Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)

1975-05-17 / 133. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXII. évfolyam, 133. szám 1975. május 17., szombat Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Kétirányú felelősség Üdvözlet a történelmi győzelemért Nagygyűlés Dél-Vietnam felszabadítása alkalmából Czente Gyula (jobbról) átadja a kitüntető oklevelet Nyilas Lajos elnöknek. Erb János felvétele Kitüntették a sombereki termelőszövetkezetet 9 Átlagos adottságok # Kiemelkedő eredmények A vezetők társadalmi sú­lya, környezetükre és a társadalomra gya­korolt hatása számarányuknál lényegesen nagyobb'. Rendelke­zésükre állnak — megbízásból — mindazok az eszközök, feltéte­lek, amelyek a munkáshatalom erősítéséhez, a tervek teljesíté­séhez szükségesek. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a felelősségvállalás te­kintetében a vezetők és a veze­tettek között. Ebben a tekintet­ben nemcsak, hogy nagyobb a vezetők iránti követelmény, ha­nem egyben többirányú is. A párt mindenkor meghatározta a vezetőkkel szemben támasztott követelményeit, s a vezetők ál­talában ismerik a vezetés alap­elveit, a velük szemben állí­tott normákat. Mi indokolja, hogy ezek is­mét megfogalmazásra kerülje­nek? Semmi esetre sem az, mintha a vezetők „eltávolod­tak" volna a párt irányvonalá­tól, nem tartanák be a vezetés alapelveit, vagy elszakadtak, eltávolodtak volna a vezetet- tektől. A különböző területeken dolgozó vezetők összességükben megfelelően látják el feladatai­kat. A szocialista fejlődés növekvő követelményeket támaszt a ve­zetők iránt. A párt emeli a mércét velük szemben, hiszen köztisztség viselőjének lenni mindenekelőtt kötelességet, munkát, küzdelmet, a kommu­nizmus eszméjének, a munkás- osztálynak, a népnek önzetlen szolgálatát jelenti. A párt politikája határozott, világos. Azonban a jövőben is akadhatnak a határozat és a politika értelmezése, megvaló­sítása körül problémák. Miből adódik ez? A mindennapi munkában néha nehéz megál­lapítani a döntő mozzanatokat, azt, hogy konkrét helyzetben mi szolgálja leginkább a dol­gozók javát, általános és konk­rét érdekeit. A tennivalókat megtalálni, ismertetni, elfogad­tatni, a végrehajtást megszer­vezni — ez a nehéz a vezetés­ben. A munkás hétköznapokon sok-sok kis apró cselekedetben, intézkedésben mutatkozik meg: egy-egy vezető helyesen él a rábízott hatalommal, vagy ép­pen visszaél vele. A párt — magasabb követel­ményeivel — nem korlátozza a vezetőkre bízott hatalmat, de azt megköveteli, hogy ezzel a hatalommal a jövőben még inkább a nép érdekében tevé­kenykedjenek. A hatalmat úgy gyakorolják, hogy ezzel önzet­lenül szolgálják a népet. Szó- használatunkban a hatalom és a szolgálat ellentétes fogalmat jelent. Ellentétessé tette a hosszú évszázadok gya­korlata. Napjainkban a min­dennapi életben már nem el­lentétes, és a jövőben azono­sulnia kell a közéletben, a ve­zetettek és a vezetők viszonyá­ban. És ez elsősorban a veze­tők munkáján, magatartásán múlik. A jövőben még inkább alap­vető elv és gyakorlat lesz az egyszemélyi vezetés és az üzemi demokrácia elvének, dialekti­kus kapcsolatának erősítése. A fejlett szocialista társadalom felépítése nem történhet a ve­zetés színvonalának emelése nélkül. Rendkívül fontos ez azért, mert a munka, a terme­lés nem egyszerűen gépi-tech- nológiai folyamat, hiszen leg­fontosabb alkotó eleme az em­ber. Minden vezetőnek abban a tudatban kell tervezni, szer­vezni, irányítani, hogy a mun­kának emberi, társadalmi olda­la is van, s amennyiben ezt el­hanyagolja, a legfontosabbról, az emberről mond le. S ezt nem lehet, és a jövőben még inkább nem lehet büntetlenül tenni. Szocialista társadalmunk­ban ugyanis a „vezetett" olyan eszköz birtokában van, amely nélkül a vezető nem boldogul­hat. Ez pedig a vezetettek bi­zalma. A felsőbb szerv adhat megbízatást, hatalmat, de a vezetőknek a dolgozók bizalmát meg kell szerezni. S ezt nem csupán magas szakmai képzett­séggel érhetik el. A szakmai képzettség csak egy a követel­mények sorában. A párt által megfogalmazott hármas követelmény magában foglalja a politikailag felvilá­gosult, művelt, szakképzett, be­csületes munkások elvárásait is a vezetőkkel szemben. A min­dennapi élet, a tartós együttlét még árnyaltabbá, még sokszí­nűbbé teszi az egyéneket, a vezetőket, napvilágra kerülnek azok az emberi hibák is, ame­lyek a kívülállók számára rejt­ve maradnak. A vezetettek „mindent" tudnak vezetőjükről, s ez természetes is. Figyelik magatartását, munkáját, a munkahelyen, magánéletben. A vezető egy kicsit példakép, s a vezetettek számára a hatal­mat, a politikát testesíti meg. Munkája, magatartása, a veze- tettekhez való viszonya ezért rendkívül fontos a párt és az államhatalom számára. A párt nem kéri, hanem kö­veteli, hogy a vezetők minden fórumon képviseljék, és ha kell, védjék meg a párt politikáját. A párthatározatok megvalósítá­sával, a dolgozók érdekeinek következetes képviseletével le­gyenek a párt agitátorai és propagandistái. A politikai passzivitás, a helytelen maga­tartás nem bocsánatos bűn, mert káros a politikai közvéle­mény alakításában, formálásá­ban. De nemcsak a rendezvé­nyeken, a társadalmi munká­ban, hanem egész munkanap­jukon, sőt magánéletükben is kötelező számukra a politikai elkötelezettség, és az is, hogy aszerint éljenek. Az a kétarcú­ság, - amikor egy-egy vezető a munkahelyén, a közéletben tartja magát a politikai, társa­dalmi, erkölcsi normákhoz, de a magánéletben elengedi ma­gát - megengedhetetlen. A vezetőknek nemcsak joguk, hanem kötelességük élni a rá­juk bízott hatalommal. A ha­talommal nem élő, gyengekezű, bizonytalan vezető körül óha­tatlanul lábrakap a fegyelme­zetlenség, a népgazdasági ér­dekek háttérbe szorítása, a társadalmi tulajdon herdálása. S enkiből nem úgy lesz vezető, hogy zsebében hordja a bölcsek kö­vét. A gyakorlat, a tapasztalat — miközben hibákat is elkövet - avathatja azzá. A kommunis­ták, a pártszervezetek álljanak a vezetők mellett, figyelmeztes­sék őket, ha hibáznak. A kri­tika nem a vezetők ellen tör­ténik, hanem értük. Különösen megkülönböztetett segítséget kell nyújtani a jövőben a mun­kásokból, fizikai dolgozókból vezetővé érett nőknek, fiatalok­nak. Dél-Vietnam felszabadulását ünnepelték Budapest dolgozói pénteken a Taurus Gumiipari Vállalat kultúrtermében meg­tartott forró hangulatú nagy­gyűlésen. A mintegy félezer fő­városi dolgozó, ifjú kommunis­ta, hazánkban tanuló vietnami fiatalok részvételével megtartott nagygyűlésen részt vett Ma- róthy László, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, Vass Istvánná, az Országos Béketanács alel- nöke, Rácz Pál külügyminiszter­helyettes és Szűcs Ferenc ve­zérőrnagy. A Himnusz elhangzása után Kállai Gyula, a HNF Országos Tanácsának elnöke mondott el­nöki megnyitót, majd dr. Mol­nár Endre, a budapesti párt­bizottság titkára tartott ünne­pi beszédet. Beszéde után Nguyern Phu Soai, a Dél-Vietnami Köztár­Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta dr. Vác­lav Moravecet, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság buda­pesti nagykövetét, aki a CSKP Központi Bizottsága megbízásá­ból átadta Kádár Jánosnak, Lo- sonczi Pálnak, Lázár Györgynek, valamint az MSZMP Politikai Bizottsága és Titkársága tag­jainak a Csehszlovákia felsza­badulása 30. évfordulója al­kalmából adományozott emlék­érmet. Az átadásnál jelen volt dr. Berecz János, a Központi Bizottság osztályvezetője. saság budapesti nagykövete lé­pett a mikrofonhoz, s tolmá­csolta a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front, a Dél- Vietnami Köztársaság Ideigle­nes Forradalmi Kormánya és az egész dél-vietnami nép forró üdvözletét. Ezután Nguyen Manh Cam, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövete szólt a nagygyűlés részvevőihez. A többi között kiemelte: a szocialista észak szilárd tá­masz és nagy ösztönzés is volt dél-vietnami honfitársaink szá­mára a harcban és a győze­lemben. A nagygyűlés részvevői Dél- Vietnam hős népének történel­mi jelentőségű győzelme alkal­mából a magyar társadalom forró üdvözletét és jókívánsá­gait tolmácsoló táviratot küld­tek a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának. Dr. Václav Moravec — ugyan­csak pénteken — a nagykövet­ség épületében rendezett bará­ti találkozón átadta a Cseh­szlovákia felszabadulásának 30. évfordulójára alapított emlék­érmet a magyar társadalmi élet különböző területein tevékeny­kedő közéleti személyiségeknek, dolgozóknak, a két nép barát­ságának és együttműködésének elmélyítésében szerzett érde­meik elismeréseként. A rendez­vényen részt vett Gyenes And­rás, az MSZMP KB titkára, aki a Központi Bizottság és a ki­tüntetettek nevében köszönetét mondott az elismerő emlékér­mekért. Tíz esztendeje nem vesznek fel bankhitelt. Egyszámlájukon az idei zárszámadás után — mikor mindent kifizettek már, több mint 33 millió forint ma­radt. Nagy összeget kötöttek le tartós bankbetétre. Bizton­sági alapjuk meghaladja a 15 millió, tartalékolták az éves munkabér 50 százalékát. Fej­lesztésre tavaly 15 millió fo­rintot fordítottak, szociális és kulturális célokra több mint 6 milliót. Az elmúlt tíz év alatt kilenc­szer kapott magas kitüntetést a sombereki szövetkezet, köz­tük a legnagyobbat, a Minisz­tertanács Vörös Vándorzászla­ját, s most három éven belül harmadszor nyerték el a MÉM és a TOT által adományozott Kiváló Termelőszövetkezeti Gazdaság címet és oklevelet. Ebből az alkalomból ünnepi közgyűlést tartottak pénteken Somberekén a szövetkezet székházában, amelyen részt vett Czente Gyula, a Baranya megyei Tanács elnökhelyette­se, Sólya Nándor, a Baranya megyei Pártbizottság tagja, a mohácsi Új Barázda Tsz bri- gádagronómusa, dr. Németh Elemér, a Mohácsi járási Ta­nács hivatal vezetője, Fülöp Endre, a Mohácsi járási Párt- bizottság munkatársa, Újvári András, a Duna és Karasica menti Tsz Szövetség képviselő­je. — Szövetkezetünk megalaku­lásának 15 éves jubileumát, a kiváló cím ismételt elnyerésé­vel tettük maradandó emlékű­vé az utánunk jövő generá­ciók számára — mondotta ün­nepi beszédében Nyilas Lajos, a termelőszövetkezet elnöke. Tavaly kiemelkedő évet zártak, a közös vagyont egy év lefor­gása alatt 15 százalékkal, a termelési értéket 20 százalék­kal, a szövetkezeti bruttó jö­vedelmet 9 százalékkal növel­ték. A 4650 hektáros szövetke­zet termelési értéke meghalad­ta a 192 milliót, árbevétele a 136 millió forintot. Szélesítették a szociális juttatások körét, se­gítették a tagok lakásépítését, javították a dolgozók munka- körülményeit. — A termelőszövetkezet csak a keretet teremti meg a pa­rasztság felemelkedéséhez, s ezt a keretet a tagok szorgal­mas munkája tölti meg tarta­lommal. A szorgalom Sombe­rekén kiemelkedő eredménye­ket szült — mondotta felszóla­lásában Czente Gyula, a Ba­ranya megyei Tanács elnökhe­lyettese, s méltató szavai után átnyújtotta a Kiváló termelő- szövetkezet címet dokumentáló oklevelet Nyilas Lajosnak, a szövetkezet elnökének. Majd miniszteri kitüntetéseket adott ót. A Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést kapta meg Müller János traktoros. Engert Ádámné és Bogdán János termelőszövetkezeti tag. Harmincötén kapták meg a Kiváló termelőszövetkezeti tag kitüntetést. Az ünnepség végén dr. Né­meth Elemér, a járási tanács hivatal vezetője leleplezte a Kele Sándor és Gádor Emil festőművészek által tervezett és a MOFA dolgozói által ki­vitelezett 30 négyzetméteres farostlemez intarziát, amely a szövetkezet 15 éves történetét örökíti meg művészi erővel, gyönyörű kivitelben a sombe­reki szántóföldekre néző mo­dern étterem falán. Csehszlovák kitüntetés magyar vezetőknek Mihók Sándor — Rné — , Novics Jánost köszöntik a fiatalok jelöltté választása után. (Tudósítás a 2. oldalon) Kóródi Gábor felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom