Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-03 / 119. szám
Három évtized a szocialista haza határőrizetében Hazánk határa szent és sérthetetlen Az 1975-ös év hazánk felszabadulásának 30. éve- Szabadságunk és függetlenségünk születése napjával egyidő- ben kezdődött védelmének és biztonságának megszervezése. Még be sem fejezte a dicsőséges szovjet hadsereg hazánk teljes felszabadítását, amikor megkezdődött — ahol a hadműveleti helyzet megengede — a határvadász portyázó századok megalakítása. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. május 14-én engedélyezte a honvéd határvadász alegységek szervezését, a szovjet hadsereg oldalára átállt 24. gyaloghadosztály személyi állományából. Baranya megye határszakaszán 1945. május 26-án indult szolgálati útjára az első határvadász portyázó járőr. Még ezen a nyáron megkezdték működésüket a belügyminisztérium alárendeltségében a határőr-rendőr kapitányságok, a mai határátkelő helyek elődjei. A határőrség harcban született. Célszerű az évforduló kapcsán visszapillantani a megtett útra, hogyan tettünk eleget dolgozó népünk, forradalmi munkásosztályunk érdekeinek megfelelő harci feladatunknak, a Magyar Népköztársaság államhatára őrizete terén. Harcban az ellenséggel Az évforduló alkalmával a kötelesség-teljesítés, dolgozó népünk hű szolgálata érzésével gondolunk arra, hogy már a felszabadulás után közvetlenül pártunk, munkásosztályunk politikai célkitűzéseinek fegyveres védelmével, valóra váltásának biztosításával kezdődött feladatunk teljesítése. Pálffy Györgyöt, a határőrség első kommunista parancsnokát idézve: „A határőrség feladata: megakadályozni a magyar népi demokrácia külső ellenségeinek, közöttük a külföldi magyar reakciónak határon átnyúló aknamunkáját, a belső ellenség külföldre szökését, a fekete-kereskedelmet, az ember-, fegyver-, lőszer- és órucsempé- szést”. A szocialista haza határőrizete a fegyveres SS-katonák, szökött háborús bűnösök és felfegyverzett csempészbandák ellen rendkívül nehéz viszonyok között, a hősiesség, a bátorság és hazaszeretet sok-sok példáját felmutatva kezdődött. Hadd álljanak tények a bizonyításra, csak 1945—46-ban: 235 szökött háborús bűnöst, 345 menekülő SS-katonát, 5726 csempészt és 6989 szökni szándékozót tettek a honvéd határvadászok ártalmatlanná. E feladatokat gyenge felszereléssel, korszerűtlen, hiányos fegyverzettel, rossz elhelyezési és ellátási viszonyok között kellett végrehajtani. A kifosztott, lerombolt, de szárnyait bontogató ország nem tudott többet adni, s ennek megértése nagy erőpróbája volt a határvadászok hazaszeretetének és a harckészültség biztosításának. Tevékenységük eredményessége bizonyította, hogy a honvéd határvadászok teljesítették kötelességüket, a reakciós erők számára a határőrség elsőként, egyszer s mindenkorra elveszett, megszűnt és benne a szocialista haza bölcsője fegyveres védelmet kapót. Hagyományaink szellemében Az 1945—50. közötti években a határőrség nagy belső eszmei, politikai és szervezési fejlődésen ment keresztül. A kommunista vezetők, a nevelőtisztek munkája eredményeképpen a munkás-paraszt fiatalokból ösz- szetevődött sorállomány felismerte helyét, szerepét az új társadalmi rendszerben. A nevelőmunka során kristályosodott ki többek között katonai hagyományaink, szabadságharcos és munkásmozgalmi elődeink tevékenységének igazi haladó jellege és az új társadalmi rendszer közötti összefüggés, valamint a szocialista haza kiépítésének és védelmének egysége, annak politikai jelentősége. A nevelés tartalmi kérdéseivel való foglalkozás gyorsított ütemet kapott a fordulat évétől, amikor a határőrség tiszti állományának munkás-paraszt fiatalokból való kinevelése és általános feltöltése került napirendre. Megváltozott a hivatásos állomány politikai, erkölcsi arculata, magatartása: szilárd támasza a párt politikája hirdetésének és fegyveres védelmének. A szocialista haza határőrizete új politikai tartalmat kapott. A kommunista hivatásos állomány elkötelezte magát, meggyőződése lett a párt, a dolgozó nép szolgálata. Ezen az eszmei alapon és példamutatásukon keresztül oktat- ta-nevelte a határőrség fiatal katonáit is. Munkájukban a kezdeti ösztönösséget, járatlanságot fokozatosan felváltotta az eszmeileg megalapozott és a gyakorlati tapasztalatokon alapuló újtípusú munkastílus, a kommunista katonai vezetési készség. A szektás vezetési módszerek a határőrségnél is éreztették hatásukat, ez jelentkezett látszat-eredményekre való törekvésekben, a munkastílusban, c lakossághoz való viszonyban. Ennek ellenére az 1956-os ellenforradalom nem keltett eszmei zűrzavart a határőrség soraiban. A határőrség csapatai és alegységei az ellenforradalom legvérmesebb napjaiban is helyükön maradtak, korán felismerték az ellenség szándékát és fegyveresen vettek részt az ellenforradalmi erők leverésében, útját állták a szökni szándékozó politikai és más jellegű bűnözőknek. Ezekben a harcokban elmélyült a fegyverbarátság a szovjet csapatokkal, katonákkal, kommunistákkal, kom- szomolistákkal, a hazafiság és internacionalista kötelesség együttes teljesítése jutott kifejezésre a magyar munkáshatalom legvéresebb napjaiban is ség egységesen és feltétel nélkül segítette a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányt, az újjászervezett pártot, a politikai konszolidáció mihamarabbi megvalósításában. A határ mentén biztosította a párt, állami, társadalmi szervek működésének zavartalanságát, a lakosság fegyveres védelmét. A dolgozókban ma is mélyen él a határőrségnek ez a pozitív helytállása, ma már tapasztalatként állapíthatjuk meg, hogy mai kapcsolatunk és együttműködésünk alapjai itt mélyültek és szélesedtek ki. Megváltozott viszonyok között A határőrségnek az alapvető feladata ma is adott, hiszen társadalmi rendszerünknek jelenleg is vannak ellenségei, ha nem is úgy jelentkeznek sem számokban, sem tevékenységükben, mint közvetlenül a fel- szabadulás után. Az elmúlt években megnövekedett hazánk nemzetközi tekintélye, kiszélesedett nemzetközi kapcsolata és idegenforgalma. A kiszélesedett kapcsolatnak természetesen elsősorban pozitív vonásai vannak, mert egyre többen megismerhetik hazánk belső fejlődését, népünk életét, amit nehéz hamis propagandával ellensúlyozni. A lehetőség azonban veszélyeket is rejt magában, hiszen a kapitalizmus velünk szemben ismert arculata nem változott meg. A határőrség személyi állománya jól ismeri az ellenséget, felderíti szándékait és leleplezi azokat. Fő tevékenysége közé tartozik ma is a bűnözők, az ember- és árucsempészek tevékenységének megakadályozása, a propagandaanyag felderítése, az illegális utazások megakadályozása. Feladataink végrehajtásához pártunk és kormányunk, a belügyminisztérium minden feltételt biztosít. Az ellenforradalom után megváltozott a párt- politikai szervek feladata, nagyobb figyelmet fordítanak az állomány eszmei-ideológiai, erkölcsi nevelésére, a korszerű vezetési elvek gyakorlati megvalósítására. Meggyorsult a legújabb technikával való ellátás. Kiszélesedett a határőrség nemzetközi kapcsolata: felhasználhatjuk munkánkban a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió határőrizetének harci tapasztalatait. Hazai kapcsolatainkra szintén az a jellemző, hogy tartalmában sokat javult és kiszélesedett. A határőrizet, a határsértőkkel vívott harc, az elemi csapások elhárítása, vagy az 1956- os ellenforradalom leverésében való részvétel hősi tett volt, hősöket szült, de sajnos határőrök életét is követelte. Rájuk, hősi halottainkra is emlékezünk az évforduló alkalmával, neveiket szobrok, emlékoszlopok, emléktáblák, dicsőség-könyvek, úttörő szervezetek, ifjúsági klubok őrzik. Példájuk nyomán is nevelődnek az ifjabb határőrök, ifjúgárdisták és úttörők. Békében is harci feladat Határőrizeti feladataink tartalmában és a végrehajtás formájában is sokat fejlődött. Leraktuk a szocializmus alapjait, dolgozó népünk a szocializmus teljes felépítésén munkálkodik. Hasonlóan szép, céltudatosabb feladata nem volt a határőrségnek. Az elmúlt évtizedek során elért gazdasági, politikai, társadalmi fejlődés azt eredményezte, hogy ma már az egész társadalom érdekében hajtja végre szolgálati feladatait. A határőr szolgálat békében is harci feladatot jelent, függetlenül az időjárás és a terep viszontagságaitól, a munka- és ünnepnapoktól; politikai és szolgálati éberséget, magasfokú harckészültséget, bátor, határozott magatartást, a haza iránti szeretet mindennapos, tettekben való megnyilvánulását követeli meg. A ma szolgálatot teljesítő határőrök méltó utódai határvadász elődeiknek a határsértők elleni harcban, az elemi csapások elhárításában, a határmenti lakosság segítésében, a bajbajutottak életük árán való megmentésében is. A felsoroltak minden területén sokan hajtottak végre hősi tetteket. Ma, amikor a szocializmus építése és védelme-, közte a határ őrizete is társadalmi üggyé vált, nekünk határőröknek hazafias és internacionalista kötelességünk a következő évtizedekben is tettekkel bizonyítani, hogy a Magyar Nép- köztársaság államhatára szent és sérthetetlen. Kászonyi István határőr alezredes n * £51 Ír' BÉKÉS SÁNDOR így baráber élete I. LOVRICS SZAMARAI A füst, a tűz szaga beteríti a völgyet. A kopár domboldalon, jobbra István-akna karcsú vastornyától, lobogva, narancs-vörösen ég a gyom. Alattunk, a falu főterén — ki tudja, milyen alkalomból —, tangáharmónika szól. A kertek már tiszták, a frissen ásott föld szépséges, derűs barnasága uralja a tájat. Szabolcsfaluba beköszöntött a tavasz. A fáknak még nincs zöldje, de a halomba gyűjtött gyümölcsfa-ágak, a veteményes ágyások nyílegyenesre taposott léniái, a mindent bearanyozó ezüst-tiszta fény már az újjászületésről beszél. Az emlékmű talapzatán állunk, ahol minden év szeptemberében ezrek és ezrek gyűlnek össze. Csertető. Itt, ezen a helyen dördültek el 1937. február 24-én Noé őrmester csendőreinek karabélyai. Lent, a házak szinte úsznak a fényben. Felerősödik, majd már-már elhal a harmonikaszó. Motor- kerékpár berreg. Az út jobbra, mellettünk vezet. Itt jöttek, ötszázan voltak? Többen? Jó, hatszázan lehettek. Kitti Mátyás, a résztvevők egyike — azt állította: nyolcszázan voltak, éppen. Mindegy. Tény, itt jöttek, ezen az úton, ezek mellett a törpe, ritka-sörényű fenyők között. A bokrok girhesek, néhányon vörösre aszott levél. A dörrenés először mintha felfelé szállt volna, élesen, vadul, mint a kilőtt nyíl, aztán meg visszahullt a falu házai fölé, s szélesen elterülve az ijedt utcák felett szinte a földre nyomta az egész települést. Most csend van. Mert a harmonikaszó, a motorberregés, a hirtelen-széllel jött gyereksírás is része a csendnek. Nincs dörrenés, nincs sikoly. És persze fáklyák sincsenek. Pécs-Szabolcs egyedül van, éli a maga mindennapi életét. Ez a szép, szelíd falu ott, Pécs, háta mögött, a maga rejtélyes utaival, ösvényeivel egy külön kis világ — sajátos múlttal, szokásokkal, determi- nóltsággal. Templomtorony, aknatorony. Palotaszerű . új ház. Gőgös polgárház a múltból. Fehér fa„ Tolmács voltam a Vörös Hadseregben” Emlékezünk és ünnepelünk Ezekben a napokban, három évtized távlatából tekintünk vissza arra a napra, amikor a dicsőséges Vörös Hadsereg több mint hat hónapig tartó súlyos harcok árán felszabadította hazánkat. Többen élnek közöttünk abból a nemzedékből, akiknek életreszóló személyes élménye ez a sordöntő fordulat. Sokan részt vettek e nagy jelentőségű feladat teljesítésében, vannak, akik a szovjet hadseregben harcoltak. Pécsi határőr egységünknél teljesít szolgálatot több mint két évtizede RÉVÉSZ SÁNDOR alezredes, aki a Vörös Hadseregben vett részt hazánk felszabadításában. Megkértük: emlékezzen vissza arra az időre, amikor felismerte a helyes utat, azt, hogy hol a helye és mit kell tennie: „Tizenhét éves voltam. Ebben az évben veszítettem el édesanyámat, két évvel később édesapámat. Ez nagy csapás volt számomra. 1941. június 22-én, amikor a német fasiszták megtámadták a Szovjetuniót, már sorköteles voltam, de mivel Horthyék megbízhatatlannak nyilvánítottak, mint szovjetbarátot, 1942-ben munkaszolgálatra hívtak be. Mindössze egy bocskai sapkát és egy derékszíját kaptam. A visszavonuló fasiszta csapatok védelmi körletének a kiépítése volt a feladatunk. 