Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-23 / 81. szám
1975. március 23., vasárnap Dunántúli napló 5 ft part uezetö testületéi A Központi Bizottság tagjai: Aciél György munkás, a Minisztertanács elnökhelyette. Ajtai Miklós dr. mérnök, nyugdíjas, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. Apró Antal munkás, az Országgyűlés elnöke. Balogh Mihályné munkás, a Debreceni Ruhagyár PB titkára. Bálint József munkás, államtitkár, a KSH elnöke. Benke Valéria tanár, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának vezetője. Benkei András munkás, belügyminiszter. Biró József dr. munkás, külkereskedelmi miniszter. Biszku Béla munkás, az MSZMP KB titkára. Bodnár Ferenc dr. mezőgazdasági munkás, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának első titkára. Bondor József kőműves, építésügyi és városfejlesztési miniszter. Borbándi János munkás, a Minisztertanács elnökhelyettese. Borbély Sándor munkás, a Gsepel Vas- és Fémművek PB első titkára. Bugár Jánosné munkás, nyugdíjas, a Hazafias Népfront al- elnöke. Burgert Róbert dr. földmunkás, a Bábolnai Mg-i Kombinát vezérigazgatója. Csergő János munkás, a Ganz-MÁVAG vezérigazgatója. Cservenka Ferencné munkás, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára. Cseterki Lajos tanító, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának titkára. Csémi Károly munkás, honvédelmi minisztériumi államtitkár. Csépányi Sándor munkás, a Lenin Kohászati Művek vezér- igazgatója. Czinege Lajos munkás, honvédelmi miniszter. Dabrónaki Gyula dr. munkás, a KNEB elnöke, államtitkár. Deák Lívia dr. munkás, az MSZMP VII. kerületi Bizottságának első titkára. Dienes Béla munkás, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági rt. vezérigazgatója. Dobozy Imre író, a Magyar írószövetség főtitkára. Duschek Lajosné munkás, a SZOT titkára. Erdei Lászlóné munkás, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. Faluvégi Lajos köztisztviselő, pénzügyminiszter. Fehér Lajos tanár, nyugdíjas, a Magyar Partizánszövetség elnöke. Fock Jenő munkás, a Minisztertanács elnöke. Friss István közgazdász, tudományos tanácsadó az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében. Frank Ferenc munkás, az MSZMP Békés megyei Bizottságának első titkára. Garai Gábor költő, a Magyar írók Szövetségének főtitkárhelyettese. Gáspár Sándor munkás, a SZOT főtitkára. Gergely István dr. agronó- mus, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára. Géczi János tanár, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára. Gosztonyi János dr. tanár, oktatási minisztériumi államtitkár. Gyenes András munkás, nagykövet. Gyöngyösi István munkás, az Építők Szakszervezetének főtitkára. Győri Imre munkás, az MSZMP KB titkára. Hart Jánosné munkás, az MSZMP III. kerületi Bizottságának első titkára. Havasi Ferenc munkás, az MSZMP Komárom megyei Bizottságának első titkára. Hárs István dr. munkás, a Magyar Rádió elnöke. Hegymegi István mezőgazdasági munkás, a Mátészalkai Állami Tangazdaság igazgatója. Herczeg Károly munkás, a SZOT titkára. Holtán Zsuzsa dr. orvos, az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatója. Horák Pálné munkás, a Május 1. Ruhagyár PB titkára. Horváth Ede munkás, a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója. Horváth István dr. jogász, az MSZMP Bócs-Kiskun megyei Bizottságának első titkára. Horváth László dr. munkás, a Taurus Gumigyár vezérigazgatója. Huszár István közgazdász, a Minisztertanács elnökhelyettese. Jakab Sándor dr. tanár, az MSZMP KB Pórt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője. Jánossy Lajos dr. fizikus, egyetemi tanár. Karakas László munkás, munkaügyi