Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-14 / 161. szám
BARANYI FERENC ÁRNYÉKTANC Emlékeiddel küzdenem nehezebb, mint hús-vér személlyel, volt városodban hirtelen szökellö kedvem földretérdel, a járásom bizonytalan: a múltad utcájába csaltál, kevésnek érzem itt magam ahhoz, hogy mellettem maradjál. Egy járdaszeglet áll elénk — valaha ott tapadt a szádra valaki s máris azt a fényt lopja pillád alá a pára, amivel adózott szemed a téged hajdan csókolónak — szorításom lazulni kezd: velem vagy és ki tudja, hol vagy? Amott megzörren egy bokor, szeretők neszezése megcsap s úgy érzem: könnyű krétapor szived kőtábláján nevem csak, tavalyi bokorrezdülés spongyája törli azt le onnan, s előtűnik a régi név bevésve, jól olvashatóan. Csatát itt nyernem nem szabad, itt győz a testetlen vetélytárs, a vágyam’ béklyózott lovak gyanánt szérűre csapva szénáz, hagyd magad elcsábítani oda, hol keleten a nyírfák fehérben áHva már a mi csókjainkhoz voltak kulisszák, ahol a szél a mi közös testmelegünkkel száll tovább, még a fény is arra úgy köröz, hogy mögénk ne vetődjön árnyék, majd visszatérünk még veled, ha a szived már nyirfakéreg- szivósan őrzi, mit meleg élű szerelmünk belevésett Két választás Buisäkon Egy gúnyrajz szelleme Különös gúnyrajz jelent meg negyven éve 1935 tavaszán a sajtóban. A biztos választási győzelem mámorában vigyorgó Gömbös parolára emeli a kezét. Az időközi választások szelleme kitárt tenyerét azonban kortespénzért nyújtja: a jól értesült rajzoló tudta, hogy ezen a választáson még a halottak is Gömbösre szavaztak. A kormánypárt illusztris honatyái persze a „demokráciára" és a fair play-re hivatkoztak, s miután amúgyis intrikák, megvesztegetések egész sorával kompromittálták magukat, úgy gondolták, jó lesz, ha kiteregetik az ügyet egy per keretében, s elrendelik a választókerületben az újbóli választásokat. Ez a gesztus persze nem leplezte el valódi céljaikat. Az ügy főszereplőiként feltüntetett fővádlottak — akik Horthy kormányzótól igen gyorsan amnesztiát kaptak — valójában harmadrendű szereplők voltak a belpolitikai intrikáktól tarkított porondján. Az igaz főszereplő a győztes volt: Gömbös Gyula miniszterelnök és pártja, akik kísérletet tettek a totális fasizmus bevezetésére. Az ex-kapitány afféle parádés demonstrációnak szánta az 1935 koratavaszán induló választási kampányt s magát a választást is. Nem egyszerűen győzni akart, hanem parádéson elsöprő győzelmet aratni Bethlenék felett, a kisgazdák felett. (Az utóbbiak ugyan a kisgazda pártvezér Eckhardt — révén megállapodást kötöttek Gömbös pártjával, de a választások előtt megingott a bizalom.) A fegyvertárból előkerültek, a dzsentri-ország választási fegyverei, sőt újakat is kovácsoltak: dörgedelmes szólamokat, megtévesztő szociális intézkedéseket, de mindenekelőtt Gömbös jellegzetes fegyverét az intrikát. Napirenden voltak a kompromittálások, a besúgóhálózat remekelt. A történetírás szerint: „Az 1935-ös választáson került előtérbe az a fasiszta politikai gárda, mely azután a legkészségesebb kiszolgálója volt Magyarországon a német fasizmusnak a második világháborúban.” Az élgárda nem tétlenkedett: Endrődön sortűz dördült, hét halálos áldozat nevét törölheték a névjegyzékKomédia vak — (gy történt, ahogy felolvasta — mondta az akkori résztvevő a vád tanúja Magyar István, ma tsz-nyugdíjas. — Csak azon múlott, hogy nem lőttek a csendőrök, mert a parancsnokuk is jól látta, túlzásba viszik itt a dolgokat. Komédia volt... Azok, akiket megvesztegettek, vigyorogtak és csörgették a pénzt. Annyira nem törődtek semmivel, hogy való igaz: az egyik asszony addig nem akart elmenni, amíg nem kapta meg a kortespénzt. — Maguk, kisgazdák nem léphettek közbe? — Említettem már a csendőröket... Meg tudja, ismertem én a választási szokásokat, tanúja voltam a csetepatéknak gyerekkoromtól. Hiszen volt, amikor karóval felfegyverkezve mentünk választani. . . Nem akartunk mi Gömbösre szavazni, ezért is csináltunk petíciót. S mikor már tudtuk, hogy bírósági ügy lesz, oz egyik főkolompos azt mondta, „úgyis jön az amnesztia ...” A pert megtartották. Valamire igen élesen emlékszem. A községi bírót kérdezte vagy a jórásbíró vagy az ügyész. S egyszer csak sorban elkezdte mondani a halottak nevét — a szavazólistáról. Hogy ez él-e? Nem - halott. Hát ez a személy? Ez is halott — volt a válasz. Hát emez? Ez is halott... De halott az a község is, akinek ilyen bírája van! így volt. Magyar Istvánt keserű emlékek fűzik ehhez a választási szomorújátékhoz, amelyik mindenképpen szemléletes jellemzője a harmincas évek Magyarországának. Megtévesztett, megvásárolt embereivel, lefizetett- voksaival, a halottak tragikomikus kísérleteivel a nyílt fasizmus előszele volt már. Tröszt Tibor ARVERES Hideglelős álmom volt az el múlt éjszaka. Egy nagy térén karzatáról néztem lefelé. A te rém üres volt, nagy transzpa rens lógott három szék és eg1 kis asztalka felett: AUTÓÁRVE RÉS, ez volt ráírva. Kisvártatvr bejött három hivatalos tekinte tű személy, nemzetiszínű szalac volt átvetve rajtuk, úgy néztél ki, mint az anyakönyvvezetők Egyikük kezében kalapács volt ő az asztalka mögötti, középsí székhez lépett. „Az árverés megkezdjük" jelentette ki érce hangon az üres teremben. Ol dalt meg’nyílt egy lengőajtó két ember betolt az üres térén közepére egy vadonatúj, hófe hér autót. Csönd volt. A térén másik oldalán pedig, egy tápé taajtón belépett egy becsülete tekintető férfiú és megállt. „t kikiáltási ár" kiáltotta bariton jón a kalapácsos „Hetvenkét ezer forint!" Sokáig csönd volt. Senki sen szólt, de a kalapácsos egyper cenként kiáltott, és mindir ezerrel kevesebbet. Hetvenké hosszú perc telt el, és akkor < kalapácsos azt kiáltotta: „Nul la forint!” A teremben mozgás támadi Megmozdult a becsületes te kintetű úr, és köztiszteietnel örvendő hangon megszólalt „Tartom." „Nulla forint először! Nullt forint másodszor! Ugyananny harmadszor!” kiáltotta a kala pácsos, majd lecsapott. A be csületes nézésű úr pedig oda ment a kalapácsoshoz, kivett« kezéből a szerszámot, felhúzti a nemzetiszínű szalagot, s in tett a másik kettőnek. Azok siet tek. Fény és emberek sokasá ga tódult be, megtelt az égés terem. Zsivaj hallatszott. É most a becsületben megkopa szodott úr kiabált: „Nulla fo rint az autó!” Óriási hangzavar keletkezet! Az úr egypercenként kiáltott mindig ezerrel többet. Újabl hetvenkét perc telt el, akko valaki azt ígérte: „Tartom r hetvenkétezret!" És az autó újból gazdát cse rélt. Már éppen készültek < harmadik árveréshez, amiko felébredtem, verítékben füröd ve. Azzal nyugtatgattam ma gam a konyhában, kávéfőzé közben, hogy szerencsére a egészből egy szó sem igaz. Hogy néha miket álmod! össze az ember! Kampis Péter Herceg János: Kirándulás A mama fehér kötényben odaállt a kitárt kapuhoz, s még a szíve is átnevetett az utca másik oldalára. Mert ott álltak a szomszédok vasárnapi tétlenségben bámészkodva, mivel ünneplőbe öltözni és bemenni a faluba korán volt még. Hiszen, szó sincs róla, behajthatta volna a kapu két szárnyát Kristóf is, a félkegyelmű mindenes. Várhattak volna még a kocsmákban a kenyérre, a Csingilingi csárdában se kenyeret kért a vendég vasárnap hajnali hatkor, úgyhogy igazán ráért volna elkocogni a két biciklikerékre szerelt ládával, s benne a barnára sült kenyerekkel. S máskor is az ő dolga volt a kaput kinyitni és becsukni. De ezt az élvezetet, hogy QHÉTVÉGE utána nézzen a kigördülő új kocsinak, s aztán végig legeltesse tekintetét az ámuldozó és irigykedő szomszédokon, semmi pénzért nem engedte volna át a bolondnak a mama. Ott is volt már száján a mese, hogyha majd felporzik az út a lánya meg a veje után, s ő becsukja a kaput, átkiáltsa a szomszédodnak: — Elmennek egy kicsit a gyerekek az onokámhoz. Kikérik az intézetből, aztán kiviszik Palicsra, mert mondják, ott már kinyitott a strand és a vigadó előtt katonazene muzsikál. Ott megebédelnek, délutánra már itthon is vannak evvel az új kocsival. És ha senki se kérdezi, mikor vették az új kocsit és menynyiért, akkor magától mondja majd, s csak úgy mellékesen: — Azt mondja a vejem, ha már kocsit veszek, akkor autó legyen, nem pedig holmiféle tragacs! Nem bánom, ha háromszor annyiba kerül is! Hát ez lett volna a mondó- kája, szépen előkészítette már magában, s most csak állt hap- tákban ott a kapunál és várt. Veje már begyújtotta a motort, de akkor a lányának eszébe jutott, hogy ottmaradt a konyhában, a kredenc tetején a skatulya, benne a süteménynyel, szaladjon csak el érte. És mire visszajött, a bolond már megint toporzékolt. — A Máriáját az-anyátoknak! Mi vagyok én?! Máma még kolbászt se kaptam reggelire, de dirigálni azt tudtok! Itt van, hordjátok ti szét a kenyeret! És lecsapta a targonca rúd- ját, pedig már befogta magát melléje, s a szomszédok' szemérmetlenül röhögtek rajtuk. — Jaj, istenem, már megint cirkuszt rendez velem! — szállt ki a kocsiból felcsúszott szoknyáját huzgálva, selyem esőköpenyben a pékné. — Mondtam már, mama, ne spórolja nekem azt a rohadt kolbászt! Kitettem a sonkát is, a főtt tojást meg a kolbászt is az asztalra, maga meg elrakja előle! Hót most boldogabb avval a darabka kolbásszal? — Ja, hát tudom én?! — védekezett a mama, és majd elsüllyedt szégyenében. — Azt mondtad, a tojást félreteszed rakott krumplinak holnapra. És volt még sült szalonna, meg is ette . .. — Nézze, Kristóf — lépett a bolondhoz a pékné, s vállára tette a kezét. — Magának nem szabad mindjárt fölvenni, ha a Feri mond valamit. Ha nem akarja kivakarni a teknőt máma, mert vasárnap van, majd meqcsinálja holnap. Azt a Feri csak úgy mondta! És tudja nagyon jól, hoqy én mindég a maga pártját fogom. Igaz? A bolond nem adta meg mindjárt magát, de engedelmesen tűrte vállán az asszony kezét, s hangjában már ott volt a meghunyászkodás. — Mindég csak macerálják az embert! És a tisztelendő úr is mondta, be kék menni Monostorra, Kristóf, elhozni a gyertyát a mézesbábostól ... — Jó, hát majd elmegy! Honnan tudta volna az uram, hogy még a tisztelendő úr is megkérte valamire! De ha siet, délre Monostort is megjárja. Mama, hófcon ki egy szép szál kolbászt Kristófnak és egy pohár bort is! — Kapsz egy beöntést —, szólt ki a pék a volán mellől röhögve - és akkor elmegy a bónád. Csak be ne rúgj nekem ! — Én, Feri, én?! Hát tavaly a búcsúba, mikor a legények elkezdtek itatni, mi bajom volt énnekem? Ittam, mint a hétszentség! Fölemeltem a doktor urat a levegőbe, még vittem is egy darabon ... A pékné úgy állt a bolond meggyörnyedt alakja fölött, királynői fölénnyel, mint az állatszelídítő, ha az oroszlán megfeledkezik magáról és üvöl- teni kezd a cirkuszban. Még a fél kesztyűjét is úgy csapkodta tempósan a combjához, mintha korbácsot suhogtatna. — Nem hagy engem az én nagyságám, ugye, nem hagy! - kiáltott fel Kristóf miután pillanatok alatt magába tömte a kolbászt és lehajtotta a bort, miközben a mama gyűlölködve nézte. — Még a teknyőt is kivakarom, a gyertyát is el hozom. Olyan igaz, mint a hét szentség I- Jól kezdődik ez a kirándu lás! - mondta a pékné, s hosz szú lábaival, lassú, elegán léptekkel odament az új kocsi hoz, beült az ura mellé, s < mama már csukhatta is bi utánuk a kaput. De hiába, minden el vol rontva. A szomszédok még kim álltak, s arcukon ott volt i káröröm, úgyhogy egészen el felejtette a dicsekvés szövegé a mama, s amit mondott, a inkább panasz volt. — Jaj, úgy félek, hogy e egyszer ránk gyújtja a házat Pedig igazán annyit ehe! amennyi belefér. Mindég mon dóm a vejemnek, ezért már eg segédet is kapna, amennyit e megzabál. Hanem akkor mei adóval nyúznák, azt mondjc De oda se figyelt erre senki i túlsó oldalról. Eltűntek, elszól lingóztak a szomszédok, akár csak a porfelhőben a gyönyö rű kocsi, amelyet mintha észr se vett volna senki. Csak a bolond elnyújtott da nája hallatszott, ahogy boldo gan húzta a gumikeres talyigó a kenyérrel a Csingilingi-csárdi meg a többi kocsma felé. Halottak voksa Külön antológiát lehetne szerkeszteni az „úri” Magyarország híres választásainak nevezetes történeteiből, olyan históriákat csokorba kötve, mint amilyent Mikszáth is megírt Két választás Magyarországon címmel. Az idő valóban adomává szelídíti a történeteket, amelyek mögött azonban nemegyszer a véres valóság állott, megvesztegetett emberek sokaságával, félrevezetésekkel, és megvásárolt lelkekkel. A szigorú levéltári dokumentumok megvallatásával gyorsan letörölhető a históriák néhol kedélyes, patinás máza: s különös történetek egészítik ki, teszik még hitelesebbé a történelmi képet. Ilyen a negyven évvel ezelőtt megtartott buzsáki kettős választás is, a szinte gogoli „ötlet", a Holt lelkek félelmetes, valóságos reminiszcenciája egy kis somogyi községben. Itt ugyan nem a halottakat adták vették, hanem az élőket, akik a halottak nevében is leadták voksukat. bői. Buzsákon pedig, ahol a kisgazdapárt emberei vonultak ellenzékbe, kinyitották a pénztárcát. De erről már periratok pallónak. Súlyos visszaélések A feljelentést a levéltári közlés szerint ifjú Gazdag Antal balatoncsehi — ma Ordacsehi — lakos nyújtotta be. Az ügy egyik elsőszámú tanúja, a helybeli kisgazdák vezetője szerint a választást követően tiltakozó petíciót juttattak el a bírósághoz. A feljelentés „ismeretlen tettesek választási visszaélései" ellen szól. A kormánypárt jelöltjét Temple Rezsőnek hívták. A bűnlajstrom igen tarka. „Több egyén kétszer gyakorolta szavazati jogát." „. .. szavazók között olyan egyének is szerepelnek, akiknek szavazati joguk nincs is..." László Istvánt még a választás előtt figyelmeztették: „nem lesz szavazati joga, ha nem Templére szavaz.” Szerepeltek a névjegyzéken teljesen ismeretlen személyek, és Temple szavazói között olyanok is, akik nem is éltek szavazati jogukkal. Az erőszak itt sem hiányzott: „Amíg Gaál Olivér szavazói mint egy birkanyáj csendőröktől körülvéve várakozott, addig Temple emberei egymás utón jutottak a. szavazó helyiségbe egy hátsó ajtón keresztül, mely a szavazatszedő küldöttség elnökének lakásából vezetett az irodába. „S. Gáborné miután sazvazatát Templére leadta, addig nem akart a teremből távozni, míg az ígért pénzt megadják neki." S a visszaélések koronája, a gúnyrajz ihlető motívuma így áll a periratban: „Szerepelnek továbbá a választási jegyzőkönyvben még a választás napja előtt elhalt egyének is, kiknek elhalálozását az anyakönyv igazolja."
