Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)

1975-03-18 / 76. szám

IO Dunántúli napló 1975. március 18., kedd hírek 1975. MÁRCIUS 18 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SÁNDOR, EDE nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.53 — nyug­szik 17.53 órakor. A Hold kél 8.07 — nyugszik 23.50 órakor. Hertta Elina Kuusinen E g y évvel ezelőtt, 1974. március 18- án halt meg — 70 éves korában — Hertta Elina Kuusinen, a finn és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló harco­sa, a Nemzetközi Demok­ratikus Nőszövetség el­nöke. Finnországban szüle­tett, s már fiatalon be­kapcsolódott a politikai életbe. A kommunista po­litikusnő hamar kitűnt a mozgalomban kiváló szervezőkészségével. De a kommunista tevékeny­ségért az akkori Finnor­szágban is üldözés, bör­tön járt. Hertta Kuusinen 1934-től 1939-ig több börtönt is megjárt, majd az 1941-től 1944-ig ter­jedő éveket koncentrá­ciós táborban töltötte. Erejét, politikai aktivitá­sát mindez nem tudta megtörni. 1939 óta volt tagja a Finn Kommunis­ta Párt Központi Bizott­ságának, majd 1944-ben beválasztották a Politikai Bizottságba. 1945-ben parlamenti képviselő lett, a Finn Népi Demokrati­kus Unió parlamenti frakciójának a vezetője. 1948-ban tárca nélküli miniszterként részt vett a Pekkala-kormányban. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szolidairi- tási hangverseny (este 7 óra­kor). Kamaraszínház: Ha megjön­nek a fivéreim . . . (Este fél 8 órakor). Babits-bérlet. MOZI Park: Két férfi a városban (4, 6, 8). Petőfi: Szerelmem, Elektra (4, 6. 8). Kossuth: Csata a havasokban (10, 12, f7, f9), A fekete her­ceg (f3, f5). Fekete Gyémánt: A betörés (6) . Jószerencsét: A lopako­dó Hold (5, 7). Rákóczi: Sá­táni ötlet (5, 7). Május Is Vágtass, lovam I (fó). Har­kány: Ki megy a nő után? (7) Komló, Május 1: Egy különös szerelem (4, 6). Komló, Zrínyi: Orpheusz az alvilágban (4, 6, 8). Mohács: A szarvassá vált fiúk (6, 8). Siklós: A négy muskétás (7). Szigetvár: Hajdúk (6), Külö­nös úr (8). Várható időjárás kedd es­tig: túlnyomóan felhős, pá­rás idő, sokfelé megismétlő­dő eső, havas eső, néhány helyen zápor, esetleg zivatar. A hegyekben futá havazás. Megélénkülő, a Dunántúlon megerősödő északnyugati, északi szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz 1—plusz 4, leg­magasabb nappali hőmérsék­let kedden 6—11 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: felhős idő, sokfelé esővel, havas esővel. A leg­alacsonyabb hajnali hőmér­sékletek mínusz 2—plusz 4, a legmagasabb nappali hő­mérsékletek 5—10 fok között lesznek. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 milliméter) csapa­dék az ország területének 80 százalékán várható. Szombathelyen, a MÁV Járműjavító Uze mének dolgozói felújítottak egy muzeális értékű vasúti személykocsit, amely 1887-ben a Ganz- és Társa Vasútikocsi Gyá­rában készült. A vagon-matuzsálem annakidején a Mohács—Pécs vonalon köz­lekedett. Felújitós után a Közlekedési Múzeumba kerül. Jogi tanácsadás A Dunántúli Napló szerkesztősége március 19-én, szerdán délután 5- től 6 óráig jogi tanács­adást tart Sellyén a Köz­ségi Tanács helyiségé­ben. A tanácsadás díjta­lan. ♦ — Ajándék az óvodá­nak. A Pécsi Bőrgyár III. számú KlSZ-alapszerve- zete nemrégiben külön­munkát vállalt. A mun­kájukért kapott pénzen lemezjátszót és lemezeket vásároltak a KlSZ-fiata- lök, amit a gyár óvodá­jának ajándékoztak. — Pécsett az Orfeo­bábegyüttes. Stációk egy mockinpot bábú kálvá­riáján, Cipolia bácsi bábszínháza és a Tékoz­ló ország szerepelt teg­nap este az Orfeo-báb- együttes műsorán Pécsett, a Kamaraszínházban. Az animációs térjátékok rendezője Malgot Ist­ván, a zenét Gaál Éva szerezte. 04-05-07 Figyelmetlenül vezet­te kocsiját, fának ütkö­zött. Vasárnap délelőtt Dianovics György 25 éves kővágótöttösi lakos Kis­hajmás felől Oroszló irá­nyában közlekedett sze­mélygépkocsijával, ami­kor a csúszós, esős úton megcsúszott egy jobbra ívelő kanyarban, kisod­ródott és egy fának üt­között. A gépkocsi veze­tője súlyosan sérült, a kocsi két utasa: Diano­vics Péterné 47 éves, va­lamint D. Tibor 16 éves kővágótöttösi lakosok nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szen­vedtek a baleset követ­keztében. Az anyagi kár ötvenezer forint. * Súlyos sérülés — elő­zés miatt. Előzés köz­ben motorkerékpárjával kerékpárosnak ütközött Szilvási Zoltán pécsi lakos vasárnap délben. Szűcs János vásárosdom- bói lakost, aki kerékpá­ron közlekedett, hátge- rinczúzódással, a motor- kerékpárost, Szilvási Zol­tánt pedig combzúzódá- sokkal szállították a dom­bóvári kórházba a men­tők. Tanácstagi beszámolók Március 18-án 18 óra­kor a 24. sz. választóke­rület tanácstagja, Árvái Mihály a Gyárvárosi Ál­talános Iskolában. A 89. sz. választókerület ta­nácstagja, Gyulai Sán­dor az Építők úti Ipari Tanuló Intézetben, Építők u. 9. A 104. sz. választó- kerület tanácstagja, Bar­csa Zsigmond az Úttörő utcai Általános Iskolá­ban. Március 19-én 18 óra­kor a 12. sz. választóke­rület tanácstagja, Dob- szai János a Fehérhegyi Általános Iskolában, Frankel Leó u. 33. A 40. sz. választókerület ta­nácstagja, dr. Szakály Sándor a Szikra Nyomda klubhelyiségében, Mun­kácsy Mihály u. 10/12. sz. Az 52. sz. választó- kerület tanácstagja, dr. Krauth János a Belvárosi Általános Iskolában, Ku- lich Gyula u. 2. Március 20-án 18 óra­kor a 17. sz. választóke­rület tanácstagja, Wie­der Béla a Meszesi Álta­lános Iskolában, Tolbu- hin u. 58. Március 21-én 18 óra­kor a 48. sz. választóke­rület tanácstagja, Szik- szay Petronella az Ágos­ton téri Általános Iskolá­ban. A 64. sz. választó- kerület tanácstagja, dr. Parrag Károly a Kertvá­rosi Munkásklubban, Ró­zsa u. A 79. sz. választó­kerület tanácstagja, Er­dő János a Műszaki Fő­iskola Rókus utcai épüle­tében, Rókus u. 2. ta­nácstagi beszámolót tart. ♦ — Ismerkedési est, filmvetítés. A Pécsi Bőr­gyár KISZ-fiataljai ven­dégül látták a felső­szen tmártoni Podravka népi együttest. Az ismer­kedési esten, melyet a hét végén tartottak meg, a vendégek táncos mű­sorral szórakoztatták a házigazdákat, majd leve­títették a Kard és lant című filmet, később ve­télkedőn válaszoltak a filmmel kapcsolatos kér­dése k-re. — Most érdemes vásárolni I Most olcsói Március 31-ig 10% OTP-elóleggel P—21-es Pannónia 16 800 Ft helyett 14 300 Ft. MZ—250 TS 17 700 Ft helyett 15 200 Ft, a Pécsi ÁFÉSZ mű­szaki boltjában, Pécs, Rákóczi út 53. sz. (x) — Szőlősgazdák figyelmébe! Jó minőségű svájci és khunde metszőollók érkeztek a Pécsi ÁFÉSZ vetőmagboltjába (Baj­csy Zs. u. 2.). Amíg a készlet tartl (x) — A Pécsi Vízmű értesíti a lakosságot és kÖzületeket, hogy 1975. március 19-én, szerdán 06 órától 18 óráig hálózatkötési munkák miatt a vízszolgáltatás szünetel, illet­ve nyomásesés várható az alábbi helyeken. Szántó K. G. utca, Pollák M. u., Tarr Imre u., Acsádi u., Szamuely Tibor út. (x) ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: min­dennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek ré­szére páratlan napokon PO­TE Gyertnekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kór­ház. Sebészet, Traumatoló­gia: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyer­mekklinika. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. SOS—ELET telefonszolgá­lat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Telefont kapott a pécs­újhegyi SUPERETT Aruház. Telefonszám: 14-392. (x) — ISMÉT CSEREAKCIÓI Használt készülékeit becse­réljük újra. Keresse fel mű­szaki boltunkat! Pécs, Rákó­czi út 53. Telefon: 10-471. (x) — MEOE Pécsi Szervezete 1975. március 19-én (szerdán) 18 órakor a Zsolnay Kultúr- házban (Pécs, Felsővámház u. 72.) vezetőség választó taggyűlést tart. A határozat- képességre való tekintettel feltétlen kérjük a tagok meg­jelenését. (x) — Könyvbemutató. Pé­csett, a Széchenyi tér 17. sz. alatti Móricz Zsig­mond könyvesboltban ezen a héten 60-féle pe­dagógiai témájú könyvet mutatnak be az érdek­lődőknek. — Ángyán Zsuzsa zon­goraestjére kerül ma sor 19.30-kor a Liszt-hang­versenyteremben. A mű­soron Bach-, Schönberg-, Honegger- és Chopin- darobok szerepelnek. — Orvosi rendelő kor­szerűsítése. Csányoszrón közel félmillió forint ér­tékben felújították az or­vosi rendelőt és a hozzá­kapcsolódó lakást. — Március 31-ig minden típusú motorkerékpár 10% OTP-előleggel vásárolható, ügyintézés helyben, a Pécsi ÁFÉSZ műszaki boltjában, Pécs, Rákóczi út 53. (x) — Nyugatnémet mo­sópor. Gyapjú és egyéb finom textíliák mosására és áztatására is alkal­mas a Persil és Perwoll elnevezésű újfajta német mosópor. Csak a Cent­rum Áruházban kapható. 33€Cá> <g>l Wise — A Mecsek Aruház már­cius 21-én este 7 órai kéz-- dettel a TV-presszóban zenés bemutatót rendez, melyen be­mutatásra kerülnek srtand és fürdőruha, továbbá fehérne­mű ajánlataink. Belépődíj: 20,— Ft, melyben buszjegy és a TV-kilátó belépője is egy­be kapcsolódik. Külön busz­indulás az áruház és a Ho­tel Tourist elől fél hét óra­kor. Jegyek igényelhetők a Hotel Tourist utaztatási cso­portnál és a Mecsek Áruház divatáru osztályán. (x) — Hétfőn Miskolcon ülést tartott a már tizen­ötödik alkalommal meg­rendezésre kerülő mis­kolci filmfesztivált előké­szítő bizottság. Bejelen­tették, hogy az idén má­jus 12 és 17 között tart­ják meg a fesztivált. Öt kategóriában nyolcvan­hét filmet mutatnak be tizennégy vetítésen. A filmeket tizenhárom tagú zsűri bírálja el. — A Pécsi Nemzeti Szín­ház értesíti közönségszerve­zőit, hogy március 19-én dél­után 5 órakor közönségszer­vezői értekezletet tart a Ka­maraszínházban. Minden szervezőnk megjelenésére fek- tétlenül számítunk. (x) ♦ Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 