Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)

1975-05-30 / 146. szám

Dunántúli napló 1975. május 30., péntek í hírek 1975. MÁJUS 30 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából 1ANKA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.53 — nyug­szik 19.30 órakor. A Hold kél 23.11 — nyugszik 8.55 órakor. Ifj. Entz Géza S záz évvel ezelőtt, 1875. május 30-án született — és 68 éves ko­rában, 1943 februárjában halt meg — ifj. Entz Géza zoológus, akadémikus. Tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte. 1902-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett; évekig a Műegyetem növénytani tanszékén, majd az egye­temi állattani tanszéken oktatott. 1913-tól az Erzsé­bet polgári iskolai tanár­képzőben a biológia taná­ra lett. 1920-ban Utrecht- be került, ahol néhány év alatt egyetemi tanárságig vitte. Hazatérése után, 1929-től a tihanyi bioló­giai kutató intézet igaz­gatójaként tevékenykedett. Két év múlva a Magyar Nemzeti Múzeum Állattá­rának igazgatójává nevez­ték ki, majd pedig a bu­dapesti egyetemen a zoo­lógia professzorává. Az általános biológia és az általános állattan sok kérdésével foglalkozott, fő­ként a véglényekkel. Neki és áldozatos munkatársai­nak köszönhető a Balaton életének korszerű hidroló­giai vizsgálata. Számos cikke jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. Is­mertebb munkái: Élet a tengerben, A Balaton élete stb. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Vérkereszt- ség (este 7 órakor) Bajor-bér­let. MOZI Park: ,,Gyilkosság" másod­kézből (4, n7. f9) Petőfi: Mackenna aranya (f 4, n7, 9) Kossuth: Mackenna aranya (9, hn12) Lányok pórázon (f3, f5) Madárijesztő (f7, hn9) Fekete Gyémánt: A halott asz- szony visszatér (6) Jószeren­csét: Az öreg (5, 7) Rákóczi: Penny Gold (5, 7) Május 1.: Kard és kereszt (fó) Boly: Be­kötött szemmel (8) Harkány: Szerelmem Elektra (7) Komló, Május 1.: Szenzációvadászok (4, 6) Komló, Zrínyi: Régi fa­lak (4, 6) Gyilkosság leírása (8) Mohács: Az asszony és az elítélt (6, 8) Pécsvárad: Halló, itt Iván cár! (f8) Sásd: 141 perc a befejezetlen mondat­ból (f8) Sellye: A lopakodó Hold (8) Siklós: Erkel (8) Szi­getvár: Szüzek elrablása (6) Az utolsó parancs (8) "1 I időjárás Várható időjárás péntek es­tig: időnként megnövekvő fel­hőzet, pénteken az ország északi felében helyenként futó zápor lehet. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 25 fok körül. Távolabbi kilátá­sok kedd reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, záporok, zivatarok. A hőmérséklet kissé emelkedik. Legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 10—14 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 60 százalékán vár­ható. Megyei döntőn vetélkedtek a pajtások a csecsemő- gondozás feladataiból szerdán délelőtt Pécsett, a Sza­bó István Űttörőházban. A döntő résztvevői az általá­nos iskolák nyolcadik osztályos tanulói részére rende­zett, családi életre nevelő előadás-sorozat legjobbjai voltak. A vetélkedő nyerteseit a Magyar Vöröskereszt Baranya megyei Szervezete díjakkal jutalmazta. Választási nagygyűlések Csütörtökön választási nagygyűlést tartottak Deb­recenben, a Magyar Gör­dülőcsapágy Művekben. A nagygyűlést- — ame­lyen többezer választópol­gár vett részt, dr. Postás Sándor, a Debrecen városi Pártbizottság első titkára nyitotta meg, majd Kállai Gyula, Hajdú-Bihar me­gye 4. számú választóke­rületének képviselőjelöltje mondott beszédet. Választási nagygyűlés volt csütörtökön a salgó­tarjáni József Attila Mű­velődési Központban. A város ipari üzemei, válla­latai, intézményei és vala­mennyi lakókörzete képvi­selőinek részvételével. A megjelenteket Szabó Ferenc, a városi Népfront Bizottság titkára köszön­tötte, majd Brutyó János, Salgótarján országgyűlési képviselőjelöltje mondott beszédet. ♦ Futórózsák füzére. Fotó: Erb János ♦ ÚJ KÖZLEKEDÉSI REND PÉCS BELVÁROSÁBAN Új közlekedési rend lépett érvénybe Pécs belvárosában, a Bem utca és a Rákóczi út ke­reszteződésében. Amint arról szerdai számunkban hírt ad­tunk, tilos a jobbra kis ívben való kanyarodás a Bem utcá­ból a főútvonalra. A forgalom- irányító lámpákat és a közle­kedési táblákat tegnap az*új forgalmi rend szerint helyezték el és átfestették az útburko­lati jeleket is. Ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksége Csütörtökön a Barátság Házában Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának elnök­letével ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksé­ge. Az ülésen értékelték az idei tavaszi ünnepség- sorozat tapasztalatait és megvitatták a társaság fennállása közelgő 30. év­fordulójának programját. ♦ — Bulgáriába, Szliven megyébe utazott ma reg­gel egy közel harminc fia­talból álló baranyai ifjú­sági küldöttség. A Bara­nya megyei Tanács ifjú­sági titkára, Végh József által vezetett delegáció üzemekbe, gazdaságokba látogat, baráti találkozó­kon vesz részt. — Úttörő- és kisdobos­avatás az Építők úti isko­lában. Ma, pénteken dél­után 17 órai kezdettel mintegy 180 kisdobos, és 140 úttörő kötheti fel a kék és piros nyakkendőt először. Az avatási ünne­pély után a szülői munka- közösség pedagógusnapi ünnepséget tart a nevelők részére. — Korszerűsítik az óvo­dát Kölkeden csaknem ne­gyedmillió forint értékben. Bevezetik a vizet, főző­konyhát alakítanak ki. Az átadás júniusban várható. — Vasvázas szerkezetű tornatermet építenek több mint • egymillió forint ér­tékben Mágocson. Átadá­sát még ebben az évben tervezik. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: Minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülésze­ti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklini­ka, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a me­gye egész területéről. Belgyógyászát, sebészet, trau­matológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. — Egészségügyi rende­lőt adtak át félmillió ér­tékben Sámodon. A több mint húsz négyzetméteres létesítményhez új szolgá­lati lakás is kapcsolódik. Nyári köd Peronoszpórát érlel a nyári kőd — tartja a né­pi bölcselet. Pécsett má­jus 28-án éjjel lél ti­zenkettőtől másnap reg­gel ötig erős párá%$ágot figyeltek meg a pogányi meteorológiai állomáson. Ezt követően fél hatig sűrű, de átlátszó köd ereszkedett a városra. Kialakulásában nagy sze­repet játszott a sok csa­padék, a levegő nagy - nedvességtartalma. Nyá ron egyébként a köd rit­ka jelenségnek számit. — IXILON-siker Angliá­ban. Az ASIFA nemzetközi filmes szervezet által meg­hirdetett építészeti jellegű amatőrfiím-pályázaton Lon­donban dicsérő oklevelet kapott az IXILON Film­stúdió tagja, Baksa Ba­lázs. A legközelebbi „Per­gő képek" tévéadás be­mutatja a pécsi pályázót. ■ — Játszótér épült Pó- csán, a művelődési ház udvarán. A hinták, mászó- kák és egyéb játékok .