Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-05 / 63. szám
e Dunántúlt napló 1975. március 5., szerda PR. SZALAl ISTVÁN Hófehér Finnország DÉLI MELÓDIA A HAVAS ÉSZAKON Mikor megérkeztem finnországi utómról, telítve voltam élményekkel, érzelmekkel és közlési vágyakkal. Mégsem lett írás belőle. Visszacsöppentem a gondok közé, jött a mindennapos elfoglaltság, s a finnországi hangulat napról-napra zsugorodott, — végül oly távolinak és kicsinynek tűnt, hogy nem tartottam érdemesnek a leírásra. Elolvadt a finn tél hangulata a makárhegyi napsütésben. Ezen meditálva ka- pálgattam a szőlőben, mikor .a szél zene hangfoszlányait hozta felém. A Finnlandiát hallom, Sibélius művét. Szól a muzsika, s lassan tűnedeznek a Makárhegy szőlői, házai, fái, madárdala.. .. és én megint ott vagyok, ahol ezt a dallamot írták. Sibélius zenéje viszszavarázsolt a télbe, és egy pillanat alatt elrepített északra. Kanyarog az autóbusz velünk a hótól roskadozó fenyvesek között. Az út Vierumakibe vezet az erdei sportiskolába. Idetart most látogatóba egy csa- patnyi keményöklű boxoló, akik a hagyományos finn—magyar barátságot jöttek ápolni. — Barátkozni jöttünk öklünkkel, - jegyezte meg csapatunk vezetője Lahti város polgár- mesterének fogadásán. A Finn- Magyar Baráti Társaság ünnepélyes ülésén Rónai Rudolf magyar nagykövet is megjegyezte tréfásan, hogy látni sem bírja, mikor a finnek és magyarok ütik egymást. No de a dolog korántsem ilyen veszélyes, mert ezek a fiúk számtalan igaz barátot szereztek maguknak és városunknak. Autóbuszunkban kellemes zsongó, álmosító meleg. A tiszta, mintás plüssülések, a kellemes rugózás álomra csábít. Szunyókál majdnem mindenki. A táj egyre csodálatosabb lesz. Minden kanyar más és más képet varázsol elénk. Az óriási fenyőket fehértörzsű nyírfák váltják fel, az erdőségeket méteres hóval borított tisztások, és itt-ott csinos, hangulatos, színes faházikók bújnak elő. Mintha percenként más és más, szebbnél szebb karácsonyi üdvözlőlapot néznénk. Itt a hó hófehér, a füst nem festi szürkére. Az utakat nem sózzák, nem homokozzák, itt az is hófehér. És mi, akik csak gyermekkorunkban láttunk itthon szép telet, elbűvölve nézzük ezt a látványt. A fiúk egymást keltegetik. — Nézz csak ide.. ., nézz csak oda. Forognak a fejek, mutatnak az újjak, — már nem alszik senki. Gépkocsivezetőnk, aki mindig olyan elegáns, mintha fogadáson lenne, s aki még véletlenül sem ejt egy szót sem vezetés alatt, szemét szigorúan az útra függesztve bekapcsolja a kazettás magnót. .. Quantana- mera ... A jól ismert déli melódia a havas északon. Másodperceken belül énekel mindenki, s tapsolva verik a taktust. Közben hogy teljes legyen a kép, lassan szállingózni kezd a hó. Sötétzöld fenyők, ezüstös nyírfák, színes házikók, hó- szállingózás, — nem hiszem, hogy bármilyen szesz teremthetne ilyen felemelően jó hangulatot, mint ez az utazás ... Quantanamera . . . harsog a busz, verik a taktust. így mutatkozott be a téli Finnország déli rokonainak. Szállodánk a Vezijörvi tó partján a pécsiek által jól ismert és kedvelt Mukkulában van. Tulajdonosa — nemcsak a Madonna Doni (részlet) borcsoportról, amelyen Ari- máthiai József alakja az ő arcvonásait viseli, saját síremlékének szánta; és a milánói, úgynevezett Rondanini Pieta-ról, mely nyers faragásával szinte modern műnek látszik. A Firenze bukása előtti korszakban készült el Mózes