Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-01 / 59. szám
D. Gál Antal Aki szívevei... Aki szívével járja be az országot, autósztrádák, tépett hátú dűlök, röpülni vágyó tanyák, eldugott kis állomások, kétarcú falusi presszók, történelmi helyek, sorsok, álmok, emberek között nyitja fel saját borítékját , már nem élhet ölebként a városok langyos, aszfaltszivárvány menedéke mélyén. Tiehler Ferenc rajza A z asszony látszólag magabiztosan lépkedett végig a presszótermen, de amikor odaért a férfi asztalához elbizonytalanodott, s kezével tétova mozdulatot tett: — Bocsásson meg, ha nem vár senkit, megihatnék az asztalánál egy kávét? — Kérem, tessék! Egyedül vagyok. A nő leült, tekintetével a pincért kereste, s a férfi alaposan, de nem kihívóan szemügyre vette őt. Megállapította magáról, hogy szerencsés, mert éppen ilyen nőről ábrándozott. Éjszakára itt ragadt a vidéki nagyvárosban, kiveti egy szállodai szobát, s már másfél órája várakozik a presz- szóban. Ez a nő szép, elég fiatalnak látszik, legfeljebb harmincöt éves lehet. — Ugye nem gondol rólam semmi rosszat? — Biztosíthatom, hogy nem. — Mert hisz elég furcsa, hogy így ide tolakodtam, de magának olyan arca van ... magával lehet beszélgetni. — Csak beszélgetni akar? Az asszony elvörösödött, jól láthatóan zavarba esett egy pillanatra, de nyelt egyet és természetes hangon válaszolt — Igen. Elhatároztam, hogy lejövök — itt lakom a szállóban — keresek egy magányosan ülő embert és mindent elmesélek neki. Egyszer az életben ezt is megtehetem. — Miről akar beszélni? — Mindenről. Magamról és a férjemről, aki most élet és halál között lebeg ennek a városnak a kórházában. — Mi történt a férjével? — A szokásos, összetörte magát. A férjem ugyanis motorversenyző. A férfi összeráncolt homlokkal gondolkodott. — Persze. Hallottam valamit. Tegnap itt verseny volt és csúnya bukások történtek. — Igen, a sérültek között van a férjem is. Többrendbeli törés, a koponyán is ... nem biztos, hogy megmarad. — Aki ilyesmire adja a fejét, annak vállalnia kell a veszélyt. — Hát... a férjem vállalja is. Mindenfajta veszélyt boldogan vállal, idáig nyolcszor bukott, mindig életveszélyesen, de ha egyszer összeragasztják, már megmarad. Megmarad most is. Tegnap óta kétszer műtötték, s ha reggelig nem hal meg, akkor minden kezdődik élőiről. A férfi közbe szeretett volna szólni, de az asszony fölemelte a kezét. — Ne szóljon. El akarok mesélni mindent, azután kérdezhet. — Tessék, hallgatom. — Ugye nem látszik rajtam, de tizenöt évvel ezelőtt nagyon szép lány voltam. Egy dunántúli kisvárosban éltem, együtt a szüleimmel, s nem volt gondom semmire. A szüleimnek malmuk és péküzletük volt, nem gazdag, de módos emberekként éltek. A malmot ugyan később leadták, a péküzlet azonban megmaradt. Egy napon a lovaskocsinkba, amivel lisztet szállítottunk, belerohant egy motorkerékpár. Ketten ültek rajta, a férjem és a barátja, aki vezetett. Néki nem történt baja, de a férjem qtt maradt a gép alatt, s a felrobbanó benzintől súlyos égési sebeket szenvedett. Megégett a melle, a válla, s ami a legrettenetesebb, az arca is. Biztosan emlékszik ehhez hasonló történetekre, filmekre. Szökött katona, sebesült vagy mit tudom én ... ott marad egy házban s a házikisasszony addig ápolja, amíg belészeret. N ap mint nap bejártam hozzá a kórházba, s néhány hét múlva, amikor már valamelyest rendbejött, rábeszéltem az apámat, hozza el a házunkba. Magam folytattam az ápolását, s körülbelül négy hónap múlva telejsen egészséges lett, csakhát... az arca . . az égések nyoma múlhatatlanul rajta maradt. — Mégis beleszeretett? — Amíg arra vártam, hogy férjem arcán a sebek behegedjenek, minden nap izgalmas változásokat figyelhettem meg rajta. Végül is két dolog maradt meg bennem a legélesebben: szemeinek tiszta, becsületes nézése, s szájának energikus nyugalma. Mikor fölépült, s eldöntöttük, hogy szeretjük egymást, nálunk maradt. Beállt dolgozni apám mellé a pékműhelybe, s két év alatt újjávarázsolt mindent. Csak épp arról a mániájáról nem tudott leszokni — pedig a baleset kijózaníthatta volna —, hogy imádja a motorokat. Hát addig kérleltem apámat, míg vett neki egy jókarban lévő BMV-t. Később azzal kezdett el versenyezni. — Ismert versenyző a férje? — Persze. A magyar élmezőnybe tartozik, de jár nemzetközi versenyekre is. Ha a mostani versenyen vezető helyen nem bukik, világbajnoki futamra utazott volna Olaszországba. — Az előbb azt mondta, hogy fölépül. — Igen, de most már úgyis mindegy. Ez az utolsó eset, hogy végigstatisztálom a férjem balesetét. Miért? Belefáradt a veszélybe? — Nem. Ahogy a bukások ismétlődtek, mindinkább átragadt rám is férjem magabiztos nyugalma, amivel a gyógyulást várta. Hét esetben fordult ez elő, de én sohasem mondtam, hogy hagyja abba a versenyzést. Annál sokkal jobban ismertem őt. A férfi közbeszólt: — Akkor mi okozza ezt á jelenlegi felzaklatott állapotát? Hiszen azt mondta az előbb, hogy később már az ismétlődő bukások magát sem zavarták különösebben. — De történt valami más is. A tizenharmadik év végén, két évvel ezelőtt rájöttem, hogy a férjem megcsal. A városban, ahol a sportegyesülete van, megismerkedett egy nővel. — Azok után, hogy szépen éltek? — Annak ellenére. Elhiheti, hogy sokat gondolkodtam ezen a dolgon, míg jóval később rájöttem, hogy nincs is benne semmi különös. A férjem csak azt tette, amit minden férfi megtesz, ha tökéletes biztonságban érzi magát egy asz- szony mellett. Sokallta a nyugalmat, s valami ártatlan izgalomra vágyott. — Persze akkor még nem értettem ezt. Kiborultam, ideg- szanatóriumban kezeltek hetekig. A férjem nagyon megijedt, mindig ott lógott a nya^ kamon, s fogadkozott, hogy tévedés, s ha megbocsátok néki, akkor soha többé. Mit tehettem? — S aztán? Soha többé? — Ugyan! Pár hónap múlva újra kezdődött minden. Csakhogy akkor már nem borultam ki. Vártam, míg tökéletesen megbizonyosodok a dolgok felől, aztán végképp kiadtam az útját. Nem tudott színész- kedni, láttam rajta, hogy valójában felszabadultan ment el. Kitűnő munkaerő, élsportoló, némiképp én is kistafiroz- tam, hát hamar összeszedte magát. Lakást szerzett jó állást, s együtt fut azzal a nővel, bár nem vette el feleségül, hiszen törvényesen még el sem váltunk. Nem sürgette sem ő, sem én. — És most... miért jött ide? Van valami terve ... visz- sza akarja hódítani a férjét? — Erről szó sincs. Amikor mint törvényes feleség megkaptam a hivatalos értesítést, elmentem férjem barátnőjéhez. Meglepődött, talán meg is ijedt, de nem vállalt semmit. Közöltem vele, hogy ez esetben kénytelen leszek én eljönni, s bár ekkor kicsit gondolkodóba esett, mégis úgy döntött, hogy ő marad. — Ha az a nő akkor kapaszkodik a férjem után ... de hisz, ki tudja? Pénzt vettem magamhoz és elindultam. Beszéltem mindenkivel, mindent elrendeztem, ahogy kell. Láttam a férjemet is, azt hiszem ő is fölfogta a jelenlétemet, de ez már mindegy. — Amit teszek, az még a megelőző tizenhárom évért jár neki, amikor boldog voltam mellette. Ha fölgyógyul, beadom a válópert és végetvetek az egésznek. — Lehet, hogy új életet kezd és megint férjhez megy. — Maguk férfiak milyen egyszerűnek látják az életet. Nem tudom, mit csinálok, ha majd lesz ilyen lehetőségem. Különben van egy tizenkétéves fiam. Nagyon jól megvagyunk ketten. K értek még egy kávét és nézték egymást. A nő magábamerült tűnődéssel, de egykedvűen, a férfi meg föl-fölcsodálkozó bosszúsággal. További beszélgetésük, bár a téma közelében mozgott — lassan eltolódott az általánosságok felé, Emikor egy szemüveges, fiatal férfi jött be a terembe, s meglátva az asz- szonyt, felé intett. Az fölállt, odament hozzá, néhány mondatot beszélt vele, majd bólintott és visszatért az asztalhoz. — Ez egy fiatal orvos a sebészetről — mondta. Megbeszéltük, hogy itt várom. A főorvos azt üzeni — de ő is látta —, hogy a férjem megnyugodott, valószínű túl van a közvetlen életveszélyen. — Akkor hát, mit csinál? — kérdezte a férfi. — Fáradt vagyok, elmegyek aludni és reggel hazautazom. A férjemnek már nincs rám szüksége; ha túl van a krízisen, rendszerint nagyon gyor-. san regenerálódik. — De holnap... holnap esetleg már beszélhetne is vele. — Szükségtelen. Tudja, sok év alatt a férjemről átragadt rám néhány tulajdonsága. Kemény lettem és szeretek győztesen kikerülni a bukásokból. — De vele... vele mi lesz? — Ez már nem tartozik rám. Élete soronkövetkező bukásain már nélkülem kell átvergődnie. Galambosi László Cimbalomra Jegenyére szállt a varjú, cimbalmoz a nádas. Fácán lapul berek mélyén, a tél öble tágas. Tágas a tél, a fenyőfák árbocai kékek. Öreg füzek: csontos papok jég fölött miséznek. Énekelnek, ha a szél fúj, föltartják a Holdat. Öreg füzek: csontos papok jajongva gajdolnak. Kurjongató pásztor nyargal hófehér subába. Ki roskad a bokrok mögött szakadozó gyászba. Szakadozó gyászba roskad vén madárijesztő. Kurjongató pásztor nyargal, kurjongat az erdő. Tágas a tél, tágas a táj, hajlik szerelembe. Fordulnak a forró vadak prémpuha selyembe. Hol a kócsag pipiskedett, csipke függ a fénybe. Hócsipkésen gőzölög a tó ezüst edénye. Hol a fácán kakaskodott, bokor búsul barnán. Cinke fújja tilinkóját, gyöngy billeg a farkán. Ront az ördög nyakig sárba, feketedik orra. Csöngettyűzzön pintesüveg, teljen tüzes borra. Énekeljünk, ha a szél fúj, cimbalmoz a nádas. Jegenyére szállt a varjú, a tél öble tágas. Berták László Még te sem Ennyire tisztességesen csak a növény, a megbolonditott, magánszorgalmú búzatábla, ennyire csak a legendák félhülye szentjei, a nem evilágból valók, ennyire csak az öntudatlanság határán, az anyag csont-ölén ennyire, csak a Mindenség nyugtalan ritmusára lüktetők ennyire, ennyire még te sém. — Gyerekekkel szeretnék foglalkozni ... Szeretem a gyerekeket. Piroska egészségügyi szakközépiskolába jár, általános asz- szisztensi és csecsemőgondozói oklevelet kap, négy év múlva. — és milyen szinten? Úgy értem, lehetsz például gyermekorvos is. — Aligha. Nem vagyok jó tanuló. Bölcsődében szeretnék dolgozni. Édesanyja egy pécsi óvodában dada. — Mondd, magadnak hány gyereket szeretnél? — Egyet. Nem kellene mindent megosztani, az az egy megkapna viszont mindent. Kevesebb gondom lenne. — A lérjedről mi az elképzelésed? — Legyen egyszerű, de műveltebb nálam. Egyébként nem szeretnék veszekedni, azt sem, ha megcsalna. — Milyen lakásban szeretnél lakni? — Kétszobásban, vagy ha nem, inkább családi házban. A bérház valahogy nem jó ... Az egyik szoba lenne a gyereké, a másik a mienk. Lennének Beszéljünk a fiatalokról Padlószőnyeg, háztartási gépeink, rádió, tévé, magnó, esetleg lemezjátszó is. És a bútorok régiek lennének ... — Használtak? — Dehogyis. Antik bútorok. Eredetiek. — Láttál valahol ilyesmit? — Anyu mesélte, hogy az egyik munkatársa lányának francia ágya van, és hogy az milyen szép. — Kocsi, telek? — Kocsi, az jó lenne ... De a telek... Már megvan. Igaz, nélkülözni tudnám, dehót már megvan. Fele az enyém. Ferenc nekikészülődik. Hogyan is képzeli el későbbi életvitelét egy tizennyolc esztendős fiatalember? — Nekem, azt hiszem, számolnom kell anyagi gondokkal is, hiszen a vadász fizetése kevés — mondja. Viszont a vadásznak jár a szolgálati lakás. — Egy ház, nagy kert, öreg fákkal, jó néhány kutyával, meg lóval, mindössze ennyi kell. Persze, a fürdőszobával szemben különleges igényeim vannak. — Tudnád ezt részletezni? — Tiszta csempe kód lesz, vagy süllyesztve, vagy kiemelve, de mindenképpen lépcsőkkel. — Milyen színű csempéből? — Az akkori ízlésemnek megfelelően ... — £s belül... Belül hogyan néz majd ki a lakásod? — Tisztességes polgári lakás lesz. Nem kell kiscica, gombolyaggal, de trófeák halmaza sem. Átlagos. És egy kis tornaterem is kell. Nyújtó, gyűrű, súlyzók ... Megállapodunk, hogy a nyújtót inkább a szabadban helyezi majd el. Készséggel elismeri, hogy a gyűrű is elfér a faágon. Súlyzózni meg lehet a hálószobában is. Vagy akár a fürdőben. Ez különben is izgat, ez a fürdőszoba-dolog. A legtöbb hozzám hasonló gyerek kitűz maga elé efféle célokat. Ezek szimbolikus dolgok — mondja — ha ezt elérem, akkor mindent elértem az életben. Egyébként sajnálok mindenkit, akinek nincs ilyen célja, vagy volt, de nem érte el. Nem tudom megérteni, hogy mi hajtja azokat az embereket. — Mi jut eszedbe erről: nemzeti színű zászló? — Szeretem Magyarországot. — Kokárda? — Petőfi Sándor. — Ha olyan helyzet adódna netán, hogy az életed is kockára kéne tenni valamiért...?
