Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-18 / 165. szám
Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, menyem, anyós, nagymama, testvér és kedves rokon, KIRÁLY LASZLÓNÉ Giricz Erzsébet, a Pécsi Kesztyűgyár I. üzem dolgozója, 48 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 23-án, hétfőn fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy férjem, SZABÓ JÓZSEF nyugdíjas bányász, volt Pécs, Bocs- kay u. 14. szám alatti lakos, 64 éves korában, hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1975. június 20-án, du. 14 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászolja felesége, fia, unokája, menye. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, édesapánk, apósunk, testvérem és kedves rokon, VASS SÁNDOR BM nyugdíjas, 48 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 23-án, hétfőn fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédpapánk és rokonunk, ATARDICS ISTVÁN keresztespusztai lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése június 24- én, kedden 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, NAGY ANDRAS építésvezető, 53 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése június 23- án, hétfőn 2 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom, nagyapánk, dédpapánk, testvérem és kedves rokonunk, VARI MIHÁLY MÁV nyugdíjas, 73 éves korában elhunyt. Temetése június 19-én, csütörtökön 2 órakor lesz a pécsud- vardi temetőben. Gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, OZV. NAGY ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, mély gyászunkban osztoztak. Külön köszönetünket fejezzük ki az 5. ÉPFU dolgozóinak. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak és jóbarátoknak, akik EGRI NÁNDOR hamvasztás előtti búcsúztatásánál személyes megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MAYER JÓZSEF temetésén részt vettek, virágok és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Megbízható, pontos, 6 éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónő elhelyezkedne. Fizetés megjelölést kérek. ,,Tanácsok előnyben" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kereskedelmi és ven- látóipari főiskolát végzett fiatal férfi pécsi munkahelyet keres. Válaszokat: „Erik” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ____ V egyipari — gépész üzemmérnök és tanár perfekt német nyelvtudással állást keres. Lakással vidéken is. „Sokoldalúság" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Egyedülálló idős nő részére különbejáratú bútorozott vagy üres albérletet keresek. „Pontos fizetés" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném belvárosi tanácsi, nagyméretű kettőszoba személyzetis lakásomat két kisebbre. Egy belvárosi másfél szobás komfortosra és egyszoba-konyhásra. „Nyári csere" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném háromszobás komfortos lakásomat két kisebbre. Érdeklődni: Komló, Fürst Sándor út 20. alatt, Hőgyesné. Elcserélném másfél szobás tanácsi távfűtéses lakásom kisebbre. „Éva" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._____ H áromszobás összkomfortos kertvárosi tanácsi lakásomat elcseréj- ném belvárosi kettőszoba félkomfortosra. „Megegyezés" jeligére a Hunyadi úti hirdető- be,_____________________ Diáklányok részére szoba kiadó szeptember 1-től. Pécs, Kalinin u. 31. sz._________________ F iatal házaspár különálló üres szoba-konyhát bérbevenne, hosz- szabb időre. „Sürgős" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.__________ E lcserélném pécsi belvárosi tanácsi lakásomat egy szoba, egy nagy konyha, spájz, kaposvárira. „Augusztus 8." jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kaposváron komfortos bútorozott szoba intézmény részére kiadó. Telefon: 14-786. Kossuth Lajos utcai kettőszobás, 75 négyzet- méteres alapterületű lakást cserélnék háromszobásra vagy kertes házra. „Lehet régi is" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal házaspár összkomfortos lakást, lakrészt vagy lakosztályt bérelne a belvárosban vagy a Mecsek oldalában. „Igényesek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal fogorvosnő külön bejáratú albérletet keres. Fürdőszoba-használattal. Fizetés megjelölésével. „Augusztus 1.” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Középkorú gyermektelen nő üres albérletet keres. „Ideiglenes bejelentővel” jeligére^ a Sallai utcai hirdetőbe. Középkorú gyermektelen házaspár üres albérletet keres. „Ideiglenes bejelentővel" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném meszesi 2 szobás tanácsi lakásomat háromszobásra. „Megegyezünk” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______ E lcserélném kővágó- szöllősi kettő szoba összkomfortos 1 PIK-laká- somat egyszobás vagy garzon pécsire. „III. kerület" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Dolgozó gyermektelen házaspár üres albérleti szoba-konyhát vagy garzont bérelne. „Minél előbb" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Két egyetemista lány garzonlakást vagy külön bejáratú összkomfortos szobát keres albérletbe. „Központi fűtéses” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal házaspár egy gyermekkel üres szo- ba-konyhás albérletet keres. „Augusztus” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Utalványa beváltását és a megrendelt olaj házhoz szállítását vállaljuk Megrendelés: Pécs, Rózsa F. u. 17. sz. Telefon: 10-140. ÁRENGEDMÉNY CSAK JÚLIUS 15-IG. A Szekszárdi Szabó Szövetkezet MAGYARBÓLYI ÉS MAJSI TELEPE KONFEKCIÓS VARRÓNŐNEK 14 éves kortól női munkaerőt FELVESZ Betanulási idő: 2 hónap. Tanulóbér havi 1000,— Ft. 2 hónap múlva teljesítménybér. 3 éves szakmai gyakorlat után szakmunkásvizsga tehető. Bejárást a szövetkezet biztosit. Jelentkezés: a telepvezetőnél. Bútorvásár 1975. JÚNIUS 19—22-IG, SZENTLŐRINCEN AZ ARANY JANOS UTCAI KULTÚRHAZBAN. Kárpitozott garnitúrák, szekrénysorok és szóló bútorok bő választékban. Egyes típusoknál árengedmény. Nyitva: 14—19 óráig. Vasárnap: 8—12 óráig. SZENTLÖRINC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ. gépjármű Karambolos 1500-as Polski eladó. Pécs- bánya, Debreceni u. 24. Csurgó. Jó állapotban lévő oldalkocsi eladó. Hegyalja u. 36. 500-as Trabant Combi, Wartburg 1000-es, — bontásra, — olajkályha, gáztűzhely palackkal, konyhabútor eladó Szabóki, Siklós, Vértanúk u. 22. Trabant CX-es, garázsban tartott, rádióval és kibővített felszereléssel eladó. Telefon: — 16-066, esti órákban. CU-s Skoda 1000 MB eladó. Szigetvár, Vár u. 3. sz. Most vizsgázott Warsa- wa eladó. Sellye, Dráva u. 7. ______ Ú j garázs eladó. „Bokor utca” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 350 köbcentis, üzemképes Velorex, 25 ezer kilométert futott kocsi, betegség miatt eladó. Megtekinthető: Petőfi út 31. Pécs, Erdősi János. Vizsgaköteles Skoda Octávia eladó. Rodostó u. 24. Telefon: — 21-397._____________ 75 0-es Zastava olcsón eladó. Pécs, Vadász u. 4. — Zsolnay-domb. — Károly. Telefon: 18-936. Meqkímélt állapotban lévő személygépkocsiért elcserélném a Cserkúti csárda közelében lévő 232 négyszögöl területemet, 30 négyzetméter alapterületű épület félig kész állapotban, kút és villany van. Értékkülönbözetet kérek. Pécs, III. kerület. Hajnóczy utca 15/B. III. em. 