szobra is: az ülő helyzetben ábrázolt népvezér csupa erő, ültében is mozgásra kész, izmoktól feszülő karja alá szorítja a kőtóblákat, tekintete jövőbe néz: ez valóban az a férfi, aki a rabszolgaságra vetett törzsből népet teremt és hazát ad neki. A firenzei San Lorenzo templom sekrestyéjében lévő Medici síremlék szoboralakjai viszont évtizedekig készültek, s ha a tervezett mű egésze nem is valósult meg, a Hajnalt, a Nappalt, az Estét, és az Éjszakát (valójában az élet szakaszait) jelképező alakok magukban is a nagy művész legtökéletesebb remekei közé tartoznak. Legszebb közöttük az Éjszaka, a nagy mester is az éjszaka emberének vallotta magát, verseit is éjjel írta, s ezek egyikében így beszélteti ezt a szobrot: Aludni jó, és kőből lenni még jobb, mig szégyen, s gyalázat úr a világon, mily szerencse: se éreznem, se látnom! Ne kelts föl hát, s ól csendesen beszélj ott!" (Rónay György fordítása) Nincs terünk legnagyobb alkotásainak felsorolására sem. Festői munkái közül csupán a Sistinára vessünk egy pillantást, a vatikáni Sixtus-kápol- na felső freskósorára, mennyezetére és az oltárfalat betöltő Utolsó ítéletre. Próféták, Sybillák sorakoznak itt, robusztus erejükkel erkölcsi törvényeket hirdetők, és mégis egyénitettek: egy költő álmai a festészet megvalósításában. jó házigazda szeretetével fogad bennünket, hanem mint a Finn—Magyar Baráti Társaság egyik vezetője — testvéri szeretettel. Gondoskodása a magyarokról szinte példátlan. Egyemeletes szállodája liget- szerűen fósított lankás domboldalra épült, amelynek erkélyéről messze ellátunk a befagyott, behavazott tavon, s a szemközti domboldalon. A szobákban virág, egy tál narancs, narancsszörpök fogadták a fáradt utasokat. Ez a fáradtság aztán hamarosan eltünedezett, mert a kilenc óra körül felkelő nap elibénk tárta a környezet szépségeit. No persze egy kis prózai dolog is felébresztett bennünket, — a harminc fogásból álló svédasztalos reggeli. A fiúk eleinte csodálkoztak. — Ezt mind meg szabad enni? Aztán belejöttek, és nehézsúlyú barátunk már az ötödik fordulót teszi meg púposra rakott tányérjával. A háttérben az alkalmazottak diszkréten figyelik, milyen étel fogy, és rögtön pótolják. (Következik: Úttisztító gépkonvojok) Festményei is a szobrász ke- zenyomát viselik, a mester elvei szerint: „állítom, hogy a festészet számomra annál becsesebb, minél inkább megközelíti a domborművet... mindig. olybá tűnt előttem, mintha a szobrászat volna a festészet lámpása, s kettejük közt ugyanaz volna a különbség, mint a Nap és a Hold között". Ugyanezt a szemléletet hirdetik végtelenül finom, mégis hatalmas erőt sugárzó rajzai is. Alkotásai között bolyongva csupán két példával bár, de emlékezzünk meg az építész Michelangeloról is: a római Szent Péter templom mindmáig utolérhetetlen fenségű kupolája ugyanezt a monumentalitást érezteti, mely feszülő iz- mú szobrain látható. De szintén Rómában leljük fel ennek ellentétét: a Capitóliumon lévő, aránylag kisméretű Cam- pidoglio teret, ahol az elrendezés finom bája fiatal Madonnáinak arcát idézi üde ragyogásával. Rómában halt meg 1564. február 18-án, 89 éves korában. Ajándék a hosszú élet. de gyász forrása is: mindenkit eltemetett, aki közel állt hozzá, aki magányának falait áttörni képes volt. Gyötrődő, nyugtalan egyénisége hozza oly közel hozzánk fél évezred távolából is: minden alkotása győzelem, mert mindannyiszor legyőzte a káoszt önmagában. Ám a kitörni akaAz első Pieta ró, lobogó szellem vergődése mindig jelen van a formai szépség tökéletességében, a sima márvány mozdulni akar, a lecsiszolt felület alatt az élet lüktetését érezzük. Halhatatlanul. Tegnap, ma, holnap egyaránt időszerűen, míg érző és szenvedélyes ember lesz a földön. Bozóky Éva Párbaj a Ferdinándokkal Részletek az Ember teremtéséből Másnap átvezényeltek bennünket a Balaton és a Velencei-tó közötti területre. A hitleristák ott indítottak támadást a 3. Ukrán Front csapatai ellen. Újabb harckocsikat és Németországból átdobott friss erőket vetettek be. Az út a nádas szélén vezetett, mögötte már süppedékes láp és víz, jobbról meredek part. Megkerülni sehol sem lehet. Két önjáró Ferdinánd-típu- sú fasiszta löveg tűz alatt tartotta az útszakaszt. A gyalogságot a földhöz szegezték tüzűkkel. A szovjet páncélosok nem tudták fedezni a katonákat, mert ezen az útszakaszon nem jutottak át. Három harckocsinkat már eltaláltak, fekete füsttel égtek. Az égő tankoktól néhány száz méterre légvédelmi ágyút állított fel a legénység. Két-három perc, és megkezdődik tüzéreink és a Ferdinándok párharca. A lövész ezred megfigyelőállásáról mindent világosan láttára. Figyeltem a légvédelmi tüzéreket, de nem tudtam segíteni, mert elfogyott a lőszerünk, és az utánpótlás csak 2-3 óra múlva ért oda. Csattant, az ágyú első lövése. Kék villanás vakított egy pillanatra, s mint a villám, végighasított a levegőn a páncéltörő lövedék. Válaszul négy lövedék csapódott be a löveg mögött. Újabb torkolattűz a bokrok mögül és a válasz. A megfigyelőállásból jól láttuk, hogyan találta el az egyik ellenséges lövedék ágyúnkat, magasra vetvén a földet. Még füstölgött a lövedék vágta tölcsér, de a légvédelmiek kicsit feljebb, újabb ágyút vontak lőállásba. Erre is ugyanaz a sors várt. Csak két lövést tudott leadni, és eltalálták a németek. A megfigyelőpontra megérkezett a hadosztályparancsnok. Arca sápadt volt, és feszült. A helyzet kritikus. A két Ferdi- nánd egész hadosztályunk támadási tervét veszélyeztette. A tábornok felém fordult:- Idefigyelj, főhadnagy, te tüzér vagy! Ott, a domb mögött van még egy 17 mm-es ágyú. Kilőhetnéd ezt az átkozott két Ferdinándot! — Megpróbálom, tábornok elvtárs. — Sok szerencsét! — mondta a hadosztályparancsnok és barátion hátbaveregetett. Egy pillanatra megálltam a gránáttölcsérnél, ahol nem sokkal ezelőtt ágyúk voltak. Nekitámaszkodtam az útszéli fiatal fának. Kutyául éreztem magam. Nem hiszem, hogy megijedtem volna: 20 éves korbap ritkán gyáva az ember. Ma bizonyára jobban megijednék, hiszen az évek múlásával az ember egyre inkább óvja magát. Nem arról volt szó, hogy inamba szállt a bátorság, csak — gondolom, megértik - szörnyű volt arra gondolni, hogy még néhány perc és éppúgy semmivé válsz, mint a légvédelmi tüzérek. — De hogy tudták olyan gyorsan kilőni az ágyúkat? Ez a gondolat kínzott. A titkot gyorsan meg kellett fejteni. Lázasan dolgozott az agyam. Hirtelen, mint a villám, újra magam előtt láttam az ágyúk torkolattűzét. A torkolattűz alapján lőtték be magukat a németek, ezért találtak szinte tévedés nélkül — világosodott meg az agyamban. Megkönnyebbültem: be kell csapni a németeket. A megfigyelőállásról távozóban magammal vittem Viktor Duskint. Elküldtem az ágyúért, én meg az égő páncélosok felé indultam. Ott, a harckocsik mellett, pontosabban mögöttük, a sűrű füst fedezékében akartuk felállítani az ágyút. Duskin 15 perc múlva megérkezett. Óvatosan odakúszott hozzám: — Látja? — kérdezte súgva, mintha meghallhatta volna valaki. — De még ennyire — feleltem. - És minden álcázás nélkül állnak! — Egészen elszemtelenedtek! Na, majd egy kicsit megpiszkáljuk őket. — Vagy ők minket, - gondoltam magamban, de az őrmesternek azt mondtam: - Itt állítjuk fel az ágyút. Az út mentén futóárkot kell ásni. Érted? (Folytatjuk.) Tolbuhin, a Szovjetunió marsallja (jobboldalt), Zsoltov vezérezre des és Ivanov altábornagy a dunántúli harcok idején. Mózes ki bejárta művei nyomán Itáliát, de aki csak reprodukciókból, gipszmásolatokból ismeri, egyaránt érzi borzongató nagyságát, zord és fájdalmas fenségét. Lenyűgözi a nézőt és fogva tartja, hogy soha el ne felejtse a szépséget, amit a művész „a márványból kiszabadított" és élettel töltött meg. A klasszikus görög örökséget is hordozta, de annak harmóniáját már megbontja nála a nyugtalanság és a gyötrelem; nem az életöröm művésze, mint az antik mesterek, hanem a „kőbe zárt fájdalomé". Két korszak határán élt és alkotott. A reneszánszból indult, de az érett Michelangelo már a barokk nyugtalanságát, heves szenvedélyét is előrevetíti. Foglalkozott anatómiával, tökéletesen ismerte az emberi test fölépítését, — semmit sem tartott szebbnek a természetben, mint az embert, s amint Rónay György írja róla: „szinte letépi a ruhát a testről, hogy úgy tétessen vele vallomást önnön szépségéről” — de mindig jobban érdekelték művészi látomásai, mint a természet törvényei. Expresszionista volt tehát fél évezreddel ezelőtt, ez is hozzájárul, hogy olyan modernnek érezzük. A nagynak nevezett Lorenzo Medici udvari műhelyében kezdte pályáját, de érdeklődése mögött ott magaslik a zord eretnek, Savonarola félelmetes alakja is: a reneszánsz derű és a fanatikus szigor kettőssége kíséri végig életét, belső harcát e két véglet között vívja. De súlyos komorságát, egyedülléte tragikumának csíráit alkatában is hordozza. Barátságtalan és bizalmatlan. Kora ifjúságától jellemzik a meg- hasonlások, váratlan menekülések, pánikszerű riadalmak. A monumentális, erőtől duzzadó alakok alkotója, valójában sérült, érzékeny lélek. Teremtő magányban éli végig életét (melyet csupán néhány barátság, elsősorban a Vittoria Colonna iránti késői, plátói szerelem old föl valamennyire), de ebben a magányban, négy múzsa veszi körül : a szobrászaté, a festészeté, az építészeté és a költészeté. Életébe és munkásságába mély törésvonalat húzott Firenze polgári szabadságharcának elbukása. Ő az apolitikus, aki mindig óvta szaládtagjait az állásfoglalástól, ebbe a küzdelembe habozás nélkül vetette bele magát (a város erődítményeit is ő tervezte). A bukás után elhagyja Firenzét, s bár nem üldözik soká, továbbra is száműzöttnek érzi magát, Dante utódának. Vele lélek és sors- rokonságát vallja egyik szonettjében: „Volnék ö! Sorsa sorsom! Lelke laknék — bennem I” Bár kezdettől komor, fiatalságának hajnalibb fényeit bizonyítja az ifjú Dávid nyugodt öntudata, s a vatikáni Pieta mély, bár szelíd szomorúsága. (Erre a szoborra támadt rá nemrégiben egy elmebeteg kalapáccsal.) Súlyos gyász, kétségbeesés sugárzik azonban két későbbi Pietajaról: a firenzei dómban elhelyezett szoMa 11 órától cukrász és hidegkonyhai bemutató a VIRÁG CUKRÁSZDÁBAN Magyarországért karcoltunk