Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)

1975-05-24 / 140. szám

1918. május 20-án katonai lázadás robbant ki Pécsett. E sorok írója, mint kortárs át­élte ama vértől piros pünkösd hétfőjét. írásomban arra tö­rekszem, hogy a történeti va­lóság felderítéséhez a tudo­másomra jutott ténybeli ada­tokkal és személyes élményeim­mel hozzájáruljak. Hangsú­lyozom, írásom nem törekszik teljességre, hisz annak idején a fojtott légkörben rettegés­ben élő város lakói némákká váltak, az „illetékesek” pedig a titokzatosság vasfüggönyét húzták minden érdeklődési le­hetőség elé. Zárt hadbírósági tárgyalásokon statáriális ítéle­teket hoztak, rögtöni kivégzé­sekkel. Egyébként a D. N.-ban ed­dig három publikáció jelent meg e tárgyról. Farkas Márton az 50 éves évforduló alkalmá­ból az 1968. május 16., 17. és 78-i számában cikksorozatot közölt „Katonai felkelés 1918 májusában" címmel. Vele az akkoriban megtartott pécsi tör­ténész kongresszus alkalmával volt alkalmam beszélni. For­rásként a bécsi Kriegsarchivot jelölte meg. Ismerem Kéri Ta­más volt pécsi hírlapíró 1968. május 19-én megjelent „öt­ven éve történt. — A pécsi 6-os lázadás" c. közleményét. A harmadik publikációt 1974. május 23-án Harcos Ottó „Az 1918-as pécsi lázadás és for­radalom" címen tette közzé. Ez utóbbi közleményben ere­deti adatként szolgálnak Laki István volt rendőrezredes, ké­sőbb megyei pártbizottsági első titkár, valamint Császár Géza az események idején 19. honvéd zászlós szerző előtti nyilatkozatai. Mikor jöttek Pécsre a 6-osok? A rózsaszín parolis császári és királyi 6. gyalogezred ere­deti garnizonja Újvidék volt. Az ezred kiegészítése Délbács- ka területéről történt, az új­vidéki, titeli és zsablyai járá­sokból, amelyek lakossága túl­nyomó többségben szerb nem­zetiségű. Amikor a monarchia 1914-ben hadat üzent Szerbiá­nak, a sok nemzetiségű Habsburg-óllam nemzetiségi ezredéinek megbízhatósága sok gondot okozott a hadve­zetőségnek, mert félő volt, hogy a déli fronttal határos területekből regrutálódott szerb legénységű ezredek átállnak az ellenséghez. A habsburgi divide et impera elv alapján nagy átcsoportosításokat vé­geztek; a nemzetiségi ezrede- ket megbízhatatlanságuk miatt más nemzetiségű órnyezetbe helyezték át. Ennek következ­tében szín magyar ezredeket — a pécsi és székesfehérvári 69- eseket, a kaposvári 44-eseket — Csehországba, Pilsenbe, il­letve Reichenauba vezényeltek. Maradjurtk azonban a 6­osoknál, akiket a pécsi nép­nyelven csuesek-nek nevezett el. (A csues a magyar nyelv­ben megfelel a hallgass ide fogalomnak.) Nagy feltűnést keltett 1914 augusztusában a csuesek pécsi bevonulása. A nagyállomásról az Indóház utcán át (mai Szabadság út) egyrészük már katonaruhában, másrészük — mint újonc — civilben, katonaládákkal ér­kezett. Személyes — a korra jellemző l— élményem: amikor a csuesék szerbül énekelték „Marsirala, marsirala seszta regimenta ..." (Masírozott, ma­sírozott a hatos ezred) a gya­korlótérre menetelve ezredda- lukat, addig honvédeink az akkoriban divatos „Megállj, megállj kutya Szerbia" kezde­tű dal ütemeire meneteltek. Döntő dokumentumként köz­löm dr. Babies András és dr. Szita