Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-01 / 89. szám
Jó kezdés után megtorpant a PMSC • Öt mérkőzés mérlege • Nincs vita • Nehéz sorozat előtt! adott alkalmat a PMSC labdarúgóinak. — A vitát lezártuk — mondotta dr. Dunai János. A játékosokkal megértettük, hogy a követelmény-rendszert végre kell hajtani és ez nem képezheti vita tárgyát. A korszerű labdarúgás követelményeinek csak azok a játékosok tudnak eleget tenni, akik sportszerűen élnek, és életritmusukat a labdarúgáshoz igazítják. Aki ezt nem teszi, annak nincs helye a csapatban. Az elkövetkezendő hetekben igen nehéz mérkőzések várnak a PMSC labdarúgóira, öt találkozó közül három alkalommal idegenben (Salgótarján, Budapesten az FTC és a Vasas ellen) kell pályára lépniök, a Bp. Honvéd mellett csak a Csepellel játszanak hazai pályán. — Három-négy pontot terveztünk a soronkövetkező 5 mérkőzésünkre — mondotta dr. Dunai János. A bajnokság hajrájában a soronkövetkező négy mérkőzés közül két alkalommal játszunk Pécsett (MTK, Diósqyőr) és kétszer idegenben (Győr és Tatabánya). Ezeken a mérkőzéseken négy-öt pontot remélünk és így végeredményben a tavaszi idényben 12—14 pont megszerzésére számítunk. Véleményünk szerint ez a 8—9. hely megszerzésére lesz elegendő. Hegyi István Asztalitenisz NB I. Vidéki női rangadó az NB l-ben A PMSC labdarúgói az NB l-ben 11 ponttal a 11. helyen várták a tavaszi idény megindulását. Ősszel rapszodikusan szerepeltek a piros-feketék. A tavaszi idény jól indult, a bajnokság listavezetőjét, az Újpesti Dózsát a pécsiek megfosztották veretlenségüktől. A magára talált Dárdai P. négy góljával, magabiztos játékkal 4:2 arányú győzelmet arattak. A pécsi csapat dicséretére legyen mondva, minden tekintetben felülmúlta nagynevű ellenfelét. A biztató idénykezdés után Szombathelyen, idegenben aratott bravúros győzelmet a PMSC, de utána megtorpant a csapat. Az első két mérkőzésen a pécsiek hat gólt lőttek, a következő három találkozón, Zalaegerszegen a ZTE, Pécsett a Békéscsaba és Székesfehérváron a Videoton elleni mérkőzésen, 270 perc alatt mindössze egy gólt sikerült lőniük. A két győzelmet, két vereség és egy szerény döntetlen követte. A bajnoki táblázaton a PMSC 16 ponttal, jelenleg a 10. helyen áll. Dr. Dunai János, a PMSC edzője az öt mérkőzésen megszerzett öt ponttal elégedett, a legutóbbi mérkőzésen nyújtott játékkal már kevésbé. — Az idénykezdésre jól felkészültünk. A tavaszi rajt a várakozáson felül sikerült. Később azonban visszaesett a társaság. Ennek eredménye volt a Békéscsaba ellen, hazai pályán a döntetlen. Az első öt mérkőzésre különben öt pontot terveztünk és meg is szereztük. Igaz, az eredmények másképp alakultak, mint gondoltuk, az Újpest és a Haladás ellen egy- egy pontra számítottunk és kettő-kettő pont lett. Zalaegerszegen viszont nem sikerült a tervezett döntetlent kiharcol• LONDON: Hétfőn folytatódtak Londonban a hagyományos nemzetközi Coca-Cola úszóversenyen a küzdelmek. A 14 ország részvételével folyó viadalon egy 14 esztendős ausztrál lány szenzációs eredménnyel ajándékozta meg a zsúfolásig telt uszoda közönségét, a Crystal Palace medencéjében, a 800 méteres gyorsúszásban 8:43.48 percet úszott, s ezzel megjavította az amerikai Harshbarger 8:47.59 perces világrekordját. Szép magyar