miniszter. Katona Imre munkás, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára. Katona István újságíró, a Népszabadság főszerkesztője. Kádár János munkás, az MSZMP KB első titkára. Kállai Gyula újságíró, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. Keserű Jánosné tisztviselő, könnyűipari miniszter. Kisgergely Lajos mérnök, a Péti Nitrogén Művek igazgatójaKiss István szobrászművész. Kiss Károly munkás, nyugdíjas, a SZOT alelnöke. Kisházi Ödön munkás,- nyugdíjas, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Kónyi Gyula munkás, belügyminiszter-helyettes. Korom Mihály dr. mezőgazdasági munkás, igazságügyminiszter. Kovács Antal munkás, az MSZMP Vas megyei Bizottságának első titkára. Lakos Sándor munkás, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója. Lázár György tisztviselő, a Minisztertanács elnökhelyettese. Losonczi Pál mezőgazdasági munkás, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Maróthy László dr. agrármérnök, a KISZ KB első titkára. Márta Ferenc dr. vegyész, a Szegedi József Attila Tudományegyetem Kémiai Intézetének igazgatója. Méhes Lajos munkás, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Mód Péter tanár, nyugalmazott nagykövet. Nagy Dezső munkás, a Mecseki Szénbányák Vállalat vájára. Nagy József dr. munkás, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára. Nagy Richárd munkás, a Magyar Televízió elnöke. Nemes Dezső történész, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektora. Nemeslaki Tivadar munkás, a SZOT főtitkárhelyettese. Németh Károly munkás, az MSZMP KB titkára. Nyers Rezső munkás, a MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója. Oláh István tanító, honvédelmi miniszterhelyettes. Orbán László dr. jogász, kulturális miniszter. Óvári Miklós tanár, az MSZMP KB titkára. Pap János technikus, az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára. Papp Árpád munkás, a Munkásőrség országos parancsnoka. Papp György mérnök, a Ganz Villamossági Művek vezérigazgatója. Pataki József munkás, a Dunai Vasmű Kohászati Gyárrészlegének PB titkára. Pál Lénárd dr. fizikus, a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatója. Párdi Imre munkás, az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának vezetője. Péter János tisztviselő, nyugdíjas, az Országgyűlés alelnöke. Pothornik József bányász, nyugdíjas. Púja Frigyes munkás, külügyminiszter. Pullai Árpád munkás, az MSZMP KB titkára. Rapai Gyula mezőgazdasági munkás, nagykövet. Rácz Pál tisztviselő, külügyminiszterhelyettes. Rácz Sándor munkás, az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának vezetője. Rév Lajos kereskedősegéd, az OKISZ elnöke. Révész Ferenc munkás, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója. Révész Géza munkás, nyugdíjas. Réti Lajosné dr. munkás, a Budapesti Habselyemkötöttárugyár igazgatója. Romány Pál dr. agrármérnök, az MSZMP KB Területi Gazdaságfejlesztési osztályának vezetője. Rumph Károly munkás, a Csepeli Vas- és Acélöntödék mintakészítője. «*■ Sarlós István tanár, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Sándor József munkás, az MSZMP KB irodájának vezetője. Soltész István bányász, a Borsodi Szénbányák front-bri- dágvezetője. Somogyi Miklós munkás, nyugdíjas, a SZOT számvizsgáló bizottság elnöke. Somogyi Sándor munkás, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára. Szabó Borbála munkás, a Martfűi Cipőgyár művezetője. Szabó István földmunkás a Nádudvari Vörös Csillaq Tsz elnöke, a TOT elnöke. Szakali József munkás, az MSZMP X. kerületi Bizottságának első titkára. Szekér Gyula dr. mérnök, nehézipari miniszter. Szentistványi Gyuláné