3. ajtó. 76.6 mm Zsiguli du- qattyú — három darab — hátsó ülés. ablaktörlő motor eladó. Pécs, Móra Ferenc u. 1. sz. ADAS-VÉTEL Veszek: televíziókat, hűtőszekrényeket, varrógépeket, mosógépeket, porszívókat, heve- rőket, rekamiékat, konyhabútorokat, réztárgyakat, festményeket, olajkályhákat, szénkályhákat, sezlonokat. Kol- tay, Rákóczi út 61. __ Friss fejős tehenek, bikaborjú eladó. Hock- reinné, Pécsvárad, Külterület 32. Eladó modern könyv- szekrény, kanapék, fotelok, kétszemélyes fotelágy, íróasztal. Telefon: 15-844. Elsőborjas, nagy tejhozamú tehén bikaborjúval, kettő darab bika, 10 hónaposak, eladók. Cserkút, Petőfi u. 1. _____________ B ontott tetőfa anyagok, gerenda, szarufa, cserép, ajtó, három darab hármas redőnyös ablak, parketta, járdalap, deszka, tégla, egy kandalló eladó. Landler Jenő u. 8. Eladó kettő darab 80 kg süldő. III. kerület, örögi fasor 43. Eladó 20 darab jó karban lévő 18 keretes, lemeztetős NB vándorkaptár. 250 forint/dara'o keretekkel együtt. Szigetvár, Sánc u. 24. Koncz. Telefon: Pécs, 15-066._______ E ladó kettő darab világos heverő. Garay u. 32. I. emelet, 7. ajtó. Gáztűzhely kettő palackkal, nyomáscsökkentővel eladó. „5000” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kuvasz-kölykök eladók. Pécs, I. kerület, And- rásbánya-völgy 11. Ézsi. Jó állapotban lévő Lux konyhaszekrény igényesnek sürgősen eladó. Érdeklődni: mindennap 17 órától. Pécs, Damjanich u. 41. ÜZEMEK, KULTŰRHÁZAK, ISKOLÁK, TSZ-EK figyelmébe I Nagy mennyiségben több típusú S Z É K érkezett. Megrendelésre azonnal házhoz szállítunk! 45. SZ. BÚTORBOLT, PÉCS, Bem u. 18. Telefon: 12-807. Eladó egy darab propán-bután gáztűzhely, palackkal. Érdeklődni: 17 óra után. Pécs, Táncsics Mihály u. 43. Villanytűzhely eladó. II. kerület, Virág u. 20. Eladó stil faragott dohányzóasztal. Székely Bertalan u. 15. Veszek sofőrbundát, vattakabátot, csizmát, esőköpenyt, bakancsot, férfi öltönyt. Koltai. Nagy Flórián u. 1. INGATLAN öröklakás, egyszobás, nagyméretű, tehermentes, beköltözhetően eladó. Jókai M. u. 32. I. em. 3. Érdeklődni: egész nap. Pécsváradon 400 négyszögöl szőlő, rét épülettel eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Váci Mihály U. 4. I. 6. Délután 6 órától. Kettőszobás, lakómentes családi ház eladó. Kulich Gy. u. 43. ___ A ranyhegyen 340 négyszögöl, déli fekvésű szőlő eladó, esetleg megosztva is, építési lehetőséggel. Érdeklődni: Kiss Géza, Pécs, Szigeti út 2/B._______ B eköltözhető, kényelmes házrész, központhoz közel, készpénz + részletre eladó, esetleg hosszabb időre kiadó. Ugyanitt kertes, kis családi ház, Pécs környéki szőlő beszámításával eladó. Érdeklődni: Tóth cipésznél, Körösi Csorna Sándor u. 10. Három szoba hallos összkomfortos, nagyon szép öröklakás beköltözhetően áron alul eladó. Varga. Petőfi u. 29. I. em. Pécsújhegyen, Kakukk u. 26. sz. kettőszobás családi ház szőlővel, felszereléssel eladó. Érdeklődés: Pécs, Dózsa Gy. u. 33/1. Belvárosban kettő szoba, konyha, éléskamra beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Vörös- kereszt u. 25. Birján, Rákóczi út 30. számú ház eladó. Érdeklődni: Pécs, Kiss Ernő u. 72. sz. Eladnám vagy elcserélném szőlőmet, — 400 négyszögöl — présház pincével, teljes felszerelés, lakhatóvá tehető épülettel. Érdeklődni: Horváth János, Pécs, Mezőszél u. 4. Eladó belvárosban orvosi rendelőnek berendezhető háromszoba hallos, kertes családi ház. „Rendelő” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Közületnek raktározás céljára kiválóan alkalmas körülbelül 70 négyzetméter, hat helyiségből álló épületrész, pincével, padlással és 500 négyszögöl telekkel a Hunyadi úton olcsón eladó. Érdeklődni: levélben. Nagy Imre, 1055 Budapest, Néphadsereg u. 12. Igényesnek eladó a Me- csek-oldalban fél házrész, szép kerttel, azonnal beköltözhető. Leveleket: „Imre" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Három szoba összkomfortos garázsos, kertes családi ház, mellékhelyiséggel eladó. Másfél szobás lakást beszámítok. „Megyeri útnál" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szőkéd, József Attila utca 2. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. Vasútállomástól 5 perc. _______ M ásfél, illetve kettő szobás szövetkezeti vagy OTP-öröklakást vennék, 130 ezer készpénz + OTP-átvállalással. „őszig" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Megvételre keresek másfél szobás szövetkezeti vagy OTP-öröklakást. „Készpénz -f- OTP" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A Laufer-csárda eladó, szőlő, szántó, kettő családi ház, gazdasági épületekkel, üzlet átvehető. Pécs, Harkányi út mellett. Kettő szoba komfortos kertes ház eladó. Érdeklődni : Kismélyvölgy 6. Buszvégállomás két perc. _! _____ L akásmeqoldást keresek. „70 ezer" jeliqé- re a Sallai utcai hirdetőbe. Pécs bevárosában lebontandó ház, beépíthető telekkel eladó. Érdeklődni: hétköznapokon 18 óra között. Anna u. 27. sz. alatt. Pécs közelében kettő családi ház jó állapotban, kerttel, gyümölcsössel, mellékhelyiségekkel eladó, vagy !a- kásért elcserélhető. Jó munkalehetőség, tízszeri buszjárat van. Érdeklődni: Bakonya, Lenin út 52. Kétszintes kettő és fél szobás társasház eladó. 530 ezer készpénz + 70 OTP. „Asztalos János út” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. EGYES Vidékiek figyelem! Parkettacsiszolást, lakkozást vállal Máhr kisiparos. Közületeknek is. 10-265 telefonon. Kilencéves kislányomat júliusban elhelyezném hasonló korú leányka mellé, csak ebéddel. „Családi ház” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Sáfrán szobafestő-má- zoló új telefonszáma: 20-961. A B. M. ÁLLATFORGALMI és Húsipari Vállalat felvesz érettségizett dolgozókat adminisztratív munkakörbe, 2 fő hűtőgépészt, férfi és női segédmunkásokat egyműszakos beosztásba. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 37. (364381) ÉRETTSÉGIZŐK FIGYELEM! FŰSZERT Vállalat felvételre keres korszerű munkafeltételek, jó szociális ellátottság mellett raktári áruösszeállítókat, adminisztratív munkakörbe női dolgozókat. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, munkaügy. (2037) Dolgozókat felvesznek ANYAGKÖNYVELŐT, üzemi adminisztrátort, valamint üzemőröket — lehelt nyugdíjas is — felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 10. (364394) A BARANYATERV felvételre keres fiatal építészmérnököt építész tervezői munkakörbe, szerkezettervezési munkára. Építésztechnikust szerkesztői munkakörbe, gépésztechnikust szerkesztői munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Pécs:, Zrínyi u. 11. személyzeti és munkaügyi vezetőnél. (2049) A PÉCSVARADI ÁFÉSZ ófalui vegyesboltjába boltvezetőt és eladót keres. Házaspár előnyben. Jelentkezés: az ÁFÉSZ központjában. (2032) TÜDŐGYÓGYINTÉZET abaligeti részlegéhez felvesz abaligeti vagy környékbeli lakost takarítónőnek. Jelentkezés: Abaligeten. Kedvezményes étkezést biztosítunk és nem helybeli lakosnak útiköltséget térítünk. (2033) AUTÓDARU, toronydaru, targonca- vezető, olajkazánfűtő szakvizsgával rendelkező dolgozókat, nyugdíjasokat portásnak és salakosnak felvesz a BVM Pécsi Gyárrészlege hirdi telephelyre. Jelentkezés: hirdi telepen, Hird, vasútállomás. (2062) ÜJ ZUK nyitott tehergépkocsira, kevés gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt, szolgáltatási és műhely segédmunkásokat felvesz a B. m. Temetkezési Vállalat. Jelentkezés: a vállalat központjának munkaügyén, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 97. (2071) A VOLÁN 12. sz. inrflJt^Sn r- Vállalati felvesz 2 éves gyakorlattal rendelkező tehergépkocsivezetőket és ,,D” vizsgával rendelkező autóbusz-gépkocsivezetőket a_ városi közlekedéshez. A városi közlekedésben foglalkoztatott gépkocsivezetőknek helyi közlekedési pótlékot fizet és családtagjaiknak a vállalat a helyi autóbuszjáratokon díjtalan utazást biztosít. (2045) A PÉCSI Geodéziai és Térképészeti Vállalat V. sz. felmérési osztálya felvesz műszaki munkakörbe érettségizett, katonaviselt fiatalembereket és műszaki rajzolónak női dolgozókat. Jelentkezés: Pécs, Jogász u. 4. III. emelet 30. szoba. (2059) PORTÁST, takarítónőt, szállítmánykísérőket, valamint könnvű fizikai munkára női dolgozókat, TMK üzemrészbe lakatost és seaédmunkást felvesz a Pécsi Tejüzem, Tüzér u. 15. (2075) PÉCSBANYARENDEZŐ állomás felvesz forgalmi szolgálattevői, térfel- viavázói, kocsirendezői és váltókezelői munkakörbe 18—40 év korig férfiakat. Felvételre jelentkezni mun- kanapokon lehet. Kereseti lehetőség 2100—3000 Ft. Eayenruha, védőruha és egyéb szociális juttatások. (413844) ERŐS testalkatú. 16 évet betöltött közéoiskolás fiú tanulókat a nvári szünidőre alkalmazunk. BIVIMPEX 7. sz. Nyersbőrkirendeltség, Bolaár Néohadserea útia 58. (413908) BŐRDÍSZMŰVES varrodánkba művezetői munkakörbe, két műszakra női dolgozókat fölveszünk. Csak konfekcióipari qyakorlattal rendelkezők jelentkezzenek. Ágota u. 1. szám. Ml 3797) LAKATOSAKAT, hegesztőket, forgácsolókat, betanított és segédmunkásokat felvesz a cserkúti MEZŐGÉP Vállalat központi gyáregysége. Jelentkezés: a főmérnöknél. Megközelíthető: a 26- os autóbusszal az újmecsekaljai végállomástól. (2028) AZ 5. ÉPFU felvételre keres: motorszerelőket, hálózati villanyszerelőket, autószerelőket, karosszérialakatosokat, géplakatosokat, hütöjavítót, segédmunkásokat, szervizmunkásokat, fényezőt, műhely adminisztrátort, két- műszakos munkára. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 26. Műszaki vezetőnél. (364397) A KESZTYŰGYÁR központi gyáregysége férfi segédmunkásokat és anyagmozgatókat felvesz. Jelentkezés: Pécs, Sörház u. 36. (364396) ÜZEMÜNKHÖZ felveszünk — gépesített munkahelyre — dolgozókat, 17—18 éves fiúkat betanítunk. Pécsi Villanymalom, Szigeti út 69. (364395) ANYAGKÖNYVELŐI munkakörbe közgazdasági szakközépiskolát végzett fiatal munkaerőt felveszünk. MEGYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum u. 4. (2044) LAKATOS szakmunkásokat felvesz a MEGYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum u. 4. Fiatal szakmunkások jelentkezését várjuk. (2043) . ÉRETTSÉGIZETT dolgozót pénzügyi munkakörbe felveszünk. Jelentkezés: József u. 19., munkaügyi osztály. (2031) Kirándulásra, üdülésre MOST VÁSÁROLJON férfi vászon félcipőt fröcsi talppal, fehér színben, 48 Ft-os áron kapható a CENTRUM ÁRUHÁZBAN A PÉCSI Építőipari Szövetkezet műszaki rajzolót keres felvételre. Jelentkezés: Megye u. 19., személyzeti vezetőnél. (2036) TMK-részJegünJdiö4 villanyszerelőt alkalmazunk. Jelentkezés: Pécsi Építőipari Szövetkezet, Felszabadulás úti telepéh, az energetikusnál. (2035) A PÉCSI Építőipari Szövetkezet fe| vételre keres: szobafestő-mázoló szakmunkásokat, tapétázókat, betanított és ' segédmunkásokat, valamint nyári szünidős diákokat, akik az általános iskolát már befejezték. Jelentkezés: a szövetkezet központi telepén, Felszabadulás u. 16. sz. alatt, reggeli órákban a festő részikegvezetőnél. (2034) NYUGDÍJASOKAT alkalmazunk ügyviteli munkára. Gyakorlattal rendelkeződ előnyben. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33. II. emelet 8. Munkaügyi osztály. (2042) AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI Tanintézet felvesz érettségivel rendelkező, gyors- és gépírni tudó adminisztrá- tív munkaerőt. Jelentkezni lehet: Hengermalom u. 4. szám alatt, szombat kivételével 8.00 órától 12.00 óráig. (2046) A MOHÁCSI Farostlemezgyár alkalmaz: géplakatos, gumijavító, köszörűs, ács, hőszigetelő, vízvezetékszerelő, nagy szakmai gyakorlatú irodagép-műszerész, autó- és motor- szerelő, gépjárműlakatos szakmunkásokat és üzemi segédmunkásokat. Érdeklődés: a gyár munkaügyi osztályán, Mohács, budapesti országút. Telefon: 392. (1992) A LEGMODERNEBB gépekkel felszerelt, most induló Pepsi-Cola palackozó üzemünkbe női és férfi munkaerőt alkalmazunk, továbbá árueladói, gépkocsi rakodói, szállítói munkakörbe férfi segédmunkásokat felveszünk. Pannónia Sörgyár. (1978) MŰSZAKI ellenőri munkakörbe 5— 10 éves kivitelezői gyakorlattal építész mérnököt, építész technikust felveszünk. SZOVTERV IRODA, Pécs, Kisfaludy u. 4/2. (413689) ÉPÍTÉSZ műszaki rajzolót és gyakorlattal rendelkező gépírót azonnali belépéssel felveszünk. SZOVTERV IRODA, Pécs, Kisfaludy u. 4/2. (413690) ÚJONNAN nyíló MINARET éttermünkbe és szállodánkba portást, szobalányt, takarítót, szakképzett vagy betanított szakácsot és konyhalányt veszünk fel. Nádor Szálloda. Nyugdíjas dolgozókat kiemelt órakerettel alkalmazunk. (2029) VILLANYSZERELŐT azonnalra felveszünk. Jelentkezni lehet: Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet, Pécs, Ágota u. 1. (413685) A PÉCSI Dohánygyár cigarettaelőkészítő, gyártó és csomagolási osztályára női betanított és segédmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat, 6 órás beosztású fiatal lányokat felvesz. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (364385) AZ ÉPÍTŐIPARI Gépesítő Vállalat 1975. szeptember 8-i belépéssel építőipari toronydaru-kezelői tanfolyamra beiskoláz. Jelentkezhet minden 8 ált. iskolai végzettséggel rendelkező férfi dolgozó, 18—40 éves korhatárig. Jelentkezés: írásban, rövid önéletrajz leadásával, f. év július 31-ig. A tanfolyam 3 hónapos, amely időszakra munkabért és kü- lönélési díjat fizetünk. Levélcím: Építőipari Gépesítő Vállalat, 1734 Bp., Pf.: 35. (1924) FORGALMI adminisztrátort és árukísérőket felvesz a Belker. Szállítási Vállalat, Pécs, Megyeri út 63. ^ (364381) HOL fi 0 1 I l JAPÁN gyártmányú háti, motoros permetezőgép és angol gyártmányú, elektromos fűnyírógép kapható. Mezőgazdasági szaküzlet, Béri Balog Ádám u. 1. (Felsőmalom utcai piacnál). 5 LITERES villanybojler, turista gázfőző palack, lámpával, két-, háromlapos gáztűzhelyek, olaj és gázbojlerek, 1-, 2-, 3-, 4-, 6 lépcsős szivattyúk, 80—200 literes komplett hidroforok beszerezhetők az 59. sz. pécsújhegyi SZUPERETT Áruházban. Telefon: 14-392. BAKFIS SZOKNYÁK, nadrágok, ruhák reklám áron, 40 Ft-tól, leányka ruhák 34,50 Ft, leányka szoknyák 34,50 Ft, bakfis selyem blúz 35 Ft, brazil jersey nadrág 175 Ft, bakfis méretben. Szürke női puplin blúz 27,90 Ft, fehér batiszt női blúz 34 Ft, női nylon munkaköpeny 144 Ft, női kötény 32 Ft, bakfis blézer sertés velour 1280 Ft, bakfis bőr mellény 248 Ft. Kapható az Olcsó áruk boltjában, Pécs, Sallai u. 14. KÖZÉRDEKŰ AZ OLYMPIA bárműsorában a SZÁRNYALÓ DALLAMOK c. műsor ma is szerepel. ÁRAMSZÜNET lesz hálózat átépítés miatt f. hó 19-én, 8—16 óráig, Komló, Dávidföld egész területén. f f OICJO ARUK mÉG PICI OBBAfl! 30. o ixs? hm* ÁRENGEDMÉNY A LEÉRTÉKELT ÁRUK HLm p x-rs.