Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-17 / 133. szám
Manat Mórlci Zsigmondi A murányi kaland cimO nfnmflvébSI (Elöl kB- zépiltt Sunyovsiky Szilvia, tőle Jobbra Psota Irén) Rendezte: Lengyel György. Áthidalni a szakadékot Gondolatok a Madách Színház vendégjátéka után Három hétig jegyostrom volt Pécsett. A színház legkülönbözőbb telefonszámait, és a színházhoz bármi módon közelálló illetékeseket, folyvást jegyért hívták, mivel az ország három legrangosabb színháza közül az egyiknek, a Madáchnak a társulata ezen a héten a városban vendégszerepeit. A Pécsi Nemzeti Színház sikerdarabjaira emlékeztető jegyhajsza kellemes pezsgést hozott a városba. Ez akkor is jó dolog, ha tudjuk: rendszeresen jönnek ide tekintélyes együttesek, a legkülönbözőbb művészeti ágak rangos szólistái. Mégis jó ez a vendégszereplés, mert éppen színházi együttes ritkán látogat el Pécsre. Pedig a színháztörténet régi tapasztalata: ez a művészet talán mindennél jobban igényli a változatosságot. Igényli maga a színház alkotó világa. Sztanyiszlavszkij írta: egy rendező általában hétévenként megújítja önmagát. Talán ugyanez vonatkozhat a színészre is. De legfőképpen a színházi közönség igényli a mozgást, a változatosságot: időnként új arcok kellenek. E mozgás általános színházművészeti igénye mellett azonban egyéb fontos vonásokat is nyilvánvalóvá tett ez a vendég- szereplés. Az Othello, a Murányi kaland jegyeiért azért versenyeztek a pécsiek, mert jó véleményük van a Madách Színházról, annak tekintélyes, vagy országosan ismert művészeiről. A korszerű közlekedés felbontotta az elzárt vidéki kul- túrközpontokat, kinyitotta azokat a főváros számára. A századfordulón még egyenrangú — ha nem tekintélyesebb — színház játszott Kassán vagy Szegeden, mint Pesten. A felgyorsult közlekedés azonban meggyorsította a mozgást a főváros és vidék között, fgy a főváros egyébként is erősebb vonzóereje, nagyobb közönségtömege még jobban elszívta a vidéki társulatok színe-javát. Kialakult egy szakadék: a színházművészet java Pesten van, a vidék pedig csak esetenként tud országosan kimagaslót a színpadra tenni, állandóan küszködve a kényelmesebb, előkelőbb, rangosabb művészi életet kínáló Pest elszívó hatásával. így kapott magasabb értéket a „pesti" jelző, és egyáltalán nem alaptalanul. A műsorválaszték bővítése, egy teljes fővárosi társulat vendég- szereplése — dicséretes kultúrpolitikai tett, mert szakadékot segít áthidalni. A két színház és a két tanács művelődésügyi igazgatása hasznos színházpolitikai tettet hajt végre, ha megoldja tervét: a Pécsi Nemzeti Színház és a Madách Színház évenkénti rendszeres cserejátékát. Hiszen ennek gyökerei már évek óta erősödnek megfelelő talajra találva. A Pécsi Balett ugyanis rendszeresen fellép a Madáchban, amikor ez a fővárosi társulat külföldön vendégszerepei. Szeretettel fogadtuk tehát a Madách Színház vendégjátékát, önmagában is, de mégin- kább azért, mert főváros és vidék közötti feszültségeket segít feloldani. Amit a Pécsi Nemzeti Színház és a pesti Madách Színház most elkezdett, színháztörténeti jelentőségű lehet. Egy kitűnő sorozatról SZEMTŐL SZEMBEN A közel negyed százada működő Gondolat Könyvkiadó már eddig is számtalan kitűnő sorozattal öregbítette a hírnevét. Az ismeretterjesztés terén felbecsülhetetlen értékű munkát végzett tudománynépszerűsítő kiadványaival. Szinte minden évben útjára indított egy sorozatot, melynek szándéka olvasók tízezreinek érdeklődésével találkozott. Legújabb sorozata, a Szemtől szemben feltehetőleg tovább növeli majd ezt az érdeklődést, hiszen a nagy művészek életét feldolgozó művek régóta keresettek nálunk. Ráadásul a Szemtől szemben kötetei megfelelnek annak az ízlésnek, mely az ilyen jellegű könyvek szerzőitől nem a regé- nyesített életrajzot, nem is a száraz, tényközlő biográfiát, hanem a kettőnek jól arányított keverékét, esemény és dokumentum sajátos ötvözését várja. Emellett azonban a sorozat szerkesztőinek nem titkolt szándéka, hogy az életút bemutatását az alkotások értékelő áttekintésével kapcsolja össze. Nymodon a kiadó mindenkori törekvése, a színvonalas ismeretterjesztés maradéktalanul megvalósul. Eddig négy könyv jelent meg a sorozatban. Mind a négy a művészetek különböző területeire kalauzolja az olvasót. Harsányi Zoltán Auguste Ro- dinról, a klasszikus formákat modern nyelven újrafogalmazó szobrászról szóló műve feljegyzések, visszaemlékezések, nyilatkozatok és kortársi kritikák tükrében villantja fel a művészóriás arcát. A könyvet Rodin alkotásainak számtalan fotója illusztrálja. Bajkay Éva a szocialista képzőművészet jeles magyar úttörőjét, Uitz Bélát mutatja be, Karcsai-Kul- csár István Louis Jouvet francia színész és színházi ember, Ne- meskürty István pedig Fellini olasz filmrendező életútjáról ad képet. A sorozatban hamarosan napvilágot lát Román József Henri Matisse életét és művészetét ismertető könyve, továbbá Vincze Lajos és Udvary Gyöngyvér Mestrovic, Bikácsy Gergely Andrzej Wajda, Fodor András Igor Sztravinszkij pályáját és alkotásait bemutató munkája. Mint a felsorolt könyvekből is kitűnik, a sorozat szerkesztői elsősorban azokra a művészekre irányítják a figyelmet, akik századunk képzőművészetét, zenéjét és filmművészetét döntően befolyásolják, illetve rá ma is nagy hatással vannak. Htutgversényekr&t Kobayashi Hűsíti Piter (Jági) is Bessenyei Ferenc (Otelló) egyik Jelenete ax Mim Ottó rendezésiben bemutatott Shakespeare tragédia első részében. Fotó: Erb. KÁLDI JÁNOS: Tavaszt-kiáltó A Tavaszt-kiáltó negyedik verseskötete Káldi Jánosnak, az ismert nevű szombathelyi költőnek. Első verseskötete (Halott vízimalom) 1947-ben jelent meg. Utána kétévtize- des szünet következett. Nem világnézeti problémák voltak ezek, hiszen Káldi költészetében kezdettől fogva a közösségi törvények szava jutott érvényre. Az ötvenes évek nehéz kiadási viszonyai - főleg vidéken — csináltak ilyen buktatókat, amelyet — nemzedékére is jellemzően — szinte máig is nehezen hevert ki Káldi János. Már a Rábamenti elégia (1966) című verseskötetében kialakult költészetének jellemző vonósa. Ez a verseskönyv mégis továbblépés az érett, az ötvenes éveiben járó költő lírájának kiteljesedését igazolja. Milyen is Káldi János költői világa? A szülőföld — a Rába- völgy — szeretete, a teljes humánum, az illyési „nem menekülhetsz" igazságának vállalása (Nem halaszthatod), a szépség, a szerelem, a költői példaképek megvallása; mindez áradó líraisággal, szikrázó költői dikcióval, rokonszenves, egyéni hangsúllyal. Ha roko- nítani akarnánk, talán Juhász Gyulára gondolhatnánk, de Káldi János jellegzetesen dunántúli. A kedves kemenesal- jai táj, a Rába-vidék — Kisfaludy Sándor hazája — a fő ihlető forrás, a paraszti származás, a falusi emlékek, a szülők megvonásával. A városi élet - iskolai évei óta Szombathelyen él — átformálta, látását kitágította, de az eredet ihletése változatlan hevességű írásaiban. Érzelmes, de nem érzelgős ez a líra, műfajában az elégiához közelálló. Kötete négy ciklusra tagozódik: Fúdd el, jó szél, fúdd el, - Emlékfal, - Azt szeretem, és Évek, utak. Az első részben a közösségi gondok, a hazai föld szeretete (Elmehetnék) hűsége szólalnak meg erőteljes, ódái lendülettel. Életszeretet, emberszeretet, optimizmus hevíti ezeket az írásokat, köztük olyan kiemelkedő versekben, mint a címadó Tavaszt-kiáltó, a Sirató, vagy a népdal ritmusú Fúdd el, jó szél, fúdd el. Az Emlékfal ciklus talán a kötet legsúlyosabb veretű verseit tartalmazza. Fiúi hódolattal idézi kedves költőit, példaképeit: Csokonait, „a lélek óriását” több pompás versben is köszönti (Csokonai, A Lilla-múzeum falára), Illyés Gyulát, az érezhető példaképet, aki „a nép szívdobogása", a Psyché- ben Weöres-t, a „láng-dalút” idézi meg, mély beleérzéssel. A Gagarin névjegyén címűben pedig a század nagy lépéséről szól, ahogy az emberi „ész és akarat" túljut „a síró csillagok sűrűjén". Az Azt szeretem ciklus versei a családé (Szalay nagymama, Apám holdfényben, Joli vers).* A kötet záró része: (Evek, utak) a fiú vallomása a szülőföldről, olyan gyermekkori képekkel, amelyek a változó idő folytán már csak ezekben a versekben élnek (Téli hajnal tejeskocsikkal). De a tündéri vasi tájon is túlmutat néhány nagylélegzetű verse: a Garamparton címűben például a távoli vidékek azonosságára figyel föl: „testvér egyik szép a másik széppel". A Nagy Tátra olyan, mint a Somlyó, a Tisza akár a Visztula. A népek testvérisége ad távlatot mondanivalójának. Verseiben - a sok reális vonás mellett - sok az álomkép, az álomi látás, a sejtelem. A szó igazi értelmében szépek ezek a versek. örömmel regisztráljuk Káldi János új kötetének gazdagodását és érettségét. Könyvét - követendő példa lehet — a Vas megyei Tanács adta ki. Bárdos! Németh János Amióta a vezénylés önálló mesterséggé vált, a karmester a zenei élet legnépszerűbb, ugyanakkor legkérdésesebb figurája. Másfélszáz éve vitatják, hogy a sikerből mennyi az ő érdeme, és mennyi a zenekaré? Tavaly, a tv karmesterversenyét figyelve úgy tűnt, a karmester érdeme a nagyobb. Hiszen a Rádiózenekar annyiféleképpen szólt, ahány versenyző megszólaltatta. Mennyire megtáltosodott például egy addig ismeretlen japán fiatalember keze alatt! A hangzás kifejezővé vált, a dallamok, harmóniák élettel telítődtek! A vita persze ezúttal sem dőlt el véglegesen. Mert ugyanannak a japán fiatalembernek ugyanolyan mozdulataira a MÁV szimfonikus zenekar, itt Pécsett egyáltalán nem táltosodon meg. Sőt... Vagy talán éppen ez a perdöntő bizonyíték? A világért sem akarunk ün- neprontók lenni, utólag bárkinek is elrontani a szája ízét, hiszen valamennyien vörösre tapsoltuk a tenyerünket és fellelkesülve távoztunk a hangversenyről. De azok miatt, akik észrevették, nem hallgathatjuk el: csalás történt! A zenekar hamis hangjai, pontatlanul és nyekkenve megszólaló rézfúvós- akkordjai, színtelen fafúvó-ál- lásai ellenére valaki elhitette velünk, hogy amit hallunk az tökéletes. Elhittük! Ez az elhitető erő, ez a személyi varázs Ken-lchiro Kobayashi legfőbb erőssége. Ha valóban Magyarországon kíván letelepedni, e képességének óriási hasznát fogja látni. Zenekarainknak ugyanis — tiszte- telet az egy, de legfeljebb két ujjon megszámlálható kivételeknek — nagy szükségük van az ilyesféle varázslatra ... Kobayashi persze nem csak varázsló, hanem jól felkészült muzsikus is. Vezénylésében őriz valamit népének sajátosságaiból. Rendkívüli kézügyessége, mozgásának kulturáltsága bizonyára japán vonás. Az európai zene nyelvét azonban idegen ízek nélkül, anyanyelvi szinten beszéli, mintha csak a Rajna völgyében vagy mégin- kább Itália kék ege alatt látta volna meg a napvilágot. Olaszos dallamformálása, szélsőségekre hajló temperamentuma, de különösen drámai érzéke egy kicsit Lamberto Gar- dellire emlékeztet. Gardelli is szuggesztivitásával vált népszerűvé Magyarországon, s indult el innét a világhír felé. Vajon Kobayashi követni tudja-e ezen az úton? Hangulatteremtő ereje mára hangverseny kezdetén, Mendelssohn Hebridák nyitányában feltűnt. A hangzó matéria hibái ugyan időnként felriasztották álmodozásunkból, neki mégis elhittük, hogy egy távoli ország borongás-ködös tájain járunk. Hatása mintha még akkor is érvényesült volna, amikor csak kísérőként állt a pódiumon: A megbetegedett John Ogdon helyett beugró Szabó Csilla Liszt Esz-dúr zongoraversenyének mindvégig korrekt, de egyáltalán nem kiemelkedő előadásával óriási sikert aratott. A koncert nagy száma Csajkovszkij VI. „Patetikus” szimfóniája volt. Kobayashi pontosan ismeri a partitúra minden hangjegyét, a műről való elképzelése hiteles, meggyőző. Bár a megvalósítás során túlzottan teátrális eszközöket is felhasznált, megnyilvánulásainak őszinteségében egy pillanatra sem kételkedhettünk. Ahol pedig a zenekar már említett fogyatékosságai kevésbé zavartak, mint például az első tétel főtémájának kiteljesedésében, az 5/4-es tánc finom indításában, a harmadik tétel drámai csúcspontjain vagy az Adagio lamentoso fel-feltörő zokogásaiban, ott tényleg szép pillanatoknak voltunk részesei. A szimfónia hangulatát azonban kár volt a ráadással, Brahms 5. magyar táncával agyoncsapni! Kobayashi kedveskedni akart vele, de erről a happy end-ről ezúttal lemondtunk volna. Utolsó benyomásként szívesebben vittük volna magunkkal Csajkovszkij hattyúdalának elhaló szívdobbanásait. Még akkor is, ha ezek a szívdobbanások az idei évad utolsó zenekari estjének záróakkordjai voltak, * Lezárult a Bartók vonósnégyes Beethoven-ciklusa is. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ehhez hasonló jelentőségű és színvonalú sorozat Pécsett még soha nem hangzott el. Jelentőségét abban látjuk, hogy olyan műfajban nyújtott teljes, az egész életművet átfogó képet, mely Beethoven számára minden időben az összegezésre, a gondolatok végső tisztázására szol- qált. Nem ismerheti igazán Beethovent, aki csak zenekari műveit hallgatja. Azokból a közéleti férfi szól. Belső életéről zongora és kamarazenéje, de különösképpen vonósnégyesei vallanak. Az előadás színvonalát a Bartók-vonósnégyes nemzetközi rangja fémjelezte. A korábbi beszámolókban felsorolt erényeikhez befejezésül hadd tegyük hozzá a legrokonszenvesebbet: Pécsi szerepléseiket ugyanolyan komolyan vették, mintha a fővárosban, vagy egy nemzetközi fesztiválon játszottak volna. Még sokszor szeretnénk hallani őket a jövőben is. Dobos L. wmmmmm g ■ — : ■ . ' ' ' . ' ■■ 1962-ben egy fiatalember toppant be az irodalmi életbe és egyszerre felkavarta a kedélyeket. Egy kisregényt tett le az asztalra, pár óra alatt elolvasható, vékonyka könyvet, ám szikrázó energiát hordozót: Láz, izgalom, harag, tetszés és elutasítás járt a Rozsdatemető nyomában, vitát kavart, messze gyűrűzőt túl az alkotóházakon és irodalmi presszókon. Esemény volt, s a legteljesebb mértékben közéleti. Nem jött ugyan előzmény nélkül, egy novelláskötet már járt előtte, jelezvén, hogy új író tűnt föl a láthatáron. Hanem a regény telibe talált olyannyira, hogy új műszót is kreált nyomban: a ..hábetlerizmust", mely épp úgy magatartásformát jelölt, mint ahogy nem sokkal előbb Németh László „csomorká- nyizmus" néven vitte a köztudatba az alföldi kisváros létformáját. Ez a családregény — a műfaj korábbi hagyományaitól eltérően — munkástémájú és modern, s ez utóbbi meghatározás itt stiláris, formai minőséget is jelez: a szűkszavú tömörítés és a találó jellemzés mesterművét. Az író úgy tekinti át egy munkáscsalád évtizedeit, hogy közben tükröt tart eléjük, szemükre vetvén a vegetatív életmódot, a passzivitást és a közönyt, amellyel gondolkodás és állásfoglalás nélkül hagyja elzúgni feje fölött a történelmet. Étel, ital, álom, túróscsuszák és családi ebédek követik egymást, rossz idők, jó idők váltakoznak, de a regény figurái csak éldegélnek időtlenül, belső fejlődés, magasabb emberi igények nélkül. Az írót munkára készteti a vágy az emberi többlet, a szellemi létezés, a költészet játéka után. Szíve szerint lírikus lenne tán, ám ő változtatni akar, s ezért választja a próza közérthetőbb nyelvét. Prózája költői próza, mely talán leginkább Gellé- ri Andor Endre sztereotippá vált jelzőjével, a „tündéri realizmussal” jellemezhető. Sikeres filmjének, a Jó estét nyár, jó estét szerelem címűnek fiatal munkása külföldi úrnak adja ki magát, mert fél, hogy hazai munkásként kevés lenne a becsülete a lányok előtt, és tán élvezi is a játékot mindaddig, míg szerelmes nem lesz, s rá nem jön, hogy az áhított lány nem őt szereti, hanem csupán egy életformát, mely az ő lényétől teljesen idegen. Legutóbbi regényében (és tv-filmjében), a Cserepes Margit házasságában pedig érdekesen fonja össze az írói munka lélektanának ábrázolását a cselekménnyel. Elképzelt figurák önálló élete — itt megint jelen van a „csodaszerű”, az álom és a játék, amely a Kéktiszta szerelem novelláitól kezdve minden Fejes-műben föllelhető; a dolgok felett lebegő, háztetőket félrebillentő meseszerűség. Ez a meseszerűség azonban nem készteti arra az írót, hogy a valóságot, a meglévőt kiejtse kezéből. Hőseit, — valójában egykori játszótársait, sorstársait, barátait - akarja kiragadni a vegetatív létezés unalmából és magával vinni a szépség és költészet fényes csillagai felé. Bozóky Éva K. S. Fejes Endre