siker született a férfiak 200 méteres vegyesúszó számában. A győzelmet Verrasztó szerezte meg. Ideje 2:08.74. Ezzel megjavította Hargitay Bécs- ben felállított 2:09.08 perces országos rekord iát, s erősen nunk mint, ahogy a Békéscsaba ellen is meg kellett elégednünk a győzelem helyett a döntetlennel. Dr. Dunai János, a Katzirz j— Kincses II., Kocsis, Maurer, Tóth — Dárdai P., Zombori, Dárdai L. — Kiss, Bálint, Ben- csik összeállítású csapatot tervezte. Ebben az összeállításban azonban egy alkalommal sem sikerült játszaniuk. — Maurer az Újpest elleni mérkőzés előtt kupatalálkozón megsérült, így került a csapatba a fiatal Englóner, bemutatkozása várakozáson felül, jól sikerült, bejátszotta magát a csapatba. Később Kincses II., Zombori és Dárdai L. vált harc- képtelenné. Sérülések miatt kénytelen voltam nemcsak a védelemben, de a középpályán is változtatni az összeállításon. — Mi van a sérültekkel? — Zombori sérülése a legsúlyosabb. Ö legjobb esetben csak az április 26-án sorrake- rülő Ferencváros elleni mérkőzésen lehet ott a csapatban. Kincses II. és Dárdai L. már megkezdte az edzéseket, rájuk a Honvéd elleni mérkőzésen már valószínűleg számíthatok. A legtöbb problémát a csapat gólképtelensége okozza a szakvezetésnek. Elől Kiss az a játékos, akitől elsősorban lehetne gólokat várni, a fiatal labdarúgó azonban az idén alapozott először, NB l-es csapatban és még nem tudott magára találni. Dárdai P. az Újpesti Dózsa ellen remekelt, későbbiek során sem játszott rosszul, de a góllövés nem sikerült neki. Ilyen körülmények között nagy szükség lenne, az egész pályát bejátszó és kapura is veszélyes Zomborira. Az elmúlt nyáron bevezetett követelmény-rendszer sok vitára megközelítette az angol Wilkie 2:06.32 perces Európa-csúcsát. A 100 méteres férfi gyorsúszásban Szergej Zaharov jóvoltából szovjet siker született, ebben a számban nem volt magyar döntős. 0 PRÁGA: Nemzetek közötti válogatott jégkorong-mérkőzésen Csehszlovákia 15:1 (4:0, 7:0, 4:1) arányban győzött az Egyesült Államok válogatottja ellen. # LIPTÓSZENTMIKLÓS. Nemzetközi óriás műlesikló versenyt rendeztek, amelyen a magyar Palkovics 1.39.40 perces össz- idővel az ötödik helyen végzett. A győzelmet a csehszlovák Slahta szerezte meg 1:34.77 perccel, 2. a csehszlovák Mikulás 1 :36.10 perccel. £ A kaposváriak megőrizték vidéki elsőségüket d Bemutatkoztak a BTC új játékosai A sorsolás szeszélye folytán az első öt mérkőzésüket idegenben játszották a BTC női asztaliteniszezői az NB I. pontjaiért. Az első hazai mérkőzésre vasárnap került sor. Az ellenfél Kaposvár a vidék legjobbja volt. Ezen a találkozón mutatkozott be Pécsett a csapat két új játékosa, a Bp. Statisztikából átigazolt Benke és Lukács. Mindkettő fiatal versenyző, Benke 18, Lukács 19 éves. Sokat nyert velük a BTC. Lukács már a vidékbajnokságon magára hívta a figyelmet. A női l-esben aranyérmet nyert, az országos bajnokságon a legjobb 8 közé került, legyőzte a válogatott Molnárt, a rutinos Petrányit, Kuhártól balszerencsés körülmények között szenvedett vereséget 3:2 arányban, úgy, hogy három játszma neki állt. Lukács Irén A csapatbajnokság mérkőzésein is nagyszerűen szerepelt. Az első öt mérkőzésen 25 találkozó közül 24-et nyert meg a BTC magyar ifjúsági válogatott játékosa, pedig olyan csapatok ellen is játszottak, mint az FTC és a Statisztika. — Hogyan kerültek Pécsre? — A Bőrgyár igazgatójának. Csendes Lászlónak személyes közreműködésével jöttünk ide — mondotta Benke, nem bántuk meg, hogy a BTC-hez igazoltunk, hisz NB l-es csapatban játszhatunk, Pesten pedig csak tartalékok voltunk a magyar bajnokcsapatnál. Benke korszerű támadó játék híve, mind a két oldalról jól üt, ügyesen pörget és remekül adogat. fia rutinosabb lesz, még eredményesebb játékossá válhat, node ehhez még az is kell, hogy többet mozogjon az asztal mellett. Benke Mariann Lukács védőjátékos, jól nyes. Ha aktívabban játszik és időnként többször közbeüt, egészen jó játékos lehet belőle. A kaposváriaktól nem ok nélkül tartottak a pécsiek. Abonyban, Egerben ugyan biztosan győztek, az FTC és a Spartacus ellen pedig nem volt esélyük. A szombathelyi vereség azonban figyelmeztette a játékosokat, a csapat vezetőit, az NB l-ben egyetlen egy mérkőzésen sem mehetnek biztosra. Nos, a kaposváriak igazolták jó hírüket, és Pécsett is megőrizték vidéki elsőségüket. A BTC lányok eléggé indiszponál- tan játszottak, nagyon akartak, de a döntő pillanatokban rendre hibáztak. Különösen vonatkozik ez Benkére, aki most két mérkőzésen is alul maradt. Boldizsártól és Dobostól is vereséget szenvedett. Kaposvár—BTC 15:10 NB I. női mérkőzés, Pécs. Pécsi győztesek: Benke 3, Raffai 3, Lukács 2, Hartainé 2. Vasas II. Bányász—Győri Magasépítők 15:10, NB II. férfi mérkőzés, Pécs, Pécsi győztesek: Ragoncsa 5, Horváth 4, Koronics 3, Bocz 2, Fejős 1. ÉRTESÍTJÜK KEDVES MEGRENDELŐINKET, hogy finommechanikai részlegünk 1975. MÁRCIUS 26-TÓL A JÓZSEF ATTILA U. 17. SZ. ALÓL ÁTKÖLTÖZÖTT a LOTZ KAROLY UTCA 2. SZ. ALATTI KÖZPONTI TELEPÜNKRE. Bejárat az Endresz György útról. Megrendelőinket továbbra is várjuk új, korszerű üzemünkben. PÉCSI SZÓIG ALTATÓIPARI VALLALAT. A világ sportja I ...... ..... ..... ..... ...... --■'••■ .................... ...................... ...... ...... ..........................a Í j a monitor PT mellöl A szovjet úszókról és a magyar UEFA-csapatról Javában tart a fedett-uszodai szezon Európa szerte. Szinte egymást érik a versenyek és nem is akármilyenek. A nagy KSI-sikerrel végződött magyar bajnokság sok jó eredményt hozott, még a 33 1/3 méteres uszodában is. Nemrég a drezdai 50 méteres uszodában vendégeskedtek a legjobb szovjet úszók. A nőknél már eleve nem volt esélyük a nagyszerű házigazdákkal szemben, a férfiaknál azonban okoztak egy-két kellemes meglepetést. Szergej Vajcsehovszkijt, a szovjet válogatott vezető edzőjét nem törte le a pontversenyben elszenvedett vereség. Egy évvel ezelőtt ugyanis új alapokra fektették a szovjet úszósportot. A cél a többi siker-sportágak színvonalának elérése. A neves szakember most arról nyilatkozott, hogy mindez nem megy egyik napról a másikra. A legfontosabb, hagy az alapokat kiszélesítsék, hiszen nem használták ki eddig a kapott lehetőségeket. „Először is megváltoztattuk egész versenyrendszerünket — nyilatkozta Vajcsehovszkij az NDK sportlapjában. - Azelőtt alig tudtunk egy országos bajnokságban két előfutamra való versenyzőt összeszedni, tehát 10—12 dobogóra esélyest. Ez pedig egy olyan szövetségben, mely jóval több mint 100 000 igazolt versenyzőt tart számon jelentéktelen szám. Úszóközpontok kialakításán fáradozunk, de csodákat ne várjanak tőlünk, mindössze rész- eredményeket várhatunk. És ilyenek már bőven akadnak. Gondolok itt elsősorban a férfi gyorsúszóinkra. Rendelkezünk legalább tíz olyan sprin- terrel, akik bármikor képesek 200 méteren, 1.58-on belül úszni. Velük komoly céljaink vannak, a montreáli olimpián. Nem titkoljuk, aranyérmet szeretnénk a 4x200 méteres váltóban szerezni. Hogy jó úton járunk, mutatja a Drezdában elért Európa-csúcs is, pedig még nem tartunk a fő verseny- idényben. A pillangó-, hát- és mellúszásban levő lemaradásunkat nem tudjuk egy év alatt bepótolni, de egész biztos, hogy gyorsúszóink, akik világraszóló eredményekre képesek, megállják majd a helyüket az olimpián I” A szovjet úszósport eddig adós marqdt az olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal, helyezettekkel. Csak néhány név (Sztepanova, Babanyina, Pankin) próbált rangot szerezni ebben a sok olimpiai pontot hozó sportágban. És ha még Montreálban nem is, de úgy vélem 1980-ban Moszkvában már ott lesznek úszóik is, egysorban a vízipólósokkal, vívókkal, atlétákkal, birkózókkal, öttusázókkal, az olimpiai érmekért folyó küzdelemben! Verejtékes küzdelemben harcolta ki ifjúsági labdarúgó válogatottunk az UEFA-toma 16-os döntőjébe jutást. Igaz, olyan ellenféllel szemben, amelyik kontinensünk élvonalába tartozik, hiszen a legutóbbi ifjúsági nem hivatalos Európa-bajnokságon az első helyen végeztek. Már az első találkozón, Bla- goevgrádban, biztosították fiataljaink a továbbjutást, a szemtanúk szerint lényegesen jobb játékkal, mint legutóbb az üllői úton, ahol bizony döcögött a gépezet. Sok feladata van még Rákosi Gyula szövetségi kapitánynak, egyáltalán nem irigyeljük! Néhány játékost céltudatosabb, hasznosabb játékra kell megtanítania, mert többen túlzásba viszik a cselezgetést, a labda felesleges dajkálását és ezáltal lelassítják, könnyen kiismerhető- vé teszik támadásvezetésünket. A védelem számos durva hibát követett el, szerencsénkre csak az egyikből lett gól. A középpályán igen jól játszott a komlói Kiss, aki lelkesedésből, küzdeniakarásból példát mutatott azoknak a játékosoknak is, akik felnőtt csapatban, NB I- ben rúgják a labdát. Mindent egybevetve az eredménnyel elégedettek lehetünk, de a siker csak akkor válik igazi sikerré, ha levonjuk azokat a tanulságokat, amelyek a nyáron Svájcban megrendezésre kerülő UEFA-toma mérkőzéssorozatában való helytállásunkhoz vezethet majd! — Szőnyi János — co OP TOURIST __J fécs, alkotmány u. j. B ÉCS —GRAZ autóbusszal Pécsről június 5—8. 2800,— Ft ALBENA üdülés a bolgár tengerparton 8 nap repülővel június—július—augusztus hónapokban 3860,— Ft SZOCSI 8—9 napos túrák repülővel, teljes ellátás 4820,— Ft., ill. 4420,— Ft MÁM AI A 8 nap repülővel teljes ellátás július—augusztus hónapban BERLIN —DREZDA—LIPCSE „ repülővel, illetve vonattal teljes ellátás június—szeptember hónapban ERDÉLYI KÖRUTAZÁS panoráma autóbusszal június 16—augusztus 24. 7 nap, teljes ellátás SZLOVÁK —LENGYEL TATRA panoráma autóbusszal 6 nap június—szeptember hónapban 2300,— Ft Utasaink jelentkezését: Pécs, Alkotmány utca 3. szám alatti irodánkban várjuk, ahol bővebb felvilágosítást, programot adunk útjainkról. 3090,— Ft 3550,— Ft 3080,— Ft