Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)

1975-06-21 / 168. szám

1975. június 21., szombat Dunántúlt napló 13 hírek 1975. JÚNIUS 2I SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ALAJOS nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.47 — nyug­szik 19.45 órakor. A Hold kél 17.39 — nyugszik 1.51 órakor. _____________________ Mathejka János Nlyolcvan évvel ezelőtt, ' ’ 1895. június 21-én született — és 45 éves ko­rában, 1940 novemberé­ben halt meg — Mathejka János, a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom kiváló harcosa. Vácott nevelkedett, s a kegyesrendi gimnázium ki­tűnő tanulójából tanárje­lölt lett. Az első világhá­borúban önként jelentke­zett katonának, de a há­borútól csakhamar meg- csömörlött. 1915 szeptem­berében orosz hadifogság­ba került, s 1917 nyarán, mint rokkant, a Vöröske­reszt csereakciójával ha­zatért Vácra. Itt belépett a Szociáldemokrata Párt­ba, s a haladószellemű Váci Újságnak munkatár­sa, majd 1918 végén szer­kesztője lett. A Tanács- köztársaság idején a vá­rosi direktórium tagjaként előbb az oktatásügyet irá­nyította, majd a váci for­radalmi törvényszék kato­nai vádbiztosa volt. Lapja, a Váci Vörös Újság 1919. augusztus 6-án jelent meg utoljára. Az ellenforradalom le- lülkerekedése után külö­nítményes tisztek tizedma- gával kivégző osztag elé állították; kilenc társa meghalt, de ő két sebből vérezve életben marad, s ezután a Horthy-bíróság életfogytiglani fegyházra Ítélte. 1921-ben a fogolycseré­vel kikerült a Szovjetunió­ba, ahol nagy energiával kapcsolódott be az írószö­vetség munkájába. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A vihar (este 7 órakor) Somlay-bérlet. MOZI Park: Két balláb az ezredben (4, 6. 8) Paik-kert: Idegen a cowboyok között (f9) Petőfi: A rendőrség csak áll és néz (4, 6, 8) Kossuth: Vérdíj Kovpak fejére (10. 12. f7. f9) Cimborák (f3, f5) Fekete Gyémánt: Rivaldafény (4, 6) Jószerencsét: Autó (5, 7) Rákóczi: Hajdúk (5, 7) Kossuth klubmozi: Az édes élet I—II. (6) Május 1.: Ulzana (fő) Harkány: Szalad, szalad a külváros (7) Komló, Május 1.: Marié szeszélyei (4, 6) Komló, Zrínyi: Egy kis előkelőség (4, 6, 8) Mohács: Lázadás a bu­szon (6, 8) Sellye: Két férfi a városban (8) Siklós: Két ame­rikai (8) Szigetvár: A kereszt­apa másik arca (8) időjárás Várható időjárás szombat estig: fokozatosan nyugaton is felszakadozó felhőzet. Ország­szerte újabb elszórt esők. A délutáni órákban még zivata­rok. Napközben általában élénk északkeleti, a Dunántúlon időn­ként erős északi szél. A vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18 fok között. A legmagasabb nappali hő­mérséklet szombaton a Dunán­túlon 22 fok körül, máshol 23— 28 fok között. Pénteken a Ba­laton vize Siófoknál 19 fokos volt. Zenélő udvarok Kamaraoperák — Jazz-matiné A szombatra és hétfő estére hirdetett kamara­opera előadásokat rossz idő esetén a Doktor Sán­dor Művelődési Központ­ban rendezik meg. Jó idő esetén a volt Hotel Turist udvarán mutatják be Hor­váth Zoltán rendezésében, Károly Róbert vezényleté­vel Láng István: A nagy drámaíró és Donizetti: Rita című vígoperáját. A szombati ősbemutatón je­len lesz Láng István zene­szerző is. Vasárnap délelőtt a Fegyveres Erők Klubjának udvarán rendezi következő matinéját a Pécsi Jazz Klub. A régóta várt Inter- brass Band együttes lesz ezúttal a pécsiek vendége, valamint Deseő Csaba, aki a műfajban kuriózum­nak számító elektromos hegedűn és brácsán mű­ködik közre. Ha az idő elromlana, a jazz-hang- versenyt a FÉK színházter­mében rendezik. ♦ — A „Szocialista