Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-10 / 68. szám
sport KAPOSVÁRI RÁKÓCZI— DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ 3:1 (0:1) Kaposvár, 6000 néző. V.: Petri. K. Rákóczi: Hegedűs — Márton, Ágfalvi, Konrád, Hoffmann — Nagy, Petrák, Burcsa — Karasz (Kováts, 46. percben), Tárai, Duschák. Edző: Mathesz Imre. Dunaújváros: Németh — Formaggini, Fojt, Kerekes, Tóth — Mártha, Faj- kusz, Timár — Tatár, Kántor, Bartók. Edző: Palicskó Tibor. A dunaújvárosiak vezették az első támadásokat és a 18. percben gólt is értek el, Bartók ívelt labdájába Konrád beletette a lábát, és az irányt változtató labda a bal sarokba hullt (0:1). öngól. Továbbra is a vendégek irányították a játékot, viszont a 34. percben Túrái fejesét csak bravúr árán védte Németh. A 40. percben Kerekes majdnem öngólt védett. A második félidő kaposvári rohamokkal indult. Az 51. percben Kovátsot Márton csak szabálytalanság árán tudta feltartóztatni, 22 méterről Konrád rúgott szabadot, éles lövése a sorfalban álló Timár fejéről vágódott a dunaújvárosi hálóba (1:1). Megzavaradott a vendégek védelme, és az 58. percben már vezetett a Rákóczi. Kováts harcolt egy labdáért a baloldalon, beívelt, és Konrád fejese a bal sarokba vágódott (2:1). Változatos lett a mérkőzés. Hegedűsnek egy ízben 40 méterre kifutva kellett mentenie. A 86. percben viszont megpecsételődött a dunaújvárosi csapat sorsa. Túráit szögletre szerelték a védők. A beívelt labdát Petrák kotorta a hálóba (3:1). Változatos, érdekes mérkőzést látott a rekordszámú közönség Kaposváron. Az első félidőben a vendégek játszottak jobban, szünet után viszont Kováts csatasorba állása lendületet adott a Rákóczinak és ez döntőnek bizonyult. Jók: Márton, Konrád,' Túrái, Kovács, illetve Fajt, Tóth, Mártha. Kovács Sándor SZEOL—NAGYKANIZSAI OLAJBÁNYÁSZ 3:0 (1:0) Szeged, 500 néző. Vezette: Szóvá. SZEOL: Nagy — Zám- bori, Bánfalvi dr., Kozma III., Tóth, Hojszák, Varga, Birinyi, Antal, Vass, Jernei (Mészáros 0 szünetben). Edző: Kontha Károly. Olajbányász: Vlasszák — Kovácshegyi, Doszpoth, Simon, Müller, Hangai, Harcz (Török a 68. percben), Készéi, Pávlitcz, Bogáti, Füle dr.. Edző: Harcz János. Az 5. percben Antal szögletrúgását Vass kapura fejelte, a labda Vlasszákról Hojszák elé pattant, aki közelről a kapu közepébe lőtte (1:0). A 72. percben Török partdobását a kifutó Vlasszák előtt Vass elcsípte, és az üresen maradt kapuba' gurította a labdát (2:0). A 73. percben, mindjárt kezdés után Antal a középkörben megszerezte a labdát, kiugratta Mészárt, és a csatár szinte besétált a labdával az Olajbányász kapujába. (3:0). A nagy lendülettel kezdő SZEOL hamar megszerezte a vezető gólt. A második félidő nyomasztó hazai fölény jegyében telt el, és a szegedi csatárok ügyesen kihasználták a vendégek védelmének megingásait. Jók: Kozmg III. (a mezőny legjobbja), Tóth, Hojszák, Vass, illetve Doszpoth, Müller és Füle dr. KOSSUTH KFSE—SZEKSZÁRD 1:1 (1:0) Szentendre, 1000 néző. Vezette: Tapolczai. Kossuth KFSE: Flack — Palicskó, Dudás, Stier, Gálhidi, Zentai, Répási, Bartha, Nagy M. (Pogány a 46. percben), Lipták (Mészöly a 80. percben), Jónás. Edző: Budai László. Szekszárd: Pólyák — Simon, Fodor, Pusztai, Korom, Lubastyik, Micskó, Laki, Németh (Kovács a 65. percben), Lugosi (Freppán a 65. percben), Márkus. Edző: Kormos Mihály. A 32. percben Jónás ívelt szélről középre, Pólyák rossz ütemben mozdult ki kapujából, és a magasan felugró Lipták 8 méterről a bal felső sarokba fejelt (1:0). Az 55. percben Bánhidi kapuja előterében szabálytalankodott. A 16 méteres szabadrúgást Pusztai Lubastyik elé gurította, és a balhátvéd jól eltalált lövése a sorfal mellett a jobb alsó sarokba kötött ki (1:1). A jól megszervezett szekszárdi védelem a mérkőzés nagy részében hárítani tudta a Kossuth KFSE rohamait. A végig óriási lelkesedéssel játszó vendégcsapat pontszerzése megérdemelt. Jók: Palicskó, Dudás, Jónás, illetve Fodor, Lubastyik, Simon és Laki. Az NB II. • további eredményei: VOLÁN SC—MÁV DAC 2:1, Debrecen—Szállítók 3:0, Dorog—Ganz-MÁVAG 2:0, Eger—Budafok 1:0, Szolnok— Bp. Spartacus 2:1. Zalaegerszegi mozaik Változatlanul hazai siker Edzői vélemények Mit látott a játékvezető? Zombori sérülése A statisztika szerint a szombati Zalaegerszeg-PMSC mérkőzés előtt a mérleg Zalaegerszegen csak hazai győzelmet mutatott. A piros-feketék a sikeres rajt- alapján bizakodva utaztak Zalába és remélték, hogy a rossz sorozat megszakad a ZTE ellen, legalább egy pontot hazahoznak. Sajnos a negatív mérlegen ezúttal se sikerült javítani, a ZTE ismét győzött, hazai pályán a pécsiek ellen. A mezőnyben a PMSC teljesen egyenrangú ellenfele volt a hazaiaknak, kapu előtt azonban az egerszegiek határozot- tabbak voltak és ez a győzelmet jelentette számukra. A két edző így nyilatkozott a mérkőzés lefújása utón az öltözőben ; Szőcs János (ZTE): - Javuló játékkal tartottuk itthon a két pontot, örülök, hogy végre akciók előzték meg góljainkat. Dr. Dunai János (PMSC): — A mezőnyben, nyújtott játékkal elégedett vagyok. A ZTE kihasználta helyzeteit, nekünk ez nem sikerült. Érdekes esemény előzte meg a ZTE első gólját a mérkőzés 5. percében. A pécsi Tóth az egerszegi Józsival küz dött a labdáért az oldalvonal nál. A labda a levegőben el hagyta a játékteret, Tóth le állt, várta a partdobást. Tátra játékvezető viszont továbbot intett, ő úgy látta, hogy a labda nem hagyta el a játékterét. Józsi a meglepett pécsi védők mellett kapu elé ívelt és a szemfüles Szimacsek nem hibázott. Hiába reklamáltak a pécsi játékosok, Tátrai határozottan középre mutatott. Az eset tanulságos. Még ha tévedett is Tátrai, a játék sípszóig tart. A mérkőzés után a játékosok keseregtek az öltözőben, bizr tosak voltak abban, hogy a labda elhagyta a játékteret. — Közel ültem az esethez — nyilatkozta Bendes Tibor, technikai vezető. — Szerintem kint volt a labda. Sajnos a játékvezető mást látott. Három perccel a mérkőzés lefújása után Ambrus összecsapott Zomborival, a PMSC játékosát Karsai Ottó gyúró, rövid ápolás után ölben vitte le a pályáról. A középpályás így mondta el a történteket: — Az egerszegi játékos becsúszott és jobb lábamat két lába közé fogta- Elestem, ráadásul rám lépett. Nagy fájdalmat éreztem és az első pillanatban arra gondoltam, eltörött a lábam. Nem tudtam felállni. Az öltözőben kiderült, hogy szerencsére nincs törés', csupán vérömleny keletkezett ott/ ahová Ambrus rálépett. L. L. JÉGTÁNC Regőczy—Sallai hatodik Szovjet győzelemmel kezdődött és végződött a Colorado Springsben megrendezett mű- korcsolyázó- és jégtánc-világbajnokság. A versenyek utolsó napján a jégtáncosok mutatták be produkciójukat, s ebben a vezető amerikai O’Con- nor-Millns kettőst megelőzve a szovjet Mojszejeva—Minyenkov kettős szerezte meg az aranyérmet. A 19 éves Irina Mojszejeva, akit a világbajnokság egyik leg- csinosabb versenyzőjének tartanak és a 21 éves Minyenkov nagyszerű szabadkorcsolyázást mutatott be. Kivitelükre valamennyi pontozó 5,9-et adott. A műsör utolsó párja volt az amerikai kettős, s bár szép volt a gyakorlatuk, az Egyesült Államok pontozója a maximális 6-ra értékelte kivitelüket, csak a második hely jutott nekik. Ebben a számban indult a magyar Regőczy—Sallai kettős, megtartotta 6. helyét. Ez nagyszerű teljesítmény és fejlődésük jeles bizonyítéka. A világ- bajnokság éremtáblázata a szovjet műkorcsolyasDort nagy fölényét mutatja, hiszen a négy számból hármat megnyertek, egy ezüstérmet is szereztek. LABDARÚGÁS A Vasas II. nyerte a Kongresszusi Kupát Pécsi Porcelángyár—Pécsi Kesztyűgyár 1:1 (0:1). Porcelángyár-pálya, 100 néző. Vezette: Szikszói. Góllövők: Lőrinc, illetve Horváth. 11-esekkel a Pécsi Porcelángyár nyert 4:3 arányban. A tornát és a Kongresszusi kupát a Vasas II. Bányász nyerte 11 ponttal, jobb gólaránnyal előzte meg a 2. helyezett Porcelángyárt, a 3. helyen a Gázmű végzett 8 ponttal. A díjkiosztást március 10-én, ma 17 órakor tartják a Porcelángyár kultúrtermében. Egy-iksz-kettő A HDN totótippjei a következő hétre: 1. Roma—Juventus. Egy mérkőzés, amelyen minden eredmény előfordul- hat. A Róma játszik világossal, ez mellette szól, de leginkább a pattra hajiunk. Tipp: x, 1 2. Ascoli—Milan. A kieséstől való rettegés az Ascoli erejét megsok- szo/ozza, otthon különben is ponterős. Tippjeink: x, 1. í 3. Cagliari—Lazio. A Lazio hullámzó teljesítményt nyújt, a hátul állókat azonban el szokia kapni. Tipp: x, 2. 4. Varese—Fiorentina. Nem csodálkoznánk, ha a kiesőjelölt megtáltosodna. Tipp: x, 1. 5. Várpalota—Szeged. Ha a Komlót nem tudták megverni, a Szegedet még úgysem. Tipp: x, 2. 6. Debrecen—Komló. A Debrecen feljövőben van, otthon megy neki. Tipp: x, 1. 7. Szolnoki MTE—Kaposvári Rákóczi. Körülbelül ugyanaz a káposzta. Tipp: x, 1. 8. Ganz-MAVAG—Bp. Spartacus. Pontosztoszkodás lesz, mint ősszel? Ennél jobbat nem tudunk: x, 1. 9. Eger—Volán. Utazás a Szépasszonyok völgyébe. Tipp: x, 2. 10. Sashalom—Bp. Építők. A két szeszélyes csapat közül a vendégek jobbak, érdekes módon ősszel 0:0-ra játszottak. Mi az Építőkre építünk. Tipp: 2, x. 11. Kecskeméti TE—Szolnoki MÁV. A Kecskemét ősszel győzött Szolnokon, most is teheti. Tipp: x, 1. 12. Gvula—Kecskeméti SC. A kecskemétiek gyalázatoson elkapják őket. Tipp: 2. 13. Brescia—Catanzaro. Vagyis a végére is egy pohárka Cinzano. Megisszuk a Brescia egészségére. Tipp: 1* x. Pótmérkőzések: 14. Perugia—Como. Tipp: 1, x. 15. Brindisi—Atalanta. Tipp: x, 1. 16. Reggiana—Novara. Tipp: x, 2. (— mz —) LABDARÚGÁS. PMSC—Véménd 9:0 (6:0). Tüzér utca, országos ifjúsági bajnokság. KÉZILABDA. Ferii Felszabadulási Kupa Szondy SE—PMSC 35:23 (16:11) Budapest. ASZTALITENISZ. NB I. mérkőzések': BVSC—PMCS 21:4; férfi csapatok, Pécs. A találkozót szombaton játszották. PMSC—Vörös Meteor Közért 16:9, Pécs. Vasas II. Bányász— PEAC 13:12, NB II. férfi-mérkőzés. Pontot vesztett aPVSK A siófokiak legjobbja a kapus Málics volt, aki bravúrosan védett. Fotó: Kóródi Gábor PVSK—SIÓFOK 0:0, PVSK-pá- lya, 500 néző. Vezette: Závod- szki. PVSK: Sólyom — Nagy, Szabó, Gyurina, Balázs I. Grün- wald, Rózsahegyi (Mács), Kaszás, Radics, Somogyvári (Zol- tai), Héhl. Edző: Lendvai Miklós. Siófok: Málics — Riedl, Kékesi, Babán, Pintér, Fiath, Bihari, Drót, Horváth J., Horváth K., Bakó. Edző: Papp Gyula. A PVSK végig fölényben volt, de nem sikerült áttörniük a szervezetten játszó vendégcsapat védelmét. Jók: Sólyom, Balázs, Grünwald, illetve Málics, Kékesi, Fiath. VÉMÉND—EMG SK SASHALOM 2:0 (0:0). Véménd, 800 néző. V.: Műdig. Véménd: Doszpod — Szabó, Kelemen, Kiss, Kajtár, Törjék (Orosz), Márton, Telek, Jánosi, Tüske, Fiochsz. Edző: Tárcza Zoltán. Küzdelmes mérkőzésen a hazaiak végig fölényben játszottak, a játék képe alapján győzelmük nagyobb arányú lehetett volna. Góllövő: Jánosi (2). Jók: Márton, Kelemen, Kiss, Jánosi, illetve Gajárszki, Hoffmann, Kovács. SZIGETVAR—TÖREKVÉS SE 1:0 (0:0). Budapest, 200 néző. Vezette: Kövesfalvi. Szigetvár: Kollár — Kövesi, Tóth, Varga, Dvorszki, Bagó, Borovácz (Kanász), Pichler, Zsigmond, Csőre, Czakó (Szabó). Edző: Szőke József. A mérkőzést végig támadó Törekvés a legbiztosabb gólhelyzeteket is elhibázta. Kiállítva: a 89. percben Gazdag (Törekvés), illetve Csőre. Gól lövő: Csőre (11-esből). Jó: Kollár (a mezőny legjobbja), Tóth, Bagó, illetve Nagy és Varga. MÁZASZÁSZVÁRI BÁNYÁSZ- ÉRDÉRT MEDOSZ 2.2 (2:0). Budapest, 200 néző. Vezette: Nyári. Mázaszászvór: Szulics — Kólya, Széles, Bocz, Katona, Pataki, Stemler, Perényi (Varga), Roth, Horony, Csordás. Edző: Stepán Tibor. Két ellentétes félidő után igazságos döntetlen. Kiállítva: Somogyvári (ÉRDÉRT). Góllövő: Stemler (2), illetve Somogyvári és Salcza (11-esből). Jó: Szulics, Széles, Stemler, illetve Salcza, Kamler. LŐRINCI FONÓ—TÁNCSICS SE 3:0 (0:0). Budapest, 600 néző. Vezette: Szabó József. Táncsics SE: Kasza — Kanyar, Horváth, Ambach, Németh (Judit), Hadzopulosz, Varga, Szabó, Pintér, Geiger, Takács (Garabáezi). Edző: Váradi Lajos. Nagy iramú mérkőzésen a lőrinciek helyzeteik álapión nagyobb arányban is győzhettek vojna. Góllövő: Szilágyi, Bárt- fat, Pásztor. Jó: Kémerle (a mezőny legjobbja), Pintér, Katona, illetve Horváth és Geiger. DUNAÚJVÁROSI ÉPÍTŐK— KAPOSVÁRI VASAS 5:0 (2:0). Dunaújváros,. 1000 néző. Vezette: Dravecz. Kaposvár: Rácz— Máli (Böjtös), Kiss, Laczkovics, Poór, Bíró, Fábián, Balogh, Kovács (Borbély), Boross, Burcsa. Edző: Csanda István. A korszerűen játszó dunaújvárosiak fölényesen nyertek. Góllövő: Ármai (3), Vancsura, Simon. V.: Jó: Nagy E., Kalmár, Ármai, Vancsura, illetve Boross. SZÉKESFEHÉRVÁRI MÁV— BKV ELŐRE 2:2. Bp. Építők— Növényolaj 0:0, III. kerületi TTVE—Április 4. Vasas 1:0 BVSC—Pénzügyőr 1:0. AZ NB III. ÁLLÁSA 1. PVSK 21 13 3 5 40-r 2. BKV Előre 21 10 8 3 35 i 28 3. BVSC 21 12 4 5 3' 19 28 4. Dunaújv. Ép. 21 11 4 6 ' 5-23 26 5. Bp. Építők 21 7 10 4 22-18 24 6. Szív. MÁV 21 7 9 5 36-28 23 7. Véménd 21 9 5 7 27-32 23 8. Táncsics 21 9 4 8 34-29 22 9. Pénzügyőr 21 8 4 9 39-26 2" 10. Siófok 21 6 8 7 24-21 kb 11. ÉRDÉRT 21 7 6 8 46-47 20 12. Szigetvár 21 8 4 9 28-29 20 13. III. kér. TTVE 21 9 1 11 30-36 19 14. Növényolaj 15. M.-szászvár 21 6 7 8 20-27 19 21 6 6 9 29-33 18 16. Apr. 4. Vasas 21 7 4 10 27-35 18 17. EMG SK 21 8 2 11 33-48 18 18. Törekvés 21 6 4 11 16-31 16 19. K.-Vasas 21 4 7 10 21-38 15 20. Lőrinci Fonó 21 6 2 13 25-48 14 Labdarúgó HDN Kupa a PBTC a „B” csoport győztese PBTC—Pécsi Kinizsi 3:0 (0:1), Kovács-telep, Vezette: Mejzer. Közepes színvonalú mérkőzésen, megérdemelten győzött a Bőrgyár. Góllövő: Lauer (3). Mohács—Steinmetz SE 1:0 (0:0). Mohács, 300 néző. Vezette: Szilvási. Erős szélben lejátszott csapkodó, gyenge színvonalú mérkőzés. Góllövő: Keipl. A HDN KUPA „B” csoport végeredménye 1. BTC 5 4 1 12- 3 8 2. PEAC 5 4 1 7- 6 8 3. Boly 5 2 3 8- 9 4 4. Mohács 5 2 3 5- 6 4 5. Steinmetz 5 2 3 8-10 4 6. P. Kinizsi 5 1 4 7-13 2 tíöt Dunántaii napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja . Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta. Indexszám: 25 054 Zombori megsérült a ZTE elleni mérkőzésen, Zalaegerszegen. Képünkön: Karsai Ottó gyúró ölben viszi le a PMSC játékosát a pályáról, mellette dr. Kincses József, a PMSC orvosa. PftfA* ArntA I nevIA