épí­tését a község KlSZ-fiatal- jai végezték el társadalmi munkában. — Iskolaátépítés. Tizen­két tantermes általános is­kola alapozását kezdte meg az elmúlt napokban Szigetvárott a pécsi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat. Az épületet úgy tervezték, hogy ö későbbiek során további négy tanteremmel bővíthessék. — Kölcsönös segítség­nyújtásról szóló szocialista szerződést kötött a B. m. Állami Építőipari Vállalat négy szocialista brigádja a pécsi, Építők úti általá­nos iskolával. A megálla­podás értelmében Hengl János kőműves, Kreiner Ferenc gépész, Prokop Já­nos asztalos és Pósa Jó­zsef üveges brigádja az is­kola karbantartási, javítási munkáiban nyújt segítsé­get. Cserébe az iskolások kultúrműsorokat, tanáraik előadásokat tartanak a brigádok részére. — Eremgyűjtök. Máso­dik alkalommal tartják meg Keszthelyen a dunán­túli éremgyűjtők találko­zóját. A Városi Színház klubtermében vasárnap 9 órakor kezdődő progra­mot a Magyar Éremgyűj­tők Egyesületének keszt­helyi csoportja rendezi. — Szőnyegszövő üzem­rész készült el 150 négy­zetméteres területen Csányoszrón, a vajszlói ÁFÉSZ beruházásában 360 ezer forintért. Mozdony és gépkocsi ütközése. Magyarszék és Komló közt szerdán dél­után a 6132 II. számú mozdony elütött egy űr­szelvényben álló Skoda személygépkocsit. Az ütkö­zés következtében baleset nem történt, a gépkocsi­ban kisebb kár keletke­zett. A vizsgálatot megin­dították. FELHÍVÁS a választó- polgárokhoz Értesítjük a választópolgáro­kat, hogy a választói névjegy­zék május 31-e és június 3-a között az I. kerületi hivatal­nál a bejelentő irodában, míg a II. és III. kerületi hivatal­nál az ügyfélszolgálati irodá­ban minden munkanapon a hi­vatalos idő alatt (szombaton 8—12.30, egyéb munkanapokon 8—16.30 között) tekinthető meg. Felkérjük továbbá a választó- polgárokat, hogy aki nem ka­pott a szavazás helyéről és ide­jéről szóló ,,Értesítés"-t, az a lakóhelye szerint illetékes ke­rületi hivatalnál győződjön meg arról, hogy a névjegyzék­ben szerepel-e. Amennyiben a névjegyzékből kimaradt volna, úgy lehetőség van a pótnév­jegyzékbe való felvételére. Pécs Megyei Városi Tanács V. B. ♦ — Szovjet határörkül- döttség érkezett hozónkba Benkei András belügymi­niszter meghívására V. A. Matroszov vezérezredes, a Szovjetunió Határőrségé­nek parancsnoka vezeté­sével. „ — Épül a nyomda. Jó ütemben halad az új nyomda építése Pécsett, az Engel János úton. A szociális és irodahelyisé­geket magába fogíaló épületrészben befejezés előtt áll a vázszerkezet szerelése. ♦ Négy perc .az életért A Polgári Védelem Baranya megyei Parancsnokság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tv-ben „NYUGALMUNK ÉRDE­KÉBEN” polgári védelmi soro­zat, „Négy perc az életért” című adására 1975. május 31- én, 16.15-kor kerül sor. Kéri a lakosságot, hogy a tv-adást a polgári védelmi fel­adatainak megismerése érdeké­ben tekintse meg. A tv-adással kapcsolatos ész­revételeit és javaslatait a la­kosság parancsnokságunknak küldje meg. Címünk: Polgári Védelem Baranya megyei Pa­rancsnokság. 7601. PÉCS, Szé­chenyi tér 9. * ♦ — Ötvenszemélyes óvo­da készült el Nagydobszán 850 ezer forint értékben. A gyerekek június elején birtokukba vehetik az új létesítményt. — Az épülő új .pécsi ke­nyérgyár beruházásával összefüggésben tett lépé­seket a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. Pécsett, a Felszabadulás úti Gőzmalomban az új sütőüzem lisztellátásának biztosítására megkezdő­dött a silók alapozása. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.32: Könyvismertetés. 7.45: Mit főzzünk? 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Zenekari muzsika. Közben: 9.00—9.20: Csak kétszer élünk. IX. (befejező) rész. 9.53: Lottó­sorsolás. Közvetítés a 22. heti sorsolásról Répcelakról. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Iskola­rádió. 10.30: Édes anyanyel­vűnk. 10.35: Haydn: f-moll vonósnégyes. 10.59: Lottóered­mények. 11.00: Változó világ­térkép. 11.10: Operarészletek. 11.49: Könyvszemle. 12.00: Déli Krónikii. Lottó. 12.20: Ki nyer ma? — Zalaegerszegen. 12.30: Reklám. 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20: Verbunkosok, nóták. 13.50: Versek. 14.01: Csicseri bolt. 14.26: Iskola- xrádió. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Magyarán szólva . . . 15.25: Kóruspódium. 15.39: Részletek zenés játékokból. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Hej, Nagykőrös híres város. Arany János-műsor köz­vetítés a nagykőrösi művelő­dési központ színházterméből. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Beethoven: Karfantázia. 17.40: Adottságok, lehetőségek — a Dalmandi Állami Gazdaság­ban. 18.00: Nóták. 18.16: El­ágazás. Hangjáték. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.20: Közvetítés az országos súlyemelő bajnok­ságról. 19.40: Híres énekesek könnyűzenei felvételeiből. 20.00: Mindenki könyvtára. 20.30: Népdalok. 20.50: Vásárzárás. Riport. 21.00: Hírek. 21.03: Le­mezek közt válogatva ... 21.39: Láttuk, hallottuk — a színház­ban és a moziban. 22.00: Hí­rek. Sport. Időjárás. 22.20: Ra­vel: A gyermek és a varázslat. 23.09: Klasszikus operettrész­letek. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: A Schubert-vonósné- gyes játszik. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Sláger­múzeum. 8.50: Tíz perc kül­politika (ism.) 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 9.53: Lottósorsolás. Közvetítés a 22. heti sorsolásról, Répcelakról. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.00, 11.00: Hírek. Időjárás. 10.17—10.20: Reklám. Kb. 10.30—10.35: Útikalauz üdülőknek. 10.59: Lottóered­mények. 12.00: Barokk kama­razene. 12.45: Mondják, ' hogy öreg vagyok. Gerardo Diego Cendaya spanyol költő versei. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Operarészletek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ket­tőtől hatig ... A Petőfi rádió zenedélutánja. 14.00: Jó utat! A csúcsforgalom magazinja. 14.40: Hírek. Körzeti időjárás. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivalda­fényben . . . 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 17.00: ötórai tea. Közben: 17.30—17.33: Hí­rek. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) . 18.20: Béres János ka­maraegyüttese játszik, Gál Ká- rolyné tápiószecsői népdalokat énekel. 18.42: Barna nosztalgia és világvége. Gellért Endre írá­sa. 18.57: Félóra sanzon. 19.27: Üj könyvek. 19.30: Jó estét, gyerekek. 19.35: öt esztendő új magyar zenéje. Közben: Kb. 20.05: Hírek. Időjárás. Kb. 20.15—20.25: Közvetítés az or­szágos súlyemelő bajnokságról. Kb. 21.00: Mindenkit meghall­gatok. Hangjáték. Kb. 21.38: Népdalok, néptáncok. 22.20: Szimfonikus könnyűzene. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Száza­dunk kamarazenéjéből. 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Iskolarádió. 18.25: öt esztendő új magyar zenéje. 18.57: Ope­rarészletek. 19.34: Magyar iro­dalmi arcképcsarnok. Jókai Mór. V. rész. 20.00: Dzsessz- felvételeinkből. 20.28: Hírek. 20.31: Kamarazene. 21.28: Új Bach-kantáta lemezeinkből. 23.00—23.20: Hírek. Sport. Idő­járás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hí­rek. 17.35: Tíz perc a Jókai téri zeneműboltban. 17.45: Rit­mus és dallam. 18.00: Sport- magazin. Szerkeszti Kovács Im­re. 18.30: Dél-dunántúli hír­adó. 18.45: A Pécsi Pávakör műsorából. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Gyer­mekdalok. — ök voltak az el­sők. IV. rész. — Zvonko Bog­dán énekel. — Szomszédaink életéből. — Ajándéktekercsen érkezett. Zene. 19.30: Német nyelvű műsor. Kulturális maga­zin: Hírek. — Magyarországi német irodalom. — Vidáman, frissen. Zenés nyelvjárási mű­sor. — Új könyvek. 20.00: Mű­sorzárás. MAGYAR TV 8.05—9.25: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) 9.55—10.15: Fizi­ka (ált. isk. 7. oszt.) 10.15— 11.00: Tizen Túliak Társasága (ism.) 13.35—13.55: Orosz nyelv (ism.) 15.25—15.45: Fi­zika (ism.) 17.33: Műsorismer­tetés. 17.35: Hírek. 17.40: Moz­dulj! VI. rész. 18.20: öt perc meteorológia. 18.25: Falujárás. 19.05: Reklám. 19.15: Esti me­se. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 20.05: Bizonyítás. A per tárgya a történelem. II. A reformkor. Kb. 21.15: ünnepi könyvhét 1975. Kb. 22.30: Tv- Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: A főkonstruktőr. II. Szabadon szárnyalva . . . 20.50: Tv-Híradó 2. 21.10—21.50: A XV. miskol­ci filmfesztivál. A műsor a díj­nyertes művek bemutatásával ad képet kisfilmgyártásunk helyzetéről, eredményeiről. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv­napló. 17.30. Betűre, betű. 18.00: Belgrádi Krónika. 18.15: Minden vendég elég fél órára — népi muzsika. 18.45: Riport. 19.15: Világóra 1999 — film­sorozat. 22.15: Album 75. 22.40: Portoroz: Tv-fesztivál. MÁSODIK MOSOR 20.00: Ignjatovic: Goebbels ellen — tv-dráma. 20.45: Hu­szonnégy óra. 21.00: Vendég- szerkesztő: Olga Divac. 22.25: Külföldi dokumentumműsor. Csütörtökön Budapesti érkezett Gladys Marin, Chilei Kommunista Pá Politikai Bizottságáno tagja, a Chilei Kommt nista Ifjúsági Szövetsé Központi Bizottságáno első titkára. Fogadására Ferihegyi repülőtéren mec jelent Borbély Gábor, KISZ Központi Bizottságé nak titkára. * Szűcs Istvánnénak, Magyar Úttörők Szövetse ge főtitkárának vezetése vei küldöttség utazott Mongol Népköztársasác ba. A delegáció részt ve: a Szuhe-Bator úttörősze vezet fennállásának 50. é\ fordulóját köszöntő ünnef ségeken. Csütörtökön a Fésze Művészklubban a Műve szeti Szakszervezetek Szc vétségének művészakade miáján Óvári Miklós, c MSZMP Politikai Bizot ságának tagja, a Közpon Bizottság titkára művésze életünk időszerű kérdése ről tartott előadást ku turális életünk képviselő nek, színészeknek, írókna rendezőknek, képzőművi széknek. A Gácsi Miklós kohó- e gépipari államtitkár esi törtökön Jugoszláviáb utazott. Újvidéken a mc gyár—jugoszláv műszak tudományos együttműki dés bővítéséről tárgyal Srobövannal, a vajdasái gazdasági kamara elnöke vei. Lapzárta Csütörtökön a jugoszle viai Brdaban megkezdi tárgyalásait Tito jugoszlá és Anvar Szadat egyip tömi államfő. A látoga fással kapcsolatban a UPI hírügynökség meg jegyzi: az egyiptomi el nők, mielőtt Forddal, genfi konferencián közre működő Egyesült Államo elnökével tárgyalna .a hé végén, az el nem kötele zett országok álláspontjc is koordinálni akarja. A Tennessee állambe Rockwood városka repülc terének közelében csütöi tökön lezuhant és kigyu ladt egy kétmotoros re pülőgép — a gép ké utasa lángok közt lelt halálát. A rendőrség roncsok között körülbeli 1 tonna marihuánát talá mexikói újságokba csórna golva. A szerencsétleni járt csempészek a sötét ség leple alatt próbálta meg a kevéssé ellenőrzői repülőtéren leszátlni — kísérletük azonban kudar cot vallott. Újabb zavargásokról ér keztek hírek csütörtököi Angolából. A fővárostól 6< kilométernyire északri fekvő Caxito városábi szerdán portugál ejtöer nyösöket vezényeltek < rend helyreállítására. Min nyugati hirügynöksége jelentéseiből kitűnik, t nyugati reakciós körök tá mogatását élvező Angola Nemzeti Felszabadítás Front- (FNLA) egységei korábban Luandából Caxi tóba irányították és a szer vezet katonái összeütkö zéseket provokáltak a Angolai Népi Felszabadj tási Mozgalom (MPLA harcosaival. A portugó rádió jelentése szerint a összecsapások több min 70 emberéletet követel tek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom