesfém-gyűjtési akció július 1-től szeptember 15-ig tart, és csak az üzemekre, szövetkezetekre korlátozódik, mert a lakóterületeken a későbbiekben kerül sor hasonló akcióra. Csakhogy az emberek közül sokkal nehezebb lesz kiválogatni, hogy ki az igazi bűnös. Itt van ez a Tó- szeghy. Nyilas karszalaggal, géppisztollyal csörtet, de látszik rajta, hogy úgy cseppent bele az egészbe, mint Pilátus a Krédóba. Egy gondja van csak: Krisztina. Rózsi elmosolyodott. Nem is lennének csúnya pár. Mind a kettő sápadt, egyszáíbelű, de azért olyan finomak. Szép hosszú kezük van, vékony bőrükön átsejlik az erek kékje... Haszontalan fajta, de talán nem kártékony... Nehéz dolguk lesz itt Simóéknak ... Csak megérjék... Istenem, add, hogy megérjék ... Rózsi elmosolyodott, amikor A kórház tértől az István téren át... Döccen a Trabant, — dühöng az autós • Elkészült a csapadékcsatorna Év végéig újra rend lesz? Hiába mérgelődik az autós, most sajnos meg kell kerülnie a háztömböt: a piros csíkos léc elzárja az útját. Pécsett, az István téren egyelőre ott sem öröm az autózás, ahol szabad az út. Itt egy hajóm törmelék, ott néhány betoncső, vagy gödör, kátyú. Bár néhány hete a zajosabb munkák befejeződtek, — a kotrógép már elment, a réselő kompresz- szora is ritkábban teszi próbára a lakók idegeit - a csatatér-hangulat mégiscsak megmaradt. Kik dolgoznak, mit építenek a belvárosnak ezen a közkedvelt, nagyforgalmú területén? A kérdéssel Dómján Róbertét, a Pécs-Baranyai Beruházó Vállalat műszaki ellenőrét kerestük meg. Műszaki átadás július 2-án — A legnagyobb munka annak a csapadékcsatornának az építése volt, amelyet a DÉL- VIÉP dolgozói fektettek le a Kórház tértől a Janus Pannonius utca Széchenyi téri torkolatáig. Ugyancsak az ő feladatuk a csatorna nyomvonala felett az útburkolat újjáépítése, mellette a járdák korszerűsítése. Térülnek, fordulnak a betont szállító teherautók, a szegélyköveket helyezik el a Janus Pannonius utcában a járda mentén a „délviépesek”. A Technika Háza előtt az esőcsatornákat kötik be az új csapadék-gerincvezetékbe. Az ak- naszűkítők, víznyelőrácsok nagyrészt már a helyükön vannak. — A látszat ellenére jó ütemben halad a munka — válaészrevette, hogy imádkozik. Majd adna neki Simó, ha megtudná ... Egy kéz simogatta végig a hátát. Rózsi megfordult. — Maga az, méltóságos úr? — mondta, de ezúttal nem volt a hangjában harag. — Ne legyél ilyen velem, Rózsi I — Már megint kezdi? Mikor nő be a feje lágya? — mondta, mintha egy kamaszhoz beszélne. — Figyelj ide! Ha egyszer vége lesz ennek a borzalomnak, magammal viszlek. Nem cselédnek. Üriasszonynak. A feleségem leszel... — Most már tényleg meghibbant — fordult meg Rózsi. — Ezek után már csak az hiányzik, hogy megígérje: a szólta érdeklődésünkre a kivitelező vállalat képviselője. A csatorna kész, műszaki átadása 2-án megkezdődhet. Az útburkolat és a járdák aszfaltozását pedig alvállalkozóknak adjuk át. Uj gépkocsi parkoló A DÉLVIÉP munkája azonban ezzel nem ért véget. Amint azt Papp Péter, a Városi Tanács építési és közlekedési osztályának főelőadója elmondotta, a tanács úgy határozott, hogy a Sallai utcából lezúduló víz elvezetésére a Kórház tér felé haladó csatornát visszamenőleg a Várady Antal utca sarkáig meg kell hosszabbítani. Az István tér Leöwey gimnázium előtti szakaszán pedig hasonló pluszmunka vár a kivitelezőre. A Városi Tanács vb-határozata alapján ugyanis a sok vita tárgyát képező vízesésnek még ez évben működnie kell. A DÉLVI- ÉP-nek itt a kaszkád túlfolyójáig kell meghosszabbítania a csatornát. A Janus Pannonius utcában az új útburkolat mellett egyéb változás is várható — mondja Papp Péter. A kaszkádtól a Széchenyi tér felé haladva a Székesfehérvár utca torkolatáig gépkocsiparkolót tervezünk. Az építők döntött szegéllyel készítik a gyalogjárót, ahol majd fél kerékkel várakozhatnak a gépkocsik. Hoppá! Egy Trabant nagy döccenéssel „veszi tudomásul" a Sallai utca és a Kórház tér torkolatában, hogy a víznyelő- rács magasan az úttest fölé emelkedik. — Ha ez így marad, egy napon méq tengelytörést kapok - panaszkodik az autós -, meg így a víz sem tud belefolyni a víznyelőbe.- Természetesen nem marad méltóságos asszonyt meg odavesszük cselédnek . .. — Ne viccelj most velem ... Nekem elegem volt az egészből ,a nemes kék vérből. Borzadok, ha rágondolok. De szerencsére nem lesz vele gondom. Valamelyik éjjel, amkor Köpetzy nála volt, hallottam, hogy azt suttogták; magával viszi a kitöréskor. Ezt pedig úgysem ússzék meg élve. A nagy hadfi azt hiszi, hogy az oroszok nem számolnak azzal, hogy ki szeretnék menteni az irhájukat a gyűrűből. Tudod, milyen lesz az urak nagy kitörése? Mint az a hajtóvadászat, amit Köpetzy úr annyira szeretett. Csakhogy most ő lesz a nyúl ... És őnagysága pedig a nyúiné .. . — Azért így nem beszélhet a feleségéről... — Nem? Hát tudod miért könyörögtem neked, hogy éjszakánként kijöhessek hozzád beszélgetni? Már nem bírtam elviselni, hogy a bárónő őnagysága a szomszéd ágyban hempereg a szeretőjével és tudja, hogy a férje és a lánya mindent hall. Napok óta altatót keverek Kriszti teájába, hogy legalább ő ne halljon, tudjon semmiről... így — mondja Dómján Róbert ide még vastag aszfaltréteg kerül. Hogy mikor? Megkérdeztük az Aszfaltútépítő Vállalatnál. — Július végén, legkésőbb augusztus első napjaiban tudunk erre a területre felvonulni — válaszol Pillér Antal építésvezető. A Kórház téri forgalomirányító lámpák üzembeállítása pedig már csak ez után következhet. Amint azt a KPM Pécsi Közúti Igazgatóságán megtudtuk, a járműdetektorok, rezo- náns hurkok elhelyezése és be- hangolása csak az aszfaltozás elkészülte után lehetséges. Ezer „apró" munka Persze, amíg megjön az Aszfaltútépítő Vállalat, addig itt méq ezer „apró” munka akad. A Kórház tér előtt néhány méterrel, a húsbolt kirakatával szemközt például körülkerített területecske jelzi, hogy a csatornát keresztező qázvezeték kiváltása itt még vissza van. Az István tér északnyugati sarkában a néhány hete történt súlyos csőtörés színhelye még nyitott, csakúgy, mint valamivel lejjebb, az útbeszakadás, az ismeretlen mélységű üreggel, amely feltárásra vár. ♦ Mégis biztatóak a jelek. Legalábbis, ami g határidőt illeti. Júlus 2-á,n az úttest alatt húzódó új csapadékcsatorna műszaki átadása hivatalosan megkezdődik. Ha pedig a határidő mellett a munka minősége is kifogástalannak találta- tik, akkor az egy újabb, megbízható érv g szitkozódó autósok, zsörtölődő gyalogosok és a gyakran joggal türelmetlen lakók megnyugtatására. Rózsi észrevette, hogy Eötvös sír. .. — Jól van no — mondta és önkéntelenül megsimogatta a férfi fejét. — Nem köll azért bőgni. Maga mégiscsak férfi... — Csak te voltál jó hozzám, egész életemben ... — nyöszörgött és csókolni kezdte a kezét. — Mert azért fizettek. Nem ingyért voltam én jó, hallja-e?! Maguk egymás között gonoszak, de tartanak ilyen magamfajta állatokat is, hogy azok jók legyenek magukkal . .. — Minden másképp lesz ezután. Gazdaggá teszlek ... — És ha mindenét elveszik? A házát, a földjét? Akkor mi lesz? Tud maga pénz nélkül is jó lenni? — Majd meglátod ... — Na, akkor már most kezdje a bizonyítást. Lopjon el két üveg rumot a sajátjából. Jó lenne a teába. Eötvös egy perc alatt megjött a rummal. Három üveggel hozott. — Ez sok lesz — mondta Rózsika és egy üveget a párnája alá rejtett. — Még da- nolni kezdenek és hátha olyan dalra zendítenek, amit a tova„Aki vezet, ne igyékl Aki iszik, ne vezessen" — örökérvényű szabály. Az egyre növekvő közúti forgalomban józanul sem könnyű a figyelem összpontosítása, részegen pedig csak karambol lehet a vége. Megyénkben az év első öt hónapjában a halálos, illetve sérüléses balesetek száma 271. Ebből 57 esetben volt ittas a gépjármű vezetője. Sok! Megyénk járásai közül a siklósi „erősen a dobogón van" az ittas vezetést mutató statisztikában. Néhány napja g siklósi járásban átfogó közúti ellenőrzést tartottak. A megyei és