Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)

1975-03-11 / 69. szám

2 Dunántúli napló 1975. március 11., kedd Vigyázz! Súlyos károk Erdőtűztől jött a tűzoltókocsi, mikor az út mentén újabb lán­goló cserjést pillantottak meg. Ritka szerencse a szerencsét­lenségben. Ha nem tűzoltók pillantják meg legelőször a tüzet, könnyen lehet, hogy ezt az esetet is a súlyosabbak kö­zé kellett volna sorolnia a Ba­ranya megyei Tűzoltó Parancs­nokságnak. A súlyos esetek száma már több mint aggasz­tó. A kimutatás szerint Baranyá­ban az év első napjától már­cius 10-ig 34 erdő- és avar­tűz történt. A 34 eset alatt azok értendők, ahol jelentősebb kár is keletkezett. Ezen felül még 32 alkalommal riasztották a tűzoltókat, de ezeket a tüzeket „kár nélkülinek” minősíthetjük. A tűzvédelmi erők ilyen nagy igénybevételének első objek­tív oka feltétlenül a rendkívül száraz időjárás. A puskapor- száraz fűben, avarban pillana­tok alatt tovafut, pusztító lán­gokká terebélyesedik a leg­kisebb szikra is. Az erdő vi­szont „magától" a legritkább esetben fog tüzet. Hogy mi kell még a száraz füvön, cser­jén kívül a lángra lobbanás- hoz? A Mecseki Erdő és Fa- feldolgozó Gazdaságot több százezer forint kár érte, mert a Kákics melletti erdőben egy fiatalember eldobta az égő cigarettát. Sok munkát okozott már a tűzoltóságnak a kirán­dulók gondatlansága is. A leg súlyosabb károk mégis az avar­vagy gazégetésekből származ­nak. Az őrizetlenül hagyott zsa­rátnoknak elegendő egy ki­sebb fuvallat és néhány óra múlva már csak megszenese- dett farönkök, égett állati te­temek jelzik az emberi gon­datlanság pusztító erejét. A mai napig megyénkben bekövetkezett erdőtüzek nagy száma kellőképpen indokolja azt a szigort, amellyel a to­vábbiakban eljárnak a ható­ságok a tűz okozóival szem­ben. A Baranya megyei Tűz­oltó Parancsnokság és a Me­cseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság külön is szeretné felhívni a lakosság figyelmét, hogy a rendelkezés visszavoná­sáig erdőben és az erdők kör­nyékén kétszáz méteres kör­zetben mindennemű tűzrakás szigorúan tilos. Plusz 21 Celsius fok Kevés a csapadék A nyárias meleg idő, amely egyébként szokatlan március elején, lassan két hete tart február 28-a óta Pécsett és környékén. A legmelegebb nap eddig március 9-e volt, ami­kor a pécsi-medencében 21, míg a Mecseken 19,6 fokot mutatott a hőmérő. Elseje óta átlagban 15—20 fok között mo­zog a hőmérséklet. Érdekes az éjszakai hőmérséklet változása is, hiszen a városban március 7-én éjjel hat fok, míg 8-án a Mecseken 11,2 fokos mele­get észleltek. Február vége óta az uralkodó szél a város fe­lett keleti-délkeleti, míg a Me­cseken inkább déli. A levegő rendkívül „száraz'1 és pára- tartalma mindössze 30-50 szá­zalék közötti, sőt a Mecseken március 5-én csak 29 százalék. A város feletti hegyekben ebben az évben március 10-ig, alig 26 milliméter csapadék hullott. A nappali nagy mele­get néha éjszakai hideg köve­ti, így március 1-én Pécsett - 6,1 fok, a hegyekben pedig — 7,6 fokra süllyedt le a hőmjrő higanyszála. A hirtelen jött meleg, az éjszakák és a nap­palok közötti magas hőmér­sékletingadozás, a „frontos na­pok" az emberi szervezetet is megviselik. A pécsi mentőknél március 6-án volt a legna­gyobb forgalom, sűrűn hívták az ügyeletes kocsikat keringési, légzőszervi megbetegedésben szenvedő betegekhez. Különö­sen erősen reagáltak az idő­változásra a szívbetegek, de a nyugodt idegrendszerű egyé­neknél is jelentkezett fáradt­ság és nyugtalanság. A helikoni döntő eredményei Kimagasló eredményekkel ért véget vasárnap Pécsett, a Dok­tor Sándor Művelődési Köz­pontban megrendezett megyei helikoni döntő. A selejtezők után kilencvennégy produkció került a közönség elé, s a zsű­ri a különböző kategóriákban 43 arany, 30 ezüst, 17 bronz­oklevelet és 4 darab emlék­lapot adott ki. Arany fokozatot kapott 5 néptáncegyüttes, 5 irodalmi színpad, 9 vers és pró­zamondó, 3 zenekar, 9 hang­szer szólista, 1 pol-beat éne­kes és 10 szóló énekes. Az aranykategóriás produk­ciók előadói közül választja majd ki a Keszthelyi Helikoni Bizottság azokat, akik részt­vevői lehetnek az idei ünnep­ségeknek. ■ ; - :••• -V BKCftrJ«h fim IM íih€% Ki Hum >wm . -Oy: •••:. : y. • •••••• Baranyai műemlékvédelmi tervek Az új baranyai műemlékjegy­zék rövidesen elkészül az elő­zőnél gazdagabb tartalommal. Minden műemlékről rövid is­mertetőt is közölnek. Még a nyáron kiadják az ormánsági templomokról szóló ismertető füzetet, mely egy sorozat első része lesz. A továbbiakban tal­pasházakat, népi kálváriákat, zselici falvdkat ismertető füze­tek kiadását tervezik. Pécsett a várfal és a városfal már meg­kezdett feltárását, kibontását, valamint az egykori városkapuk kijelölését tervezik. A római­kori műemlékek feltárásában és bemutatásában a festett sír­kamrák szerepelnek az első helyen, ezen kívül a főposta Textil­bemutató A Pamut Textil Művek és a Dél-dunántúli Textilnagykeres­kedelmi Vállalat a Mecsek Áruházban árubemutatót ren­dezett, amelyet a mai napon nyitott meg Kerényi János, a PATEX igazgató-helyettese. A kiállításon megtekinthetők a sokféle színű bársonyfélesé­gek, különböző mintázatú da- maszt, ágyneműk, frottír áruk, tarkán szőtt abroszok és szal­véták, valamint a szabadidő ruházati anyagok pamut és szintetikus kivitelben. A textil­ipari rekonstrukció után ez év végére a vállalat termelése 36 millió négyzetméterre emelke­dik. A kiállítás célja, hogy kö­zelebb kerüljön a vállalat a vásárlók igényéhez. A bemu­tatott áruk 10 napig megte­kinthetők és a helyszínen meg­vásárolhatók. lkarus-kiállítás Budapesten Autóbusz ■ forma­tervezés Sasson a férfiaknak Hét női és négy férfi fodrász mutatta be a sasson hajvágást és az új göndörített sasson frizurát vasárnap, március 2-án a KISZÖV Művelődési Otthon­ban. A Pécsi Fodrászipari Szö­vetkezet Szakmafejlesztő Bizott­sága rendezte a bemutatót, melyen Pécs és Baranya megye fodrászai vettek részt, tanultak a bemutatóból. Itt mutatták be egy pécsi fodrász új találmá­nyát, azokat a műanyag csava­rokat, melyekkel a göndör sas­son frizurát készítik. A szakma- fejlesztés érdekében a Pécsi Fodrászipari Szövetkezet dolgo­zói esténként községekbe jár­nak bemutatókat tartani, hogy a szakmabeliek minél szélesebb körben ismerjék meg a modern hajvágást és frizurákat és azok készítési módját. Ma, kedden Pécsváradon tartanak szakmai továbbképzést, szerdán pedig Sellyén mutatják be a fodrá­szoknak az új divatos frizurá­kat. Kiküldött munkatársunk je­lentette. Az Ikarus gyártószalagjairól jelenleg mintegy 10 000 autó­busz gördül le évente és kerül a világ útjaira. Ezek a kocsik ma már kizárólag a 200-as egységes autóbuszcsalád tag­jai. A 200-as család — ahogy az utasok ismerik, a „panorá­mabuszok" — formatervezőjét és alkotásait mutatja be az a kiállítás, amelyet ma nyitnak meg a budapesti Iparművészeti Múzeumban. A kiállítást megelőző teg­napi sajtótájékoztatón Kocogh Ákos művészettörténész beszélt a művész szerepéről az ipar­ban: — Az Iparművészeti Tanács kiállításán közismert autóbu­szaink formaadóját, Finta Lászlót mutatja be. Miért? A járművek között is az autó­busz az, amelyiknek a tömeg­szállítás keretében sokrétű fel­adatnak kell eleget tennie, s ahol a fénytörésektől kezdve a kilátásig, a támaszkodó al­kalmatosságoktól az ülések ru­galmasságáig, rendkívül körül­tekintő munkára van szükség, hogy az ember jó közérzetéi biztosíthassák. Egy olyan kol­lektíva, amelynek Finta László is részese volt, szinte példája lehet korunk emberi mértéké­nek. S hogy a mértéket sike­rült megtalálniok, azt a nagy- közönség naponta bizonyítja, nem beszélve arról a számtalan nemzetközi díjról, elismerésről, amelyet a 200-as család ka­pott. A 200-as autóbusz-család alkotó gardaja. A kiállításon eredeti doku­mentumokkal mutatják be, ho­gyan vesz részt a formatervező­művész a nagy szériában gyár­tott, bonyolult gépipari ter­mék létrehozásában. Finta László nemcsak a 200-as csa­lád formatervét készítette, ezt megelőzően — és azóta is — több jármű, autóbusz formai kialakítását végzi. A sajtótájékoztatón Finta László és az Ikarus gyár mű­szaki konstruktőrei az újság­írók kérdéseire válaszolva egye­bek közt elmondták, hogy bár az Ikarusnak nincsenek eladat­lan készletei, már gondolnak a jövőre: megkezdődött egy, az évtized végén megjelenő új típus tervezése, de még csak a műszaki kísérleteknél tarta­nak. Az „Ipari formatervezés az autóbuszgyártásban” című ki­állítás — melyet ma nyitnak meg az Iparművészeti Múzeum­ban — március 26-ig tekinthe­tő meg. P. Gy. Anyag és forma kölcsönhatását mutatják az eredeti méretű karosszéria-elemek. Tavaszi, nyári divatbemutató Új vonalú ruhák, könnyű anyagok Két modell a férfiak legfrissebb divatjából. Pécsett tegnap délután és es­te „ősbemutatót" tartott a Pé­csi Nemzeti Színházban a Pécsi Centrum és a Luxus Áruház: Tavaszi parádé címmel. A mint­egy 110 modellt a CENTEX két tervezője, dr. Fehér Györgyné és Róth Judit készítette. A ki­vitelező a modellező részleg kollektívája volt. Tavaszi-nyári szezonális mo­delleket mutatott be 10 női és 2 férfi maneken. A száznál több divatos ruhából könnyen jelle­mezhetjük az idei tavaszi és nyári divatot: jellemző a lágy, könnyed, nőies vonalvezetés, szélesebb váltak. A ruhák és a szoknya hossza mindig takarja a térdet, a lábszár közepéig ér. A bemutatott női, bakfis-, fiú-, férfi és leányka modellek tük­rözték a modern, divatos kész- ruha-öltözködést. A ballonkabá­tok bővülő vonalúak, tűzéssel díszítettek, és húzottak. A ta­valyihoz képest több színben, több formában, bővebb ujjal és mélyebb karöltőkkel kaphatók majd a centrum áruházakban. A kosztümök klasszikus vonal- vezetésűek, szoknyája bővülő, sima és mintás anyagból készül­tek. A nyári ruhakollekciók min­tás batiszból, selyemből, piké- ből, vászonból lágy, könnyed, repülő bőséggel készültek. Az esti, elegánsabb ruhák anyaga könnyű zsorzsett, muszlin, a minta és az anyag karakteré­nek összhangjában. A női divat ugyan gyakrabban változik, né­hány újdonságot azonban a férfiaknál is megfigyelhettünk a bemutatón. A zakó hossza rö- videbb lett, gyakori a „folt" zseb alkalmazása, nyújtott vo­nalú, szélesebb rever- és tűzés díszítések jellemzői az 1975. fér­fi divatnak. Néhány szót a színekről: di­vatos a fehér, a tört fehér, a beige, a drapp, barna, sárga, több-árnyalatú, kék, rózsaszín, és általában a színek pasztell tónusa. A bemutatott ruhákat Pécsett már most meg lehet vásárolni a Centrum Áruházban. Az igazi szakmai bemutatót a pécsi „ős­bemutató" után Budapesten, a Royal szállodában tartják. A bemutató shaw jellegű volt, részt vett több táncdaléneke- sünk és több baranyai amatőr együttes és versmondó is. A műsorvezető Pálos Miklós újság­író volt, Molnár Margit tv-ripor- ter konferált. Az újszerű divat- bemutatót és a keretműsort Su- rányi Lili rendezte. A „házigaz­da" a Pécsi Centrum Aruház üzletvezetője: Wunderlich Jó- zsefné volt. A Pécsi Centrum és a Luxus Áruház tavaszi-nyári divatirá­nyító bemutatóján Kovács Katit kérdeztük meg a szereplők kö­zül, mi a véleménye a hosszú divatról. Csak ennyit mondott: Én már ezt hordom, nagyon szeretem, jobb, mint a mini. épülete melletti falmaradvá­nyok lefedése, valamint az If­júsági Ház építésekor feltárt rómaikori polgárház bemuta­tása fontos feladatként. Siklóson a külső várfal, a ferences kolostor és templom feltárása, a várkastély déli szárnyának megnyitása, vala­mint a Molkovics bej építette dzsámi kibontása szerepel a ter­vek között. Szó van a műemlékjellegű sírkövek összegyűjtéséről, Mo­hács, vagy Pécs központtal. Baranya megyében 44 védett építészeti műemlék található a népi műemlékek között. Ezek táblával jelölése is a követ­kező évek feladata lesz. A népi műemlékek közül a sely- lyei szabadtéri néprajzi mú­zeumot fejlesztik, gabonatáro­lóval, kovácsműhellyel látják el, az udvarba haranglábakat ál­lítanak fel. További ormánsá­gi, tájjellegű házakat nyilvání­tanak védetté. Mindez tegnap délelőtt, a siklósi vár tanácskozó termé­ben hangzott el, ahol a Bara­nya megyei Tanács Közműve­lődési Bizottságának Múzeum és Műemlék Albizottsága tár­gyalta meg a következő öt év elképzeléseit, programterveze­tét. A siklósi várbaráti kör tit­kára, dr. Zsák László beszámolt a kör munkájáról. Az ősi ha­gyományokkal rendelkező sik­lósi fazekasipar reprezentatív képviselője, Gelencsér Sebes­tyén összegyűjtött munkáiból állandó kiállítást szeretnének kialakítani. A szerb ortodox templom felújítása is indokolt, valamint a történelmi borvidé­ket reprezentáló helytörténeti múzeum megnyitásához is kel­lő mennyiségű anyag gyűlt össze. Szegedi játékok Hétfőn Szegeden ülést tar­tott a szegedi fesztivál intéző- bizottsága. A hagyományos nyári program előkészületei megfelelően haladnak, a sza­badtéri játékok előadásaira megtörtént a művészek szer­ződtetése. Az események ren­dezői feladatul kapták, hogy igényes, magas művészi szín­vonalú produkciókkal szolgál­ják a nyáron a közművelődést, a városba érkező turist százezreinek szórakoztatását. Július 19. és augusztus 20. között öt bemutatót, összesen 15 előadást tartanak a Dóm­téri színpadon. Erkel Bánk bán című operá­ját Vámos László rendezi és az ő tervei alapján készülnek a díszletek is. Beethoven Fideiio- jának rendezője Szinetár Mik­lós, karmestere Vaszy Viktor lesz. Kodály Háry Jánosát Gi- ricz Mátyás rendezi és Szala- tsy István vezényli. Ibsen Peer Gynt-jét Lengyel György ren­dezi. A felszabadulási nemzetközi népitánc fesztiválon négy este az újszegedi liget szabadtéri színpadán előreláthatóan hét külföldi és kilenc magyar együt­tes mutatja be műsorát. A né­pitáncosok közös gálaestjét ugyancsak a Dóm-téri színpa­don „Májusjárás” címmel ad­ják majd elő. A nyári fesztivál időszaká­ban még mintegy félszáz más érdekes kulturális szórakoztató program várja a Szegedre lá­togatókat. Többek között tíz képzőművészeti kiállítás nyílik, a Fogadalmi templom orgona­hangversenyein magyar, cseh­szlovák és holland művészek mutatkoznak, be, kamarakon­certek lesznek a tanácsháza udvarán, a várrom kertjében, könnyűzenei estek az újszegedi liget szabadtéri színpadán. Számos tudományos ülés, nyá­ri egyetem, rangos nemzetkö­zi sportversenyek sora szere­pel a programban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom