Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-04 / 92. szám
Tizenhárom éves korában tímárinasként kezdte munkáséletét a Pécsi Bőrgyárban Misángyi Károly. Azóta itt dolgozik. Fél évszázada, egyetlen munkahelyen. Hatvanhárom éves.- A gyár legrégebbi dolgozója vagyok — mondja. — Már három éve nyugdíjba mehettem volna, de mindig rábeszéltek, maradjak még ... Jó egészségben vagyok — betegség miatt ötven éve egyetlen napot sem hiányoztam -, engedtem hát a kérlelésnek... A kétfogantyús húsolókéstől megvastagodott ujjait összekulcsolja, hosszan néz maga elé ...- Meg aztán az is igazság, hogy ötven év óta naponta ennek a gyárnak a kapuján lépek be, ide köt minden bánat és öröm . . . Nem is tudom elképzelni, hogyan lesz, ha mégis eljön az idő, amikor nem kell többé felhúznom az ébresztő órát... Akkor talán több időm jut az emlékeimre. Sok mai fiatal talán még elbeszélésekből sem ismeri, hogy a munkásembernek régen mi jutott osztályrészül . .. Otthonában, két szoba, kony- hás lakásában látogattam meg. Nyugdíjas feleségével és fiával él.- Nagyok már a gyerekek, 25 évesek - mondja. — Becsületes munkára neveltük őket. Nekik már könnyebb az életük. Néha, amikor fiatal koromról mesélek, csak mosolyognak, talán el sem hiszik a történteket... Az els* — Apámról csak édesanyám elbeszéléseiből tudok. Kőfaragó volt. Részt vett különböző megmozdulásokban, sztrájkokban, — ezért aztán — mint édesanyám mesélte —, bojkottálták, nem kapott munkát. Anyám varrással kereste a napi kenyérrevalót, — így nevelődtünk nővéremmel. Egyszer aztán apám megelégelte a nyomorúságot — egy éves voltam, amikor kezébe vette a vándorbotot és elindult — Amerikába. Mentek akkor mások is. Édesanyám szerint ő is úgy gondolkodhatott, mint sorstársai: majd ott munkát találnak, egy ideig onnan segítik pénzzel a családjukat, aztán talán majd itthon is jobbra fordul... Soha sem láttuk viszont... Ássa a múlt mélyét, szomorúságot fakaszt az emlékezet. Sóhaj szakad ki melléből. — Egy szürke, bádog urnát kaptunk 1920-ban. Apám hamvaival ... Ez volt az örökségem ... Mi történt vele messze idegenben — nem tudjuk. A családját akarta segíteni, a megélhetésért ment és ennyi maradt belőle, nekünk ... A mi családunk első nemzedékének ez a sors jutott... Felesége feketét tesz elénk. — Nem kell már azokra az időkre gondolni apa, mert csak a bánatot idézzük — mondja. — Régen nekünk is kijutott a rosszból... — Nekem, a második nemzedéknek is rosszul indult az élet - folytatja. - Tizenhárom éves koromban azt mondta édesanyám: fiam, nem taníttathatlak, pénzt kell keresned, szükségünk van. minden fillérre. De munkát találni nehéz volt — a bőrgyárba tímárinasnak is csak protekcióval vettek fel. ötven éve ennek. Szutykos, büdös levegőjű gyár volt, de örömmel mentem, mert tudtam: az én keresetem is kell a megélhetéshez. Három és fél évig inaskod- tam. Nem volt könnyű, mert a segédek nem tanították az inasokat - szakmaféltésből. Ha a kését oda adta köszörülni, az már a bizalom jele volt. Lestem a fogósokat, — tímársegéd lettem. Dolgoztunk tíz, tizenkét órát is naponta. Aki ez ellen szólni mert, — a kapun kívül találta magát. Mindig rettegtünk a péntektől. Úgy is neveztük: fekete péntek. Ekkor volt a heti bérfizetés - és elbocsátás is. Akinek a munkájában hibát találtak — a bére mellé a munkakönyvét is kiadták ... A munkanélküliek pedig ott álltak