Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)

1975-04-17 / 104. szám

2 Dunántúli Tlaplö 1975. április 17., csütörtök Elismerés a kiemelkedő tudományos munkáért (Munkatársunk telelonjelen- tése) Parlament. Kormányőrség, ragyogó lépcsőház, meleg han­gulatú faintarziák, halk járást parancsoló csend. Külön en­gedéllyel egyszem újságíróként várom Ernst lenő professzort. Centire pontosan délelőtt 11- kor csukódott be mögötte Lo­sonci! Pál ajtaja. Az Elnöki Tanács elnöke most koccint odabent a nagyon kedves és nagyon rangos pécsi biofizi­kussal. Kivételesen zártkörű pillanatok, egyetlen hivatalos protokoll vendéget hívtak csak meg: dr. Schultheisz Emil egészségügyi minisztert. És Ernst professzor kísérője, Tigyi József akadémikus, a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem rektora lé­pett be az elnöki terembe. A hivatalos tájékoztatás pedig, amit az újságok egységesen kaptak, így szól: „A Népköztársaság Elnöki Tanácsa kiemelkedő tudomá­nyos munkássága, valamint széleskörű és eredményes tár­sadalmi tevékenysége elisme­réséül, 80. születésnapja alkal­mából dr. Ernst Jenő, kétsze­res Kossuth-díjas akadémikus­nak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozza.” Ezekben a percekben kö­szöntik tehát odabent. Ernst Jenő bácsi bizonyára megint valami eredetit mond. Idekint pedig az Akadémia Aimanach- jából kiolvasom eddigi kitün­tetéseit: 1948-ban a Kossuth- díj I., majd 1956-ban a II. fo­kozatát kapta meg. 1953-ban és 1955-ben Munka Érdem­renddel, majd 1965-ben Sem- melweis-emlékéremmel, 1970- ben Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel és ugyanabban az évben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. S a nemzetközi elismerés: 1964-ben a rangos biofizikus szervezet, az International Union of Pure and Applied Biophysics vezetőségi tagjává választotta. A felsorolások mel­lett áll az Almanachban: szü­letett Baján. Tehát a születés­nap ... Nyílik az ajtó, a hajszálpon­tosan negyedórás aktus végét­ért, Jenő bácsi meglátja a magnót és mindjárt emlegeti, hogy sietnie kell Pécsre, mécs­esét nézni a tv-ben. Gratulálok és megkérdezem, melyik utcá­ban született Baján? Felnevet és a szülőföld nevét hallva újra megfogja a kezemet: — A Kéményseprő utcában játszottam kiskoromban ... Hát akkor írd meg aranyom, hogy a születésnapomon kaptam a kitüntetést, tudományos mun­kásságomra való tekintettel is. Ez tehát hivatalos elismerése annak, hogy nem nagyon ron­tottam el azt az életet, amit szüleimtől 80 évvel ezelőtt kap­tam, odahaza Baján. Másrészt nem fecséreltem el azt a szel­lemi és anyagi beruházást, amelyet a pécsi eqyetem bio­fizikai intézetének juttattak. Megígérem, hogy a következő félidőben is hasonlóan visel­kedem majd. — És a mai fiatal kutató­nemzedéknek mit tanácsol? [— Azok jöjjenek csak el én- hozzám, én majd elmondom nekik. Aztán emlegeti, hogyha egy fiatal kezdő kolléga kérezke- dett az intézetébe, mindig meg­kérdezte tőle: „Tudod-e fiam, hogy itt meg kell gebedni a munkától, a tanulástól?! Ha tudod, jöhetsz, ha nem tudod, ne gyere Földessy Dénes Kézműipari árubemutató Pécsett Mindenki ízlése szerint... Téglaszínű, fűzöld, kobaltkék bajor jellegű söröskancsók, nagyszemű fagyöngyök, padló­vázák, likőrös, étkészletek, terrakotta mázas csővázák, öt­vöstálak, zenélődobozok lát­hatók a Pannónia Szálló nagy­termében, a Pécsi Centrum Áruház rendezésében teg­nap megnyitott árubemutatón. A LIGNIFER Fa- és Fémfeldol­gozó Ksz a bemutatott tár­gyakkal segítséget kíván nyúj­tani vállalatoknak a jutalom és A felszabadulási rejtvénypályázat nyertesei az ajándéktárgyak kiválasztá­saiul. Orosz János iparművész, a Lignifer Ksz kézműipari ve­zetője a szövetkezet munkájá­ról elmondta, hogy eddig Mis­kolcon, Győrött rendeztek ha­sonló céllal kiállítást. A leg­utóbbi jugoszláviai kiállításu­kon, Szabadkán, a Pannónia vásáron termékeik aranydíjat kaptak. A szövetkezet 270 tag­ja többnyire önálló műterem­ben dolgozik. Első alkalommal mutatták be, természetesen csupán ízelítőt adva, fatermé­keiket. Polcokat, asztalkákat, melyek diófából készültek. Vár­ható, hogy igen kedvező fo­gadtatásban részesülnek. Sza­kái János kerámia iparművész számos munkájában gyönyör­ködhetnek az érdeklődők: — Munkánkban igyekszünk eleget tenni a közigénynek, így például a karcsú padló­vázák minden kis alapterületű, modern lakás szép díszévé vál­hatnak. Formában nehéz újat hozni, ezért inkább a technoló­giában törekszünk arra, hogy kedvező áron mindenki ízlése szerint díszítse lakását. Rend­kívül erős az ízlésformáló sze­repük ezeknek a tárgyaknak. Minden tárgy, mint díszítő elem kerül az otthonokba. Öt­vöseink munkáját egyelőre meghatározza a közízlés, a legújabb törekvéseknek még kevés a követője. Bár a kiállítás elsősorban a nagyvállalatok szakembereinek nyújt tájékoztatást, minden ér­deklődő megtekintheti ma, csü­törtökön, reggel 9 órától dél­után 4 óráig Pécsett, a Pan­nónia Szálló nagytermében. Képünkön: Losonczi Pál átnyújtja a kitüntetést dr. Ernst Jenőnek. Magyar Sándor, a fődij nyertese nyilatkozik a Pécsi Rádióban A Dunántúli Napló és a Pé­csi Rádió 9 fordulós rejtvény­pályázatának sorsolására teg­nap délután 3 órakor került sor a Pécsi Rádió székházá­ban. Dr. Borsos József, a Pé­csi Rádió vezetője üdvözlő sza­vai után megejtett sorsoláson az alábbi megfejtők nyertek: A 600 forintos, Centrum Áru­házban beváltható vásárlási utalványt, mint fődíjat Magyar Sándor, a Dél-dunántúli Gáz­gyártó és Szolgáltató Válla­lat benzinbontójának kezelője, a Szakszervezeti Bizottság kul- túrfelelőse nyerte. 100—100 forintos vásárlási utalványt nyertek: Arató Pálné Pécs, Cserhalmi Istvánná Pécs, Deb- reczeni László Pécs, dr. Fa- lusy Zsigmond Pécs, Göller Já- nosné Boly, Krénusz Ilona Pécs, Magori József Pécs, Nagy Kál­mán Borjád, Paulay Erzsébet Pécs. Erdei szolgálat a Mecsek védett területén A „Magyar Svájcként” em­legetett Kelet-Mecsek védetté nyilvánított területére, az óbá- nyai-völgybe és a Közép-Me- csek melegmányi-völgyébe idén először társadalmi erdei szol­gálatot szervez a Baranya me­gyei Természetbarát Szövetség. A Mecsek és a két völgy Iá­Rajt! Kezdődik a verseny. Csattognak a húsvágó desz­kák, a villanyfözők ontják a meleget, a krumplik kénysze­rűen levetik barna köpenyüket, a friss hússzeletek is megfür- dene\ a fűszerekben. „Vendég­várás a Mecsek alján” — il­letve ez alkalommal a tete­jén, mert a megye legjobb fiatal szakácsainak versenyét a Misina Étteremben rendezték tegnap este. Már a nyersanyagok illa­tára is megindulnak a gyomor­nedvek. Tucatnyi fűszer, házi szalámi, házi sonka, hagyma, paprika, paradicsom, sertéska­raj, bélszín, s még ki tudja mi minden a négy versenyző „fegyvertárában", amellyel harcba indulnak a nagy tró­feáért, az aranytányérért. A harc végső kimenetele nem le­het kétséges: pukkadásig jólla- lakottság és olyan, eddig is­meretlen ízek élvezete, ame­lyet Baranya különböző tájai­ról szedtek össze a versenyzők. Ragoncsa István, a Nádor fiatal szakácsa nemcsak ínyes- mester, hanem keresztapja is annak az ételnek, amellyel ver­senyez: — Magyarhertelendi recep­tet dolgoztam fel a modern táp­lálkozásnak megfelelően. így hát nevezzük Hertelendi vese- pecsenyének. Lesz benne házi­Verseny a tűzhely mellett sonka, bélszín, zöldborsó, mel­lette töltött burgonya, hagy­ma. Szeretném összehozni a fokhagymát a zöldborsónak az­zal a lágy, szinte dallamos ízecskéjével. Hát mondják, hogy az igazi szakácsmesterség nem költé­szet! A MÉSZÖV versenyzője, Szente László, Szentlőrincről hozta ugyancsak saját kreáció­ját, a Mecseki sertésbordát. Alapanyagai közül: zöldség, gomba, zöldborsó, uborka, pa­radicsom, sertéskaraj és a töb­bi. A köret: burgonya gombóc töltve és rántva. A tölteléket hadd ne idéz­zem, pz is valódi íz-kompo­zíció. A Nyárádi mészáros pecse­nyéhez röpke történelmi átte­kintést is ad Juhász László, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat szakácsa: — Nagynyárádon, a kupe- cek valamikor ezzel kedvesked­tek a vásárlóknak. (E kedves­kedés bizonnyal nem maradt eredmény nélkül, mert állító­lag a pecsenyére korcsolya­ként csúszik az ital.) A húst házi szalámival — szajmóká- val — különféle párolt zöld­séggel töltik, a köret kivájt burgonyába töltött kapros tú­ró, 1 fél savanyított patissonnal a tetején. A Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat hidegkonyháján kony­hafőnök Kitti Béla. Dráva- menti délszláv specialitást ho­zott. Filézett jércemell, gombás, sonkás raguval, pritaminos mártással leöntve, kapros juh­túrós rakottburgonya körettel. ínycsiklandó, s ami fő, va­donatúj ízek. Mindenki hozzá­juthatott, aki elég előrelátó volt, mert a százhatvan szemé­lyes étterem 120 helyét már napokkal előbb lefoglalták. A versenyzőket persze elsősorban az érdekelte, hogy bárki is kós­tolja, máskor is ezt az ételt kérje. Erre lehetőség is lesz. hiszen amint az egyik házi­gazda, Báli Sándor elmondta, a legjobban sikerült ételek fel­kerülnek a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat étlapjaira is. A versenykiírás szerint dél­után 14 órától 18 óráig kell elkészülni az ételekkel. A fel­tétel az, hogy lehetőleg új, de mindenképpen baranyai spe­cialitásokkal versenyezzenek a fiatal szakácsok. További fel­tétel, hogy maguk hozzák a nyersanyagot, s ebből egy adag értéke nem lehet több 20 forintnál. — Akárcsak a sportnál, itt is van egy taktikai felkészü­lés — mondja Berényi Imre, c Misina Étterem mesterszakácsa. —• Azután az edzők, akarom mondani az idősebb mester­szakácsok adnak jótanácsokat Egyik fontos feltétel, hogy a hagyományos ízek megőrzésé­vel a korszerű táplálkozás kö­vetelményeinek is megfeleljen a versenymunka. Hogy mennyire felel meg, azt megkóstolhatták tegnap es­te a vendégek. A mesterszaká­csokból álló zsűri a késő esti órákban pedig eldöntötte, hogy kié legyen a vándordíj, az „Aranytányér”. Kurucz Gyula togatottsága egyre fokozódik, hiszen évente csak a vasárna­pokon 4—5 ezer ember fordul meg elsősorban a tavaszi és őszi időszakban. Védelmet igé­nyelnek egyebek között a mész­tufagátak, a vízesések, a ritka­szép virágok, köztük a vad pünkösdi rózsa. Ezen kívül ta­lálható itt hat túristaközporyj, mintegy húsz szalonnasütő, két esőbeálló, és egy húszkilomé­teres útrendszer, padokkal, pi­henőkkel, útjelzőkkel. Régi szervezett természetjá­rók — lettek tagjai az erdei szolgálatnak, akik eloltják c fe­lelőtlenül és gondatlanul elha­gyott tüzeket, óvják a ritka ma­darak fészkeit, kezelik az út­jelző táblákat, ismeretterjesz­tő felvilágosítással is szolgál­nak a táj történelmi, biológiai értékeivel kapcsolatban. A ha­tósági jogkörrel felruházott mintegy 30 társadalmi aktíva hétvégeken, ünnepnapokon jár­ja az erdőt, figyelmezteti a rongálókat. A tervek szerint fényképezőgéppel is ellátják őket. Elsősegély­nyújtási vetélkedő Vöröskeresztes általános is­kolások mérték össze tudásu­kat tegnap délelőtt Pécsett, a József Attila művelődési ház­ban. Az elsősegélynyújtási tud­nivalókkal kapcsolatos vetélke­dőre Pécs város általános is­kolái küldték el csapataikat. A legjobbnak a Köztársaság té­ri általános iskola csapata bi­zonyult, második a Hal József utcai; harmadik a kertvárosi I. számú iskola csapata lettt „Aranytányér” az ízek költőjének j: '

Next

/
Oldalképek
Tartalom