1944 őszén, amikor a szovjet csapatok magyar földre léptek és megkezdődött hazánk felszabadítása, ez nagy erőt adott a kínzások, nehézségek elviseléséhez, bizakodtunk, hogy a győzelmet megérjük. 1944 novemberében Balaton- szabadiban végeztünk műszaki munkálatokat. A szovjet csapatok ágyúinak és gépfegyvereinek hangjából tájékozódtunk, hogy közelednek a felszabadító erők. Másodmagammal elhatároztam, hogy a munkaszolgálatos századdal nem megyek tovább, megszökünk, a községben elrejtőztünk és bevárjuk a Vörös Hadsereg alakulatait. Három napi rejtőzés után szovjet katonák hangjára ébredtünk. Jelentkeztünk a szovjet alakulat parancsnokánál, elmondtuk, hogy kik vagyunk és felajánlottuk szolgálatunkat. Enyingre irányítottak, ahol egy szovjet határőr zászlóalj állomásozott. Enyingen a parancsnok intézkedett, hogy vegyenek fel a zászlóalj névjegyzékébe, szereljenek fel a Vörös Hadsereg egyenruhájával, lássanak el fegyverrel, felszereléssel. Mivel az orosz nyelvet jól beszéltem, tolmács lettem. Rövid kioktatás és tájékoztatás után parancsnokom azt mondta: „Szása! Nyelveddel és fegyvereddel harcolj néped szabadságáért! Ennél a szovjet alakulatnál értem meg a fasizmus felett aratott győzelmet, a béke első napját." Révész Sándor egy a sok közül, Csepelre ment, tudta, hogy a fővárosban szükség van az ő munkájára is. Itt kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Mint falujáró járta a falvakat, terjesztette a párt jelszavát: „Lesz magyar újjászületés!" A proletárdiktatúra győzelme után a párt a hadseregbe küldte, rövid tiszti tanfolyam elvégzése után a határőrségnél kapott beosztást. Itt hasznosítja a szovjet hadseregben szerzett tapasztalatokat, itt van közöttünk, dolgozik, a máért és a holnapért küzd fiatal harcostársaival. Csáki Péter őrgy. lú bérlakás. A szépen rendezett faluközponttól elvékonyodó út fut jobbra: itt csobog az aprócska Szabolcsi-patak. Elmaradoznak a szépen vakolt, derűs homlokzatú házak — mintha az időben haladnák vissza. Ez már a múlt. Partoldalba vágott kisház, hosszú, ikerlakósos bányászház, fészer a disznóknak ... Itt egy akna lejárata volt valamikor, állítja egy járókelő, de az is lehet, hogy csak egy egyszerű feltörés ... Amott drótkötélpálya csillesora csattog. Erdők, gyümölcsösök, tenyérnyi kertek a sziklás domboldalban — telisteli ipari létesítményekkel, rekvizítumokkal. Ebben a faluban született 1922. augusztus 25-én Molnár István. Könnyű elképzelni. A játékok között ütött-kopott bányászlámpa van, a csínyek között: bányajárás az aknának kinevezett kútban ... Molnár István egészen vékony, törékeny gyerek, a gyermekközösségekben azonban nem mindig a nyers erő számít. Kezdeményező szellemű. Elképezléseit úgy tudja kifejteni, hogy követni kell. Valahogy így kellene kezdeni Molnár István életútjának megrajzolását, ha Molnár — mondjuk — hadvezér lenne, vagy legalábbis politikus. De hát nem az lett. Tehát: Mecsekszabolcson, a Palahegy alatt, az úgynevezett Békavárosban nőtt fel, ahol a mindennapi játékrésze volt a rőzsegyűjtés, erdei falopás. Apja Zádorban született — kanász volt. Anyja kátolyi — szintén pásztorcsalád sarja. Mecsekszabolcs számukra az ígéret földjét jelentette, míg el nem érték. Protekcióval került az öreg Molnár a bányához, s ez az egyik tény, mely meghatározta további élete alakulását. Nem volt munka, amire azt mondta volna: nem. Bizonyítani akart. Az elsők között kezdte a munkát, az utolsók között szállt ki. Tehát: megtett mindent, hogy befogadják. Talán ezért is okozott mindenkinek olyan meglepetést, mikor aztán ledobta a csákányt. A legkisebb igazságtalanság is felforralta a vérét. Ez a pusztai élet, a természeti ember kiölhetetlen reflexe lehetett. Vad volt és ösztönös, de tulajdonképpen mindenki így indult el valamikor azon az úton, mely a munkásmozgalomhoz vezetett. Idős Molnár Mecsekszabolcson és István-aknán baloldali érzelmeiről híres, illetve hírhedt ember. Szívósságával eljutott a csapatvezetői rangig — „izgágasága" révén örökös létbizonytalanságban élt. (Folytatása következik)
