Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-01 / 118. szám
1975. május 1., csütörtök Dunántúli napló 3 Kiváló lett a Zsolnay Porcelángyár A Központi Bizottság kongresszusi oklevelét kapta meg a Szigetvári Konzervgyár Zója brigádja Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Zója női brigád a Szigetvári Konzervgyár I. üzemében, s már az első közös évük után elnyerték s azóta is birtokolják a szocialista brigád címet. A Zója brigád tagjai évek óta teljesítik munkavállalásaikat, elnyerték a zöld, a bronz, az ezüst és háromszor egymás után az aranykoszorús jelvényt és .1973-ban a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Az elmúlt évben széleskörű brigádverseny bontakozott ki a Konzervgyárban. Húsz. új brigád alakult s duplájára nőtt a brigádtagok száma is. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny a Zója brigádot is újabb vállalásokra, még nagyobb eredményekre ösztönözte. Főként ennek a brigádnak köszönhető, hogy tavaly bevezették a meleg műszakváltást a gyárban. A Zója brigád tagjai voltak azok, akik egy-egy új termék gyártásának beindulásakor reggel jóval munkakezdés előtt érkeztek a gyárba, hogy az áttérés zökkenőmentes legyen. Az ő munkájuknak nagy része van abban, hogy tavaly érte el fennállása óta legnagyobb termelését és legmagasabb nyereségét a Konzervgyár. A kiemelkedő helytállás elismeréseként a Zója brigád elnyerte a Központi Bizottság Kongresszusi Oklevelét, valamint a MÉM és az ÉDOSZ által adományozott Szakma Kiváló Brigádja kitüntetést, melyeket tegnap délután Szigetváron, a Konzervgyár nagytermében megtartott ünnepség keretében dr. Nagy József, a Központi Bizottság tagja, a Megyei Pártbizottság első titkára nyújtott át Matán István- nénak, a Zója szocialista brigád vezetőjének. Bernáth Béla, a Konzervgyár igazgatója a Vállalat Kiváló Brigádja címet és a Kiváló Brigádtag jelvényt adta át a brigád tagjainak. Az ünnepségen részt vettek László Emil, a Szigetvári Városi Pártbizottság első titkára, dr. Ábrahám Antalné, a Konzervipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója, Rutl Péter, az ÉDOSZ megyei titkára, Tinusz János, a szigetvári Városi Tanács elnöke. Az ünnepi alkalomból kitüntették a vállalat legjobb brigádjait és dolgozóit. Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára átadja a kongresszusi oklevelet Halász Ferencnének, a Tyeres- kova szocialista brigád vezetőjének. A Tyereskova brigád kongresszusi oklevelet kapott Negyedszer nyerte el a .Finomkerámiai Ipari Művek a kiváló címet, amelyhez a Zsolnay Porcelángyár is hozzájárult eredményeivel. A nagyvállalat az elmúlt esztendőben 17 százalékkal növelte termelését, és hétmillió dollár értékű árut exportált. A pécsi gyár kollektívája is igen eredményes évet zárt 1974- ben, s ez lehetővé tette, hogy elérjék a kiváló címet. A Zsolnay Porcelángyárban az elmúlt esztendőben kétmillió forinttal növelték a díszműáruk gyártását, a selejt tizenhét százalékkal csökkent. A kiváló eredmények eléréséhez nagyban hozzájárult a gyár több mint ötven szocialista brigádjában dolgozó mintegy hatszázötven dolgozó is. Tegnap délután a Zsolnay Művelődési Házban ünnepséget rendeztek, amelyen többek között részt vett Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára, Richter Vladimir, a Finomkerámia Ipari Művek vezérigazgató-helyettese, Tóth László, az SZMT szervezési munkabizottságának vezetője. A gyár elmúlt évi munkáját Richter Vladimir értékelte, majd