a járási közlekedési rendőrök kijelölt ellenőrző „pontokon” valamennyi gépjárművet és járművet megállítottak. Az ellenőrzés „vezérautójá- ban" Kovács Jenő alezredessel, a megyei közlekedésrendészet vezetőjével jártuk a területet. A szőlővidék szelíd dombjai alatt futó országúton nagy a forgalom. Az ellenőrző helyen egy kis teherautó az útpadkára félreállítva, vezetője és utasa együttes erővel — fogóval, kalapáccsal — a rendszámtábla levételén szorgoskodnak. — Rossz a fék, lefutottak a gumik, a kocsi balesetveszélyes! — jelenti az alezredesnek az ellenőrző helyen szolgálatot végző rendőr. Alig állunk ott néhány percig, amikor tőlünk körülbelül 200 méterre piros személyautó lassít, aztán megfordul és nagy sebességgel indul vissza . . .- Meg kell ezt nézni, miért ijedt meg tőlünk — mondja az risok nem szeretnek. Na, fogja meg az egyik fülét... — szólt a némán bámuló férfira. — Én? Ja . . . persze . . . Tudod szokatlan még ... — mondta és megfogta a fazék fülét. Nagyot szisszent. A forró vas égette a kezét. A ház lakói elhűltek a csodálkozástól. A háziúr és a cselédlánya kettesben cipelték ki nekik a teát. Ügy'“ látszik, felborult itt minden. — Csak egy bögrét hoztak? —■ csipogta Melanie. — Remélem, nem képzeli, hogy úgy vedelünk, mint maguknál otthon. — Nem köll inni — rántotta meg a vállát a lány. — Rum-szagot érzek — kapta fel a fejét Kocsis az árokban. — Jól is érzi, mert az is van benne — mondta Rózsi. — Maradjanak a helyükön — parancsolta a nyilas. — Maguk meg vigyék oda mindenkinek! Eötvös engedelmesen fogta a fazék fülét, Rózsi meg osztotta a forró italt. Amikor Méláméhoz értek, Rózsi tovább akart menni, (Folytatása következik.) alezredes elvtárs és egy rendőrautó startol az „ijedős" után. öt percet sem kell várnunk, máris jön vissza, „utast" hoz magával.- Meglátott bennünket, azért fordult vissza?- Hát, igaz ... Kérik, fújjon bele a szondába. A szonda lassan bámul, az „utas” pedig belepirul...- Nem tagadom, megittam két pohárral — mondja. - Ismerősöm szőlőt vásárolt, ennek örömére pörköltet főztünk és hát a pörköltre csúszik a bor... Az ittas vezetésnek pedig ködig következményei lesznek . .. Közben folyik az ellenőrzés, motorkerékpárosokat, kerékpárosokat „intenek le".- Ide mennék csak a szomszédba — mondja egy idősebb férfi. Kerékpárja kormányán demizson. Az egyetlen ezen a kerékpáron, ami „rendeltetésének" megfelel . . . Mer se fék, se világítás. Általános tapasztalat, hogy a legtöbb kerékpár nincs műszakilag rendben. Az újpetrei ellenőrző pontnál is eseménydús a nap. Az OD 26—19-es forgalmi rendszámú motorkerékpárosnak nincs vezetői engedélye, a lehelete viszont .. - „Csak három üveg sört ittam, bort nem” — mondja. Az a kerékpáros viszont, aki az úttest „mindkét oldalán" hajtott, arra a kérdésre, menynyit ivott, csak annyit tud válaszolni: sokat. Két kézzel támasztja az útszéli fát, mint „fix” pontot... A siklósi márványbánya felől jövő út is forgalmas. Elbámul az EP 76—89-es és az OD 78— 49-es rendszámú motorkerékpár vezetőjének leheletétől ... „Hát itt dolgoztunk a hegyen, aztán ..Ami a munkát illeti, az rendben van, csak az „aztán" ne lenne .. . A nap összesített eredménye: 317 járművet ellenőriztek. Tizennégy vezető ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 13 járművezetőt a helyszínen bírságoltak, 77-et pedig figyelmeztettek. Kilenc gépjármű vezetője ittas volt. ♦ „A fokozott szigor jegyében" folytatják ezután is az ellenőrzést. Megyénkben ez év első öt hónapjában 167 vezetői engedélyt vontak be. Legtöbb esetben az ok: „ittas vezetés." Garay Ferenc Szombaton a mátai lovaspólyán színpompás felvonulással megkezdődtek a 11. Hortobágyi Nemzetközi Lovasnapok. A parádénak több mint tízezer nézője volt. Nagyon sok külföldi turista is érkezett erre az alkalomra a Hortobágyra. A felvonulást a fogatok nyitották meg. Közöttük volt a híres debreceni ötös fogat, a város 100 esztendős hintáját vontatta. Zsalakó István R OIKS I 12.