276 gépkocsit adott át a MERKUR új tulaj­donosaiknak. Ebből legtöb­bet, 77-et Trabant Limousine Speciál típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszá­mai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 888, Trabant Limousine (Győr) 265, Trabant Limousine Spe- ciál (Budapest) 596, Trabant Limousine Speciál (Győr) 72, Trabant Limousine Hycomat 2785, Trabant Combi 14 165, Wartburg Limousine 29 079, Wartburg de Luxé 26 418, Wartburg Tourist 2155, Skoda 100-as 65 218, Skoda 100 L (Budapest) 5658, Skoda 100 L (Győr) 1605, Skoda 110 L (Budapest) 4808, Skoda 110 L (Győr) 875, Skoda Coupé 704, Moszkvics 412-es 35 669, Polski FIAT 1500-as 9958, Za- porozsec 21 771, Zsiguli (Bu­dapest) 66 468, Zsiguli (Deb­recen) 23 931, Zsiguli Combi 6074, Dácia 4780. rr __ _ . . RÁDIÓ illl MŰSOR TELEVÍZIÓ RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt I A Kossuth rádió reggeli műso­ra. Közben: 7.45: Orvosi ta­nácsok. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturá­lis programjából. 8.22: Zene­kari muzsika. 9.00: Harson a kürtszó! A Gyermekrádió mű­sora. 9.35: Klasszikus operett­részletek. 10.00: Hírek. Idő­járás. 10.10: Iskolarádió. 10.10: Énekóra (ált. iskolák 3. osztályosainak). 10.25: Kö­zépfokú francia társalgás. 10.40: Mascagni: Parasztbe­csület. Egyfelvonásos opera. 11.52: Őszi búcsúzás. Fenyő László versei. 12.00: Déli kró­nika. Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Hangképek, tudósítások. 12.30: ,,Zászlófel­vonás! Sorakozó l” 12.40: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.50: Reklám. 12.55: Melódiakoktél. 14.04: A kis prímás. Mikszáth Kál­mán regényének rádióválto­zata (ism.). 14.48: Éneklő Ifjúság. 15.00: Hírek. Időjá­rás. 15.10: Rádióiskola. Pszi­chológia — mindenkinek. 15.59: Hallgatóink figyelmé­be! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Grieg: Lírikus szvit. 16.20: Lakásszentelő. 16.40: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: A zsezse ma­dár. Váci Mihály elbeszélése. (Ism.) 17.25: Farkas Antal fú­vósműveiből. 17.35: Vendég­ségben — az Országos Terv­hivatalban. 18.00: Reinitz Béla arcai. III. rész: Sanzo­nok és dalok magyar költők verseire. 18.30: A Szabó csa­lád. 19.00: Esti krónika. Ta­nácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Hangképek, tu­dósítások. 20.15: A Moszkvai Rádió és Televízió esztrádze- nekara játszik. 20.40: Gianni Poggi énekel. 20.56: Hírek. 20.59: Ábel a rengetegben. Tamási Áron regénye rádióra alkalmazva (ism.). 22.00: Hí­rek. Időjárás. 22.20: Sporthí­rek. 22.25: Tíz perc külpoliti­ka. 22.35: Nóták. 23.20: A XX. század zenéjéből. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Vécsey Ernő szerzeményeiből. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Köz­ben: 7.40: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Népda­lok, néptáncok. 9.00: Hírek. 9.03: Chopin-zongoraművek. 9.50: Kritikusok fóruma (ism.). 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30—10.35: Ba­baszerviz. 11.00—11.05: Hírek. Időjárás. 11.45: Tavaszi szél vizet áraszt . . . Bánki Árpád riportja a folyamszabályozás idei terveiről. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. Időjá­rás. 13.03: Párbeszéd ma­gunkról. Műveltebben élni. 13.23: Veracini: e-moll szo­náta. 13.40: Barkácsolóknak. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délután­ja. 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Hírek. Körzeti időjárás. 14.50: Irányítószám 1800. Ze­ne, zene, zene. Közben: 15.30: Hírek. 15.33—15.36: Műsorismertetés. 16.00: Köny- nyűzenei híradó. 16.30: Hírek. 16.35: Csúcsforgalom. Köz­ben: 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: A fogyasztás két világa. A XX. század ígérete. 18.35: Ro­konlátogató testvérek. II. Elő­ször finn földön (ism.). 18.57: Lórin Maazel vezényel. 19.39: Filozófusok a közoktatásért. 19.54: Jó estét, gyerekek I 20.00: Hírek. Időjárás. 20.10: Új könyvek. 20.13: Irodalmi kirándulások. Petőfi-gyűjte- mény Pápán. 20.43: A rock mesterei. 21.13: Nehéz-ionok a technikában. 21.28: XX. századi kórusmuzsika. 21.46: Bolla Tibor, Gaál Gabriella és Madaras Gábor népdalo­kat énekel, Béres János furu­lyázik. 22.30: A Tátrai-vonós­négyes felvételeiből. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.20: Dal­játékokból. 24.00-0.10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Iskolarádió. Középfokú fran­cia társalgás (ism.). 18.25: Zenei panoráma. 18.50: Mag­nósok, figyelem I 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Debreceni Ko­dály Kórus hangversenye. Közben: Kb. 20.30: Hírek. Kb. 20.35—20.50: Az ifjúság. Füst Milán, Illyés Gyula, Vas Ist­ván versei. Kb. 21.25: Ope­rettkettősök. 22.14: Rádió­színház. Hogyan hallgassunk rádiót? Gyárfás Miklós fiang- játéka. 23.00—23.20: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Hírek. — Az MSZMP XI. kongresszusáról jelentjük. — Zenés kívánságok. — Jegy­zet. — Horváth Mihály nép­dal-feldolgozásaiból. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Démis Roussos és a Rubetts- együttes felvételeiből. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — A XI. pártkongresz- szusról jelentjük. — Az ifjú­ság hullámhosszán. Zenés if­júsági műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. Hírek. — A XI. pártkongresszus esemé­nyeiből. — Tudósítóink jelen­tik. — Tavasz a földeken. Ri­portműsor. — Hallgatóink ké­résére. Zenés műsor. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00—10.15: Iskolatévé. 9.00 —9.05: Énekeljünk együtt I 9.05— 9.25: Környezetisme­ret (ált. isk. 3—4. oszt.). 9.55—10.15: Fiizka (ált. isk. 6. oszt.). 10.15: Diákabrak. 11.05— 11.40: Iskolatévé. Tör­ténelem (ált. isk. 6. oszt.). 13.05— 17.00: Iskolatévé. 13.05 —13.35: Osztályfőnöki óra (középisk. I—II—III—IV. oszt.). 14.30—14.35: Énekeljünk együtt! (Ism.) 14.35—14.55: Környezetismeret (ism.). 15.25 —15.45: Fizika (ism.). 16.25— 17.00: Történelem (ism.). 17.03: Műsorismertetés. 17.05: Hírek. 17.10: ,,Életet az évek­nek”. Nyugdíjasok műsora. 17.45: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.00: Papír­sárkány. 18.35: Játék a betűk­kel. 19.00: Mindennapi ke­nyerünk. Dokumentumfilm­etűd (színes). 19.05: Reklám­műsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik . . . Tévétorna. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa, összefoglaló a tanácskozás főbb eseményeiről. Kb. 20.35: Történelmi dallamok. A Ta­nácsköztársaság dalaira em­lékezik Hidas Antal. 21.05: Tanzánia. A Magyar Televízió útifilmje. I—II. rész (színes). 22.40: Tv-híradó — 3. kiadás. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01—23.20: Csusingura. XVIII. századi japán kabuki- játék két részben. A Kör­színház előadása felvételről. (14 éven felülieknek I) Köz­ben: Kb. 21.35: Tv-híradó — 2. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű TV- napló. 17.30: Ember és föld. 18.15: Ma este muzsikálunk. 18.45: A felismerés pillanata. 20.00: Érvek 75. 20.45: Leo­nardo da Vinci (filmsorozat). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Látóhatár. 20.45: Huszonnégy óra. 21.00: Múl­nak az évek, telik az idő. 21.25: Monty Pithon repülő­cirkusza. 21.55: Kubai doku­mentumfilmek. Kazareczky Kálmán mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhe­lyettes vezetésével haza­érkezett Genfből az Európai Gazdasági Bi­zottság (EGB) mezőgaz­dasági bizottságának ülésén részt vett magyar delegáció. * A budapesti Intercon­tinental Szállóban hét­főn megkezdődött a finn exportőrök számára ren­dezett 5 napos magyar marketing szeminárium, amelyet a Magyar Ke­reskedelmi Kamara szer­vezett. * Hétfőn Zalaegersze­gen megnyílt a legutóbbi 30 év legszebb politikai plakátjaiból rendezett tárlat. A kiállított 59 pla­kátot a Nemzeti Galéria anyagából válogatták. A Kohó- és Gépipari Minisztérium és a Szov­jetunió Rádióipari Mi­nisztériumának állandó együttműködési munka- csoportja hétfőn Buda­pesten megkezdte ülés­szakát, amelyen elsősor­ban a KGST-országok egységes számítógép- rendszeréhez tartozó szá­mítástechnikai eszközök kooperációjáról tárgyal­nak. Az ülésszak már­cius 22-én fejezi be mun­káját. * Földi László könnyű­ipari államtitkár, aki az NDK-ban befejezte E. Reinhold könnyűipari mi­niszterhelyettessel foly­tatott tárgyalásait, haza­érkezett Budapestre. A Lapzárta Az Inturiszt elnevezésű Szovjet Idegenforgalmi Egyesülés hétfőn Moszk­vában sajtókonferencián tájékoztatta a szovjet új­ságírókat és külföldi tu­dósítókat tavalyi tevé­kenységéről és idei ter­veiről. Amint a tájékoz­tatón elmondották, ta­valy a világ 153 országá­ból keresték fel a Szov­jetuniót túristák, vagy utazók, és 126 országba utaztak szovjet turisták. Az idegenforgalom 1973- hoz képest csaknem 15 százalékkal növekedett. A szocialista országok részaránya mintegy 60 százalék a szovjet ide­genforgalomban. * Nicolae Ceausescut hétfőn újraválasztották elnökévé. Az aktusra a nagy nemzetgyűlés' hétfő délutáni ülésén került sor, miután Manea Ma- fescu, a Román Kommu­nista Párt Központi Bi­zottsága és a Szocialista Egységfront egyhangú javaslata alapján Nico­lae Ceausescu jelölését terjesztette elő. Tmohammed Daud, az Afgán Köztársaság elnö­ke és kormányfője hét­főn négynapos hivatalos látogatásra Bagdadba érkezett. A magas rangú vendéget a repülőtéren Ahmed Hasszán Al-Bakr iraki elnök és más hiva­talos személyiségek fo­gadták. Március 18-án, ked­den Hollandiában meg­kezdi háromnapos ta­nácskozását a Nemzet­közi Sakkszövetség (FI­DE) rendkívüli kongresz- szusa, amelynek fő célja, hogy elhárítsa az akadá­lyokat a júniusi Fischer— Karpov sakkvilágbajnoki döntő elől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom