Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-28 / 175. szám
Parasztbecsület, Baiazzók Mascagni és Leoncavallo operáinak felújítása és bemutatója több szempontból is sajnálatos, hogy a Pécsi Nemzeti Színház utolsó idei opera-produkciója ennyire a szezon végére csúszott. Mindenekelőtt azért, mert így a két szereposztás bemutatkozása után ebben az évadban a művek újbóli előadására már nem ■ kerülhet sor, hiányozni fognak tehát a produkciót csiszoló és érlelő további előadások. Megszakad az előadások folyamatossága, és így e művek ismételt színrevitelét a jövő szezonban nyilván ismét nagyobb előkészítő munkának kell majd megelőznie. Azt kell feltételeznünk, hogy e két opera kiérlelt és repertoárba illeszthető előadásának kimunkálásához éppen ezért az optimálisnál több munkára lesz szükség. A felújítás és a bemutató ilyen időzítésével a színház nem gazdálkodott okosan operatársulatának munkaerejével. Jól tudjuk, hogy a munka jó szervezettsége minden területen fokozza annak intenzitását. Mindenképpen hasznos lenne, ha a színház is következetesebben törekedne műsortervének kialakításakor ennek a szervezettségnek következetesebb érvényesítésére. Feltétlenül időben kell áthidalni azokat a nehézségeket, melyek egy tervezett produkció ilyen jellegű elhalasztásához vezethetnek. A bemutató időpontjának elcsúszása bizonyára zavarólag hatott az előkészítő munkára is. Valószínűleg az ebből származó nehézségek is szerepet játszottak abban, hogy a színház idei szezonjának utolsó opera- előadásait nm tarthatjuk egyértelműen sikeresnek — az előadás művészi színvonalát nézve. Az egy estén felhangzott két opera előadását az ellentétesség jellemezte. Néhány szép részletmegoldás ellenére egészében megoldatlan volt o Parasztbecsület előadása. A Hirsch Bence által irányított előadói gárdának nem sikerült a darab belső dinamizmusának, az ebben a dinamizmusban vibrálóan változó és feszülő szenvedélyeknek kitapintása és érzékeltetése. A megszólaló zenei anyag, sajnos, nélkülözte a hajlékonyságot, a muzsika benső lélegzésének vivőerejét. A zene élő szívverésének ezt a pulzációját nem helyettesítheti a metrikus lüktetések merevségbe hajló egyenletessége. Természetesnek kell tartanunk, hogy az ilyen jellegű egyenletességre és fegyelmezettségre való törekvés - ami általában összefügg a zenei anyag nem kielégítő tudásával, nem teljes belső birtoklásával vagy (és?) az előadás során fellépő idegességgel — végeredményben egyenetlenségek és pontatlanságok forrósává válik. Az előadóművész tudja, hogy amennyiben a hibák elkerülésére figyel, úgy a tévedéseket lehetetlen elkerülnie. A június 19-i Paraszt- becsület-előadásnak az volt a legfőbb hibája, hogy formálásának módja nem szabadon deklamáló, hanem alapvetően metrikus jellegű volt. Ebben a keretben a gyakran indokolatlanul gyors és mesterségesen tartott tempók a zenében megrajzolt szenvedélyek és szélsőséges érzelmek kibontakozását alig tették lehetővé. Kétségtelen, hogy Mascagni e művében az ének beszédszerűségének és deklamáló jellegének olyan módját alkalmazza, amelynek teljes értékű megvalósítása igen nehéz előadói feladat és a teljes együttesnek, szólóénekeseknek, ének- és zenekarnak voltaképpeni állandó együttlé- legzését kívánja. Az együtt vett levegők, a tempók dinamikus változásainak, az agogikának előre megérzett szinkronja — ezek a meggyőző interpretáció alapfeltételei e mű előadásában. Az előadói együttes ilyen zenei és felfogásbeli egységének kialakulását persze rendkívül megnehezítik az olyan ritmikai és intonációs pontatlanságok, amelyek az előadás során főként a zenekar játékában előfordultak. Az előadás hiányosságai semmiképp sem fedték el azonban, hogy Szabadíts Judit és Horváth Bálint személyében egy kitűnő Santuzza-T urridu szereplőpár lehetősége rejlik. Művészi alkatuk és hangi adottságaik, drámai kifejezőerejük — egy szabadabb zenei alapfelfogásban kibontakozva — erősségei lehetnek a Parasztbecsület további, minden bizonnyal kiérleltebb előadásainak. Ezekbe az előadásokba jól fog beilleszkedni Mészöly Katalin lényegében helyesen felfogott és zeneileg is szépen formált Lolája. Feltétlenül át kellene alakítani azonban Alfio szerepének karakterét. A darab Alfiája „vidám fickó” ugyan, de hamarosan fenyegetővé és félelmetes erejűvé, a becsületért ölni képes bosszúálló férfivé válik. Talán az — egyébként is kissé elnagyolt — rendezői koncepció hibája, hogy Berczeli Tibor Alfiója inkább komikus figura. Az előadás igen nagy közönségsikert aratott. Ez a siker arra kötelezi az előadókat, hogy produkciójukat csiszolva és javítva utólag tegyék érdemessé magukat erre a — most talán elsősorban a műnek szóló — sikerre. Szinte összehasonlíthatatlanul jobban sikerült a szünet után színre került Bajazzók előadása. Már az első hangoknál feltűnt, hogy Hirsch Bence — nyilván teljesen leküzdve korábbi elfogódotságát — sikeresen ragadja meg és közvetíti a mű alapvető szellemét. A Németh József szuggesztív előadásában megszólalt igen szép prológot követően egy minden ízében kitűnő előadást élvezhetett mélyen zenei fogantatású művészi alkotóerő irányította - e sorok írójának érzése szerint Kertész Gyula rendezői koncepciója. Bizonyára e kitűnő rendezői munkának köszönhetjük elsősorban, hogy valamennyi szerep megformálásában létrejött és megvalósult a darab figuráinak zenében megrajzolt teljes karaktere, az ének és a színészi játék, a zenei formálás és színpadi jellemábrázolás egész embert megjelenítő egysége és teljessége. A közreműködő magánénekesek rendkívül érzékenységgel követték azokat a karakterváltozásokat, amelyek a szórakoztató vásári komédia és a szubjektív emberi tragédia szüntelenül vibráló kettősségéből adódnak. Énekben és színészi játékban egyaránt kitűnő Németh József Tonio szerepében. Juhász Pál igen jó diszpozícióban, belülről fűtött nagy átéléssel, de elkerülve a ripacs- kodáshoz vezető túlzásokat, jelenítette meg Canio alakját. Az egészében kitűnő előadói együttesből — melybe jól illeszkedett Bolla Tibor Silvio-ja és Wágner József Beppo-ja — is kiemelkedett Ágoston Edit Ned- da szerepében. Különösképpen lenyűgözően formálta meg Co- lombina dalának utolsó strófáját, azt a kétségbeesett erőfeszítést és félelmet, ahogyan az álarcát már levetett és bosz- szúra éhes férj elől a játékba, a csalóka színpadi komédia világába szeretne menekülni. Szerepének zenei és színészi megvalósításában sikerült elérnie, hogy Nedda és Colombina alakjainak világos és elkülöníthető jellemzése mellett megragadja a játék és a valóság összefonódásában kifejeződő tragédia lényegét is. Az előadás művészi és közönség-sikerében méltán osztozott az örvendetesen megnövekedett létszámú énekkar, mely Károly Róbert betanítása nyomán szépen és pontosan énekelt, valamint az ezúttal már kitűnő teljesítményt nyújtó zenekar is. Az előadásnak Vata Emil szellemesen megkomponált, artisztikus díszletei nyújtottak színpadi keretet. Bánrévy Antal Folyóiratszemle Emlékezések, viták s egykülönös antológia A múlt héten a televízió tartalmas, érdekes műsort sugárzott Apáczai Csere Jánosról, a magyar nyelvű művelődéstörténet, tudományosság és népoktatás kiemelkedő alakjáról. Akik látták a megemlékezést — 350 évvel ezelőtt született a jeles polihisztor — bizonyára kedvet kaptak Apáczai életének és munkásságának alaposabb megismeréséhez. Érdeklődésüket alkalmasint elégíti ki a Ti- szatój júniusi számának összeállítása, melyben az enciklopédikus tudású Apáczai gondolatvilágába kalauzolnak el az egyes írások. Makkai László Apáczai egyéniségéről, szellemi és gondolkodásbeli korszerűségéről szól Az első „modern” magyar ember című cikkében. Vekerdi László a nagy pedagógust mutatja be, aki elsőként ismerte fel a természettudományos oktatás alapvető jelentőségét. Fő művéről, a Magyar Encyclopaediáról Fábián Ernő ír, kimutatva annak óriási hatását a magyar mű-i velődés későbbi fejlődésére. Magáról Apáczairól igen keveset tudunk. Mátyás Pál, a nagy tudós származására, szülőföldjére, s életének fontosabb állomásaira vonatkozó csekély adat birtokában igyekszik pótolni a kor- és pályakép némely hiányosságait. Ha már az emlékezésnél tartunk, említsük meg André Mal- raux Picassót idéző sorait, melyek a Nagyvilág legfrissebb számában láttak napvilágot. A híres francia író — akinek An- timemoárok című életrajzi ihletésű munkája az elmúlt években olyan hatalmas vihart kavart — most írja visszemlékezé- seinek második kötetét. Ebben a kötetben kaptak helyet a Pi- cassóval folytatott beszélgetések. A folyóiratban közölt részletek az író és a festő művészi felfogásának sajátosságaira világítanak rá. Hosszú szünet után folytatódik a Kortársban az Irószobám címen megismert interjú-sorozat. A kérdezett ezúttal Király István irodalomtörténész, akinek a hazafiságról és internacionalizmusról írt elvi cikkeit a közelmúltban olvashattuk kötetbe gyűjtve. A beszélgetés során természetesen erről is igen fontos, de részleteiben, gyakorlati vetületeiben még számos ponton tisztázatlan kérdésről is szó esik. A problémakört tekintve, szorosan kapcsolódik az interjúhoz a Kritika hatodik számának két vitacikke (Király István: Vita — azaz közös gondolkodás, valamint Pándi Pál: Vitában tartós elvi egységért). Bár a két szerző egymás nézeteivel vitázik, a polémia során tisztázódó gondolatok — a korszerű hazafiság, szabadságharcos múltunk megítélése stb. — valamennyiünk számára tanulságos mondanivalót hordoznak. Felszabadulásunk harmincadik évfordulója alkalmából értékes összefoglalókat olvashattunk egy-egy tudományterület vagy művészeti ág három évtizedes fejlődéséről. Kissé megkésve, de aktualitásából semmit sem veszítve az Új írás júniusi számában a magyar építészet harmincéves történetét ismertető tanulmány jelent meg Major Máté építészprofesszor tollából. Az új magyar építészet törekvéseiről sok téves nézet él még ma is a köztudatban. Az írás szándéka részben ezeknek a nézeteknek a szét- oszlatása, részben pedig az eddig kevésbé ismert eredmények átfogó, az európai szinthez mért elemzése, bemutatása. Két érdekes szépírói vállalkozásra is szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét. Mindkettőnek a Kortárs legújabb száma adott helyet. Kyvagiokén címmel (a szó nem szedési hibás!) Déry Tibor adja közre regényes életrajzának első részletét. Weöres Sándor pedig a régmúlt idők magyar költészetének rejtett kincseiből immár harmadik alkalommal ad válogatást. A költő nemcsak közli az érdekes lírai alkotásokat, de a szerzőkről is szól, sőt értelmezi, magyarázza a mai olvasó számára kissé furcsán hangzó kifejezéseket. Ez a sajátos Weöres-irodalom- történet már részleteiben is különös figyelmet érdemel. K. S. Két új Dr. Nemes István: Radnóti költői nyelve Dr. Vastagh Zoltán: Mikrocsoportok az általános iskolában Szerény irodalmi előzményei vannak a költői életművek monografikus igényű stílusvizsgólatának, bár az egyes költői életműveket a lírikusok stílusának kibontásával ismerhetjük meg leginkább. Eddig Török Gábor s J. Soltész Katalin végeztek monografikus igényű stílusvizsgálatokat József Attila, illetőleg Babits Mihály költői nyelvével kapcsolatosan. Melléjük zárkózott fel most dr. Nemes István, tanszékvezető főiskolai tanár, aki a közelmúltban védte meg a Magyar Tudományos Akadémián Radnóti Miklós költői nyelve c. kandidátusi értekezését.- Mióta foglalkozik a kandidátusi témával? 1- Első jelentősebbnek mondható tanulmányom 1961 végén jelent meg a Magyar Nyelvőrben Radnóti költői nyelvének archaizmu- sairól. Utána majdnem minden évben közzétettem egy- egy tanulmányt a különböző irodalmi szakfolyóiratokban.- Nem okozott gondot az a probléma, hogy a költői nyelv stilisztikai vizsgálata a nyelvészet avagy az irodalomtörténet hatókörébe tartozik-e?- Mindkét felfogásnak vannak hirdetői. Szerintünk minden stílusvizsgálatnak alapja a stílust meghatározó tényezők összegyűjtése, csoportosítása, leírása és rendszerbe állítása. Azt az utat kerestem, amely megszünteti a nyelvi szempontú és irodalmi szempontú stílusvizsgálat mondva csinált kettősségét és erőszakolt szembeállítását.- Milyen módszer alapján építette fel tanulmányát?- Nem csábítottak a divatos, de néha kétes értékű irodalom- és nyelvtudományi módszerek. A kisebb nyelvi egységektől haladtam a komplexek felé, s a tudományban már kipróbált módszerekkel értékeltem Radnóti stílusát, mert hisz a hagyományos eljárásokban is nagy lehetőségek rejlenek. Tanulmányom ugyanakkor funkcionális szemléletével, elemzéseinek komplexitásával, az egzakt eljárások (statisztikai adatok, ábrák) mériéktartásos alkalmazásával korszerűségre is törekedtem.- Mi volt a tanulmány végcélja?- Semmiképpen sem akartam statikus maradni. Célom: minden fejezetben nyomonkövetni a költő fejlődését, az őt ért hatásokat, hogy azután elvezessem az olvasót a végcélhoz: a lírai realizmushoz. Fény derült végül is arra, hogy Radnóti Miklós, miként legnagyobb kortársai (József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula), a modern klasszicizmusban oldotta fel a lírai avantgarde hagyományait. A költőt a tudatos útkeresés nem hagyta nyugodni, amíg költészetét a modern lírai realizmus csúcsára nem emelte.- A kandidatúra befejeztével most a megnyugvás következik? — Aki elkötelezte magát a tudománynak, sohasem nyugodhat. Máris új témába kezdtem: Krúdy Gyula prózastílusának vizsgálatába. A Neveléstudományi Tanszék fiatal adjunktusa, dr. Vastagh Zoltán, nemcsak a tanszékvezetés nehéz gondját vette át a nyugalomba vonuló dr. Szántó Károly főiskolai tanártól, hanem a tanév végével nyilvános vitán megvédte a Magyar Tudományos Akadémián kandidátusi értekezését, amelynek címe: Mikrocsoportok hatásmegszűrő szerepének kísérleti vizsgálata az általános iskola felső tagozatában. — Ha e hosszú címet feloldjuk, hogy foglalhatná össze tanulmánya témáját? — Értekezésemben a közösségi nevelés rendszerében közelítve, kiemeltem az iskolai osztályokon belüli társas egységeket, majd feltártam ezek pszichológiai, pedagógiai minőségét, főbb fejlődési és alakulási irányzatait. Nevelési kísérletet szerveztünk, amely alkalmas volt a fejlesztő hatások rendszerbe illesztésére és a változás, alakítás adatainak folyamatos regisztrálására. — Van-e munkájának tantárgypedagógiai jelentősége? — Kutatásaim azoknak a vállalkozásoknak a sorába illeszkednek, amelyek a szocialista nevelőiskola kialakítását segítik. Témám elsősorban a személyiségformálás szintjét, a gyermekek közvetlen társas kapcsolatait ragadják meg, de mindenkor a teljes közösségi hatásrendszer vonatkozásában. Megállapításaimból a közvetett pedagógiai eljárások alkalmazásának újabb lehetőségei adódnak, amelyek tanórán és úttörő-foglalkozásokon egyaránt fel- használhatók. — Mióta készült a téma kidolgozására? — Tanári pályám kezdete óta foglalkoztat az az alapvető kérdés, hogy milyen módon lehet közelebb vinni a nevelés elméletét a mindennapi pedagógiai gyakorlathoz. Törekvéseimet különösen dr. Kelemen László volt pécsi professzor neveléslélektani tapasztalatai és személyes támogatása váltotta valóra. Munkámban összegeztem eddigi általános és főiskolai gyakorlatom és elméleti tanulmányaim tapasztalati anyagát. — Fő célkitűzése? — Az általános iskola és a tanárképzés számára hatékony nevelési eljárásokat akarunk kidolgozni, azokkal a kutató-nevelőkkel együtt, akik csatlakoztak hozzám ezen a nehéz úton. A kutatásnak még nincs vége. Az értekezés megvédése csak állomás a vállalt úton. Az elért eredmények további kísérletekre ösztönöznek. (-thisz) Bajazzók: Jelenetkép.