László szerkesztésében 1968-ban Pécsett megjelent „Válogatott Dokumentumok a Baranyai-Pécsi Munkásmozga­lom Történetéhez" c. könyv I. kötet 431. oldalán 246. sz. alatt közölt levél bevezető so­rait, amelyet gróf Zichy Gyu­la pécsi megyéspüspök herceg Lobkovitz altábornagyhoz, a király főhadsegédéhez intézett 1918. május 27-én a 6-osok Pécsről való elhelyezése érde­kében. így hangzik: „Seit Krieksbeginn als nämlich das Regiment No 6. von Újvidék hierher nach Pécs transferiert wurde..." Magyarul: A hábo­rú kezdetén Pécsre helyezett 6. ezred... E levél nyilván el­oszlat minden kétséget afelől, hogy a 6-osok az első világ­háború kezdete óta már Pé­csett állomásoztak. Érdekes, hogy a most hivatkozott könyv dokumentumokat gyűjtő mun­katársai között szerepel dr. Farkas Márton is, aki publiká­ciójában a 6-osok pécsi meg­jelenését 1918 tavaszára teszi. De még ennél is érdekesebb a bécsi Kriegsarchivban ere­detiben meglevő levélben a püspök úr őeminenciájának kegyesnek éppen nem mond­ható megnyilatkozása, amikor a befejező részben ezt írja: „Wir bitten daher inständigst Eure Durchlaut gütigst dahin wirken zu wollen, dass unsere Stadt von dieser Bande — ich kann leider keinen anderen Ausdruck gebrauchen, — bal­digst befreit werde. Röviden magyarul: A hatosoktól, ettől a bandától hercegi fenség szabadítsa meg a városun­kat... Mi történt május 20. előtt? MW MM(Mi———■—■MM^M* A kérdést Harcos Ottó teszi fel említett cikkében. Válaszá­ban utal a február hóban le­zajlott cattarói tengerész lá­zadásra, amelyet a véreskezű Horthy admirális elfojtott és kegyetlenül megtorolt. A cat- tárói lázadással együtt már hat kisebb katonai zendülést fojtottak el, — írja a szerző. Dr. Farkas Márton szerint vi­szont öt katonai zendülés tör­tént. Kortárs vagyok és abban az időben mind katonai, mind polgári vonalon nagy volt az elégedetlenség, de annak ide­jén katonai zendülés hírét nem vettük. Éppen ezért a hazai történetírás érdekében helyes lenne felderíteni, hogy mikor, melyik helyen zajlottak le ezek a zendülések, mert a hely és idő megjelölése nélkül csak olyan „mondják” hitelével bíró megállapítások ezek. Egy do­log tény: polgári vonalon a munkásság 1918 januárjában országos sztrájkja juttatta ki­fejezésre a háború elleni elé­gedetlenséget. A tettyei pünkösdvasárnapi — tehát május 19-i — népün­nepély olyan beállítása, mint­ha az előszele lett volna más­nap kirobbant lázadásnak ugyancsak erősen megkérdője­lezhető. Jelen voltam, sőt késő éjjeli órákig ott szórakoztam barátaimmal. Láttam a kétség­telenül ízléstelen „Sakk-matt Szerbiának" provokatív és os­toba műsorszámát. De ha a nézőknek meg is volt a véle­ménye erről, ott háborúellenes kiáltásokat nem hallottam. Le­tartóztatás sem történt. Ellen­ben sok italos embert láttam. Inkább amolyan úri-muri volt ez. Mind a honvéd, mind a közös katonatisztek nagyot mu­lattak. Cigányzene mellett szó­rakozott a 6-osok ezredese, Tomics István is. Helyesbíteni kell azt a meg­állapítást is, hogy a tettyei népünnepélyt Pillepich Rezső tábornok vezetésével rendez­ték. Az ünnepély védnöke Rácz Sándor ezredes, a 19-es honvédek pótzásrlóaljának pa­rancsnoka volt, a