tanár, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Szépvölgyi Zoltán munkás, a Fővárosi Tanács elnöke. Szlávics Imre munkás, az Elzett Művek Soproni Gyára szerszámlakatosa. Szurdi István munkás, belkereskedelmi miniszter. Szűcs Istvánné tanársegéd, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára. Tímár Mátyás dr. munkás, a Minisztertanács elnökhelyettese. Tóth Szilveszterné mezőgazdasági munkás, a zákányszéki községi tanács elnöke. Tolnai József munkás, a Tótújfalui Dráva menti Egyetértés Tsz gépszerelője. Tömpe István munkás, államtitkár, az Állami Rádió és Televízió Bizottság elnöke. Varga Gyula munkás, az MSZMP Zala megyei Bizottságának első titkára. Varga Péter munkás, az MSZMP Somogy megyei bizottságának első titkára. Vass Henrik munkás, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója. Várkonyi Péter dr. köztisztviselő, államtitkár, a MT Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Veres József munkás, nyugdíjas. A Központi Bizottság tehát 125 tagból áll. A kongresszus megválasztotta a 25 tagú Központi Ellenőrző Bizottságot. A Központi Ellenőrző Bizottság tagjai Barinkai Oszkár munkás, a KNEB elnökhelyettese. Brutyó János munkás, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. Csikesz Józsefné munkás, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. Farkas Lajosné munkás, a Vas- Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezté- nek titkára. Kárpáti Ferenc munkás, a a HM Politikai főcsoportfőnöke. Kovács Árpád agronómus, a a fóti Vörösmarty Tsz elnöke. Kimmel Emil munkás, a Nyomda-, a Papíripar- és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkára. Klaukó Mátyás mezőgazda- sági munkás, a Békés megyei Tanács elnöke. Lantos Zoltán munkás, nyugdíjas. Molnár Frigyes dr. tanító, a SZÖVOSZ elnöke. Nagy Józsefné munkás, nyugdíjas. Németh Lászlóné munkás, a Kender Jutagyár pb. titkára. K. Pap József munkás, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára. Papp Lajos dr. közgaszdász, államtitkár a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke. Petrák Ferenc dr. munkás, az MSZMP Vili. kerületi Bizottságának első titkára. Sebes Sándor tisztviselő, nyugdíjas. Somogyi Imre tanár, az MSZMP IV. kerületi Bizottságának első titkára. Suhajda József munkás, a Vili. kerületi Tanács elnöke. Szerényi Sándor munkás, nyugdíjas. Tausz Jáno: tisztviselő, az IBUSZ vezérigazgatója. Tóth István munkás, a Közlekedési- és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. úszta Gyula mezőgazdasági munkás, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára. Vaskó Mihály mezőgazdasági munkás, az MSZMP Heves megyei Bizottságának első titkára. Vágvölgyi Tibor tisztviselő, nyugdíjas. Venéczi János munkás, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának titkára. Kádár János a KB első titkára A küldöttek helyükről felállva, hosszan tartó, nagy tapssal fogadták, omikor Biszku Béla bejelentette: a Központi Bizottság ismét Kádár Jánost választotta első titkárának. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság — megválasztását követően — megtartotta első ülését. A Központi Bizottság ülésén megvj- I lasztották a politikai Bizottság | tagjait, valamint a Központi Bizottság titkárait. A Központi Bizottság megválasztotta ezenkívül a KB mellett működő bizottságokat és munkaközösségeket, megerősítette illetve kinevezte a Központi Bizottság apparátusának osztályvezetőit. Kinevezte a párt központi lapjainak főszerkesztőjét illetve szerkesztőbizottságok vezetőit. A Központi Ellenőrző Bizottság ülésén megválasztották a bizottság elnökét és titkárát, illetve a bizottság titkárságának tagjait. A Politikai Bizottság tagjai A Központi Bizottság a Politikai Bizottság tagjainak a következőket választotta meg: Aczél György, Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor,- Kádár János, Lázár György, Maróthy László, Nemes Dezső, Németh Károly, Óvári Miklós, Sarlós István. A titkárság tagjai A Központi Bizottság megválasztotta a KB titkárságát. Első titkár: Kádár János. A Központi Bizottság titkárai: Biszku Béla, Gyenes András, Győri Imre, Németh Károly, Óvári Miklós, Pullai Árpád. A KEB titkársága A Központi Ellenőrző Bízott, ság elnökének megválasztotta Brutyó Jánost, titkárának Venéczi Jánost. A Központi Ellenőrző Bizottság titkársága tagjainak választották — Brutyó János és Venéczi János mellett — Barinkai Oszkárt, Lantos Zoltánt, Németh Lászlónét, Petrák Ferencet, Sebes Sándort, Suhajda Józsefet, Szerényi Standort. A KB bizottságai A Központi Bizottság megválasztotta a KB mellett működő gazdaságpolitikai bizottságot. Vezetője: Németh Károly. Tagjai: Faluvégi Lajos, Huszár István, Lázár György, Nemeslaki Tivadar, Párdi Imre, Romány Pál, Timár Mátyás. A Központi Bizottság megválasztotta a KB mellett működő agitációs és propaganda bizottságot. Vezetője: Óvári Mik: lós. Tagjai: Aczél György, Barabás János, Grósz Károly, Győri Imre, Hárs István, Korni- desz Mihály, Lakos Sándor, Nagy Richárd, Nemes Dezső, Orbán László, Tömpe István, Várkonyi Péter, Virizlay Gyula. A munkaközösségek vezetői A Központi Bizottság kinevezte a KB mellett működő munkaközösségek vezetőit. A pártépítési munkaközösség vezetője Biszku Béla, a közgazda- sági munkaközösség vezetője Németh Károly, a szövetkezet- politikai munkaközösség vezetője Romány Pál, a kultúrpolitikai munkaközösség vezetője Óvári Miklós, az ifjúsági bizottság vezetője Pullai Árpád. A KB osztályvezetői A Központi Bizottság kinevezte a KB osztályvezetőit. A pártós tömegszervezetek osztályának vezetője Jakab Sándor: az agitációs és propaganda osztály vezetője Grósz Károly: a tudományos, közoktatási és kulturális osztály vezetője Komi_- desz Mihály; a külügyi osztály vezetője Berecz János; a gazdaságpolitikai osztály vezetője Párdi Imre; a területi gazdaságfejlesztési osztály vezetője Romány Pál; a közigazgatási és adminisztratív osztály vezetője Rácz Sándor; a pártgazdasági osztály vezetője Kozári József; a KB iroda vezetője Sándor József. Az intézmények vezetői A Központi Bizottság intézményeinek vezetői: a Politikai Főiskola rektora Nemes Dezső, a Társadalomtudományi Intézet igazgatója Lakos Sándor, a Párttörténeti Intézet igazgatója Vass Henrik. A pártsajtó vezetői A központi pártsajtó vezetői: a Népszabadság főszerkesztője: Katona István, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának vezetője: Benke Valéria; a Pártélet felelős szerkesztője: Lajtai Vera. A Központi Bizottság vezető szerveinek megválasztására és az apparátus vezetőinek kinevezésére vonatkozó döntések ismertetése után Kádár János mondott zárszót. Külföldi dalegációk elutazása Szombaton elutazott Budapestről az MSZMP XI. kongresszusán részt vett több testvérpárt küldöttsége. Elutaztak a kongresszuson résztvett szovjet küldöttség tagjai: K. F. Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára és E. A. Sevardnadze, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Ugyancsak elutaztak: a Bolgár Kommunista Pórt küldöttségének tagjai: Konsz- tantin Tellalov, a Központi Bizottság titkára és Vlcso Najde- nov, Sztara Zagora Megyei Pártbizottság első titkára; a Csehszlovákia Kommunista Pártja küldöttségének tagjai: Jan Fojtik, a Központi Bizottság titkára, Karel Beranek, a Prágai Városi Pártbizottság titkára ; a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttsége.