Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-14 / 161. szám
„FELOLDÓDOTT-E“ AZ AMERIKAI MUN Három mítosz és a valóság A második világháború utáni 30 esztendőben az amerikai szociológusok nagy igyekezettel serénykedtek, hogy az amerikai munkásosztályt „feloldják a középosztály" nagy tömegében. Az elmélet alkimistáinak mesterkedései majdhogynem az egész osztályt megfosztották anyagszerűségétől. Kisebbségi réteggé nyilvánították, mondván: a „kék gallérosok", vagyis a munkások száma ma kisebb, mint a „fehér galléros" alkalmazottaké. Sőt, kifejtették, hogy már „a gallérok szine is elvesztette jelentőségét, mivel a kék is, a fehér is ma egyféle középosztályt jelez”. vállalatai — folytatja Levinson — Amerika első számú gyilkosai". Andrew Levinson fiatal szociológus elhatározta, hogy egybeveti a hivatalos tudomány tételét a mai amerikai valósággal. Vizsgálódásainak eredményeként jelent meg „A munkásosztály többsége” című könyve az Egyesült Államokban. Tanulmányából kiderült, hogy a polgári szociológia kulcsfontosságú tézisei erősen eltúlzottak. „Az amerikaiak többsége- férfiak, feleségek és gyermekeik 60 százaléka a munkás- osztályhoz tartozik — állapítja meg a szerző. - . .. Nem csökkent a munkásosztályhoz tartozók száma, hanem 1950-től körülbelül 4 millióval növekedett". — Ez tehát az igazság a „fehérben feloldódott kék gallérok" első számú mítoszát illetően. A második számú mítosz azt hangoztatja, hogy mindenki egyformán él. A szerző azonban ésszerű ajánlatot tesz: olvasói nézzenek szét nyitott szemmel magunk körül. Az úgynevezett középosztály nem költözik a nyomornegyedekbe, tagjai kényelmes, kertes házakban élnek. A szerény, szűk lakásokban a szakmunkások és alkalmazottak laknak. A szorosan egymáshoz tapadó, omló vakolatú, elhanyagolt bérkaszárnyák a munkáslakások. — A gazdagok és a jómódúak a kertvárosokba települnek, a dolgozók pedig a gyárakhoz közelebb eső kerületekbe. A külvárosok — mintha az emberek más-más bolygón élnének is- - nem érintkeznek egymással. A munkások és az alacsony beosztású alkalmazottak minden hivatalos és nem hivatalos adat szerint többet dolgoznak és rosszabbul élnek, mint a kispolgárok és a középosztály. „Az amerikai munkások önálló osztályt alkotnak - vonja le a következtetést a szerző —, amelynek valós problémái vannak és elégedetlensége megalapozott. A munkásokat közös érdekeik egyesítik és ők alkotják az amerikai nép többségét”. A könyv számos adatot közöl a dolgozók életkörülményeiről. Jack London Vaspata című regényének hőse elvitt egy középosztálybeli asszonyt egy munkáshoz, aki gyári baleset következtében elvesztette fél karját. A regénybeli szereplő így próbálta megingatni az asszonyt naív elképzeléseit a munkásosztály kedvező körülményeiről. Levinson emlékeztet rá: „Ha Jack London ma élne, ugyanezt a módszert alkalmazhatná. A tény 60 év múltán is tény maradt: a különféle munkákban olyan sok ember veszti életét, vagy válik rokkanttá, hogy azt a középosztály el sem tudja képzelni... Az USA iparE A szerző megcáfolja a harmadik számú mítoszt is, amely azt hirdeti, hogy „a munkásosztály politikai szempontból reakciós". Amerika bonyolult valóságában a munkások között is vannak fajgyűlölők és vannak militaristák. Olyan emberek, akik a propagandahálóban fennakadván az ellenséget a néger munkásban, tehát tulajdonképpen osztálytestvéreikben és nem a tőkében látják, vagy éppen az óceánon túl keresik, ahogy éppen a katonaiipari komplexumnak arra szüksége van. Az amerikai dolgozók és alkalmazottak többsége azonban haladó nézeteket vall. Levinson ezt a tételét nemcsak a napirenden lévő különféle kérdésekről végzett közvéleménykutatási adatokkal támasztja alá, hanem konkrét eseteket említ, amikor a munkásosztály nemcsak saját, hanem minden dolgozó jogainak védelmében lépett fel. • A vezető körök azért terjesztik ezt a három mítoszt a munkásosztályról, egy sor burzsoá tudós pedig azért igyekszik elméletileg megalapozni őket, hogy semlegesítsék és elszigeteljék a munkásosztályt az amerikai társadalom más haladó erőitől. Levinson azt tanácsolja, hogy meg kell szabadulni a hamis mítoszoktól, „nemcsak azért, mert nem igazak, hanem mert politikailag is veszélyeztetik bármilyen ésszerű, haladó stratégia kidolgozását Amerikában a 70-es évekre". Nem érhetnek el sikereket a munkásosztállyal való szövetség nélkül az ifjúsági, a nő- és a négermozgalmak, nem is szólva az ellenzékieskedő liberálisokról. G. Geraszimov, az APN New York-i tudósítója A prágai metró 1974. május 9-e történelmi dátum a prágai közlekedés történetében. Ekkor indult o prágai metro első szakaszán a közlekedés és a főváros lakosainak, valamint látogatóinak lehetősége nyílt arra, hogy Moszkva, Páris, Budapest és a többi nagyváros után, Prágában is utazzanak földalattin Egy év alatt a metro szerves részévé vált Prága életének. úgy mint valamikor villamos, és sok minden, ami még néhány hónappal azelőtt átéltünk, most lassan történelemmé válik. Nézzük meg röviden azt, ami a prágai archívumban úgy fog szerepelni, hogy „az első metro Csehszlovákiában". A földalatti építését Prágában már a 20. század fordulóján mérlegelték. Mór akkor számoltak azzal, hogy történélHÉTVÉGE Szliveni füzek 1975 ~dect r osHtjOBf A Volán panoráma autóbusza 1975. május 4-én indult el a József utcából, a KISZÖV székház elől, csupa fiatal, izzó szemű leánnyal és fiúval, hogy résztvegyenek testvérvárosunk, Szliven nagy ünnepén. Az autó telistele rakva csizmákkal, hangszerekkel, színes ruhákkal, hiszen táncolni mentek, ízelítőt adni a magyar kultúrából, a Balkán déli lábánál, ahol még nem kuriózum a néptánc, hanem mindenki, aki a lábát bírja, a hóra dallamára ropja, járja. Gyorsan fogytak a kilométerek, Gyula, Arad, Nagyszeben, majd a Fogarasi havasok mentén Brassó, Predeál, Bukarest és újra a Duna, amely tán kétszer olyan széles is van, mint Bajánál. Az első bulgár város Russze. Már vártak bennünket kísérőink: Ászén Jordanov és Keray József az egyik szliveni gyár magyar üzemvezetője. Az Ikarusz halk zümmögése és az elnyelt kilométerek százai nehézzé tették a szemeket, s mire felkelt nap és átértünk a Koteli hágón, üvegházakból épített „városok", gyümölcsös erdők, új gyárak, új falvak között érkeztünk testvérvárosunk gyógyfürdőjébe. Virágzó hársfák és tulipánfák, ragyogó park, kellemes szállás. A délelőtti ébresztés után újból útnak indultunk Sztara-Zagoré- ba, az ottani ÁPK (Mezőgazdasági Komplexum) ünnepére. A juhászok napja volt. Feketeszemű, hajú, napbarnított arcú emberek százai előtt adta a tánc-csoport első bemutatóját. A fogadtatás Tánc, taps, újra tánc és újra taps. A bulgárok hórát, a mieink kalocsai párnás-táncot jártak. Aztán ebéd a tölgyek alatt hosszú asztalokon, halomban a paradicsom, az uborka, jobbnál jobb falatok, nagy kerek birkacombok és lapockák. Meg bor. Vörös és símán csúszó, na de alig-alig fejeztük be az ebédet, mór mindenki kiszaladt a rétre és a sípok, dudák, dobok, mandolinok síró dallamára táncoltak. Az ütem fokozódott, a tánc egyer gyorsabbá vált A kiszövös táncosok pár léoés után együtt járták a juhászokkal, vezetőkkel, bulgár táncosokkal. Mindenki járta, kisebb körök alakultak, azok egybefonódtak, s csodálatos koreográfiát teremtett a zene, a tánc öröme. A megnyitó Alig érkeztünk be Szlivenbe, gyors átöltözködés, s az ukrajnai Ternopol, a német Gera városok kulturális küldöttsége mellé felsorakoztunk a Hadzsi Dimitrov téren, a nagy szabadsághős szobra mellé, hogy meghallgassuk Velicsko Petrov elvtársnak a Szliven megyei Pártbizottság első titkárának megnyitóját. A koszorúzás ünnepélyes perceiben az úttörők fanfárjai váltották fel, fáklyák gyulladtak. Az ünnepélyes csendben megszólalt egy furulya, édes, szomorú dallamot játszva elmesélte a sok bánatot és félelmet, melyet a török elnyomás alatt élt át a bulgár nép. Közben megtudtuk kedves barátunktól Szláv Todorov elvtárstól, a helyi öntevékeny művészeti mozgalmak vezetőjétől, mi is ez az ünnepség-sorozat. Ezekben a tavaszi napokban minden évben megrendezik a művészetet, az irodalom és a zene ünnepét. Ilyenkor találkoznak vezető művészek és írók falusi emberekkel, gyári munkásokkal. Ekkor rendezik a művészeti bemutatókat, néptáncfesztiválokat. Ebben az évben e nemes vetélkedő a győzelem napjának ünnepségeit tette maradandóvá. Az ünnepség hivatalos részének befejeztével a főtéren ácsolt hatalmas színpad körül a nézőtéren ezrek gyülekeztek. Természetes díszletként a tér hársfái, régi épületei és a Balkán kivilágított csúcsai szolgáltak. Táncosainknak nagy sikere volt. Polszki Gradec Egy falu Szliven megyében. Nem nagyobb, mint Szentlő- rinc. Meglepően szép, tágas művelődési házat találtunk, zsinórpadlásos színpaddal, zenekari árokkal, színházi bársonyszékekkel. Szép klubjai, könyvtára, folyóirat-olvasója díszére válna akármelyik városunknak. A színházterem állítólag 300 főt képes befogadni, de több mint ötszáz ember állt, tolongott és nézte a műsort. Hegedűs Szabocs hegedűjátéka, a kis Gyenis Kati szép és csodálatosan kedves szólóéneke, á táncosok nagy lendülete, lebbenő szoknyáik, keményen odatett csizmatalpak, a színes forgatag, — szép élmény volt a résztvevőknek. Vastaps követett minden számot. Az együttes kedves meglepetését, „Borján- ka-Borjánok” című bulgár népdalt pedig együtt. énekelte a kórus a nézőkkel. Itthon még csillagászati ára volt a paradicsomnak, mi púpozott tálanként kaptuk minden étkezéshez. De finom, ínycsiklandozó falatok voltak! Friss bárány, roston sült sertéscombok, kis kolbászkák ragyogóan fűszerezve, sok zöld saláta, finom uborka, fejes saláták olajban . . . Hozzá „Csor- nojá viná” a finom vörös bor. No, a polszki gradeci látogatásunk igazi ízelítőt adott a bulgár konyhaművészetből. Az emlékezés Délelőtt a főtéren gyülekezett sok ember. Diákok egyenruhában, lányok egyforma iskolaköpenyben (de jó lenne nálunk is komolyan venni...), a kis úttörők ragyogó szép egyenruhájukban. Munkások, a környék agrárkombinátjainak a dolgozói. Megérkeztek a vendégek is. Szovjet tábornokok, akik felszabadították a várost, az a katona, aki az első harckocsi parancsnoka volt, amelyik beért Szliven területére. Bulgár veteránok, vezetők. Megindult a menet a szovjet felszabadítá- si emlékmű felé. Ugyanúgy a hegyen van, mint a miénk, ugyanúgy belátni róla a várost, mint itthon. Az ünnepséget megható kegyelettel rendezték. Mi is elhelyeztük a magyar delegáció koszorúját. Győzelem napja. Tényleg érezni lehetett a levegőben, a veteránok mély sóhaját. A 30 év előtti emléket idézve, itt-ott felszabadultak a nehéz férfikönnyek, fényes barázdát szántottak a cserzett öreg arcokon. Ök har- coltak. Fegyverrel a szabadságért, a békéért, fiaik, lányaik szabad jövőjéért. Aznap este a városi stadion megtelt. Szép este volt. Zászlókat lengetett a szél, látványos műsort adtak a vendégek és a helybeliek. Aztán a vidámság ünnepélyes csönddé változott, s a stadion közepén sokezer fiatal tett fogadalmat a béke védelmére, a barátságra, az internacionalizmusra. Tudtuk, éreztük, hogy minden szavuk őszintén, szívből jön. Á busójárás Pederovó, a „Lenin” mező- gazdasági komplexum központja. Amitől igazán híres, az az évenként megrendezendő „busójárás" színes, népművészeti bemutató. Több mint 20 nép- művészeti tájegység színes forgataga. Meglepetésként az álarcos kolompokkal felszerelt férfitáncosok hada jelentkezett. Régi szép szokást elevenítettek fel, a sok kolomppal elűzik a terméketlenséget, a rossz termés szellemét. Igazi népünnepély volt. Nagy sátrakban főtt a „lacipecsenye”, fogyott a sör, a jó vörös bor. Itt-ott a közönség is táncra perdült. Új város Szliven megyében. Új üzem, hatalmas agrórkomp- lexummal. Ami itt megragadott bennünket a művelődési házon kívül, az az iskola volt. Tornaterme olyan, akár egy fedett stadion, kézilabda pályák és kosárlabda pályák az udvarban. Kabinett rendszerű oktatás, csodálatosan felszerelt szertárak. Ők úgy mondják, ilyenné szeretnék tenni az iskolákat. A sok új beruházás, az új gyárak, a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság meg is teremti ennek alapját. Az üzenet Zseravna a csodálatos műemlék-falu az együttes Zselo Vojvoda községben adta az utolsó fellépését. A közönség soraiban feltűnt, hogy sok idős ember ül, megtudtuk, hogy veteránok ők, sokuk itt harcolt Baranyában. Megismertük llija Georgijev elvtársat, aki Old községnek volt a parancsnoka 1945 februárjában. Megható visszaemlékezésében szeretettel üdvözli az ottani embereket, Horváthékat, Gécziéket. Jó volt nézni a kis öregeket. Sokat tudnak az életről, hiszen két életük volt. Egy régen a felszabadulás előtt, egy meg most. A különbséget a két életmód között mi is lemérhettük. A búcsú Lassan Teteit az egy hét, ameyl az ünnepségek nagyszerűsége, a barátság melegsége közepette múlott el. Igazi jó barátokat találtunk. Szláv Todorov, Cvetko Jorgov, Aszad Jordanov elvtársak és á többiek, mindent megtettek népeink barátságának mélyítése érdekében. Láttunk múzeumokat, vállalatokat. Utazhattunk a li- begőn, mely magyar-bulgár együttműködésben épült. Testvérváros fogadott bennünket, tényleges őszinte barátsággal. A búcsú, — ahol fúvós- zenekar kísérte ki a fellobogózott főtérre a kiszövös csoportot - nehéz volt. Barátoktól búcsúztunk el, de nem örökre. Várjuk szliveni barátainkat Pécsre! A jelszónk egy, „Vecs- na druzsba! Dovidzséna!” Koltai Dénes az MSZMP Baranya megyei Bizottság Oktatási Igazgatóság tanára mi város szűk utcái nem lesznek megfelelők a növekvő forgalomra. 1926-ban már azt a gondolatot fontolgatták, hogy a városközpontban megszüntetik a villamost, mely csak a külterületeken közlekedne. Különböző, mindenekelőtt technikai okok miatt, annak idején a metro építésének gondolatát elejtették, de a hatvanas években felépítése már szükséggé "ált. A szovjet szakemberek véleménye alapján 1967-ben a csehszlovák kormány döntést hozott a metro építéséről. A tervezőknek tekintettel kellett lenniük a Prága összes különlegességeire és a metro építésénél nem feledkeztek meg sem az urbanisztikai összefüggésekről, sem a történelmi és modern építőművészet összekapcsolásáról. Az első 6,7 km hosszú szakasz építése hét évig tartott. Indul a Sokolovská állomásról a központi autóbuszpályaudvar mellett, ahova naponta érkezik és munkába siet sok ezer Prága környéki lakos, folytatódik a főpályaudvari és a nemzeti múzeumi állomáson keresztül a Kacserov nevű új lakótelepig. Ügy tűnik, hogy az építési idő hosszú volt, de tekintettel a rendkívül összetett geológiai adottságokra, az építkezés óriási erőfeszítést követelt minden szakmától. A budapesti metró építésének tapasztalatait felhasználták Prágában és Magyarország szállította a tübingeket, valamint acélszerkezeteket is. A prágai metrót joggal nevezik a csehszlovák—szovjet együttműködés építkezésének is. Prágába érkezett sok szovjet szakember, tapasztalt metró-építő és a másik oldalon több száz csehszlovák szakember a Szovjetunióban kocsivezetői, karbantartói és a forgalmi-szervező tanfolyamot végzett. Ma már a metró a prágai tömegközlekedés szerves részévé vált. Az út Sokolovská állomástól a Kacserov állomásig, amely azelőtt villamossal és autóbusszal majdnem egy órát tartott, most megrövidült 13,5 percre. Metróban a bevált szovjet kocsik közlekednek, melyeket átrendeztek a csehszlovák feltételeknek megfelelően. Egy óra alatt a metró lebonyolítja átlagosan 15 ezer utas átszállítását és 13 kocsiszerelvény rendszeresen közlekedik 90 másodperces időközökben. A prágai metró első szakasza a városközponti közlekedést egyelőre nem nagyon könnyíti. Arról, hogy a Prága központjában gyorsabb, kulturáltabb és biztonságosabb közlekedés megvalósuljon, már határozat született. Ennek értelmében 1985-ig felépítik a metró további szakaszát, amely a Vencel tér mindkét végét a külvárosi kerületekkel kapcsolja össze. Amikor elkészül a metró, szállítja az összes utazók 32%-át. Ha sikerült a tervet betartani, 2000-ben már. eléri a metró-vonal a 92 km- hosszúságot és a vonatok 104 állomásban állnak meg. Ilyenek tehát a prágai metró távlatai, melynek történelme 1974. május 9-én kezdett íródni, amikor a prágaiak nagy ér deklődése kíséretében megkez dődött a közlekedés a metró első szakaszán. Rácz György FOTÓ: J. Blazej