főrendező pedig dr. Schmidt Lajos fő­hadnagy, az ezredes segéd­tisztje, aki a sakk-matt játékot kiagyalta. A főhadnaqy-seqéd- tiszt — több hasonló rendez­vény spirituszrektora — leány­ismerőseinek kedveskedett ez­zel, akiket legalább sakk-ki­rálynőkké koronázhatott. .. Lázadás a barakkban Harcos Ottó megírja, hogy Molnár Sándor hadnagy egy szakaszvezetőt kutyakorbáccsal arcul ütött, amire az bajonett- jével szíven szúrta, aminek kö­vetkeztében a hadnagy meg­halt. A korabeli megállapítások azonosak H. O. írásában fog­laltakkal. Ezután a mintegy 70 főnyi felfegyverzett legénység átvonult a Frigyes-laktanyába, ahol a másnap frontra indítan­dó menetszázad csatlakozott a barakkbeli zendülákhöz. A fegy­verraktár parancsndkát, Szőke nevű hadnagyot, lelőtték. Ez utóbbi adatot a pár évvel ez­előtt elhunyt Novákovics Jenő elvtárstól tudom, aki szökés miatt volt letartóztatásban a laktanya fogdájában, ahonnan kb. 100 társával együtt a láza­dók szabadították ki. A fegy­verraktárból zsákmányolt fegy­verekkel, géppuskákkal és kézi gránátokkal felfegyverzett láza­dók a Fehérváry honvéd lakta­nyába igyekeztek, a 19-es hon­védeket csatlakozásra felszólí­tani. Ám a Fehérváry laktanya honvéd menetzászlóalja gya­korlaton volt. A lázadók más része megindult a városba, megrohanta a postát, a vasúti pályaudvart. Novákovics Jenő, pécsi munkás lévén, ismerte a bányászság elkeseredett han­gulatát, egy járőrrel Pécsbá- nyatelepre indult, hogy a bá- nyászságot bevonja az akció­ba. Ez sikerült is neki, mert mint tudjuk, a bányászok is fegyvert ragadtak és megindul­tak a város felé, útközben a Szent János kútnál szabadsá­gon levő Berta György honvéd­tizedes a bányászok feletti ka­tonai felügyeletet gyakorló Her- szényi Zsombor alezredest és Meiszner Miklós századost agyonlövette. H. O. közleményében meg­emlékezik Dobrovics Péternek, a pécsi születésű szerb szár­mazású kitűnő festőművésznek a 6-os lázadásban való rész­vételéről. Ezzel kapcsolatban személyemet is aposztrofálja. Az erősen szerb érzelmű festő­művész valóban tevőlegesen részt vett a megmozdulásban. A pécsi Janus Pannonius Mú­zeumban elfekvő monográfiám­ban részletesen megírtam Dob­rovics Péter szerepét. E he­lyütt csak röviden ismertetem. Dobrovics ama nevezetes pün­kösd hétfőn, a városban járva, a puskaropogást hallva, a Kos­suth Lajos utca és a Felsőma­lom utcáig jutott el. Itt a 6-osok gépfegyver tűzzel fogadták a 8-as huszárokat. Minthogy a 6-osok szerbek voltak, kitört belőle a nacionalista, és a géppuska mellett álló katonát utasította, hogy merre állítsa a géppuskát. Ennek többen ta­Persze, hiába volt minden, át kellett szállnom. Mondtam az asszonynak: ne szomorkodj, kedves, csak feküdj le otthon nyugodtan, majd jövök . .. — És mikor ment? — Amikor beleuntunk az ün­neplésbe. A cimborák ugyanis már nagyon türelmetlenül vár­tak ... Zobák-bánya, a leg-ek bá­nyaüzeme, úgy ül a gesztenye - si dombtetőn, mint egy koro­na. Magyarország legmélyebb — ezer méternél is mélyebb —•, s ugyanakkor legnagyobb átmérőjű aknája 1963. június 1-én kezdte meg a termelést. Magyar bányász ilyen mély­ségben még nem járt koráb­ban sohasem. A páratlanul magas kőzethőmérséklet, a fokozott gázveszély, valamint a szeszélyes kőzetnyomás már oz első percektől rendkívüli ne­hézségek elé állította a csa­patokat. Az emberi kitartás, le­leményesség és műszaki szak­értelem örökös próbatétele itt az élet. Most itt állunk a két gyönyörű torony alatt Molnár Istvánnal, aki a szó legszoro­sabb értelmében kaput nyitott Zobák jövője felé. Amióta kész az üzem, nem járt itt. Tisztaság, rend, virágok. Szép­testű szobor-fiú áll a derűs homlokzatú szociális épület előtt; autó, autó hátán. Hát, körülbelül ilyen lehetett a jö­vő, amiről álmodtak. 1955-ben Molnár István és csapata teljesítette zobáki. kül­detését. Sok havi, kemény mun­ka után — miközben rekordot rekord után döntöttek meg —, 6 centis eltéréssel rályukadt a főszállítóvógat az aknára. Ez­zel az épülőfélben lévő óriás bekapcsolódott a Komló alatti világ szervezett, egységes rend­szerébe. Egy héttel korábban megmondták Molnárék, mikor kerül sor a lyukasztásra; pon­tosan, szinte percre kiszámít­va mindent. Akik ismerik a bányászok életét, a bányamun­kát, azok tudják: az ilyen’ lyu­kasztások ünnepszámba men­nek odalent. Ez olyan, mint pa­rasztember számára az aratás. Mint a diák életében a vizs­ga. Mint a vándornak a haza­térés. Vége. Elérték, amiért annyit küzdöttek. Molnár hallgatagon, az em­lékektől körülzsongva jár-kel o nagyszerű üzemben. Kerényi József szobájában fejezzük be a sétát: Kerényi volt akkor az szb-titkóruk. Ropogtatják egymás vállát; az istent, de megváltoztál, fiú... Előkerül egy könyv is: A bá­nyák hősei. A díszes, albumsze­rű könyv 40 rajzolt portrét tar­talmaz, negyven rövid életrajz­zal. Az egyik portré: Molnár Istváné. S aki a könyvet Mol­nár Istvánnak ajándékozta a szakszervezet nevében: Kerényi József. — Ennyi év után is úgy lá­tom: nagyszerű dolog volt. Amit ők akkor napirendre tűztek, az ma is gond. üzem- és munka- szervezés, munkafegyelem, a gépek és eszközök maradék­talan kihasználása... A fel­tárás meggyorsítása volt a konkrét cél, mert ettől függött a jövő. Nos, ma ugyanez a helyzet... — Szerették Molnárékat? — Attól függ, kire gondol. — Például a munkások? — A többség feltétlenül. S az évek múlásával ez a több­ség nőtt. Az az igazság, azok­ban az években voltak telje­sítmények, melyek mögött nem­csak jó munka állt, A kozme­tikázott rekordokra, az ezer­százalékokra gondolok. Molná- réknak nem volt szükségük so­ha kozmetikázásra. — És a műszakiak? — Ez összetett dolog. A kö­zépműszakiak között elég sok ellenségük volt. A kényelme­sek, az óvatosak nemigen sze­rették őket. De voltak nagy­szerű segítők is. Csak egyet közülük, Pora Jenőt, hadd em­lítsem meg. — Tudjuk Molnár Istvánról: vasmarokkal tartotta csapatát. Ök például nemigen kocsmáz- tak. (Folytatása következik.) núi voltak, így Poszek Vilmos pécsi kalapos is. A 6-osokat a Rákóczi út felé szorították-visz- sza. Ekkor Péter barátom el­hagyva a helyszínt, Siklósi ut­cai lakásomra jött. Korholt, hogy még ágyban vagyok. Siet­tette felöltözésemet és elindul­tunk lefelé a vasúti átjáróhoz, mert az utcabeliek jelezték, hogy ott géppuskaharc folyik. A pályaudvarról kiszorított 6- osok géppuskáztak az