a gyárkapu előtt, felvételre várva. Nagy volt a nincstelen- ség. Emlékszem 1929 kemény telére. A műhelyünk kis ablaka a málomi út felé nézett, láttam a munkanélküliek százait a málomi úton vadlibákat hajkurász- ni. A nagy hóban bukdácsoló libák felé többen is futottak, vetették magukat utánuk . . . Tragikomikus látvány, - de éhesek voltak az emberek... Mi, akik dolgoztunk, sem kerestünk sokat, pedig a bőrgyár viszonylag még a „jól fizetők” közé tartozott. Karácsonykor segélyt osztott ... — Van itt könyv a gyárról — mondja felesége és a könyv- szekrény polcairól levesz egyet. Ebből olvassuk: „1938-ban a havi átlagkeresetek így alakultak: szakmunkás 164 P. nőmunkós 69 P. Barabás Rezső a következő külön juttatásokat kapta: Beiratósra 6 P. Karácsonyra 2 P. Jutalom 5 P. összesen: 13 P. Róth Sándor vezérigazgató ezzel szemben az alábbi jövedelmet élvezte a gyártól ugyanebben az évben: Fizetés, újévi ajándék, lakás, fűtés, világítás és cipőanyag- juttatás címén 29 841,60 P. Adótérítés 19 021,09 P. Osztalék részvényre 23 176,— P. Végrehajtó bizottsági díj 3 600.00 P. összesen: 75 638,69 P. — A felszabadulás változtatta meg életünket — folytatja. — Sohasem felejtem el, amikor gyűlésen egy szovjet tiszt elmondta, hogy a Vörös Hadseregnek és a munkásoknak is érdeke a termelés folytatása, ne maradjanak a munkások kenyér nélkül. Mindenki munkát kap, dolgozhat... Megélénkül a hangja: — Mindenki dolgozhat! De nagy szó volt ez! Vége lett a fekete pénteknek, a félelem napjainak. Kettőzött erővel dolgoztunk, — a gyárban is, az újjáépítésben is. A mi gyárunk a harcokban rommá lett Drá- vaszabolcs felépítésében vállalt részt, Drávapalkonyán pedig iskolát építettünk. Társadalmi munkában. Hét hétig dolgoztam ott én is. Aztán az államosítás 1948 tavaszán, Szűcs József tímársegéd lett a gyár igazgatója. Jól ismertem, hosszú ideig együtt dolgoztunk. Megérdemelten lett első munkásigazgató. — Ha már szép sorjában mondod az eseményeket, tudod mi következik 1949-ben? — szól közbe mosolyogva felesége. A „figyelmeztetést" hallva Karcsi bácsi megsimogatja felesége arcát. — Hogy feledném?! 1949. január 28-án megnősültem ... A gyári munkásdalárda - aminek én is tagja voltam — éjfélkor dallal köszöntött bennünket. A pohár után nyúl. — Saját termés, koccintsunk... Az emlékezés csendjében lapozgatom a gyár történetéről írt könyvet. A kitüntetések fejezetben a sok név között olvasom: „... Misángyi Károly, Fel- szabadulási jubileumi emlékérem ..." Egy másik fejezet a Könnyűipar kiváló dolgozóit sorolja, köztük Misángyi Károly is... — Ezek már az eltelt harminc év történeteihez tartoznak — mondja. — Megnőtt a régi gyár, új üzemrészek épültek, üzemi étkezde, óvoda létesült, fellendült a kulturális élet, a sport... — Helyben vagyunk, a sport! — szól közbe kedvesen évődő hangon felesége. — Igen, a sport — mondja hangsúllyal Karcsi bácsi. — Huszonnyolc éve vagyok elnökségi tag ... De sokat elkísértem a focicsapatot vidéki mérkőzésekre. Volt öröm, mérgelődés is, hát ami ezzel jár... Teltek a napok, munkával, gyerekneveléssel. — Még iskolások voltak a gyerekek, de már hozzászoktattuk őket a munkához — folytatja. — A nyári szünidőben a bőrgyárban dolgoztak kőművesek mellett, meg ami adódott. Nem fejezték be tanulmányaikat, elmentek dolgozni ... Kissé bosszankodtam emiatt, de aztán gondoltam: majd tanulnak a munka után. így is történt, de erről majd ők szóljanak... Számos délután ültünk asztalhoz, hallgattam emlékezéseit. Házuk előtt a szűk utcában állandóan egy Skoda parkolt. — A miénk, de története van — mondja felesége. — összejött egy kis megtakarított pénzünk, autónyeremény betétkönyvet váltottam, öt éve, hogy kihúzták, ezt nyertük! Volt nagy öröm. A gyerekek használják. A harmadik Az ikrek közül Karcsi az idősebb, — öt perccel. A szakmája: „nyomdaipari fényképész”. Műszak után találkozunk. Eddig nem ismertük egymást. — Nem, mert mindig elég későn járok haza — mondja. — Munka után tanulok. Nemsokára érettségizek és egyidejűleg előkészítőre járok. A Műszaki Főiskolát szeretném elvégezni, készülök a felvételire. Nevetve folytatja: — Elhuncutkodtuk a tanulást — most kell pótolni. Dolgozni is, tanulni is, nem könnyű, de sok kedvezményt kapunk a vállalattól. Előbb-utóbb rádöbben az ember, minden szakmában tanulni kell ... Alig 25 éves, már brigádvezető, egy éve pedig szakszervezeti bizalminak választották. — Nagyon szeretem a szakmámat — mondja. — Engem otthon munkára neveltek. A szülői házban szellemi örökségül kaptam: amit teszek, azt jól tegyem. Ehhez tartom magam és úgy érzem, megbecsülik munkámat. Ennél hosszabb életrajzom még nincs, öcsém egy lépéssel előbbre tart, — néhány hete nősült ... Felesége szüleinek lakásából választottak le egy részt, ott laknak. Szokatlan most nélküle. Ikrek vagyunk, 25 évig jóban, rosszban együtt voltunk ... Gondom? A vizsgáim miatt természetesen izgulok. Egyébként semmi. Jól keresek, fiatal vagyok, mi kell még? Terveim? Majd megnősülök, van már menyasszony-jelöltem — orosz-testnevelő szakos tanárnő. . . Mosolyog. — Az öcsém, Miklós is tanárnőt vett feleségül. Orosz-testnevelés szakosat... Miklós meghívott otthonába. Ő nyit ajtót. — Szerencsére ma tanítási szünnap, így Zsuzsa is itthon van — mondja. Felesége süteményt, italt tesz az asztalra, aztán körbemutat a szobán. — Az otthonunk — mondja. Modern, új bútorok, süppedős fotelok. A televízió bekapcsolva, a párt kongresz- szusát közvetíti. Az asztalon színes nyomású, Wermouth feliratú címkék. — Gépmester vagyok a nyomdában, ma ezeket nyomtuk — mondja Miklós. — Néhányat hazahoztam belőlük, nagyítóval az itthoni világításban jobban látom, hol kell esetleg igazítani a gépen, hogy a színek hajszálpontosan kerüljenek a címkékre. Visszahallom tőle Karcsi szavait: — Kissé szokatlan még az új helyzetem. Mi ikrek nagyon szeretjük egymást, 25 éves korunKároly és Miklós. kig sülve-főve együtt voltunk. Katonaéveinket is együtt töltöttük, egy hálókörletben. Felesége kissé mérgelődve jön vissza a konyhából, feketét hoz tálcán. — Megint felrobbant a kávéfőző, de azért sikerült megmenteni két csészével... Igyekeznek otthonosan berendezni lakásukat. — Részletre vettük a bútorokat — mondja Zsuzsa. — Megegyeztünk Miklóssal: amíg tart a törlesztés, addig én kezelem a pénzt, utána ő osztja be ... Vajszlón tanít, naponta utazik vonattal. Kora reggel kel, késő este érkezik haza. Az egyik ötödik osztályban oroszt tanít, ő az osztályfőnök is. — A hajdani egykés Ormánságban lévő Vajszlón is lemérhető az eltelt harminc év — mondja. — Az én osztályomba járó gyerekek többségének két, három testvére is van ... Egymás szavába vágva beszélnek a terveikről. Remélik, kapnak majd önálló lakást, az igénylés már a tanácsnál van. „Meg aztán az újabb nemzedékre is kell gondolni...” — Ha összejön a pénzünk, autót is szeretnénk venni — mondja Miklós. — Elvégre ketten keresünk, nem is rosszul, most kell takarékoskodnunk ... Epilógus A múltat idézve a leggyakrabban ismétlődő szavak: „nincstelenség" — „munkanélküliség” — „fekete péntek” ... A harmadik nemzedék refrénszavai: „munka” — „tanulás" — „családalapítás” — „autó” ... „Mi társadalmi munkában a harcokban rommá vált házakat építettük újjá .. „Mi a társadalmi munkafelajánlásunkat üdülő, óvodaépítésre tettük" - mondta Karcsi és Miklós. „Otven évi munkámról, a családomról akar írni? - kérdezte beszélgetésünk elején Misángyi Károly. — Lehet. De ebben az országban sok család sorsfordulója lett az eltelt harminc év. Van hozzánk hasonló tízezer, százezer, millió család .. Garay Ferenc Költők a városról Magas művészi színvonalon, mestermunkának számító, kurióz technikai kivitelben jelent meg felszabadulásunk 30. évfordulójának előestéjén a legújabb Pécsett szerkesztett és kiadott verseskötet, mely a Költők a városról címet viseli. A kötet Pécs megyei Város Tanácsának gondozásában látott napvilágot. Szerkesztő: Szederkényi Ervin. A vörösbőrkötéses antológia — minikönyv. Méretei: 55x40 milliméter. A 190 oldalas gyűjtemény költői és művészi vallomás, s egyben hitvallás városunk, Pécs mel. lett. A hat ciklus — Virágzik a mandulafácska, Álom a régi Pécsről, Mecseki séta, A Zsolnay-kút ökörszája, Emlékezésre, nem feledésre jó, A Város mindörökre -, lanus Pannóniustól, a legfiatalabb ma élő költőkig sorakoztatja fel a Pécsről, a Mecsekről, a varázslatos Pécs környéki tájról írt legszebb költeményeket. Huszonhét költő — köztük Weöres Sándor, Csorba Győző, Pákolitz István, Takács Gyula, Bárdosi Németh János, Lovász Pál, Arató Károly, Pál József, Galambosi László, Berták László és Ma- kay Ida —, versei festik tovább azt a képet, melyet Janus Pannonius, Barna Ignác, Babits Mihály, Juhász Gyula és Csuka Zoltán költői ecsetje vázolt fel és alapozott meg. A kötet versanyaga — válogatás. Külön-külön valamennyit ismertük, így együtt azonban egy új, egységes művé állnak össze. Csorba Győző fordítása (Ismeretlen költő: Siralmas ének a török iga alatt sínylődő Pécs városáról) kötetben most jelenik meg először. És ami szinte megkoronázza a művet: Martyn Ferenc tizenhét finom-mívű, látomásszerűen szép rajza. — Irodalmi és vizuális élménnyé lesz általuk e könyv, mely ugyanakkor a Pécsi Szikra Nyomda kollektívájának hozzáértése és szorgalma révén nyomdaipari mestermunka is. A nyomdai kivitelerés Hidas János vezetésével készült, társadalmi munkában. „Ó bűvölő város, sokarcú, Iha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vágyj Nekem a város mindörökre". — írja Csorba . Győző, s ha más szavakkal is, ezt zengik a többi versek is. De a város nemcsak életünk kerete: barátaink otthona, munkálkodásának színtere is. A versek vallanak a barátságról, a művészi, emberi egymásratalálásról is. Szép gondolat volt ezt a kötetet életre, hívni, megvalósítása szeretetről, nagy hozzáértésről tanúskodik. Most, a felszabadulás ünnepén, a mini-kiadás látott napvilágot, de még az idén megjelenik, s szélesebb körben hozzáférhető lesz a normál változatú kiadás. Biztosak lehetünk benne, mindkettő új barátokat, tisztelőket szerez majd városunknak. B. S. A fiatal pár, otthonában. ,A gyár legrégebbi dolgozója vagyok/'