bri­gád” cimért öt olyan új brigád küzd a sellyei tsz- ben, amelyek nemrégen alakultak mintegy hetven dolgozó részvételével. Az értékelést év végén tartják meg. — A traktorok gazdasá­gos üzemeltetéséhez olyan munkagépekre van szük­ség, amelyek biztosítják optimális terhelésüket. A Mosonmagyaróvári Mező- gazdasági Gépgyár a nagyteljesítményű szovjet K—700-as típusú és a Rába—Steiger traktorok­hoz újtípusú ekéket gyárt. A KLC 5 M 45 típusú eke 5 eketesttel, a KLC 7 M 45 típusú eke 7 eketesttel rendelkezik. Mindkettő nagy munkaszélességű gép: az előbbi 2,25 méter szélességet, az utóbbi 3,15 méter szélességet fog át. Az újfajta ekék alkalma­sok a laza, középkötött és kötött talajok mélyszántá­sára. ♦ Esküvő ÚJVÁRI IRÉN és MAG LÁSZLÓ ezúton értesítik minden kedves ismerősüket, hogy 1975. június 24-én, 11.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2.). A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szeghalmon megtartott 25. heti lotósorsoláson a következő szá­mokat húzták ki: 2,8, 59,63, 82 ♦ — Zala megye negyedik ötéves lakásépítési tervé­ben 9250 lakás, illetve csa­ládi ház felépítése szere­pelt. Az építés üteme egy­részt a korszerű alagút­zsalus technológia alkal­mazásával, másrészt a munkáslakás építési akció megszervezésével lényege­sen meggyorsult, így a megye már júniusban tel­jesítette az 5. évre terve­zett lakásépítési progra­mot. Az év végéig még mintegy 1430 új otthon készül el. A lakásszaporu­lat mintegy 70 százalékos. — Új virágágyak. Pé­csett, a Köztársaság téren négyféle — narancssárga, fehér, kék, piros színű vi­rágágyat alakított ki a Kertészeti és Parképítő Vállalat. A századforduló idején kedvelt virágágy forma reneszánszát éli napjainkban. Figyelmetlenül haladt át az úttesten csütörtökön a késő esti órákban Pécs- vá radon, a Kossuth Lajos utcában Kocsándi József- né 40 éves helyi lakos. A motorkerékpárjával arra haladó Ruppert Ferenc 17 éves pécsváradi lakos elütötte a gyalogost, aki súlyos sérüléseket szenve­dett. * Megcsúszott a vizes út­burkolaton és az út menti árokba borult az általa vezetett tehergépkocsival tegnapra virradó éjszaka Pécs és Szalánta között haladva Bocz István, 27 éves hosszúhetényi lakos. A baleset következtében a gépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, a gépkocsiban mintegy 10 ezer forint kár keletkezett. * Nem adta meg az átha­ladási elsőbbséget sze­mélygépkocsijával szerdán a déli órákban Komlón, a Berek utcában egy arra haladó motorkerékpárnak Csorna István, 54 éves komlói lakos. A két gép­jármű összeütközött, ami­nek következtében a mo­torkerékpár vezetője, Hom- por Ferenc 41 éves komlói lakos súlyos sérüléseket szenvedett. — Szociális létesítmény műszaki átadása kezdő­dött meg tegnap délelőtt a Beton- és Vasbetonipari Művek Dunaújvárosi Gyá­ra Pécsi Gyáregységének hirdi telepén. A mintegy 6 millió forint beruházás­sal épült öltöző, fürdő és étkezde munkáit a Pécs­váradi Építőipari Szövetke­zet végezte. Nem élethű Mark Twaint társa­ságban megkérdezték, mi a véleménye egy iésülködő fiatal lányt ábrázoló márványszo­borról. — Nagyon kedves — válaszolt az író —, csak nem élethű. — És ugyan miért nem az? — csodálko­zott a szobor tulajdo­nosa. — Mert a szája nincs tele hajtűvel. — Baranyai hímzésű blúzok 1 Lengyelországba. A Pécsi Népművészeti Szö­vetkezet zsorzsett-alap­anyagú, fekete blúzokat szállít Lengyelországba. A felső részeket baranyai hímzésekkel díszítik. Ezen kívül zsűrizett népművé­szeti szőnyegek készül­nek az NSZK-ba. — Központi fűtésszere­lési munkákat végeznek több mint negyedmillió forint értékben a Pécsi Vízügyi Igazgatóság cser­kúti új telephelyén. A be­fejezés júliusra várható. — Befejeződött a szak­középiskolások országos tanulmányi versenye. Nyolc szaktárgy versenyében 895-en indultak el. Föld- méréstanból Varga Sán­dor, a pécsi Komarov Gim­názium és Szakközépisko­la tanulója szerezte meg az országos első helyet. A győztesnek járó díjakat Budapesten a Kertészeti Egyetemen adták át. — Jubileumi ünnepség. A Szigetvári Állami Gaz­daság szentegáti központ­jában június 21-én tartja a jubileumi ünnepségét a tűzoltó egyesület, amely ötven éve alakult. — Nyit a Nagy Lajos uszoda június 21-én, reg­gel 9 órakor. A felújított létesítmény a Geisler Eta utcai új bejárat felől kö­zelíthető meg. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7-től reg­gel 7 óráig. Máré vári napok Móré vára festői környe­zetében szervezte meg már az elmúlt évben is nagy sikert aratott „Máré vári napok’’ című soroza­tát a komlói Május 1. mű­velődési ház. Négy elő­adásból áll az idei nyárra tervezett program, amely­nek első estjét június 22- én, vasárnap délután 5 órára tűzték ki. A bizony­talan időjárás miatt azon­ban a sorozat első műso­rát rendhagyó módon Komlón, a Vízmű köz­pontjának nagytermében rendezik meg. Két győri meghívottja van az elő­adásnak: a Theatrum és az Arrabona amatőr iro­dalmi együttesek. A belé­pődíj nélküli programban rajtuk kívül a komlói 5-LET zenekar mutatja be ez al­kalomra komponált muzsi­káját. ♦ — Ötvenezer házinyulat, 4 millió darab tojást és 150 ezer japánfürjet érté­kesítettek egyebek között tavaly Baranya megye kis­állattenyésztő szakcsoport­jai. A 61 kisállattenyésztő szakcsoport bevétele 69 millió forint volt, 28 mil­lióval több, mint az előző évben. A szakcsoportok idei terveiben 50 vagon­nal több nyúl — tavaly 171 vagonnal adtak el — félmillióval több tojás és 50 ezerrel több fürj érté­kesítése szerepel. — Kiállítás. A lengyel tengeri hajózás 30 éves fejlődéséről kiállítás nyílt pénteken a Lengyel Kul­turális és Tájékoztató Köz­pont bemutatótermében, ahol több mint 150 fotó demonstrálja a Lengyel Kereskedelmi Flotta és a tengeri kikötők fejlődését. A magyar kereskedelem­ben is jelentős szerepet játszanak a korszerű át- rakodógépekkel felszerelt lengyel kikötők. Mint a kiállítás anyaga is bizo­nyítja, az elmúlt 10 évben csaknem 8 millió tonna magyar árut raktak ki és be ezeken a helyeken a hajókból. — ÜGYELETES ÁLLATORVOSI szolgálatot tart Pécs város te­rületén június 21-én, déli 12 órától, június 23-án reggel 8 óráig dr. Velin István. Lakása: Csend u. 4. Telefon: 18-262. — ÜGYELETES ÁLLATORVOS a pécsi járás területén 1975. június 21-én, 13 árától, június 23-án 8 óráig dr. Takács Gyu­la, telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 te­lefonon hagyható üzenet „a pécsi járás állatorvosi ügyele­té” címen. räpIö.'- ; !!!■■! műsor TELEVÍZIÓ RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Fotóamatőrök­nek. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Vásárhelyi Zol­tán Kodály kórusműveket vezé­nyel. 9.07: Matkó István ak­tuális gazdasági jegyzete. 9.17: Lemezmúzeum. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: A tengeren. Drámai epizódok Hemingway: Szigetek az áramlatban c. re­gényéből. 11.04: Romantikus zene. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiakoktél. 13.49: Kórus­pódium. 14.00: Jó befektetés. Jegyzet. 14.10: Svéd Sándor nótafelvételeiből. 14.25: Új Zenei Újság. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Slágermúzeum. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. Közben: 17.00—17.05: Hírek. Időjárás. 17.30: Suppé: A pikk dáma — nyitány. 17.40: Új le­mezeinkből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Jelentés a kötöttfogású birkózó-bajnokságról. 19.30: Közvetítés a Madách Színház­ból. Brassbounk kapitány meg­térése. G. B. Shaw színműve három felvonásban. 21.50: Film­zene. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: A tit­kos házasság. Részletek Ci- marosa operájából. 24.00: Hí­rek. Időjárás. 0.10—1.58: Me­lódiakoktél. Közben: 0.55— 1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Népdal­csokor. 9.00: Hírek. 9.03: Részletek Lane: örökké látha­tod — és Natschinski: Bará­tom Bunbury című zenés játé­kából. 9.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt . . . Közben: 11.00— 11.05: Hírek. Időjárás. 12.00: Hírek. 12.03: Rose Bampton és Theo Adam énekel. 12.50: „Jelképek erdején át . . ." 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Mit rejt a térkép? Mány— Bükkábrány. 13.30: Wilhelm Backhaus Chopin-etüdöket zon­gorázik. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Napra­forgó. A Gyermekrádió műsora. 15.00: Népi zene. 15.27: Vad- gazdálkodás, vadászat és me­zőgazdaság. 15.57: Műsorismer­tetés. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Orvosi tanácsok. 16.10: A hét műsorából. 16.15: A rádió lemezalbuma. 17.34: Az élő népdal. 17.44: Sokszem­közt egy pszichiáterrel. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Jelen­tés a kötöttfogású birkózó baj­nokságról. 18.15: Senki többet? Harmadszor! Nemzetközi szel­lemi árverés a Ljubljanai Rádió 1-es és a Magyar Rádió 1-es stúdiójából. 19.30: Kónya Sán­dor operett- és könnyűzenei fel­vételeiből. 19.50: Jó estét, gyerekek. 20.00: Hírek. Időjá­rás. 20.10: Jelentés a kötött­fogású birkózó bajnokságról. 20.15: Új könyvek. 20.18: Haydn: Élet a Holdon. Kétfel- vonásos vígopera — előjáték­kal. 21.25: Népdalok. 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Esti hangverseny barokk ze­neszerzők műveiből. 23.00: Hí­rek. Időjárás. 23.15: Szólista­parádé. 24.00—0.10: Hírek. Idő­járás. 3. MŰSOR 12.00: Déli Krónika. 12.20: Műsorismertetés. 12.23: Anne­liese Rothenberger énekel. 12.51: Versenyművek. 14.14: Opera részletek. 15.15: Ka pcsol­juk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Közben, kb. 16.00 —16.05: Hírek. Időjárás. 16.35: ötórai tea. 18.00: Hírek. Idő­járás. 18.10: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. 19.06: Zenekari muzsika. 20.44: Count Basie zenekara játszik.' 21.26: Kaleidoszkóp — lovakról, lo­vasokról. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hí­rek. 17.05: Kulturális magazin. Szerkeszti: Várkonyi Balázs. 17.30: Utazás Tolnában. II. Ti- szay László riportja. 17.45: Várnai Ferenc: Tavasztól — tavaszig. Előadja a pécsi Ja­nus Pannonius Gimnázium leánykórusa. Vezényel: Kertész Attila. 18.00: Hírek, tudósítá­sok. 18.10: Könnyűzene — vál­tozatokkal. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Az emberi kéz poémája. Zenés összeállítás. 19.15: Német nyelvű műsor. Pécsváradi né­metek között. Riport. — Lap­szemle. — Műsorelőzetes. — Szombatesti zenés percek. — 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Műsorismertetés. 9.01: Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna, (ism.) 9.05: Papír- sárkány. 9.40: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor (ism.) 10.20: A kikötő Máriája. Francia film. (ism.) Kb. 11.55 —12.35: Nyitott boríték (ism.) 14.23: Műsorismertetés. 14.25: Surcouf. I. A hét tenger ördö­ge. Francia—olasz—spanyol film. 16.05: Reklám. 16.10: Pergő képek. Amatőrfilmesek műsora. 16.50: Cimbora. Iro­dalmi magazin, gyerekeknek. 17.40: Hírek. 17.45: Reklám. 17.50: Új versek, fiatal költők. Veress Miklós. 18.20: Apáczai Csere János. 19.00: Ki mit lát? Kultúrtörténeti és történeti ve­télkedő. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Frédi és Bé­ni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Fecsegő kölcsön-csecsemő. 20.25: Széchenyi. Németh László drámájának tévéváltoza­ta. 22.00: Tv-Híradó — 2. ki­adás. 22.10—22.55: „Teatro 10". Olasz zenés film. JUGOSZLÁV TV 15.45: Mi a teendő? — adás fiataloknak (ism.) 16.15: Jugo­szláv atlétikai kupa. 18.15: Történetek a sportról — gyer­mekműsor. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Háborús és háború utáni idő. 20.35: Szóról-szóra. 22.10: Az önök választása szerint: Pontosan délben — amerikai játékfilm. MÁSODIK MŰSOR 20.00: A fekete dosszié — dokumentumsorozat. 21.00: Hu­szonnégy óra. 21.15: Daloló szombat. 21.45: Hét tv-nap. tegnap történt Az ENSZ Világélelmezési Tanácsának ülésére Ka- zarecrki Kálmán mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes vezeté­sével pénteken küldöttség utazott Rómába. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Konsztantin Ca- coszt, a Görög Köztársa­ság új elnökét. * ülést tartott tegnap a Baranya megyei Tanács egészségügyi és szociál­politikai bizottsága. A testület megtárgyalta a megye egészségügyi alap­ellátásának helyzetéről szóló jelentést, amely a jövő héten a Megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága elé kerül. Ezt követően tájékoztató hangzott el a gyermeklakosság egész­ségügyi ellátásának hely­zetéről. * Herczeg Károlynak, a SZOT titkárának vezetésé­vel pénteken magyar szak- szervezeti küldöttség uta­zott Párizsba, a Francia Általános Munkás Szövet­ség 39. kongresszusára. * Bálint József államtitkár­nak, a Központi Statiszti-_ kai Hivatal, elnökének ve­zetésével pénteken dele­gáció utazott Genfbe, az Európai Gazdasági Bizott­ság statisztikai szakbizott­ságának 23. plenáris ülé­sére. Lapzárta A Pozsonyi Vigadóban pénteken este megkezdő­dött a gyermekdalárdák II. nemzetközi fesztiválja. A nagyszabású rendezvé­nyen a csehszlovák ének­karok mellett magyar, szovjet, bolgár és román együttesek is részt vesz­nek. * Rendkívüli politikai kon­zultációt tartanak előre­láthatólag a jövő hét ele­jén a közös piaci tagálla­mok külügyminiszterei az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet befejezéséről. A miniszte­rek megvitatják az EGK tagállamok úgynevezett politikai bizottságának je­lentését a tárgyalások ala­kulásáról és a tervek sze­rint kidolgozzák végleges állásfoglalásukat. * Az Arab Újjászületés Szocialista Pártja (BAATH) vezetőségének meghívásá­ra pénteken Damaszkusz­ba érkezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, élén Borisz Ponomarjovval, az SZKP PB póttagjával, a Köz­ponti Bizottság titkárával. A damaszkuszi nemzetközi repülőtéren a küldöttséget a BAATH-párt vezetőségé­nek tagjai, valamint a Szí­riái Nemzeti Haladó Front képviselői fogadták. * Pénteken befejezte ro­mániai látogatását a bol­gár párt- és kormánykül­döttség. A delegáció Tó­dor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, a Bolgár Államtanács elnökének vezetésével tartózkodott hivatalos, baráti látogatá­son a szomszédos ország­ban. * Rumor olasz külügymi­niszter meghivására Cal­laghan angol külügymi­niszter július 3—4 között hivatalos látogatást tesz Rómában —, jelentették be az olasz fővárosban, A drótos és a segédje

Next

/
Oldalképek
Tartalom