átadta a kiváló gyárnak szóló oklevelet Bosnyák János igazgatónak. Ezt követően Lukács János, a Pécs városi Pártbizottság első titkára emelkedett szólásra, aki a Megyei, valamint a Városi Pártbizottság elismerését tolmácsolta a Zsolnay Porcelángyár kollektívájának a kongresszusi és a felszabadulási munkaversenyben elért eredményekért. Hozzászólása végén pedig átadta Halász Ferencnének, a „Tyereskova” szocialista brigád vezetőjének, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága által alapított elismerő oklevelet. Lukács János után Richter Vladimir két szocialista brigádot tüntetett ki, a vállalat kiváló brigádja címmel: a "Tyereskova” és az „Anna Frank” brigádot. -A „Braun Éva" nevét viselő sozcialista kollektíva pedig az élenjáró ifjúsági brigád oklevelet vette át. Tizenkét éve baleset nélkül A „Határőr” brigád kitüntetése Lehetséges, hogy rangosabb érdemeket is magáénak tudhat a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság „Határőr" nevet viselő brigádja, mint hogy 12 esztendeje nem fordult elő baleset. Az újságíróban azonban több más mellett ezúttal ez váltotta ki a legnagyobb elismerést. Az MSZMP XI. kongresszusára, s hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára hirdetett munkaversenyben elért kiváló munkájuk alapján tegnap vették át Brun József tői, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjától a Baranya megyei Pártbizottság kongresszusi oklevelét a berzenceiek. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság valamennyi szocialista brigádja, ennek köszönhetően az egész igazgatóság kitűnő munkát végzett az elmúlt esztendő során. Emellett volt erejük arra is, hogy 9320 óra társadalmi munkával járuljanak iskolák, óvodák, a pécsi felszabadulási emlékmű építéséhez. Ebben a munkában is kitűnt a kaposvári kirendeltséghez tartozó Határőr nevet viselő berzencei kubikos brigád, amely a Megyei Pártbizottság kongresszusi oklevele mellett a Szakma kiváló brigádja címet is enyerte, az igazgatóság egy másik kiváló brigádjával, a I. Pécsi Szakaszmérnökséghez tartozó Egyetértés szocialista brigáddal együtt. Termelési tanácskozás a DÉDÁSZ-nál ünnepi termelési tanácskozáson értékelte az elmúlt év gazdasági eredményeit tegnap délelőtt a Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat. Az ünnepségen, — amelyen megemlékeztek hazánk felszabadulásának jubileumáról is — részt vett és felszólalt Czégény József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára és delegációval képviseltette magát a DÉDÁSZ Kari Marx Stadtban működő testvérvállalata. A termelési tanácskozáson kiosztották a vállalat egységei között meghirdetett szocialista munkaverseny díjait és a szocialista brigádverseny jutalmait. A villamosenergia iparágban először kiadott, a Tröszt kiváló brigádja kitüntetést a kaposvári üzemigazgatóság Puskás Tivadar szocialista brigádja vehette át. Diolomám fele az asszon if ont é a;:v,.;::x;SS::::;j;:;:gfi:;:;:;:S^^ Igazgató, egykori sztahanovista Két kisebb és egy nagyobb szobából áll a panellakás, az utcafronttal szemben a mozgalmas Szliven Áruház, az erkélyajtó viszont egy beton térségre nyílik, .ahol autók parkíroznak és srácok fociznak, aztán jónéhány tízemeletes bérház következik. Már nem is tudom, milyen nevű utca húzódott itt annakidején, öreg és kevésbé öreg családi házakból állt. • Inget váltott az igazgató, mert a töltöttkáposzta leve ráfröccsent, nagyon kevéske bort iszik szódával, én meg csak sóvárogva nézem. — Mit csináltál Taskentben? — Gyönyörködtünk. Nagyon szép város, tiszteletet parancsoló, öreg, kupolás műemlékek, új lakótelepek, kedves emberek. Az ellátás szokatlan volt, nem nagyon tudtam jóízűen megenni ételeiket. Hazafelé már erről a töltöttkáposztáról álmodoztam. — Tudod miért hivattam meg magamat hozzátok? — Nem, de... Kezét széttárja, jelezve, éppen ideje, hogy találkozzunk, rég láttuk egymást, pz ugyan hirtelen jött, pláne „hivatalos” jellegű . . . Hiszen ha az embernek mindenre lenne idéje! Tegnap késő este érkezett haza két hét után a Szovjetunióból, ma egész délelőtt értekezlet, délután egy rövidebb megbeszélés, holnap Pestre, a vállalat központjába, ünnepségre . . . — „Munkásból lett igazgató” — ez a téma, vehetjük „örökzöld témának" is, végeredményben majdnem minden igazgatóról ezt meg lehetne írni. Keresztes Jánosnak két fia van, tizenegy és tizenöt esztendősek, a nagyobbik a Jancsi gyerek, a Zipernovszky-ba készülődik valami rendezvényre, Gábor pedig most ért haza, az egész osztály kirándult Éger-völgybe, ő vállalta a bográcsot, haza is hozta, jó kormosán, füstösen s ahogy lepakol, fontos eseményként meséli a mamának — hangjukat halljuk a konyha felől - hogy vetélkedő is volt: „Mi az összefüggés a napszak és az órajárás között.. .?” — Pécsi vagy? — Annak vallom magam, bár nem itt, hanem Drávaivá- nyiban születtem, de csak hathét esztendős koromig éltem ott. . . — Mire emlékszel vissza? — Mire? Az emlékek időben eléggé elmosódtak, de talán... Azt tudom, hogy szép kis falucska volt, valami szüreti bál is így kirajzolódik előttem, mert az apám bérelt egy kis kocsmát, az udvaron a magasból rengeteg szőlő lógott alá, nagyhangú, jókedvű parasztok lopkodták a fürtöket. .. Aztán a szőlőcsőszre is emlékszem, aki jó piás volt már és énekelt, mi meg apró gyerekek ugráltunk körülötte. Aztán beköltöztünk Szentlőrincre, ott fociztam az iskolaválogatottban. Felesége kávét hoz be: — Erre mindig „büszke”, hogy válogatott volt... — Hát nem?! Egész életemben szerettem a focit, később is játszottam már bent Pécsett, amikor a Fémipari Iskolába jártam. Meg utána is. Nem csak a testmozgás vonzott, hanem az a jó összeszokott gárda, amilyen a mi csapatunk volt. Megjegyzem, egész eddigi sorsom-életem alakulása során szerettem a baráti, elvtársi légkört, azt a bizonyos „jó kollektívát", amelyben megértőek és korrektek egymással szemben az emberek. — Elhallgat, gondolkozik. — Te „sopianás" voltál, nem? — Igen. Éppen azon tűnődöm most, hogy valaha az életben még dolgozom-e olyan jó haverok között, mint ott a Sopiana Gépgyárban? — Kikre emlékszel? — Például Szopka Miskára, aztán Dékányra, Danajka Tibire, Golváthra, Szontágra is. Sajnos, a Deák Józsi bácsi már meghalt, meg a Hauk Károly is, jókezű szakmunkások voltak. Mondom, lakatosként dolgoztam a MÁV-műhelyben, sőt, majdnem két évig Csepelen is, mert akkoriban még itt a Sopianában szakmailag nem sok fejlődési lehetőség nyílt számunkra, mint fiatal segédek, de aztán ahogy alkalom nyílt rá, azonnal visszajöttem Pécsre. Ezek a régi munkatársaim, lehet furcsán hangzik, de még ma is mintegy „belső támaszként” hatnak rám, pusztán azzal, hogy eszembejutnak. — Találkozol velük néha? — Csak néha. Bemegyek a gyárba, egyik-másik komikusán emeli a sapkáját: „Hogy van igazgató úr?" De ebben nincs semmi gonoszkodás, ez amolyan melós-tempó, mert mögötte azért érezni az elégedettséget, hogy lám, közülük való vagyok. A Mechanikai Labor pécsi gyárának igazgatója, Keresztes János, az egykori sztahanovista, már huszonnégy esztendős korában felelősségteljes vezető beosztásban dolgozott a Sopianában, mint főtechnológus. Valamit megjegyeznék itt: A Kohó- és Gépipar kiváló dolgozója kétszeresen, ugyancsak kétszer kapta meg a Szakma kiváló dolgozója címet, aztán hatszoros sztahanovista oklevelet, aztán a Munkaérdemrend ezüst fokozatát... mit is még? Mindegy, az azért „sejtető”, hogy eme „elismeréseket nagyon kemény és szakmailag magasszintű munkájáért kapta meg. — Egy időben elhagytad Pécset... — Igen. Kineveztek — még a hatvanas évek közepén — a Jászberényi Aprítógépgyár miniszteri biztosának.. Akkoriban ott nem valami jól mentek a dolgok, lemaradt az üzem, voltak személyi ellentétek is, egyszóval egy darázsfészek várt rám. — Féltél? —- Nagyon! Képzeld el milyen érzés belecsöppenni egy idegen környezetbe, ahol — akárhogy is nézzük a dolgot — egyesek úgy vélték, „a minisztérium egy emberevőt küldött a nyakunkra." — Feladatom az volt: derítsem fel a hibákat, fektessem le egy tanulmányba, de mindjárt azt is, hogy lehet a hibákat megszüntetni, majd később hajtsam is végre. A jászberényi és az üzemi pártszervektől óriási segítséget kaptam. Ez volt a szerencsém. Meg az, hogy az első termelési értekezleten, a gyár kollektívája előtt mindent tisztáztunk. A leglényegesebbet is: mindenki marad a helyén, —• két középvezető kivételével — a hiányosságokat nekünk kell megszüntetni. Tudod, a „jászok” eléggé zárkózottak, de azért befogadtak és mögém álltak. Nagyon sok munkám volt, akkoriban végeztem a műszaki egyetemet, gépészmérnöki karon, hetente utaztam Pécsre, a családhoz, akkor már megszülettek a gyermekeim .. . mit is mondjak? A feleségem vállalt legtöbbet. Ő is szeretett volna tovább tanulni, de engem maga elé engedett, most viszont végre sikerült neki is: ha minden jól megy, ősszel elkezdi a közgazdasági egyetemet. Ehhez van kedve. Ha valakinek köszönhetek valamit, akkor neki sokat. Mindig azt mondom: diplomám feie az asszonyomé. Keresztes Jánosnak — immár itt Pécsett — a Rákóczi úton volt egy íróasztala: egy poros üzlethelyiségben. És egy pár sáros gumicsizmája. Új feladatot kapott: műszaki szemmel — és egy kicsit gazdaként is — kísérje figyelemmel a Kertvárosban épülő Mechanikai Labor pécsi gyárának építkezését. S ennek lett az igazgatója. — Hatszázan dolgozunk ebben az üzemben, a korátlag huszonnégy év, én a magam negyvenhét esztendejével „rontom” ezt az átlagot! — neveti el magát. Kissé futballistásan befele görbülő lába van, enyhén csapott válla, egészséges fogsora és a kelleténél merészebben hegyes orra. Felesleges kilóiból leadott, van egy kis szőlője Rácváros fölött, mutatja is a fényképet, — öt éve épül- get egy kis hétvégi ház — a kőlábazatot ő faragta ki, de a metszést, kötözést is feleségével, ketten végzik el. A háznak kész a homlokzata, modern vonalú, nagy ablakokkal. — Mit szeretnél elérni az életben? — Csak annyit, hogy az üzemben ne a „rangot" tiszteljék bennem, akár a többi vezetőben, hanem mindegyikünket tevékenységünk alapján ítéljenek meg a dolgozók. Erről beszélgettünk nemrég Kovács Gyulával is, a „mechla- bor" vezérigazgatójával, tekintettel arra, hogy ez az iménti „hitvallás" végeredményben minden vezető-beosztásúnak ars-poetikája. Legalább is annak kell lennie. A mérce itt is ugyanaz, mint a satupad mellett: ki mit tesz le az asztalra, úgy váltja ki az elismerést. Rab Ferenc