előre­nyomuló honvédekre. Péter az egyik katonának segítette a géppuskát vinni. Elváltunk, de egy idő múlva megjelent laká­somon piszkosan, ingeszaka- dottan. Kora délutáni órákban megjelent vendéglőnkben Gyur­ka István detektív és atyámat figyelmeztette, hogy ne enged­jen Dobroviccsal barátkozni, mert Poszek kalapos feljelentette, hogy a géppuskásokat irányí­totta a Felsőmalom utcánál. Azonnal mentem Dobrovicsot tájékoztatni. Közös barátunk­kal azt tanácsoltuk, hogy tűn­jön el Pécsről. Még arnap es­te Budapestre utaztunk, együtt. Egy korabeli mementá írásomban mellőztem az ál­lásfoglalást a történelmi szem­pontból kétségtelenül jelentős véres pünkösd hétfői esemé­nyek történelem'kritikai meg­ítélése kérdésében. Szerintem a tényállás bizonyos előzmé­nyek vonatkozásában nem tisz­tázott. Sok még a kiderítetlen részlet. Azt hiszem, jó szolgálatot teszek a hivatásos történetírók­nak, ha egy 6. gyalogezredben szolgált tényleges állománybe­li százados, Sohár Jenő zász­lóaljparancsnok, tollából szár­mazó és a Pécsi Napló 1918. november 21 -I számában „Em­lékezés május 20-ra" c. cikkét — kivonatosan bár — idézem: „Amit ők elkövettek abban a kétségbeesés kergette bele őket, 4 esztendős háború, melynek terhei az ő vállukon nyugodtak, a katonai uralom vasmarkának kegyetlen szorí­tása ellen lázadó, megháborító elkeseredés, mely egy helyi és ügyetlen, szervezetlen mozga­lom kitörésében keresett kive­zető utat. Ezen tisztára katongi forradalom előfutárja volt an­nak, amely most készül Európa vérázott földjén végigszágul­dozni. A mód, a helytelen esz­közök mind-mind mellékesek, a fontos az, hogy mozgató ru­gója ama hatalmas áramlat korai fellobbanása volt, mely a mai világháborút felidéző társadalmi rend megbuktatását célozta. És nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ezen események ennek letörése és nem kitörése miatt szomorú véres pécsi epi­zódnak nem volt része a ma már győzelmes és ünnepelt forradalom létrejöttében. Má­jus 2-a az őszi forradalom ta­vaszi ígérete volt. Igazi rövid püskösdi virágzása, korai haj­tása az őszi forradalom már akkor gyökeret vert fájának ...” A cikk megemlékezik Tomics ezredes magatartásáról, „ki tig­ris módjára járt-kelt" és arról panaszkodott szüntelen, hogy kevés a halálos ítélet. Majd így folytatja: „Szörnyű napok voltak! Szo­morú tavasz! A feszület előtt hirdették ki a gálád halálos ítéleteket, néha zavaros tanús­kodások alapján. És meg kel­lett halni annak a tizennégy embernek, aki kimerte monda­ni, ami már mindnyájunk aj­kán mozgott. Meg kellett hal­niuk, mint gonosztevőknek, lá­zadó kutyáknak, kik megtagad­tak Istent, hazát. Holott csak a háborút, az esztelen gyilko­lást, a császárt és gaz csatlós hadát tagadták meg. Beléptek az igazi hősi halottak hosszú néma sorába — 14 jeltelen sír­ral szaporítva a fakeresztes és homokbefutta sírok millióit... Azok pedig, kik csak egy becsmérlő szóval illették őket, zarándokoljanak ki sírjukhoz és tegyék le a bűnbánat rózsáit!" Dr. Cserfa Béla HÉTVÉGE jj] I Í7onnóm/ íolfolan cíi* ■ iXid II icgjr icivcici I jIi I BÉKÉS SÁNDOR P Egy baráber élete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom